Roman Győző:
Mit mondanak a női szemek:
a gyönyörűek, a csodásak, a csillagnézők,
a kékek, a szürkék, a zöldek, a diószínűek,
a barnák, a feketék, a megigézők!
A kisírtak, a búsak vagy a szomorkodók,
az örömteltek, az aranylók vagy a csillogók,
ha a bánat elszállt s a könnycseppek szikkadók,
a vonzalom, a boldogság is már halványodók.
A konokság úgy pereg elébük,
mint a gyöngysor, ha hirtelen szakad
és mintha tűzzel égetik beléjük,
míg az idő telik, majd halad.
Imádni, csak makacsul lehet,
mikor segítség ömlik és lágy a nézés,
de megtelik makacs daccal a tekintet,
ha bántódás után az érzemektől mentes
és Isten mentsen, ha a sértésbe gyűlölet vegyül,
szikrázik minden, villámlik kívül - belül.
Estére, mikor felragyognak a csillagok,
mintha konok szemek kémlelik a tájat,
sírnak vagy nevetnek, nem tudom,
másnap ragyogva vagy könnyel, de visszavárnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!