Kardos László: IRODALOM-ESZTÉTIKA
Benedek Marcell könyve - Franklin
1. Esztétikák, irodalom-elméletek általában két okból szoktak élvezhetetlenek lenni. Vagy olyan óvatos szerénységgel vannak megkonstruálva, mintha szerzőik csak kiskorúaknak szánták volna őket, s ez esetben valami reménytelen távolság ásít az irodalom bonyolult, titokzatosan összetett őserdőgazdagsága és az elmélet lapos szegénysége között, - vagy ha méltó magasságokba akarnak szárnyalni és differenciáltságban is méltók akarnak lenni a költészethez, akkor elrugaszkodnak az irodalmi «empiriától» s a teoretizálás sajátos kéjében - gondolatbuborék vet gondolatbuborékot - a légüres térben végeznek meddő szépségű elmei akrobatikát.Benedek Marcell Irodalom-esztétikája mind a két szempontból jeles munka. Nem elégszik meg az alapfogalmak és műfajok óvatos körültekintésével, a terület elemi fölparcellázásával s a legismertebb példák illő kitüzdelésével. Nem madártávlatból nézi tárgyát. Közelről és híven követi a táj főútvonalait, bejárja mellékágaikat, végigmegy ezeknek az oldalösvényein is, fölfedi az utak-erek homályos kapcsolatait, és végül az az érzésünk, hogy tisztán átlátunk az egész komplikált hálózaton. Amellett sohasem lendül az elméletieskedés üres magasába. Minden gondolatmenetét konkrét «tapasztalás» indítja el, s a teória-épület minden tégláját valóságos irodalmi élmények szolgáltatják. Így a könyv olvasója az első pillanattól végig eleven kontaktust érez az irodalommal, s hogy ez a körülmény a könyv hatóereje, termékenysége szempontjából milyen jelentős, azt talán mondani sem kell.
2. Ami Benedek könyvének esztétikai elveit, irodalomtudományi tanításait illeti, azok több mint negyedszázada keringenek, élnek és hatnak a magyar irodalomtudományban, főként kritikai irodalmunk jobbik részében. Rendszerbe foglalva azonban csak most kerülnek a magyar közönség elé. Ezek az elvek és tanítások nálunk, a «nyugatosok» írásaiban csiráztak először, s modern irodalmunk harcai voltaképpen e tanok és elvek elterjesztéséért és elfogadtatásáért folytak, Mert az egész kötet és az egész rendszer középpontjában a művészet autonómiájának nagy tétele áll, s az egész mű valójában nem egyéb, mint részletekbe menő bizonyítása annak, hogy a tehetség belső irányvonalai elé semmi címen sem szabad akadályokat állítani.
A régi esztétikák normái semmivé foszlanak az újszabású lángelme lehelletére, s ezért képtelenség a régi nagyok alkotásaiból absztrahált mértéket velejükben - új jelenségekre alkalmazni. S ha Benedek Marcell könyve is csak a modern irodalmakból leszűrt normák módszeres gyüjteményét adná, ezt az új esztétikát sem mentené meg semmi attól, hogy az elavult törvénykönyvek szomorú múzeumába kerüljön. Ez azonban nem fog odakerülni. Nem pedig azért, mert ez az esztétika nem szabályokat ad, nem korlátokat épít, nem tilalmakat állít, hanem a költészet belső lényegét ragyogtatja föl az írói szabadság ideájában. Ez az esztétika csak keret, lényege a legszélsőbb rugalmasság, az eszményi szabadság, amelynek csak a tehetség ereje szab határt. Az író szabad! - ez a tétel nem avulhat el soha és sehol, mert sem többet, sem kevesebbet nem jelent annál, hogy az írónak mindig követnie kell és szabad legbelsőbb írói ösztöneit. Ez a tétel nem avulhat el soha, mert a legromantikusabb eszme- és formarombolás époly kényelmesen elfér keretei közt, mint a legklasszikusabb eszmei és formai kötöttségek. Az író szabad! -ezt a tételt tagadni annyit jelent, mint az írótól azt követelni, hogy tehetsége természetével ellenkezőt alkosson. Ez pedig evidensül képtelen.
3. Nagy érdeme Benedek könyvének, hogy kitűnően, célszerűen van megírva. Az a tanárias, körülvilágító türelem, mely az ő fejtegető prózáját általában is jellemzi, itt kiváltképen helyénvaló. Az «első rendszerezők», első megfogalmazók nyelve filozófiai, esztétikai tárgyaknál igen gyakran halandzsa-ízű még akkor is, ha becsületes íróról van szó: a vajudó frazeológia, a kodifikálatlan terminológia ezernyi félreértés és bizonytalanság melegágya. Benedek új könyvét az igazi latin világosság szelleme lengi át. Noha nem egy helyén, a művelt nagyközönség szintjén és igényein túl, egyenest a céhbeliekhez - költőkhöz és tudósokhoz - látszik szólani, mégis mindenütt közérthető, biztos, tiszta. De ne gondoljunk valami gyalogos, szimpla prózára! Röpte és heve van ennek az írásnak. Megérzik, hogy írója azok közül való, akik «megharcolták» az uj magyar literatúra szabadságharcát, s ma is dobogó szívvel, elszántan állanak őrt kivívott igazuk mellett. Ha fegyelmezetten és tudományos műhöz illő diszkrécióval is, de az elzúgott költő-viadalok forró élményeire emlékszik ennek a könyvnek minden lapja.
4. Igy látom nagyjában és egészében Benedek Marcell szép könyvét. Ha minden érvét, ötletét sorra vehetném, talán volna itt-ott ellenvetésem. Ilyesmire ezúttal nincs tér. Egyetlen részletét teszem csak szóvá, a rímről szólót. Ez a részlet kissé tétova és a kelleténél mechanisztikusabb felfogású. A «jó» és «rossz» rímek kategóriáit el kell végre vetnünk. Magában semmiféle összhangzás nem jó és nem rossz. Van mondanivaló, amelyet csak félénk, balog asszonánccal, s van, amelyet csak színes, tiszta, nagyzengésű rímmel lehet kifejezni. A rím akkor jó, ha a tartalommal adekvát (mégha egyébként ügyetlen ragrím is), és akkor rossz, ha a tartalommal inadekvát (mégha egyébként egy többszótagos ige csattan is össze, szikrázva, végig, egy többszótagos főnévvel). Ha különben ez a rím-kérdés valakit közelebbről is érdekel, hadd legyek szerénytelen az illető figyelmét fölhívni a Kardos Albert-emlékkönyvre, amelyben az itt érintett gondolatot tüzetesebben is megpróbáltam kifejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!