Csík. Eszter:
Miért?
Bánatom rózsa helyett
megmentette volna egy szál hővirág...
Kérdeztelek: jó volnál?
Igen, feleltél, de nem néztél reám.
Miért?
Kő voltál, vad virág.
De láttam : sírsz belül, haragszol, de nem reám...
Szólj még egyszer : játsszunk együtt!
És szíved nem marad egyedül.
Jönnék én, jönnék, csak tudnám,
vársz-e még reám...
Miért nem szóltál?
Hogy a Te harcodat tükrözi az én arcom.
Mertél volna többet, élhetőbbet!
Itt maradtam, már nem futok előled...,
de mondhattad volna,
hogy életed az életem akarja!
Nem vagy itt...
Elküldtél,
pedig láttad arcom:
azt súgta, örökké maradok...
- szívem tépdesi valami -.
Mindig arra gondolok,
hogy megy sorod?
Van helyed ott fent, vigasztaló?
Bár csak tudnám én is,
hogy figyel ott fent rám valaki...
Veled sikerült...
elhagyni a romboló múltat:
- fényárban újra kinőtt a feledés - ,
kacér szenvedélyem a semmibe hullt.
Hinni jóban, szépben: már csak a múlt.
Menni lassan, megfontoltan:
ezt akartad,
volt gyermekem egyetlen apja?
- véred véremmel egybeforrtak - .
Vigyázz rám, ha akarsz,
ha szebb életet odafönt nem találsz.
Kérdés
Hogy tudtál így elmenni?
Te, poros út végállomása,
szívem egyetlen katonája.
Szenvedélyed alazattá szelídült,
hogy KRISZTUS ARCÁN KÖNNY,
VAGY EGYSZERŰ DERŰ?
ENGEDTELEK, IGAZ,
DE TUDTAM,
NEM LESZEL TÖBBÉ EGYEDÜL.
.png)
