PÁLFI ZOLTÁN: Az asszír világbirodalom uralkodói jelvényei
Föveg, jogar, trón
Asszíria a Kr. e. 9. században a közel-keleti térség vitathatatlan egyeduralkodójává vált, s e pozícióját majd háromszáz éven át, a 7. század végéig, jóformán bukásáig sikeresen őrizte.
Isteni erő a jelvényekben
Az ekkor már kétezer éves mezopotámiai államiság hagyománya alakította ki az asszír királyi jelvényeket és azon kifejezésmódokat, amelyek a meghódított területek és vazallus államok lakosságának, valamint a saját népességnek és az ide látogató követeknek a birodalom erejét és tartósságát szimbolizálták. Az ókori Közel-Keleten, így Asszíriában is, az isteni szférával az élet minden területén szoros kapcsolatot tartottak fenn, s az uralkodóknak ezen a szoros kapcsolaton belül is kiemelt szerep jutott. Ezzel magyarázható, hogy királyi jelvények felbukkannak az istenek hatalmi jelvényeiként is, és hogy a birodalmi propaganda nemcsak a külvilágnak, hanem az emberfeletti régió lakóinak is szólt.
A mezopotámiai szóhasználatban az uralkodói jelvényeknek nincs pontos megfelelője. A sumer "me-te" és az akkád "szimtu" egyaránt jelölte az uralkodó ékszereit, ruházatát és mindennapi használati eszközeit is, ezzel is kifejezve a köznapi világtól való elkülönülését. A felsőbb régióval - az isteni világgal - való közvetlen kapcsolatot az is mutatta, hogy a királyban is megvolt az isteni erő, a "me" (e sumer szót az akkádban a leggyakrabban a "parszu" szóval adják vissza, ami azonban szertartásrendet is jelent, mutatva az eredeti kifejezés összetettségét). Ez az isteni erő az istenek és evilági helytartóik, a királyok ruházatában és jelvényeiben testesül meg, s ezeket elvesztve az istenek is esendővé válnak. Ezenkívül az uralkodót is körülvette az istenekre jellemző ragyogás, a melammu.
A mai értelemben vett uralmi jelvényeket több szövegben is felsorolják, ám a felsorolásokban sok az eltérés. A legteljesebb lista egy kései szertartásrendben található, melynek pontos funkciója nem ismert. A szöveg szerint a királyi jelvények a következők: uralkodói föveg, jogar, fegyver (valószínűleg buzogány vagy tőr), íj, pásztorbot, ruházat, aranygyűrű, kövek (talán az istenek szimbólumait ábrázoló lánc), görbe kard. A szertartás szerint a király a föveget, az aranykarikát, a jogart átadja az istennek, az íjat, a fegyvert és a pásztorbotot a trónszékre teszi, majd a görbe kardot is átadja (azaz az istenszobor felé nyújtja), miközben elmondja a megfelelő ráolvasást. E szöveg mellett fennmaradt egy koronázási rituálé a 2. évezred második feléből. Ebben a királynak mint Assur isten főpapjának a beiktatásáról van szó (az asszír uralkodó a 14. századtól viselte ezt a címet). A szövegben királyi jelvényként említik Assur koronáját és felesége, Mulisszu fegyvereit, s ez a két isten helyezi a turbánt (nem a föveget!) a király fejére. A felsorolásban szerepel még az aranykarika és a jogar is.
A ninivei könyvtár megalapítójának, Assur-bán-aplinak (Kr. e. 668-627) koronázási himnuszában olvasható az alábbi fohász: "A nagy istenek adjanak neki egyenes jogart, hogy kiterjessze az országot és népét!" A himnusz szerint a királynak Anu, az ég istene adta a föveget, Enlil a trónt, Ninurta, egy hadisten a fegyverét, Nergal, a halálisten a ragyogó fényességet, s Nuszku, egy összetett, de hadi aspektussal is felruházott isten adott mellé tanácsadókat. Itt megjelenik egy újabb hatalmi szimbólum, a trón is.
Föveg, jogar, trón
Az uralkodói föveg (agú) a III. évezred óta meglévő hatalmi jelkép; az Enki és a világrend c. sumer eposzban is felbukkan mint az en-ség (en = úr, egy korai uralkodói cím) jelképe. Az asszír királyok jellegzetes, fez-szerű fövege délről, a II. évezred második felében Babilóniában uralmon levő kassúktól származik.
Legtöbbször a föveggel együtt szerepel a jogar (hattu), mely gömbölyű végű volt, s a domborműveken igen gyakran szerepel.
A trón (kusszú) ebben a korban is természetes módon válhatott a királyság jelképévé.
Különleges jelentőségre tett szert később a keresztény kultúrában a pásztorság és az ezt kifejező pásztorbot (sibirru). Az uralkodónak mint jó pásztornak a képe szintén több ezer éve jelen volt a mezopotámiai és általában a közel-keleti felfogásban. Az eredeti munkaeszközből már korán hatalmi jelvény lett, melyet nemcsak a királyok, hanem több isten, pl. Sakkan, a (vad)állatok istene, Tammuz, a meghaló-feltámadó vegetációisten, de a nagy istenek, Enlil és Assur is hordtak. A képzőművészeti ábrázolásokon a pásztorbotot hosszú botként jelenítik meg.
A fegyver (kakku) a korai Mezopotámiában egyértelműen a buzogányt jelentette. Már a III. évezred közepéből maradt fenn buzogányfej. A 9-7. században ezzel a szóval már valószínűleg egy hosszú, egyenes tőrt jelöltek, melyet gyakran láthatunk a király (és a trónörökös) oldalán.
A szövegekben ritkábban szerepel, de érdemes megemlékezni a pórázról (szerretu) is. Ennek az eszköznek kozmikus jelentése is van: egyes szövegekben Assur isten tartja kezében az ég és föld "pórázát", de Istar és Marduk istenek is szerepelnek az égi póráz birtokosaként. Ugyanez a szó használatos a kötőfékre is, melyet a legyőzött ellenség orrába fűztek, tehát ez az eszköz már főleg hatalmi szimbólumként jelent meg. Elképzelhető, hogy eredetileg az a karika volt, amelyet a pálcával (jogarral?) együtt láthatunk pl. Hammurapi híres törvényoszlopán.
Az ugyancsak több évezredes múltra visszatekintő jellegzetes királyi lepel szintén megkülönböztette az uralkodót környezetétől; ezt rajta kívül egyes szertartásokon csak az őt helyettesítő személy viselhette. Megfigyelhető, hogy pl. az újévi ünnepen, melyet birodalomszerte megtartottak, a tartományokban a király egyes kiemelt ruhadarabjai szimbolizálták az uralkodót.
Létezett egy másfajta fejfedő is (kulúlu), mely a vallási funkcióhoz kapcsolódhatott, és amely vagy egy nyitott fejfedő, vagy egy fejkendő lehetett. A két oldalt hosszan lelógó fejkendő a trónörökös és a többi királyfi viselete volt, de ugyanilyen kendőt hordott a föveggel együtt a király is, sőt a domborművek tanúsága szerint a vadászaton föveg nélkül is viselte. A vadászat azonban már átvezet a királyábrázolások és ezzel együtt a hatalmi szimbólumok világába.
Királyábrázolások
Az asszír birodalmi ideológia szerint a királynak az a feladata, hogy minél nagyobb területre terjessze ki az Assur isten által megszabott, egyedül érvényes világrendet. Aki tehát az asszír terjeszkedésnek ellenállt vagy a már meghódított területeken fellázadt, az a világ rendje ellen lázadt. A pszichikai hadviselésen kívül ezzel magyarázható a legyőzöttekkel szembeni kegyetlenség. Az uralkodói ábrázolásoknak hármas szerepük volt: 1. megmutatni az isteneknek, hogy a király velük és népével szemben is teljesíti kötelességét, 2. jelezni az ország lakosságának, hogy uralkodójuk gondoskodik róluk, és kapcsolata az istenekkel harmonikus, 3. figyelmeztetni a birodalom meghódított népeit az asszír uralom szilárdságára és állandó jelenlétére. Mivel e három funkció nem mindig különíthető el, célszerű áttekinteni a főbb ábrázolási módokat.
A királyi vadászat több célt szolgált: egyes szövegek szerint valamilyen kultikus szerepe is volt, ezenkívül a király így bizonyította az uralkodásra való alkalmasságát, mivel a vadászathoz ügyesség, bátorság is kellett, s átvitt értelemben a (nagy)vadak megölése a Káosz feletti győzelmet is szimbolizálta. Nem véletlen, hogy az asszír királyi pecsételő egy oroszlánt leszúró királyt ábrázol.
Az ország jólétének biztosítását, a nép felvirágoztatását a képzőművészetben a királynak mint építőnek a megformálása fejezte ki. A III. évezredre visszanyúló ikonográfiai hagyományban az uralkodót téglahordó saroglyával (tupsikku) a fején jelenítették meg. E saroglya a közmunka fontos eszköze volt: ebben hordták a földet az építkezéseken és a csatornák karbantartásánál.
A legváltozatosabban a király kultikus tevékenységét mutatták be. Gyakran látható a birodalom első embere az istenek előtt, különböző kéztartással, néha valamilyen tárggyal a kezében, amint imádkozik, vagy esetleg "beszélget" a felső szféra lakóival. Emellett ábrázolják különböző papi feladatok elvégzése, pl. áldozatbemutatás, rituális megtisztulás vagy fegyverek megtisztítása, megáldása közben. A nyilvános helyeken látható ábrázolásokon mindig megtalálható az uralkodó szakrális funkciójának bemutatása, mely az isteni támogatást reprezentálta. Az ilyen témájú sztélék és szikladomborművek a birodalom minden területén megtalálhatók voltak, emlékeztetve a helyi lakosságot a birodalom állandó jelenlétére, és egyúttal megmutatva az isteneknek a terjeszkedés egyes állomásait.
Istenszimbólumok
Ennek kapcsán kell szólni az istenszimbólumokról és -ábrázolásokról. Bár eredeti funkciójuk szerint e szimbólumok a helyi lakosság számára csak az istenek megjelenítésére szolgáltak, egy meghódított területen felállított sztélén e jelképek az adott földön idegen istenek, tehát az idegen világrendnek a győzelmét és jelenlétét fejezték ki.
A birodalmi panteon istenei a következők voltak: Assur, a főisten, akit szarvkorona vagy szárnyas napkorong szimbolizált, hol oroszlánon, hol sárkánykígyón álló alakként jelent meg. Szín, a holdisten félhold alakban tűnt fel. Samas, a napisten szárnyas napkorongként jelent meg (ilyenkor mindig szarvkorona jelképezte Assurt). Istar, a termékenység és hadistennő vagy (a mai Vénuszról elnevezett) csillag formájában, vagy oroszlánon álló fegyveres, néha szakállas nőalakként volt jelen. Adad, a viharisten kétágú villámként vagy bikán álló, kezében villámköteget tartó férfiként mutatkozott. Ninurta, egy hadisten kettős állatfejű jogar képében tűnt fel. Nergal, a halálisten kos- vagy oroszlánfejű jogarban mutatkozott (esetleg a kettős jogar is őt jelenthette). Éa, az alsó régiók istene szintén kosfejű jogarban, vagy teknősbéka formájában tűnt fel. Megjelent a domborműveken Babilón főistene, Marduk, ásó formájában, és az ekkor egyre népszerűbbé váló Nabú, a tudományok istene, akit ezért az íróvessző szimbolizált.
*
A világbirodalom hatalmának tartóssága, uralkodójának legyőzhetetlensége és bölcsessége tehát sok formában juthatott kifejezésre. Néhány esetben idegen hatásokkal is számolnunk kell - ilyen pl. az Egyiptomból eredő szárnyas napkorong. De ezen formák legtöbbje a több évezredes államiság és az ezt szolgáló képzőművészet folyamán kristályosodott ki, némelyikük viszont az aktuális hatalmi igényeknek megfelelően alakult ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!