Pázmány Péter - SZABAD AZ ANGYALOKAT KÉRNÜNK, HOGY SEGÍTSENEK MINKET

SZABAD AZ ANGYALOKAT KÉRNÜNK,
HOGY SEGÍTSENEK MINKET

Calvinus nem tagadja, hogy az angyalok gondunkat viselik és segítnek minket, mindazáltal nem akarja, hogy őket segítségül híjuk; mert jól látta, hogy ha egyszer megengedi, hogy szabad az angyalokat, kik teremtett állatok, segítségül hínunk, mindjárt erőtlenek, sőt csúfosak lesznek azok a bizonyságok, melyekkel megcsalják az együgyűeket, elhitetvén vélek, hogy a szentek segítségül hívása bálványozás, és hogy a Krisztus közbenjárásának méltóságos tiszti ezzel meghomályosíttatik. Mert ha egyszer megengedik, hogy szabad a teremtett állattúl segítséget kérni, kétség nélkül semmirekellők ezek a fogások.

Calvinust követi ebben Gyarmathi is, ki nyilván írja, hogy az angyalokat nem kell imádnunk és segítségül hínunk. Gyalázatos tudomány az, úgymond, hogy valakit egyebet, az egy Isten kívül, kelljen segítségül híni.

De bizonyára a Szentírásban sok nyilvánvaló példáink vannak, melyekből nyilván kitetszik, hogy szabad az angyaloktól könyörgésink által valamit kérnünk. Teremtett angyalok valának ama két angyalok, kik Sodomába menének, hogy Lótot megmentenék, amint ő maga is Gyarmathi nyilván megvallja, Calvinussal egyetemben, mert ő magok az angyalok megvallják, hogy őket az Úr küldötte, és hogy addig semmit nem cselekedhetnek, míg Lótot békességes helybe nem helyheztetik. Ezeknek pedig a teremtett angyaloknak könyörge Lót, és azon kéré, mutatnák meg irgalmasságokat, és tartanák meg azt a kis várast, melyet Segornak nevezének, hogy ott lakhatnék. És az angyalok meghallgatván könyörgését, megtarták a várast.

Ennek fölötte Tóbiás és Raguel így könyörögnek: Az Istennek angyala légyen veletek az úton, és vigyen oda titeket egészségben. Jákob pátriárka, mikor az ő unokáit megáldaná, így könyörge: Az Isten, akinek színe előtt jártak a mi atyáink; az angyal, mely engemet kimentett sok veszedelmekből: áldja meg ezeket a gyermekeket. Holott nyilván az angyalon nem érti az Istent, hanem teremtett angyalt, mivelhogy minekelőtte az angyalrúl emlékezett volna, emlékezetet tőn az Istenrűl; és így, ha az angyalon ő magát értené az Istent, mód nélkül való volna a Jákob könyörgése. És bizonyára, ha teremtett angyal volt, amely által az Isten Mózesnek adá a törvényt a pusztában, mint ezelőtt Szent Pálból megbizonyítám: sokkal inkább el kell hinnünk, hogy az is teremtett angyal volt, akinek szolgálatja által kimentette az Isten Jákobot nyavalyáibúl.

Ugyanezen Jákobrúl azt olvassuk másutt, hogy mikor az angyallal küzdék, sírva könyörge néki, hogy megáldaná őtet. Végezetre az Újtestamentomban Szent János apostol, az ő titkos látásának elein, köszöntvén az ázsiai gyöleközetet, így ír: Kegyelem és békesség néktek attúl, aki vagyon, aki volt és eljövendő; és a hét lelkektűl, melyek az Isten széki előtt vannak; és Jézus Krisztustúl. Holott Szent János nem valami látást ír; hanem levelének elein azoknak, akihez ír, minden jót kér és kéván az Istentűl, Krisztus által, és az Isten angyalitúl, kik könyörgések által kegyelmet és békességet nyernek nékünk. Mert itt Szent János, mikor a hét lelkekrűl emlékezik, nem szól a Szentlélek Istenrűl, amint Gyarmathi, Coelius Pannoniussal egyetemben alítja; hanem a teremtett és az Isten széki előtt álló lelkekrűl. Mert a Szentlélek Isten csak egy, nem hét; és ő nem áll az Isten széki előtt, mint szolga, hanem az isteni méltóságnak egyenlőségében uralkodik. Azonképpen nem szól Szent János a Szentléleknek hét ajándékirúl; mert a Szentlélek ajándéki nem eleven és értelmes állatok, hogy ezektűl kelljen valami jót kérnünk. Tehát a teremtett lelkektűl kér Szent János kegyelmet és békességet, nem úgy, mintha önnön saját erejekből adhatnának isteni gráciát, kegyelmet és malasztot, holott egyedül az Úr az, aki ő maga erejéből kegyelmet és üdvösséget ád; hanem csak úgy, amint azelőtt sokszor mondám, hogy Szent Pál írja, hogy ő üdvözíti az embereket, és az emberek megszentelik magokat. Ugyanezen dolgot az is erősíti, hogy Szent Pál az angyalokat híja tanúbizonyságul; kit soha nem cselekedett volna, ha őket szabad nem volna kérnünk és segítségül hínunk. Ezekből azért nyilván megtetszik, hogy a Szentírásban nyilvánvaló példáink vannak az angyalok segítségül hívásárúl. Gyarmathi is a Lót példájára semmit nem felelhet; a Szent János példájára, amint megmondám, esztelen feleletet ád.

A Jákob példáját ami illeti, arra azt mondja Gyarmathi, hogy az angyal, akinek Jákob könyörög, az Istennek Fia volt, az Úr Jézus Krisztus. Ezt azzal bizonyítja: Mert az Írás Istennek nevezi azt, aki Jákobbal küzdött, és aki Jákobot kimentette minden veszedelemből. De ez semmirekellő bizonyság; mert ezelőtt is mondám, hogy noha Mózesnek angyal által adá Isten a törvényt, mindazáltal ugyan Istennek neveztetik az, aki a törvényt adta. Amit az apostolok írtak, azt Isten igíjínek nevezzük, noha az Isten az apostolok által adta azokat az igíket. És evilági dolgokban is, amit más által cselekeszünk is, igazán mondjuk, hogy azt mi cselekedtük. Mit csudálkozik tehát Gyarmathi, ha amit az angyalok az Isten parancsolatjábúl cselekesznek, az Isten mondatik azt cselekedni, és ő szent felségének adnak ezekért hálát az emberek?

De ha szinte semmi példánk nem volna is a szent angyaloknak való könyörgésben, csak az emberi okosság szerént szólván is a dologhoz, ki nem látja, hogy ha a mi őrzőangyalink szeretnek minket, örülnek javainkon, tudják szükséginket, könyörgenek érettünk (amint azelőtt megmutatám), mi is méltán kérhetjük, hogy könyörögjenek érettünk? Kérhetjük e zarándokságban bujdosó szolgatársainkat, hogy könyörögjenek érettünk; s miért nem kérhetnők tehát a mi őrzőangyalinkat?

Végezetre, a régi szentatyáknál igen szokott dolog volt az angyaloknak való könyörgés. Szent Ágoston nyilván könyörög Szent Mihály, Szent Gábriel angyalnak, és közönségesen a több angyaloknak is, hogy az ő bűneiért esedezzenek Isten előtt. Victor Uticensis Afrikának a vandalusoktúl való megszabadulásért az angyali karoknak könyörög. Nazianzenus a konstantinápolybéli eklézsiát az ő őrzőangyalának imádsággal ajánlja; Origenes őmagát. Szent Ambrus pedig: az angyaloknak, úgymond, közönségesen imádkozni kell, de főképpen a mi őrzőangyalunknak. Ezent írja Basilius in Psalm. 33. Hilar. in Psalm. 129. Leo Serm. 5. de Epiphan., és a több régi szentatyák is, kiknek istenes szokásokat az anyaszentegyház követi az ő litániáiban. Tudom, hogy Szent Pál apostol Coloss. 2. v. 18. tiltja az angyalok tiszteletit; de minemű tisztelet légyen ez, megmagyarázám ezelőtt.