A Tollforgató Irodalmi Lap Blogján jár! Keresse Régész a pácban, Ókor Történelmi Tollforgató, Történelmi és Irodalmi Oldalaimat is! Lövey-Varga Éva Tulajdonos Főszerkesztő Kiadó tollforgato.lap@gmail.com tollforgato.lapcsoport@gmail.com Archivált Világ - Archived World új kiadási oldalainkkal!
2009. december 17., csütörtök
2009. december 16., szerda
Fotópályázat 2010
A lenti kiírás letölthető a http://alkot.hu/Egyiptom02.doc oldalról is.
"Az én Egyiptomom" - Fotó pályázat - 2010
Kiíró: Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság, VPM, Verslista
Pályázat címe: "Az én Egyiptomom" – Fotók Egyiptomról.
Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő 18. életévüket betöltött amatőr fotósok - kizárólag saját maguk által készített fotókkal.
Beérkezési határidő: 2010. február 12. péntek éjfél.
Kategória: fotó
1. A Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság, a Barátok Verslista és a Vizuális Pedagógiai Műhely pályázatot ír ki az alábbi témakörben:
"Az én Egyiptomom" – Fotók Egyiptomról.
2. Célunk kettős. Egyrészt felhívni a figyelmet arra, milyen sokarcú, változatos a mai Egyiptom,
melyben keveredik a történelem oly sok korszaka, és egy a miénktől teljesen különböző,
ám mégis vonzó és sokszor titokzatos világ bontakozik ki az Egyiptomba érkező szeme előtt,
a hazaival számos közös és sok eltérő vonást felmutatva, másrészt, hogy az amatőr fotósoknak e módon is segítsük
interneten való megjelenésüket.
3. A pályázaton maximum 5 db fotóval lehet indulni.
4. A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell egy aláírt,
(személyi igazolványszámot, pontos lakcímet, teljes valódi nevet is tartalmazó)
Nyilatkozatot a szerzőtől, miszerint a pályamű(vek) (fényképek) saját alkotása(i), és hozzájárul annak térítésmentes
leközléséhez a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság valamint a Barátok Verslista által fenntartott honlapokon,
illetve a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság és a Vizuális Pedagógiai Műhely esetlegesen nyomtatásban megjelenő kiadványaiban.
5. Beküldés: a pályázati anyagokat e-mailben (csatolt fájlként) várjuk – digitális géppel történő fotózás esetén jó minőségben,
minimum 4 Megapixeles felbontásban; szkennelés esetén minimum 300 dpi-s felbontással beszkennelve
az egyiptom@verslista.hu e-mail címre. Az e-mailben kérem szerepeljen a fotós neve, pontos lakcíme,
ill. az, hogy a melyik fotó mit ábrázol., hol készült… Az e-mail tárgya legyen minden esetben: „Egyiptomi fotópályázat”!
Postai beküldés esetén a papírkép (rendes fotópapíron beküldve) mérete minimum 10x15 cm – max. A4-es méretű legyen.
A beküldési cím: Barátok Verslista 8262, Badacsonytördemic, Római út 84. A borítékra kérem ráírni: „Egyiptomi fotópályázat”!
A borítékban szerepeljen a fotós neve, pontos lakcíme, telefonszáma, email címe (ha van), ill. az, hogy melyik fotó mit ábrázol, hol készült...
A pályázatok beérkezését visszaigazoljuk!
Ha ez nem történik meg 48 órán belül, akkor kérjük a beküldési cím leellenőrzését, hogy nincs-e elgépelve.
Ha a cím jó, mégse történt visszaigazolás, úgy az attila@vpm.hu címre ismételjük meg a pályázat elküldését.
A szerzők nyilatkozatát (hogy saját alkotásukról/fotójukról van szó) a következő postai címre várjuk:
Vizuális Pedagógiai Műhely 8263. Badacsonytördemic, Római út 84.
A nyilatkozatnak legkésőbb 2010. február 19.-ig meg kell érkezniük a fenti címre.
A nyilatkozat faxon is elküldhető a 87/431-050-es faxszámra, de ebben az esetben is kérjük az aláírt
Nyilatkozat elküldését postai úton legkésőbb február 19-ig. Aláírt, postán visszaküldött, a 4-es pontban felsorolt adatokat tartalmazó
Nyilatkozat hiányában a beküldött fényképeket töröljük a pályázati anyagból.
6. Nevezési díj: 1.000 Ft/fotó. A nevezési díj beérkezési határideje 2009. február 12.
A nevezési díjakat a következő címre várjuk: Vizuális Pedagógiai Műhely 8263. Badacsonytördemic, Római út 84.
A csekk közlemény rovatában kérjük feltűntetni: "Egyiptomi fotópályázat"
Azokat a fotókat, amelyek nevezési díja a határidőig nem érkezik be, töröljük a pályázatból.
7. Minden beküldött pályázat felkerül a beküldési határidő lejárta után a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság most készülő
(www.mebt.hu) honlapjára. 8. Pályadíjak: A beérkező fotókat zsűri értékeli.
Az első helyezett irodalmi kiadványokat kap 10 ezer Ft értékben, továbbá fotója megjelenik „Az én Egyiptomom – versek Egyiptomról” c.
irodalmi pályázat anyagából készülő nyomtatott kiadvány borítóján.
A pályázat kiírói ill. támogatói Különdíjakat is kiadhatnak. A kiadványban további fotók is megjelenhetnek.
9. Eredményhirdetés: 2010. március 27-én lesz.
A díjazottakat e-mail címükön értesítjük majd. Helyszíne: Törökbálint, Művelődési Ház.
10. További információ az attila@vpm.hu címen kérhető.
Szeretettel üdvözöl: Dr. Győry Hedvig a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság főtitkára Baranyai Attila a Barátok Verslista vezetője
2009. december 13., vasárnap
Pályázati felhívások
A pályázatra magyar nyelven írt Egyiptomról szóló verseket várnak.
A nevezési díj: 2 ezer Ft/vers...
A határidő: 2010 február 12.
Beküldési cím: egyiptom@verslista.hu
A fődíj egy Egyiptomi út....
Részletes kiírás letölthető a http://www.poeta.hu/Egyiptom01.doc címről, vagy elkérhető az attila@vpm.hu emailcímen.
A fenti verspályázathoz pár napon belül (hét elején) egy fotó pályázati kiírás is csatlakozni fog - ami a http://www.alkot.hu/Egyiptom02.doc címen lesz látható/letölthető - ill. elkérhető az attila@vpm.hu emailcímre írt levéllel..
--
Anisse
Radnóti Miklós: Második ecloga
REPÜLŐ Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem, KÖLTŐ Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska REPÜLŐ Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom KÖLTŐ Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek. 1941. április 27. |
Juhász Gyula: Testamentom
Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.
Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.
Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?
Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!
És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?
És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!
Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
I.
Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
II.
Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember! -,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
III.
Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörüségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szive fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
IV.
Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
V.
Idegen-vérű és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és reszkető és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi "de".
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg, -
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álomokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
VI.
Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! -
- dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! -:
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!
DSIDA JENŐ (1907-1938): Édesanyám keze
A te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett.
Add ide, - csak egy pillanata, -
Hadd csókolom meg kezedet!
Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, - csak egy pillanata, -
Hadd csókolom meg kezedet!
Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld.
Hányszor csordúlt a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa szeretet. -
Add ide, - csak egy pillanata, -
Hadd csókolom meg kezedet!
Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanitott,
Felmutatott a csillagokra,
Ugy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett.
Add ide, - csak egy pillanata, -
Hadd csókolom meg kezedet!
Lábam alól, ha néha néha
EI is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyü rút! -
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy
Egykor feledni birnám ezeket!.
Add ide, - csak egy pillanata, -
Hadd csókolom meg kezedet!
Oh, hogy igy drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! -
Add ide, - csak egy pillanata, -
Hadd csókolom meg kezedet!
Kaffka Margit: Apám
Beszélik róla: különös, nagy szeme,
Opálos, idegen, északi szem,
Távolba révedt mindig. El tudott
Babrálni félnapon egy tő virággal,
Hozzáhajolt - s a gyönge, finomult,
Kényes, nagy szirmok küzködő illatát -
Az asszonynak is - a lelkét kereste.
Képeket gyüjtött, könyvet, régi himzést.
Az emberekkel is erőlködött,
Dús lakomáin csillogott az asztal,
Zaj nélkül szolgáltak fel, s a borok
Kristálytüze oly mélyen, lángolón
Aranylott. És ő kedvét lelte benn,
Amíg friss volt az abrosz s a virágdísz.
Ám később, mikor egyre harsogóbb,
Vitázóbb lett a szó, fojtóbb a füst,
Szidták a kormányt a megyés urak.
Tíz is beszélt - és trágár, durva tréfán
Kacagva dőltek el -, baráti csókban
Ellágyultan dadogtak majd, amíg
Néhánya horkolt már pittyedt ajakkal.
Oh - akkor oly zavart lett, oly merengő,
Elnézte őket fátyolos, bús szemével,
S érezte, hogy csak ő a magános itt.
Aztán füttyentve hívta be hű ebét.
Csörtetve jött a vizsla, hozzásímult.
Ölébe téve az okos, nemes fejet,
S a szürkülő borgőzös reggelen
Amíg simogatta - egymásra néztek.
Mondják; később én lettem szemefénye.
Feledte értem a híres virágait,
Csipkés, szalagos bölcsőm fölé hajolt,
És mint egy drága porcellánt, úgy őrzött.
Mennyit virrasztott kis betegágyamon!
S amikor egy nap, senkitől nem tanulva,
Le tudtam írni először két betűt,
Magához vont és súgta: "Így, kicsim!
Mire te felnőssz, más lesz a világ!"
És akkor jött a kór, s ő haldokolt
Sokáig, bizton tudva végét.
És nem volt sokkal idősebb, mint ma én!...
Mondják, miattam gyötrődött éjszakákon,
Ha rámnézett a keze ökölbe szorult.
"Koldus leszel!" - szólt s elfulladt a szava -
"Mért nem lehettem éretted fukar!"
Oh, édesapám, ha tudnád, hisz semmi az!
Ha nem lett volna soha nagyobb bajom!
De látod, a világ se változott azóta;
Mennyire nem volt igazad, apám!
Most hallom a hírt - oly gyepes a sírod.
Bókol a márvány s az aranyos betűk
Lemosva mind. Oly régen jártam arra,
És minden évben vannak záporok.
Mennyi vihar! Oh, hányat megértem én,
S az élet, apám, milyen nagy zürzavar.
...Ha látnád, igen, már van kis unokád,
Fényesszemű, hangos, eleven csöppség,
De szeme oly más, mint a tied s az enyém!
Így jó. Mert fognak még jönni viharok!
- De hátha más lesz a világ, mire felnő?
De milyen régen is alszol már te lenn!
Nem voltál sokkal idősebb, mint ma én,
S aranybetűid az idő mind lemosta,
És hallom a hírt, oly gyepes a sírod!
Elvihetem-e még egyszer virágaim?
Ki tudja?! Az élet olyan nagy zürzavar,
És én olyan fáradt vagyok - apám.
1906
Radnóti Miklós: Himnusz a békéről
Te tünde fény! futó reménység vagy te, Szólnék most ujra, merre vagy? hová ahogy te most mibennünk rejtezel. Ó, jöjj el már te szellős március! s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk Nyarakra gondolunk s hogy erdeink s arany napoknak alján pattanó száguldanak a hulló nap felé! Ó, tarts ki addig lélek, védekezz! 1938 |
Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.
Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.
Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.
Juhász Gyula: Betlehem
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!
Áprily Lajos:KARÁCSONY-EST
Áprily Lajos:
KARÁCSONY-EST
Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi gyõzött érdességemen?
Mitõl csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitõl tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Gazdag Erzsi: Karácsony
Babits Mihály: Levél Tomiból
Te nem ismered, ti nem ismeritek
e fellegeket,
melyek az ember vállaira szállnak
elbírhatatlan vasmadárnak:
törpék vagyunk
s egeket hordozunk.
Te nem ismered e földeket; itt
a nyájas szőlő sohasem virít,
a bársony barack nem mosolyog:
itt élni s halni mindegy dolog.
Egy nagy átok ül Fogarason,
mint úrnő ül a várfalakon,
mint Tizifoné Orkusz falain;
gyakran látom lobogni haját
(épígy lobogott ez árkokon át,
mikor Mayláthot a három oláh
árulva fogta a tornyok alá,
Apafi vörösen ivott-evett,
robogott Bánfiért szemfedős követ,
börtönben zsoltárzott Béldi Pál
s apjáért könyörgött Cserei Mihály)
ó, mennyi átok, ó, mennyi kín!
ki e szörnyü nő a vár falain?
Magyarul nevének semmi szó:
latin neve: Desolatio.
Ő böngész végig e földeken,
s hol sarcos sarlaja megjelen,
meg nem marad egy csenevész kalász:
halász elől halat kihalász
és hálójába vet köveket,.
melyek kitépik a szövetet,
tífusszal mérgezi a kutakat
és láthatatlan ösztökével
a rút, fekete,
fekete, sanda
bivalyokat ölni dühíti.
Ó!
Desolatio!
Nekem e föld halni jó,
ezek a felhők -
(nekem ilyen... szemfedők... kellenek)
ezek a havasok -
(nekem ilyen... sírkövek... kellenek)
melyeket az ördög tolt föl
bábeli tornyokul:
az ördögök ostromtornyai
melyek a... mennyeket... ostro... molják.
Babits Mihály: Játszottam a kezével
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segítgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
úgy dolgozott mint csöppke gép
a hímzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szúrja,
arany gyüszűt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, hanem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
s a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása, drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!
Babits Mihály: Ima
A legészrombolóbb, vadabb kéjt add ma nékem,
s a legfájóbb, ölőbb kínt add melléje még,
amely csak földeden halandó szívben ég; -
legyen legtöbb enyém, a dicsőség, a szégyen;
és adj, mi izgatót találhatsz földön, égen,
s mit angyalid kara ki tud gondolni még:
sohasem, sohasem mondom reá: elég!
örökké, újra más és több kell újra nékem.
Szegény vagy, Isten, bár tiéd a mennynek boltja
és százezer világ lesi szemöldököd:
addig játszol velük, míg egyszer eltöröd -
de az én szomjamat tengered el nem oltja -
szegény vagy, Isten! - mert mivel szívem betelnék
meg nem teremtheti erőd és örök elméd.
2009. december 6., vasárnap
Irodalmi Rádió
Az interneten a Lépés Rádióban (www.lepesradio.hu) szombatonként reggel 8-tól;
valamint a Rádió Csobán adásában a hosszabb műsorok hétköznap 8:30-9:00 és naponta 18:30-19:00 óra közötti időszakban kerülnének beszerkesztésre. A rövidebb gondolatébresztők pedig hétköznap 6:45, 7:45, 16:45, 17:45 és hétvégén 19:00 időpontban kapnak helyet.
7 éves az Irodalmi Rádió
Az eseményt idén is egy irodalmi gálaműsorral ünnepeljük, ahogy kiosztásra kerülnek a legjobb szerző és legjobb előadó díjak. Továbbá „Így születik a vers” miskolci könyvbemutató; dalok a „Bűvölő” kiadás alatt lévő első zenei CD-nkről; válogatás A GONDOLATOK ÉRTÉKE pályázatsorozat és a Kortárs Verstár Pro 2009 pályázat legszebb alkotásai közül.
Ünnepelj Te is velünk!
Időpont: 2009. december 12. szombat 14:00
Helyszín: Nyilas Misi Ház (Miskolc, Kossuth út 15.)
Szállás is igényelhető 3500 Ft/fő/éj áron.
Előzetes bejelentkezés szükséges, várjuk tehát helyfoglalásod e-mail-ben vagy telefonon dec. 10. délig!
Kautzky Armand Miskolcon
A Kortárs Verstár Pro sorozat idei vendégeként ellátogat hozzánk Kautzky Armand, aki 2009. december 17-én csütörtökön ad elő szerzőink alkotásai közül többet 18:00-tól a Művészetek Háza színpadán. Téged is szeretettel várunk a rendezvényen!
Szállás is igényelhető 3500 Ft/fő/éj áron.
Előzetes bejelentkezés szükséges, várjuk tehát helyfoglalásod e-mail-ben vagy telefonon dec. 15. délig!
Péter Erika szerzőnk könyvbemutatója:
A szerző minden IR-est szeretettel meghív 2009. december 4-én pénteken 15 órára, a Jankay Galériában rendezendő Adventi könyvbemutatóra.
PÉTER ERIKA: Szeretőim a szavak c. verseskötetét bemutatja Tuskáné Papp Erzsébet a költő barátja, a BÉKSZI főigazgató-helyettese
Közreműködik: Józsa Mihály előadóművész
A bemutatott könyvek a rendezvényen kedvezményes áron megvásárolhatók.
Dénes Mónika és Boross Teréz szerzőink közös estje:
Szeretettel hívnak a szerzők minden kedves irodalomkedvelőt
Boross Teréz és Dénes Mónika felolvasóestjére
december 11-én 19 órára a Cöxpón kávéházba (1095 Budapest Soroksári út 8-10.)
Közreműködnek: Kormos Bálint (gitár), Kormos Balázs (gitár), Boross Teréz (fuvola)
Csontos Márta szerzőnk mindenkit szeretettel hív
a következő irodalmi-művészeti-zenés délutánra, ahol többek között legújabb kötetének bemutatására is sor kerül.
Időpont: 2009. december 12. szombat 18 órától 19.30-ig
Helyszín: Kövér Béla Bábszínház (6720 Szeged, Tisza Lajos körút 50.)
2009. december 8. 15:30 - Kühne Katalin szerzőnk Levendulák illata című kötetének bemutatója. Helyszín: József Attila Fiókkönyvtár (Miskolc, Szentpéteri kapu 95., a BAZ Megyei Kórházzal szemben) Szeretettel vár mindenkit a szerző!
Ara Rauch szerzőnk története
itt: http://www.thesecret.hu/node/9152
és itt: http://www.thesecret.hu/node/9581
Bárdos József szerzőnk Kísértetregénye az Irodalmi Jelen honlapján:
http://irodalmijelen.hu/?q=node/3630
Szakáli Anna szerzőnk egyik meséje a Nemzeti Állatkert és a Litera honlapján:
http://nemzetiallatkert.blog.hu/2009/11/23/szakali_anna_az_ehes_macska
Merényi Krisztián szerzőnk kötetéről a Duna Televízió oldalán olvashatsz:
http://www.dunatv.hu/kultura/vizorak_es_egyeb_fantaziak_merenyi_krisztian.html
Egyik partnerünk, a Herman Ottó Tudományos Egyesület és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Irodájának közös rendezésében:
MŰEMLÉKI BESZÉLGETÉSEK - A sokszínű örökségvédelemről
Egy különös hobbi: bélyeges téglák gyűjtése
Török László és Dr. Herczig Béla (Monarchia Bélyeges Téglagyűjtők Egyesülete, elnök)
Időpont: 2009. december 10. csütörtök, 16.00 óra
Helyszín: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Irodájának előadóterme (Miskolc, Rákóczi u. 11.)
2009. december 4., péntek
Kis szépség
Márton László: A filológus harca a sárkánnyal (forrás: EPA)
A filológus harca a sárkánnyal
(Szörényi László: Delfinárium. Filológiai groteszkek)
A címbeli metafora indoklásra szorul: írhattam volna butaságot is. Lényegében erről van szó. Szörényi a kötet minden írásában a butaságot győzi le, ha úgy tetszik, vágja le egy-egy fejét, tudva, hogy a levágott fej helyén újabb fejek nőhetnek. A butaság azonban túlságosan általános fogalom, írott dokumentumai végigkísérik az embert a történelem különböző korszakain; Szörényi a magyar politikai és kulturális hagyomány utóbbi öt évtizedének politikailag (is) motivált butaságáról beszél. Olyan esetekről és jelenségekről, amelyekben (a magyar mentalitástörténet szempontjából jellegzetes módon) összeötvöződnek az esztétikai aspektusok az erkölcsiekkel: butaság társul aljassággal, otrombaság gyávasággal, s a rossz vagy semmilyen gondolatok (amelyeket Szörényi tollhegyre tűz) még rosszabb vagy még semmilyenebb mondatokban szólalnak meg, ezeket aztán lehet kéjjel idézni és megsemmisítő gúnnyal kommentálni.
Szörényi László komoly tudós és felkészült filológus, ugyanakkor szatirikus vénája is van, és nincs híján annak a pedagógiai ambíciónak sem, amelyet József Attila fogalmazott meg, hogy tudniillik egész népemet és nem középiskolás fokon, vagyis (és ez így már jellegzetes magyar tünemény) az éppen aktuális "fura urak" ellenében.
A Delfinárium írásai legalább két évtized szellemi ellenállásához járultak hozzá. Biztos, hogy a Delfinárium nem Szörényi főműve, s hogy a magyar tudománytörténet nem elsősorban ezért fogja őt számontartani; de az is biztos, hogy a kötet írásainak a maguk idején nagy volt a hatásuk (a kötet első felét kitevő "delfinező" tanulmány mögött egyébként jelentős kutatómunka áll), s hogy most sem elsősorban dokumentumértékük van.
Mielőtt azonban rátérnék a kötet voltaképpeni megbeszélésére, szeretném egy személyes jellegű példával érzékeltetni, mennyire benne voltak (és persze vannak most is) a levegőben azoka tapasztalatok, amelyek Szörényit írásra késztették. A kötetben sokszor esik szó a cenzúráról, arról, hogy nemcsak szövegrészek, hanem egyes szavak is nemkívánatosnak minősülhettek; ezeket a szavakat eltüntették, és másokat állítottak a helyükbe. Ezt a nyelvi játszmát az anyanyelvvel együtt tanulta meg az én nemzedékem. Első képeskönyvem Móra Ferenc verses ábécéje volt; a sorok rímeltek egymásra, kezdőbetűik adták ki az ábécét, s a könyvben minden sorhoz külön kép volt. Az I betű így hangzott: "Itt van már a zivatar" (mellette gomolygó felhők), s erre a J betű a következőképpen rímelt: "Jó az anya, jót akar" (anya a konyhában, körülötte gyermekei). Volt ebben a mondatban valami fenyegető: lehet, hogy az anya jót akar, de ami történik, az rossz. Utóbb tudtam csak meg, hogy anya helyett Isten olvasandó, legalábbis Móra ezt írta le, csakhogy ez a szó később nyomdafestéket nem tűrővé vált.
Utóbb, amikor szenvedélyemmé vált az olvasás, egyre gyakrabban ütköztem bele a lerövidített, megcsonkított, megváltoztatott szövegű, válogatott, szerkesztett stb. kiadások láthatatlan nyelvi és gondolati korlátaiba. Mai napig emlékszem az egyre erősödő gyanakvásra, a becsapottság újra meg újra feltörő érzésére. Szörényi arról számol be a Bevezetés a delfinológiába c. írásában, miképp válhat mindez részévé az olvasás aktusának és az esztétikai tapasztalatnak.
A Bevezetés...-t 1983 őszén olvastam akkori munkahelyemen, egy könyvkiadóban, ahol kézről-kézre járt. (A Mozgó Világban jelent volna meg, de azt épp akkor tiltották be.) Sokat tapasztalt, idősebb kolléganőm velem szemben ült, és nagyokat nevetve olvasta a kéziratot, tett egy megjegyzést a szerző naivitására, majd nekilátott a rá jellemző hatalmas munkabírással, hogy egy XIX. századi emlékiratot a felére rövidítsen.
Tizenhat év távlatából újraolvasva a Bevezetés...-t, egyre világosabban látszik, hogy a cenzúra és az önkényuralom nem annyira szorosan és közvetlenül függ össze, mint a tanulmány keletkezésekor esetleg hinni lehetett. A szolgalelkűség és a cinizmus, amely, párosulva renyheséggel és tudatlansággal, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek "szöveggondozásait" motiválta, nem rezsimfüggő; akkor sem, ha a Kádár-rendszer kultúrpolitikája (nem függetlenül a propagandától és a mindennapos irányítási gyakorlattól) szokatlan mértékben épített rá. Másfelől az utóbbi tíz évben az is bebizonyosodott, hogy a politikai szabadság és a velejáró sajtószabadság nem feltétlenül jelent szellemi szabadságot. Így a kötet első felét kitevő Bevezetés... nemcsak egy letűnt korszak furcsasággyűjteményeként, hanem intő példaként is olvasandó. Az, hogy a magyar klasszikusok megcsonkított vagy meghamisított kiadásai még évtizedekig forgalomban lesznek, tekinthető mellékes körülménynek is: ma már vannak új, teljes kiadások. (A világirodalom és a kortárs magyar irodalom cenzúrázásával Szörényi tanulmánya nem foglalkozik, ezek bevonásával nyilván parttalanná vált volna.) Ám az a mentalitás, amely "megmondja", vagyis előírja, mi való a gyermekeknek, mik a színháznézők igényei egy városban vagy Budapesten egy városrészben, mi az a téma és hangvétel, ami csak egy "szűk értelmiségi olvasóréteg elvárásainak" felel meg: ez ma is élő tünemény, sőt, központi irányítás híján öntevékenyebb, mint a Kádár-rendszer idején volt.
A delfinológiai példatárat olvasva, szemünk előtt egyfajta hierarchia körvonalazódik, amely az irodalom hagyományos értékrendjét felfüggeszti ugyan, bizonyos mértékig mégis a kánonra, illetve a kanonizációra emlékeztet. A példatár világának két pólusa van: az egyik a delfincsináló, a másik az antidelfinista. (Azok kedvéért, akik majd csak ezután olvassák a kötetet: a delfin ezúttal nem a tengeri emlőst, hanem a francia trónörököst, a Dauphint, latinul Delphinust jelenti; annak idején az ő használatára - ad usum Delphini - kihagyták a klasszikusok kiadásából a szeméremsértőnek minősülő részleteket. A szocialista kultúrpolitika - mondja Szörényi - minden olvasót francia trónörökössé tett.) Antidelfinista nézőpontból egyfajta abszolútumként jelenik meg a csonkítatlan, hiteles szöveg, illetve ilyen szövegekből álló, teljes életmű, elvileg függetlenül az értékrendben betöltött helytől, és a szöveghagyományozás nem kimondottan cenzúrai buktatóitól. (Emiatt pl. Arany János nem szerepel a tanulmányban, mivel az ő életművét a szocialista kultúrpolitika elfelejtette cenzúrázni, holott a hagyatékában maradt erotikus versek delfinológiai megfontolásból ítéltettek elkallódásra. Nem szerepel a a példatárban Füst Milán sem, holott legnagyobb szabású munkáját, Naplóját 1976-ban egyharmadára rövidítve jelentették meg; csak épp a rövidítésnek inkább privát, mint politikai vagy ideológiai oka volt.)
Antidelfinista nézőpontból kétfajta lezárt, vagyis nem kortárs életmű van: a cenzúrázatlan és a cenzúra által megcsonkított vagy meghamisított. Ez utóbbi csoportban a hierarchiát a beavatkozás mértéke és makacssága (azon belül cinizmusának foka) alakítja ki. Ady Endre például csak mellékszereplő lehet, mivel neki mindössze egy, Petőfi-stílben írt korai versét hagyták ki a kritikai kiadásból, s a későbbi kiadásokba azt is visszatették. (Ennél durvább csonkításnak tartom, hogy a népszerű kiadásokban törölték a versek ajánlásait.) Hasonló a helyzet Petőfivel: az, hogy egyik úti levelének egyik kiadásából hiányzik egy fél mondat, még nem jelenti azt, hogy életműve ne volna viszonylag könnyen csonkítatlanul megismerhető. Mellékszereplő marad József Attila is, noha kimaradt hatstrófás verse egészen a rendszerváltásig nem volt hozzáférhető; ez a fiatalkori vers ugyanis, Szörényi szavaival, "gyermetegen irredenta és gyermetegen Petőfi-epigon". Ám éppen itt derül ki, hogy az antidelfinista álláspont nagyon is szem előtt tartja az irodalom értékrendjét (s hogy nem az az értéktisztelet, ha egy verset jelentéktelennek minősítünk, és nagyvonalúan lemondunk róla). József Attila kamaszkori (talán egy kicsit elsietett) költői indulása mindmáig nincs összeillesztve első nagy költői korszakával. Ez a művelet (s egyáltalán: az életmű megismerése és megértése) nem lehet teljes a Nem! nem! soha" c. zsenge nélkül, amely, mint Szörényi mondja, már csak azért is tanulságos, mert kiderül belőle, "hogy a 17 éves diák még mindig a többévszázados poétikai oktatás módszerei szerint készített verset, vagyis chriát írt. (...) (A rövidítésnek nem cenzurális oka van. [M. L.]) Ha a vers ismeretében csak ennyi tanulsághoz jutunk a kezdő költő beállítottságáról és poétikai hangoltságáról, már akkor is igen hasznos a szöveg közlése" (77. oldal).
József Attila kicenzúrázott verse nagyrészt véletlenül maradt fenn, ahogyan Vörösmarty szlovákcsúfoló, szintén kihagyásra ítélt epigrammáját is Sallay Imre emlékezése őrizte meg (aki viszont nem azonos a munkásmozgalom vértanújával). Merőben más filológiai problémákat vetnek fel Babits és Kosztolányi életművének kifehérített foltjai.
Ellentétben Petőfivel, Adyval, Vörösmartyval és József Attilával, az ő esetükben az életmű (hagyományos szempontok szerint is) központi részei sérültek a beavatkozások folytán. Babits Elza pilóta című regénye majdnem ötven évig nem jelenhetett meg újra (1982-ben is csak némi kihagyással), érett korszakában írt fontos versei váltak hozzáférhetetlenné vagy a csonkítások miatt értelmetlenné, s tanulmányait is megtépázták a szögletes zárójelek. (Persze, még súlyosabb az eset, ha nem jelölik a kihagyásokat.) Kosztolányi lírai életműve 1971 óta nagyjából hozzáférhető volt (a szöveggondozó Vargha Balázs volt, a szerkesztő Réz Pál), prózájából viszont a legújabb időkig ki volt cenzúrázva két igen gondosan megírt, fontos novella; cikkei, tanulmányai, tárcái szintén meg voltak tisztítva a nemkívánatos kitételektől. (Külön kérdéskör, hogy a kultúrpolitika a szomszéd népek érzékenységét óhajtotta-e kímélni, rasszistának minősített-e szövegeket, netán a színtiszta kommunistaellenességet irtotta-e, vagy a keresztény művelődés nyelvi megnyilvánulásait ítélte eltüntetésre.)
Lehetne még a példákat tovább is elemezni, hiszen a prózaírók, Krúdy és Móricz cenzúrázása szintén nem tanulság nélkül való; ám a Bevezetés... legfőbb értéke ma már nem a filológiai tényfeltárás, hanem az a szellemi ellenállás, amely motiválta, és amely ma is kiérződik belőle. A cenzúra ugyanis nem elsősorban filológiai önkény volt, hanem a múlt visszamenőleg átalakítására tett kísérletek egyike (ugyanezért kellett némely statisztikában Novalist NDK-s költőnek, Apáczait románnak feltüntetni - már aki hajlandó volt rá), vagyis a leigázás és az engedelmesség egyik fontos tényezője.
Nevezhetnénk akár ontológiai tényezőnek is: jelenléte és működése garantálta a szocialista-népidemokratikus valóságot, egyszersmind a szövegek valóságát is: csak az a mű reálisan létező (mármint a delfinképzés szempontjai szerint), amelyet cenzúrázni lehet. A szövegcsonkítás annak bizonyítéka, hogy a megcsonkított helyen volt valami. Ezáltal a cenzúra filológiai önkénye is a valóság (mármint a szöveg által konstituált valóság) átrendezésére tesz hatékony kísérletet. A mű egységét nemcsak és nem elsősorban a hiátusok révén bontja meg, hanem főleg azáltal, hogy az eltüntetett vagy eltorzított szövegrész - nem műimmanens okokból - kirívóan fontossá válik; ez viszont már átvezet a cenzúra érzéki-pornográf aspektusához, amelyről a nyolcvanas években oly sokan írtak, legmaradandóbb érvénnyel talán Szilágyi Ákos. Antidelfinista nézőpontból a cenzúrázott (végeredményben: meggyalázott) szöveg üres keretté válik, amelyben a sárkányölő filológus csúfondáros arca bukkan fel. A szöveg helyreállítása viszont, ez a karneváli-groteszk aktus, egyszersmind újraszentelést is jelent.
A kötet hátralevő, nagyobbik felében Szörényi félszáz cikke olvasható; legnagyobb részben publicisztikai írások, de a néhány kritikában vagy esszében is poénok vannak, egyfajta rávilágító szándékkal elhelyezve. Szörényi nem purifikátor módjára csapdossa le a hidra- és káposztafejeket, ezt inkább mulattató és helyretevő célzattal teszi: hogy tudniillik a lehullott gömbölyű tárgy káposztafej, így tehát nem ér a neve. Ugyanakkor lehet rajta kacagni vagy epésen mosolyogni, akár bárgyú lábjegyzethez, pökhendi sajtó-megnyilatkozáshoz, KISZ-es röpcédulához, trágár szót idéző rövidítéshez, politikai giccsregényhez, akár egyéb tahóságokhoz és tudatlanságokhoz fűződik fölényes, de nem fölényeskedő kommentár. "Tartózkodjunk tehát az ítélettől" - hangzik a könyv egyik jellegzetes mondata -, "inkább csak szemelgessünk a szörnyű képzavarokban." Természetesen azért mondja ezt, mert a kiemelés és a csoportosítás, a velejáró kommentárokkal együtt, mindenféle minősítésnél szigorúbb ítélet. Nevezhetjük ezt a szigort eleganciának is. Az elegáns (vagyis a szó régi értelmében választékos, válogatós) ember nem úgy válogat, mint a cenzor, hanem rostál: megrostálja (ha nem restelli a fáradságot) a közélet bugrisságait a bécsi pinaszőrdivattól a rendszerváltás hozta nyelvi-gondolati ildomtalanságokig. (A rostálás ezúttal is filológiai módszerekkel zajlik.)
Szörényi publicisztikai ténykedése mindenesetre aktualitásokhoz kötődik, olyan jelenségekhez, amelyek nagyrészt már feledésbe merültek. Vannak persze kivételek, például A magyar irodalom története 1945-1975 keletkezési körülményeiről szóló írás, vagy a Forradalom és apagyilkosság c. tanulmány, amely az 1956 utáni politikai giccsregények ödipális vonatkozásairól szól, beillenének egy nem groteszknek szánt tanulmánykötetbe is. Ezzel együtt felvetődik a kérdés: nem válik-e a kipécézett tárgyak gyors avulása miatt Szörényi publicisztikáinak nagy része muzeálissá? Mielőtt erre válaszolnék, szeretném felhívni a figyelmet egy furcsaságra, a kötetben szereplő félszáz (pontosan ötvennégy) kis írás időbeli megoszlására. A kötet első írása 1973-ra, az utolsó 1996-ra van datálva, tehát egy évre átlagosan két írás jutna, ami nem éppen vulkanikus cikkírói teljesítmény. Ám ha a dátumokat nézzük, kiderül, hogy Szörényinek három cikkírói korszaka volt. 1973-74-ből tizennégy írása került a kötetbe, egy részük megjelenhetett a maga idején, a többi beleütközött a közölhetőség korlátaiba. 1982-83-ban ismét tíz írás keletkezett, plusz a delfin-tanulmány, ezek a maguk idején nem jelenhettek meg (ami nem a sajtóviszonyok szigorodását, hanem a szerző radikalizálódását jelzi, annak ellenére, hogy Szörényi ekkor sem aktívan politizáló alkat). Végül a rendszerváltáskor és utána, 1989 és 91 között huszonhárom írás jött létre, ezek megjelenésének már nem volt akadálya.
A kötet írásaiból (éppen efemer, egyszersmind spontán voltuk miatt) sokminden megtudható a Kádár-rendszer érett korszakának és végnapjainak mentalitásáról; arról, ami azóta hajlamos elfelejtődni és ezzel együtt továbbélni. Megtudható sokminden a szerzőről is. Látszik, amint a nagy tudású, fiatal irodalomtörténész nyitva tartja a szemét. Aki tudja, hogy Szörényi ekkoriban, huszonöt éves korában írt egy igen érdekes tanulmányt Faludi Ferenc cenzori működéséről, s néhány évvel később egy tanulmányt Rákóczi neveltetéséről, amelyben kimutatja Thaly Kálmán egy addig ismeretlen hamisítását, az bizonyos belső távlatokat vesz észre a hetvenes évek eleji apró glosszákban is. Látszik ereje teljében levő, tekintélyes tudósként, aki nem hajlandó leválasztani az akríbiáról a civil bátorságot. S látszik végül az is, amint e két fontos tulajdonság jóvoltából Szörényi - nem úgy, mint számos nemzedéktársa - a hirtelen jött szabad nyilvánosságban érvényes politikai állásfoglalásokra képes, egyszersmind ellenáll a napi politika kísértéseknek. S egyáltalán: felsejlik Szörényi tanári és tudósi személyiségének az a jelentős része, amely nem fér bele a nagy tanulmányokba, már csak Szörényi szóbeliséghez való vonzódása miatt sem. Nem próbálom megjósolni, mire emlékeznek majd a következő nemzedékek a nemrég elmúlt néhány évtizedből; ám könnyen lehet, hogy a Delfináriumban említett tünemények közül egyik-másik azért marad majd emlékezetes, mert Szörényi foglalkozott velük - ahogy azt jónak látta, és ahogy őket nem látta jónak. (Felsőmagyarország)
Ady Endre: Békesség ünnepén
Ady Endre:
Békesség ünnepén
Elgondolkodtató
"Most menj vissza azokhoz az emberekhez, akik azt gondolják rólad, hogy mindent tudsz. Győzd meg őket arról, hogy igazuk van – hiszen mindannyian tudunk mindent, csak az a kérdés, hogy elhisszük-e."
Paulo Coelho
brazil író
1947. augusztus 24. —
2009. december 3., csütörtök
KoncertOnline
Tisztelt Szerzőnk!
Értesítjük, hogy 2009. december 1-jével elindult az Artisjus online koncert- és műsorbejelentő szolgáltatása, a KoncertOnline. A szolgáltatás részleteiről az alábbiakban tájékoztatjuk.
KoncertOnline
A zeneszerzők és szövegírók minden koncert után az Artisjus segítségével kapják meg a jogdíjat. Ezért a szerzői jogi törvény alapján a koncertek, zenés rendezvények szervezőinek – a jogdíjfizetési kötelezettségen túl - az Artisjus felé bejelentési és műsorközlési kötelezettségük is van. Az Artisjus új szolgáltatása, a KoncertOnline segítségével a regisztrált szervezők egyszerűen kezelhető online felületen jelenthetik be a koncerteket és az elhangzott műveket. A fellépő művészek, illetve képviselőjük szintén regisztrálhat a rendszerbe, és feltöltheti az aktuálisan játszott művek listáját. Így magától a fellépőtől származó lista jut el – a szervező jóváhagyásával – az Artisjushoz.
Miért jó a szerzőknek?
A KoncertOnline segítségével az Artisjus felé a valós jogdíjfelosztást lehetővé tevő, lehető legpontosabb adatok jutnak el, várakozásaink szerint nagyobb számban, mint eddig. Így a fellépő művész a szolgáltatás segítségével maga is nyomon követheti, hogy melyik szervező teljesítette a bejelentési kötelezettségét. A szolgáltatás megfelelő használata kiváltja a műsorközlő lap helyszíni adminisztrációját: nem kell a szerzőnek a koncert előtt/után a szervezőt megkeresni, és az aláíratott adatlapot az Artisjusba eljuttatni.
A szolgáltatás használata
A szolgáltatást a fellépő művészek vagy képviselőjük (illetve koncertszervezők) használhatják. A szolgáltatás a http://koncertonline.artisjus.com oldalról érhető el, regisztrációt követően. A szolgáltatás használata ingyenes. FONTOS: bár mindent megtettünk a megfelelően széles körű szervezői tájékoztatás érdekében, kérjük, hogy Ön is hívja fel az Önnel kapcsolatba kerülő szervezők figyelmét a KoncertOnline szolgáltatásra!
- Windows Internet Explorer 7. (vagy frissebb), vagy
- Mozilla FireFox 3.5 (vagy frissebb)
A JavaScriptek futtatását a böngészőben engedélyezni kell (ehhez technikai segítséget nyújtunk ahttp://koncertonline.artisjus.com oldalon).
Kapcsolat
Technikai helpdesk: koncertinfo@artisjus.com
Babits Mihály Miatyánk 1914 Szaval Lövey-Varga Éva
2009. december 2., szerda
Napi idézet decemberre
| A műveltség nem statikus állapot, amibe egyszer belekerül az ember, és élete végéig abban leledzik. A műveltség folyamat, amelynek fenntartása állandó energiabefektetést igényel. | ||
| Simonyi Károly | ||
Babits Mihály: Miatyánk 1914.
Babits Mihály:
Miatyánk
1914.
Mi atyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háboru van,
kezed sujtását sejtjük, uram,
s mondjuk, de nyögve, szomoruan
- add, hogy mondhassuk könnyebben - :
Legyen meg a te akaratod!
- mint angyalok mondják mennyekben.
Előtted uram, a hon java,
s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
de vajjon a legkisebb lombot
nem őrzi-e atyai gondod?
nem leng-e az utolsó fürtön is,
áldva miképpen mennyekben,
azonképpen itt a földön is?
Megráztál, nem lehet szörnyebben
mármost ami fánkon megmaradt
őrizd meg őszig a bús galyat:
mindennapi kenyerünet add
meg nekünk ma, és gyermekeinket
növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
ma vérbe csuszik meg: értük az!
Bocsásd meg a mi büneinket,
miképpen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek: a gaz
tied, büntetni: mienk csak az,
hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vigy a kísértésbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága páncélos inget
őrizzük meg bár véresen,
hogy át ne hasadjon sohasem.
Jaj, aki ellenünk mozdul:
megvvunk, készen, bármi csatát,
de szabadíts meg a gonosztul,
mert tiéd az ország,
kezedbe tette le sorsát,
s te vagy a legnagyobb erősség:
ki neveden buzdul,
bármennyit küzd és vérez,
előbb vagy utóbb övé lesz
a hatalom és a dicsőség!
Radnóti Miklós: Hasonlatok
Hasonlatok
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.