Magyarországi diákok egyetemjárása
Beszélgetés Szögi Lászlóval
Szögi László az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, az Egyetemi Levéltár igazgatója. Kutatási területe elsősorban a magyarországi és az európai felsőoktatás története az újkorban, a külföldi egyetemjárás és a tudományos kapcsolatok története. Patinás dolgozószobájában könyveiről, az egyetemekről és a peregrinációról beszélgettünk.
- Egyik írását azzal a mondattal kezdi Főigazgató úr, hogy "a középkori keresztény Európa talán legmaradandóbb alkotása az európai egyetem". Csak a laikusok számára tűnik rendhagyónak ez a megállapítás?
- Ha arra gondolunk, hogy az első ezredfordulótól kezdve mi az, ami máig folyamatosan működik, akkor az egyházat és az egyetemet említhetjük.
- A középkorról a gótikus templomok talán előbb jutnak eszünkbe, mint az egyetemek.
- Olyan intézményről beszélek, amely eredeti funkcióját máig megtartotta. Természetesen sok minden fennmaradt, de a gótikus stílus helyett jöttek újabbak. A Bolognában vagy Párizsban kialakult egyetemi rendszer azonban - a belső szerkezeti változások ellenére - most is fönnáll.
Egész életemben felsőoktatás-történettel foglalkoztam. Az évtizedek folyamán kiderült, hogy a magyar felsőoktatás intézményhálózata, súlya nem eléggé ismert, a forrásokat sem tárták föl teljesen, és a közvélemény is keveset tud ezekről. Mivel sokszor nem működött egyetem Magyarországon, a hazai felsőoktatási intézmények múltjának, az oktatásban résztvevők létszámának, személyének felkutatása mutatja meg, hogyan alakult ki mégis az itthoni értelmiség.
Az Athenaeum megnyitása Amszterdamban 1632-ben
- Mikor alapították az első egyetemeket?
- Az európai egyetemi mozgalom születését a 11. századra teszik. Bizánc, az arab és a latin világ találkozási pontjánál fekvő, dél-itáliai Salerno iskoláját nevezik a legelső egyetemnek. Ez inkább orvosképző volt. Nem sokkal később jött létre a bolognai típusú egyetem Itáliában és a párizsi típusú Franciaországban.
- Mit képvisel ez a két típus?
- A bolognai universitas professorum et studiosorum, tehát a tanárok és a diákok "egyetemessége", közössége, amelyet a tudás továbbadása, tanítás-tanulás céljából hívtak életre. Ez demokratikusabb szerkezetű a párizsinál. A bolognai és más itáliai egyetemeken sokáig a diákok töltötték be a rektori tisztséget, mégpedig választás útján. Természetesen nem ők tanítottak. A párizsi universitas scientiarum, a tudományok "egyetemessége", amely a kor minden tudományát tanítja. Itt született meg a klasszikus négy fakultás, a bölcsészeti (ars), ami előkészítő jellegű, a jogi, az orvosi és a legfelsőbb, a teológiai.
Az egyetemek először a Római Birodalom egykori területén jöttek létre, Itáliában, Galliában, az Ibériai-félszigeten, Angliában. A leghíresebbek Bolognában, Párizsban, Oxfordban és Salamancában működtek. A Rajnán túl először Prágában, 1348-ban, majd Heidelbergben, Kölnben, Erfurtban létesültek egyetemek, ugyancsak az 1300-as években. A 14. században alapították Közép-Európában Bécs, Krakkó, Pécs egyetemét is.
Miben különbözünk mégis más országoktól? Az egyetemek előbb-utóbb válságba kerültek, aztán újraindították őket - de legtöbbször ugyanabban a városban. Magyarországon megszűnik a pécsi egyetem, helyette Zsigmond király Óbudán alapít egyet. Az is válságba kerül; Mátyás király, illetve Vitéz János Pozsonyban létesít újat, de az is megszűnik. Mátyás uralkodása végén Budán alapít egyetemet, aztán jön a török, és ez is eltűnik.
A kívülálló azt hiheti, hogy mivel Magyarországon nem volt egyetem a középkorban, egyetemi műveltség és képzés sem volt. Hosszú ideig valóban nincs egyetem Magyarországon, miközben a reformáció idején Európában hallatlanul sok létesül. A 16. században legalább 30-40 jön létre; a 17. században főként Közép-Európában alakulnak újabbak, összesen mintegy 30. Ez nagyjából azt jelenti, hogy minden kis német fejdelemségnek és egyéb tartománynak van saját egyeteme, a régi nagy államokban, Franciaországban, Spanyolországban, Itáliában pedig 10-15, Angliában 4-6 működik.
A leideni egyetem épülete a 17. században
Magyarországon hosszú ideig csak kollégiumi típusú iskola van: a katolikus akadémia, az evangélikus líceum és a protestáns kollégium. Ez mind valamiféle felsőoktatás kezdete, de nem ad tudományos végzettséget. Az egyetemi diplomáért külföldre kell menni. A katolikusok végül létrehozzák a jezsuita egyetemeket - Nagyszombaton, Kolozsváron és Kassán -, de ezek csak katolikusok képzését szolgálják.
Azt mondhatjuk, hogy a peregrináció, az egyetemjárás a 19. század végéig bevett képzési módszer volt, de leginkább a 18. század végéig éltek ezzel a lehetőséggel. Ezután megerősödött a budai és a pesti egyetem, amely felszívta az ország tanulni vágyó ifjúságának nagy hányadát. Ennek ellenére a 19. században fokozódott a peregrináció, de már nem az alapképzés, hanem fokozatosan a továbbképzés kedvéért mentek a fiatalok külföldre. Összességében azt mondhatjuk, hogy Magyarországon - a most felvázolt történelmi okokból - az egyetemjárás kiemelt jelentőségű volt.
A zürichi műszaki egyetem központi épülete 1900 táján
- Mikor indult meg a peregrináció?
- A legelső, még bizonytalan adat 1117-ből való, amikor a Párizstól északra fekvő laoni dóm-iskola egyik tanárának sírkövére ráírták, hogy pannóniai diákokat is tanított. Egyesek szerint ez Lukács esztergomi érsek volt, akit később nagyon művelt emberként tartottak számon. Az 1150-es évekből, Párizsból már biztos adataink vannak. A 12. század végén, a 13. elején a magyar diákok eljutottak például Bolognába és Padovába. 1196-ból oxfordi bejegyzés is van: Magyarországi Miklós és testvére tanult Angliában. Ezek azonban szórványadatok. A rendszeres tanulás a 13. században mutatható ki; döntően Itália és Párizs felé visz a diákok útja. A magyar egyházi értelmiség nagy része itt tanul. Amikor a közép-európai egyetemek - Bécsben, Krakkóban, Prágában - beindulnak, egyszerre rohamosan megnő a külföldi magyar diákok tábora. A jelenlegi ismereteink szerint - a korábbi, középkorra vonatkozó kutatások alapján - 9200-ra becsülhető azoknak a száma, akik a mohácsi csata előtt külföldi egyetemre iratkoztak be.
- Sok ez vagy kevés?
- Az Európa periférián kialakult többi ország adatait is meg kellene vizsgálnunk a válaszhoz, de a kutatások még nem nyújtanak teljes képet. Azt kell mondanom, hogy ez magas szám.
Mi nem is a középkort, hanem a mohácsi vésztől az első világháborúig terjedő szakasz peregrinációját követjük. "Mohács után" egyre jelentősebb ez a folyamat, mert a protestánsok elindulnak Németország felé. Az evangélikusok főleg Wittenbergbe, a kálvinisták Heidelbergbe, Marburgba. Heidelberg lerombolása után Hollandiába, Angliába, a 18. században pedig Svájcba mennek. Eljutnak Lengyelországba, a balti, észak-német egyetemekre is, például Königsbergbe, illetve a Habsburg Birodalmon belüli jezsuita egyetemekre és más katolikus intézményekbe.
Mohácstól a francia forradalomig - ez három évszázad - 27 000-re tehető a beiratkozások száma. Nem ennyien tanultak kint, mert egy ember kétszer-háromszor is beiratkozhatott különböző városokban. A "hosszú" 19. században pedig, a francia forradalomtól az I. világháborúig, eddig mintegy 52 000 beiratkozást regisztráltunk. Tehát száz év alatt kétszer annyit, mint az előző háromszáz évben, hiszen egyre szélesebb tömegek tanultak.
- Kit tekintenek magyar diáknak?
- A mi kiindulópontunk a születési hely. Azoknak az adatait nézzük, akik a történelmi Magyarország területén születtek. Soha nem azt a kifejezést használjuk, hogy magyar, hanem azt, hogy magyarországi. Ezért a gyűjteményeinkben szerepelnek a felvidékiek, akkor is, ha németek vagy szlovákok; az erdélyiek, akkor is, ha románok vagy szászok; a délvidékiek - függetlenül a vallástól, a nemzeti hovatartozástól. Emiatt ez a kutatás egyre izgalmasabb a románoknak, a szlovákoknak, a szerbeknek, de érdekes a németeknek is, mert a befogadó országokat is izgatja, hogy kinek adták tovább a tudást.
- Hogyan jutnak hozzá az adatokhoz?
- Az adatgyűjtés irdatlan munka. Körülbelül tíz éve kezdtem bele, aztán magam köré gyűjtöttem tíz-tizenkét doktoranduszt és fiatalabb kollégát, hogy együtt végezzük a kutatást. Tizenhárom kötet megjelent - a doktoranduszok munkája első kötetük kiadásával zárul -, hat előkészületben van, és nagyon közel járunk ahhoz, hogy a peregrináció adatait teljesen feltárjuk.
Ha kinyomtatták az egyetemi anyakönyvet, azt lapozzuk végig, ha nem - márpedig a 19. században nagyon kevés helyen nyomtatták ki -, akkor elmegyünk az egyetemekre, és az ottani levéltárakban nézzük meg az anyakönyveket. Óriási munka, de az eredmény nagyon mutatós. Minden adatot számítógépes adatbázisba viszünk; most kb. 75 000 beiratkozást tárolunk Mohácstól az I. világháborúig. Hiányoznak Bécs 1867 és1890 közötti adatai, és Franciaországba nem tudtunk még eljutni. Megnehezíti a kutatást, hogy ott a források struktúrája más, mint az eddigiek. Egy fiatal kollégám most viszi számítógépre a középkori adatokat.
Az Utrechtben tanult magyar diákok emléktáblája (balra).
Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiája (jobbra)
Utrechtben jelent meg 1653-ban
Önmagában egy-egy adat érdektelen. De ha több ezer vagy tízezer személy születési helyét, nemzetiséget, vallását ismerjük; tudjuk, hogy milyen tudományban képezte magát; mi volt az apja foglalkozása (ami különösen a 19. században érdekes); előzőleg milyen iskolába járt Magyarországon vagy külföldön - izgalmas összefüggések tárulnak fel. Ezután megnézhetjük például, hol tanultak az orvosok, hová indultak Dél-Dunántúlról a diákok vagy milyen peregrinációs szokásokat követett a magyarországi zsidóság.
- Milyen társadalmi rétegekből kerültek ki a tanulmányútra induló diákok?
- A középkorban csak egyházi értelmiség van, de a 14. század végétől már megjelenik a világiak csoportja; a mohácsi csata idején már nagyjából azonos az arányuk. A világi értelmiség a tanult városi polgárságból és a nem egyházi pályára lépő arisztokratákból származik. A reformáció után, a 16. században többségben vannak a Németországba tartó protestánsok. A 17. században megindul a kiegyenlítődés: mindenfelé mennek a magyarországi diákok, és egyre nagyobb a városi polgárság aránya. A magyar főnemesség Habsburg-párti része inkább Bécsben és az ausztriai tartományokban nevelteti a gyerekét, esetleg Magyarországon, a nagyszombati egyetemen. A protestánsok, az erdélyi szászok változatlanul csak Németországban tanulnak: náluk kizárólag az számít értelmiséginek, aki - mondjuk - Lipcsében vagy Wittenbergben végzett. Ez a kép színesedik a 19. században, amikor II. József engedélyezi a zsidóság belépését az egyetemekre.
- Mit tanultak külföldön a magyarok?
- Minden társadalmi rétegre jellemző, hogy hová küldi a gyerekét. A magyar arisztokrácia és a középnemesség elég következetes abban, hogy bölcsészetet tanul alapként, majd jogot hallgat. A magyar politikai elit eleinte Bécsbe, a dualizmus korában pedig Németországba küldi jogi tanulmányokra a gyerekeit. A Tiszák, az Andrássyak fiai egy-két szemesztert tanulnak Berlinben vagy Heidelbergben. Eötvös is ott szerez diplomát. Akkoriban a német egyetemek a legjobbak Európában. A magyar politikai elit és a magyar egyetemi tanári kar Németországból jön vissza. Bécs kevésbé frekventált, kivéve az orvosi kart. A polgárságnál, amely nem egységes, hamarabb merül fel a praktikus szakmák iránti érdeklődés. Például a bécsi, berlini műszaki egyetemen inkább csak polgárok tanulnak. A zsidó hallgatók eleinte a bécsi orvosi kart látogatják, Németország megerősödése után pedig az ottani műegyetemeken hallgatnak főként elektrotechnikát és kémiát. A pályaválasztás gyors módosítása a zsidóságra jellemző.
A dualizmus korából hiányoznak még adatok, de úgy gondolom, két éven belül teljes lesz az adatbázisunk. Akkor talán kiadjuk elektronikus formában is.
- Hányan jöttek vissza a diákok közül?
- A 19. század közepéig egy-két százalék maradt csak kint. Szinte mindenki erkölcsi kötelességének érezte, hogy hazajöjjön. Annak ellenére, hogy Magyarországon vagy nem volt egyetem, vagy kevés volt, mindenhonnan bejött a tudás, és mindenféle tudományos irányzat megjelent. A katolikusok elhozták az olasz hatást, a protestánsok az angol és a holland tudományos központok nézeteit közvetítették, a német gondolkodásmódot a szászok továbbították. Magyarország nagyon heterogén volt, sokfelé tanultak a fiatalok, de mindenki hazajött és itthon ápolta a kapcsolatokat. Például egy kis erdélyi faluból valaki eljutott a németalföldi Franekerbe, visszajött, tanító lett vagy esperes, és húsz év múlva már öt tanítványa ment vissza ugyanoda.
Összeszámoltam, hogy a dualizmus második felében, tehát 1890 és 1918 között hányan jártak magyarországi egyetemre, és hányan külföldire. Az arány 1:4,6. Vagyis több mint a diákok egyötöde tanult külföldön, legalább egy-két szemeszter erejéig! Ez ma sincs így.
A 19. századtól egyre többen maradtak kint, de ez a folyamat a 20. században erősödött meg.
A zürichi tudományegyetem 1914-ben elkészült központi épülete
- Miből éltek az egyetemisták?
- A peregrinációnak többféle anyagi bázisa volt. Csak egy vékony réteg, az arisztokraták és a gazdag polgárság gyerekei utazhattak a család vagyonából. Volt, aki ösztöndíjat kapott itthon: Bethlen Gábortól kezdve Pázmányon keresztül nagyon sokan küldtek ki diákokat a saját pénzükön. A fiataloknak a kinti tanulás után vissza kellett térniük, és könyvet is hozniuk kellett magukkal. A debreceni Református Kollégium például előírta a diákjainak, hogy minimum egy könyvet kötelesek hazahozni és a kollégium könyvtárába betenni. Az albizálás is szokásban volt: a diák gazdagabb családoktól kért pénzt a tanulmányaira. A fogadó egyetem alapítványokat hozott létre a külföldiek támogatására. Például "szabad asztal"-t (menzát) biztosított, vagy szállást, néha ruhát adott. Egy hallgató többféle segélyből is fenntarthatta magát.
Bernben kutattam a levéltárban, de nem találtam meg az egyetem anyagai között, hogy hány magyarországi hallgató járt oda. A levéltáros kolléga azonban felvilágosított, hogy a svájciaknak a pénz nagyon fontos, ezért inkább a városi költségvetésben érdemes adatokat keresnem. Igaza volt: minden év költségvetésében állt egy rovat, ahol pontosan leírták, hogy kinek hány forintot adtak ennivalóra, ruhára, utazásra.
A 19. században megjelentek az állami ösztöndíjak, de ezekkel csak kevesen utazhattak.
- Sejthető ma már, hogy milyen utóélete lesz ennek a kutatásnak?
- Adattáraink nem a szó klasszikus értelemben vett forráskiadványok. Annyira különböző, heterogén forrásokból merítünk, hogy a szó szerinti közlések nem dolgozhatók fel számítógépen. Nekünk pedig az a célunk, hogy egységesen feldolgozható keretbe vigyük be az adatokat, és meggyőződésem, hogy ezt a gyűjteményt száz év múlva is lehet majd használni.
Európában az elsők közé tartozunk kutatásainkkal. Az Európai Unióhoz most csatlakozó/csatlakozott régióban, az új identitásukat és a helyüket kereső kisebb népek számára nagyon fontos a peregrináció megismerése. Magyarország nemcsak olyan kis nép, ahonnan sokan mentek tanulni, hanem ide is számosan jöttek. Egy másik kutatásunkban azt kezdtük el vizsgálni, honnan érkeztek külföldiek Magyarországra. Arra törekszünk, hogy a magyar kultúra szerepét meg tudjuk határozni a társadalomépítésben és az európai művelődésben.
S. V.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!