Mysty Kata A töklámpás Jack

   Mysty Kata

   A töklámpás Jack

Jack egy duhajkodó, bohó piás ,
aki "szeszkazán" számba ment,
a kocsma lett az állandó otthona ;
családja : minden ivó cimbora.

Estéről estére ment ott a móka ,
szivarfüstben fürdött a sör korsója.
Boroskancsók hasára feküdtek a tenyerek ,
ujjlenyomatok órája össze - vissza ketyegett .

Mutatója járt - kelt lent is meg fent is ,
új arcot keresett , még a kereveten is:
Egyszer csak a rémségesen ronda sátán megjöve,
hogy a tivornyák díszmadarait röptesse!

Jack e molesztálást sokáig nem tűrte,
alkut ajánlott neki ; "fejében kifőzte "!
Fát mászni versenyzés az alku tárgya,
amiért az ördög a körmét is rágta.

Jelre a mászás kezdetét vette,
de Jack a balgát nyomban átverte.
Az gyorsan a fa tetején termett,
gúnyos kacajjal vissza se nézett!

- Ne igyál előre a medve bőrére!
s már járt is a fűrész táncot a kezében.
Egy keresztet vésett a fatörzs elejébe,
Hogy visszatértét elhalassza szépen.

Tettét a patás famászó meg nem bocsájtotta!
Halála után Jacket sehol se fogadta.
Sem a menny , sem a pokol kaput nem nyitott.
Így a hasztalan lélek csak bolyongott, bolyongott.

Élt , élhetett csak száműzetésben ,
honra sehol nem lelt a végtelen éjben .
Egy tökbe rejtett fényt csempészett magának,
Lopakodva koslat "Rettegett Iván" módjára.

Az ördög sosem alszik , szól róla is a fáma!
félelem azóta araszol újra és újra az éjszakában!
De a gyermeked vele ne ijesztgesd kérlek!
A babonás ember meg csak hadd rettegjen tőle!

  

Frady Endre: Hentergő Hős

Frady Endre:
Hentergő Hős


Lacikonyhán Herkules
Szája széle hurkalés
S dől belőle horkolás.


Segédnek szól Lacika:
- Ez a nyálzó ló ciki,
Rugdald már ki léccike!


- No, mögállj csak Höraklész,
Nyakadon most hurok lösz!
Look boss I öm how röckless*#…


Kutyát tépve felébred:
- Hulljon e két fél eb rád,
S széttörsz, mint egy falábrúd!


Így lett e hely tatami,
Hol a segéd teteme
Herkulesi tuti mű.


*röckless = vakmörő


# „szolgálati közlemény = Lacika, Höraklész és képzeletbeli barátaik egy heti hidegélelemmel felszerelkezve fáradjanak be a nyelvtannáci tanszékre egy kis korrepetálásra:


Balámbökö big a fún
Bálömböki bag ú fan
Bölömbika búg a fán /Lázár Ervin/


Emígyen bőg Aromo,
S hogy kancsalít a ríme,
Mind elszívja erőm, ááááá!!!”
/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/


„Nem csoda, ha jóllakottan elfáradtam, mert előtte meg kellett mérkőznöm a nagyöklű Badszpenszerrel és nagyétkű Terenszhillel sör-virsli versenyben! Mivel csak harmadik lettem, érthető, hogy idegessé váltam, amikor az a szögedi akcentussal angolul vartyogó konyhasegéd elkezdett fojtogatni. Muszáj voltam agyonverni egy széttépett kutyával, mert ki nem állhatom a rétotürk nyelvekben az anglicizmusokat!” /Herkules, a hentergő hős/


„Ez a Herkules teljesen kiütötte magát. Kár érte, kiváló hurkaügynök volt!” /Badszpenszer & Terenszhill/


„Segédem oly hurka,
Hősnyakra font hurka
Nem ért kellő hatást,
Sőt ő dobott hátast!”
/Konyhás Laci, lacikonyhás és betanított állítmányi költő/


„És Obiwan megremegett, lerogyott a földre.
Luke: -minden rendben mester?
- vmi nagyon rossz dolog történt, mintha milliók kiáltottak volna fel egyszerre és utána néma csend.
- De mit sikítottak mester?
- "De miért F. Endre??? Miért????"”
/P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/


„Kedves Költő Úr!
Hentergő hős című époszában rengeteg értéket találtam, míg... el nem olvastam kérem! Hát mi az kérem, hogy Lacikonyhán Herkules? Kérem, Herkules nevét a lesésre célozva emlegetni? Ez kérem kellemetlen. Sőt mi több történelemromboló: Nimbuszromboló. Doromboló... bocs, az mást jelent! Hööööhöööhöööö, az elébb csak viccelődtem Önnel kedves Mester! Nakéremszépen! Rátérve mostmár a vers konkrétumaira: ez egy remekmű! Rímei megrezegtetik rekeszizmaimat úgy, hogy lassan izomlázam lesz kérem! De ha az lesz, én Önt beperelem könnyű testi sértésért! Na jó, elég lesz kárpótlásul, ha abba a bizonyos Lacikonyhába meghív egy véres, egy májashurkára, egy fokhagymás kolbászra, egy szelet tarjára, mindehhez friss fehérkenyeret kérek majd, meg kovászos uborkát! Ja, csapolt sört is kérek, hejjnekem az is a kedvencem!
S ha így lekenyerezett, azt sem fogom bánni, ha egy szegedi kannibállal találkozunk! Ismeri a klasszikus viccet ugye, kedves Költő úr! Nem? Elmondom!
- Te gyerök, hol van az anyád? - kérdezi a kannibál apa a fiát.
- Mögöttem. - válaszolja a gyerek.
- Mögötteeeeed? - mondja az apa, s jól képen vágja a srácot.
Nem ismerte? Höhhh, sokat kell még Önnek tanulnia Költő úr!”
/egy magát megnevezni nem kívánó ismeretlen lektor/


„Ez a vers oly rímtelen,
nem bírom el rumtalan,
idős korom rém-telén,
elmebajt hoz rám talán.”
/D. György, a költő reál végzettségű kollégája/


„DÉLIDŐRE
Harangszót nyel el a lápotok,
de hallga’ csak; büszke lópaták!
megérkezett a hős lovas,
s kérdezi, kész-e a húsleves.”
/Hepp Béla, kortárs dokker/


„A kancsal bokorrímek fékezetlen habzású cárja, az önfeledt szócsűrés-ragcsavarás és fonémacséplés alfája és ómegája, sőt bétája, kappája és nűje is – a herkulesi deltát és a kört teljessé tévő pít már meg sem említve – szóval ez a korszaktalan zseni ismét a retinánkra vetítette poétai névjegyének kicsinyített fordított képét, amelyet a többi kortárs költő által meggyötört agyunk visszafordít és a helyére tesz, miközben a szépre szomjazó lelkünkben felbugyog a katarzis kispatakja, azaz a kulináris koleszterint kínáló lírai hurkalé. Hiperszupertunkosszaftcunami! Óbegyönyörűelalélok!” /Überalles Üledékné Achtungachtung Aranka, a Jajanyámmiértszültélilyenelvontnak?! című letargialírai pablog pikk asszója/


„Aúúú!!! - jajgatnám, ha a spanyol inkvizíció kínozna, de nem lennék ennyire visszafogott, ha ennek szellemi guanónak a felolvasásával tenné! Akkor ugyanis anyám szerint is azt üvölteném, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/


„Ez a Herkules gyerek erős jóindulattal megfelelő padavanom lehetett volna, ám sajnos csupán félisten a fiúka, így alkalmatlan!” /Chuck Norris/


illusztrálva:
https://fradyendre.blogspot.com/2018/10/hentergo-hos.html

Kui János: Csak magasra

 Kui János:

Csak magasra

Ha nem odafönt, a magasban találkoztam
volna veletek, csak a földön törött
szárnyakkal ugrálva: mondjátok: mit érnék? 
Ott a magasban a nyers levegőt mohón
haraptam, amíg sétáltam, s akkor, sok
kilométer után, éreztem: gyógyulok.
Kaptam menedéket,összesen tíz évet:
vártam, hogy meghalok, vagy még élek?
A szülőföldem ott lent fogadott,
ott szült meg anyám, s megbetegedett,
vérben fürdette nem kívánt gyerek,
mely késve érkezett ... hallod, anyám:
most rád emlékezek, rendet kértél 
s lásd:tiszta ez az örökölt élet,
mással együtt, köszönöm meg néked!
Te mész előbb fel az égbe:légy a
követem, hogy készen legyen minden,
ha megérkezem, mert úton vagyok
s mint Lót, vissza nem tekintek.
Követem a csillagokat,barátságos
fénnyel mutatták a magasba vezető,
titkos utat, ott vár az otthonom,
ahol élnem adatott, megyek hát
előre, magasra, s ha eljutok
oda, mint a lábadozó beteg,
folytatom az életet, nem lent, nem
oldalt: jobbra, vagy balra, egyedül
a magasba, csak a magasba,
máshová nem megyek,
csak a magasba:
magasra ...
Csak
   !

Móricz Zsigmond: Kesergő (Querela hungariae)

Móricz Zsigmond: Kesergő
(Querela hungariae)



Balkarom keletre, jobbkarom nyugatra,
szegény, fáradt lábaim déli sárban áznak,
megtöretett bús fejem az északi kipáron:
földre teríttettem, gázoljatok rajtam!

Nem hogy vérem hullott, nem hogy kimerűltem,
nem tudatlanságomból, koldus nyomoromból,
nem gonoszságnak miá buktam el esetten,
nem éltem fogyott el: de a becsületem!

Hazugok kihazudják, gyávák kigyávulják,
gazok kigázolják maguknak a dús jövőt;
csak én nem tudtam volt, soha, magam kelletni,
csak én nem vállaltam, soha, menteni magam.

Hogy fújták, hogy fújták, kígyókövet ellenem,
hogy fenték, hogy fenték előre rám fogukat:
s én jártam, sétáltam, büszke szemmel, szabadon,
nyugati szél zilálta, keleti szél cibálta hajam.

Balkarom lenyesve, szívem fölött jár a kés,
jobbkarom lekötve, mezőimre dűl a vész,
lábaim üszkösen, koponyám lékesen,
erőm, velőm, vérem fogy.

Óh, de csak fujjátok. habzsoló vad szátokkal,
csak tajtékozzátok a förtelmes vádakat,
vágjatok, messetek, rugjatok: ítéljetek:
van még nékem istenem!

Ki, érdemlett bűnömért szabadojtott tiktek, rám,
sok káromlásimért lakatolta le a szám,
kutyakevély magyaron, öröme is vagyon tán,
ilyen példátlanul iszonyatos elbuktán.

Háborodik elmém, forrong minden idegem,
idegenek űznek, régi volt barátaim,
kenyeremet evők, óboromat ivók,
napfényes mosolyomban, akik sütkéreztenek.

Nem tudok kitörni, még nem gyűlt fel oly erőm,
csak zsoltározgatva táplálgatom haragom,
bús imádkozgatva szidom a nagy egeket,
békítem lelkemet keserves bús reménnyel.

Hogy az a nagy isten, aki engem így letett,
kiteríti mégegyszer fölöttem a tenyerét,
rám szórja tetézve régi szokott áldását,
körülönt aranyos, erővel fényivel.

Eddig sem tettem én, eddig sem cselekedtem,
hogy törtető zsivajjal kunyoráljam kegyeit,
mér adta, ontotta, rám, ingyen volt sok javát,
minek kényeztetett, tett fölfúvalkodottá.

Vagy megérdemeltem: s akkor tovább Úristen!
vagy nem érdemeltem: akkor minek játszodtál!
Óh csakhogy én itt fekszem, megtörötten, vad kínban,
kék lángok lobognak bomladozó testemen.

Balkarom levágják, jobbkarom mardalják,
két lábom parázsba, homlokom darázsba,
de forduljon csak egyet az idők vitorlája,
úgy széthánylak tolvajok, az isten se képzeli.

Álljak csak én talpra, csak még egyszer helyemen,
csak kapjam kezembe duplaélű fegyverem,
hej aki teremtett: ahogy elverem:
aki engem most gyaláz!

Nem, nem, nem! Nem, soha! Nem indulok bosszura!
Állattattam őríző: a Sötétség kapuján!
Forró szívem, véreim, glóbusotok közepén
im kitárom, átölellek, kéz a kézben, jöjjetek!

Balkarom emelném, jobbkarom emelném,
lábamra pattanni, fejem meghajtani
óhajtanám igen: s lekötve, leköpve,
lerágva, gyalázva fetrengek sírhelyemen

s gyászkönnytelen szemekkel a zordon népmilliók
környöskörül dühöngnek. Sorsom komor órái.
De szivemből fölszakad a tűz, a fény, a vulkán:
Vár a Jövő óh Magyar: az Embersors határtalan.

Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 3-4. szám



Némi magyarázatot had adjak az értelmezéshez:

Querela Hungariae (lat.) a. m. Magyarország panasza. Nagy hirü munka, amely latin és magyar nyelven először 1619. jelent meg s azóta több kiadást ért. Az első kiadás Kassán látott napvilágot s szerzője valószinüleg a hires protestáns polemikus iró, Alvinczi Péter lelkész volt. A könyv célja az volt, hogy Bethlen Gábor fejedelemnek 1619-iki támadását igazolja. Pázmány Péter még ugyanabban az évben cáfolatot irt ellene.

In.: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/q-15D1C/querela-hungariae-15DCD/
Arcanum- A Pallas Nagy Lexikona

MÓRA FERENC: A HEGEDŰ

SZABÓ LŐRINC: SEMMIÉRT EGÉSZEN

Széchenyi István szobrának koszorúzása után

Mátészalkától Hollywoodig.. V

MÓRICZ ZSIGMOND - ÉDES KICSI BIMBÓM

MÓRICZ ZSIGMOND

ÉDES KICSI BIMBÓM
1.
Virág, virág, fehér virág,
illatos, szép, sok, sok virág,
édes, bájos, feslő, nyíló,
Csöpp fiamra hajló, hulló.

Szép kép, színes felejthetlen,
holtig őrzöm a szívemben.
Pompa, ünnep, suttogó szó,
könny és búgás, halkan hangzó;

Gyászos, rémes, gyilkos, őrült
ijjedelmek ülnek körűl,
nagy, fekete, lomha árnyak,
mik szivemre kínnal szállnak;
dermedt, hörgő, görcsös jajjok;
bent fúlnak, nem nyerve hangot;
meredt, tompa, hályog szemek,
minden fakó, ónos, remeg;

Ájult, meg sem termett eszmék,
mi volt, mi van és mi lesz még!
Élet! Halál! Öröm! Átok!
Ravatalnál állok, állok...

2.

Hogy eltemettünk kis virágom!
Ment szépen, csendesen.
Az életgép ezt is lejárta,
mint rendesen.

S hogy elnéznélek kis virágom!
Bölcsen. Józan. Tudom
ez rendes. Ez az élet. Így jár
a kész uton.

Szép voltál. Nagy. Én kis virágom.
Piros, pufók, remek.
Szél kelt és rá betegség. Véged.
Apád temet.

És lám. Mi élünk, kis virágom.
Ez így megy mindenütt.
S az is, hogy arccal vág le földre,
amint leüt.

3.

Üres, kihalt a ház,
  hol gyász tanyáz...
Nincs egy szeglet, sarok,
  hol jól vagyok...

Csipkés kocsi ijeszt,
  kis szék jegeszt...
Sok szétszórt semmiség,
  kacaj, mesék...

A fácános váza
  játszóháza...
A nagy virág helyett
  rád ő nevet...

A hímes szőnyegen
  csak megjelen...
Hogy rád kacag szeme
  elhalsz bele...

Zsufolt, lázas a ház,
  hol gyász tanyáz...
Minden szeglet, sarok
  belém sajog...

4.

Megzördül a lomb közt.
Meglendül az ág.
A rémület rajtam
átrohan, át.

Csönd és nyugalom van.
Vidám, ami él.
Csak szívem, a sajgó
fél, fél, fél.

5.
Édes párom, gyönyörűm,
lásd az ég nem könyörűl.
Bimbónk, kettő leszáradt,
rajtunk a bánat.

Párom, mézem, életem,
rés nyíljon a fellegen.
Könnyek árja apadjon,
csókunk fakadjon.

Én valómnak szép párja,
lelked a lelkem várja.
Vihar után hő nap ez:
újra virág lesz.

1909. február 16.

Fotó: Lövey-Varga Éva

ALBERT FERENC: Tizenöt nap a valahai pokolban Negyedik nap a Beszkidekben

Tizenöt nap a valahai pokolban
Negyedik nap a Beszkidekben

„Néz a felcser; míg elvérzel, jajszó, ének száll az égnek.”

     Az elmúlt nap kilenc temetője és az estig tartó esőzés, próbára tette: testi, lelki, fizikai állóképességünket. Ránk fért egy kiadós éjszakai pihenés. Miután ablakunkon bekopogott a reggel, sajnos búcsút kellett intenünk, a még igazán meg sem szokott, három éjszakára szállást adó „Lazarowka” rönkháztól, a Klimkowkai völgy mesés tavától és varázslatos környezetétől. Ha ideiglenesen is, de most hátat fordítunk az Alacsony-Beszkidek egykori fájdalmas, ám ma mára kivirágzó miliőjének. A mai napot teljes egészében a költözködésnek, és az egyéb látványosságok górcső alá vételének szenteljük, az előre kalkulált tervek szerint.

     Bolyongásaink során, bár csak messziről, ám csábított erőteljes kisugárzásával Szymbark település pazar külsővel megáldott várkastélya. Nem szalasztottuk el az alkalmat, fittyet hányva a pár kilométernyi plusz útra, elindultunk, hogy „magunkévá” tegyük. Így jutottunk el a Ropa folyó békésen kanyarogó völgyébe, Szymbark városka határába. Bal partján, uniós-támogatásból egy fantasztikus, sportolásra is alkalmas szabadidőparkot hoztak létre; benne hatalmas nézőtérrel szabadtéri színpad, mely hátát mutatja a folyónak. Jobb partján a természet alakította, és belakta keskeny sáv ölelésében szorgos kezek által megművelt kultúr-növényekkel telepített kukorica, krumpli, búza-föld. A séta, üdítő hatása nem maradt el. Ezek után jött a kaptató, melynek derekán teljes szépségében adja magát a hajdani uradalmi várkastély.  1540-re építette fel a Gladysz család, miután többször gazdát cserélt; a mában, múzeumként funkcionál. Nyitvatartási időben állandó és időszaki kiállításokkal várja az érdeklődőket.  A külcsín, mint látvány magával ragadó; na de a belbecs is önmagáért beszél. A nyelvi nehézségeket áthidalva, maradunk a minden a szemnek elmélet mellett. A kastély udvarán még vár ránk egy meglepetés. Valóságos kocsi múzeum: itt hintókat, fogatokat, szánokat, lószerszámokat, korabeli utazó ládákat, öltözékeket mutatnak be az idelátogatóknak. Még nem teltünk be Szymbark látványosságaival, ezért az út másik oldalán megépített skanzen falu faházait is „felleltározzuk”. Ezen látványosságok, felettébb alkalmasak a háború borzalmai által kikényszerített, temetőkertek látványa okozta lelki traumák orvoslására. Végül és nem utolsó sorban a muzeális értéket képviselő, műemlék ortodox fatemploma mellet sem mehettünk el szó nélkül. 

     Befejezve a szemlélődést egy rövidebb, alacsonyabb rendű útvonalat választva értük el a 981-es főutat. Florynka település határában véletlenül fedeztük fel az előző nap keresett 126-os számú apróka sírkertet, az út baloldalán. Szinte belesimul a környezetébe, nagyságát tekintve akkora, hogy egyetlen Platán-óriás lombkoronája beárnyékolja.  Tovább balra, mintegy száz méterre a civil temető már kihívóbb képet mutat. Torokszorító, ám egyben szívmelengető a kis turulmadaras obeliszk két magyar nyelvű felirata:

„TISZTELET A HŐSÖKNEK”  az első, szemben az útfelőli oldalon.

„ITT NYUGSZIK A M KIR 30 SZ HONVED GYALOGEZRED 3 TIZEDESE 77 GYALOGOSA 14 OROSZ KATONA ELESTEK 1914 XII/13” a második.

Az idézetet igyekeztem pontosan idemásolni, így figyelmen kívül hagytam a helyesírási szabályokat! Számos temetőt bejártunk, de magyar felirattal eddig nem találkoztunk. Ezért lehetett ránk különleges hatással. A szerény központi emlékmű mellett, mindössze két betonsírkőbe ágyazott öntött vas kereszt jelöl sírt, egyikük osztrák-magyar, a másik orosz katonákra hívja fel a figyelmet. A többi vagy elenyészett az idők folyamán, vagy egy hatalmas tömegsírt jelöl a turulos mementó. Előkerült a kis mohakoszorú, Eszterem szép kis mezei virágcsokorral díszítette közepét; miután felkötöttük az öntvénykeresztre, mécsest gyújtottunk. Nem szégyelltem könnyeimet, miközben imával búcsúztam el a 3 tizedestől és a 77 honvéd-gyalogostól. Nyugodjanak békében, a hősöknek fenntartott örök hazában!

     A 981-esúton tovább haladva, az itt-ott feltűnő látványosságok mellett nem lehetet tovaszáguldozni. Igen, meg-megálltunk egy, két fotó erejéig és megcsodáltuk a művészi alkotásnak beillő óriási állatszobrokat. Csak így tudom definiálni, hiszen képzőművészetnek is beillenek a betonacél vázra épített, síkhálóba ágyazott agyagos földbe ültetet virágkompozíciók. A teljesség igénye nélkül sorolom: mókus, béka, fakopáncs, medve, páva, szalamander, stb. Közeledve a Szandeci-Beszkidek méltóságteljes, szolidan az égbekapaszkodó hegyeihez, lenyűgöző természeti szépségek kínálták a látványosságot.

     Végre elértük következő „harcálláspontunkat”, Krynica Zdrójt. Még gyermekcipőben totyogott a délután, ezért nem igyekeztünk leendő szálláshelyünket elfoglalni. Rögvest megkerestük a város civil temetőjét, bejártuk keresztül-kasul, ám mégsem leltük meg a katonák sírjait. Átmentünk a szomszédos ortodox templomba, ahol az udvaron tevékenykedő fiatalembertől kérdezősködtünk, sajnos nem tudott választ adni. Lehetőségként elirányított bennünket az ulica Polna 22 sz. alá, egy öreg temetőbe, amiről a helyszínre érkezés után kiderült, hogy az egy régi zsidó temető, semmi köze az első világégés hőseihez. Következő próbálkozásunkat a Városi Rendőrkapitányságon ejtettük meg. Az ügyeletes tiszt több helyre telefonált és kötötte az ebet a karóhoz, miszerint az első világháborúban elesett katonák a civil temetőben vannak eltemetve. Eljöttünk, de ma már nem próbálkoztunk újra, kénytelenek voltunk a szállásunkat megkeresni, mert az a központtól eléggé távoli helyen, a Javorcina hegy lábánál levő sífelvonó épületében volt. Ez a tény csak akkor derült ki mikor végre rátaláltuk, a GPS- nem ismerte a megadott házszámot!

     Bepakolás után, mivel még másfél órát működött a felvonó, így meglátogattuk a 1114 méter magasságban, hosszan nyújtózkodó hegyplatót. Mindösszesen fél órát szemlélődhettünk odafent, mert az utolsó kabinnal vissza kellett térnünk, gyalog túl hosszú lett volna. Végül is ez a látványosságot szintén kuriózumként éltük meg. Visszatérve a szállodai szobánkba, megvacsoráztunk, és úgy döntöttünk egy belvárosi séta még belefér a mai napba. Nem habozva indultunk felfedezni a téli rohamot maga mögött tudó városközpontot. Az üdülőhelyre jellemző nyüzsgés, nem szűnt meg, bár a síszezonnak már bőven vége, hiszen nyakunkon a nyár. Igaz a hőség még nem tombol, sőt kifejezetten rossz arcát mutatja az időjárás. Mind ez azonban nem zavarja a turista kavalkádot. A belváros rekonstrukciós munkálatai gőzerővel folynak, (itt létünk alatt végig tapasztaljuk), éjt nappallá téve, szombat, vasárnap megy a munka.

     Eljárt az idő, öreg este lett mire visszatértünk szállásunkra. A mai nap, csak 80 kilométert tettünk meg, ám sok látnivalóval gazdagon térhettünk pihenőre, várva a következő nap kihívásait.

                                                                                                   Albert Ferenc

ALBERT FERENC
Tizenöt nap a valahai pokolban
Második nap: az Alacsony-Beszkidekben

„Jött a parancs: Zubbony, bakancs, vár rád baka Galícia!”
Másnap reggelre a víz felszínt és a hegy derekát tejfehér pára takarta, a látvány magáért beszélt. A hegyek mögött ágaskodó nap besütött a szobánkba, sugarai jól eső melegséggel cirógattak. A sovány reggelit hosszú kávéval fejeztük be, amit az erkélyen kortyolgattunk, miközben figyeltük miként falja fel a Nap, a tó fölötti párafelhőt. Ám nem üdülni jöttünk, így hamarosan nyakunkba vettük a terepet.
Mint említettem nem csak a temetőket járjuk be, hanem az utunkat szegélyező egyéb látnivalókra is kíváncsiak vagyunk. Így esett, hogy kezdésnek pont egy e tájra jellegzetes fatemplomot, és annak környezetét szemléltünk meg tüzetesen Uscie Gorliczkie település központjában.
A következő kis faluban, (Kwiaton) szintén a fatemplom kapta a főszerepet, itt pont miséztek. Meglepő, a templom megtelt hívekkel, ezért a kint reked sokaság hangszórókon keresztül hallgatta a liturgiát.
Hosszú eredménytelen autózás vette kezdetét, az előző napi útlezárásos kudarc ismét kísértett, így más irányban kellett kutatnunk. A jelzések szerint több temetőt is kellett volna érintenünk, de nem találtuk meg őket. Végre siker koronázta kitartásunkat. Több kilométeres cudar földutat letudva, Czamet falu határában egy fákkal ölelt területen találtunk rá az 53-as számú temetőre, melyben 316 orosz és 61 osztrák-magyar katonát hantoltak el 1915-ben. A sírkertet szegélyező kerítés düledezőben; u alakzata kirohadt, hiányos, alig látható egy – két fából való fejfa. Nevek hiányában csak az ismertetőtábla feliratára tudunk hagyatkozni. A központi fakeresztre kötöztük koszorúnkat, és a kövezetre helyezett mécses pislogó fényénél búcsúztunk el a hősöktől. A temető tervét itt is Dusán Jurkovics készítette.
A következő megállónk Jasionka településen volt; itt megszemléltük a templomot, és vele szemben az út másik oldalán egy 19-20. századi temetőt. Tovább menve Krzywa falu vonzáskörzetében egy II. világháborúban elesett lengyel repülősöknek állított emlékművet csodáltunk meg. Beérve a kis településre, jellegzetes fatemplomát és a civil temetőjét néztük át tüzetesen. Hideg ebédünket az autó motorháztetejéről költöttük el, majd indultunk tovább. Ismét egy templomban kötöttük ki Leszcyzyny településen és a mellette elterülő civil temetőben. Azért fontos benézni a település kommunálisnak nevezett temetőiben, mert sok helyen egy körülzárt, jól elhatárolt területre temették hajdan az elhunyt katonákat. Jellegzetes: a körbezárt tér terméskő oszlopait vaskos láncok kötik össze, vagy vascsövek. A lekerítést ölelő fák hatalmas lombkoronája vetít árnyékot a területre. Általában tölgyek, platánok, kőrisek, de néha akadnak fenyők, akácosok, nyírfaligetek is. Sajnálattal vettük tudomásul, katonasírokat itt nem találtunk.
Tovább vettük az irányt immár Szymbark felé. A városban két sírkertet is felleltünk, egyet a település civil temetőjében a fentebb említett formában lekerített részben. A 74-es számot viselő temetőt Hans Mayr tervezte 1915-ben. 45 osztrák-magyar, 28 német, 5 orosz katonát temettek itt el, 12 közös sírban és 36 egyéni sírban. Csak német katonák vannak nevesítve, magyar és egyéb nemzetiségű neveket nem találtunk. A központi emlékmű: egy vascsőből hegesztett nagy kereszt; erre kötöttük az emlékezés koszorúját, majd a tövében meggyújtott mécses előtt mondtunk hálaimát az elesettek lelki üdvéért.
Következő állomás Szymbark település szélén, a 28-as számú főúton található. Egy magaslat, lejtős oldalában fákkal, bokrokkal szegélyezett, faragott terméskő falazattal körbe vett szép kialakítású kis temető. Létrehozásával szintén Hans Mayr lett megbízva 1915-ben. Ide 28 osztrák-magyar harcost és négy orosz katonát temettek, 9 közös és 14 egyéni sírba. Nevesítés egy kereszten sem található. A központi keresztet itt is csőből hegesztették össze, ami az egyéni sírok fölé magasodik. Mivel a fő keresztet teljesen elhalmozták, virágokkal, mécsesekkel, így mi egy öntvény-sírkeresztre kötöttük a nemzetiszínű szalaggal díszített kis moha koszorúnkat, és alatta gyújtottuk lángra mécsesünket. A hálaadás itt sem maradhatott el. A főút szűnni nem akaró monoton zajában pihenő hősöktől ilyetén búcsúzva folytattuk utunkat.
A 977-es útról letérve kerestük meg Mecina-Wielka települést, mejnek központjában a templommal szembeni oldalon lévő civiltemetőben találtunk rá a 82-es számú katonai sírkertre. A temető 1915-ben Hans Mayr tervei alapján létesült. Ide 25 osztrák-magyar katona és 71 orosz katona földi maradványait temették. A központi emlékmű egy fából ácsolt kereszt; a kiszögelések félkör alakú szegéjt kaptak, rajta fogazással kialakított lemezborítás látható. Ilyen megoldással is több helyen találkoztunk. A nagy keresztre erősítettük moha koszorúnkat és a tövében meggyújtottuk mécsesünket. Rövid imával, búcsúztunk el innen is.
A 977es útnak további szakaszát időközben megnyitották, bár még tartott az „őrület”, vasárnap délután lévén véget ért az autóverseny, így eljutottunk Malastów határába. Megálltunk a 60-as számú temetőnél, 2017-ben itt is megejtettük a főhajtást, de akkor már erősen sötétedett. Most világosban vettük szemügyre a viszonylagosan nagy területet elfoglaló sírkertet. A tábla tanúsága szerint ez a terület Magura-Przelec Malastowka térsége. A temető Dusan Jurkovics tervei alapján lett kialakítva. 1915-ben ide 171 osztrák-magyar katonát temettek 4 tömegsírba és 63 egyéni sírgödörbe. Magyar nevek több fejfán is olvashatóak. Szépen karbantartott, igazi temetőkert; a fás, ligetes környezet méltó pihenést biztosít az elhunyt hősök számára. A központi emlékmű, fatemplom szerű kis kápolnára hasonlít. Koszorúnkat és mécsesünket ide helyeztük az elmaradhatatlan imával magukra hagytuk a békében nyugvó hősöket.
A mai napon öt temetőt látogattunk meg, körmünkre égett az este, így elindultunk szállásunkra. A reggeli indulásunk óta 185 megtett kilométer után szerencsésen megérkeztünk. Nem kellett egyikünket sem ringatni, az éjszakai álom hamar hatalmába kerített mind kettőnket.
Albert Ferenc