A Pallas nagy lexikona - Korán

Korán

(Al-korán), helyesen ejtve Kur'-án. Al-K. v. Kor-án (arab) a. m. hirdetés; az iszlámnak szentirása, melyet az ortodox iszlám istennek örök idők óta létező, Mohammednek az emberek között való hirdetés végett szájára adott szavának (Kalám Alláh a. m. Isten igéje) tekint. Mohammed a Koránt prófétai működése különféle korszakaiban hirdette, mindig isten nevében beszélvén. E beszédeket a próféta halála után legelőször Abú Bekr khalifa, Zejd b. Thábit, Mohammed iródiákjának segítségével gyüjtött össze azon töredékekből, melyeket egyes emberek vagy irásba foglaltak, vagy pedig csak emlékezetükben megtartottak vala. Mivelhogy azonban ez alapon oly kevéssé biztos szöveg jött létre, hogy az iszlámvilág különféle vidékén az isten szavát egymástól eltérő módon őrizték, a harmadik khalifa, Othmán (653) egy új végleges szerkesztéssel állt elő, melynek eredményét az iszlám összes tartományaiba mint kötelező kánoni szöveget elküldött; egyúttal pedig az előbbi szerkesztés teljes mellőzését elrendelte. Ez az Othmán-féle szerkezet van a K. most is használt szövegében megerősítve. De a most érvényes kánoni szöveg mellett is az egyes szavakra vonatkozó eltérő olvasásmódok is meg vannak őrizve; a K.-olvasás hét legnagyobb tekintélye nevében fenmaradt variae lectiones magában az ortodox tudományban kegyeletes hagyományozás tárgyát képezik és a kommentárokban hiven fel vannak említve, sőt még az eltéréseket is isteni kinyilatkoztatásra szokták alapítani. A K. a mohammedán vallás legfőbb törvénye, mert kinyilatkoztatás alapját képezi. Tartalma nagyon változatos; ott találjuk az isten hatalmának magasztalását, az isteni itélet eleven szinü leirását, biztatást a hivők számára, fenyegetéseket a hitetlenek ellen; szól a paradicsom gyönyöreiről, a pokol kínjairól, a hitetlenek elé intő például állítja a prófétáikat üldöző régibb pogány népek pusztulását; előad bibliai történeteket, nagy részében vallásos és polgári törvényeket szab a hivők községe számára. A bibliai történetekre vonatkozó dolgok azokból az értesülésekből vannak merítve, melyeket Mohammed zsidókkal és keresztényekkel való érintkezésének köszönt; de az e forrásokból származó okulást nagyon homályos, sokféle félreértéstől zavart módon dolgozta fel. Kölcsönzésen alapul továbbá sok vallásos fogalom és műszó is, melyeket a saját vallása számára elsajátított. - A K. nyelvezete és stilusa nem egyenletes, egyöntetü. A tagadhatatlanul hatalmas költői erőt mutató darabok mellett terjengős, dagályos és zavaros stilü részeket találunk. Átalán a Mohammed prófétai pályájának kezdetéből származó darabok sokkal magasabb ihletről tanuskodnak; Mohammed pályája haladásával a K. stilje mindinkább elgyengül, ellapul. A K. külső szinét a prózai rímelés (szads') adja meg. Mohammed hirdetésében ugyanazon formát alkalmazta, mely a régi arab kuruzslók s a pogányság szent férfiainak beszédét jellemzi. (V. ö. Goldziher, A pogány arab költészet hagyománya, Budapest 1893, 18-20. lap.) Ez maradt a prófétai beszéd alakja később is. A mohammedánok szerint a K. nyelvének tökéletessége, stiljének szépsége utólérhetetlen, vele a legnagyobb szónokok és költők hiába versenyeznének és e szempontból is a legnagyobb csoda, melyet a próféta, kiről azt mondják, hogy teljességgel tanulatlan, irni-olvasni nem tudó ember volt, művelt. Különféle módon osztották fel a K.-t. Legközönségesebb a 114 fejezetre való felosztása; minden egyes fejezet neve: szúra, a szúrákon belül az egyes versek neve: ájat. A szúrák a tartalmukból kikapott egy részlet, némelykor kezdő szavuk szerint vannak elnevezve; igy a II. a tehén, a XVIII. a barlang, XX. T. H., XXI. a próféták. L. K. stb. A szúrák nem keletkezésük sorrendje, vagy egymás közötti belső kapcsolatuk szempontjából következnek egymás után. A sorrend megállapításában a szerkesztőket pusztán külső szempontok vezették. A fátihá-n (l. o.) kezdődik a K. és ezután külső terjedelmük szerint következnek a szívák, a leghosszabb másodiknak, azután a kevésbbé terjedelmesek, mig aztán legvégül vannak a legrövidebbek. Már a mohammedán tudomány is komolyan foglalkozott azzal, hogy e rendszertelen sorrendből a szúrák keletkezésének kronologiáját kiderítse. Vannak eszerint mekkai szúrák, azaz olyanok, amelyeket a próféta pályája tiz első évében hirdetett, vannak medinaiak, melyeket Medinába való kivándorlása (hidsra) után mondta el; ezek után ismét mekkaiak következnek, azaz amelyeket Mekka meghódítása után nyilvánított. A K.-kritika legbonyolultabb, de legfontosabb kérdései közé tartozik a kronologiai rendet a próféta tanítása belső fejlődésével párhuzamosan megállapítani. Az első mekkai szúrák, melyek a próféta lelkesedésének erejéből keletkeztek, lendületesség és eleven hatás tekintetében felülmulják azt, amit a próféta medinai korszakában hirdetett, midőn a próféta helyébe már a szervező államférfi, a közvetlen ihlet helyébe politikai okosság és számítás lépett. - A K.-nal kapcsolatos dogmatikai kérdésekre nézve az iszlám II. sz.-a óta nagy viták folytak; az ortodox tan ellenében a Mu'taziliták (l. o.) azt tanítják, hogy a K. nem örök időktől fogva létezik, hanem istentől teremtve van és eszerint az időben keletkezett. A K. magyarázása a mohammedán teologiai tudományok között a legelső helyet foglalja el az óriási irodalmat hozott elő (l. Tafszir). A K. felolvasásának is megvannak a szabályai, melyeket a tadsvíd tudománya foglal magában. - Európában a XVI. sz. óta kezdtek a K.-ra ügyet vetni; ekkor Santo Pagnini Velencében kiadást rendezett az iszlám szent könyvéből, melyet azonban pápai rendeletre elégettek. Utána Hinckelmann (Hamburg 1694) nyomatta ki a K. szövegét; nemsokára azután Maracci 2 kötetben adta ki (1698) terjedelmes bevezetéssel (Prodromus), latin fordítással, magyarázó jegyzetekkel és minden szúra után Refutationes cím alatt a tartalom megcáfolásával. Azóta több ízben jelentek meg a K. kiadásai; most leginkább használják Flügel szövegét (Lipcse 1834, legújabb kiadás 1870). Keleten ugyan vallásos nehézségeket támasztanak a K. kinyomatása ellen; mindamellett Indiában több ízben bocsátották sajtó alá; különben leginkább kőnyomatos sokszorosítások járják. Említést érdemel azonban azon tény, hogy a khinai könyvnyomtatás módjára már a X. sz.-ban is sajtó alá bocsátották a K. egyes darabjait; az ősnyomtatványok maradékait most a Rainer főherceg papirusz-gyüjteményében őrzik. (V. ö. Budapesti Szemle LXXVIII. köt. 6. l.) A K.-t sok ízben fordították európai nyelvekre. Legelőször a XII. sz.-ban Péter clugnyi apát fordíttatta le latin nyelvre Rob. Retensisszel, egyéb arab szövegekkel együtt, melyeknek fordítója dalmatiai Hermann. E munka csak 1543. adatott ki Baselben Bibliander által Melanchton bevezetésével. Utána következett Maracci latin fordítása (Padova 1698). Továbbá felemlítendők angol részről: Sale munkája (London 1734, több kiadást ért, legutóbb 1892), tájékoztató bevezetéssel az iszlámról; Rodwell-é (u. o. 1861, újabban 1878) és különösen Palmer-é (2 kötet, Oxford 1880 a Sacred looks of the East során); francia részről: Savary, Le K. de Mahomet (Páris 1783, újabban 1891); Kasimirski jó bevezetéssel ellátott fordítása (u. o. 1840 és azóta több újabb kiadásban); német részről: Wahl-é (Halle 1828); Ullmann-é (1. kiad. Bielefeld 1840, 7. kiad. u. o. 1881); Rückert hagyatékából Müller Ágost a K. nagy részére terjedő német fordítást adott ki (M. m. Frankfurt 1888); Klamroth a mekkai szúrákat fordította (Die 50 ältesten Suren des K. in gereimter deutscher Übersetzung. Mit einem Anhang über die übrigen mekkainschen Suren, Hamburg 1890). Magyar fordítások: Alkorán, Mohammed Abdali fia hamis prófétának iszlámi hitvallása, magyarosították s jegyzetekkel ellátták Buziday Szedlmajer Imre és Gedeon György (Kassa 1831); Szokolay, A törökök politikai, társadalmi és vallásos törvénykönyvük (Pest 1854).