MÓRICZ ZSIGMOND - ÉDES KICSI BIMBÓM

MÓRICZ ZSIGMOND

ÉDES KICSI BIMBÓM
1.
Virág, virág, fehér virág,
illatos, szép, sok, sok virág,
édes, bájos, feslő, nyíló,
Csöpp fiamra hajló, hulló.

Szép kép, színes felejthetlen,
holtig őrzöm a szívemben.
Pompa, ünnep, suttogó szó,
könny és búgás, halkan hangzó;

Gyászos, rémes, gyilkos, őrült
ijjedelmek ülnek körűl,
nagy, fekete, lomha árnyak,
mik szivemre kínnal szállnak;
dermedt, hörgő, görcsös jajjok;
bent fúlnak, nem nyerve hangot;
meredt, tompa, hályog szemek,
minden fakó, ónos, remeg;

Ájult, meg sem termett eszmék,
mi volt, mi van és mi lesz még!
Élet! Halál! Öröm! Átok!
Ravatalnál állok, állok...

2.

Hogy eltemettünk kis virágom!
Ment szépen, csendesen.
Az életgép ezt is lejárta,
mint rendesen.

S hogy elnéznélek kis virágom!
Bölcsen. Józan. Tudom
ez rendes. Ez az élet. Így jár
a kész uton.

Szép voltál. Nagy. Én kis virágom.
Piros, pufók, remek.
Szél kelt és rá betegség. Véged.
Apád temet.

És lám. Mi élünk, kis virágom.
Ez így megy mindenütt.
S az is, hogy arccal vág le földre,
amint leüt.

3.

Üres, kihalt a ház,
  hol gyász tanyáz...
Nincs egy szeglet, sarok,
  hol jól vagyok...

Csipkés kocsi ijeszt,
  kis szék jegeszt...
Sok szétszórt semmiség,
  kacaj, mesék...

A fácános váza
  játszóháza...
A nagy virág helyett
  rád ő nevet...

A hímes szőnyegen
  csak megjelen...
Hogy rád kacag szeme
  elhalsz bele...

Zsufolt, lázas a ház,
  hol gyász tanyáz...
Minden szeglet, sarok
  belém sajog...

4.

Megzördül a lomb közt.
Meglendül az ág.
A rémület rajtam
átrohan, át.

Csönd és nyugalom van.
Vidám, ami él.
Csak szívem, a sajgó
fél, fél, fél.

5.
Édes párom, gyönyörűm,
lásd az ég nem könyörűl.
Bimbónk, kettő leszáradt,
rajtunk a bánat.

Párom, mézem, életem,
rés nyíljon a fellegen.
Könnyek árja apadjon,
csókunk fakadjon.

Én valómnak szép párja,
lelked a lelkem várja.
Vihar után hő nap ez:
újra virág lesz.

1909. február 16.

Fotó: Lövey-Varga Éva