Lövey Varga Éva Tapló Napló Irodalommal bíró birodalom ( Apukám és nagyszüleim emlékére)

Lövey Varga Éva

Tapló Napló

Irodalommal bíró birodalom

( Apukám és nagyszüleim emlékére)

Az Irodalom Birodalom cím egy naplójegyzetben született valamikor a kilencvenes években, ott a Tisza-parton, a határokon, ahol gyerekkoromat töltöttem, a mindennapi teendőkkel, a kis elkülönített kertrészemmel, a rajzokkal, könyvekkel bíbelődve, a határjárások közben, a vadászati túrákon, melyek inkább róka vagy madárlesek, őzváró, vaddisznó kukucskáló túrák voltak, kígyóbűvölő rovarhajkurászásokkal, s lehetne még sorolni. Mindenesetre a madárfüttyös világ növény-, és állatvilág ismeretét, a határozók böngészését semmi nem helyettesíthette volna. Egyetlen tanár, tábor sem. Talán kivételesen zseni családba született az ember, a biológia világába rejtve és rejtőztetve. Ma is hálás szívvel gondolok szőke, kék szemű, szálfa termetű édesapámra, aki az övén hordott vadászkéssel, vállán hol a tizes, hol a huszas kaliberű fegyverrel néha azért elvitt egy-egy vadászatra is, a lányokat csúfoló fiús apukák közé. Nos...egyikük sem volt olyan felkészült, olyan valódi édesapa, mint aki mellett én felnőhettem, felnőttem.

Hatalmas tudását az összes egyetem minden tanára sem érte utól. Emberségét és szeretetét tizedannyira sem érte el és bírja a mai napig sem senki... Professzori, igazgatói, miniszteri, egyházi címekkel sem..

Nem tagadom, nincs mit tagadni: hiányzik. Sajnálom, hogy bem ringathatott unokákat, úgy távozott ebből a világból, amely láthatóan kiemelkedő képességei ellenére megkínozta. Igazságtalanul, mint sok más embert is.

A könyvek, melyeket kaptam, megfizethetetlen kincsek...hozzám nőttek, belém ivódtak. Együtt éltem, lélegeztem írójukkal, lassan akár gyorsan falva a betűket.. Sajnos a László Gyula könyvem Miki egeres matricájával a kézírásommal a pécsi Tudásközpontban egy bunkó hölgy a saját Varga Éva unokájának kisajátítva egy könyvtáros segítségével lenyúlta. Hiába szóltam. A kézírásomon kívül László Gyula bekerajzolt, s alig vártuk a megjelenést. Szomorú voltam, s vagyok a mások nyilvános taplósága, önző lopása és neveletlen jogtalansága miatt. Sajnos nem sokkal később az eset után édesapám meghalt. Magával vive a sok fájdalmat, amit kaptam, s amitől édesanyámmal nem tudott megvédeni.

Csak néha kaptam rajta gyerekként is egykor, hogy az elkért jegyzeteimen kívül az írásaimat is böngészgetni kezdte, s persze félvén elkérni azt, míg a rajzokat ő maga is nézte.

Az egyik ilyen rajznál ő is rajzolni kezdett nekem. Nem grafittal, tollal. A rajzok az enyémmel egy lapra kerülve egymásba folytak. Később beszkenneltem. De három más rajzzal. Illusztrációként egy meseíróm meséjéhez tettem fel a lapomra, ahol nevet nem írhattam hozzá. A meseíró később összeveszett velem, hogy az az ő rajza. Holott a rajz szkennelve Artisjus és MSZH pecséttel került a borítékokba. A kéziratokat direkt nem raktam bele. Szóval, ha valaki lopta a kézirataimat, a bérletekből, egyetemről a dolgaimat, soha nem lesz meg semmi eredeti... Nem hiszek már a hozzám vagy szüleimhez hasonló becsületes emberek meséjében, nem csak a velem történt, vagy velük, másokkal történt dolgok miatt. A becsületes jogász vagy bíró meséjében pedig még kevésbé, a jogi karok, meg a jogi irodák munkaviszonyai után.

Szóval, ez az irodalom-birodalom nyelvekkel, régészettel, szavalóversenyekkel, tánccal és kórusokkal nőtt és gyarapodott...

S a végén egy teljesen más ember birodalma lett belőle, mert ez a név tetszett neki. Csak - mint más sem,- ő sose olvasott a jogaszáival eleget... S hopsz, csöbörből - vödörbe ejtett...

Nekem pedig ma is (lassan nagymama korban is a jogi és orvosi adatcserék miatti gyerek nélkül) hiányoznak a nagyapós és apukás határjárások....

Szeged, 2021. június 15. 00:42