Zentai Tóth Béla
(N)Ő(K)
Érintés és újabb érintés, napi szükség
széjjelhull. Elképesztően, ej, átkarol éhe.
Elméd váltig másít. Szárnyalgat maga kedvén,
bőszen ijesztget, hozzám fér. Széttép ez a rémkép!
Nyújtok támasztó kart. Ráköp testesen. Őrjít!
Kézen fogjam kőomlását? Érc pöröly eddzen?
Á, dehogy, oktalan és látszat vétség szele feddjen!
Gyöngyszem acél szálkája tör és zúz. Végzetes ékszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!