Kemény Gábor: A nyelvtıl a stílusig. Válogatott tanulmányok, cikkek.
Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 100. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010. 460 lap
Kemény Gábor legújabb kötetével – ahogy az Előszóban olvashatjuk – „egy immár több mint négy
évtizedes kutatói tevékenység eredményeinek keresztmetszetét kívánja nyújtani” (7).
A jól megválasztott cím is jelzi: ennek a kutatói pályának a fő törekvése a „szó szorosabb
értelmében vett” nyelvészet és a stílus kérdéseinek a vizsgálata. Ennek megfelelően a tanulmányok így tagolódnak három nagyobb tömbbe: a könyv első része az „igazi” nyelvészeti tanulmányokból,
cikkekből tartalmaz válogatást, a másik fő, de sorrendben csak harmadik részt a stilisztikai tárgyú írások adják, e között a két nagy egység között pedig a Kép és kommunikáció című, a sajtó nyelvikép- használatát tárgyaló, tehát egyszerre nyelvészeti és stilisztikai jellegű hosszabb dolgozat teremt kapcsolatot. A három nagy fejezetet két személyesebb jellegű írás foglalja keretbe: a szerző szakmai önvallomása, a Hogyan (nem) lettem nyelvész? és a Nyelv és önbecsülés címmel 1999-ben megjelent interjú.
Akik ismerik Kemény Gábor munkáit, tudják a szerzırıl, hogy nemcsak kiváló stilisztikus,
hanem – nyilván nem összefüggés nélküli a két tény – igazi stiliszta is. Ez a kettősség a kötetnek
minden írásában igazolódik, de a „stilisztaság” olyan attribútumai, mint az elegánsan világos fogalmazás, az eleven, nemegyszer önirónikus szellemesség („l’esprit français”) a legszembetűnőbben természetesen a személyesebb jellegű írásokban jelentkeznek. Így a keretet adó két írás, mondhatni, „szépírói”, stílusbeli teljesítményként is élvezetes olvasmány. Ezt igazolandó érdemes lenne idézni ezekből, ám mivel egy recenzió lehetıségei nagyon is korlátozottak, így hát csak nyomatékosan elolvasásra ajánlom ezeket a részeket – természetesen a többi kötetbeli írással együtt –, azzal a nem lényegtelen kiegészítéssel, hogy a stílus mellett sok egyébről is képet és példát kaphatunk ezekből a vallomásokból, így például az igazi kutatói lét olyan elengedhetetlen követelményeiről, mint a fő témákhoz való ragaszkodásban is megnyilvánuló következetesség, a számos jelentős publikációt eredményező kitartó szorgalom és az elvi kérdések iránti érdeklődésben is megnyilvánuló tudósi elkötelezettség. Azoknak, és nem kevesen vannak ilyenek, akik Kemény Gábort nyelvészként tartják számon, hadd világítsam meg, miért is áll az első „vallomás” fölött a meglepı Hogyan (nem) lettem nyelvész? cím (illetve ezzel összefüggésben azt, hogy mit nem jelent a fent említett „igazi” nyelvészet). Nos Kemény Gábor erről a következıket mondja: „eddigi pályafutásom során főként három olyan dologgal foglalkoztam (és ebben a hátralevő idıben sem várható nagyobb változás), amelyet a szakma nem tekint »igazi« nyelvészetnek: stilisztikával, nyelvműveléssel és szótárkészítéssel” (9). Ennek alapján – Kovalovszky Miklóst követve – mondja aztán magáról:
„csak filológus vagyok”. (A szerény „önmeghatározás” csak-jára reagálva persze feltehetjük
a kérdést: kell-e annál szebb szándék, van-e annál nagyobb tudományos feladat, mint „csak filológusnak
lenni”?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!