Életrajzok - Engel Pál

Engel Pál életrajza

1938-ban Budapesten született értelmiségi családból. Iskoláit is Budapesten végezte, 1956-ban a II. Rákóczi Ferenc gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, még abban az évben felvételt nyert az ELTE Bölcsészettudományi karára, és ott 1961-ben történelem-könyvtár szakon szerzett diplomát. Tanárai közül a könyvtár tanszék professzorának, Kovács Máténak köszönheti a legtöbbet, rajta kívül elsősorban Moravcsik Gyulára és Hahn Istvánra emlékszik tisztelettel és szeretettel, akik a hellenisztikus görög illetve bizánci stúdiumokba vezették be, valamint Gerics Józsefre, akinek a középkori latinság ismeretét köszönheti. Szakdolgozatát a 8-11. századi bizánci társadalomtörténet tárgyköréből készítette.

1961-től az ELTE Egyetemi Könyvtárában dolgozott tudományos munkatársként, és 1963-65 között másodállásban tanársegédként az ELTE kelet-európai történeti tanszékén oktatott. Első publikációi 1964-70 között az Egyetemi Könyvtár Évkönyveiben jelentek meg, részint a bizánci, részint a 15. századi magyar történelem tárgyköréből. 1968-tól egzisztenciális okokból a Postai Műszaki Dokumentációs és Tájékoztatási Központba "merült alá", és több mint 14 éven át (1982-ig) vezette annak egyik részlegét, a Posta Központi Szakkönyvtárat. Ott továbbra is történészként dolgozott. 1974/75-ben az ELTE Segédtudományi Tanszékén oktatott megbízott előadóként. 1974-ben Mályusz Elemér munkatársaként bekapcsolódott a Zsigmondkori Oklevéltár harmadik kötetének adatgyűjtési munkálataiba, továbbá a Borsa Iván vezette munkaközösség tagjaként éveken át közreműködött a Magyar Országos Levéltár ún. Diplomatikai Fényképgyűjteményének összeállításában. Ettől kezdve kizárólag magyar történelemmel foglalkozik. Ebből a tárgykörből jelent meg 1977-ben - barátja, Szűcs Jenő buzdítására és támogatásával - első önálló kötete (az Akadémiai Kiadó Értekezések sorozatában). 1982 tavaszán, miután munkahelyének megváltozott körülményei megnehezítették, hogy történészi tevékenységet folytasson, néhány hónapra az Országos Széchényi Könyvtárban vállalt állást, majd ősszel Ránki György meghívására a MTA Történettudományi Intézetébe lépett be tudományos munkatársi beosztásban. Publikációi hosszabb szünet után 1981 óta jelentek meg újból rendszeresen, főleg itthon, de néha külföldön is (USA, Ausztria, Németország, Franciaország, Bulgária). Kandidátusi fokozatát 1986-ban, a doktorit 1994-ben szerezte. 1995-ben az MTA levelező, 2001-ben rendes tagjává választotta. Munkásságáért 1990-ben elnyerte az MTA-Soros alapítvány Szűcs Jenő-díját.

1988-tól Szűcs Jenő utódaként a Történettudományi Intézet középkori osztályának vezetője volt, 1991-től egyúttal az intézet tudományos igazgatóhelyettese is. 1996-tól az MTA Könyvtárának főigazgatója volt. Leendő középkorkutatók részére több mint tíz éven át tartott kurzusokat 14-15. századi latin források elemzéséből, így 1983-85-ben az ELTE Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszékén, 1989-94 között pedig az Eötvös József Collegiumban. 1993-tól ez utóbbinak rendes tanára is. 1990-92 között három szemesztert oktatott a Miskolci Bölcsészegyesület keretében, és az 1992-93 tanévben a szegedi egyetem középkori és koraújkori egyetemes történeti tanszékét vezette megbízott docensként.

Nyelvismerete széleskörű volt. Németül, angolul és franciául előadóképes volt, olvasott továbbá a latinon kívül orosz, szerbhorvát és olasz, szükség esetén spanyol, újgörög és bolgár nyelven. Ógörög tudása valamikor jónak volt mondható. Konferenciákon és a tudományos közéletben mindamellett nem szívesen vett részt. Tagja volt a magyar-bolgár és magyar-román történész vegyes bizottságnak, 1990-től az MTA Történettudományi Bizottságának, 1993-95 között, mint tanácskozó jogú meghívott, az MTA II. osztályának volt tagja. Az 1993. évre a Középkortudományi Társaság elnökévé választották. 1995-től az OTKA történettudományi zsűrijének elnöke, 1996-tól az MTA Informatikai Bizottságának társelnöke, 1997-től az Országos Akkreditációs Bizottság tagja volt.

Kutatási területe elsősorban a késő középkori Magyarország politikai és társadalomtörténete volt. Első nagyobb munkájában (Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban, 1977) Zsigmond uralkodásának újraértékelésére vállalkozott, új módszereket használva a Zsigmond-kori belpolitikai viszonyok rekonstruálásához. A nemesi társadalom a középkori Ung megyében c. disszertációjában (1985, kiadása: 1998) arra tett kísérletet, hogy egy részletes minta alapján felderítse a középkori magyar nemesség eredetét és társadalmi szerkezetét. Evégett tette közzé 1989-ben külön kötetben az erre vonatkozó legfontosabb forráscsoportot (Kamarahaszna-összeírások 1427-ből). Egyéb tanulmányaiban többek között az 1310-23 közötti időszak politikai történetét, valamint az Anjou-kori pénztörténet alapkérdéseit igyekezett tisztázni, de foglalkozott a késő középkori Magyarország demográfiájával is.

Nemzetközi érdeklődésre tarthat számot az a dolgozata, amelyben hite szerint sikerült megoldania a 15. századi politikatörténet egyik sokat kutatott problémáját, a várnai csatát megelőző 1444. évi török-magyar békekötés rejtélyét (1984).

Legfontosabb szakmai eredményének mindamellett egy Magyarországon korábban ismeretlen középkori intézmény, a honor felfedezését tartja (1981), amely azóta lexikoncímszóvá vált. Mind ebben, mind más kutatásaiban egyaránt nélkülözhetetlen eszköznek bizonyult egy középkori "tiszti címtár" összeállítása, amely a politika szereplőire vonatkozó személyi adatokat hivatott tartalmazni. Ez az 1974 óta folytatott terjedelmes adatgyűjtése 1996-ban jelent meg két kötetben (Magyarország világi archontológiája 1301-1457, 1996). Egyik kedvenc kutatási területe volt a történeti földrajz, különösen a topográfia. SzerkesztetteAz Árpád-kori Magyarország történeti földrajza c. mű 8. kötetét. Temesvár vidéke középkori topográfiájának rekonstruálása végett külön kötetben feldolgozta a rá vonatkozó oszmán defterek helynévanyagát (A temesvári és moldovai szandzsák törökkori települései [1554-1579], 1996). Szerzője (210 címszóval) és egyik szerkesztője volt a Korai magyar történeti lexikon c. kézikönyvnek (1994). Ormos Máriával közösen készített munkája, a Világtörténelem évszámokban (1981) máig használatos. Kristó Gyulával és Kubinyi Andrással közösen írt tankönyve (Magyarország története 1301-1526, 1998; jegyzetként 1985) több egyetem tananyaga. Legismertebb munkája a Glatz Ferenc szerkesztette Magyarok Európában c. mű első kötete (Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig, 1990), amelyben népszerű formában foglalta össze Magyarország és Európa középkori történetét.

1996-1999 között a londoni I. B. Tauris kiadó felkérésére megírta a középkori Magyarország részletes történetét 1526-ig (The Realm of Saint Stephen: A history of Medieval Hungary), 2001-ben jelent meg. Magyar nyelven Szent István birodalma: a középkori Magyarország története címmel jelent meg szintén 2001-ben.

Halála után jelent meg Európa ezer éve: a középkor (szerk. Klaniczay Gábor; szerzők: Engel Pál [et al.]) című mű, néhány munkáját újra kiadták 2001 után.

Engel Pál önéletrajza alapján