A magyar nyelvű lovagregény - MEK

A magyar nyelvű lovagregény

Anonymus gestája tanúskodott arról, hogy a középkor két legelterjedtebb ellovagiasított regényes történetét, a Trója- és a Sándor-regényt a 12. század második felétől már magyarok is ismerték. Filológiai vizsgálatok bebizonyították, hogy létezett ezeknek a lovagregényeknek magyar nyelvű változata is. A középkori délszláv Trója-, illetve Sándor-regényeket ugyanis a jelek szerint magyarból fordították, mivel a délszláv szövegek számos különlegessége, félreértése csak magyar közvetítő szöveg esetén jöhetett létre. E délszláv regények alapján lehet az elveszett magyar lovagregények tartalmára, keletkezési körülményeire következtetni.

A magyar Trója-regény valószínűleg Anonymus latin Trója-históriájának a fordítása lehetett. A magyarból készült délszláv változatok ugyanis tartalmilag nem egyeznek egyik ismert latin vagy görög nyelvű szöveggel sem, viszont jelentékeny hasonlóságokat árulnak el Anonymusnak a Gesta Hungarorumban megfigyelhető írói modorával, technikájával. A délszláv szövegek arról is tanúskodnak, hogy az alapul szolgáló változat szerkesztője Dares Phrygius regényét vette alapul, ezt azonban kiegészítette a trójai háborúra vonatkozó olyan részletekkel, melyeket a középkor (Homéroszt alig ismerve) Ovidius verseiből, valamint a Servius-féle Aeneis-kommentárból ismert. Az innen származó értesülések nem vallanak ezeknek az auktoroknak az alapos tanulmányozásáról, hanem inkább csak egyes részleteknek felületes, hallomás útján való ismeretéről tesznek bizonyságot. Mindez pontosan ráillik arra, amit Anonymus gestája előszavában ifjúkori Trója-regényéről mondott: Dares, valamint a tanárairól hallottak alapján írta meg históriáját. Béla király jegyzőjének feltételezett orléans-i tanulmányai ezt még inkább valószínűsítik, az orléans-i iskola ugyanis a 12. században éppen az antik auktorok, különösen Ovidius tanításáról volt híres. Anonymus elveszett művének magyar fordítása feltehetően a 13. század első évtizedeiben készült.

A magyar Nagy Sándor-regény eredetét másutt kell keresnünk. A délszláv szövegek ugyanis a hősök neveit görögös alakban tartalmazzák, amiből az következik, hogy az alapul vett magyar szöveget görög eredetiből fordították. Nagy Sándor regényes életrajza eredetileg is görög munka volt: az i.u. 3. században írta a Pseudo-Kallisthenész néven számon tartott görög szerző. Ezt a késő antik szöveget később Bizáncban keresztény-lovagi szellemben átdolgozták, s ennek valamely variánsát fordíthatták magyarra. (A görög lovagregényből természetesen latin fordítások is készültek, melyek egyikét – {95.}mint említettük – Anonymus is ismerte.) Mivel a magyar udvari körökben a görög nyelv ismerete III. Béla szoros bizánci kapcsolatai révén, valamint a bizánci császári családból nősült IV. Bélának a környezetében tételezhető fel, a magyar fordítás a 12. század végén vagy a 13. század első felében készülhetett. A magyar Sándor-regény délszláv fordításai alapján az is megállapítható, hogy a magyar regényt a 14. században "korszerűsítették", kiegészítették. A délszláv szövegekben ugyanis több olyan elemmel, részlettel találkozunk, melyek a görög regényben teljesen ismeretlenek, viszont szoros rokonságot mutatnak Nagy Lajos kori magyar eseményekkel. Egyes jelenetek meglepően hasonlítanak Lajos minorita krónikása, valamint Küküllei János műveinek bizonyos részleteihez. Jogos ezért annak feltételezése, hogy a 13. századi magyar Sándor-regényt Lajos udvarában átdolgozták, nyilván azzal a céllal, hogy az olvasók a regény Nagy Sándoréban a magyar lovagkirályra ismerjenek. Lajosról egyébként is köztudomású, hogy tisztelettel övezte Sándor alakját.

Mivel két esetben nagy valószínűséggel bizonyítható, hogy a 13. század első felében voltak magyar nyelvű lovagregények, elképzelhető, hogy a fentieken kívül mások is léteztek. Hiszen a kor főurai nemcsak Trója és Nagy Sándor históriáiból kölcsönöztek személyneveket, hanem a francia eredetű lovagregényekből is. A Párisok, Alexanderek mellett feltűnnek olyan nevek is, mint Tristan, Lanceret (Lancelot) Oliver, Roland, stb. ami valemely Tristan- és Roland-regény ismeretét bizonyítja, – alighanem szintén magyar nyelven.

A magyar lovagregényeket egy szűk udvari-lovagi elitnek, a király körül tartózkodó s szórakozást kereső főuraknak és hölgyeknek az igényei hívták életre; szellemük, mondanivalójuk teljesen beleilleszkedett a nyugati lovagi szokásokat utánzó 13. század eleji udvari élet világába.

Fordítóik nyilvánvalóan művelt egyházi emberek voltak, s az ő tisztük lehetett azok felolvasása is. A magyar lovagregény közönsége nem tudott még olvasni, énekmondók ajkára pedig aligha kerülhettek e hosszadalmas s – a délszláv fordításokból gyaníthatóan – prózai szövegek. Valószínű azonban, hogy idővel verses változataik is készültek, melyek bekerültek az énekmondók repertoárjába. A Trója-és Nagy Sándor-történetek 16. századi deák íróktól származó verses feldolgozásai talán őriznek is törmelékeket a korábbi verses regény-változatokból.