Szepsi Csombor Márton - Két ének

Két enek^*.

Az regi Historicusok és Poetak^* nem csak Vlyssesnek elmeiet, hanem Penelopenakis irasban hattak hüséget: nem czak Herculesnek hanem Camillanakis diczirtek vitezséget: ne[m] czak Hyppolitusnak hanem az Romai Lucretianakis javallottak tizta életet: egy szoval, az mi dicziretes dolgokat czelekettenek az Aszszonyállatok, szinten ugy azokat az ö emlekezetekre, mint szinten az ferfiaknak az magok czelekedetit, hogy igy sem az ferfiui sem az Aszszonÿ rend, érdemlet hiret nevet testevel eggyüt halála utan az koporsoba be ne vinne: söt inkab hogy az emberek közöt mindenkori zengedezesben lenne, szorgalmatosan fel jedzettek^*. Hogy azért ez⁺(399)⁺

KEGYES ES BÖCZÜLETES ASZSZONŸMNAK

Titili Sophianak^*
Szabo Margitnak^*, az te-
kintetes Meszáros Thamas Vramnak
meg maradot Eözvegyének.

Nem külömben mint az ide fellyeb be iegyzet Nemes és Nemzetes Vraimeknak hirek, nevek, minden iokhoz valo kegyes induláttyokert, sockaig meg maradhatna, tiztes neveket ide irtam homályos munkámba, és ily ket énekel tizteltem fel.

1 Mellyet irtam bünöm boczanattyaert.

Melod[ia] Oh ki kesön futok lelkem orvos &c.^*

IFfiuságom vétke gyakran iut eszemben, Ki banatot indit s-siralmat szivemben, Hogy tölem alnokul megh bantatot Isten, Varom bünteteset magamra veletlen. Ninczen batorsága nyomorult feiemnek, Rettegése penig nagy vagyon veszetnek, Mint az tenger habia ellene revesznek, Vgy én vetkeimis keserves lelkemnek. (400) Naprol napra arad s-nevekedik kinom, Bünnek terhe alat nincz semmi oszlopom, Lelkem ismereti uyttya faydalmom, Halálra meltonak itél gondolatom, Nem hiszem tengerben hogy szamosab legyen Fenekére szallot föveny böueb legyen, Avagy töb madarat az kék égh visellyen, Mint én büneimnek soksága eltemben. Mind+ ezekben engem taplal czak reménség Noha félelmet szor lelkemre az ketség, Iol tudom atyamnal vagyon kegyelmeség, Ki engem meg öriz ne arczon az vetségh. Azért hozzad szomat fel emelem menyben, O Irgalmasságnak kut feie io isten, Halgasd meg keresem ne boczas üressen, Fohazkodo szolgad utadra had terjen. Boczánatot kérek töled mindenekröl, Kickel meg sertettem neved+ hitetlenül. Emlekezzel Vram regi kegyelmedröl, Mely által ki vitted szentid serelmekböl. Mert ha Vram velem mint szolgaddal perlesz, Igasságod szerint esetimröl itelsz, Nem alhat meg feiem mint az erös vitez, Nalánal erösseb hadban ha reá, nez. Nem volt ez világban senki vétek nelkül. Ki az természetnek löt rendeleséböl, Ki nem vétet volna erötelenségböl,+ De gyogyulastis vöt czak töled Istentöl. (401) Amaz álnok kigyo meg czala Adamot, Fenyes Palotabol le hoza Davidot, Bünre kénszerite bölcz eszes Salamont, Té engedelmedböl mindennek arthatot, De kik szent Fiadnak halálat io keduel, Magokhoz kapczoltak érdemét örömmel. Szabadulások löt: kegyes tekintettel Mert öket értetted io gyogito irrel. Ald meg Vram kérlek fiad által lelkem, Vigaztald igiddel ketséges életem, Szomoru felhökben ne maradgyon fényem Indiczad örömre keseredet szivem. Peldaiul agy engem minden nyomorultnak, Kik bünök iutalmat erzik nagy sulyosnak. Poenitentiara hogy utat magoknak, Keressenek látuan voltat irgalmadnak. Ily könyörgesemmel untatam atyamot, Bünömnek soksága mikoron banatot, Szivemre hozot testbeli faydalmot, Legyen aldot neve mert mar meg gyogitot Mint Halasz rut viztül meg szaraduan szepül, Nyereséget latuan vigan beszél s örül; Igy szivem vigsága bün hagyvan öregbül, Lelkem ismereti mindennap könyebbül. Ezer felet lat szaz tizen hatod idö; Minden reszeiben szépen kedueskedö, Ezeket hogy iram fel tetzet esztendö, Volt nekem örömmél banatotis szerzö.

(402) II. Azon Notára^*.

Mellyet irtam jo ki mulásomért.

EGhekben lakozo szentséges haromsag, Kinek ninczen sem[m]i dolgaban hamissag: Kegyelmességedböl al földi Vrasag, Czak teneked szolgal menyei sokasag: Az fényes nap és hold téged tart Vrának. Tündöklö Planetak ismernek Hadnagynak, Sebes tenger habia szolgal mi voltodnak, Engednek szelekis paranczolatidnak. Királyok, Czaszárok, bölczek, hatalmasok Kiczinnyek, öregek, szegenyek, gazdagok. Nap keletre, délre, nap nyugatra lakok, Czak téged imadnak ez földön budosok. Aldast az kemény föld egyedül töled vár, Read veti szemet Philemile Madar. Felségedben bizik meg szalláskor vég var, Nalad nelkül mindent köuet siralmas kar. Bizodalmam vagyon nekemis czak ben[n]ed, Reménsegem sohol ninczen te kivüled, Idegen helyekben mert te vezérletted, Szarandok szolgadat s-iavaddal ertetted. Gonosz ellenségnek szivet rettegessel. Szemeit be fogtad sürö setétségel, Földre taszitottad fenyegetéseddel Hogy nekem ne árcson fegyvere elivel! (403) Raytam érdemnelkül ki mutadtad szined, Fiadhoz ielentuén hogy nagy te szerelmed: Nem veszed szegénröl le fenyes ket szemed, Ha tellyes lélekböl szüböl követ téged. Iollehet ez testben vagyon sok szükségem Melynek be töltése czak nálad Istenem, De ez könyörgésben kivalyképpen lelkem, Egy dolgot kér töled, halgasd meg kéresem Iol tudom határat földi eletemnek, El végezted Vram mint töb embereknek, Mulando orai, napiai feiemnek, Nalad niluan vadnak czelekedetimnek Iarasokban idök soha meg nem álnak Mint az sebes vizek szinten ugyan folynak, Regüllö madarhoz ök hasonlitatnak, Kik nagy gyorsaságal egh alat futkosnak. Hertelen esztendök mint az füst es para, Mint mezöben szépen tündöklö viola, Avagy vyult fanak veszendö arnÿka, Mely keves ideig tárt minden iol lattya. Virágnák szépsęge nagy hamar el mulik Gyenge fünek szine rut földe valtozik, Igy röuid életem ki mostan tündöklik, Röuid idö mulan it nem találtatik. Az kegyes termeszet nem atta vęgh hazul, Ez testet ennekem hanem czak szallasul, Röuid ideiglen valo kis Satorul, Mely tabornak helyen hertelen meg avul, (404) Mint az vizeniaro ha ki szal haiorul, El iöt utat nézuen nem ismeri partrul, Ezenképen lelek ki menuen testembül, Nem emlekezik meg többe ez életrül. Kerlek azért Vram ha el iö az ora, Mellyen ez vilagbol szolgadnak utára, Kelletik indulni: nész bodogságára, Visely lelkemnekis gondot otalmára. Engedgyed itelyem az halalt aytonak, Kin által kel menni nekem nyomorultnak, Poenitentiara agy idöt busultnak, Vessem le rut szennyet én alnoksaghimnak, Mongyam szent Fiaddal: kezedben aianlom Lelkemet oh Atyam ved hozzad kivanom. Hazaia szolgadnak legyen Paradiczom, Kiben mind öröcke legyen maradásom. Ezt küldem Vramhoz szive[m]böl Menyegbe Ketsęgem nincz benne vete füleibe, Ez földön latogat iockal életembe, Holtóm utan viszi lelkem seregébe. Magaztalas aldás adassek diczösség, Tied nagy Vr Isten legyen az tiztesseg Mert egyedül te vagy halhatatlan felsegh, Mindenkor kezedben ál földi kerekseg VEGE.