ALBERT FERENC
Tizenöt nap a valahai pokolban
Második nap: az Alacsony-Beszkidekben
„Jött a parancs: Zubbony, bakancs, vár rád baka Galícia!”
Másnap reggelre a víz felszínt és a hegy derekát tejfehér pára takarta, a látvány magáért beszélt. A hegyek mögött ágaskodó nap besütött a szobánkba, sugarai jól eső melegséggel cirógattak. A sovány reggelit hosszú kávéval fejeztük be, amit az erkélyen kortyolgattunk, miközben figyeltük miként falja fel a Nap, a tó fölötti párafelhőt. Ám nem üdülni jöttünk, így hamarosan nyakunkba vettük a terepet.
Mint említettem nem csak a temetőket járjuk be, hanem az utunkat szegélyező egyéb látnivalókra is kíváncsiak vagyunk. Így esett, hogy kezdésnek pont egy e tájra jellegzetes fatemplomot, és annak környezetét szemléltünk meg tüzetesen Uscie Gorliczkie település központjában.
A következő kis faluban, (Kwiaton) szintén a fatemplom kapta a főszerepet, itt pont miséztek. Meglepő, a templom megtelt hívekkel, ezért a kint reked sokaság hangszórókon keresztül hallgatta a liturgiát.
Hosszú eredménytelen autózás vette kezdetét, az előző napi útlezárásos kudarc ismét kísértett, így más irányban kellett kutatnunk. A jelzések szerint több temetőt is kellett volna érintenünk, de nem találtuk meg őket. Végre siker koronázta kitartásunkat. Több kilométeres cudar földutat letudva, Czamet falu határában egy fákkal ölelt területen találtunk rá az 53-as számú temetőre, melyben 316 orosz és 61 osztrák-magyar katonát hantoltak el 1915-ben. A sírkertet szegélyező kerítés düledezőben; u alakzata kirohadt, hiányos, alig látható egy – két fából való fejfa. Nevek hiányában csak az ismertetőtábla feliratára tudunk hagyatkozni. A központi fakeresztre kötöztük koszorúnkat, és a kövezetre helyezett mécses pislogó fényénél búcsúztunk el a hősöktől. A temető tervét itt is Dusán Jurkovics készítette.
A következő megállónk Jasionka településen volt; itt megszemléltük a templomot, és vele szemben az út másik oldalán egy 19-20. századi temetőt. Tovább menve Krzywa falu vonzáskörzetében egy II. világháborúban elesett lengyel repülősöknek állított emlékművet csodáltunk meg. Beérve a kis településre, jellegzetes fatemplomát és a civil temetőjét néztük át tüzetesen. Hideg ebédünket az autó motorháztetejéről költöttük el, majd indultunk tovább. Ismét egy templomban kötöttük ki Leszcyzyny településen és a mellette elterülő civil temetőben. Azért fontos benézni a település kommunálisnak nevezett temetőiben, mert sok helyen egy körülzárt, jól elhatárolt területre temették hajdan az elhunyt katonákat. Jellegzetes: a körbezárt tér terméskő oszlopait vaskos láncok kötik össze, vagy vascsövek. A lekerítést ölelő fák hatalmas lombkoronája vetít árnyékot a területre. Általában tölgyek, platánok, kőrisek, de néha akadnak fenyők, akácosok, nyírfaligetek is. Sajnálattal vettük tudomásul, katonasírokat itt nem találtunk.
Tovább vettük az irányt immár Szymbark felé. A városban két sírkertet is felleltünk, egyet a település civil temetőjében a fentebb említett formában lekerített részben. A 74-es számot viselő temetőt Hans Mayr tervezte 1915-ben. 45 osztrák-magyar, 28 német, 5 orosz katonát temettek itt el, 12 közös sírban és 36 egyéni sírban. Csak német katonák vannak nevesítve, magyar és egyéb nemzetiségű neveket nem találtunk. A központi emlékmű: egy vascsőből hegesztett nagy kereszt; erre kötöttük az emlékezés koszorúját, majd a tövében meggyújtott mécses előtt mondtunk hálaimát az elesettek lelki üdvéért.
Következő állomás Szymbark település szélén, a 28-as számú főúton található. Egy magaslat, lejtős oldalában fákkal, bokrokkal szegélyezett, faragott terméskő falazattal körbe vett szép kialakítású kis temető. Létrehozásával szintén Hans Mayr lett megbízva 1915-ben. Ide 28 osztrák-magyar harcost és négy orosz katonát temettek, 9 közös és 14 egyéni sírba. Nevesítés egy kereszten sem található. A központi keresztet itt is csőből hegesztették össze, ami az egyéni sírok fölé magasodik. Mivel a fő keresztet teljesen elhalmozták, virágokkal, mécsesekkel, így mi egy öntvény-sírkeresztre kötöttük a nemzetiszínű szalaggal díszített kis moha koszorúnkat, és alatta gyújtottuk lángra mécsesünket. A hálaadás itt sem maradhatott el. A főút szűnni nem akaró monoton zajában pihenő hősöktől ilyetén búcsúzva folytattuk utunkat.
A 977-es útról letérve kerestük meg Mecina-Wielka települést, mejnek központjában a templommal szembeni oldalon lévő civiltemetőben találtunk rá a 82-es számú katonai sírkertre. A temető 1915-ben Hans Mayr tervei alapján létesült. Ide 25 osztrák-magyar katona és 71 orosz katona földi maradványait temették. A központi emlékmű egy fából ácsolt kereszt; a kiszögelések félkör alakú szegéjt kaptak, rajta fogazással kialakított lemezborítás látható. Ilyen megoldással is több helyen találkoztunk. A nagy keresztre erősítettük moha koszorúnkat és a tövében meggyújtottuk mécsesünket. Rövid imával, búcsúztunk el innen is.
A 977es útnak további szakaszát időközben megnyitották, bár még tartott az „őrület”, vasárnap délután lévén véget ért az autóverseny, így eljutottunk Malastów határába. Megálltunk a 60-as számú temetőnél, 2017-ben itt is megejtettük a főhajtást, de akkor már erősen sötétedett. Most világosban vettük szemügyre a viszonylagosan nagy területet elfoglaló sírkertet. A tábla tanúsága szerint ez a terület Magura-Przelec Malastowka térsége. A temető Dusan Jurkovics tervei alapján lett kialakítva. 1915-ben ide 171 osztrák-magyar katonát temettek 4 tömegsírba és 63 egyéni sírgödörbe. Magyar nevek több fejfán is olvashatóak. Szépen karbantartott, igazi temetőkert; a fás, ligetes környezet méltó pihenést biztosít az elhunyt hősök számára. A központi emlékmű, fatemplom szerű kis kápolnára hasonlít. Koszorúnkat és mécsesünket ide helyeztük az elmaradhatatlan imával magukra hagytuk a békében nyugvó hősöket.
A mai napon öt temetőt látogattunk meg, körmünkre égett az este, így elindultunk szállásunkra. A reggeli indulásunk óta 185 megtett kilométer után szerencsésen megérkeztünk. Nem kellett egyikünket sem ringatni, az éjszakai álom hamar hatalmába kerített mind kettőnket.
Albert Ferenc
Másnap reggelre a víz felszínt és a hegy derekát tejfehér pára takarta, a látvány magáért beszélt. A hegyek mögött ágaskodó nap besütött a szobánkba, sugarai jól eső melegséggel cirógattak. A sovány reggelit hosszú kávéval fejeztük be, amit az erkélyen kortyolgattunk, miközben figyeltük miként falja fel a Nap, a tó fölötti párafelhőt. Ám nem üdülni jöttünk, így hamarosan nyakunkba vettük a terepet.
Mint említettem nem csak a temetőket járjuk be, hanem az utunkat szegélyező egyéb látnivalókra is kíváncsiak vagyunk. Így esett, hogy kezdésnek pont egy e tájra jellegzetes fatemplomot, és annak környezetét szemléltünk meg tüzetesen Uscie Gorliczkie település központjában.
A következő kis faluban, (Kwiaton) szintén a fatemplom kapta a főszerepet, itt pont miséztek. Meglepő, a templom megtelt hívekkel, ezért a kint reked sokaság hangszórókon keresztül hallgatta a liturgiát.
Hosszú eredménytelen autózás vette kezdetét, az előző napi útlezárásos kudarc ismét kísértett, így más irányban kellett kutatnunk. A jelzések szerint több temetőt is kellett volna érintenünk, de nem találtuk meg őket. Végre siker koronázta kitartásunkat. Több kilométeres cudar földutat letudva, Czamet falu határában egy fákkal ölelt területen találtunk rá az 53-as számú temetőre, melyben 316 orosz és 61 osztrák-magyar katonát hantoltak el 1915-ben. A sírkertet szegélyező kerítés düledezőben; u alakzata kirohadt, hiányos, alig látható egy – két fából való fejfa. Nevek hiányában csak az ismertetőtábla feliratára tudunk hagyatkozni. A központi fakeresztre kötöztük koszorúnkat, és a kövezetre helyezett mécses pislogó fényénél búcsúztunk el a hősöktől. A temető tervét itt is Dusán Jurkovics készítette.
A következő megállónk Jasionka településen volt; itt megszemléltük a templomot, és vele szemben az út másik oldalán egy 19-20. századi temetőt. Tovább menve Krzywa falu vonzáskörzetében egy II. világháborúban elesett lengyel repülősöknek állított emlékművet csodáltunk meg. Beérve a kis településre, jellegzetes fatemplomát és a civil temetőjét néztük át tüzetesen. Hideg ebédünket az autó motorháztetejéről költöttük el, majd indultunk tovább. Ismét egy templomban kötöttük ki Leszcyzyny településen és a mellette elterülő civil temetőben. Azért fontos benézni a település kommunálisnak nevezett temetőiben, mert sok helyen egy körülzárt, jól elhatárolt területre temették hajdan az elhunyt katonákat. Jellegzetes: a körbezárt tér terméskő oszlopait vaskos láncok kötik össze, vagy vascsövek. A lekerítést ölelő fák hatalmas lombkoronája vetít árnyékot a területre. Általában tölgyek, platánok, kőrisek, de néha akadnak fenyők, akácosok, nyírfaligetek is. Sajnálattal vettük tudomásul, katonasírokat itt nem találtunk.
Tovább vettük az irányt immár Szymbark felé. A városban két sírkertet is felleltünk, egyet a település civil temetőjében a fentebb említett formában lekerített részben. A 74-es számot viselő temetőt Hans Mayr tervezte 1915-ben. 45 osztrák-magyar, 28 német, 5 orosz katonát temettek itt el, 12 közös sírban és 36 egyéni sírban. Csak német katonák vannak nevesítve, magyar és egyéb nemzetiségű neveket nem találtunk. A központi emlékmű: egy vascsőből hegesztett nagy kereszt; erre kötöttük az emlékezés koszorúját, majd a tövében meggyújtott mécses előtt mondtunk hálaimát az elesettek lelki üdvéért.
Következő állomás Szymbark település szélén, a 28-as számú főúton található. Egy magaslat, lejtős oldalában fákkal, bokrokkal szegélyezett, faragott terméskő falazattal körbe vett szép kialakítású kis temető. Létrehozásával szintén Hans Mayr lett megbízva 1915-ben. Ide 28 osztrák-magyar harcost és négy orosz katonát temettek, 9 közös és 14 egyéni sírba. Nevesítés egy kereszten sem található. A központi keresztet itt is csőből hegesztették össze, ami az egyéni sírok fölé magasodik. Mivel a fő keresztet teljesen elhalmozták, virágokkal, mécsesekkel, így mi egy öntvény-sírkeresztre kötöttük a nemzetiszínű szalaggal díszített kis moha koszorúnkat, és alatta gyújtottuk lángra mécsesünket. A hálaadás itt sem maradhatott el. A főút szűnni nem akaró monoton zajában pihenő hősöktől ilyetén búcsúzva folytattuk utunkat.
A 977-es útról letérve kerestük meg Mecina-Wielka települést, mejnek központjában a templommal szembeni oldalon lévő civiltemetőben találtunk rá a 82-es számú katonai sírkertre. A temető 1915-ben Hans Mayr tervei alapján létesült. Ide 25 osztrák-magyar katona és 71 orosz katona földi maradványait temették. A központi emlékmű egy fából ácsolt kereszt; a kiszögelések félkör alakú szegéjt kaptak, rajta fogazással kialakított lemezborítás látható. Ilyen megoldással is több helyen találkoztunk. A nagy keresztre erősítettük moha koszorúnkat és a tövében meggyújtottuk mécsesünket. Rövid imával, búcsúztunk el innen is.
A 977es útnak további szakaszát időközben megnyitották, bár még tartott az „őrület”, vasárnap délután lévén véget ért az autóverseny, így eljutottunk Malastów határába. Megálltunk a 60-as számú temetőnél, 2017-ben itt is megejtettük a főhajtást, de akkor már erősen sötétedett. Most világosban vettük szemügyre a viszonylagosan nagy területet elfoglaló sírkertet. A tábla tanúsága szerint ez a terület Magura-Przelec Malastowka térsége. A temető Dusan Jurkovics tervei alapján lett kialakítva. 1915-ben ide 171 osztrák-magyar katonát temettek 4 tömegsírba és 63 egyéni sírgödörbe. Magyar nevek több fejfán is olvashatóak. Szépen karbantartott, igazi temetőkert; a fás, ligetes környezet méltó pihenést biztosít az elhunyt hősök számára. A központi emlékmű, fatemplom szerű kis kápolnára hasonlít. Koszorúnkat és mécsesünket ide helyeztük az elmaradhatatlan imával magukra hagytuk a békében nyugvó hősöket.
A mai napon öt temetőt látogattunk meg, körmünkre égett az este, így elindultunk szállásunkra. A reggeli indulásunk óta 185 megtett kilométer után szerencsésen megérkeztünk. Nem kellett egyikünket sem ringatni, az éjszakai álom hamar hatalmába kerített mind kettőnket.
Albert Ferenc
