Lövey-Varga Éva
Nincsenek szavak
(Elszökött idő ciklus)
Valamikor régen be nem állt a szánk.
Azóta a szótlanság köszöntött ránk.
Valamit, valamiért - mondtad hajdan...
De szavad elcsuklott a nagy forgatagban.
Nem beszélünk... Van, vagy nincs rá ok?
Ki tudja megmondani pontosan...
A lelkünk viaskodik csak egyre,
Hófehéren vagy talán teljesen rojtosan.
Mert, találgatunk csak, egyre-màsra.
Van, vagy nincs is ok, arra a bősz,
Kikevert, kivert hallgatásra?
Mik lennénk mi, titkosan állva a fényben?
A szótlan, a drága, a rettegő?
A titokban vágyott kéjben? A tettető?
Mert elhittük, hogy az élet mámor?
Vagy csodás képzelt mese?
Hogy a sors fonja fonalát, lassan
S ez lesz majd életünk kenete?
Nincsenek szavak, elrepültek.
Belénk ragadva hegedülnek.
Szakadnak a húrok, a zongorán, hárfán.
Csak epekedünk mindig a másik táncán.
S felejtjük, hogy az élet mámor...
S úgy élünk miatta, mint a kámfor.
Létünknek lassan nyoma sincs,
Eltűnik belőle minden kincs...
Nincsenek szavak, elrepültek.
Lassan a szívünkbe települtek.
A mozgás, a mozdulat színdarab,
Az utolsó táncunkban megragad.
Szeged, 2022. november 06. 21:07.
