MECSEKI SÉTA
Földomborul, és elsüllyed a táj,
amint az út hulláma ringat.
Hegyi szél hínárja akasztja
egyszerre lépő lábainkat.
Apád, anyád és minden szeretőd
köd most és semmi néked, kedves,
és én vagyok csak a valóság:
hadd szóljak szépen a szivedhez.
Százezerévek zúgó mélyein,
lám, úgy forgott a múlt miértünk,
hogy sírokon, bölcsökön által
szerencsésen egymáshoz értünk.
Örüljünk, ríjjunk, mint a gyermekek,
mert, ó, be másképp is lehetne:
kis késéssel vagy sietéssel
nem révedhetnék a szemedbe.
Hozzád és hozzám tartó szálakat
kévényit font ott lent az élet.
Mögénk zuhant a messzi bárdja:
mi magunké, s a föld miénk lett.
Mégis: szellőként libben az idő,
és ujjainkat szétbogozza,
és visszasodor menthetetlen
régi szürkéknek jóba-rosszba. -
Hozzád és hozzám tartó szálakat
kévényit font ott lent az élet,
nem futhatunk el: öncsalások
csupán a gyors feledkezések.
Apád, anyád és minden szeretőd
köd most, és nálam mégis többek,
mert néha minden foghatónál
nagyobb ereje van a ködnek. -
Földomborul és elsüllyed, a táj,
amint az út hulláma ringat.
Hegyi szél hínárja akasztja
egyszerre lépő lábainkat.
És már tudom, hogy nem is mi vagyunk,
csak énünk egy-egy kósza része,
mely hasztalan szabadkozással
szédül megint a csonk-egészbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!