A Tollforgató Irodalmi Lap Blogján jár! Keresse Régész a pácban, Ókor Történelmi Tollforgató, Történelmi és Irodalmi Oldalaimat is! Lövey-Varga Éva Tulajdonos Főszerkesztő Kiadó tollforgato.lap@gmail.com tollforgato.lapcsoport@gmail.com Archivált Világ - Archived World új kiadási oldalainkkal!
2012. március 25., vasárnap
2012. február 26., vasárnap
2012. január 29., vasárnap
Németh László: Latin szavak a magyarban
LATIN SZAVAK A MAGYARBAN
Mielőtt egy nyelv tanulásába fogunk, jó megnéznünk, mit tudunk belőle. A művelt embernek második anyanyelve Magyarországon nyolcszáz esztendőn át a latin volt. Papjaik latinul imádkoztak, iskoláikban latinul tanultak, pöreik latinul folytak; amit elhanyagolt parasztnyelvükön nem tudtak kimondani, latinul mondták. Az orvostudomány, növénytan, állattan kifejezései ma is latinok; a tudomány, újságok, beszélgetések nyelvébe is rengeteg latin szó került be; a tudákosságnak múltban és most is latin a nyelve. Igen sok latin szót ismer és használ az is, aki sohasem tanult latinul. Ezeken tartunk most egy kis seregszemlét; elsősorban az olyanokon, amelyeknek latin tudásunkban mindjárt az elején hasznát vehetjük. A tanulás akkor a legkönnyebb s a legeredményesebb, ha ráismerés. Ezeket a szavakat, ha sor kerül rájuk, nem tanulnunk kell már, csak felismernünk: hát ez az! Számuk nem kicsiny, holott csak a legmindennapiabbakat hozzuk föl, annak az 5-600 törzsszónak, amivel utunknak neki akarunk indulni, az egyharmada (s még vagy ötven kicsit ritkább szó) köztük lesz.
1. Amikor a pogány magyarok Szent István korában a kereszténységre tértek, az új intézményekkel egy csomó új szót is átvettek. Latin mindjárt a "szent" szó is, a latin sanctus elmagyarosodott alakja; a corona, amivel Istvánt megkoronázták, koszorút jelent. Az új isten házait, a templomokat (templum) szintén latinul nevezték meg; a nagyobb székesegyházak nevében, a "dómban" a latin ház (domus) szó lappang. A betelepített szerzetesek kolostorokban éltek. Ez a claustrum szó eltorzítása, s a zárni (claudo) igéből származik: bezárt helyet jelent. A papok páterek voltak (atya), az egyszerűbb szerzetesek fráterek (fivér), a nő mater (anya) és soror (nővér). A mennybe jutva ők is angyallá lettek (angelus), s glória (dicsőség) ült a fejük körül. Ornátusuk, azaz miseruhájuk az orno (díszít) igét őrzi. Maga a mise a mitto = küld ige alakja. A ministrálásban a szolgál őrződött meg. A reverenda tiszteletre méltó (revero: tisztelni); a papi öv, a cingulus, a cingo igéből ered. Olvasmányuk, a legenda is azt jelenti, hogy olvasandó (lego); a breviárium szóban a brevis (rövid) melléknév arra vonatkozik, hogy a könyv rövid kivonatokból áll. Óra szavunk a latin hora; a szerzetesi életben minden tevékenységnek megvolt az órája. A protestánsoknak már a nevük is latin; testis: tanú, protesto: tanúságot teszek, tiltakozom. A református szóban ráismerünk a formára (alak); re-formálni annyi, mint vissza-, újjá alakítani. Papjaik prédikátorok voltak, azaz a gyülekezet előtt (prae) beszéltek (dico = mondok). Világi gondnokaikat kurátoroknak nevezték (curo = gondoz). Alapigéjük a textus: szövést, ahogy ma mondjuk, szöveget jelent, s a texo (sző) igéből származik, éppúgy, mint a textil szó is. A serdülők megerősítése a hitben, a konfirmáció, a firmus (erős, szilárd) melléknevet őrzi, éppúgy, mint a cég neve, firma vagy a jófirma is. A protestáns szekták, sőt az újabb szektások is a secare (vág) igének köszönhetik a nevüket (éppúgy, mint a szekálás, mértanban a szekáns). Egyházi eredetű szó a lámpa (lampas) is.
Az egyházak iskolákat létesítettek; az iskola szó (schola) maga is latin; az a protestáns kollégium (con = össze, lego pedig nemcsak olvasni, gyűjteni is) - kollégium, ahol a diákokat összegyűjtötték. Az internátus (éppúgy, mint internálni) a belső = internus szóból ered, a bennlakók lakása; ellentétben az externus, a kinti. A menza, ahol a diákok egy része ma is eszik, asztal. A tanár neve, a professzor (éppúgy, mint a professzionátus labdarúgó) a profiteor = bevall, szabadon kimond szóból ered, az pedig a pro = előre és a fateor = mond igéből; a doktor viszont a doceo = tanít igéből, az, aki tanít. A kántor, éppúgy mint a kántus, a kar neve, a cano = énekel igéből származik. A diákok pennája, azaz tolla, akkor még lúdtoll volt; a pensum, amit írtak vele, kimértet jelent, a tábla, amelynél feleltek: tabula. A tanulmány stúdium, a studeo = törekszik igéből ered. A nagyobb diákok kollokviumában a loquor = beszél ige rejlik: kollokválni = beszélgetni a tanárral. A matúra: érettségi (maturus = érett). Az abszolválás az absolvo = old igéből ered; a végzett diákot feloldották a további iskolába járás alól. A félelmes szekunda annyi, mint második. Az eminens (ex = ki, minere = válik) kiváló.
Az ügyvédek advocatus (ad-voco: oda-hívni) neve már feledésbe ment; de a fiskálisokat (fiscus = kosár, pénztár) még emlegetik. Az ügyvéd felesküdött segédje a jurátus (juro = esküszik). A juss, melyért annyit harcoltak az örökösök, a ius = jog-ból jön. A testamentum (testo = hagyni) megint a testis szóból: tanú kellett hozzá. A pör neve éppúgy, mint a hadmozdulaté, actio = cselekmény; az eset = casus; ma is mondják, de nagy kázust kerít belüle. Még a kártyába is belekerült a contra szó (contra = ellen), így nevezték el a pöröket: Kovács contra Nagy pör. A jogi adományozásoknak donatio a nevük (dono = adományoz, do = ad).
A mi régi nemeseink, akik több-kevesebb latin iskolán átmentek, az agaraikhoz hazatérve életükre is szívesen alkalmazták az elsajátított latin szavakat. Isten háta mögötti pátriájukban (patria = haza), az ősi funduson (fundus = alap, telek), a tágas portán (porta = kapu), átvitt értelemben telek), ott állt curiájuk, melyben komótosan (commodus = kényelmes) s többé-kevésbé módosan (modus = mód) és tempósan (tempus = idő) éltek famíliájukkal. Disputáltak a világ folyásáról (puto = vél, gondol, dis = szét, disputo = vitáz), bíztak a sorsban (sors) s fortunában (szerencse), dicsérték a régi virtust (erény), megnyugodtak a fatumban (végzet). Később, amikor már újságjuk is volt, a Kurir (curro = futni), föltették az okulát (oculus = szem), megtudták belőle, miféle rebelliók (bellum = háború) vannak a világban, s memóriájukban (emlékezet) felfrissítették a régi sorscsapásokat. Házuk körül mesterek is voltak (mester = magister), iparosaik elfabrikálgattak (faber = kézműves, kovács) egy-egy armáriumon (szekrény), melyben az armát (fegyvereket) tartották, esetleg pingálgattak is (pictor = festő) vagy megjavították, ha kikorhadt, a grádicsot (gradus = fok, lépcső). Asszonyaik a kertben palántáztak (planta = növény), a jó ájeren (aer = levegő), öntözték a rózsát (rosa), törték az olajat (oelum = olaj), ecetet (acidum) készítettek, esténként főzték a herbateát (herba = fű), ha gusztusuk támadt (gusto = ízlel), bementek a kamrába (camera).
Néha még lavórjuk (lavo = mos), azaz mosdójuk is volt, egy kicsit rusztikusan éltek (rus = falu), de azért nem cseréltek volna holmi városi cívissel (polgár). Parasztjaikkal, pásztoraikkal (pastor) volt, amelyik humánus volt (homo = ember, humanus = emberies), de ha a turpisságra rájött (turpis = gyalázatos), az is megpálcáztatta őket. Így éltek anno 1800 körül (annus = év); ha eljött a terminus (határnap), mentek a gyűlésbe, megvivátozták (éljen, a vivo igéből) a királyt s a főispánt, köszöntötték a régi kollégákat. Még a köszönésük is latin volt, servus (szolga), amice (amicus = barát).
2. E régi élet szavainak egy részét ma is használjuk, még több az, ami kiveszett. Jöttek a helyükbe új latin szavak, nem ilyen tempósak, kényelmesek, tudományosabbak és idegesebbek. A tudomány népszerűvé vált műszavaiban a görög ugyan erősen verseng a latinnal (telefon, rádió, fonográf, atom), de azért van latin is bőven. A motor szó a moveo (mozog) igéből származik, a gravitáció: a gravis = nehéz melléknévből. A számtanban a plus = több, minus = kevesebb. A negatív szám a nego (tagad) igére tanít meg, a pozitív a pono (tesz), (positio = helyzet) igére, a minimus: legkisebb, maximus: legnagyobb. A magasabb mennyiségtanban a racionális szám: ésszerű (ratio = értelem), az imaginárius azonban már nem az: képzetes (imago = kép). A mértanban a tangens érintőt (tango), a szekáns, mint láttuk, metszőt, a sinus öblöt, keblet jelent. A vegyészek, orvosok laboratóriumban dolgoznak (laboro = dolgozik). A professzornak adjunktusa (ad = hozzá, jungo = köt) vagy asszisztensei (ad = hozzá, sisto = állít) vannak, az orvostanulónak medikus a neve, ami nagy előleg, hisz orvost jelent. Az orvosok megvizsgálják vagy meg is operálják a beteget (opus = mű, opero = munkálkodik), kúrájuk (cura = gondozás, gyógyítás), vagy eredményes, vagy sem. A pulzus, amit tapogatnak, az artéria (ütőér) lökése (pulso = lök), a vénáknak (venio = jön, vena = jövőér) nincs lökésük. A járóbetegek számára ambulanciát (ambulo = jár) tartanak fenn. Kongresszusaikon (gredior = lép, congressus = összejövetel) referálnak (fero = hoz, referál = előhoz, beszámol) az észleleteikről.
A művészetek közül a zene és az irodalom csempészi be a nyelvbe a legtöbb idegen szót, a zene részben az olasz közvetítésével. A skála: létrát, hanglétrát jelent (scalae); a dúr-skála kemény (durus), a moll-skála lágy (mollis), a fals hang hamis (falsus), a taktus = ütem (tango = érint), a tenor, aki kitartja (teneo = tart), az alt, mély, de a latinban a mély magast is jelent, a szonátában a latin sono hangzik, a variációban a varius (különböző), a koloratúrában a color (szín). A kották jelzéseiben, a crescendóban a cresco = növekszik, a legatóban a lego = köt, gyűjt, a fortéban a fortis = erős. A hangszert instrumentumnak is szokták mondani (szerszám). A művek jelzésére szolgáló opus = mű, munka, latin szó a magyar nóta is (noto = megjegyez, notárius = jegyző), följegyzett dallamot jelent. "Azon nótára" - írták Balassiék a vers fölé.
Az irodalmat gyakran literatúrának mondjuk (littera = betű, litteratúra, amit betűvel jegyeztek föl). A literatúra főleg a különféle irodalmi irányokat jelzi latin szóval; a humanizmusban a homo, humanus szavakra ismerünk, a szentimentalizmus a sentio = érez, a realizmus a realis = való, a naturalizmus a natura =természet, a verizmus a verus = igaz, az impresszionizmus a premo = nyom, pressio = nyomás, impressio = benyomás szavakra tanít; a nihilizmus a nihilt (semmi) hirdeti. Az epistola műfaja levelet jelent, a szerzők könyveiket publikálják (publicus = nyilvános), a festők szótárából a perspektívát (specto = néz) tanulhatjuk meg.
Rengeteg latin szót zúdított és zúdít nap nap után a latinban nem járatos elmékre is a politika. Maga a párt is latin szó (pars = rész). A liberalizmus a liber = szabad; a kapitalizmus a capio = kap, a kommunizmus a communis = közös, a socializmus a socius = társ, a nacionalizmus a natio = nemzet szavakat rejti, az imperializmus az impero = uralkodik igét. Radikális az, aki radixából azaz gyökeréből irtaná ki a bajt, konzervatív, aki conserválná, azaz megőrizné a régit. A militarizmus a miles = katona szóból ered, a pacifizmus a pax = békéből. Nálunk az első világháború után sokat emlegették a revíziót (video = néz, revideo = újra megnéz, felülvizsgál), integritás (integer = ép, teljes) szavakat, később a reakciót (visszahatás). A politika fegyverei az agitáció (ago = űz, agito = mozgat), a propaganda (propago = elterjeszt), a terror (terreo = megijeszt).
De még sok rnás forrásból ömlik a latin szó mindennapi életünkbe. Szórakozóhelyeink közül a cirkusz a latin circum = körül szó testvére. Artista, aki az arsok (művészet, mesterség) legvakmerőbbikét űzi; a gladiátor karddal (gladius) küzd, a katona szalutál (saluto = üdvözöl), s kimegy a frontra (frons = homlok). A szanitéc egészségügyi szolgálatot végez (sanus = egészséges) a futó belefekszik a finisbe (vég). A kártyás licitál (licet = szabad), a kereskedő príma (primus = első) minőségű, helyesebben kvalitású (qualitas = minőség) árut tart, az eladott állatnak passzust íratunk (passus = lépés) stb. A praemium az a jutalom, amit a jól végzett munkáért kapunk.
Vannak emberek, akik okosabbnak tartják magukat, ha ilyen szavakat használnak, mint inzultál (sért), inspirál (lelkesít) vagy animál (anima = lélek). Ha hibáztak, exkuzálják magukat, a vitában koncedálnak, az életben imitálnak, ha megsértik őket, megaprehendálnak, ha meg akarnak dicsérni valakit, azt mondják: intelligens, a karcsú nőre gracilis, ha valaki nemes tettet követett el; milyen nobilis gesztus volt ez a részéről. Büszkék rá, hogy milyen funkciót töltenek be, hogy judíciumuk van, luxusos lakásban laknak, hogy optimisták (optimus = legjobb) vagy pesszimisták, hogy tudnak disztingválni, s van intuíciójuk, a kultúra (colo = művel) és a civilizáció szavak állandóan a szájukban vannak, tisztelik a géniuszt, s megvetik a plebset, egy részük különösen a szexuális (sexus = nem) élet dolgait szereti latinul emlegetni, elmondják, ki frigid (hideg), ki perverz (verto = fordít), ki potens (képes), ki impotens, mikor van a menstruációjuk (mensis = hónap). Mások, akiknek olyan a természetük, főleg a többiek megbélyegzésére használnak szívesen latin szavakat; aki nem tetszik nekik, az stupid (ostoba), obscurus (sötét alak), arrogáns (rogo = kérdez), confidens (fides = bizalom), túl simplex (egyszerű) vagy egészen debilis (gyenge, gyengeelméjű). De ne higgyük, hogy a kevésbé kényes ember megszabadul a latintól, ő is emleget perszónát (személy), bestiát (vadállat), őt is macerálják, molesztálják, szekálják, viszont maga is megmondja a magáét, direkt (egyenest) az illető szemébe. Néha még ilyen szavakat is használ, mint skribál (scribo), durmol (dormire), numero (numerus = szám).
3. Ennek a szótárnak tán nem mindenki ismeri minden szavát, elég, ha azt, ami ott volt már a fülében, fejében megfejti, s ezzel egy-egy latin szót nyer készülő szótárához. A szavak megtanulásánál fontosabb a szenvedély felkeltése, ha idegen szót hallunk, gondoljunk a megfejtésére s latin szótárunkra. A régi könyvek, Jókai, pl. s a mai újságok egyformán jó vadászterület. Üssük föl közben az idegen szavak szószedetét, keressük meg, milyen tőből származik, s ha nem ismertük még, jegyezzük föl. A latin nyelv tanulása így nemcsak egy holt nyelv tanulása lesz, a körülöttünk levő élet tudatosítása is.
És nem kell az idegen szavaknál megállnunk, vannak nevek, kereszt-, család-, földrajzi nevek, sokszor azoknak a fordítása is gyarapíthatja a szókincsünket. Azt, hogy Klára híres, Lucifer fényhordó, Agnus bárány, Stella csillag, Amor szeretet, Leo oroszlán, Cupido vágy, könnyebben megjegyzi az ember, mint a szót magában. Megjegyezte az Orsolya nevű XVI. századbeli hölgy is, akinek Szegedi Kiss István a szószékről magyarázta meg, hogy Orsolya, Ursula medvécskét jelent (ursus = medve); börtönbe juttatta miatta. Ha tudom, hogy a néger Libéria: szabad föld, Virginiát Erzsébet királynő tiszteletére alapították (virgo = szűz), Transzilvánia túl volt az erdőkön, a gall kakas nemcsak a jelvény, de a gallus szó értelme is, már egy kis történetet is tudok. Columbus, Corvina, Aquileia nemcsak három latin névre tanítanak meg (galamb, holló, sas), de a humanista névadásra, Attila történetére is.
A nevek után következnek a szövegbe szúrt latin mondások; templomok, kapuk fölött a feliratok. Ne hagyjuk magunkat, értsük meg őket. Latin nyelvtanfüzetünk mellett legyen egy másik, amelyben a latin nyelv nyomait gyűjtjük, múltban és jelenben!
1962
Mielőtt egy nyelv tanulásába fogunk, jó megnéznünk, mit tudunk belőle. A művelt embernek második anyanyelve Magyarországon nyolcszáz esztendőn át a latin volt. Papjaik latinul imádkoztak, iskoláikban latinul tanultak, pöreik latinul folytak; amit elhanyagolt parasztnyelvükön nem tudtak kimondani, latinul mondták. Az orvostudomány, növénytan, állattan kifejezései ma is latinok; a tudomány, újságok, beszélgetések nyelvébe is rengeteg latin szó került be; a tudákosságnak múltban és most is latin a nyelve. Igen sok latin szót ismer és használ az is, aki sohasem tanult latinul. Ezeken tartunk most egy kis seregszemlét; elsősorban az olyanokon, amelyeknek latin tudásunkban mindjárt az elején hasznát vehetjük. A tanulás akkor a legkönnyebb s a legeredményesebb, ha ráismerés. Ezeket a szavakat, ha sor kerül rájuk, nem tanulnunk kell már, csak felismernünk: hát ez az! Számuk nem kicsiny, holott csak a legmindennapiabbakat hozzuk föl, annak az 5-600 törzsszónak, amivel utunknak neki akarunk indulni, az egyharmada (s még vagy ötven kicsit ritkább szó) köztük lesz.
1. Amikor a pogány magyarok Szent István korában a kereszténységre tértek, az új intézményekkel egy csomó új szót is átvettek. Latin mindjárt a "szent" szó is, a latin sanctus elmagyarosodott alakja; a corona, amivel Istvánt megkoronázták, koszorút jelent. Az új isten házait, a templomokat (templum) szintén latinul nevezték meg; a nagyobb székesegyházak nevében, a "dómban" a latin ház (domus) szó lappang. A betelepített szerzetesek kolostorokban éltek. Ez a claustrum szó eltorzítása, s a zárni (claudo) igéből származik: bezárt helyet jelent. A papok páterek voltak (atya), az egyszerűbb szerzetesek fráterek (fivér), a nő mater (anya) és soror (nővér). A mennybe jutva ők is angyallá lettek (angelus), s glória (dicsőség) ült a fejük körül. Ornátusuk, azaz miseruhájuk az orno (díszít) igét őrzi. Maga a mise a mitto = küld ige alakja. A ministrálásban a szolgál őrződött meg. A reverenda tiszteletre méltó (revero: tisztelni); a papi öv, a cingulus, a cingo igéből ered. Olvasmányuk, a legenda is azt jelenti, hogy olvasandó (lego); a breviárium szóban a brevis (rövid) melléknév arra vonatkozik, hogy a könyv rövid kivonatokból áll. Óra szavunk a latin hora; a szerzetesi életben minden tevékenységnek megvolt az órája. A protestánsoknak már a nevük is latin; testis: tanú, protesto: tanúságot teszek, tiltakozom. A református szóban ráismerünk a formára (alak); re-formálni annyi, mint vissza-, újjá alakítani. Papjaik prédikátorok voltak, azaz a gyülekezet előtt (prae) beszéltek (dico = mondok). Világi gondnokaikat kurátoroknak nevezték (curo = gondoz). Alapigéjük a textus: szövést, ahogy ma mondjuk, szöveget jelent, s a texo (sző) igéből származik, éppúgy, mint a textil szó is. A serdülők megerősítése a hitben, a konfirmáció, a firmus (erős, szilárd) melléknevet őrzi, éppúgy, mint a cég neve, firma vagy a jófirma is. A protestáns szekták, sőt az újabb szektások is a secare (vág) igének köszönhetik a nevüket (éppúgy, mint a szekálás, mértanban a szekáns). Egyházi eredetű szó a lámpa (lampas) is.
Az egyházak iskolákat létesítettek; az iskola szó (schola) maga is latin; az a protestáns kollégium (con = össze, lego pedig nemcsak olvasni, gyűjteni is) - kollégium, ahol a diákokat összegyűjtötték. Az internátus (éppúgy, mint internálni) a belső = internus szóból ered, a bennlakók lakása; ellentétben az externus, a kinti. A menza, ahol a diákok egy része ma is eszik, asztal. A tanár neve, a professzor (éppúgy, mint a professzionátus labdarúgó) a profiteor = bevall, szabadon kimond szóból ered, az pedig a pro = előre és a fateor = mond igéből; a doktor viszont a doceo = tanít igéből, az, aki tanít. A kántor, éppúgy mint a kántus, a kar neve, a cano = énekel igéből származik. A diákok pennája, azaz tolla, akkor még lúdtoll volt; a pensum, amit írtak vele, kimértet jelent, a tábla, amelynél feleltek: tabula. A tanulmány stúdium, a studeo = törekszik igéből ered. A nagyobb diákok kollokviumában a loquor = beszél ige rejlik: kollokválni = beszélgetni a tanárral. A matúra: érettségi (maturus = érett). Az abszolválás az absolvo = old igéből ered; a végzett diákot feloldották a további iskolába járás alól. A félelmes szekunda annyi, mint második. Az eminens (ex = ki, minere = válik) kiváló.
Az ügyvédek advocatus (ad-voco: oda-hívni) neve már feledésbe ment; de a fiskálisokat (fiscus = kosár, pénztár) még emlegetik. Az ügyvéd felesküdött segédje a jurátus (juro = esküszik). A juss, melyért annyit harcoltak az örökösök, a ius = jog-ból jön. A testamentum (testo = hagyni) megint a testis szóból: tanú kellett hozzá. A pör neve éppúgy, mint a hadmozdulaté, actio = cselekmény; az eset = casus; ma is mondják, de nagy kázust kerít belüle. Még a kártyába is belekerült a contra szó (contra = ellen), így nevezték el a pöröket: Kovács contra Nagy pör. A jogi adományozásoknak donatio a nevük (dono = adományoz, do = ad).
A mi régi nemeseink, akik több-kevesebb latin iskolán átmentek, az agaraikhoz hazatérve életükre is szívesen alkalmazták az elsajátított latin szavakat. Isten háta mögötti pátriájukban (patria = haza), az ősi funduson (fundus = alap, telek), a tágas portán (porta = kapu), átvitt értelemben telek), ott állt curiájuk, melyben komótosan (commodus = kényelmes) s többé-kevésbé módosan (modus = mód) és tempósan (tempus = idő) éltek famíliájukkal. Disputáltak a világ folyásáról (puto = vél, gondol, dis = szét, disputo = vitáz), bíztak a sorsban (sors) s fortunában (szerencse), dicsérték a régi virtust (erény), megnyugodtak a fatumban (végzet). Később, amikor már újságjuk is volt, a Kurir (curro = futni), föltették az okulát (oculus = szem), megtudták belőle, miféle rebelliók (bellum = háború) vannak a világban, s memóriájukban (emlékezet) felfrissítették a régi sorscsapásokat. Házuk körül mesterek is voltak (mester = magister), iparosaik elfabrikálgattak (faber = kézműves, kovács) egy-egy armáriumon (szekrény), melyben az armát (fegyvereket) tartották, esetleg pingálgattak is (pictor = festő) vagy megjavították, ha kikorhadt, a grádicsot (gradus = fok, lépcső). Asszonyaik a kertben palántáztak (planta = növény), a jó ájeren (aer = levegő), öntözték a rózsát (rosa), törték az olajat (oelum = olaj), ecetet (acidum) készítettek, esténként főzték a herbateát (herba = fű), ha gusztusuk támadt (gusto = ízlel), bementek a kamrába (camera).
Néha még lavórjuk (lavo = mos), azaz mosdójuk is volt, egy kicsit rusztikusan éltek (rus = falu), de azért nem cseréltek volna holmi városi cívissel (polgár). Parasztjaikkal, pásztoraikkal (pastor) volt, amelyik humánus volt (homo = ember, humanus = emberies), de ha a turpisságra rájött (turpis = gyalázatos), az is megpálcáztatta őket. Így éltek anno 1800 körül (annus = év); ha eljött a terminus (határnap), mentek a gyűlésbe, megvivátozták (éljen, a vivo igéből) a királyt s a főispánt, köszöntötték a régi kollégákat. Még a köszönésük is latin volt, servus (szolga), amice (amicus = barát).
2. E régi élet szavainak egy részét ma is használjuk, még több az, ami kiveszett. Jöttek a helyükbe új latin szavak, nem ilyen tempósak, kényelmesek, tudományosabbak és idegesebbek. A tudomány népszerűvé vált műszavaiban a görög ugyan erősen verseng a latinnal (telefon, rádió, fonográf, atom), de azért van latin is bőven. A motor szó a moveo (mozog) igéből származik, a gravitáció: a gravis = nehéz melléknévből. A számtanban a plus = több, minus = kevesebb. A negatív szám a nego (tagad) igére tanít meg, a pozitív a pono (tesz), (positio = helyzet) igére, a minimus: legkisebb, maximus: legnagyobb. A magasabb mennyiségtanban a racionális szám: ésszerű (ratio = értelem), az imaginárius azonban már nem az: képzetes (imago = kép). A mértanban a tangens érintőt (tango), a szekáns, mint láttuk, metszőt, a sinus öblöt, keblet jelent. A vegyészek, orvosok laboratóriumban dolgoznak (laboro = dolgozik). A professzornak adjunktusa (ad = hozzá, jungo = köt) vagy asszisztensei (ad = hozzá, sisto = állít) vannak, az orvostanulónak medikus a neve, ami nagy előleg, hisz orvost jelent. Az orvosok megvizsgálják vagy meg is operálják a beteget (opus = mű, opero = munkálkodik), kúrájuk (cura = gondozás, gyógyítás), vagy eredményes, vagy sem. A pulzus, amit tapogatnak, az artéria (ütőér) lökése (pulso = lök), a vénáknak (venio = jön, vena = jövőér) nincs lökésük. A járóbetegek számára ambulanciát (ambulo = jár) tartanak fenn. Kongresszusaikon (gredior = lép, congressus = összejövetel) referálnak (fero = hoz, referál = előhoz, beszámol) az észleleteikről.
A művészetek közül a zene és az irodalom csempészi be a nyelvbe a legtöbb idegen szót, a zene részben az olasz közvetítésével. A skála: létrát, hanglétrát jelent (scalae); a dúr-skála kemény (durus), a moll-skála lágy (mollis), a fals hang hamis (falsus), a taktus = ütem (tango = érint), a tenor, aki kitartja (teneo = tart), az alt, mély, de a latinban a mély magast is jelent, a szonátában a latin sono hangzik, a variációban a varius (különböző), a koloratúrában a color (szín). A kották jelzéseiben, a crescendóban a cresco = növekszik, a legatóban a lego = köt, gyűjt, a fortéban a fortis = erős. A hangszert instrumentumnak is szokták mondani (szerszám). A művek jelzésére szolgáló opus = mű, munka, latin szó a magyar nóta is (noto = megjegyez, notárius = jegyző), följegyzett dallamot jelent. "Azon nótára" - írták Balassiék a vers fölé.
Az irodalmat gyakran literatúrának mondjuk (littera = betű, litteratúra, amit betűvel jegyeztek föl). A literatúra főleg a különféle irodalmi irányokat jelzi latin szóval; a humanizmusban a homo, humanus szavakra ismerünk, a szentimentalizmus a sentio = érez, a realizmus a realis = való, a naturalizmus a natura =természet, a verizmus a verus = igaz, az impresszionizmus a premo = nyom, pressio = nyomás, impressio = benyomás szavakra tanít; a nihilizmus a nihilt (semmi) hirdeti. Az epistola műfaja levelet jelent, a szerzők könyveiket publikálják (publicus = nyilvános), a festők szótárából a perspektívát (specto = néz) tanulhatjuk meg.
Rengeteg latin szót zúdított és zúdít nap nap után a latinban nem járatos elmékre is a politika. Maga a párt is latin szó (pars = rész). A liberalizmus a liber = szabad; a kapitalizmus a capio = kap, a kommunizmus a communis = közös, a socializmus a socius = társ, a nacionalizmus a natio = nemzet szavakat rejti, az imperializmus az impero = uralkodik igét. Radikális az, aki radixából azaz gyökeréből irtaná ki a bajt, konzervatív, aki conserválná, azaz megőrizné a régit. A militarizmus a miles = katona szóból ered, a pacifizmus a pax = békéből. Nálunk az első világháború után sokat emlegették a revíziót (video = néz, revideo = újra megnéz, felülvizsgál), integritás (integer = ép, teljes) szavakat, később a reakciót (visszahatás). A politika fegyverei az agitáció (ago = űz, agito = mozgat), a propaganda (propago = elterjeszt), a terror (terreo = megijeszt).
De még sok rnás forrásból ömlik a latin szó mindennapi életünkbe. Szórakozóhelyeink közül a cirkusz a latin circum = körül szó testvére. Artista, aki az arsok (művészet, mesterség) legvakmerőbbikét űzi; a gladiátor karddal (gladius) küzd, a katona szalutál (saluto = üdvözöl), s kimegy a frontra (frons = homlok). A szanitéc egészségügyi szolgálatot végez (sanus = egészséges) a futó belefekszik a finisbe (vég). A kártyás licitál (licet = szabad), a kereskedő príma (primus = első) minőségű, helyesebben kvalitású (qualitas = minőség) árut tart, az eladott állatnak passzust íratunk (passus = lépés) stb. A praemium az a jutalom, amit a jól végzett munkáért kapunk.
Vannak emberek, akik okosabbnak tartják magukat, ha ilyen szavakat használnak, mint inzultál (sért), inspirál (lelkesít) vagy animál (anima = lélek). Ha hibáztak, exkuzálják magukat, a vitában koncedálnak, az életben imitálnak, ha megsértik őket, megaprehendálnak, ha meg akarnak dicsérni valakit, azt mondják: intelligens, a karcsú nőre gracilis, ha valaki nemes tettet követett el; milyen nobilis gesztus volt ez a részéről. Büszkék rá, hogy milyen funkciót töltenek be, hogy judíciumuk van, luxusos lakásban laknak, hogy optimisták (optimus = legjobb) vagy pesszimisták, hogy tudnak disztingválni, s van intuíciójuk, a kultúra (colo = művel) és a civilizáció szavak állandóan a szájukban vannak, tisztelik a géniuszt, s megvetik a plebset, egy részük különösen a szexuális (sexus = nem) élet dolgait szereti latinul emlegetni, elmondják, ki frigid (hideg), ki perverz (verto = fordít), ki potens (képes), ki impotens, mikor van a menstruációjuk (mensis = hónap). Mások, akiknek olyan a természetük, főleg a többiek megbélyegzésére használnak szívesen latin szavakat; aki nem tetszik nekik, az stupid (ostoba), obscurus (sötét alak), arrogáns (rogo = kérdez), confidens (fides = bizalom), túl simplex (egyszerű) vagy egészen debilis (gyenge, gyengeelméjű). De ne higgyük, hogy a kevésbé kényes ember megszabadul a latintól, ő is emleget perszónát (személy), bestiát (vadállat), őt is macerálják, molesztálják, szekálják, viszont maga is megmondja a magáét, direkt (egyenest) az illető szemébe. Néha még ilyen szavakat is használ, mint skribál (scribo), durmol (dormire), numero (numerus = szám).
3. Ennek a szótárnak tán nem mindenki ismeri minden szavát, elég, ha azt, ami ott volt már a fülében, fejében megfejti, s ezzel egy-egy latin szót nyer készülő szótárához. A szavak megtanulásánál fontosabb a szenvedély felkeltése, ha idegen szót hallunk, gondoljunk a megfejtésére s latin szótárunkra. A régi könyvek, Jókai, pl. s a mai újságok egyformán jó vadászterület. Üssük föl közben az idegen szavak szószedetét, keressük meg, milyen tőből származik, s ha nem ismertük még, jegyezzük föl. A latin nyelv tanulása így nemcsak egy holt nyelv tanulása lesz, a körülöttünk levő élet tudatosítása is.
És nem kell az idegen szavaknál megállnunk, vannak nevek, kereszt-, család-, földrajzi nevek, sokszor azoknak a fordítása is gyarapíthatja a szókincsünket. Azt, hogy Klára híres, Lucifer fényhordó, Agnus bárány, Stella csillag, Amor szeretet, Leo oroszlán, Cupido vágy, könnyebben megjegyzi az ember, mint a szót magában. Megjegyezte az Orsolya nevű XVI. századbeli hölgy is, akinek Szegedi Kiss István a szószékről magyarázta meg, hogy Orsolya, Ursula medvécskét jelent (ursus = medve); börtönbe juttatta miatta. Ha tudom, hogy a néger Libéria: szabad föld, Virginiát Erzsébet királynő tiszteletére alapították (virgo = szűz), Transzilvánia túl volt az erdőkön, a gall kakas nemcsak a jelvény, de a gallus szó értelme is, már egy kis történetet is tudok. Columbus, Corvina, Aquileia nemcsak három latin névre tanítanak meg (galamb, holló, sas), de a humanista névadásra, Attila történetére is.
A nevek után következnek a szövegbe szúrt latin mondások; templomok, kapuk fölött a feliratok. Ne hagyjuk magunkat, értsük meg őket. Latin nyelvtanfüzetünk mellett legyen egy másik, amelyben a latin nyelv nyomait gyűjtjük, múltban és jelenben!
1962
Németh László: A matematika kialakulása (Négy Könyv)
A MATEMATIKA KIALAKULÁSA
A kőkor embere is számolt. A harcra, vadászatra kimenő csapatok, az elejtett vad, megölt ellenség mennyisége, a szétosztásra kerülő zsákmány, a kereskedelem akkori formái: mind számolásra, műveletek elvégzésére késztették. Nagyon valószínű, hogy azokban a régi kőkorszaki társadalmakban, ahol a nagyvadak elejtése nagyobb szervezeteket s hellyel-közzel művészetet is hozott létre, a számolási készség is fejlettebb lehetett, s hogy az újabb kőkorszakot létrehozó forradalom, a növény és állattenyésztés bevezetése a számolásra is serkentőleg hatott. A matematika igazi kezdetét azonban a második nagy forradalomnál kell keresnünk, amely a paraszti termelés fejlődésével a városok létrejöttét s az első urbán civilizációk kialakulását tette lehetővé.
A Közel-Kelet nagy civilizációi, az egyiptomi, mezopotámiai és az Indus völgyében létrejövők: azt mutatják, hogy a városi életforma egymástól függetlenül is azonos módon serkenti matematikai képességei fejlesztésére az embert. Az uralkodók adókivetése s -behajtása, a kereskedők árubeszerzési kalkulációja a számtan, aritmetika fejlesztésére kényszerít; a tulajdonjog, földfelosztás a területmérést s a mértani ábrák ismeretét kívánja meg; a csillagászat, amelynek a naptárt kell szabályoznia, a csillagok helyzetét rögzítő táblázatok felállítását, az égi helyek mérése térmértani fogalmak bevezetését teszi szükségessé.
Az egyes országok adottságai s a népek hajlama e közös alapon, melyet a vívmányok átvétele biztosított, természetesen még valami helyi többletet is hoztak létre. Az egyiptomiaknak az orvostudomány mellett épp a matematika volt a fő erősségük. Jó hírüket öregbíti, hogy sírjaikban olyan írott tekercsek is maradtak vissza, mint a Rhind papyrus, amely hű képet ad matematikai tudásuk fejlettségéről. Náluk már nagyban dívtak azok a találós kérdések, amelyeket mi egyenleteknek nevezünk. A Rhind-papyrus egyszerűbb feladatai közé tartozik az, amelyik azt kérdi, melyik az a mennyiség (ez az amit x-szel jelölünk) amelyhez a kétharmadát, felét, egyhetedét hozzáadva 33-t kapunk. (Mai algebra nyelvén x + 2/3x + x/2 + x/7 = 33), s tökéletes a megoldása, hogy 14+28/79. Csak a törtet nem tudták úgy írni, mint mi, mert az egyiptomiak csak olyan törteket ismertek, amelyeknek a számlálójuk egy. A 28/97-t körülményesen írták tehát fel: 1/4 + 1/96 + 1/56 + 1/679 + 1/776 + 1/194 + 1/388 - ami közös nevezőre hozva 28/97-t ad. A Nílus minden évben elmosta a földek határköveit, úgyhogy őnáluk minden évben földosztás s földmérés volt - ez a területszámításban tette ügyessé őket. Mint nagy építkezők pedig a hasáb, henger köbtartalmára állítottak fel szabályokat. Piramisaik pontos szögmérőknek mutatják őket - a harmadik ezredév elejéről való gizehi piramis pontos négyzetalapon nyugszik, s az észak-dél iránytól alig négy percre tér el. A kör sokszögesítése is foglalkoztatta őket, s aránylag jól közelítették meg a Ludolf-féle számot. Mi a 9 átmérőjű köralakú föld területe? - kérdik az írók. Vedd el az átmérő egykilencedét, marad nyolc, szorozd meg a nyolcat nyolccal (azaz vedd a nyolc négyzetét, ahogy mi mondjuk), s az összeg a föld területe. Az átmérő a mi jelzésünk szerint 2r; ennek a nyolckilencede 16r/9, s ennek a négyzete (256/81)r2; 256/81 = 3,16. Tehát két tizeddel közelíti meg a mi pinket.
A babiloniak kőtáblái nehézkesebbé tették a följegyzést - de az egyik közülük arra vall, hogy ők is ismerték a mértani sorokat, a helyérték bevezetése felé ők tették meg az első lépést. A háromszög területét ők is ki tudták számítani, de a kör területének a mérésében ügyetlenebbek voltak, mint az egyiptomiak. Az ő fő erejük a csillagászat volt, amely a csillagjóslás szolgálatában állt - de pontosan jegyezték az égbolt eseményeit, meg tudták jósolni a Nap és Hold helyét, s így a nap- és holdfogyatkozásokat. Tőlük ered, hogy a kört ma 360 fokra osztjuk; az ő évük ugyanis 360 napból állt - a nap azalatt épp egy teljes kört írt le: egy nap egy fokot. A sugár egyhatoda a kör kerületének - 60 fok tehát; innét ered a 60-as szám nagy megbecsülése. Ha az egyiptomiaknál a számláló volt mindig egy - náluk a hatvanas nevező az állandó, s a számláló változik. A babiloniak nemcsak a csillagok állását, de a különféle matematikai műveleteket, szorzás, számok gyökeit is táblába égették. Az egyik ilyen tábla a számok négyzeteiből álló számsort ábrázolt: 1, 4, 9, 16, 25, 36, 49. ... Itt azonban nem 64 következett, mint várható lett volna, hanem 104. Ez azt bizonyítja: hogy ők a hatvan után, mint mi a tíz után, egy egyest írva előre, újra kezdték a számolást. A derékszögű és egyenlőszárú háromszög területét is ki tudták számítani, de a kör területére az átmérő háromszorosát vették.
A hindukról feltételezik, hogy igen régi a matematikai tudásuk. Ezt azonban bajos bizonyítani. A Mohenjo Daro-i civilizációt i. e. 1200 körül elpusztító árják szentírásaiban, a Védákban nincs nyoma matematikának - az első írott emlékek már a Nagy Sándor utáni időkből valók, amikor a görög hatás is kimutatható bennük. Az azonban biztosra vehető, hogy az ősi Indus-völgyi civilizáció sem boldogult a kor matematikája nélkül - s az is lehet, hogy a későbbi hindu számtan egynémely sajátossága ebben az ősi lakosság észjárásában gyökerezik.
19??
Németh László: A matematika kialakulása (Négy Könyv)
A MATEMATIKA KIALAKULÁSA
A kőkor embere is számolt. A harcra, vadászatra kimenő csapatok, az elejtett vad, megölt ellenség mennyisége, a szétosztásra kerülő zsákmány, a kereskedelem akkori formái: mind számolásra, műveletek elvégzésére késztették. Nagyon valószínű, hogy azokban a régi kőkorszaki társadalmakban, ahol a nagyvadak elejtése nagyobb szervezeteket s hellyel-közzel művészetet is hozott létre, a számolási készség is fejlettebb lehetett, s hogy az újabb kőkorszakot létrehozó forradalom, a növény és állattenyésztés bevezetése a számolásra is serkentőleg hatott. A matematika igazi kezdetét azonban a második nagy forradalomnál kell keresnünk, amely a paraszti termelés fejlődésével a városok létrejöttét s az első urbán civilizációk kialakulását tette lehetővé.
A Közel-Kelet nagy civilizációi, az egyiptomi, mezopotámiai és az Indus völgyében létrejövők: azt mutatják, hogy a városi életforma egymástól függetlenül is azonos módon serkenti matematikai képességei fejlesztésére az embert. Az uralkodók adókivetése s -behajtása, a kereskedők árubeszerzési kalkulációja a számtan, aritmetika fejlesztésére kényszerít; a tulajdonjog, földfelosztás a területmérést s a mértani ábrák ismeretét kívánja meg; a csillagászat, amelynek a naptárt kell szabályoznia, a csillagok helyzetét rögzítő táblázatok felállítását, az égi helyek mérése térmértani fogalmak bevezetését teszi szükségessé.
Az egyes országok adottságai s a népek hajlama e közös alapon, melyet a vívmányok átvétele biztosított, természetesen még valami helyi többletet is hoztak létre. Az egyiptomiaknak az orvostudomány mellett épp a matematika volt a fő erősségük. Jó hírüket öregbíti, hogy sírjaikban olyan írott tekercsek is maradtak vissza, mint a Rhind papyrus, amely hű képet ad matematikai tudásuk fejlettségéről. Náluk már nagyban dívtak azok a találós kérdések, amelyeket mi egyenleteknek nevezünk. A Rhind-papyrus egyszerűbb feladatai közé tartozik az, amelyik azt kérdi, melyik az a mennyiség (ez az amit x-szel jelölünk) amelyhez a kétharmadát, felét, egyhetedét hozzáadva 33-t kapunk. (Mai algebra nyelvén x + 2/3x + x/2 + x/7 = 33), s tökéletes a megoldása, hogy 14+28/79. Csak a törtet nem tudták úgy írni, mint mi, mert az egyiptomiak csak olyan törteket ismertek, amelyeknek a számlálójuk egy. A 28/97-t körülményesen írták tehát fel: 1/4 + 1/96 + 1/56 + 1/679 + 1/776 + 1/194 + 1/388 - ami közös nevezőre hozva 28/97-t ad. A Nílus minden évben elmosta a földek határköveit, úgyhogy őnáluk minden évben földosztás s földmérés volt - ez a területszámításban tette ügyessé őket. Mint nagy építkezők pedig a hasáb, henger köbtartalmára állítottak fel szabályokat. Piramisaik pontos szögmérőknek mutatják őket - a harmadik ezredév elejéről való gizehi piramis pontos négyzetalapon nyugszik, s az észak-dél iránytól alig négy percre tér el. A kör sokszögesítése is foglalkoztatta őket, s aránylag jól közelítették meg a Ludolf-féle számot. Mi a 9 átmérőjű köralakú föld területe? - kérdik az írók. Vedd el az átmérő egykilencedét, marad nyolc, szorozd meg a nyolcat nyolccal (azaz vedd a nyolc négyzetét, ahogy mi mondjuk), s az összeg a föld területe. Az átmérő a mi jelzésünk szerint 2r; ennek a nyolckilencede 16r/9, s ennek a négyzete (256/81)r2; 256/81 = 3,16. Tehát két tizeddel közelíti meg a mi pinket.
A babiloniak kőtáblái nehézkesebbé tették a följegyzést - de az egyik közülük arra vall, hogy ők is ismerték a mértani sorokat, a helyérték bevezetése felé ők tették meg az első lépést. A háromszög területét ők is ki tudták számítani, de a kör területének a mérésében ügyetlenebbek voltak, mint az egyiptomiak. Az ő fő erejük a csillagászat volt, amely a csillagjóslás szolgálatában állt - de pontosan jegyezték az égbolt eseményeit, meg tudták jósolni a Nap és Hold helyét, s így a nap- és holdfogyatkozásokat. Tőlük ered, hogy a kört ma 360 fokra osztjuk; az ő évük ugyanis 360 napból állt - a nap azalatt épp egy teljes kört írt le: egy nap egy fokot. A sugár egyhatoda a kör kerületének - 60 fok tehát; innét ered a 60-as szám nagy megbecsülése. Ha az egyiptomiaknál a számláló volt mindig egy - náluk a hatvanas nevező az állandó, s a számláló változik. A babiloniak nemcsak a csillagok állását, de a különféle matematikai műveleteket, szorzás, számok gyökeit is táblába égették. Az egyik ilyen tábla a számok négyzeteiből álló számsort ábrázolt: 1, 4, 9, 16, 25, 36, 49. ... Itt azonban nem 64 következett, mint várható lett volna, hanem 104. Ez azt bizonyítja: hogy ők a hatvan után, mint mi a tíz után, egy egyest írva előre, újra kezdték a számolást. A derékszögű és egyenlőszárú háromszög területét is ki tudták számítani, de a kör területére az átmérő háromszorosát vették.
A hindukról feltételezik, hogy igen régi a matematikai tudásuk. Ezt azonban bajos bizonyítani. A Mohenjo Daro-i civilizációt i. e. 1200 körül elpusztító árják szentírásaiban, a Védákban nincs nyoma matematikának - az első írott emlékek már a Nagy Sándor utáni időkből valók, amikor a görög hatás is kimutatható bennük. Az azonban biztosra vehető, hogy az ősi Indus-völgyi civilizáció sem boldogult a kor matematikája nélkül - s az is lehet, hogy a későbbi hindu számtan egynémely sajátossága ebben az ősi lakosság észjárásában gyökerezik.
19??
Németh László: Emelkedő nemzet
Amikor tizenhárom évvel ezelőtt a második szárszói konferencián utolszor találkoztam a fiatal magyar értelmiség színe-javával, tudtam, hogy tán sohasem szólhatok többé hozzá. Végigtekintettem az akkor lezáruló koron, figyelmeztettem őket, ne higgyék el, hogy ez a két magyar évtized, az azóta annyit emlegetett Horthy-korszak nemzeti szempontból olyan meddő és gyatra volt, mint a rendszer, amely nevét adta.
Az igaz, hogy a Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalom elsikkasztotta a magyar forradalmat, s Habsburg-császár nélkül, de súlyosabb formában a Habsburg-birodalom maradványait restaurálta. A magyar nyelvet törő tengerésztiszt a kormányzói székben jelképe volt annak, ami történt. Egy kis képességű, anakronizmust jelentő réteg kormányozta az országot. Ennek a rétegnek azonban volt egy előnye más későbbi, még kisstílűbb, szintén anakronizmust jelentő rétegekkel szemben, hogy nem volt túlságosan éhes.
Miután egy kicsit megszívta magát, nem avatkozott túlságosan mélyen az életbe, sőt bizonyos bűntudat is fejlődött ki benne. A magyar társadalom fejlődését, ha nem is segítette elő, de akadályozni is csak kismértékben tudta. S épp ez az ellentét, a reformokra képtelen maradi vezető réteg, alatta a maga életéhez bátorságot kapó társadalom döbbentett rá engem előbb halk remény, aztán a bizonyosság formájában, hogy a magyar a rend ellenére, amelybe beleszorították, emelkedő nemzet.
Ez annál feltűnőbb volt, mert ugyanebben az időben Európának több nagy népe nyugaton, keleten új technizálódása ellenére a hanyatlás jeleit kezdte mutatni. A magyar emelkedés főként szellemi és gazdasági téren volt szembeszökő. Mindig nagy honvággyal néztünk a reformkorra, a szabadságharcot megelőző évtizedekre. Az igazság azonban az, hogy akkor közel sem volt annyi nagy írója, művésze, muzsikusa, tudósa ennek a nemzetnek, mint a joggal megbélyegzett Horthy-rezsim alatt. Két nagy nemzedék dolgozott egymás mellett, a viszonylagos szabadságot a lényegek kimondására, az elviselhető korlátozást a klasszikus tömörítésre használva ki. A magyar zene ebben az időben emelte a világ fölé az első kultúrhistóriai jelentőségű nagy nevet, a Bartókét, s az ismeretlen, nyelvébe zárt magyar irodalom ekkor támasztott reményt, hogy ugyanezt megismétli.
De csaknem ugyanilyen volt a haladás gazdasági téren, ahol pedig az állam tehetetlensége teljesen megakadályozta a nagyobb méretű kezdeményezést. Különösen a kisemberek bizonyították be, hogy a magyar gazdaságilag is tehetséges nép. A halogatott földreform ellenére százezrek szakítottak le maguknak egy darabka földet, amelybe szorgalmuk beleölhették. Jól gazdálkodó kisbirtokok, kertek ezrei lepték el az országot. Nem véletlen, hogy épp ebben az időben merült fel a Kert-Magyarország terve: a szövetkezett minőségi gazdaságokból fölépített, okosan iparosított, kertész-színvonalon álló gazdáktól megművelt magyar föld látomása. Ezzel egyidőben az ipari munkásság szakképzettsége, általános műveltsége is megnőtt. A főváros körüli kertvárosokat az ő házacskáik népesítették be. Nem volt vad álom többé a másik gondolat, az értelmiségi színvonalra emelt munkás- és parasztnép s a néphez húzó értelmiség testvériesülése egy értelmiségi társadalomban.
Ahhoz, hogy a nemzet emelkedésében igazán bízni tudjak, egy hiányzott. A nemzet erkölcsi és politikai érzés dolgában nem állt olyan magasan, mint szellemileg. Szinte a legelemibb összetartás is hiányzott. Az elért vívmányokat engedte kicsikarni a kezéből. A megszálló német csapatok rendőrei mondták, hogy egyetlen országban sem kaptak ennyi följelentést. Még vége sem volt a háborúnak, már megkezdődött a kergetőzés az új pozíciókért, a másik magyar fölajánlása a jövendő gazdáinak. Tisztelet a kivételeknek, de a magyar természet nem nagy ellenkezéssel, sőt sokszor igazán könnyű szívvel viselte, hogy legjobbjait kiemeljék a fészekből, az otthonból. Ami történt, egy kelet-európai nép sem kerülhette el. De hogy ez így történt, annak a magyar túlzás és irigység majdnem olyan mérvben volt oka, mint az idegen ügynökök szolgalelkűsége.
Az elmúlt hét azért volt óriási élmény a számomra, mert ez a néhány nap mutatta meg, nemcsak nekem, de az egész világnak, hogy a magyar nép erkölcsileg mekkorát emelkedett. Hiszen nem mondom, voltak jelek rá eddig is. Még a tömlöcszerű elzártságban élő elfeledett ember is érezte, hogy az ifjúságból más levegő csap fel, mint kortársai közül. De hogy a nemzetgyötrésben, megaláztatásban így összeforrt, hogy diákok, munkások, katonák minden előzetes szervezkedés nélkül közös elszántságukban így megszerveződhettek, a vezér nélküli felkelőknek ez a csodálatos látványa meghaladta nem reményemet, de képzeletemet is.
Sajnos, azok közé az emberek közé tartozom, akik a természettől a veszélyt látó képzeletek kapcsán gyötrő ajándékul kapták a nagy bajokat is. A sok éven át tartó rettegés, az aránytalan munka, erkölcsi nyomás börtön nélkül is összeroppantott. Harmadéve beteg vagyok, az utolsó hét, az izgalmas feszültség még rontott is az állapotomon. A forradalom kitörése előtti nap azzal az elhatározással utaztam vidékre, hogy kiadatlan kézirataim rendezésének élek, s nem térek vissza többé a fővárosba. A rettenetes aggodalom napjai után csak egy éjszakát birkóztam az örömmel. Azóta már csak a felelősség szorítását érzem, amit ma minden értelmiségi embernek éreznie kell. Az utolsó ötven év magyar szellemi fejlődése világosan fölírta a nemzet elé a célokat, amelyek felé egy magyar forradalomnak törekednie kell.
De az utóbbi évtizedek gazdái tudták, hogy miért tiltották könyveinket. Ezt a magyar eszmevilágot kevesen ismerik. S most rájuk, a kevesekre vár, hogy a nagyszerű lökést, amelyet a nemzet eltökéltsége adott, ne engedjék félresiklani. Még csak annyit láttam, amennyit a rádió s a vidéki események látni engedtek, már világosan állt előttem a veszély. Először a közvetlen veszély, hogy a nemzet szent felindulásában az indulat sugalmazására hallgatva olyasmit talál elkövetni, amit később nem lehet jóvátenni. S a kissé távolabbi veszély, hogy mialatt az egész fegyvert fogott nép figyelme a szovjet csapatok kivonulása felé fordul, az új pozíciók felé törtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el, s a forradalomból ellenforradalmat, az 1956-os magyar szabadságharcból holmi 1919-es kurzust csinálnak.
Kinek kell ezt megakadályozni, ha nem nekünk, akik látjuk, mit lehet itt elveszíteni. Az alól, hogy szóljunk, felmentést a halál, vagy még az sem adhat. Az első alkalmi autóval Pestre jöttem, szobámba zárkózva ideültem, mint valami gépfegyver, az írógépem mögé, hogy amíg bírom, csattogtassam. Gépem mellől arra a fiatal lányra gondolok, akinek a Kálvin téri ház tetején valamennyi férfitársát kilőtték, de ő tovább járatta a fegyvert, amíg csak fiatal feje is oldalt nem konyult.
Nem tudom, pontosan így történt-e. De az én szívemben ez a lány most múzsa. Ő int a háztetőről: rajta, öreg hullajelölt; ha én odadobtam szép ifjú életem, miért kell neked, szegény emberi maradvány, a magadéhoz görcsösen ragaszkodnod? Az emelkedő nemzet órája ütött. Megyek.
2011. december 24., szombat
Wass Albert: Karácsonyi versek I.
Wass Albert: Karácsonyi versek I. I. Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből előoson a téli szürkület. Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva koldus szatyorban gondot gyűjtenek. Egy vonat sípol messze valahol. Fulladtan vész el fák között a hang. Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze kísértethangon fölsír egy harang. Olyan este ez is csak, mint a többi: olyan a színe, nyirkos ködszaga. Pedig valahol szent titokpalástban csodát takargat ez az éjszaka...! Angyalok húznak a világ fölött. Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! Megszületett az Igazság, a Jóság, akit úgy vártunk: megszületett végre! Keresik régen bölcsek és királyok, papok, költők és koldusok. Világmegváltó konferenciák várják jöttét és fényes trónusok! Megérkezett. Bámulják bamba szemmel barmok, cselédek, pásztorok. Talán van olyan is, aki letérdel s valami együgyű imát motyog. A jászol fölött fölragyog egy csillag, néhány angyal és gyermek énekel... Szelíden száll az ének és a pára szurtos ólból a fényes égre fel... Aztán a barmokat itatni hajtják. A hajnal megnyergeli rőt lovát és robotos nyomán a szürke élet megy úgy, mind eddig, megy tovább. Mintha nem történt volna semmi sem. Meresztgetik szemeiket a kandik: királyok, bölcsek, költők, hadvezérek... amíg lassan a csillag is kialszik. A zord-sötét zimankós fenyvesekből előoson a téli virradat. Ködrongyokban gunnyasztanak a házak s vacognak vedlő gondjaik alatt... Plarnhof, 1945. Karácsony
Szilágyi Domokos: Karácsony
A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.
Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.
S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.
2011. december 13., kedd
Juhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért
Juhász Gyula:
Imádság a gyűlölködőkért
Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.
Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.
Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy fölöttünk csak az Úr itélhet.
Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.
A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.
És Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.
Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.
Imádság a gyűlölködőkért
Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.
Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.
Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy fölöttünk csak az Úr itélhet.
Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.
A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.
És Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.
Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.
2011. december 11., vasárnap
S. Tamási Áron: Zsarnoki szabadság -Szavak hatalma II.
Szavak hatalma II.
Nem tudom a választ,
S elfelejt a kérdés.
Örömbe fúlt bánat
Nyirkot nyelt a légzés.
Minek tudni valamit,
ugyanúgy, csak másként ?
Morzsa-magányt kaparint
könny-köddé dőlt játék….
Kisvárda, 2008. június
2011. december 6., kedd
2011. november 28., hétfő
Megemlékezés
Idézem az átküldött levelet:
Kedves Mária!
Nem gondoltam, hogy ez lesz az egyik legszebb Helyi Érték!
Nagyon szépen köszönöm Önnek a szép megemlékezést, szerkesztést, megszólalást. A TV ezen a héten vetíti, de itt bármikor megnézheti és másnak is megmutathatja:
http://www.youtube.com/ujbuda#p/u/1/hP7KWMobGLE
Szeretettel és tisztelettel:
Dabis Balázs Silvius
Kedves Mária!
Nem gondoltam, hogy ez lesz az egyik legszebb Helyi Érték!
Nagyon szépen köszönöm Önnek a szép megemlékezést, szerkesztést, megszólalást. A TV ezen a héten vetíti, de itt bármikor megnézheti és másnak is megmutathatja:
http://www.youtube.com/ujbuda#p/u/1/hP7KWMobGLE
Szeretettel és tisztelettel:
Dabis Balázs Silvius
2011. november 19., szombat
2011. november 18., péntek
ZICHY ANTAL GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ÉLETRAJZA
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
ÉS
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT MEGBIZÁSÁBÓL
SZERKESZTI
SZILÁGYI SÁNDOR
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA
1896
BUDAPEST
MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT
1896
Gróf Széchenyi István születése. Keresztszülők. Gr. Széchenyi Ferencz közpályája. Családi élete. István gyermekkora. Egy gyermekkori levele. Széchenyi-könyvtár. István köszönő levele atyjához, 1803. Liebenberg (Lunkányi) nevelési rendszere.
SÁRVÁRI ÉS FELSŐVIDÉKI GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN született Bécsben (Belváros 18. szám),[1] 1791 szeptember 21-én. Szülői, gróf Széchenyi Ferencz, II. Lipót király valóságos belső titkos tanácsosa, és gróf Széchenyi Ferenczné, azelőtt gróf Széchenyi József özvegye, született Festetics Júlia grófnő voltak. Megkeresztelte (a szülei háznál) róm. kath. szertartás szerint a bécsi szent Mihályról nevezett plébánia akkori kurátora, don Hieronymus Winkler; jelen levén Bárány Péter, a gróf titkára, mint Ardrich Péter jószágigazgató helyettesítője, Festetics Anna grófnő helyett pedig Steidel János accoucheur, kik az István, Mária és Péter nevekre keresztelt grófi gyermek keresztszülői nevében szerepeltek. Eltért már a család attól a hagyományos szokástól, miszerint keresztkomáknak vagy alattvalóik sorából vagy helybenlakó szegényeket, olykor valóságos koldúsokat hívtak meg (ex statu mendicorum), kiknek neveiket az illető anyakönyvekben nem minden megilletődés nélkül olvashatjuk. Cserébe viszont a grófi család számos férfi- és nőtagjai szivesen beíratták magokat tanúknak vagy keresztszülőknek, cselédjeik, jobbágyaik, tisztjeik, vagy ily kitüntetésre bármi czímen érdemessé vált párfogoltjaik házasságkötéseinél vagy keresztelőinél, mi az úr és paraszt, mágnás és polgár között akkor még fennállott patriarchális viszonyról tesz örvendetes tanúságot. Széchenyi Ferencz ekkor 37 éves volt, már 14 év óta boldog férje korán elhúnyt testvérbátyja, József, nálánál egy évvel bár idősb, bájos özvegyének, kivel, pápai engedély mellett (Dispensatione papali in gradu affinitatis primo) Horpácson 1777 aug. 17-én lépett házasságra. E házasságból születtek: György, aztán Alajos, Lajos, Lujza Francziska (Batthyányné, a későbbi apácza), Zsófia (Zichy Nándorné) és Pál, ki Istvánunknál alig két évvel volt idősb, s így gyermek- és tanuló éveit együtt tölthette vele.
Széchenyi Ferencz fényes és sikerdús nyilvános pályafutásának két nevezetes félbeszakítása volt. Kétszer köszönt le minden hivatalairól és méltóságairól s vonúlt vissza a magánéletbe. 1786-ban először és 1811-ben másodszor. A ki nem tudná e rögtöni lelépések okát, az oly kápráztató és sokaknak minden nagyravágyását kimerítő térről, nagyúri szeszélynek vagy épen hóbortnak tulajdoníthatná azokat; a nyilvánosságnak akkori fogyatékossága, a politikai tüntetések (demonstratiók) ismeretlen, vagy figyelmet alig keltő volta, a közvélemény szűk körre szorítkozó kezdetlegessége nem nyújtanának kulcsot e rejtélyhez. De ha hozzávetjük az ismeretes történeti tényeket, melyek emléke a jelzett két időponthoz fűződik: úgy azonnal tisztán áll előttünk s a legszebb világításban tűnik fel a derék magyar mágnás politikai jelleme s következetes hazafisága. Hogy minő kegyben állott József császárnál, azt két oly nemes lélek szellemi rokonsága is megmagyarázza: megértették, mondhatnám megtalálták egymást; szivesen haladtak egy úton, szolgáltak egy közös ügynek, a míg ez tartott: elváltak egymástól, mihelyt elveik s czélzataik ellentétbe jöttek.
3. GR. WILČEK-HÁZ BÉCSBEN, AZ URI-UTCZÁBAN, HOL GR. SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETETT.
Harmincz éves korában báni helyettes s a báni szék elnöke, királyi biztos, valóságos belső titkos tanácsos s az egybefoglalt, Somogy, Baranya, Verőcze és Szerém vármegyék főispánja, a közigazgatási reformoknak előitéletek, kiváltságok, visszaélések ellenében bizonynyal égető szükségét feltüntető e vidéken erélyesen hozzáfogott az oly jószándékú fejedelem terveinek valósításához; de mikor ez hibás informácziók alapján az egész ország közkormányzatának németesítését rendelte el, mikor az ősi alkotmány tiszteletben tartásáról már többé hallani sem akart, mikor egy gépileg működő, vak engedelmességű bureaucratia szervezéséhez ragaszkodott, mikor e merész újítást, a legjobb akarattal bár, de szánandó tévedésből még az úgynevezett conduite-listák erőltetett behozatalával s egy valóságos árulkodási és kémrendszer meghonosításával élesíté ki, – s felbuzdulásában sem ellenmondást nem tűrt, sem kivételt nem engedett meg: akkor a hazafi s az önérzetes férfiú egyaránt elidegenedett, ha nem is e fejedelemnek személyétől, de modorától és rendszerétől s ennek további eszközéűl nem adhatta oda magát. Félreállott; bevárta idejét. József császár tragikus halála után, – tragikusnak nevezhető, mert népei szeretetét nem birva, tört szívvel kelle kora sírba szállnia, – utóda, a bölcs II. Lipót király s az 1790/91-diki országgyűlés rendei teljes elégtételt szolgáltattak neki. Rangjába, méltóságaiba visszahelyeztetve, egy igén megtisztelő küldetést nyert nemzet és király képviseletében a nápolyi udvarhoz, hol a koronázáson jelen volt királynak a tiszteletére vert emlékérmet kelle átadnia. Ettől fogva az udvarnak és az országgyűléseken képviselt nemzetnek folyvást kitüntetett kegyeltje, a nemzeti múzeumra tett, törvénykönyvünkben beczikkelyezve levő nagylelkű alapítványa folytán az országnak legünnepeltebb férfia, legmunkásabb napszámosa, úttörő íróink bálványa, minden nemesebb törekvésnek legbuzgóbb előmozdítója volt. Újra Somogy megye főispánja, királyi biztosképen a Dráva és Mura folyók szabályozója, tán sejtve is, hogy majd fiának hagyja örökségül a Dunát és a Tiszát, a hétszemélyes tábla elnöke, helyettes országbiró, az aranygyapjas rend vitéze, fő udvari kamarás (Cubiculorum Regalium magister), az ország alsó vidékein garázdálkodó rablócsapatoknak a Frimont huszárok segédletével kiirtója, a mezőgazdák, állattenyésztők egy buzdító mintaképe, stb. Mikor elérkezik az alkotmány újabb felfüggesztése, 1812-ben, mikor Ferencz császár és királyunk, bár atyai érzelmeinek ellenére elhiteti magával, hogy jobb lesz egy ideig országgyűlés nélkül kormányozni, szedni újonczot, kivetni adót, rendezni a monarchia pénzügyeit stb., Széchenyi ismét hátat fordít, ott hagyja másodszor is fényes állását, méltóságait, csakhogy ekkor már törődött testtel és lélekkel, bár csak 57 éves korában végleg visszavonúl a magánéletbe; a napoleoni háborúk súlyos napjai alatt azonban híven sőt lelkesedéssel és egész önfeledéssel teljesítve mindazt, a mit alattvalói s honpolgári kötelességnek hisz, vagy akár példaadásképen szükségesnek lát. Nem érte meg az 1825-diki kibékülést azon korszakalkotó országgyűlésen, mely István fiának napját fölkelni látta. De térjünk még vissza ennek bölcsőjéhez.
A hogy Ferencz nápolyi útjából haza érkezett, nemsokára súlyos felhő borúlt családi boldogsága egére. Nejét, a családanyát kínos, hosszas betegség lepte meg, mely miatt kénytelen volt Karlsbadba útazni s majd Prágában a sógor Desfours háza gyengéd ápolását s vendégszeretetét venni huzamosabb időn át igénybe. Aggódó férje 1794 szeptember közepén indúlt el Prágából hazafelé, hogy – mint maga írja, – gyermekeit a haldokló édes anyához elvihesse, kit, úgymond, «forró könnyek közt Isten oltalmába ajánlva s a jó nővér, (Borbála) és sógor kezeire bízva, hagytam el.»
«Mily nagy félelmet és fájdalmat álltam ki ez útamban, azt csak a jó Úristen tudja. Ő megsegített s megtartá nekem az én Júliámat, Szeptember 26-án minden gyermekeimmel együtt (az egy Pistakivételével) megérkeztem Prágába, beteg nőmhez. Mindnyájunk szeméből örömkönynyek omlottak, hogy még élve viszontláthatjuk őt, de keserű fájdalom fogott el, mikor az előnkbe küldött huszár azzal a hírrel jött, hogy pár nap előtt ismét veszedelmes görcsökkel kellett küzködnie», stb. E néhány sort véletlenűl fedeztük fel Széchenyi Ferencznek egy darab ócska papírra vetett sajátkezű töredék-jegyzetei közt s nem tartottuk érdektelennek, mint e családi élet boldogságát jellemző adatkát ide iktatni. Hézagosan állnak ilyfélék rendelkezésünkre mindaddig, míg majd Széchenyi Istvánnak katona korában haza írt leveleihez s végre évről-évre vezetett nagybecsű naplóihoz fogunk érkezni. Kötve kell hinnünk mindazt, mit saját gyermek- és ifjúkori neveltetése hiányairól, önnön magát, de mellesleg vigyázatlanúl drága szűlőit is elrágalmazva, itt-ott mondogat. A kornak átalános jellemzésére, országunk műveltsége alacsony színvonalára s mindenben való hátramaradásunk feltüntetésére kell és szabad csak azokat vonatkoztatnunk. Az ilyeneknél mindig vastagon színezett, czélzatos túlzásba esett, hogy a még reánk váró feladat nagyságát vagy sürgősségét annál inkább megértesse velünk. Első nevelője, ifjú éveiben mentora s egész éltén át leghívebb barátja, tanácsadója Liebenberg (utóbb Lunkányi) János volt, kit hogy atyja jól szemelt ki e magas tisztre, fentartva különben mindig magának az irány és elvek meghatározását, – azt az eredmény megmutatta. Előttünk fekszik egy az atyától egészen sajátkezűleg írt, de egyúttal az anya aláirásával is ellátott, Czenken 14-ta 8-bris 1801. kelt szerződés, mely az akkori pénzviszonyok közt igen tisztességes (6000 rh. frt) átlagos összeget biztosít 1801-től számított (de sokkal korábban félbeszakadt) tizenegy év múlva (természetesen a teljes úri ellátáson kívűl) e nagy tekintélyben állott pedagógnak, ki mellett azonban egész sora a mindenféle magántanítóknak, köztük híressé vált kitünő szakférfiak, segédkeztek.
GRÓF SZÉCHENYI FERENCZ.
A M. Nemzeti Muzeum birtokában levő olajfestmény után rajzolta Cserna K.
A M. Nemzeti Muzeum birtokában levő olajfestmény után rajzolta Cserna K.
4. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZNÉ.
Ernst Lajos úr birtokában levő kőnyomatú példányról.
Ernst Lajos úr birtokában levő kőnyomatú példányról.
Jellemző az okírat bevezetése, mely így szól: «Minekutánna vigasztalással tapasztaltam, hogy azon üdőtül fogva, mellytül Liebenberg János úr István fiamnak nevelését magára válolta, említett Liebenberg úr azon plánum mellett, mellyet nevezett fiamnak nevelésére nekie adtam, nem tsak szorgalmatossan, hanem fiamnak különöss előmenetelével és kivánságomnak megelégtetésével eljárt; kötelességemnek lenni tartottam, hogy rész szerént ezen eddig tett érdemeiért, rész szerént és legfőképpen az utóbb teendőkért, ezzel magamat arra kötelezem hitelessen, hogy említett Liebenberg János úrnak, (ha István fiamnak nevelését tovább is nem kissebb szorgalmatossággal az fent említett plánumom szerént egészen elvégzi)» stb. Gondoskodva volt netaláni elhalálozások eseteiről is. Az összeget Liebenberg Sopronban 1810 április 10-én fel is vette. Egy Antonius Poupar presbiter Sopronban (11. máji 1803) latin nyelven nyugtázza a házi káplánsággal együttjárt tiszteletdíját (honesta et sufficienti provisione) a franczia és olasz nyelvből külön adandó oktatásért. Ezen időből maradt fenn egy kedves kis levélke az ifjú növendéktől is, mely két dologról tesz örvendetes tanúságot: egyik, hogy a 12 éves grófocska nem tartozott a koránérő csodaszülöttek közé, kik soha sem tudtak gyermekek lenni; másik, hogy anyanyelve a magyar volt s e ház és e család körében ez volt az uralkodó. A durva papíron lineázott sorokra írt okmány így szól: «Édes jó Pap uram! (Pap Ferencz a családnak meghitt embere, jószágkormányzója volt.) Botsássa meg, hogy tobákot nem küldöttem, mivel nem tudtam mikor mennek el a lovak: de most küldök Pap uramnak egy pipa szárt, mellyet Bonaparte pálczájának hívják.
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ELSŐ LEVELE ATYJÁHOZ.
Az Évának (egykori szárazdajkája volt, kinek olajban festett arczképe most is megvan a családnál,) pedig küldök két font tobakot, az egyik Bécsi pácz, a másik szagos tobák. Bocsássa Pap uram hogy oly roszszul írok, mivel már éjjel van. Most mink tanuljuk az architecturát Révai főtisztelendő urtul, a ki gyönyörűen tud rajzolni, a magyar nyelvnek és oskolának professora. Már megint tánczolni is tanulunk, hanem még nints bizonyos mesterem. Igen sok dolgom van és már sötét volt mikor írtam, hát többet nem írh(att)am, hanem máskor béhozom. Legkedves(ebb) barátja, nov. 29. 1803. Széchényi István.» Pestről íratott a levél, mert hisz Révai ekkor Pesten volt egyetemi tanár, s tudjuk, hogy mellesleg igen ügyes rajzoló is. Kétséget sem szenved, hogy e jelesünknek Széchenyivel, az atyával, másnemű s komolyabb öszszeköttetései is voltak, melyek bár sokkal utóbb többek között a magyar akadémia végleges megalapítására vezettek. Alig egy hónappal később keltű egy másik levele, de ez már magasabb húrokat penget. A nemzeti múzeumban őrzik nagy csomókban azt a sok köszönő levelét mindazoknak, kiket ő bel- és külföldön a magyar múzeumnak ajándékozott nagybecsű könyv- és kézirat-gyűjteménye több kötetből álló katalogusával tisztelt meg. Külföldi tudósok, uralkodó fejedelmek, maga a római pápa is köztük van, s hazai kitünősegeink, Marczibányi, Mérey, Radvánszky, Baróti Szabó D., Bárótzi S., Batsányi, Buday E., Cserey., Kis, Kulcsár, Verseghi, Virág, Csokonai stb. stb. részesültek ily kitüntetésben, s végre még – saját fiai. Az ifjú Széchenyi István így köszönte meg. (Nagy kerek betűk, vonalzott sorok.) Édes kedves Jó Atyám! Noha én gyenge időm miatt nemis érdemlem-meg a szép Magyar Könyvháznak laistromát és nem is tudhatom meg-itélni elegendően ennek a betsét: még-is adott az én kegyes Atyám; hogy én is példáját valaha kövessem és édes Hazámnak boldogságát, a mennyire tőlem kitelhet, előre mozdíttsam. – Fogok is iparkodni, jól tanulni is, a' hogy tsak lehet, és magamat jóságban gyakorolni, hogy így Édes Atyámnak örömöt tsinyálhassak hálaadásul ezért a szép könyvháznak lajstromáért. Édes Jó Attyának – Pesten 26-ik Dec. 1803. – háláadatos engedelmes fia Széchényi István, m. p. Vajjon az ily benyomások közt növekvő mágnás gyermeknek, ki dadogva is a haza szent nevét emlegeti, érzi, hogy ez irányban tartozásai vannak, s hogy méltó fia atyjának csak úgy lehet, ha ezeket leróni igyekezik, – volt-e szüksége később a megtérés, a magába szállás komoly perczeire, vagy szigorú megpróbáltatások intelmeire, hogy azzá legyen, a mi lett?!
Ennek kapcsában nem hagyhatjuk említés nélkül a derék Liebenbergnek ugyanakkor decz. 27-én kelt levelét. Ez a hálálkodáson röviden átesik, nehogy hízelgőnek látszassék, s az alkalmat inkább arra használja fel, hogy nézeteit az ifjú grófok leendő neveltetéséről bővebben s tartozó őszinteséggel előadja. Nekünk sem lesz érdektelen ezekkel megismerkednünk. Az alkalmasint már fölvetett kérdésre: vajjon a nyilvános (iskolai) vagy a házi (család körében való) nevelés czélszerűbb-e? így nyilatkozik: «Vagynak ugyan a közönsséges (= nyilvános) nevelésnek sokféle hasznai: az szerzi az ifjak között azt a nemes vetekedést, mellynek már annyi Nagy-Ember az ő szerentséjét köszönheti; az szerzi azt a maga tökélletességében bízó bátorságot, mellyel a társaságokban és az ország-gyűléseiben is annyijan a legkevertebb és tsomósabb dolgokat kifejtették; az szerzi a jó ifjak között azt a barátságot is, melly őket annyi veszedelmekbül kirántja, az útjaikon vezeti; s ősz korokban annyi édes érzésekkel tölti sziveiket. Ezek úgy vagynak ugyan és a nemes vetekedés az otthoni nevelésben nem gerjesztetik fel ugyan annyira, de az a jó erköltsű ifjakban, kikben az ő nemes indulatu őseiknek vérek foly és a kiket azoknak nagy tetteik hasonlókra ugy-is szüntelen serkent, talán nem is annyira szükséges, és ezek az ő szülejeknek példáját mindég látván, a virtusnak szépségétül elragadtatván, úgy-is könnyen reá szoktathatnak a kötelességeknek végbe-vitelére és minden szépnek, jónak és nagynak munkálkodására.
5. LIEDENBERG LEVELÉNEK UTOLSÓ SORAI.
A Nemzeti Muzeum birtokában levő eredetiről.
A Nemzeti Muzeum birtokában levő eredetiről.
Ellenben gyakorta az a vetekedés, mellynek talpa olly nemes és ditséretes, mivel az ifjuval a maga betsét és érdemét meg esmérteti s mindennapi tápláltatása által éppen a leg nemesebb lélekben leg hamarább el fajúl és annyira nevekedik, hogy később irigységgé válván gúnyoló szemmel nézi társainak minden előmeneteleiket és iparkodásaikat és utoljára emberi korában az az indulat, melly, ha jobb renden tartatott volna, őtet gyors munkálkodásra, fáradhatatlan igyekezetre és talán leg ditséretesebb dolgoknak végbevitelekre-is serkentené, nyilván boldogtalanságának főbb oka leszen és őtet, ha a társátul betsültetésben és szerentsében felül halladtatik, gyötri 's fonnyasztja, – vagy ha az igazság mély gyökereket szivében nem vert, őtet arra-is viszi; hogy mindég győzni szokván, ha máskép nem lehet, más tekervényes mellékes útakon, tsalárd fortélyokkal-is Vetekedő-társának elhagyásán munkálkodik s fáradoz.
Azt a bátorságot is, mellyet a köz-nevelés ád, más útakon talán szintúgy el lehet érni, leg inkább ha a szüléknek fényes állapotjok több vendégeket vonsz a házhoz, a kikkel beszédbe eredni az ifjú népnek is gyakorta alkalmatosság adatik és máshonnan-is tudjuk, hogy az a nemes bátorság tsak nem egészen attul az elhitetéstül függ, hogy az elménk mindennémű tudományokkal, a' szivünk jó indulatokkal bír, hogy tehetségünk és hatalmunk elegendő és a tárgy mellyet előhozunk, jó és igazságos.
Azon barátságnak is, mellynek kötésére az ifjúság szive olly hajlandó, a természete és sorsa tsak ugyan az, a melly a' szereteté. A tapasztalás által még nem okosodott ifjú nem keresi mindég és nem különbözi az igaz érdemet s jó erköltsöket; és igy nem mindég a leg érdemesebb leszen barátja; gyakorta a választásban tsak a víg kedvre, furtsa észre, mulató erköltsökre hízelkedésre és más effélékre tekint; és igy sokszor, a mely inségre magátul soha sem jutott volna, most a' szerette barátjátul arra vezettetik. Ezektül a szomorú következésektül nem kell ott tartani, a hol a szüléknek s nevelőknek igaz és nyilván való a szivességek, melly többnyire a kisdedekkel örvendez és bánkódik, sokszor az ő kisebb vétkeiket elengedni kész; ott az ő szivekben bizodalom gerjesztetik és már a titkaikat is közlik és mindenben tanátsot kérnek. Ekkor boldogok mind a szülék, mind a magzatok.
De még más hasznai is lehetnek az otthoni nevelésnek, a mellyek az előbbenieknél nem sokkal kisebbek. Ha a nevelés közönséges, akkor a tanítóknak-is, hogy az uj munkára uj erőt nyerhessenek, de leg inkább a gyengébb tanítványoknak, hogy a szaporább elmével birókat elérhessék, szükségesek a hetenként adatott nyugalom órák. Hanem ezek utóljára olly erős szokássá válnak, hogy midőn tisztségekre jutandunk, még akkor is ohajtjuk és tsak magunk nem kitsin meg-győzésével változtathatjuk meg ezen természetünket. Már ezt is el lehet kerülni az otthoni nevelésben, ott minden nap egyenlően válthatják fel magokat az órák, és minden nap nyujthat a munka a mulatságnak kezet.
Itt jobban is lehet az ifjúnak természeti hajlandóságát követni és a mint magunkrul tudjuk, hogy ugyan azon dologra nem mindenkor egyenlő kedvel vonattatunk, úgy ezt vagy amazt a munkát választhatjuk, valamint a nevendéknek szíve hajlik.
Az erköltsnek pedig arrul a tisztaságárul, a mellynek betse legnagyobb és a melly, ha egyszer megszeplősíttetett, előbbeni tündöklését és fényességét soha többé vissza nem nyerheti, szóllani nem is akarok; ámbár hogy ez minden jó nevelésben egy a legfőbb tzélok közül és talán tsak otthon tarthatik meg.
Ezek az okok voltak, mellyek Exc-dat-is arra indították, hogy kedves magzatjait, maga intézése szerént, a szemei előtt neveltetné; de abban még más vagyon leginkább, a mellyért Exc. a késő századoktul-is háladatossággal fog említtetni s tiszteltetni. Jól tudta Kegyelmes Uram, hogy egy idegen tsak idegen szokásokat, idegen dolgoknak s történeteknek tudását és tsudáltatását és sokszor tsak idegen fesslett indulatokat adhat, – nem pedig kedves hazánknak és hajdani szokásainknak, rendeléseinknek, törvényeinknek esmértetését, és abbul származó betsültetését és szeretetét. És még is, vagyon-e a társaságos erköltsök között nemesebb a haza szereteténél? – Ezt jól tudván, ámbár hogy az akkori időnek vélekedése és szokása ellene vala, még is leg első volt Excád, a ki a hazának tiszta szeretetétül vonattatván, drága magzatjait hazafiaknak gondviselésére bízta és másokat hasonló tselekedetre serkentett. Számosan is követik már ezt az útat, és Exc. Nevét köszönettel és háláadással említik. És ez a gondolkodás áldott gyümölcsöt bő mértékkel is termett már Exc-nak legöregebb fijában Lajos grófban. Pál és István grófok is, bizvást lehet azt a sorsunk El-Intézőjétül várni, szüléjeket boldogítani fogják és ősz napjaikat örömmel töltve hosszabbitani. Ezek is követik nagy elejiknek ditső nyomdokaikat.
Én pedig melly szerentsésnek tartom magamat, hogy Kegyelmes Uram az utolsó fiára forditatott gondját vélem felosztani méltóztattya és annak részét reám bizni. Szerentsésnek mondom magamat, mert fáradozni Excell. szemei előtt, a ki maga mindég példát mutat mindenben, a munkát olly igazán betsüli, alatta-valóihoz olly kegyes és hogy engem boldoggá tegyen, jövendő sorsomrul olly nagy szivüséggel gondoskodott, – fáradozni mondám, Excád szemei előtt egy olly drága Urfi mellett, kiben a kegyes természet minden adományát bő kézzel öntötte és a ki a legnagyobb várakozásokra is bizodalmas reménységet nyujt, bizonnyára szerentse, és ezért fog mindétig is, mig élek, a háláadatosságnak tiszta lángja szivemben lobogni. Excellentziád Pesten 27 Dec. 1803 hiv alázatos szolgája Liebenberg János.»
ZÁRÓKÉP CSERNÁTÓL.
ZICHY ANTAL GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ÉLETRAJZA
I. KÖTET
1791-1844
1791-1844
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
ÉS
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT MEGBIZÁSÁBÓL
SZERKESZTI
SZILÁGYI SÁNDOR
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA
1896
BUDAPEST
MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT
1896
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN.
Ernst Lajos ur birtokában levő példányról.
Ernst Lajos ur birtokában levő példányról.
Gróf Széchenyi István születése. Keresztszülők. Gr. Széchenyi Ferencz közpályája. Családi élete. István gyermekkora. Egy gyermekkori levele. Széchenyi-könyvtár. István köszönő levele atyjához, 1803. Liebenberg (Lunkányi) nevelési rendszere.
SÁRVÁRI ÉS FELSŐVIDÉKI GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN született Bécsben (Belváros 18. szám),[1] 1791 szeptember 21-én. Szülői, gróf Széchenyi Ferencz, II. Lipót király valóságos belső titkos tanácsosa, és gróf Széchenyi Ferenczné, azelőtt gróf Széchenyi József özvegye, született Festetics Júlia grófnő voltak. Megkeresztelte (a szülei háznál) róm. kath. szertartás szerint a bécsi szent Mihályról nevezett plébánia akkori kurátora, don Hieronymus Winkler; jelen levén Bárány Péter, a gróf titkára, mint Ardrich Péter jószágigazgató helyettesítője, Festetics Anna grófnő helyett pedig Steidel János accoucheur, kik az István, Mária és Péter nevekre keresztelt grófi gyermek keresztszülői nevében szerepeltek. Eltért már a család attól a hagyományos szokástól, miszerint keresztkomáknak vagy alattvalóik sorából vagy helybenlakó szegényeket, olykor valóságos koldúsokat hívtak meg (ex statu mendicorum), kiknek neveiket az illető anyakönyvekben nem minden megilletődés nélkül olvashatjuk. Cserébe viszont a grófi család számos férfi- és nőtagjai szivesen beíratták magokat tanúknak vagy keresztszülőknek, cselédjeik, jobbágyaik, tisztjeik, vagy ily kitüntetésre bármi czímen érdemessé vált párfogoltjaik házasságkötéseinél vagy keresztelőinél, mi az úr és paraszt, mágnás és polgár között akkor még fennállott patriarchális viszonyról tesz örvendetes tanúságot. Széchenyi Ferencz ekkor 37 éves volt, már 14 év óta boldog férje korán elhúnyt testvérbátyja, József, nálánál egy évvel bár idősb, bájos özvegyének, kivel, pápai engedély mellett (Dispensatione papali in gradu affinitatis primo) Horpácson 1777 aug. 17-én lépett házasságra. E házasságból születtek: György, aztán Alajos, Lajos, Lujza Francziska (Batthyányné, a későbbi apácza), Zsófia (Zichy Nándorné) és Pál, ki Istvánunknál alig két évvel volt idősb, s így gyermek- és tanuló éveit együtt tölthette vele.
Széchenyi Ferencz fényes és sikerdús nyilvános pályafutásának két nevezetes félbeszakítása volt. Kétszer köszönt le minden hivatalairól és méltóságairól s vonúlt vissza a magánéletbe. 1786-ban először és 1811-ben másodszor. A ki nem tudná e rögtöni lelépések okát, az oly kápráztató és sokaknak minden nagyravágyását kimerítő térről, nagyúri szeszélynek vagy épen hóbortnak tulajdoníthatná azokat; a nyilvánosságnak akkori fogyatékossága, a politikai tüntetések (demonstratiók) ismeretlen, vagy figyelmet alig keltő volta, a közvélemény szűk körre szorítkozó kezdetlegessége nem nyújtanának kulcsot e rejtélyhez. De ha hozzávetjük az ismeretes történeti tényeket, melyek emléke a jelzett két időponthoz fűződik: úgy azonnal tisztán áll előttünk s a legszebb világításban tűnik fel a derék magyar mágnás politikai jelleme s következetes hazafisága. Hogy minő kegyben állott József császárnál, azt két oly nemes lélek szellemi rokonsága is megmagyarázza: megértették, mondhatnám megtalálták egymást; szivesen haladtak egy úton, szolgáltak egy közös ügynek, a míg ez tartott: elváltak egymástól, mihelyt elveik s czélzataik ellentétbe jöttek.
3. GR. WILČEK-HÁZ BÉCSBEN, AZ URI-UTCZÁBAN, HOL GR. SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETETT.
Harmincz éves korában báni helyettes s a báni szék elnöke, királyi biztos, valóságos belső titkos tanácsos s az egybefoglalt, Somogy, Baranya, Verőcze és Szerém vármegyék főispánja, a közigazgatási reformoknak előitéletek, kiváltságok, visszaélések ellenében bizonynyal égető szükségét feltüntető e vidéken erélyesen hozzáfogott az oly jószándékú fejedelem terveinek valósításához; de mikor ez hibás informácziók alapján az egész ország közkormányzatának németesítését rendelte el, mikor az ősi alkotmány tiszteletben tartásáról már többé hallani sem akart, mikor egy gépileg működő, vak engedelmességű bureaucratia szervezéséhez ragaszkodott, mikor e merész újítást, a legjobb akarattal bár, de szánandó tévedésből még az úgynevezett conduite-listák erőltetett behozatalával s egy valóságos árulkodási és kémrendszer meghonosításával élesíté ki, – s felbuzdulásában sem ellenmondást nem tűrt, sem kivételt nem engedett meg: akkor a hazafi s az önérzetes férfiú egyaránt elidegenedett, ha nem is e fejedelemnek személyétől, de modorától és rendszerétől s ennek további eszközéűl nem adhatta oda magát. Félreállott; bevárta idejét. József császár tragikus halála után, – tragikusnak nevezhető, mert népei szeretetét nem birva, tört szívvel kelle kora sírba szállnia, – utóda, a bölcs II. Lipót király s az 1790/91-diki országgyűlés rendei teljes elégtételt szolgáltattak neki. Rangjába, méltóságaiba visszahelyeztetve, egy igén megtisztelő küldetést nyert nemzet és király képviseletében a nápolyi udvarhoz, hol a koronázáson jelen volt királynak a tiszteletére vert emlékérmet kelle átadnia. Ettől fogva az udvarnak és az országgyűléseken képviselt nemzetnek folyvást kitüntetett kegyeltje, a nemzeti múzeumra tett, törvénykönyvünkben beczikkelyezve levő nagylelkű alapítványa folytán az országnak legünnepeltebb férfia, legmunkásabb napszámosa, úttörő íróink bálványa, minden nemesebb törekvésnek legbuzgóbb előmozdítója volt. Újra Somogy megye főispánja, királyi biztosképen a Dráva és Mura folyók szabályozója, tán sejtve is, hogy majd fiának hagyja örökségül a Dunát és a Tiszát, a hétszemélyes tábla elnöke, helyettes országbiró, az aranygyapjas rend vitéze, fő udvari kamarás (Cubiculorum Regalium magister), az ország alsó vidékein garázdálkodó rablócsapatoknak a Frimont huszárok segédletével kiirtója, a mezőgazdák, állattenyésztők egy buzdító mintaképe, stb. Mikor elérkezik az alkotmány újabb felfüggesztése, 1812-ben, mikor Ferencz császár és királyunk, bár atyai érzelmeinek ellenére elhiteti magával, hogy jobb lesz egy ideig országgyűlés nélkül kormányozni, szedni újonczot, kivetni adót, rendezni a monarchia pénzügyeit stb., Széchenyi ismét hátat fordít, ott hagyja másodszor is fényes állását, méltóságait, csakhogy ekkor már törődött testtel és lélekkel, bár csak 57 éves korában végleg visszavonúl a magánéletbe; a napoleoni háborúk súlyos napjai alatt azonban híven sőt lelkesedéssel és egész önfeledéssel teljesítve mindazt, a mit alattvalói s honpolgári kötelességnek hisz, vagy akár példaadásképen szükségesnek lát. Nem érte meg az 1825-diki kibékülést azon korszakalkotó országgyűlésen, mely István fiának napját fölkelni látta. De térjünk még vissza ennek bölcsőjéhez.
A hogy Ferencz nápolyi útjából haza érkezett, nemsokára súlyos felhő borúlt családi boldogsága egére. Nejét, a családanyát kínos, hosszas betegség lepte meg, mely miatt kénytelen volt Karlsbadba útazni s majd Prágában a sógor Desfours háza gyengéd ápolását s vendégszeretetét venni huzamosabb időn át igénybe. Aggódó férje 1794 szeptember közepén indúlt el Prágából hazafelé, hogy – mint maga írja, – gyermekeit a haldokló édes anyához elvihesse, kit, úgymond, «forró könnyek közt Isten oltalmába ajánlva s a jó nővér, (Borbála) és sógor kezeire bízva, hagytam el.»
«Mily nagy félelmet és fájdalmat álltam ki ez útamban, azt csak a jó Úristen tudja. Ő megsegített s megtartá nekem az én Júliámat, Szeptember 26-án minden gyermekeimmel együtt (az egy Pistakivételével) megérkeztem Prágába, beteg nőmhez. Mindnyájunk szeméből örömkönynyek omlottak, hogy még élve viszontláthatjuk őt, de keserű fájdalom fogott el, mikor az előnkbe küldött huszár azzal a hírrel jött, hogy pár nap előtt ismét veszedelmes görcsökkel kellett küzködnie», stb. E néhány sort véletlenűl fedeztük fel Széchenyi Ferencznek egy darab ócska papírra vetett sajátkezű töredék-jegyzetei közt s nem tartottuk érdektelennek, mint e családi élet boldogságát jellemző adatkát ide iktatni. Hézagosan állnak ilyfélék rendelkezésünkre mindaddig, míg majd Széchenyi Istvánnak katona korában haza írt leveleihez s végre évről-évre vezetett nagybecsű naplóihoz fogunk érkezni. Kötve kell hinnünk mindazt, mit saját gyermek- és ifjúkori neveltetése hiányairól, önnön magát, de mellesleg vigyázatlanúl drága szűlőit is elrágalmazva, itt-ott mondogat. A kornak átalános jellemzésére, országunk műveltsége alacsony színvonalára s mindenben való hátramaradásunk feltüntetésére kell és szabad csak azokat vonatkoztatnunk. Az ilyeneknél mindig vastagon színezett, czélzatos túlzásba esett, hogy a még reánk váró feladat nagyságát vagy sürgősségét annál inkább megértesse velünk. Első nevelője, ifjú éveiben mentora s egész éltén át leghívebb barátja, tanácsadója Liebenberg (utóbb Lunkányi) János volt, kit hogy atyja jól szemelt ki e magas tisztre, fentartva különben mindig magának az irány és elvek meghatározását, – azt az eredmény megmutatta. Előttünk fekszik egy az atyától egészen sajátkezűleg írt, de egyúttal az anya aláirásával is ellátott, Czenken 14-ta 8-bris 1801. kelt szerződés, mely az akkori pénzviszonyok közt igen tisztességes (6000 rh. frt) átlagos összeget biztosít 1801-től számított (de sokkal korábban félbeszakadt) tizenegy év múlva (természetesen a teljes úri ellátáson kívűl) e nagy tekintélyben állott pedagógnak, ki mellett azonban egész sora a mindenféle magántanítóknak, köztük híressé vált kitünő szakférfiak, segédkeztek.
GRÓF SZÉCHENYI FERENCZ.
A M. Nemzeti Muzeum birtokában levő olajfestmény után rajzolta Cserna K.
A M. Nemzeti Muzeum birtokában levő olajfestmény után rajzolta Cserna K.
4. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZNÉ.
Ernst Lajos úr birtokában levő kőnyomatú példányról.
Ernst Lajos úr birtokában levő kőnyomatú példányról.
Jellemző az okírat bevezetése, mely így szól: «Minekutánna vigasztalással tapasztaltam, hogy azon üdőtül fogva, mellytül Liebenberg János úr István fiamnak nevelését magára válolta, említett Liebenberg úr azon plánum mellett, mellyet nevezett fiamnak nevelésére nekie adtam, nem tsak szorgalmatossan, hanem fiamnak különöss előmenetelével és kivánságomnak megelégtetésével eljárt; kötelességemnek lenni tartottam, hogy rész szerént ezen eddig tett érdemeiért, rész szerént és legfőképpen az utóbb teendőkért, ezzel magamat arra kötelezem hitelessen, hogy említett Liebenberg János úrnak, (ha István fiamnak nevelését tovább is nem kissebb szorgalmatossággal az fent említett plánumom szerént egészen elvégzi)» stb. Gondoskodva volt netaláni elhalálozások eseteiről is. Az összeget Liebenberg Sopronban 1810 április 10-én fel is vette. Egy Antonius Poupar presbiter Sopronban (11. máji 1803) latin nyelven nyugtázza a házi káplánsággal együttjárt tiszteletdíját (honesta et sufficienti provisione) a franczia és olasz nyelvből külön adandó oktatásért. Ezen időből maradt fenn egy kedves kis levélke az ifjú növendéktől is, mely két dologról tesz örvendetes tanúságot: egyik, hogy a 12 éves grófocska nem tartozott a koránérő csodaszülöttek közé, kik soha sem tudtak gyermekek lenni; másik, hogy anyanyelve a magyar volt s e ház és e család körében ez volt az uralkodó. A durva papíron lineázott sorokra írt okmány így szól: «Édes jó Pap uram! (Pap Ferencz a családnak meghitt embere, jószágkormányzója volt.) Botsássa meg, hogy tobákot nem küldöttem, mivel nem tudtam mikor mennek el a lovak: de most küldök Pap uramnak egy pipa szárt, mellyet Bonaparte pálczájának hívják.
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ELSŐ LEVELE ATYJÁHOZ.
Az Évának (egykori szárazdajkája volt, kinek olajban festett arczképe most is megvan a családnál,) pedig küldök két font tobakot, az egyik Bécsi pácz, a másik szagos tobák. Bocsássa Pap uram hogy oly roszszul írok, mivel már éjjel van. Most mink tanuljuk az architecturát Révai főtisztelendő urtul, a ki gyönyörűen tud rajzolni, a magyar nyelvnek és oskolának professora. Már megint tánczolni is tanulunk, hanem még nints bizonyos mesterem. Igen sok dolgom van és már sötét volt mikor írtam, hát többet nem írh(att)am, hanem máskor béhozom. Legkedves(ebb) barátja, nov. 29. 1803. Széchényi István.» Pestről íratott a levél, mert hisz Révai ekkor Pesten volt egyetemi tanár, s tudjuk, hogy mellesleg igen ügyes rajzoló is. Kétséget sem szenved, hogy e jelesünknek Széchenyivel, az atyával, másnemű s komolyabb öszszeköttetései is voltak, melyek bár sokkal utóbb többek között a magyar akadémia végleges megalapítására vezettek. Alig egy hónappal később keltű egy másik levele, de ez már magasabb húrokat penget. A nemzeti múzeumban őrzik nagy csomókban azt a sok köszönő levelét mindazoknak, kiket ő bel- és külföldön a magyar múzeumnak ajándékozott nagybecsű könyv- és kézirat-gyűjteménye több kötetből álló katalogusával tisztelt meg. Külföldi tudósok, uralkodó fejedelmek, maga a római pápa is köztük van, s hazai kitünősegeink, Marczibányi, Mérey, Radvánszky, Baróti Szabó D., Bárótzi S., Batsányi, Buday E., Cserey., Kis, Kulcsár, Verseghi, Virág, Csokonai stb. stb. részesültek ily kitüntetésben, s végre még – saját fiai. Az ifjú Széchenyi István így köszönte meg. (Nagy kerek betűk, vonalzott sorok.) Édes kedves Jó Atyám! Noha én gyenge időm miatt nemis érdemlem-meg a szép Magyar Könyvháznak laistromát és nem is tudhatom meg-itélni elegendően ennek a betsét: még-is adott az én kegyes Atyám; hogy én is példáját valaha kövessem és édes Hazámnak boldogságát, a mennyire tőlem kitelhet, előre mozdíttsam. – Fogok is iparkodni, jól tanulni is, a' hogy tsak lehet, és magamat jóságban gyakorolni, hogy így Édes Atyámnak örömöt tsinyálhassak hálaadásul ezért a szép könyvháznak lajstromáért. Édes Jó Attyának – Pesten 26-ik Dec. 1803. – háláadatos engedelmes fia Széchényi István, m. p. Vajjon az ily benyomások közt növekvő mágnás gyermeknek, ki dadogva is a haza szent nevét emlegeti, érzi, hogy ez irányban tartozásai vannak, s hogy méltó fia atyjának csak úgy lehet, ha ezeket leróni igyekezik, – volt-e szüksége később a megtérés, a magába szállás komoly perczeire, vagy szigorú megpróbáltatások intelmeire, hogy azzá legyen, a mi lett?!
Ennek kapcsában nem hagyhatjuk említés nélkül a derék Liebenbergnek ugyanakkor decz. 27-én kelt levelét. Ez a hálálkodáson röviden átesik, nehogy hízelgőnek látszassék, s az alkalmat inkább arra használja fel, hogy nézeteit az ifjú grófok leendő neveltetéséről bővebben s tartozó őszinteséggel előadja. Nekünk sem lesz érdektelen ezekkel megismerkednünk. Az alkalmasint már fölvetett kérdésre: vajjon a nyilvános (iskolai) vagy a házi (család körében való) nevelés czélszerűbb-e? így nyilatkozik: «Vagynak ugyan a közönsséges (= nyilvános) nevelésnek sokféle hasznai: az szerzi az ifjak között azt a nemes vetekedést, mellynek már annyi Nagy-Ember az ő szerentséjét köszönheti; az szerzi azt a maga tökélletességében bízó bátorságot, mellyel a társaságokban és az ország-gyűléseiben is annyijan a legkevertebb és tsomósabb dolgokat kifejtették; az szerzi a jó ifjak között azt a barátságot is, melly őket annyi veszedelmekbül kirántja, az útjaikon vezeti; s ősz korokban annyi édes érzésekkel tölti sziveiket. Ezek úgy vagynak ugyan és a nemes vetekedés az otthoni nevelésben nem gerjesztetik fel ugyan annyira, de az a jó erköltsű ifjakban, kikben az ő nemes indulatu őseiknek vérek foly és a kiket azoknak nagy tetteik hasonlókra ugy-is szüntelen serkent, talán nem is annyira szükséges, és ezek az ő szülejeknek példáját mindég látván, a virtusnak szépségétül elragadtatván, úgy-is könnyen reá szoktathatnak a kötelességeknek végbe-vitelére és minden szépnek, jónak és nagynak munkálkodására.
5. LIEDENBERG LEVELÉNEK UTOLSÓ SORAI.
A Nemzeti Muzeum birtokában levő eredetiről.
A Nemzeti Muzeum birtokában levő eredetiről.
Ellenben gyakorta az a vetekedés, mellynek talpa olly nemes és ditséretes, mivel az ifjuval a maga betsét és érdemét meg esmérteti s mindennapi tápláltatása által éppen a leg nemesebb lélekben leg hamarább el fajúl és annyira nevekedik, hogy később irigységgé válván gúnyoló szemmel nézi társainak minden előmeneteleiket és iparkodásaikat és utoljára emberi korában az az indulat, melly, ha jobb renden tartatott volna, őtet gyors munkálkodásra, fáradhatatlan igyekezetre és talán leg ditséretesebb dolgoknak végbevitelekre-is serkentené, nyilván boldogtalanságának főbb oka leszen és őtet, ha a társátul betsültetésben és szerentsében felül halladtatik, gyötri 's fonnyasztja, – vagy ha az igazság mély gyökereket szivében nem vert, őtet arra-is viszi; hogy mindég győzni szokván, ha máskép nem lehet, más tekervényes mellékes útakon, tsalárd fortélyokkal-is Vetekedő-társának elhagyásán munkálkodik s fáradoz.
Azt a bátorságot is, mellyet a köz-nevelés ád, más útakon talán szintúgy el lehet érni, leg inkább ha a szüléknek fényes állapotjok több vendégeket vonsz a házhoz, a kikkel beszédbe eredni az ifjú népnek is gyakorta alkalmatosság adatik és máshonnan-is tudjuk, hogy az a nemes bátorság tsak nem egészen attul az elhitetéstül függ, hogy az elménk mindennémű tudományokkal, a' szivünk jó indulatokkal bír, hogy tehetségünk és hatalmunk elegendő és a tárgy mellyet előhozunk, jó és igazságos.
Azon barátságnak is, mellynek kötésére az ifjúság szive olly hajlandó, a természete és sorsa tsak ugyan az, a melly a' szereteté. A tapasztalás által még nem okosodott ifjú nem keresi mindég és nem különbözi az igaz érdemet s jó erköltsöket; és igy nem mindég a leg érdemesebb leszen barátja; gyakorta a választásban tsak a víg kedvre, furtsa észre, mulató erköltsökre hízelkedésre és más effélékre tekint; és igy sokszor, a mely inségre magátul soha sem jutott volna, most a' szerette barátjátul arra vezettetik. Ezektül a szomorú következésektül nem kell ott tartani, a hol a szüléknek s nevelőknek igaz és nyilván való a szivességek, melly többnyire a kisdedekkel örvendez és bánkódik, sokszor az ő kisebb vétkeiket elengedni kész; ott az ő szivekben bizodalom gerjesztetik és már a titkaikat is közlik és mindenben tanátsot kérnek. Ekkor boldogok mind a szülék, mind a magzatok.
De még más hasznai is lehetnek az otthoni nevelésnek, a mellyek az előbbenieknél nem sokkal kisebbek. Ha a nevelés közönséges, akkor a tanítóknak-is, hogy az uj munkára uj erőt nyerhessenek, de leg inkább a gyengébb tanítványoknak, hogy a szaporább elmével birókat elérhessék, szükségesek a hetenként adatott nyugalom órák. Hanem ezek utóljára olly erős szokássá válnak, hogy midőn tisztségekre jutandunk, még akkor is ohajtjuk és tsak magunk nem kitsin meg-győzésével változtathatjuk meg ezen természetünket. Már ezt is el lehet kerülni az otthoni nevelésben, ott minden nap egyenlően válthatják fel magokat az órák, és minden nap nyujthat a munka a mulatságnak kezet.
Itt jobban is lehet az ifjúnak természeti hajlandóságát követni és a mint magunkrul tudjuk, hogy ugyan azon dologra nem mindenkor egyenlő kedvel vonattatunk, úgy ezt vagy amazt a munkát választhatjuk, valamint a nevendéknek szíve hajlik.
Az erköltsnek pedig arrul a tisztaságárul, a mellynek betse legnagyobb és a melly, ha egyszer megszeplősíttetett, előbbeni tündöklését és fényességét soha többé vissza nem nyerheti, szóllani nem is akarok; ámbár hogy ez minden jó nevelésben egy a legfőbb tzélok közül és talán tsak otthon tarthatik meg.
Ezek az okok voltak, mellyek Exc-dat-is arra indították, hogy kedves magzatjait, maga intézése szerént, a szemei előtt neveltetné; de abban még más vagyon leginkább, a mellyért Exc. a késő századoktul-is háladatossággal fog említtetni s tiszteltetni. Jól tudta Kegyelmes Uram, hogy egy idegen tsak idegen szokásokat, idegen dolgoknak s történeteknek tudását és tsudáltatását és sokszor tsak idegen fesslett indulatokat adhat, – nem pedig kedves hazánknak és hajdani szokásainknak, rendeléseinknek, törvényeinknek esmértetését, és abbul származó betsültetését és szeretetét. És még is, vagyon-e a társaságos erköltsök között nemesebb a haza szereteténél? – Ezt jól tudván, ámbár hogy az akkori időnek vélekedése és szokása ellene vala, még is leg első volt Excád, a ki a hazának tiszta szeretetétül vonattatván, drága magzatjait hazafiaknak gondviselésére bízta és másokat hasonló tselekedetre serkentett. Számosan is követik már ezt az útat, és Exc. Nevét köszönettel és háláadással említik. És ez a gondolkodás áldott gyümölcsöt bő mértékkel is termett már Exc-nak legöregebb fijában Lajos grófban. Pál és István grófok is, bizvást lehet azt a sorsunk El-Intézőjétül várni, szüléjeket boldogítani fogják és ősz napjaikat örömmel töltve hosszabbitani. Ezek is követik nagy elejiknek ditső nyomdokaikat.
Én pedig melly szerentsésnek tartom magamat, hogy Kegyelmes Uram az utolsó fiára forditatott gondját vélem felosztani méltóztattya és annak részét reám bizni. Szerentsésnek mondom magamat, mert fáradozni Excell. szemei előtt, a ki maga mindég példát mutat mindenben, a munkát olly igazán betsüli, alatta-valóihoz olly kegyes és hogy engem boldoggá tegyen, jövendő sorsomrul olly nagy szivüséggel gondoskodott, – fáradozni mondám, Excád szemei előtt egy olly drága Urfi mellett, kiben a kegyes természet minden adományát bő kézzel öntötte és a ki a legnagyobb várakozásokra is bizodalmas reménységet nyujt, bizonnyára szerentse, és ezért fog mindétig is, mig élek, a háláadatosságnak tiszta lángja szivemben lobogni. Excellentziád Pesten 27 Dec. 1803 hiv alázatos szolgája Liebenberg János.»
ZÁRÓKÉP CSERNÁTÓL.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)