Lelkes Miklós: H A L Á L (Apámnak)

Lelkes Miklós: H A L Á L

 (Apámnak)


Te nem érted. Én még inkább nem értem.

Nincs szakadék két nem értés között,

vagy ha van is: a függőhíd, a lengő,

a sötétben bennünket összeköt.

Lehet: a Halál csendes, szelíd jóság,

- de nem hiszem. Aki sötétet ad:

maga is sötét, s ki, lopva bár, fényt hoz, -

annak kezében igaz pillanat.

Fény kellene, igazi! Csapdamélyen,

sötétben élünk mind, s ami ragyog

az nem fény, csupán csak csaló varázslat:

valónak hitet napot, csillagot.

Az igazi Nap, Csillag másik égen.

Hány ég-burkot fejthetne fel a kéz ,

míg eljuthatnánk az igazi Égig,

melynek Fénye van, s az szemünkbe néz?!

Lehet: a Halál bölcs, tanító orvos ,

- de nem hiszem, mivel ha Nincset ad ,

akkor kezéből mégis fájdalom kél ,

szemben és szívben sötét pillanat.

Ha gyógyítana: minket átkarolna.

Fényig fordítna arcot és mesét,

s a szemekből a könny elpárologna,

szívet nyugtatna értő messzeség.

A Halál is felelős, hogy az élet

nem Élet, - nem csak az Ember maga!

Ha isten ő, hát akkor szinte Ember,

olyan hideg-kegyetlen csillaga.

Anyám elvitte és egy szót se mondott

miért s hová. Nem mondta a valót.

Csupán parancsolt odavetett gőggel:

- Sírjatok csapdamélyen hallgatók!

Én nem könnyezem, mert bennem már kristály

a könny, s kéken szikráztat bánatot,

mélyre rejtettet, s nem csupán csak Érte:

mindannyiunkban hallgató halott.

Érted sem sírnék, mert nem kell a Színház,

akkor sem ha őszinte a színész,

s önmagát játssza botladozó lábbal,

ha szíve búsfekete színre néz.


Más lesz a baj, ha meghalsz. Fájdalommal

éppúgy kereslek majd, mint önmagam

madárszárny vitte kóbor pillanatban,

őszben, ha fáknak félénk árnya van,

télben, mikor fent tűnődik egy csillag,

s tavaszban, ha öcsémnek és nekem

verset olvasol, mert visszahoz múltból

volt madárhangú égbolt-szerelem.


Ha én halok meg /mert minden megeshet!/

- nehogy sirass! Titkot súgok, nagyot:

e csapdamélyen éltem merő látszat, -

így e nincsből meg miként halhatok?!

Verseim vannak, ámde fura fickók,

s hidd el nekem, hogy könnyet egy se kér!

Halálra is gúnyosan ránevetnek,

ha közelít a csapdamélyi éj.

Valamit tudnak amit nem tudok még,

mert az Anyagban legbelül ragyog,

s amit maholnap talán meglát bennem

nyíló szemmel egy hallgató halott.