Irodalomkritika (részlet)

Irodalomkritika ( Irodalmi Lexikon)

A szó görög eredetű, a kritész 'bíró' szóból származik. Irodalmi kritika, irodalmi bírálat: tágabb értelemben azon írásművek összessége, amelyek az egyes irodalmi irányok, írók, művek helyét, jelentőségét határozzák meg kora társadalmi, szellemi életén, ennek konkrét dinamikáján, egészén belül. Legfőbb feladata az értékelés ( Érték, esztétikai ítélet), az elemzés útján történő, elméleti alapú szisztematikus megismerés. Szűkebb értelemben az újonnan megjelent irodalmi mű értékelú vizsgálata. Szociológiai szempontból az irodalomkritika az irodalom és a közönség kölcsönhatásának egyik intézményes eszköze. Egyrészt közvetíti, népszerűsíti az irodalmat, elősegíti a megértését, társadalmi, irodalomtörténeti, esztétikai összefüggéseinek feltárásával, másrészt válogat a megjelent irodalmi alkotások közül, kifejezésre juttatva az olvasóközönség valamely rétegének vagy csoportjának ízlését. A kritka intézményesülése szempontjából döntő jelentőségű az irodalmi nyilvánosság kialakulása. A korábbi állapotokkal szemben, amikor még az irodalom a műértés különösebb nehézsége nélkül kapcsolódott egy-egy izolált közönségréteghez, a 17. sz.-ban az irodalmi szalonok, irodalmi kávéházak véleményformáló szerepe egyre jelentősebbé vált. Ezt a funkciót a 18.században a művészetkritikai folyóiratok vették át, a szalonok jól tájékozott, művelt vezetőinek szerepét pedig a hivatásos kritikusok. A 20.sz. elejétől a kulturális tömegfogyasztás rohamos növekedésével a kritika jellegében lényeges változás következett be. A tényleges irodalmi értéket védő és ezeket népszerűsétő irodalomkritika háttérbe szorult, szaktudományos jelleget öltött, és helyét olykor a kritikailag kétes értékű zsurnalizmus foglalta el, amely nemegyszer a kulturális és politikai manipuláció vagy az irodalmi klikkek belső vitáinak eszközévé vált. A szocialista művelődéspolitika lapvető feladata, hogy a szabad kritikai élet megteremtésével biztosítsa a kultúra össztársadalmi méretű elsajátításához nélkülözhetetlen nyilvános vita lehetőségét.


A fogalom tartalma az egyes nemzeti irodalmakban különböző. Német nyelvterületen a "literarische Kritik" napi könyvszemlét, tehát többé-kevésbé önkényes irodalmi véleménynyilvánítást jelent; kevésbé tudomáyn, mint inkább a publicisztika egyik fontos formája.

Franciaországban a "critique littéraire" tágabb jelentésű (főként A. Gide , Paul Valéry, A. Malraux hatása révén) az angolul beszélő országokban a "criticism" szinte az irodalomtudomány teljes területét átfogja, sőt egyes amerikai ( H. N. Frye, R.P. Blackmur,K. Burke) és angol (F. W. Knight) kritikusok arra törekednek, hogy a fogalom jelentéséét az átfogó világszemlélet módjává ( vagy inkább filozófiai rendszerré) szélesítsék.


Az irodalomkritika mindig valamilyen életkritérium (ideál) alapján ítél, amelyet az irodalom fogalmáról és társadalmi funkciójáráól kialakult véleménytől függően irodalmon kívüli vagy irodalmon belüli szempontok határoznak meg. A régi görögöknél, a kínaiaknál és a szanszkrit irodalomban az esztétikai értékítélett etikai kritériumokra alapozták (Arisztotelész, Hsziao Tung, Bharata). Az európai kritika történetének klasszicista szakaszában az értékelés alapja a klasszikus művekből levont szabályoknak való megfelelés (Boileau, Pope, Malherbe, T. de Viau) A romantika új értékelési motívumot hozott, a pszcihológiait: az egyéniségét az eredetiségét. Ugyanakkor két, egymással ellentétes kritériumfelfogást is teremtett. Az etikai kritériumokat egyre határozottabban és nyíltabban felváltja a politikai, társadalmi és nemzeti szempont, másfelől a romatikában gyökerezik a l'art pour l'art felfogás is, amely függetleníteni akarja az irodalmat az etikától, a politikától, a filozófiától és a tudománytól (t. Gautier).
A német romatikában felmerülő, később gyakrabban hangoztatott nézet szerint egyik különleges formája, az egyetlen kritériuma a személyes érzelem, az élmény. A kritika valóban gyakran különféle művészi formákban fejeződik ki, - költeményekben, mint Horatiusnál, Pope-nál, rövid aforizmákban mint Fr. Schlegelnél vagy elvont prózában, mint Th. Mann-nál - ez azonban nem változtat értékelő, értékre irányuló jellegén, s nem teszi lehetővé a kritika és művészet azonosítását: ez a felfogás lényegében minden ismeretelméleti és módszertani alapot nélkülöz.


(...)