ISTENI IGAZSÁGRA VEZÉRLŐ KALAÚZ MELYET ÍRT PÁZMÁNY PÉTER JEZSUITÁK RENDIN VALÓ TANÍTÓ

ISTENI IGAZSÁGRA VEZÉRLŐ KALAÚZ

MELYET ÍRT PÁZMÁNY PÉTER 

JEZSUITÁK RENDIN VALÓ TANÍTÓ

Nyomtatták Pozsonyban 

MDCXIII

 

ELŐLJÁRÓ LEVÉL 

A Kegyes Olvasónak Istentűl üdvösség, tőlem tisztesség

Az Úristentűl elfajult és undok bálványok után hanyatt-homlok rohant sokaságot útra akarván hozni Ezechias király, országának minden szegeletire gyors követeket bocsáta, és atyai intésekkel serkengete mindeneket, hogy esetöket megismérvén, vétköket elhagyják, és az igaz Istent méltó tisztelettel uralják. Gyümölcstelen nem lén némelyekben a szent király fáradsága; de sokan a szép igyekezetet fél kedvvel fogadák: sőt gyalázatos tréfákkal csúfolák.

Aligha most is így nem járunk, mikor a hitnek útjavesztettit üdvösséges ösvényekre akarjuk vezetni. Mert noha némelyekben foganatos tanításunk; de sokan az eltébolyodtak és töretlen utakra szakadtak közül haraggal fenik és agyarkodva köszörülik fogokat ellenünk. Oltalmazzák a keresztyénség egyenetlenségének gyújtogatóit; mardossák azokat, kik oltani akarják az égő tüzet. Dicsérik és kedvelik, akik dögletes tanításokkal mérgesítik az Izráel kútját, a tiszta igazság forrását; szidalmazzák pedig, és mint közönséges békesség bontogatóit, gyűlölik, gyalázzák, akik a mérget megmutatják és az embereket intik, hogy abban ne igyanak, ha veszni nem akarnak. Sajnálják, hogy az ártalmas szakadásokat hegyes írásokkal sértegetjük, noha azokra kellene neheztelni, kik szakadást szerezvén, okot adnak a varrogatásra: Sartorae artifex, dum scissam vestem vult in antiquam faciem revocare, vicina fila compungit. Displicet tibi Sartor, qui, scissuram dum sanat, vulnerat? Ille tibi magis displiceat, qui fecit, ut Sartor peccare potuerit.

Ezek így lévén, ha csak embereknek akarnánk kedveskedni és evilági nyugodalmat űzni, szaporább volna kezünket egybekulcsolván hallgatni és Istenünkhöz fohászkodni, hogysem igazsághirdetéssel gyűlölséget szerezni. De mivel nékünk a Krisztus juhai oltalmára rendelt személyeknek nem bőrünkben, hanem lelkünkben jár, hogy az igazság mellett kitámadjunk, az isteni tudományért bajt álljunk, a báránybőrrel béllett farkasok ellen mind nyelvünkkel, mind szeges írásunkkal vitézkedjünk: én is, egyházi hivatalomnak hívségéhez illendő kötelességemet szemem előtt viselvén, noha sem elmémben, sem csekély és fogyatkozott tudományomban nem bizakodom, de az igazságnak győzhetetlen oszlopához és a jó igynek mozdíthatatlan erősségéhez támaszkodván, az igazság oltalmáért kiszállok: hogy az ellenünk támasztott sok hamis fondorlásokat és káromló nyelveskedéseket, amennyire Isten tudnom adja, megfojtsam, és a régi igazságtúl elszakadott találmányok alkalmatlanságit szem és világ eleibe terjesszem.

Hogy pedig készületlen és (amint szokták mondani) mosdatlan kézzel ne nyúljunk a dologhoz, tudósítani akarom ezekrűl a kegyes olvasót.

I. Nem merészlem magamnak tulajdonítani, hogy az emberek kívánságinak és elméjeknek eleget tegyek írásomban. Azért, ha az igazságot vagy homályosban, vagy gyengébben, hogysem a dolognak érdeme kívánná; ha tőheggyel nem illetem mindenütt a tárgyot: senki ebből meg ne jegyezze az igaz tudományt, mivel nem ennek erőtlenségéből, hanem az én késedelmességemből és vékony értékemből esik fogyatkozás: Quisquis, cum legerit haec, dicit: Hoc nen bene dictum est: locutionem meam reprehendat, non Fidem.

II. Új találmányokat és magam fejéből költött dolgokat tőlem senki ne várjon. Mert tudom, hogy a pókháló nem jobb a lépes méznél; noha a pók béliből szövi légyfogó hálóját, a méh pedig virágokrúl szedegeti mézét. Azért igyekeztem azon, hogy a régiek nyomából ki ne lépjem, hanem az ő fegyverházokból vegyek diadalmas kardokat, melyekkel a régi tévelygések nyaka szakasztatott. Azoknak való az újság, kik vagy elmefuttatásért, vagy a bölcsességben való élességnek mustrálásáért írogatnak. De az igazságszeretők, quae didicerunt, ita docent, ut dicant nove, non dicant nova; noha az írás módjában és formájában, vagy a bizonyságok állatásában és világosb magyarázatjában, vagy erősebb vastagításában újítást tehetnek; de új tudományt nem hirdethetnek; hanem arra kötelesek, hogy a régi igazságot újonnan rágják az emberek fülébe: Utile est plures a pluribus fieri Libros, diverso stylo, non diversa fide, etiam de Quaestionibus eisdem, ut ad plurimos res ipsa perveniat. Azért írja Szent Pál, hogy nem kell restelleni a megmondott dolgokat másszor is előhozni; Eadem vobis scribere, mihi quidem non pigrum, vobis autem necessarium. Mert ez nemcsak azért szükséges, hogy az elmének feledékenységét gyakran emlékeztető írásokkal segétsük; hanem azért is, hogy a hamis tanítók álnaksága megtessék, kik mesterséges hallgatással elnyegik és fülök mellől bocsátják, amit gyakran szájokba rágunk. Olyakat kérődnek ellenünk az együgyű község előtt az új tanítók, hogy ha azok igazak volnának, semmi tudomány nagyobb gyűlölséget nem érdemlene a miénknél. És noha számtalanszor heveny torkokba verjük az ő hazugságokat; mindazáltal ők azt csak elhallgatják, és azonegy régi bakot nyúzván, a szegény tudatlan községet hazugsággal kötve tartják. Azt hirdetik felőlünk, hogy mi a Szentírást utáljuk, és az emberi találmányokat böcsületesbnek tartjuk, sőt a községet a Szentírástúl eltiltjuk. Azt írják, hogy nálunk a hitnek és a Krisztus érdemének emlékezete sincsen, hanem magunk érdemében bizakodunk. Azt mondják, hogy nem Krisztus Urunktúl, hanem a szentektűl várjuk javainkat, faképektűl kérünk segítséget. Ezer ilyen hamisságokat fognak reánk. És noha szám nélkül pirongattatnak efféle költésekért, mégis naponként újítják a gyűlöltető hamisságokat. Azért szükség nékünk is gyakran újítanunk, ellenek való írásunkat.

III. Hogy az új tudományokat voltaképpen megismértessem, oly dolgokat is ki kell fejeznem, melyek tudom, nehezen férnek az elidegenültek fogára. De ezeket sem gyomroskodásból, sem avégre nem írom, hogy valakinek tormát törjek orra alá; hanem igyekezem azon, hogy az új tanítók szívére tegyem kezemet, és az elámíttatott községet intsem, hogy szembékötve ne rohanjon a mételyre. Tudom, hogy az igazmondás gyűlölséget szerez azoknál, kikben a vadhús nyughatatlankodik; de az Isten dolgában senkinek nem kedveskedhetünk; künnyebb is írásunkért emberek haragját viselnünk, hogysem hallgatásunkért lelkiisméretünk vádolását éreznünk.

IV. A pártos tanítók írásiban oly féktelen és képtelen gazságok vannak, hogyha ezeket szemmel nem olvasnám a magok könyvében, elmémbe sem tűnnék, hogy eszes és józan ember efféléket gondolhatna. Azért, ha neked is, keresztyén olvasó, csudásoknak tetszenek némely tanítások, melyeket az új prédikátorok könyveiből feljegyzék, eszedbe jusson, mit ír Epifanius és Irenaeus a tévelygések tanítóirúl: Talia habent ipsorum libri, ut, si quis prudentia praeditus legat, admiretur, et stupeat: et non credat, quod haec ab hominibus fiant, non solum his, qui civitatem nobiscum inhabitant, sed etiam qui cum bestiis. Elhidd azért bizonyoson, hogy amit írok, újomból nem szoptam, és hamisan sem költöttem: hanem, a Luther, Calvinus, és egyebek tulajdon könyveiből szedtem. Melyben ha kételkedel: lelked üdvösségére kényszerítlek, hogy az elszakadott tanítók könyveiben keresd utánam a feljegyzett helyeket: reáfelelek, hogy különben sem találod. Arra nem felelek, hogy ennyi citációkban, feljegyzett számokban, a nyomtató esetiből, vagy kezem, szemem, emlékezetem fogyatkozásából, vétek nem esett valahol; mert csak az tudja, aki nyomtat, mely nehéz távoztatni minden efféle vétkeket. De arra bátran és igazán felelek, hogy hamisan senkire semmit nem fogtam; sőt azzal dicsekedhetem, amivel Eusebius: Scribam non mea, sed eorum ipsorum verba, qui apud ipsos studiosissimi rerum Divinarum fuerunt; ut nemo, a nobis commentam, fictamque fabulam narrari, suspicari possit.

Némely tudatlanok azt beszélik: hogy amit Luther vagy Calvinus írásiból előhozunk, azt mi toldottuk az ő könyvökhöz: mi írtuk ő nevökre. De ezt csak az igen sült parasztok beszélik: mert a tudósok bizonyosok abban, hogy mi a tévelygők könyveit soha ki nem nyomtattuk; nem is szűkölködik az igazság, efféle cigánymesterségek nélkül. A régi és mostani tévelygők szokása az, hogy egyebek nevére könyveket írnak. Hallhaddsza, mint panaszolkodik Szent Jerónimus, Pelagius ellen: Illam insaniam, quis digno possit explicare sermone, quod librum Sixti Pythagoraei, hominis Ethnici, nomine Sixti martyris, & Romanae Ecclesiae Episcopi, praenotavit? Fecerat hoc & in Sancti Pamphili martyris nomine, ut librum Defensionis Origenis, Eusebii Caesariensis (quem fuisse Arianum, nemo est qui nesciat), nomine Pamphili praenotaret. Ezen dologrúl így ír Szent Kelemen: Scimus, Simonem & Cleobium, venenatos libros, nomine Christi, & Discipulorum ejus composuisse: atque etiam priscis temporibus quidam Libros scripserunt, Moysis, Enoch, Adam, Eliae. Panaszolkodik Szent Gergely és Corintusi Szent Dienes, hogy az ő írásokat megmocskolták, és eretnek konkollyal béhintették a tévelygők. Mi üdőnkben Calvinus az ő Istitutió-ját, Alcuinus neve alatt bocsátá ki, noha Alcuinus a Nagy Károly császár mestere volt; és Urunk születése után 791. esztendőben, Páris várasában kezdője volt az ott lévő nevezetes Universitasnak: Vidimus (úgymond Feuardentius) Institutiones Calvini, editas anno 1534. nomine Alcuini, Praeceptoris quondam Caroli Magni. Vidimus & Homilias, de re Sacramentaria, editas a Beza, titulo Nathanaëlis Nesekii. Más könyveit Lucianius neve alatt nyomtatá Calvinus; kirűl így szól egy tudós ember:

Alcuinus voluit, voluit Lucanius esse: 

Versus Calvinus, sed Lucanius erat.

Schüsselburgius lutherista superattendens, nagy panasszal említi, mely farsangos álorcáson járnak a kálvinisták, hosszú lajstromban írván idegen név alatt kibocsátott könyvöket. A lutheristák is (noha ily szemesek az egyebek szemetén), hasonló csalárdságban részesek; amint maga sem tagadja Schüsselburgius, imígyen írván: Philippus, ex libro Lutheri, quod verba Filii Dei adhuc constent; plus quam integrum folium, cum aliquot paragraphis, studiose expunxit. Haec vero, non sunt privata et arcana, sed publica & notoria. Nam Doctor Amsdorffius, libro germanico, in quarto edito, anno 1549. Philippum de ista librorum Lutheri falsatione, publice convicit. Hasonlóképpen panaszolkodik Flacius, Vigandus, Heshusius, Amsdorffius, hogy az Augustai Confessió-t gyakran változtatták a lutheristák. Sőt a Luther könyveit is egynéhányszor koholták, csáválták, tisztogatták, mosogatták a lutheristák: sokat kitörölvén írásiból; mint Balduinus ellen való írásunkban megmutattuk.

Aki miben tudós, abban gyanós. Azért, magokrúl ítélvén minket az újítók, vélekednek, hogy mi a Luther vagy Calvinus könyveit megvesztegettük. De kivegyék abból kétségöket: mert soha ezeknek könyveit a katolikusok ki nem nyomtatták; hanem, amint Lipsiában, Wittenbergában, Jénában, Torgában, Genevában, Basileában magok kibocsátották, úgy olvassuk, és úgy hozzuk elő.

V. Aminémű tanúkat e könyvben állatok, azoknak tulajdon szavait, melyek a dologhoz illenek, rövideden kiírom deákul: de úgy, hogy amit ezek nem szintén egymás után írnak is, együvé hordom, hogy nyilvábban kitessék értelmök. Amit pedig Szent Ágoston magárúl írt; azt én is követni akarom; és az elébb kibocsátott könyveim részeit, mostani írásomban alkalmatos helyekre rendelem: Haec ex alio Libro meo, in istum transtuli, quia facilius hoc a me recenseri potuit, quam idipsum alio modo eloquendum fuisset. Meg is tartom ezekben, mint saját munkáimban igazságomat: és tetszésem szerént megjobbítom, megrövidítem, megtoldom, ahol helyesnek alítom lenni. Sőt ugyanezen könyvnek is mostani nyomtatásában, sokszor világosb értelemmel, jobb renddel, ékesebb szólással, újabb bizonyságokkal hosszabbítom vagy rövidítem írásomat.

VI. Bizonyságimat, melyekkel vagy az új tudományokat ostromlom, vagy a régi igazságot állatom; nagy részre a dialektikusok törvénye szerént, in forma, rövid kötésbe és bizonyos formába foglalom, hogy nyilvábban kitessék erősségök. Akik a Krisztus igája járomszegét kitörték, nem szeretik az ilyen szoros korlátban való harcolást; Prohibent argumentari, cum de rebus agitur quae pertinent ad Jesum. De mi sem akarunk ebben hátra állani; mivel ő maga, Krisztus, sokszor követte az ilyen bizonyítás formáját. Együtt, egész szillogizmussal bizonyítja, hogy ő nem űz ördögöt, ördög hatalmával. Másutt, ilyen szillogizmussal mutatja, hogy Ábrahám eleven: Isten nem holtak Istene, hanem eleveneké. De Isten Ábrahám, Isaák, Jákob Istene. Tehát Ábrahám, Isaák, Jákob nem holtak, hanem elevenek. Azt is szillogizmussal állatja; hogy a zsidók nem Istentűl valók: mert Isten igéjét nem hallgatják. Szent Péter is próféták mondásinak nevezi, amit noha szórúl szóra nem írtak, de Per bonam consequentiam, jó következéssel kihozott a próféták szavaiból.

VII. Két nagy akadékot említnek a régi doktorok, mely az embereket tartóztatja, hogy az igazságra ne hajoljanak: Elsőt Tertullianus jegyzette fel; midőn azon panaszolkodik, hogy az emberek, fülöket bedugván, nem akarják az igazságot voltaképpen érteni; félvén attúl, hogy ha ezt úgy értik, amint magában vagyon, nem gyűlölhetik: Scit se peregrinam in terris agere; inter extraneos, facile inimicos invenire. Unum gestit, ne ignorantia damnetur. Sed audire nolunt, quod auditum damnare non possint: inauditam condemnare malunt veritatem. Nihil iniquius, quam ut oderint homines quod ignorant, etiamsi res mereatur odium, tunc enim meretur quum cognoscitur an mereatur. Vacante meriti notitia, nulla est odii justa defensio. Simul ut desinent ignorare, cessabunt & idisse. Hic tantum humana Curiositas torpescit. Maiunt ignorare, quia jam oderunt. Adeo quod nesciunt, praejudicant id esse: quod si sciant, odisse non poterunt. Quanto magis hos Anacharsis denotasset imprudentes de Prudentibus judicantes, quam immusicos de Musicis? A második akadékot Szent Hilárius hozza elő; dorgálván az embereket, hogy a hit dolgainak követésében nem indulnak okosság után: hanem átalkodott akaratjok tetszésén megkötik magokat. Noha az akaratnak okosság után kellene járni: és nem illenék addig megkeményíteni az akaratot, míg az okosság mindeneket jól meg nem vizsgál: Immoderata est omnis susceptarum Voluntatum pertinacia, et indeflexo motu adversandi studium persistit, ubi non Rationi Voluntas subjicitur, nec studium doctrinae impenditur; sed his, quae volumus, rationem conquirimus; et his, quae studemus, doctrinam captamus. Ceterum, si non praeiret Rationem Voluntas, sed per Veri intelligentiam, ad velle id, quod Verum est, movetur; nunquam Doctrina Voluntati quaereretur, sed Voluntatem omnem Doctrinae ratio commoveret: esset omnis sine contradictione Veritatis sermo; quum unusquisque, noti quod vellet, id verum esse defenderet, sed quod Verum est, id velle coepisset.

Ez a két akadék nyilván találtatik a tőlünk idegenült viszálykodókban. Mert a községnek nagyobb része nem okkal, hanem általkodott vakmerőséggel ragaszkodik az újságokhoz: úgy, hogy érteni sem akarja tanításinkat; mintha félne, hogy az igazságot meg kellene ismérni, ha tanításunkat meg kezdené érteni. Azért nem akarják tőlünk venni, mit hiszünk és tanítunk: hanem reánk fogják, hogy azt valljuk, amivel nem is álmodoztunk, mivel az ő rendeken való álnak tanítók oly dolgokat csepegetnek hallgatójok szívébe a mi tanításunkrúl, melyek, ha igazaknak találtatnának, méltán idegenednének tőlünk.

Ha igazságszeretők az új tanítók, azt kell cselekedniek, amit az Izráel fiai cselekedének: kik megértvén, hogy a Ruben és Gad maradéki oltárt emeltek, gyanúságba esének, hogy talán bálványozásra hajlottak; és felfegyverkezének, hogy egy lábig levágják őket. Minekelőtte reájok rohannának, megkérdék: Mi okon emelték az oltárt? És értvén, hogy emlékezetre, nem idegen istenek tiszteletire raktak oltárt: nagy örömmel hálákat adának Istennek, hogy az ő atyjokfiai üresek attúl a vétektűl, melyrűl gyanakodnak vala. Így kellene bezzeg velünk is bánni az újítóknak: nem kellene magok agyából, temérdek bálványozásokat reánk fogni, melyek gondolatunkba sem tűntek. De ők, amit cselekesznek, adjanak Isten előtt számot róla. Én minden keresztyén olvasót arra kérek, sőt az élő Istenre kényszerítek, hogy egyebet annál reánk ne fogjon, amit tőlünk hall. Senki nálunknál jobban nem tudja, mi vagyon szívünkben. Nem is titkoljuk vagy rejtegetjük senki előtt, amit hiszünk. Sőt hitünk szerént azt tartjuk; hogy igazság árulója, valaki az igazságot hazugsággal oltalmazza: Proditor est veritatis, qui pro veritate mendacium loquitur. Mivel azért a hit nem csak szűvet; hanem szájat is kíván tőlünk; Fides a nobis officium exigit, & Cordis, & Linguae: innen vagyon, hogy a szent mártírok, noha egy tagadással megtarthatták volna életöket, inkább halált szenvedtek, hogysem szájjal különbet mondanának annál, amit szívökben viseltek; tudván, hogy senkinek nem szabad hitiben hazudni: Non est fas ulli, in sua Religione mentiri. Annak okáért a Római Ecclesia kárhoztatta a Priscillianus és Helchesiták tévelygését, kik szabaddá hagyták az embereket, hogy szükség idején megtagadják hitöket: Etenim qui, quod est, esse se negat: aut id, quod est, negando condemnat; aut se ipsum ea re indignum sciens, Confessionem fugit, quorum nihil in vero Christiano reperitur. Azért Szent Jerónimus eretnekség jelének mondja azt, hogy amit hiszen, szégyenli kimondani: Ecebolushoz fér tehát, nem mihozzánk, hogy az emberek tetszéséhez szabván magát, hitit úgy változtassa, amint látja kedvesbnek: Ecebolus, mores imperatorum sequens, sub Constantino quidem ferventissimum se finxit Christianum; sub Juliano, Paganus celeriter est effectus; & rursus, post Julianum, volebat esse Christianus: Prosternens etenim semetipsum ante januas Ecclesiae pronum, magna voce clamabat; Conculcate me, sal insensatum. Arhetorius, Apollinaris, Themistius balgatag vélekedése az; hogy akárki mit valljon, nem árt az üdvösségnek. A Dochiták és Abailardus gazsága; hogy a keresztyén hit, csak vélekedés. A lutheristák és kálvinisták dolga, hogy vallásokat és tudományokat rejtegetvén, képmutatásból mást tettessenek, hogysem amit valójában javallanak; mint ezt majd nyilván megismértetjük.

Efféle palástolást nem szenved a római eklézsia: sőt nagy véteknek tart egyéb dologban is, de főképpen a hitben, minden képmutatást; és azt tanítja Szent Ágostonnal: Simulata innocentia, non est innocentia: simulata aequitas, non est aequitas, sed duplex iniquitas, quia & iniquitas est, & simulatio. Azért a római eklézsia nyilván, Isten igazában kifejezi és napvilágra terjeszti vallását. Nem is fél egyébtűl, hanem hogy voltaképpen ne értsék az emberek tanítását: tudván, hogy azok gyűlölik az igazságot, akik nem értik; Nihil Veritas erubescit, nisi solummodo abscondi.

Mindezekrűl avégre emlékezem ennyi szóval, hogy ha az elhasonlott prédikátorok különbet beszéllenek a mi vallásunkrúl, hogysem amit mi mondunk: bizonnyal tudja minden ember, hogy fejökre és lelkökre hazudnak.

Végezetre; ha feledékenységem vagy tudatlanságom miatt, nem szinte helyén ejtek valamit írásomban: az anyaszentegyház ítéletire hagyom, és engedelmességre kötelezem magamat; és Szent Bernárddal azt mondom: Romanae Ecclesiae autoritati, atque examini, totum hoc, sicut & cetera quae ejusmodi sunt universa, reservo; ipsius, si quid aliter sapio, paratus judicio emendare.