Az ezeregyéjszaka meséi : A megmérgezett tej

A megmérgezett tej

Azt hallottam, hogy egy kereskedőembernek vendége érkezett a házába. A kereskedő elküldte rableányát a bazárba, vegyen egy köcsög tejet. A leány elment a korsó tejért, és amikor hazafelé tartott, egy héja repült el fölötte. Karmai között egy kígyót vitt, és amint szorongatta, a kígyóból egy csepp méreg belecseppent a korsóba, anélkül, hogy a leány észrevette volna. Mikor hazaért, gazdája átvette tőle a tejet, ivott belőle ő is, meg a vendége is, és alig jutott a tej a gyomrukba, mind meghaltak.

"Most döntsd el, ó, király, ki a hibás ebben a végzetes esetben?" A jelenlevők egyike azt mondta, azok a hibásak, akik ittak a tejből. Mások azt, hogy a leány hibás, hogy nyitva vitte a köcsögöt, takaratlanul.

Esz-Szindibád, a fiú nevelője így szólt: "Mit mondsz te, fiam?" A királyfi ezt felelte: "Azt mondom, hogy a hozzászólók tévedtek, mert sem a leány nem tehet róla, sem az asztali társaság. Az ő életük határideje lejárt, és ennek az eseménynek segítségével telt be rajtuk a végzet."

Mikor a jelenlevők ezt meghallották, elbámultak és hangos szavakkal magasztalták a királyfit. Azt mondták: "Ó, urunk, a te feleleted olyan, hogy ahhoz nincsen fogható: te korunk nagy bölcse vagy." De a királyfi ezek hallatára így válaszolt: "Nem vagyok én olyan bölcs; egy vak seikh, egy hároméves és egy ötéves fiú bölcsebb volt nálam." A jelenlevők kérlelni kezdték. "Ó, ifjú, meséld el nekünk annak a háromnak történetét, akik nálad bölcsebbek."

A királyfi erre ezt mesélte:

A vak seikh története

Hallottam, hogy volt egyszer egy gazdag kereskedő, aki sokat utazott mindenfelé. Egyszer megint el akart menni valamelyik városba, és ezért megkérdezett mindenkit, aki onnan jött, hogy miféle áruval lehet ott legtöbbet keresni. Azt felelték neki, hogy szantálfával, mert azt ott drágán megveszik. A kereskedő hát minden pénzén szantálfát vett, és elment abba a városba. Mikor odaért, már késő este volt. Éppen egy öregasszony jött arra, juhait terelve. Mikor a kereskedőt meglátta, megkérdezte tőle: "Ki vagy te, ember?" A kereskedő így felelt: "Idegenből jött kereskedő vagyok." Ekkor az asszony azt mondta neki: "Légy óvatos ebben a városban, az emberek itt csalók és tolvajok, az idegent becsapják, hogy hatalmukba ejtsék, és felzabálják, amije csak van. Hát ezt tanácsolom neked." Ezzel odábbállt.

Másnap a városnak egy lakosával találkozott; ez köszöntötte és megszólította: "Uram, honnan jöttél?" - "Ebből meg ebből a városból." - "Miféle portékát hoztál?" - kérdezte tovább. A kereskedő így felelt: "Szantálfát hoztam, mert úgy hallottam, hogy nálatok jó ára van." Így szólt ekkor a városi: "Nagyon tévedett, aki neked ezt a tanácsot adta, mert mi a fazék alá is ezzel a fával gyújtunk tüzet, úgyhogy nálunk az ára ugyanolyan, mint a hitvány fáé." Mikor a kereskedő ennek az embernek szavait meghallotta, nagyon elszomorodott, megbánta a dolgot, de még habozott, hogy higgyen-e neki, vagy ne?

A kereskedő aztán megszállt a városnak egy fogadójában, és szantálfából tüzet rakott a fazeka alá. Mikor új ismerőse ezt meglátta, azt kérdezte tőle: "Eladnád nekem ezt az egész fát annyiért, amennyit csak kívánsz?" - "El én" - felelte a kereskedő. Az pedig átvitte a kereskedőnek minden szantálfáját a maga házába. Az eladó elhatározta, hogy a vétel árát aranyban fogja követelni.

Másnap reggel, amikor a kereskedő a városban járkált, egy kékszemű emberrel találkozott, az is ottani lakos volt, és egyik szeme hiányzott. Megfogta a kereskedőt, és azt mondta neki: "Te vagy az, aki megfosztott fél szememtől! Most már nem szabadulsz ki karmaim közül."

A kereskedő tiltakozott, és azt mondta, ez valami tévedés. Az emberek is összegyűltek körülöttük, és azt mondták a félszeműnek, adjon neki haladékot másnapig, hogy megfizethesse a szeme árát. A kereskedő kezest állított magáért, hogy szabadon engedjék és elment. De amikor azzal a félszeművel huzakodott, elszakadt a cipője, elment hát a foltozóvargához, odaadta a cipőjét, és azt mondta: "Javítsd ki, annyit kapsz érte, hogy örülni fogsz neki."

Mikor elment a varga műhelyéből, látott egypár embert együtt ülni; valamit játszottak. Ő is közéjük ült nagy bajában, bánatában, és kérte, engedjék meg, hogy velük játszhasson. Játszott velük, ők nyertek, és azt követelték tőle, hogy vagy a tengert igya ki, vagy minden pénzét adja oda. A kereskedő felkelt, és kérte, adjanak neki másnapig haladékot. Aztán elment, és nagyon nekibúsult azon, amit csinált, és nem tudta, mitévő legyen.

Tépelődve, bánatosan ült a város egy helyén, amikor egyszerre csak az az öregasszony jött arra. Meglátta a kereskedőt és megszólította: "Biztosan jól megjáratták veled a város lakosai, mert látom, hogy olyasvalami esett meg veled, ami elbúsít." A kereskedő elejétől végig mindent elmondott neki, ami vele történt. Az asszony megkérdezte: "Ki szedett rá téged a szantálfával? Hisz nálunk a szantálfa egy ratljának^[52] tíz dinár az ára! De adok egy tanácsot; remélem, hogy ezzel mindent rendbe hozhatsz. Éspedig: menj el ehhez meg ehhez a kapuhoz, ott egy vak seikh lakik; járni se tud, de okos, bölcs, ügyes, szemes. Mindenki eljár hozzá ügyes-bajos dolgával, és mindenkinek tud jó tanácsot adni, ami segít a baján, mert ő jártas minden cselvetésben, boszorkányságban és mesterkedésben. Ez az ember egy csaló bandához tartozik, és az alvilági nép nála gyűlik össze minden éjjel. Menj oda, bújj el ott a zsarolóid elől; hallgasd meg, mit beszélnek a seikhnél, úgyhogy ne lássanak; majd elmondanak eseteket azokról, akik túljártak mások eszén, meg, akiket rászedtek. Talán hallasz tőlük valami ötletet, amely téged is megszabadít zsarolóidtól."

A kereskedő csakugyan elment oda, ahova az öregasszony utasította, ott elbújt, és mikor meglátta a seikhet, közelebb lopózott. Rövid idő múlva eljött hozzá a társasága, amelynek ő bírája volt. Mikor a seikh elé értek, köszöntötték őt meg egymást, aztán leültek a seikh köré. Mikor a kereskedő megnézte őket, ott látta négy hitelezőjét is a megjelentek között. A seikh ételeket tétetett eléjük, ettek, és utána mindegyik előhozta, hogy mi történt vele azon a napon. A szantálfa vásárlója is előállt, és elmesélte az öregnek, mi esett meg vele. Elmondta, hogy vett valakitől szantálfát, árán alul, azzal, hogy annyit ad egy szál fáért, amennyit az eladó kíván.

"A te üzletfeled túljárt az eszeden" - szólt a seikh. Az megkérdezte: "Már hogy járt volna túl az eszemen?" Az öreg így felelt:

"Ha most azt mondja neked, hogy az árát aranyban vagy ezüstben akarja: megadod neki?" - "Megadom - felelte az -, és még mindig enyém lesz a haszon." Így szólt ekkor a seikh: "De ha majd azt találja mondani, hogy az árát bolhákban akarja, mégpedig felerészt hím, felerészt nősténybolhákban, akkor mit csinálsz?" Most belátta az ember, hogy ő a becsapott fél.

Most a félszemű állt elő, és ezt mesélte: "Ó, seikh, ma egy kékszemű emberrel találkoztam, aki idegen ebben a városban. Odamentem hozzá, lefogtam és azt mondtam, hogy ő fosztott meg szemem világától, és addig nem engedtem szabadon, amíg egypáran nem kezeskedtek érte, hogy visszajön, és megtéríti a szememet." Azt mondta erre a seikh: "Ha ő akarja, felülkerekedhet rajtad." - "Már hogy kerekedhetne felül?" - "Hát úgy - felelte a seikh -, hogy azt mondaná neked: »Vedd ki szemedet, én is kiveszem az enyémet, és mérjük meg mindegyikét; ha az én szememnek ugyanakkora a súlya, mint a te szemedé, akkor jogos a követelésed.« Így majd bírsággal fogsz neki tartozni a szeméért, te egészen vak leszel, ő pedig látni fog a megmaradt szemével." Az ember ekkor belátta, hogy a kereskedő ezzel a fogással kijátszhatja.

Ezután a foltozóvarga lépett elő, azt mondta: "Ó, seikh, ma egy emberrel találkoztam; a cipőjét adta nekem javítani, de nem fizetett érte. Azt mondta, hogy javítsam ki, és annyit ad érte, hogy örülni fogok neki. De én csak az egész vagyonával leszek megelégedve." - "Ha ő akarja - felelte a seikh -, átveszi tőled a cipőjét, és nem fizet érte semmit." - "Hogyhogy?" - kérdezte a foltozóvarga. A seikh így felelt: "Azt fogja neked mondani, hogy a szultán ellenségeit leverték, ellenfelei elgyengültek, gyerekei és segítő szövetségesei megsokasodtak, és megkérdezi, örülsz neki vagy nem? Ha azt mondod, hogy örülsz, fogja a cipőjét és elmegy. Ha azt mondod, nem örülsz, arcodba meg a hátadba vág a cipővel." A foltozóvarga belátta, hogy kifoghatnak rajta.

Utána az az ember lépett elő, akivel a kereskedő a szerencsejátékot játszotta: "Én, seikh, egy emberrel találkoztam, fogadást kötöttem vele és megvertem. Azt mondtam neki: »Idd ki ezt a tengert, és én odaadom neked minden pénzemet; ha nem iszod ki, te adod nekem minden pénzedet.«" - "Ha ő ki akar fogni rajtad - szólt a seikh -, akkor kifoghat!" - "Hogyan?" - kérdezte a szerencsejátékos. A seikh így felelt: "Azt mondhatja neked: »Fogd meg kezeddel a tenger száját, és úgy add ide nekem, akkor kiiszom.« Te ezt nem tudod megcsinálni, úgyhogy ezzel a fogással föléd kerekedik."

Mikor a kereskedő mindezt hallotta, már tudta, mit kell tennie a zsarolóival. Mihelyt azok eltávoztak a seikhtől, a kereskedő is hazament szállására. Reggel pedig elment ahhoz, aki a fogadás értelmében kötelezni akarta, hogy megigya a tenger vizét, és azt mondta neki: "Nyújtsd ide nekem a tenger száját, és én kiiszom a tenger vizét." Az ember ezt nem tudta megcsinálni, tehát a kereskedő lett a nyertes, és a szerencsejátékos száz dináron váltotta meg magát és odábbállt.

Most megjelent a foltozóvarga, és követelte azt a díjazást, aminek örülni fog. Ekkor a kereskedő elmesélte neki, hogy a szultán leverte ellenségeit, megsemmisítette minden ellenfelét, hogy gyerekei megsokasodtak, és megkérdezte, örül-e. A foltozóvarga azt felelte, örül, mire a kereskedő fogta a cipőjét, és fizetés nélkül távozott.

Azután a félszemű jött el a kereskedőhöz, és a kártérítést követelte szeméért. A kereskedő azt mondta: "Vedd ki a szemedet, én is kiveszem az enyémet; majd megmérjük, és ha ugyanannyit nyom mind a kettő, jogos a követelésed, és megfizetem a kártérítést." Ekkor a félszemű azt mondta, adjon neki haladékot, de végre kiegyezett a kereskedővel száz dinárban és elment.

Végül megjelent az az ember, aki a szantálfát vásárolta, és azt mondta neki: "Itt van a szantálfa ára." Megkérdezte a kereskedő, mennyit akar adni. "Megegyeztünk benne - felelte a másik -, hogy az egész mennyiséget annyiért veszem, amennyiért akarod. És hogyan akarod a mennyiség árát: aranyban vagy ezüstben?" A kereskedő azt felelte: "Nem fogadom el másban, mint bolhákban, amelyek fele hím, fele nőstény." - "Ilyen fizetséget én nem tudok adni" - szólt a másik. A kereskedő tehát kifogott rajta. Száz dináron váltotta meg magát, és a szantálfát is visszaadta. A kereskedő aztán eladta a fát azon az áron, amelyet ő akart érte, fogta a pénzt, és elutazott a városból, vissza a hazájába.

A hároméves kisfiú

Ami pedig a hároméves kisfiút illeti, volt egyszer egy kéjenc, aki minden asszony után futott. Egyszer hallott egy gyönyörű szép asszonyról, aki egy másik városban lakott. Az ember elutazott abba a városba, ajándékokat is vitt magával, és levelet küldött az asszonynak, amelyben leírta neki, mennyire gyötri a vágy utána, mekkora szerelemre gyulladt iránta, meg hogy a nagy szerelem űzte el otthonából, és hozta el hozzá. Az asszony megengedte neki, hogy meglátogassa. Mikor az ember elment a házába és belépett, az asszony felkelt, nyájasan és tisztelettel fogadta, megcsókolta kezét, és a legnagyobb vendégszeretettel vendégelte meg, etette-itatta.

Volt az asszonynak egy kisfia, hároméves gyerek; azt az asszony magára hagyta, és beküldte a konyhába, hogy vigyázzon a fazekakra. A férfi ekkor az asszonyhoz fordult: "Gyere, és feküdjünk le." De az asszony azt felelte: "Ott ül a gyerek, és néz minket." - "Apró gyerek még; nem ért ez semmit, és nem tud beszélni." - "Ha tudnád, milyen eszes - szólt az asszony -, nem beszélnél így."

Ezalatt a gyerek látta, hogy a rizs megfőtt, és keserves sírásra fakadt. Az anya megkérdezte: "Miért sírsz, fiacskám?" Azt mondta a gyerek: "Meríts nekem ebből a rizsből, és tégy bele vajat."

Az asszony beletett vajat, a gyerek pedig evett, de megint elkezdett sírni. Kérdezte az anya: "Miért sírsz, fiacskám?" A gyerek azt felelte: "Édesanyám, tégy bele cukrot is."

A férfi mérgesen szólalt meg: "De haszontalan gyerek vagy!" De a gyerek így felelt neki: "Alláhra, csak te vagy a haszontalan, aki nagy fáradsággal utazol városról városra paráználkodni, nem pedig én, aki olyanért sírok, ami itt van a szemem előtt, én a könnyeimmel fizetek érte, aztán megeszem a rizst vajjal meg cukorral, és jóllakom vele. Hát melyikünk a haszontalan?"

Mikor az ember ezt meghallotta, nagyon elszégyellte magát, és ennek a kisgyermeknek szavai miatt megbánta, amit tett, és nem okvetetlenkedett többet az asszonynál; hanem hazament és bűnbánat emésztette, amíg meg nem halt.

Ezután így beszélt a királyfi:

Az ötéves kisfiú

Ami pedig az ötéves kisfiút illeti, hallottam, ó, királyom, hogy négy kereskedő összeadott ezer dinárt, mint közös vagyont. Betették egy zacskóba, és elindultak árukat összevásárolni. Útközben egy szép kerthez értek; bementek, a zacskót a kertet őrző asszonynál tették le, és azt mondták neki: "Csak úgy add ki ezt a zacskót, ha mind a négyen jövünk érte."

Mikor bejutottak a kertbe, gyönyörködtek a szép tájban, aztán ettek-ittak, vigadtak.

Az egyik azt mondta: "Hoztam egy kis illatszert magammal, gyerünk, mossuk meg fejünket ennél a folyóvíznél, és szagosítsuk ki magunkat." A másik azt mondta rá: "Fésű kellene." A harmadik meg: "Kérjünk a kert felvigyázó asszonyától; talán neki van itt fésűje."

Az egyik kereskedő elment az asszonyhoz, és azt mondta neki: "Add ide a zacskót." De az asszony azt felel te: "Csak ha mind eljöttök érte, vagy a többi társad is azt mondja nekem, hogy adjam ki neked."

A társaság olyan helyen volt, ahonnan az asszony láthatta és hallhatta őket. Ezért az ember odakiáltott társainak: "Nem akar ideadni semmit!" Akkor azt kiáltották vissza az asszonynak: "Add oda neki!" Mikor az asszony ezt meghallotta, odaadta neki a zacskót, az pedig fogta és megszökött vele.

Mikor a többiek látták, hogy soká elmarad, elmentek a felvigyázó asszonyhoz és megkérdezték: "Miért nem adtad oda neki a fésűt?"

- "Nem azt kérte tőlem - felelte az asszony -, hanem a zacskót, és én csak a ti engedelmetekkel adtam oda neki. Ő aztán elment vele útjára." Az asszony szavainak hallatára arcukat csapdosták, megragadták az asszonyt, és azt mondták neki: "Mi arra adtunk engedélyt, hogy a fésűt vegye át!" - "Nekem egy szót se szólt fésűről!" - mondta az asszony. Ekkor a három kereskedő megfogta, és elvitte a kádi elé. Ott elmondták az esetet, és a kádi kötelezte az asszonyt, hogy adja vissza a zacskót, és állítson kezeseket hitelezőinek.

Az asszony egészen kétségbeesve távozott, azt se tudta, merre megy. Az úton egy kisfiúval találkozott, ötéves volt a gyerek; mikor meglátta az asszony feldúlt állapotát, megkérdezte: "Mi a bajod, nénikém?" Az asszony nem is felelt neki, ilyen kisgyereket számba se vett; de a fiú kétszer-háromszor megismételte a kérdést, végre mégis elmesélte neki: "Egy társaság jött a kertbe, letett nálam egy ezer dinárral teli zacskót, azzal a kikötéssel, hogy ne adjam oda egyiküknek sem, ha nem mindnyájan jelentkeznek érte. Aztán sétáltak, üdültek a kertben, amíg az egyik odajött hozzá, és azt mondta: »Add ide a zacskót.« De én azt feleltem: »Addig nem, amíg a társaid is el nem jönnek érte.« Ő meg azt mondta, neki engedélye van tőlük arra, hogy kiadjam neki a zacskót. Oda is kiáltott nekik - mert elég közel ültek hozzánk -, hogy én nem akarok neki odaadni semmit, mire azok visszakiáltották, hogy csak adjam. Én odaadtam a zacskót, ő pedig elment vele. Mikor már soká elmaradt, a társai odajöttek hozzám, és azt kérdezték, miért nem adom már oda a fésűt. Megmondtam nekik, hogy ő egy szót se szólt fésűről, hanem csak a zacskóról, erre megfogtak, elvittek a kádi elé, ez pedig arra kötelezett, hogy térítsem meg a zacskót." A gyerek így szólt most: "Ha adsz egy dirhemet cukorra, megmondom, hogy kerülhetsz ki a bajból." Az asszony odaadta a pénzt és megkérdezte: "Hát mi az, amit mondani akarsz?" A gyerek így felelt: "Menj vissza a bíróhoz, és mondd neki: »Úgy szólt köztünk az egyezség, hogy csak mind a négynek jelenlétében adjam át a pénztárcát.«" Az asszony visszament a kádihoz, megismételte előtte, amit a gyerek mondott. A kádi ekkor így szólt a felekhez: "Volt köztetek ilyen egyezség?" - "Volt" - felelték azok. "Akkor hát - mondta a kádi - hozzátok elém a társatokat, és átvehetitek a zacskót."

Az asszony így megmenekült, és elmehetett útjára anélkül, hogy baja esett volna.

A király boldogan hallgatta fiának szavait, a vezírek és a jelenlevők mind azt mondták a királynak: "Urunk, királyunk, a te fiad korunk legkiválóbb elméje." És áldást kértek fejére. A király keblére szorította fiát, megcsókolta szeme közt, és megkérdezte tőle, hogyan állt a dolog avval a rableánnyal. A fiú megesküdött a magasztos Alláhra és az ő jóságos prófétájára, hogy a leány volt, aki erőszakoskodott; ő mindvégig tartózkodó maradt. A király hitt fia szavának, és így szólt hozzá: "Ítélkezz hát fölötte. Ha akarod, kivégeztetem, ha nem, mást teszek vele, egészen a te kívánságod szerint." A fiú azt mondta apjának: "Utasítsd ki a városból."

És a fiú meg apja boldogságban, bőségben élt, amíg el nem jött értük minden vígság megrontója, minden egység megbontója.

Ez az, ami reánk maradt a királynak, fiának, a rableánynak és a hét vezírnek históriájából.