Szögi László az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, az Egyetemi Levéltár igazgatója. Kutatási területe elsősorban a magyarországi és az európai felsőoktatás története az újkorban, a külföldi egyetemjárás és a tudományos kapcsolatok története. Patinás dolgozószobájában könyveiről, az egyetemekről és a peregrinációról beszélgettünk.
- Egyik írását azzal a mondattal kezdi Főigazgató úr, hogy "a középkori keresztény Európa talán legmaradandóbb alkotása az európai egyetem". Csak a laikusok számára tűnik rendhagyónak ez a megállapítás?
- Ha arra gondolunk, hogy az első ezredfordulótól kezdve mi az, ami máig folyamatosan működik, akkor az egyházat és az egyetemet említhetjük.
- A középkorról a gótikus templomok talán előbb jutnak eszünkbe, mint az egyetemek.
- Olyan intézményről beszélek, amely eredeti funkcióját máig megtartotta. Természetesen sok minden fennmaradt, de a gótikus stílus helyett jöttek újabbak. A Bolognában vagy Párizsban kialakult egyetemi rendszer azonban - a belső szerkezeti változások ellenére - most is fönnáll.
Egész életemben felsőoktatás-történettel foglalkoztam. Az évtizedek folyamán kiderült, hogy a magyar felsőoktatás intézményhálózata, súlya nem eléggé ismert, a forrásokat sem tárták föl teljesen, és a közvélemény is keveset tud ezekről. Mivel sokszor nem működött egyetem Magyarországon, a hazai felsőoktatási intézmények múltjának, az oktatásban résztvevők létszámának, személyének felkutatása mutatja meg, hogyan alakult ki mégis az itthoni értelmiség.
Az Athenaeum megnyitása Amszterdamban 1632-ben - Mikor alapították az első egyetemeket?
- Az európai egyetemi mozgalom születését a 11. századra teszik. Bizánc, az arab és a latin világ találkozási pontjánál fekvő, dél-itáliai Salerno iskoláját nevezik a legelső egyetemnek. Ez inkább orvosképző volt. Nem sokkal később jött létre a bolognai típusú egyetem Itáliában és a párizsi típusú Franciaországban.
- Mit képvisel ez a két típus?
- A bolognai universitas professorum et studiosorum, tehát a tanárok és a diákok "egyetemessége", közössége, amelyet a tudás továbbadása, tanítás-tanulás céljából hívtak életre. Ez demokratikusabb szerkezetű a párizsinál. A bolognai és más itáliai egyetemeken sokáig a diákok töltötték be a rektori tisztséget, mégpedig választás útján. Természetesen nem ők tanítottak. A párizsi universitas scientiarum, a tudományok "egyetemessége", amely a kor minden tudományát tanítja. Itt született meg a klasszikus négy fakultás, a bölcsészeti (ars), ami előkészítő jellegű, a jogi, az orvosi és a legfelsőbb, a teológiai.
Az egyetemek először a Római Birodalom egykori területén jöttek létre, Itáliában, Galliában, az Ibériai-félszigeten, Angliában. A leghíresebbek Bolognában, Párizsban, Oxfordban és Salamancában működtek. A Rajnán túl először Prágában, 1348-ban, majd Heidelbergben, Kölnben, Erfurtban létesültek egyetemek, ugyancsak az 1300-as években. A 14. században alapították Közép-Európában Bécs, Krakkó, Pécs egyetemét is.
Miben különbözünk mégis más országoktól? Az egyetemek előbb-utóbb válságba kerültek, aztán újraindították őket - de legtöbbször ugyanabban a városban. Magyarországon megszűnik a pécsi egyetem, helyette Zsigmond király Óbudán alapít egyet. Az is válságba kerül; Mátyás király, illetve Vitéz János Pozsonyban létesít újat, de az is megszűnik. Mátyás uralkodása végén Budán alapít egyetemet, aztán jön a török, és ez is eltűnik.
A kívülálló azt hiheti, hogy mivel Magyarországon nem volt egyetem a középkorban, egyetemi műveltség és képzés sem volt. Hosszú ideig valóban nincs egyetem Magyarországon, miközben a reformáció idején Európában hallatlanul sok létesül. A 16. században legalább 30-40 jön létre; a 17. században főként Közép-Európában alakulnak újabbak, összesen mintegy 30. Ez nagyjából azt jelenti, hogy minden kis német fejdelemségnek és egyéb tartománynak van saját egyeteme, a régi nagy államokban, Franciaországban, Spanyolországban, Itáliában pedig 10-15, Angliában 4-6 működik.
A leideni egyetem épülete a 17. században
Magyarországon hosszú ideig csak kollégiumi típusú iskola van: a katolikus akadémia, az evangélikus líceum és a protestáns kollégium. Ez mind valamiféle felsőoktatás kezdete, de nem ad tudományos végzettséget. Az egyetemi diplomáért külföldre kell menni. A katolikusok végül létrehozzák a jezsuita egyetemeket - Nagyszombaton, Kolozsváron és Kassán -, de ezek csak katolikusok képzését szolgálják.
Azt mondhatjuk, hogy a peregrináció, az egyetemjárás a 19. század végéig bevett képzési módszer volt, de leginkább a 18. század végéig éltek ezzel a lehetőséggel. Ezután megerősödött a budai és a pesti egyetem, amely felszívta az ország tanulni vágyó ifjúságának nagy hányadát. Ennek ellenére a 19. században fokozódott a peregrináció, de már nem az alapképzés, hanem fokozatosan a továbbképzés kedvéért mentek a fiatalok külföldre. Összességében azt mondhatjuk, hogy Magyarországon - a most felvázolt történelmi okokból - az egyetemjárás kiemelt jelentőségű volt.
A zürichi műszaki egyetem központi épülete 1900 táján
- Mikor indult meg a peregrináció?
- A legelső, még bizonytalan adat 1117-ből való, amikor a Párizstól északra fekvő laoni dóm-iskola egyik tanárának sírkövére ráírták, hogy pannóniai diákokat is tanított. Egyesek szerint ez Lukács esztergomi érsek volt, akit később nagyon művelt emberként tartottak számon. Az 1150-es évekből, Párizsból már biztos adataink vannak. A 12. század végén, a 13. elején a magyar diákok eljutottak például Bolognába és Padovába. 1196-ból oxfordi bejegyzés is van: Magyarországi Miklós és testvére tanult Angliában. Ezek azonban szórványadatok. A rendszeres tanulás a 13. században mutatható ki; döntően Itália és Párizs felé visz a diákok útja. A magyar egyházi értelmiség nagy része itt tanul. Amikor a közép-európai egyetemek - Bécsben, Krakkóban, Prágában - beindulnak, egyszerre rohamosan megnő a külföldi magyar diákok tábora. A jelenlegi ismereteink szerint - a korábbi, középkorra vonatkozó kutatások alapján - 9200-ra becsülhető azoknak a száma, akik a mohácsi csata előtt külföldi egyetemre iratkoztak be.
- Sok ez vagy kevés?
- Az Európa periférián kialakult többi ország adatait is meg kellene vizsgálnunk a válaszhoz, de a kutatások még nem nyújtanak teljes képet. Azt kell mondanom, hogy ez magas szám.
Mi nem is a középkort, hanem a mohácsi vésztől az első világháborúig terjedő szakasz peregrinációját követjük. "Mohács után" egyre jelentősebb ez a folyamat, mert a protestánsok elindulnak Németország felé. Az evangélikusok főleg Wittenbergbe, a kálvinisták Heidelbergbe, Marburgba. Heidelberg lerombolása után Hollandiába, Angliába, a 18. században pedig Svájcba mennek. Eljutnak Lengyelországba, a balti, észak-német egyetemekre is, például Königsbergbe, illetve a Habsburg Birodalmon belüli jezsuita egyetemekre és más katolikus intézményekbe.
Mohácstól a francia forradalomig - ez három évszázad - 27 000-re tehető a beiratkozások száma. Nem ennyien tanultak kint, mert egy ember kétszer-háromszor is beiratkozhatott különböző városokban. A "hosszú" 19. században pedig, a francia forradalomtól az I. világháborúig, eddig mintegy 52 000 beiratkozást regisztráltunk. Tehát száz év alatt kétszer annyit, mint az előző háromszáz évben, hiszen egyre szélesebb tömegek tanultak.
- Kit tekintenek magyar diáknak?
- A mi kiindulópontunk a születési hely. Azoknak az adatait nézzük, akik a történelmi Magyarország területén születtek. Soha nem azt a kifejezést használjuk, hogy magyar, hanem azt, hogy magyarországi. Ezért a gyűjteményeinkben szerepelnek a felvidékiek, akkor is, ha németek vagy szlovákok; az erdélyiek, akkor is, ha románok vagy szászok; a délvidékiek - függetlenül a vallástól, a nemzeti hovatartozástól. Emiatt ez a kutatás egyre izgalmasabb a románoknak, a szlovákoknak, a szerbeknek, de érdekes a németeknek is, mert a befogadó országokat is izgatja, hogy kinek adták tovább a tudást.
- Hogyan jutnak hozzá az adatokhoz?
- Az adatgyűjtés irdatlan munka. Körülbelül tíz éve kezdtem bele, aztán magam köré gyűjtöttem tíz-tizenkét doktoranduszt és fiatalabb kollégát, hogy együtt végezzük a kutatást. Tizenhárom kötet megjelent - a doktoranduszok munkája első kötetük kiadásával zárul -, hat előkészületben van, és nagyon közel járunk ahhoz, hogy a peregrináció adatait teljesen feltárjuk.
Ha kinyomtatták az egyetemi anyakönyvet, azt lapozzuk végig, ha nem - márpedig a 19. században nagyon kevés helyen nyomtatták ki -, akkor elmegyünk az egyetemekre, és az ottani levéltárakban nézzük meg az anyakönyveket. Óriási munka, de az eredmény nagyon mutatós. Minden adatot számítógépes adatbázisba viszünk; most kb. 75 000 beiratkozást tárolunk Mohácstól az I. világháborúig. Hiányoznak Bécs 1867 és1890 közötti adatai, és Franciaországba nem tudtunk még eljutni. Megnehezíti a kutatást, hogy ott a források struktúrája más, mint az eddigiek. Egy fiatal kollégám most viszi számítógépre a középkori adatokat.
Az Utrechtben tanult magyar diákok emléktáblája (balra).
Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiája (jobbra)
Utrechtben jelent meg 1653-ban
Önmagában egy-egy adat érdektelen. De ha több ezer vagy tízezer személy születési helyét, nemzetiséget, vallását ismerjük; tudjuk, hogy milyen tudományban képezte magát; mi volt az apja foglalkozása (ami különösen a 19. században érdekes); előzőleg milyen iskolába járt Magyarországon vagy külföldön - izgalmas összefüggések tárulnak fel. Ezután megnézhetjük például, hol tanultak az orvosok, hová indultak Dél-Dunántúlról a diákok vagy milyen peregrinációs szokásokat követett a magyarországi zsidóság.
- Milyen társadalmi rétegekből kerültek ki a tanulmányútra induló diákok?
- A középkorban csak egyházi értelmiség van, de a 14. század végétől már megjelenik a világiak csoportja; a mohácsi csata idején már nagyjából azonos az arányuk. A világi értelmiség a tanult városi polgárságból és a nem egyházi pályára lépő arisztokratákból származik. A reformáció után, a 16. században többségben vannak a Németországba tartó protestánsok. A 17. században megindul a kiegyenlítődés: mindenfelé mennek a magyarországi diákok, és egyre nagyobb a városi polgárság aránya. A magyar főnemesség Habsburg-párti része inkább Bécsben és az ausztriai tartományokban nevelteti a gyerekét, esetleg Magyarországon, a nagyszombati egyetemen. A protestánsok, az erdélyi szászok változatlanul csak Németországban tanulnak: náluk kizárólag az számít értelmiséginek, aki - mondjuk - Lipcsében vagy Wittenbergben végzett. Ez a kép színesedik a 19. században, amikor II. József engedélyezi a zsidóság belépését az egyetemekre.
- Mit tanultak külföldön a magyarok?
- Minden társadalmi rétegre jellemző, hogy hová küldi a gyerekét. A magyar arisztokrácia és a középnemesség elég következetes abban, hogy bölcsészetet tanul alapként, majd jogot hallgat. A magyar politikai elit eleinte Bécsbe, a dualizmus korában pedig Németországba küldi jogi tanulmányokra a gyerekeit. A Tiszák, az Andrássyak fiai egy-két szemesztert tanulnak Berlinben vagy Heidelbergben. Eötvös is ott szerez diplomát. Akkoriban a német egyetemek a legjobbak Európában. A magyar politikai elit és a magyar egyetemi tanári kar Németországból jön vissza. Bécs kevésbé frekventált, kivéve az orvosi kart. A polgárságnál, amely nem egységes, hamarabb merül fel a praktikus szakmák iránti érdeklődés. Például a bécsi, berlini műszaki egyetemen inkább csak polgárok tanulnak. A zsidó hallgatók eleinte a bécsi orvosi kart látogatják, Németország megerősödése után pedig az ottani műegyetemeken hallgatnak főként elektrotechnikát és kémiát. A pályaválasztás gyors módosítása a zsidóságra jellemző.
A dualizmus korából hiányoznak még adatok, de úgy gondolom, két éven belül teljes lesz az adatbázisunk. Akkor talán kiadjuk elektronikus formában is.
- Hányan jöttek vissza a diákok közül?
- A 19. század közepéig egy-két százalék maradt csak kint. Szinte mindenki erkölcsi kötelességének érezte, hogy hazajöjjön. Annak ellenére, hogy Magyarországon vagy nem volt egyetem, vagy kevés volt, mindenhonnan bejött a tudás, és mindenféle tudományos irányzat megjelent. A katolikusok elhozták az olasz hatást, a protestánsok az angol és a holland tudományos központok nézeteit közvetítették, a német gondolkodásmódot a szászok továbbították. Magyarország nagyon heterogén volt, sokfelé tanultak a fiatalok, de mindenki hazajött és itthon ápolta a kapcsolatokat. Például egy kis erdélyi faluból valaki eljutott a németalföldi Franekerbe, visszajött, tanító lett vagy esperes, és húsz év múlva már öt tanítványa ment vissza ugyanoda.
Összeszámoltam, hogy a dualizmus második felében, tehát 1890 és 1918 között hányan jártak magyarországi egyetemre, és hányan külföldire. Az arány 1:4,6. Vagyis több mint a diákok egyötöde tanult külföldön, legalább egy-két szemeszter erejéig! Ez ma sincs így.
A 19. századtól egyre többen maradtak kint, de ez a folyamat a 20. században erősödött meg.
A zürichi tudományegyetem 1914-ben elkészült központi épülete
- Miből éltek az egyetemisták?
- A peregrinációnak többféle anyagi bázisa volt. Csak egy vékony réteg, az arisztokraták és a gazdag polgárság gyerekei utazhattak a család vagyonából. Volt, aki ösztöndíjat kapott itthon: Bethlen Gábortól kezdve Pázmányon keresztül nagyon sokan küldtek ki diákokat a saját pénzükön. A fiataloknak a kinti tanulás után vissza kellett térniük, és könyvet is hozniuk kellett magukkal. A debreceni Református Kollégium például előírta a diákjainak, hogy minimum egy könyvet kötelesek hazahozni és a kollégium könyvtárába betenni. Az albizálás is szokásban volt: a diák gazdagabb családoktól kért pénzt a tanulmányaira. A fogadó egyetem alapítványokat hozott létre a külföldiek támogatására. Például "szabad asztal"-t (menzát) biztosított, vagy szállást, néha ruhát adott. Egy hallgató többféle segélyből is fenntarthatta magát.
Bernben kutattam a levéltárban, de nem találtam meg az egyetem anyagai között, hogy hány magyarországi hallgató járt oda. A levéltáros kolléga azonban felvilágosított, hogy a svájciaknak a pénz nagyon fontos, ezért inkább a városi költségvetésben érdemes adatokat keresnem. Igaza volt: minden év költségvetésében állt egy rovat, ahol pontosan leírták, hogy kinek hány forintot adtak ennivalóra, ruhára, utazásra.
A 19. században megjelentek az állami ösztöndíjak, de ezekkel csak kevesen utazhattak.
- Sejthető ma már, hogy milyen utóélete lesz ennek a kutatásnak?
- Adattáraink nem a szó klasszikus értelemben vett forráskiadványok. Annyira különböző, heterogén forrásokból merítünk, hogy a szó szerinti közlések nem dolgozhatók fel számítógépen. Nekünk pedig az a célunk, hogy egységesen feldolgozható keretbe vigyük be az adatokat, és meggyőződésem, hogy ezt a gyűjteményt száz év múlva is lehet majd használni.
Európában az elsők közé tartozunk kutatásainkkal. Az Európai Unióhoz most csatlakozó/csatlakozott régióban, az új identitásukat és a helyüket kereső kisebb népek számára nagyon fontos a peregrináció megismerése. Magyarország nemcsak olyan kis nép, ahonnan sokan mentek tanulni, hanem ide is számosan jöttek. Egy másik kutatásunkban azt kezdtük el vizsgálni, honnan érkeztek külföldiek Magyarországra. Arra törekszünk, hogy a magyar kultúra szerepét meg tudjuk határozni a társadalomépítésben és az európai művelődésben.
S. V.
Örömmel olvastuk a hírt, hogy megválasztották az International Union of Academies elnökévé, amely kinevezéshez ezúton is gratulálunk. Kérem mondjon pár szót erről nemzetközi szervezetről bemutatva annak történetét, főbb célkitűzéseit is.
További körülmény az lehetett, hogy, jóllehet az egyik hivatalos nyelv, a francia nem tartozik beszédben az erősségeim közé, de sok egyéb nem hivatalos nyelv ismerete révén igen közeli kapcsolatba kerültem különböző nemzetek képviselőivel. A finn és az észt küldöttel mindig szoros volt a kapcsolatom, de jó viszonyba kerültem az orosz nyelvűekkel is (oroszok, ukránok, délszlávok), nem beszélve a különböző török nyelvű (török, kazah, stb.), arab, német és más akadémiák képviselőiről. Külön meghatott, hogy a választás utáni többé-kevésbé protokolláris gratulációkon messze túlment néhány kolléga személyes érzéseket tükröző meleg gratulációja, így az ukránoké, az egyik szerbé, a németeké, stb. Amikor például a szerb küldött hosszan ölelgetett, arcát az arcomhoz nyomta, tudtam, hogy itthon ilyenben nem lesz részem.