Bakonyi Ervin Jaj, csak ne…

Bakonyi Ervin

Jaj, csak ne…




Jaj, csak ne lennék ilyen vén, beteges,

És Pest füstje helyett a vidéket helyben

Kémlelhetném, érezném ezernyi illatát,

Ha nyögdíjam elegendő lenne,

Országom keresztül-kasul járnám,

Külföldre tám nem mennék sosem,

Mert ami előttem van, kevés erre,

A városinak festménybe kell lépnie,

Hogy megérzékelje a különbséget,

Reggeltől estig dacosan áll a vártán,

Nem mindenkinek lehet Bicskén telke,

Ahol a zajt mellőzve túrhatja a földet,

Virágokat öntözhet, fákat metszhet,

A rigók éles füttyével versenyezhet,

Itt még sünt is láthat, Pesten nyestet,

Ebből lesz ecset, akár képet is festhet,

Figyelheti a szőlő érését, az epret,

Ahogy a levelet lehagyva arca kerek

Formát ölt és szájában édes nedűje

Miként ad boldogságot, örömet,

A városi élet, akár a szobafogság,

Vered a paplant, kapkodva reggelizel,

Nyomakodsz a tuján, volán mögül nézel,

Papírokat tologatsz szellőzetlen helyen,

Képernyő előtt statisztikát egyeztetsz,

Gumikesztyűs kezed más szájában jár,

Cipő sarkalsz, polcokra salátát teszel,

A hétvége se szabad, konyhában helyed,

Éhes a bestia, láb alatt a sok gyerek,

Megy a mosógép, hagyma csíp, fut a leves,

A ház asszony vajon mikor, s hogy pihen?

A család málenkij robot, mint nekem,

Verset kell írnom, népművelő vagyok,

Ápolnom kell egom, sikerre vágyom,

Ha már nem lehetek sikeres, mint lányom,

Legalább marad tőlem eltaposott lábnyom.