FRIEDRICH DÜRRENMATT A FIZIKUSOK (DIE PHYSIKER)

FRIEDRICH DÜRRENMATT

A FIZIKUSOK

(DIE PHYSIKER)

KOMÉDIA

FORDÍTOTTA: UNGVÁRI TAMÁS

SZEMÉLYEK

DR. MATHILDE VON ZAHND, ideggyógyász
MARTHA BOLL, főnővér
MONIKA STETTLER, ápolónő
UWE SIEVERS, főápoló
MCARTHUR, ápoló
MURILLO, ápoló
HERBERT GEORG BEUTLER, más néven NEWTON, páciens
ERNST HEINRICH ERNESTI, más néven EINSTEIN, páciens
JOHANN-WILHELM MÖBIUS, páciens
OSCAR ROSE, misszionárius
LINA ROSE, a felesége
ADOLF-FRIEDRICH |
WILFRED-KASPAR | Lina Rose fiai
JÖRG-LUKAS |
RICHARD VOSS, detektívfelügyelő
TÖRVÉNYSZÉKI ORVOS
GUHL, rendőr
BLOCHER, rendőr

---

ELSŐ FELVONÁS

Szín: A "Les Cerisiers" magánszanatórium kényelmes, bár kissé elhanyagolt villájának szalonja. A közvetlen környezet: egy tó partja, melyet kiépítettek; távolabb egy kisváros. A régi negyed és a régi kastélyok csinos fészkét a biztosítótársaságok iszonyú épületei éktelenítik. A városka jól fejlett teológiai karának híréből s egyetemének nyári tanfolyamaiból él, de kereskedelmi és fogászati főiskolája, valamint leányintézetei hoznak a konyhára, s végül jelentéktelen könnyűipara is némiképp fellendítette. De hát mégis kívül esik a forgalmon. Mert az idegeket túlságosan megnyugtatja ez a táj: a hegyek kék vonulata, erdővel betelepített dombok s a jókora tó, no meg a szélesen elterülő, esténként párázó rónaság - hajdan iszapos mocsár - a tőszomszédságában. Ma már termővé tette a csatornahálózat. A mezőgazdasági nagyüzem egy fegyenctelephez tartozik, gyakran látható a görnyedő és földet túró bűnözők egy-egy csoportjának néma árnya. A színhely azonban mégsem játszik itt szerepet, s csak a hitelesség kedvéért rajzoltuk fel, mert a darabban egy percre sem hagyjuk el a - végül csak kibökjük - bolondokházává átalakított villát. Pontosabban: a villa szalonját sem hagyjuk el. Elhatároztuk ugyanis, hogy ezúttal szigorúan betartjuk a hely, idő és cselekmény egységét. A történethez, mely bolondok között játszódik, csak a klasszikus forma illik. No de térjünk a tárgyra. Ami a villát illeti, hajdan még az alapító Dr. h. c. Dr. med. Mathilde von Zahnd kisasszony valamennyi betegének otthont adott. Elhülyült arisztokraták, krónikus érelmeszedésben szenvedő politikusok - ha már nincsenek uralmon -, gyengeelméjű milliomosok, tudathasadásos írók, mániás-depressziós nagyiparosok és más effélék menedéke lett a ház - a nyugati világ felének megzavarodott elitjét befogadta, mivelhogy a doktorkisasszony híres is volt, nemcsak azért, mert ez a púpos aggszűz, örökös orvosi köpenyében, mérhetetlenül tekintélyes családból származik; annak utolsó figyelemre méltó sarja - azért is, mert lélekbúvárként s emberbarátként világhírre tett szert. (Levelezése C. G. Junggal nemrégiben hagyta el a sajtót.) Az előkelő és nem mindig kellemes betegek már egy ideje az elegáns és világos új szárnyba költöztek át, ahol borsos kezelési díjért az alattomosan kísértő lelkiismeret tiszta élvezetre váltható át. Az új szárny (kápolnájában Erni festett üvegablakaival) pavilonjai a messze nyúló park déli részén terjeszkednek, a rónaság felé, míg a villa faóriásokkal szegélyezett kertje a tóhoz ereszkedik. A tóparton kőfal fut végig. A gyéren lakott villa szalonjában jobbára három beteg tűnik fel időnként; véletlenül fizikusok mindahányan, vagy talán nem is véletlenül - az emberiesség szempontja megkövetelte: legyenek együtt, akik összetartoznak. A fizikusok csak maguknak élnek, begubózva képzelt világukba. Együtt étkeznek a szalonban, s közben el-elvitatkoznak a tudományukon, vagy némán merednek maguk elé; ártalmatlan, szeretetre méltó bolondok, kormányozható, könnyen kezelhető, igénytelen férfiak. Röviden: mintabetegek lennének, ha a legutóbbi időben nem történt volna valami meggondolkodtató, sőt egyenest szörnyűséges dolog: három hónappal ezelőtt egyikük megfojtott egy ápolónőt. S ez az eset most megismétlődött. Tehát ismét a rendőrség szállta meg a házat, így a szalon népesebb a szokottnál. Az ápolónő a földön hever tragikus és nyilvánvaló helyzetben, de inkább a háttérben, hogy közönséget ne rémissze feleslegesen. Észrevehető persze, hogy itt küzdelem zajlott le. A bútorok összevisszasága feltűnő. Az állólámpát feldöntötték, két szék a földön hever, és balra, elöl, egy felfordult kerek asztal lábai merednek a nézőre. A villa egyébként hajdan a Zahndok nyári laka volt, s a bolondokházává történt átépítés fájdalmas nyomokat hagyott a szalonon. A falakat embermagasságig higiénikus lakkfesték borítja, s csak felette látszik az egykori, részleteiben megmaradt stukatúra. A háttérben egy kicsiny folyosóból három fekete, bőrrel párnázott ajtó vezet a fizikusok betegszobáiba. Számozásuk különben 1-3-ig terjed. A kis folyosótól balra ormótlan radiátor, jobbra mosdó, rúdon törülközőkkel. A 2-es (középső) szobából hegedűszó hallatszik zongorakísérettel: Beethoven Kreutzer-szonátája. Balra: a parkra néző fal franciaablakai a linóleumpadlóig érnek. Súlyos függöny takarja az ablakokat.

A szárnyas ajtó teraszra nyílik, amelynek kőkorlátja kiemelkedik a parkból és a napos novemberi tájból. Délután fél öt múlt néhány perccel. Jobbra még egy kandalló is látható: ezt már nem használják. Előtte rács, fölötte egy kecskeszakállas vénember arcmása, súlyos aranyrámában. Elöl, jobbra, vaskos tölgyfaajtó. A faburkolatú, kazettás mennyezetről mázsás csillár lóg. A bútorok: a kerek asztal körül - amikor rend van a szalonban - három szék, fehérre mázolt, akár az asztal. A többi bútor szedett-vedett stílusú, meglehetősen kopott. Jobboldalt, elöl egy heverő, előtte két szék és egy asztalka. Az állólámpának igazából a heverő mögött a helye, hogy a szoba ne legyen túlzsúfolt. A színpadunk berendezéséhez kevés kell, hiszen ellentétben az antik darabokkal, előbb játsszuk a szatírjátékot és utána a tragédiát. Kezdjük is el.

A holttest körül rendőrtisztviselők tesznek-vesznek végtelen nyugalommal. Civil ruhás, derűs lelkek, felhörpintették a napi szeszadagjukat, s dől belőlük a borszag. Méricskélnek, ujjlenyomatot vesznek stb. A szalon közepén Richard Voss felügyelő áll, balra Martha Boll főnővér, szokása szerint kardosan. Jobbra, egy széken, egy rendőr gyorsírással jegyez. Voss barna tárcából szivart vesz elő

1. jelenet

FELÜGYELŐ:
Rágyújtani szabad?

FŐNŐVÉR:
Nem szokás.

FELÜGYELŐ:
Bocsánat. (Visszateszi a szivart)

FŐNŐVÉR:
Egy csésze teát?

FELÜGYELŐ:
Inkább pálinkát.

FŐNŐVÉR:
Ez gyógyintézet.

FELÜGYELŐ:
Akkor nem kérek semmit. Blocher, fényképezhetsz.

BLOCHER:
Igenis, felügyelő úr.

Fényképezés. Villanófény

FELÜGYELŐ:
Hogy hívták a nővért?

FŐNŐVÉR:
Irene Straub.

FELÜGYELŐ:
Kora?

FŐNŐVÉR:
Huszonkettő. Kohlwangban született.

FELÜGYELŐ:
Hozzátartozója van?

FŐNŐVÉR:
Egy fivére él Kelet-Svájcban.

FELÜGYELŐ:
Értesítették?

FŐNŐVÉR:
Telefonon.

FELÜGYELŐ:
A gyilkos?

FŐNŐVÉR:
Kérem, felügyelő úr - szegény ember mégiscsak beteg.

FELÜGYELŐ:
Na jó: a tettes?

FŐNŐVÉR:
Ernst Heinrich Ernesti. Mi Einsteinnek hívjuk.

FELÜGYELŐ:
Miért?

FŐNŐVÉR:
Mert annak képzeli magát.

FELÜGYELŐ:
Aha. (A gyorsírással jegyző rendőrhöz) Jegyezte a főnővér vallomását, Guhl?

GUHL:
Igenis, felügyelő úr.

FELÜGYELŐ:
Megfojtották, doktor?

TÖRVÉNYSZÉKI ORVOS:
Kétségkívül. Az állólámpa zsinórjával. Ezeknek az őrülteknek gyakran gigantikus az erejük. Van bennük valami lenyűgöző.

FELÜGYELŐ:
Úgy. Önnek ez a véleménye. Nekem viszont az, hogy felelőtlenség ilyen őrülteket nővérek ápolására bízni. Végül is ez már a második gyilkosság...

FŐNŐVÉR:
Kérem, felügyelő úr.

FELÜGYELŐ:
... második baleset a "Les Cerisiers" intézetben három hónapon belül. (Jegyzetkönyvet vesz elő) Augusztus 12-én Herbert Georg Beutler, aki magát Newtonnak, a nagy fizikusnak vallja, megfojtotta Dorothea Moser ápolónőt. (Elteszi a jegyzetkönyvet) Ugyanebben a szalonban. Férfi ápolókkal ez sohasem fordulhatott volna elő.

FŐNŐVÉR:
Azt hiszi? Dorothea Moser nővér a női birkózóegylet tagja, Irene Straub nővér pedig a nemzeti Cselgáncs Szövetség országos bajnoka.

FELÜGYELŐ:
És ön?

FŐNŐVÉR:
Súlyemelő vagyok.

FELÜGYELŐ:
Láthatnám a gyilkost?...

FŐNŐVÉR:
Kérem, felügyelő úr.

FELÜGYELŐ:
... a tettest?

FŐNŐVÉR:
Hegedül.

FELÜGYELŐ:
Hogyhogy hegedül?

FŐNŐVÉR:
Hiszen hallja.

FELÜGYELŐ:
Akkor lesz olyan szíves abbahagyni.

A főnővér ügyet sem vet rá

Ki kell hallgatnom.

FŐNŐVÉR:
Nem lehet.

FELÜGYELŐ:
Miért nem?

FŐNŐVÉR:
Orvosilag nem engedélyezhetjük. Ernesti úrnak most hegedülnie kell.

FELÜGYELŐ:
A fickó mégiscsak megfojtott egy ápolónőt!

FŐNŐVÉR:
Felügyelő úr. Ez nem fickó, ez egy beteg ember, akinek nyugalomra van szüksége. És mivel Einsteinnek képzeli magát, csak akkor nyugszik meg, ha hegedül.

FELÜGYELŐ:
Mondja, én megőrültem?

FŐNŐVÉR:
Nem.

FELÜGYELŐ:
Az ember egész megzavarodik. (Homlokát törölgeti) Meleg van.

FŐNŐVÉR:
Egyáltalán nincs.

FELÜGYELŐ:
Martha főnővér. Legyen szíves, hívja ide a főorvosnőt.

FŐNŐVÉR:
Azt sem lehet. A doktorkisasszony kíséri zongorán Einsteint. Einstein csak akkor nyugszik meg, ha a doktorkisasszony kíséri.

FELÜGYELŐ:
És három hónappal ezelőtt sakkoznia kellett a doktorkisasszonynak, hogy Newton megnyugodjék. Ebbe már nem megyek bele, Martha főnővér. Beszélnem kell a főorvosnővel.

FŐNŐVÉR:
Kérem. Addig várjon.

FELÜGYELŐ:
Meddig szoktak hegedülni?

FŐNŐVÉR:
Negyedórát, egy órát. Attól függ.

FELÜGYELŐ:
(uralkodik magán) Nagyon jó. Várok. (Üvöltve) Várok!

BLOCHER:
Készen volnánk, felügyelő úr.

FELÜGYELŐ:
(fásultan) Engem meg kikészítenek. (Csend. Homlokát törli) Vihetitek a hullát.

BLOCHER:
Igenis, felügyelő úr.

FŐNŐVÉR:
Megmutatom az uraknak az utat a parkon át a kápolnába. (Kinyitja a szárnyas ajtót)

2. jelenet

Kiviszik a hullát. A holmijukat is. A felügyelő leveszi kalapját, kimerülten leül a karosszékbe, a heverőtől balra. Változatlanul szól a hegedű zongorakísérettel. Majd a 3-as szobából kilép Herbert Georg Beutler XVIII. század eleji kosztümben, parókával

NEWTON:
Sir Isaac Newton.

FELÜGYELŐ:
Richard Voss detektívfelügyelő. (Ülve marad)

NEWTON:
Örvendek. Nagyon örvendek. Valóban. Dörömbölést hallottam, nyögést, hörgést, emberek jönnek-mennek. Szabad kérdenem, mi történik itt?

FELÜGYELŐ:
Megfojtották Irene Straub nővért.

NEWTON:
A cselgáncs országos bajnokát?

FELÜGYELŐ:
Az országos bajnokot.

NEWTON:
Rémes.

FELÜGYELŐ:
Ernst Heinrich Ernesti.

NEWTON:
De hiszen hegedül.

FELÜGYELŐ:
Nyugalomra van szüksége.

NEWTON:
A küzdelem bizonyára kimerítette. Elég cingár. És mivel?

FELÜGYELŐ:
Az állólámpa zsinórjával.

NEWTON:
Az állólámpa zsinórjával. Ez is megoldás. Nahát ez az Ernesti. Sajnálom. Szívből. És a cselgáncsbajnoknőt is sajnálom. Engedje meg. Rendet csinálok.

FELÜGYELŐ:
Tessék. Már végeztünk a helyszíni szemlével.

NEWTON:
(felállítja az asztalt és a székeket) Nem tűröm a rendetlenséget. Voltaképp rendszeretetből lettem fizikus. (Felállítja az állólámpát) Azért, hogy a természet látszólagos rendetlenségét visszavezessem egy Magasabb Rendre. (Cigarettára gyújt) Zavarja, ha dohányzom?

FELÜGYELŐ:
(örömmel) Ellenkezőleg, én is... (Cigarettát akar elővenni ő is a tárcájából)

NEWTON:
Bocsásson meg, de ha már a rendről beszélünk: itt csak a betegek dohányozhatnak. Látogatóknak tilos. Befüstölnék a szalont egy perc alatt.

FELÜGYELŐ:
Értem. (Elteszi a tárcáját)

NEWTON:
Zavarná, ha egy pohárka konyakot...?

FELÜGYELŐ:
Egyáltalán nem.

Newton benyúl a kandallórács mögé. Kiemel mögüle egy konyakosüveget és egy poharat

NEWTON:
Ez az Ernesti! Egészen feldúlt. Mi bírhat rá valakit, hogy megfojtson egy ápolónőt? (Leül a pamlagra, tölt magának a konyakból)

FELÜGYELŐ:
Egyébként ön is megfojtott már egy ápolónőt.

NEWTON:
Én?

FELÜGYELŐ:
Dorothea Moser nővért.

NEWTON:
A birkózót?

FELÜGYELŐ:
Augusztus tizenkettedikén. A függönyzsinórral.

NEWTON:
De hát az egészen más, felügyelő úr. Végtére is én nem vagyok bolond. Egészségére.

FELÜGYELŐ:
Az önére.

NEWTON:
(iszik) Dorothea Moser nővér. Ahogy visszaemlékszem, szalmaszőke volt. Rendkívül erős. És a súlyához képest hajlékony is. Szeretett engem, és én szerettem őt. A dilemmát csak egy függönyzsinór oldhatta meg.

FELÜGYELŐ:
A dilemmát?

NEWTON:
Az én feladatom a gravitáció problémáin gondolkodni, és nem egy nőszemélyt szeretni.

FELÜGYELŐ:
Értem.

NEWTON:
Ehhez jött még a roppant korkülönbség.

FELÜGYELŐ:
Természetesen. Ön nyilván jóval elmúlt kétszáz éves.

NEWTON:
(csodálkozva rábámul) Hogyhogy?

FELÜGYELŐ:
Hát mint Newton...

NEWTON:
Maga tényleg hülye, felügyelő úr, vagy csak megjátssza magát?

FELÜGYELŐ:
Ide hallgasson...

NEWTON:
Maga komolyan azt hiszi, hogy én vagyok Newton?

FELÜGYELŐ:
Ön hiszi.

NEWTON:
(gyanakvóan körülnéz) Önre bízhatnék egy titkot, felügyelő úr?

FELÜGYELŐ:
Természetesen.

NEWTON:
Nem vagyok Sir Isaac Newton, csak annak adom ki magam.

FELÜGYELŐ:
És miért?

NEWTON:
Hogy ne zavarjam meg Ernestit.

FELÜGYELŐ:
Nem értem.

NEWTON:
Ellentétben velem, Ernesti valóban beteg. Azt képzeli, hogy ő Albert Einstein.

FELÜGYELŐ:
És mi köze ehhez magának?

NEWTON:
Ha Ernesti rájön, hogy Albert Einstein igazából én vagyok, akkor itt elszabadul a pokol.

FELÜGYELŐ:
Azt akarja mondani...

NEWTON:
Úgy bizony. A híres fizikus, a relativitáselmélet megalapítója én vagyok. Születtem 1879. március 14-én, Ulmban.

FELÜGYELŐ:
(zavarában feláll) Örvendek.

NEWTON:
(szintén feláll) Szólítson egyszerűen Albertnek.

FELÜGYELŐ:
Engem meg Richardnak.

Kezet ráznak

NEWTON:
Biztosíthatom, hogy a Kreutzer-szonátát sokkal lendületesebben játszanám, mint Ernst Heinrich Ernesti. Ezt az andantét úgy játssza, hogy az már barbárság.

FELÜGYELŐ:
Botfülű vagyok.

NEWTON:
Üljünk le. (Lehúzza a felügyelőt a pamlagra. Átkarolja a vállát) Richard.

FELÜGYELŐ:
Tessék, Albert?

NEWTON:
Most azon bosszankodik, hogy nem tartóztathat le.

FELÜGYELŐ:
De Albert!

NEWTON:
Az ápolónő megfojtásáért szeretne letartóztatni, vagy azért, mert én tettem lehetővé az atombombát?

FELÜGYELŐ:
Ugyan, Albert.

NEWTON:
Ha itt az ajtó mellett felkattintja a kapcsolót, mi történik, Richard?

FELÜGYELŐ:
Felgyullad a villany.

NEWTON:
Maga elektromos érintkezést hoz létre. Konyít valamit az elektromossághoz, Richard?

FELÜGYELŐ:
Nem vagyok fizikus.

NEWTON:
Nos, én se sokat konyítok hozzá. Csupán a természet megfigyelése nyomán bizonyos elméletet állítottam fel róla. Ezt az elméletet a matematika nyelvén leírom, és kapok néhány képletet. Ekkor jönnek a technikusok. Ők már csak a tételekkel törődnek. Úgy bánnak az elektromossággal, mint a selyemfiú a nőjével: kihasználják. Gépeket szerkesztenek, de egy gép csak akkor használható, ha a feltalálásához vezető felismeréstől függetleníteni tudta magát. Így aztán manapság minden szamár képes rá, hogy villanykörtével világosságot gyújtson - vagy egy atombombát felrobbantson. (A felügyelő vállát veregetve) S maga engem ezért akar letartóztatni, Richard. Ez nem tisztességes dolog.

FELÜGYELŐ:
De hát én nem akarom letartóztatni, Albert.

NEWTON:
Csak mert őrültnek tart. De maga hogyan merészeli felkattintani a villanyt, ha semmit sem ért az elektromossághoz? Maga itt a bűnös, Richard. Most pedig el kell dugnom a konyakot, különben Martha Boll főnővér őrjöngeni kezd. (Visszadugja a konyakosüveget a kandallórács mögé, de a poharat kint hagyja) Sok szerencsét, Richard.

FELÜGYELŐ:
Sok szerencsét, Albert.

NEWTON:
Tartóztassa le saját magát, Richard. (Ismét eltűnik a 3-as szobában)

FELÜGYELŐ:
Most pedig egyszerűen rágyújtok. (Elővesz egy szivart a tárcájából, rágyújt, füstöl)

BLOCHER:
(belép a szárnyas ajtón) Útra készen állunk, felügyelő úr.

FELÜGYELŐ:
(dobbant) Én várok! A főorvosnőre!

BLOCHER:
Igenis, felügyelő úr!

FELÜGYELŐ:
(lecsillapul, morog) Menj vissza a legénységgel a városba, Blocher. Majd utánatok megyek.

BLOCHER:
Parancsára, felügyelő úr. (Kimegy.)