Varga Éva (Bíborvirág) fotói: Beautiful Budapest 2012 május 5

Szentgyörgyi Albert: Psalmus Humanus

Szentgyörgyi Albert: Psalmus Humanus

Uram, ki vagy?

Szigorú Atyám lennél,

 Vagy szerető Anyám,

Akinek méhéből a mindenség megszületett?

Te lennél a mindenség maga?Avagy a törvény, mely uralkodik

felette?

Adtál életet, hogy visszavedd?

 

Te alkottál engem, vagy téged én,

hogy a magányt és a felelősséget megosszam?

Uram, nem tudom ki vagy,

De hozzád fordulok nagy bajomban,

Rettegek embertársaimtól és

magamtól is!

talán nem érted szavaim, de megérted zenémet.

 

 

Első zsoltár: ISTEN

 

Uram!

hatalmasabb vagy, mint a világ, amit

Te alkottál,

A mindenség a te otthonod.

 

A magam képére formáltalak,

Azt hittem kegyetlen vagy, kapzsi és

hiú.

Dicsőítésre és áldozatokra áhitozó,

Bosszúra éhes, látván kisszerű vétkemet.

Én házakat építek Neked

Miközben hajlék és élelem nélkül

hagyom embertársaimat.

 

 

Uram! Azzal dicsérlek , hogy szebbé

teszem a Teremtés rám eső zugát,

Hogy fénnyel, meleggel,  jóakarattal és

örömmel

Töltöm meg világomat.

 

 

Második zsoltár: A VEZETŐK

 

Uram!

Vezetőt választunk vezetni minket,

És szolgát szentelünk szolgálni téged.

De a vezetők nem vezetnek el Tehozzád,

Nem hallgatnak ők békéért esdeklő ,

néma szavunkra,

Rajtuk a hatalom rontása, az embert,

ember ellen vezetik.

És a szolgák nem Téged szolgálnak,

A hatalmat szolgálják és megáldják

a fegyvereket.

Gyötrik és gyilkolják embertársaimat

a Te nevedben.

 

Uram! Küldd el hozzánk e Te szolgáid,

Hogy megmutassák az utat, amely

Tehozzád, a békébe,

Amely embert emberhez vezet.

 

 

Harmadik zsoltár: A SZÍV ÉS A SZELLEM

 

Uram!

Szeretni tudó és szeretetre szomjúhozó

szívet

Szabadon gondolkodó és alkotni tudó

szellemet adtál,

De szívem retteg és gyűlölködik,

Megrontja szellememet, s halált hozó iszonyú fegyverrel tör

Országodra, reám és embertársaim ellen,

Hogy szétroncsolja az élet szent szövetét.

 

Uram! Tisztítsd meg szívemet, emeld

magadhoz szellememet,

Hogy testvéreimnek testvére lehessek.

 

 

Negyedik zsoltár: ENERGIA ÉS SEBESSÉG

 

Uram!

Fölfedted előttünk az anyagban rejlő

energia titkát,

Hogy munkánkat könnyebbé és az

életet magasztosabbá tegyük,

Megtanítottál a hangnál is sebesebb

utazásra,

Hogy a távolság ne válassza el többé az

embertől az embert.

 

Munkánk gyümölcsét, a lövedékké

sűrített energiát

Mi eljuttatjuk a föld legtávolabbi 

sarkaiba,

Hogy egymást nyomorúságba és

pusztulásba taszítsuk 

Hogy a letarolt földről kirtsunk minden

élet.

 

Uram! Ne hagyd, hogy leromboljam az élet templomát,

Engedd, hogy hasznomra váljék a tudás,

hogy hasznossá lehessek általa

Adj méltóságot rövid napjaimnak.

 

 

Ötödik zsoltár: A FÖLD

 

Uram!

E drága bolygót adtad nekünk

lakóhelyül,

Rejtett, titkos kincsekkel tele,

Képessé tettél művedet megérteni,

Könnyítsd meg hát munkánk, űzd el az

éhséget és kórt.

Kiássuk a kincset, hogy elherdáljuk,

Hogy megalkossuk a pusztulás iszonyú

gépezetét,

Mely most azt pusztítja, mit mások

építettek,

Mely majd ellenem fordul, elpusztít

engem s gyermekeim.

Uram! Legyünk társak az alkotásban

Dolgozzunk tovább műved nyomán,

Hogy bolygónk a bőség, a boldogság

És az összhang erős otthona legyen.

 

 

Hatodik zsoltár: A GYEREKEK

 

Uram!

Nemek szerint szétválasztottad

az embereket, hogy az egymás utáni

vágyakozásban

Teljes összhangban rezdüljenek a lelkük

mélyén a húrjaik.

A közös vágy szülöttei a gyermekek,

az édes gyermekek,

Akik tiszta szeplőtlen szellemmel

érkeznek hozzánk.

 

És gyűlöletet ,rettegést és előítéletet

oltok szellemükbe,

Bunkereim arra tanítják őket, hogy az

élet sötét és a jószándék hiábavaló,

És ha felnőnek,nemes tettekre készen,

Hivatásos gyilkosokká képzem őket,

S erkölcsi bénaságban hullnak el

legszebb éveik.

 

Uram! Mentsd meg gyermekeim,

Mentsd meg szellemüket,

Hogy romlottságom ne ronthassa meg

őket,

Mentsd meg az életüket.

 

Hogy a fegyvert ,mit másokra fogok,

ne pusztíthassa el őket,

Hogy jobbak legyenek, mint szüleik,

Hogy megalapítsák saját birodalmuk,

Szépség, igazság, becsület, összhang és

a jóakarat birodalmát.

Hogy béke és szeretet uralkodhassék mindörökké.

Ajánld ismerősödnek is!

Terrarisztika Börze

Kosztolányi Dezső : A vándor

A vándor

Ősszel úgy megyek majd, mint a koldus.
A fejemen csörgő koszorú lesz.
Vállamon szerelmem régi terhe,
és száraz, szikkadt szemembe bú lesz.
Úgy megyek, mint legkisebb cseléded,
és esőbe zörgök ablakodnál,
és futok, ha a kezed kinyújtod,
zsámolyul nyulok ki, hogy tapodjál. -
Messze nézlek, messze sárga erdőm,
hogy ballagsz a bús avaron által,
s ott találkozol a verseimmel,
ez örökké gyászoló családdal.
És alázatosan mit se kérek,
földre görnyeszt kincsem tiszta titka,
és nyakamba búsan ringatózik
bánatom, e nagy fakó tarisznya.
Súrolok és térdelek a padlón,
hogyha látlak, a szemem lehúnyom,
koplalok és verdesem a mellem
a tövises kálvária-úton.
Megfeledkezem egész magamról.
Este egy kis kávéházba térek,
valahol a külváros zugába,
hol szerényen ténfereg az élet,
egy homályos tükrü, vak szalonba,
ahol minden rokkant, régi, foltos,
s koldusi filléreim kaparva
leülök a sánta asztalokhoz.

Juhász Gyula: Az élet szonettje

Az élet szonettje

...És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rámkacag
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!
És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.
És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed
S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

Tóth Árpád: Szeretnék átölelni

SZERETNÉK ÁTÖLELNI...


Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt...

Jékely Zoltán: A Házsongárdi temetőben

A Házsongárdi temetőben

Itt alszanak a boldog rokonok!
Most már mindegyikük fogyó legenda.
Holt vérük élő véremben zsibong.
Esős időben róluk álmodunk,
s pár kép van róluk a falon és lent a
nagyláda mélyén egy-két régi rongy,
sárgult levél s pár óriási gomb…

1933

Jékely Zoltán: A költő születése

A költő születése

Az erdőn járt, ruhája tüske-tépett,
mohát tiport, vágott egy jó botot,
mérges gombát ütött, hajszolt peléket –
most rétre ér, a lába támolyog,
édes teher alatt roskadva lépked,
köröskörül a rét tarkán forog –
s végül lerogy, mint vadvirág-porok
testükregyűlt kincsétől gyenge méhek…
1933

FERENC IMRE Csángók

FERENC IMRE

Csángók



Neked mindegy hogy milyen nyelven

imádnak Uram - csak imádjanak

de nekünk nem mindegy hogy

milyen nyelven imádkozunk -

lelkünket a Te nevedben

gyarmatosítják elcsatolják

évszázadok óta

nyelvünk romlik szakadozik

drága vásznát-szövetét

idegen anyaggal

foldozgatjuk



Már nem tudjuk hogy ki vogymunk Uram

de ha a Te hasonlóságodra

teremtettél minket is

kérünk segíts hozzá egy teljesebb

egy emberibb élethez

nem kell ehhez elküldened még egyszer

egyszülött Fiadat

csupán egy papot

csupán egy tanítót küldj

Szabófalvára

Forrófalvára

kik magyarul szólnak hozzánk



Uram a nyelvünk a széthullás nyelve

a megaláztatás nyelve és a félelemé

a haldoklók nyelve a végkimúlásé

hallhatod amint zavartan szejpítünk

az avarban



Kinek az érdeke hogy általunk

egy más nemzet vallja magát híveidnek Uram

szeress minket a Szeret partján

és szabadíts meg a gonoszaktól

akik ellenünk vétkeznek



Uram a nyelvünk szétporlad szétesik

és még káromkodni sem fogunk tudni

a Te dicsőségedért!


1999. február 24.

Janus Pannonius: HUNYADI JÁNOSNAK, MÁTYÁS KIRÁLY ATYJÁNAK SÍRFELIRATA

330. EPITAPHIUM IOANNIS HUNYADI,
MATTHIAE REGIS PATRIS


Pannoniae murus, Turcorum terror in armis,
   Si qua, Ioannes hac tegeretur, humo;
Sed sub Belgrado mundi superavit ut hostem,
   Morte simul domita, sidera vivus adit.
Multi laurigeris Capitolia celsa triumphis
   Conscendere duces; solus at iste polum.

HUNYADI JÁNOSNAK, MÁTYÁS KIRÁLY
ATYJÁNAK SÍRFELIRATA

Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
   álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
   lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
   sok hős járta be, - ám égbe csak ez maga szállt.

Kölcsey Ferenc: A költő

A KÖLTŐ

     Két istenasszony, amidőn születtem,
Vitt hűs berkeidbe, Leto szent fia,
S most, mint örökre vidám grácia,
Szelíd tavaszban lengenek mellettem.

     Egyik, kitől az égi lantot vettem,
Az édesen ömlő Harmonia;
Másik te vagy csendes Fantázia,
Ki rózsaleplet vígan vonsz felettem.

     Amannak oltárt nyögdelő szelek,
És búsan ömlő csermely zúgásánál
Echónak ellenében szentelek.

     Neked virító bükkjeim sátoránál,
Merengve hallván a Dryasokat,
Fűzök hajadba rózsalombokat.

Sződemeter, 1811. szeptember 7-e után

Faludi Ferenc: A feszülethez

A FESZÜLETHEZ
1.
Szüzek, iffjak sirjatok,
Méllyen szomorkodjatok,
Keseregjen minden sziv,
A ki Jesussához hiv.
2.
Nincsen abban irgalom,
Hozzád busgó fájdalom,
A ki téged meg nem szán,
Ó Jézus, a keresztfán.
3.
Gyenge testén sebeit,
Vérrel buzgó kékeit
A ki látja és nem sir,
Élő hittel az nem bir.
4.
A kősziklák repednek,
Nap és hold setédednek,
Minden állat megindul,
Csak a bünes nem busul.
5.
Szállj szivedbe, sirasd meg
Büneidet; gondold meg:
Hogy az Isten fia vólt,
A ki érted igy meghólt!

József Attila - A bűn

A BŰN

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
      de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
      mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
      De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
      Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
      e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
      bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
      az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
      meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
      kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
      egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
      hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
      majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
      ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
      ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
      ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
      s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
      és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
      s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
      ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
      ki él, segít nekem.
1935. aug.

Illyés Gyula: Szerelem I.

Illyés Gyula: Szerelem
I.

Amit már majdnem elfeledtél,
csendes rokonaid szavát tanuld meg ujra
a pohár friss viznél is jobban üditi
a fáradt megtérőt a szivélyes fogadj isten!
melyben tiszta jóság s baráti melegség gyöngyözik -

ime itt a zsellérek csoportjában, kik a heti fizetséget várják
ingasd te is fejed ha szólnak és csomós
mondatokkal bontogatják sorsuk,
nyomoruk okait,
szájuk nehéz rebbenésében
pihegő élet verdesi szárnyait.

Kaposváron egy fiatal utcában melynek még neve sincsen
Mindenszentek éjjén tüzet kért tőlem egy férfi - szél fútt,
egymáshoz szorultunk, egymásfölé vontuk kabátunkat
mint egy ölelésben,
a gyufa villanásánál arcába néztem
rám mosolygott
egy pillanatra szivünk egymásra ismert -

Kocsmában ültem máskor, öreg szabó kért helyet mellettem,
oly örömmel mintha az asztalra jó hazai ételt
csomagolt volna ki hogy megfelezzük
kibontotta előttem életét
előző héten kislánya született -

- ahány arc rádnyilik, reádsüt: a te arcod annál jobban
tisztul, költő, fénylik rejtett melegüktől!
ne szégyeld
hogy pillantásodban nagyanyád szemének
tekintetét érzed langyosulni
egy béresház előtt négykézláb mászó kisgyereket szemlélvén -
hogy szived pezsgett, mint boldog szamovár, forrt
midőn jó hirt mondhattál egy öreg kocsisnak
meleg pára csapta meg arcodat
dadogtál az örömtől.

Ez érdes szikkadt sziklás talajon falakon
kedved gyökerei apró repedéseken át
igy találnak az édes televényre
egy arc hirtelen mélyedésén át
mit villanó mosoly nyit,
egy szem pillanatra nyiló bogarán át,
ez a föld táplál majd! s dalod igy lesz hasonló
a mélygyökerü tölgyek lombsusogásához
a legfelső levelek szivdobogásához,
melyek a magasban nesztelenül csúszó
távoli szelek titkait kidalolják.

Szabó Lőrinc - Romantika

132
Romantika
Aus alten Märchen tündér hókeze
intett felém, a Der, Die, Das erdeje
lassan hullatta tüskéit, s a halk
nyár zsongásában mind messzebbre csalt
kis szótárammal s nagy szivemmel a
Buch der Lieder meg a romantika:
arany alkonyban száz édes virág,
száz édes arc gyujtotta mosolyát,
kék szikra csengett rügyön, levelen,
Ganges-part tárult, álom, szerelem,
vizesés zuhant a lábam elé
(s tükörképe a tóban fölfelé),
s árnyak táncoltak elő - honnan? - a
föld alól, csontváz foszforvigyora
mutatott éji temetők felé -
s bár vers mondta csak mi a Liebesweh,
ismerősöm lett minden végtelen...
Csak egy nem, egy nem: a saját szivem.

Kallimakhosz: Nyári zápor

NYÁRI ZÁPOR


Míg csak a Nap ragyogott, hogy a föld is főtt a melegtől,
addig a naptüzes ég tündöklőbb volt a tükörnél,
és sehol egy felhő nem tűnt fel az ég-levegőben,
semmi homály......
Ám, mikor anyjuktól vacsorát sürgetnek a lányok
s munkától kezük elvonják már - akkor a Parnész
hegy mögül egy felhő, s a kakukkfüves Aigeleósznak
csúcsa mögül feltűnt, s nagy esővel záporozott le.

Kárpáty Csilla fordítása

Nadányi Zoltán: A költő

A KÖLTŐ

A költő, kit senkise emleget,
a költő festi kékre az eget.

A rózsaillatot ő leheli,
a csillaglángok az ő szemei.

Ő hajtja a Dunát és a Tiszát
és a leroppant hídon ő visz át.

A zászlórúdon az ő lelke leng
és ő fegyverzi fel a meztelent.

Bénát elindít, némát szóra bír,
a véres gyilkos fejlehajtva sír.

Sírjából felkel a halott, ha szól,
országot is támaszt poraiból.

Őnélküle nincs ország, semmi sincs,
ő az ajtó, a kulcs és a kilincs.

Ő nem is ember, őt nem lelitek,
mindig a hűlt helyét ölelitek.

József Attila - A hetedik

A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!

A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

József Attila - Fák

FÁK

Puha szántások esővert, leves
gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefele konyul,
törzsük vizes, ragyog.
Kisírtan állnak - gyorsan alkonyul
s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak
mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük
az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
még zörren, még sohajt.

Rügyre gondolnak mormolva e fák.
S a tág ég tiszta, nagy -
reggel az erkölcs hűvös, kék vasát
megvillantja a fagy.
1932

A világ legszebb története ll.rész

A világ legszebb története

A Passió (teljes film) - feliratos

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk minden kedves Írónak-Költőnek-Olvasónak!

Bocsánatkérés

Chiquitita-ABBA- Janos Kegye Panflute

Áll még a kereszt (Immanuel)

A mester hangja szól (Friderika)

Radnóti Miklós: Változó táj

VÁLTOZÓ TÁJ

Tócsába lép a szél

füttyent és tovafut,

hirtelen megfordul

s becsapja a kaput.

A tócsa laposan

pislant s a lusta fák

madaras szájukat

hirtelen kinyitják.

Összevissza zaj lesz,

még a lomb is mormog,

épülnek a porban

porból kicsi tornyok.

Megáll az úton a

mókusbarna barát

és fölötte barnán,

egy mókus pattan át.

Aztán figyelmesen

mi mozdult: megmered,

a táj nagy kalapként

hordozza az eget.

Mire újra mozdul,

csaknem minden nyugodt,

bokorba bútt a szél

s aludni készül ott.

Nevetni kész a rét,

mosolygós és kövér,

gyöngén ring ahonnan

asszonyom jődögél.

Meglát, szalad felém

a fű közt és a nap

szétfutó hajába

arany csíkot harap.

Körben egyre tisztul

és folyton csöndesül,

az elkergetett fény

mindenre visszaül

és mi nagy kalapként

hordozta az eget:

fedetlen áll a táj

s felhővel integet.

1935

Mobilfotó: Varga Éva - Városliget, Budapest 2012. március

Babits Mihály: Levél

Babits Mihály: Levél

Ne kérdezd, barátom, hogy mit dolgozom

mert csak vékony időm könyvét lapozom

s ez a fáradt élet úgy tart pihenőt,

mint üres könyv-oldal új szakasz előtt.

A fű sarját nyírom, a fákat nyesem,

fázó bárány módján a Napot lesem.

Lapokkal, levéllel halmos asztalom:

zsongó gyepem ágya csendesebb halom.

Asztalom bús szirtjén lapok, levelek,

lelkekből verődött, nyugtalan sereg

idevert madárraj, zsibog és csipog:

üzenetek, élet, levelek, lapok...

Ne várj tőlem semmit, távol jóbarát!

Ne lesd a poétát, tirannus világ!

Barlangba huzódott, sárkányokkal vív,

szökevénynek látszik, aki volt oly hív.

Szökevénynek látszik, lelke csupa dac,

amit tőle várnak, sohse teszi azt.

Jaj, szegény lélek, hát világ rabja légy?

Vagy saját szobrodnak hitvány majma légy?

Búsan mosolyog rám kertemből a nyár,

mert engem az ősz kezd aranyozni már,

hervadt fa rozsdája, halálos arany,

kit ez a fény von be, annak este van.

Mint kit egy dús ünnep örömére rég

talpig aranyba vont az éh-szemü nép,

mezitelen állt ott, eleven szobor:

csak ő maga tudta, hogyan fuldokol.