Nadányi Zoltán: A költő

A KÖLTŐ

A költő, kit senkise emleget,
a költő festi kékre az eget.

A rózsaillatot ő leheli,
a csillaglángok az ő szemei.

Ő hajtja a Dunát és a Tiszát
és a leroppant hídon ő visz át.

A zászlórúdon az ő lelke leng
és ő fegyverzi fel a meztelent.

Bénát elindít, némát szóra bír,
a véres gyilkos fejlehajtva sír.

Sírjából felkel a halott, ha szól,
országot is támaszt poraiból.

Őnélküle nincs ország, semmi sincs,
ő az ajtó, a kulcs és a kilincs.

Ő nem is ember, őt nem lelitek,
mindig a hűlt helyét ölelitek.