Szent Margit legendája - MEK

SZENT MARGIT LEGENDÁJA

I. Boldogságos szűz Szent Margit királyi nemes nemzetből származott. Kinek test szerint való atyja a magyaroknak negyedik Béla nevű király[a] vala. Ő [nagyatyja] is vala harmadik András király, Szent Erzsébet asszonynak atyja. Őneki egy méhben feküdt atyjafia vala ötödik István király. Az ő anyjának neve vala Mária, görög császárnak leánya.

Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselné, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításáért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.

Születvén pedig Szent Margit és illendőképpen mint a királyi magzatot felnevelék. Legottan még gyermekségében kezde szolgálni nagy ájtatossággal a mi Urunk Jézus Krisztusnak és az ő dicsőséges szent anyjának, Máriának. A szülei adák őtet az Istennek és asszonyunk, Szűz Máriának örökké való szolgálatára, Sámuel próféta hasonlatossága szerint. Mert miképpen Sámuel ő gyermekségében adaték templomba, az Istennek szolgálatára, azonképpen Szent Margit gyermekségében adatott a klastromba Istennek szolgálatára.

E szent szűz még kétesztendős lévén, az ő anyja kérdésére megfelelvén jövendölt az ő atyja felől, Béla király felől, hogy az ausztriai herceg ellen lévő hadban el nem vész, sőt egészségben megtér, de az ő hadának egy része eloszlik és megöletik, és hogy a királynak ő ellensége és a herceg elesik a harcon. Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.

Háromesztendős avagy egy kevéssé idősebb lévén Szent Margit, az ő anyja, Béla királyné hozzá hívatván némely nemes özvegyasszonyt Zichnek tartományában, holott apáturak lakoznak vala, ada és ajánlá az említett Olimpiádisz nevű nemes özvegyasszonynak, hogy az ő leányát, Szent Margitot őrizné-e, nevelné-e. Melyet Olimpiádisz vőn nagy tisztességgel és hálaadással és őrizé, nevelé mint tulajdon maga leányát. Ezek után kevés napok elmúlván, a királyné vivé leányát, Szent Margitot és Olimpiádisz asszonyt és helyezteté a veszprémi Szent Katalin asszonynak klastromába, holott az időben prédikátor szerzetbeli szororok lakoznak vala. Ott hagyá a királyné Szent Margitot, hogy apáca lenne, és ismét ajánlá Olimpiádisz asszonynak.

Ezenképpen hagyá őket a királyné asszony a klastromban és ő maga elméne. Ezeknek utána negyednapon Olimpiádisz asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját.

Ez időben Szent Margit asszony még jól nem szólhat vala. Ezen időben kezde Szent Margit tanulni ábct, Ave Mariá-t és kevés időnek utána igen jól kezde tanulni és énekelni az egyéb kisded leányokkal.

E leánygyermek, Szent Margit asszony vőn egy keresztfát kezébe és kezdé kérdezni az ő társitól, hogy mi volna a keresztfa. Az ő társi pedig úgy mondnak vala neki, hogy Urunk Jézus ekképpen öletett meg emberi nemzetért. Ezeket hallván sír vala e szent gyermek.

Ezen időben e szentséges gyermek, Szent Margit asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját, az ő ideje szerint nagy ájtatossággal, hogy az ő gyenge gyermekségétől fogva éltetnék szerzetes regulák szokásival.

Mikoron e szent szűz volna ötesztendős, látá, hogy a szororok közül némelyek ciliciumban járnak. Kéré az Olimpiádisz asszonyt, kit mindenkoron anyjának hí vala, hogy őnéki ciliciumot adna: kit őneki megada Olimpiádisz asszony, de Szent Margit asszony el nem viselheté. Kevés időnek utána növekedvén, keményebb ruhákat és némikoron cilicium foltocskákat mezítelen húsán lassan-lassan szokott vala viselni.

Oh, ki nagy csoda ez, hogy ily nagy felséges királyi magzat, ilyen gyenge gyermekségének idejében ezenképpen gyötörje magát!

Mikoron Szent Margit asszonynak adnak vala köntöst, kápát jobb posztóból a társinál, tehát szégyenli vala megviselni. Ha mikoron pedig kényszeríttetik vala a priorisszától elviselni a ruhát atyjának, anyjának tisztességéért, tehát Szent Margit asszony elmegyen vala a konyhára, és a konyhán való fazekaknak és egyéb edényeknek mosásával és sepréseknek porával sieti vala megfeketíteni. Mikoron őneki új ruhát adnak vala, csak alighogy valamikoron az ő ruháját elváltoztatta, mígnem mindenestől fogva megavult, szakadozott. Örül vala Szent Margit asszony immár az ennyi alázatosságnak jegyéről és a boldog szegénységről.

Mikoron Szent Margit asszonyt valaki király leányának mondja vala, tehát elmegyen vala Olimpiádisz asszonyhoz és sírva úgy mond vala: "Én édes anyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én király leánya vagyok."

Azért mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony immár volna tízesztendős, az ő szüleinek és prédikátor szerzetbeli frátereknek nagy tisztes társaságival és ővele megmaradó jó szororoknak társaságával, Veszprémből, Szent Katerina asszonynak klastromából változtaték, hozattaték a klastromba, melyet az ő szülei a Dunának szigetében - mely sziget az időtől fogva nevezteték Szűz Máriának szigetének, avagy Boldogasszony szigetének, mert annak előtte mondatik vala Nyulaknak szigetének -, a mindenható Istennek tisztességére és Istennek anyjának, szeplőtelen Szűz Máriának neve és oltalma alá első fundamentomától fogva építének, rakának és mindvégig elvégezék, királyi nemes ajándékokkal megajándékozák, miképpen illik királyi felségeknek.

Mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony volna immár Boldogasszonynak klastromában, professziót tőn az ő szororival együtt [a] szerzet mesterének, fráter Umbertusnak kezébe. Berekeszteték a klastromban, miképpen szokás prédikátor szerzetbeli test nélkül lakozó szororoknak klastromában.

Szent Margit asszony kezde oly igen nyilván és erősen használni jóságos mívelkedetekben, hogy nemcsak az ő szorori, társi, avagy e szerzetnek fráteri, de még ennek felette nagy nemes özvegyasszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, kik őket nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak különb-különb részéből jőnek vala egyetemben őhozzá, őtet látni, és mind megépültetnek vala az ő nagy tisztes erkölcsében és ajánlják vala őmagukat nagy ájtatossággal az ő imádságába, megtérnek vala ő hazájukba. Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos megért erkölcs az ő tekintetében, úgyhogy sem kemény beszédekkel, sem lágy beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni.

E szent szűz kevés beszéddel elégedik vala meg. Ő vala veszteségnek szeretője és soha ő magát nem adja vala magas nevetésre, fel való nevetésre. Semmiképpen ő magát dicsérni nem hagyja vala: magahányást és hívságos szót mindenestül fogva megutál vala. Gerjedez vala e nemes, szent szűz az isteni szerelemnek tüzével és meggyulladván imádkozik vala szüntelen, majdnem minden közbevetés nélkül; úgyhogy napnak első idejétől fogva a konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg. És tehát Urunk Jézus Krisztusnak feszületének öt sebeinek helyeit gyakorta nagy bőven ő könnyhullatásával megöntözvén, ő szájával megcsókolgatja vala. Azonképpen tészen vala az ő szent szülőjének képének is, akit e szűz nagy kívánattal tisztel vala. Az eleven szent keresztfát mindenkoron őnála vagy őmellette tartja vala, úgyhogy nemcsak vigyázván, de még alván is tisztelné a szent keresztfát. Mikoron a refektóriumba bemegyen vala, a szenteknek képeket letérdepelvén alázatost imádja vala. Azonképpen egyebütt is, valahol Urunk Jézusnak, asszonyunk, Máriának és egyéb szenteknek képeket látja vala, letérdepelvén tiszteli vala. Akármely hamar kellett is elmenni, soha el nem hagyta.

A községnek étkével mindenkoron megelégszik vala: a községen kívül soha nem eszik vala, hanem csak mikoron az ő anyja és nénjei, hercegeknek feleségi jőnek vala e klastromba. De ezt is csak alig teszi vala a fejedelemnek kénytelenítése miatt, de ritkán.

Az éjeknek sokát, sok éjeket nagyobb részre imádságban múlat vala el álom nélkül, egy szororral avagy kettővel, kik ővele nagy örömmel társalkodnak vala, de maga távol. Kéri vala Szent Margit asszony az ő társit alázatos kéréssel, hogy ha valamely a szororok közül őreá menne, meg ne hagynák bántani az ő imádságában. Mert gyakorta az ő imádságában az ő szívének keserű nyögése, fohászkodása és csuklása között, miképpen nyilván megismerték, szinte némiképpen őmagának kívüle ragadtatott és csodálatos, siralmas szózatokat mond vala

Soha Szent Margit asszony kiváltképpen avagy egyedül dormitóriumnak kívüle nem akart lenni, hanem csak irgalmasságért és ekkoron az ő imádságit, az ő ágyának előtte teljesíti vala meg.

Ebédnek utána kézi dolgot teszen vala, jelesül szentegyházhoz való dolgot, mívet és szenteknek ereklyéjükhöz való ékességeket. De maga az ő kézi míviért a szilenciumot, a veszteségtartást hátra nem veti vala, de igen erősen megtartja vala.

Ha mikoron e szent szűz a szokott imádságit be nem teljesítheti vala, jelesül az ő szüleinek jelenvoltukért, tehát igen bánkódik vala, mintha valami nagy kárt vallott volna, mindaddig, mígnem beteljesítette, hogy az egy napnak része lelki gyümölcs nélkül el ne múlnék.

E szűznek vala nagy kívánatja, szerelme böjtölésre és nagy szerelemmel majdnem ő erejének felette a szerzetnek regula szerint való keménységét, szenvedetességét, böjtjét, erőlködik vala megtartani. Kinek okáért gyakorta jut vala ő testének nagy fogyatkozására.

Vala e szent szűznek nagy ájtatossága imádságra, mert áll vala a karban siralmakkal, nagy imádságokban. Némikoron imádkozik a Szent Kereszt oltára előtt a karban, némikoron az ő titkos imádkozó helyén a karban; némikoron pedig áll vala az ablaknál, kiről nézik Krisztusnak szent testét nagy ájtatossággal és nagy siralmakkal.

Az első misét meghallgatja vala magának, de a nagy misén és egyéb zsolozsmákon mindenkoron egyéb szororokkal állott és éneklett. Ha [csak] nem mikoron beteg volt; minden időben ezenképpen áll vala mind ebédig. Szent Kereszt naptól fogva pedig húsvétig ebéd után egy kevéssé megmarad vala a szororokkal és azután elmegyen vala a karba és áll vala imádságokban nagy siralommal mind kollációig. Azonképpen teszen vala kompléta után is mindaddig, mígnem beteszik vala a kart, és azután elmegyen vala az ő cellájába, az ő ágya előtt beteljesíti vala az ő imádságit és imádkozik vala mind előtikszóig. Azután lefekszik vala az ágy előtt a padimentomon egy gyékényre.

Ismét e szentséges szűz Iudica vasárnaptól fogva nagyszombatig mindennapon megolvastatja vala a passiót, Krisztusnak kínját és hallgatja vala nagy ájtatossággal és siralommal lábon állva. Annyira gyötri vala őmagát húsvét előtt a két hétben és oly igen alázza vala őmagát és foglalja vala önmagát imádságokban, siralmakban, mintha mindenkoron látná az Úristent a feszületnek ő képében.

Nagycsütörtökre jutván pedig, megmossa vala a szororok lábait nagy alázatossággal, akik valának az időben e klastromban számmal hetvenen. És nemcsak a szororok lábait mossa vala meg, de még a szolgálóknak is lábukat megmossa vala nagy alázatossággal és ájtatossággal és nagy siralommal. Térden állván megyen vala egy szoror lábától a más szoror lábához, és úgy mossa vala és megtörli vala ő fejének fedelével és megcsókolja vala; és azután ugyanazon fedelet avagy ruhát azonképpen fején viseli vala. Ezt pedig Szent Margit asszony, hogy megmoshassa lábukat, megkéri vala a priorisszától engedelmességért minden esztendőben, mindattól fogva, hogy Szent Margit asszonynak jó okossága volt. A priorissza pedig örömest neki hagyja vala.

Az Úr vacsoráján, a mandátum után e szent szűz be nem megyen vala ő ágyába, de imádkozik vala nagy ájtatossággal és olvas vala zsoltárt, állván ő lábain a karban. De a veternyén és egyéb zsolozsmákon áll vala az egyéb szororokkal és ezt teszi vala nagyszombatnak vecsernyéjeiglen.

Nagypénteken pedig mindenestől fogva semmit nem eszik vala, sem iszik vala, sem aluszik vala, sem szól vala valamely embernek, viselvén mind a teljes napot nagy ájtatos, siralmas imádságban, siratván Jézusnak ártatlan, szent halálát. Mikoron pedig nagypénteken a pap felemeli a keresztfát és azt mondja: "Ecce lignum", azaz "Íme hol vagyon a Szent Keresztfa", akkoron e szentséges szűz, Szent Margit asszony leterjeszti vala őmagát a földre nagy siralmakkal, úgyhogy az ő nagy sirámát még el ki is meghallhatták a szentegyházban. Ezenképpen marad vala mind napestig nagy siralmakban.

Egyéb időkben pedig az éjnek vesztegségét múlatja vala el az ő szokott imádságiban. Gyakorta [az] ő imádsági után a nagy fáradtságnak miatta az ő ágya előtt a gyékényen leletik vala meg a szororoktól aludnia. Veternyének előtte ismét felkel vala, kiről bizonyságot tettek vala a szororok: jelesül szoror Jolent, aki vala sekrestyés szoror, úgymond, hogy ő nyolc esztendeig volt sekrestyés és mindenkoron gyakorta lelte őtet imádságban veternyének előtte, mikoron e szoror megyen vala az óra meglátni, hogyha ideje veternyét harangoznia. Ismét karácsony estjén, mikoron hirdettetik Krisztusnak születése a veternye után a kapitulumban, miképpen szokás e szent szerzetben.

Azonképpen teszen vala asszonyunk, Mária születésének estjén is, és Nagyboldogasszony estjén és Gyümölcsoltó Boldogasszony estjén. Mikoron pedig hallja vala Szent Margit asszony a Boldogasszony napját felhirdetni a veternyén, tehát e szent szűz leterjeszkedik vala a földre, nagy siralommal és teljes ájtatossággal imádkozik vala és hálaadásokat teszen vala.

Minden karácsony estjén mond vala ezer Pater noster-t és teszen vala ezer veniát és böjtöl vala vízzel. Azonképpen minden Boldogasszony estjén mond vala ezer Ave Mariá-t és teszen vala ezer veniát és böjtöl vala vízzel, még ha elég erőtlen volt is. Pünkösd estjén mond vala ezer Veni Sancté-t ezer veniával és böjtöl vala vízzel. Azonképpen böjtöl vala egyéb szenteknek is és szent apostoloknak estjén vízzel.

Oly igen nagy édes ájtatossággal imádkozik, hogy a szororok hallották imádságának idején mintha valakivel szólt volna. A szót hallják vala, de nem érthetik vala, mi az szó volna. Oly igen nagy édességgel és nagy siralmakkal imádkozik vala e szent szűz, hogy mikoron ő imádkozik vala, oly igen nagy sírást teszen vala, hogy az ő véloma avagy keszkenője, kivel az ő könnyét, siralmát eltörli vala, annyira vizesül vala meg, hogy annak utána e szent szűz a vélomot, avagy keszkenőt megfacsarja vala, és a siralomnak vize kijő vala belőle a vélomból. Mely nagy siralmaknak okáért e szent szűznek a feje meghidegült vala és visel vala az ő fején mindenkoron sok ruhát.

Ezen ájtatosságra tanítja vala az egyéb szororokat is, jelesül egy szorort, ki vala kantrix, szoror Katerina. Váradi András úrnak leánya. Kéri vala gyakorta e szoror e szent szűzet, hogy őtet tanítaná, miképpen kellene Istent imádni, szolgálni, kérni. Monda e szent szűz, Szent Margit asszony e szoror Katerinának: "Ajánljad a te testedet és te lelkedet az Úristennek, és legyen a te szíved mindenkoron az Úristennél avagy az Úristenhez, úgyhogy sem halál, sem egyéb ok tégedet meg ne vonjon az Istennek szerelmétől."

Oly igen édesen imádkozik vala e szent szűz minden időben, hogy akármely igen hideg idő volt, mikoron egyéb szororok isteni szolgálat után mentenek magukat megmelegíteni szobába, e Szent Margit asszony megmarad vala a karban, csak egy köntösben avagy kápában a nagy hidegségben, úgyhogy mindenestül fogva megkékül vala, miképen holt.

Ezenképpen leletik vala meg gyakorta a szororoktól a Szent Kereszt oltára előtt a karban. Mert Szent Margit asszony igen szeret vala imádkozni a Szent Kereszt oltára előtt, mert az időben a szakramentum, Krisztusnak szent teste fenn függ vala a Szent Kereszt oltára előtt. Ismét e szent szűz, Szent Margit asszony hallgatja vala nagy kívánsággal, szeretettel, alkalmas időn Istennek igéjét, prédikációt; szent atyáknak életüket és egyéb szenteknek legendájukat, életüket és példákat, jelesül asszonyunk, Mária példáit, csodatételét, kihez e szent szűz kiváltképpen ragaszkodik vala, annyira, hogy valamikoron ő asszonyunk, Máriát nevezte, avagy egyébtől hallotta nevezni, asszonyunk, Mária tisztességéért az ő fejét igen mélyen aláhajtja vala mindenkoron. Sem egyébképpen e szent szűz nem nevezi, hívja vala, hanem Istennek szülőjének és ő boldog reménységének.

Azért e szent szűz felül megmondott prédikációt hallgatja vala a vasablakon valamely szororral, némikoron pedig a kapitulumházban fráter Desideriustól, avagy egyéb frátertől. Annak utána elmegyen vala e szent szűz a szororokhoz a mívelőházba és megmondja vala nekik a szenteknek életüket avagy a napi evangéliumot és inti vala őket, hogy ők is azonképpen élnének.

Egy időben mikoron Szent Margit asszony hallgatná Szent Jakab mártírnak kínját, miképpen e szent mártírt ízenként elmetélték, vagdalták volna el a pogányok Krisztusunk hitéért, meggyullada a mennyei jegyesnek szerelmében, és monda az ő társának, szoror Alinkának, Ajkai Péter úrnak leányának: "Szerető atyámfia, kellemetesek-e ezek teneked, kiket hallasz?" Felele a szoror: "Kellemetesek asszonyom, de mit használ énnekem, ha én ilyen nagy kínokat nem szenvedhetek, miképpen e szent mártír szenvedett." Monda Szent Margit asszony: "Akarta volna az Úristen, hogy én voltam volna az időben e világon és metéltettem volna ízenként, foltonként az én Uram Jézusnak szerelméért, úgyhogy az én kínom sok ideig lett volna, és hogy az én kínom végezetén elvágták volna az én fejemet!"

Ezeket mikoron mondja vala e szent szűz, igen vigad vala, mert igen kívánja vala az ő vérét kiönteni Jézusnak, az ő jegyesének vére kiöntéséért.

E dolgok pedig valának azon esztendőben, kiben e szent szűz meghala.

Soha e szent szűz Urunk Jézusnak és ő szülőjének, Szűz Máriának képeket el nem múlta, kik írattanak a kapitulumházban avagy egyebütt, hanem letérdepelvén üdvözölvén őket úgy megyen vala el. Annak okáért a sok térdeplésekért és a gyakorta való ő térdének meghajtásáért az ő térdének kalácsi megdagadtanak és megkeményültenek vala, miképpen az ő mestere, nemes özvegyasszony, Olimpiádisz és egyéb szororok titkon éltében, holta után is nagy szeretettel megnézték és nagy erős bizonyítással megmondották.

Megfürödni pedig vagy az ő lábait megmosni bokáinak fölötte az ő szemérmetességének, tiszta szüzességének miatta, ez őneki mindenestől idegen vala. Tizennyolc esztendeig, miképpen mind a teljes konvent bizonyságot tett róla, soha az ő testét meg [nem] fürösztötte akármely nehéz kórságok után is, kiket gyakorta szenvedett vala.

Ezeknek okáért és ezekhez hasonlókért e szentséges szűz mindeneknek vala igen kedves és mindenektől, kik őket látják vala minden tisztességre méltónak ítéltetik vala. Mert vala az ő testének és szívének nagy jeles alázatossága őnála, úgyhogy az ő gyengeséges életétől fogva, ifjúságától fogva ő életének minden napiban örül vala ő magát foglalnia a klastromnak mentől alábbvaló szolgálatiban és a berekesztetteknek, azaz a szororoknak minden szolgálatában. A szolgáló leányoknak és egyéb szororoknak szolgáló társuk vala e szent szűz ő erejének felette és ő méltóságának felette. És mennyivel fölülmúl vala mindeneket nemességgel, annyival inkább erőlködik vala magát megalázni.

E nemességes szent szűz magyari királynak nemes leánya hetet tart vala a konyhán, főz vala a szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, a halakat megfaragja vala nagy hidegségnek idején, úgyhogy a nagy jeges víznek hidegségétől e gyenge szűznek az ő kezének bőre meghasadoz vala és vér kijő vala az ő kezéből, és némikoron bekötik vala az ő kezét a nagy fájdalomért. A konyhát megsöpri vala, fát hord vala hátán, vizet merít vala és ő maga a konyhára viszi vala.

Egy időben mikoron szoror Szabina, Donát úrnak leánya főzne a szororoknak vacsorára rákot, íme a fazék meggyullada mindenestül, kiben valának a rákok. És mikoron e szoror Szabina nem merné kivenni a fazekat a szénből, Szent Margit asszony azon időbe juta a konyhára. Mikoron ezt látná, hogy e szoror nem merné kivenni a fazekat, legottan Szent Margit asszony az ő kezét veté a lángnak közepébe és kivoná a szénnek közepéből. De Szent Margit asszonynak sem kezét, sem ruhájának szőrét sem égeté meg.

Ezeknek felette e szent szűz a refektóriumba is hetet tartott vala, megsöpri vala a refektóriumot, asztalhoz szolgál vala mindeneknek nagy szerelemmel, alázatossággal: sem eszik vala addig, míg az egyéb szororok fel nem kelnek vala az asztaltól. Mikoron pedig nem vala mit szolgálni a szororoknak ebédkoron, tehát elmegyen vala a kapitulumházba és imádkozik vala, míg a szororok felkelnek vala az asztaltól. Szent Margit asszony pedig eszik vala másodasztalnál a szolgálókkal, miképpen szolgálóleány. Némikoron e szent szűz a szororoknak kezüknek mosadékjuknak vizét, moslékját kihordja vala.

Ó szerető atyámfiai, bizonyában csoda, hogy a mi kemény szívünk ketté nem reped e szent szűznek ő alázatosságát hallván, mikoron mi meggondoljuk, hogy mi semmik vagyunk őhozzá képest; de mégsem tudjuk magunkat megalázni, miképpen e szent szűz!

Azért mikoron Szent Margit asszony egy napon szokása szerint a mosdóvíznek moslékát akarná kivinni a refektóriumból, de nem viheté el a víznek sokaságáért, híva egy szorort, hogy segéllene neki, szoror Csengét, Bodoldi ispánnak leányát. Tehát e szororok elmének és mikoron jutottak volna a moslékkal a refektóriumnak kívüle, e megmondott szoror kezdé Szent Margit asszonyt arcul verni a moslékvízzel. De e szent szűz mind békességgel elszenvedé és csak mosolyogván mondá: "szerető atyámfia, mit mívelsz?"

Ismét e nemes szent szűz megsepri vala a kart és a kerülőt, avagy ámbitust és a dormitóriumot. Azonképpen a kerteket is megtisztítja vala, megsepri vala. Mikoron pedig efféle alázatos dolgot nem lel vala e szent szűz, tehát elmegyen vala és gyapjat mos vala, némikoron pedig gyapjat fon vala. Mikoron pedig e szent szűz a dormitóriumot megsöpri, a szororoknak még ágyuknak alját [is] megsöpri, tisztítja vala.

De ó, szerető atyámfia, nemcsak ezeket teszi vala e szent szűz! De még ennek felette a szükségnek helyét, kit Dunának hívunk, nagy gyakorta megtisztítja vala, annyira, hogy mikoron ez alázatos szűz kijő vala a szükségszékből, az ő ruhái megfertőztetvén a nagy rútságokkal, ganéval, a szororok közül némelyek látván őtet ilyen szörnyen megfertőztetvén, elfutnak vala őelőle. De e szentséges szűz mindezeket nagy szeretettel és alázatossággal teszi vala, úgyhogy mindenek csudálkoznak vala őrajta, és nem láttatik vala ő lenni királynak leánya, de láttatik vala lenni valamely utálatos személynek.

Íme, szerető atyámfia, magyari királynak leányának gyönyörűséges élete! Kérlek, gondoljad meg, ha te őtet ott láttad volna, hagytad volna-e vajon őneki ezt mívelni? Csak te magad lássad!

Mikoron mindezek és ezekhez hasonlók mívelkedtetnének e szent szűzben az isteni irgalmasság miatt, látá az agg ellenség, pokolbeli ördög e szent szűznek ő jó mívelkedeteit és megirigylé az ő szokott álnokságival a szent szűznek ellene hadat indíta. Mert mikoron Béla király és ő fia István és cseh király sok háborúságoknak utána Erdélynek határiban, holott vala a tatároknak nagy háborgatása, megbékéltenek volna és békességnek jegyére és barátságnak jegyére cseh király megajándékozá Béla királyt, miképpen szokás tenni jó barátoknak; Béla király pedig, királyné asszonnyal együtt, vivék a cseh királyt és a Dunának szigetén elhozák mind a szigetig, hol e megmondott Boldogasszonynak klastroma vagyon rakatván, mely klastromban akarák Szent Margit asszonyt meglátni, miképpen ő közelüket.

Mikoron a cseh király látta volna Szent Margit asszonyt, legottan a cseh király megfogattaték Szent Margit asszonynak szépségében, mert vala igen szép szűz testtel, jóllehet condrás hitvány öltözettel, de szebb vala hittel és ájtatossággal. Annyira ragadtaték el a cseh király Szent Margit asszonynak szépségében, hogy ő magát és országát és minden ő tehetségét országával együtt Béla királynak akaratja és szerzése alá hagyá, csakhogy Szent Margit asszonyt őneki feleségül adja.

Ez időben Szent Margit asszony vala tizennyolc esztendős. Mikoron Béla király mondaná a cseh királynak, hogy ez lehetetlen volna, hogy ő Szent Margit asszonyt őneki feleségül adná, mert gyermekségétől fogva szent szerzetben Úristennek szenteltetett, és immár prédikátor szerzetnek professziót tett, beesküdt, monda a cseh király: "Ennek előtte is, mely feleségem volt, a prédikátor szerzetbeli szoror apáca volt, annak okáért én ezzel semmit nem gondolok." De maga Szent Margit asszonynak atyja, Béla király gondolván a békességnek javát, jószágát és háborúságoknak veszedelmének leenyhítését - jelesül pedig a tatárok ellen való segítségért, mely tatároknak újonnan való megtérése az időben igen félelmes vala és a sok ígéretekkel meggyőzetvén -, monda Béla király a cseh királynak: "Ha az én leányom Margit engedend e házasságra és pápának áldomása megnyervén, megteszem, amit kérsz."

Ez időben Szent Margit asszony még meg nem vélomoztatott vala szent vélommal, azaz még nem vala feketéje. Tehát Béla király az ő szűz leányához mene Szent Margit asszonyhoz, királyné asszonynak jelen voltára, avagy előtte - jóllehet, hogy királyné asszony kevéssé enged vala e menyegző szerzése - kezdé dicsérni Béla király a menyegzőnek használatosságát és kezdé mondani, jelenteni pápának engedelmét, hogy Szent Margit asszony akaratját adná a házasságra. De e szentséges szűz, Szent Margit asszony a mennyei jegyesnek szerelméért a földi jegyest immár másodszor utálá meg. Mert először, mikoron Szent Margit asszony alig volna hét- avagy nyolcesztendős, néminemű lengyel hercegnek akarják vala adni házasságra Szent Margit asszonynak akaratja nélkül. De az Úristen e szent szüzet megoltalmazá, kinek ő irgalmasságát e szent szűz kéri vala, hogy őtet megoltalmazná, könyörögvén nagy könnyhullatással. És semmiképpen ezt nem teheték; mert az ő gyermekségének első idejétől fogva mindenkoron választott vala: tisztaságnak megmaradásának jószágával megválasztás nélkül az Úristennek szolgálni.

Mikoron Béla király Szent Margit asszonyt e menyegzőért igen gyakorta látogatná vala és sok beszédeket tett volna azért, hogy az ő szűz leányát e házasságra hozhatná, Szent Margit asszony nagy tisztességgel és állhatatossággal, miképpen szüleinek [illett], de magát e dolgot megutálván, ezenképpen felele: "Mit fárasztjátok magatokat e gyűlölséges dolognak miatta ez ennyi időtől fogva? Állhatatossággal akarom, hogy megtudjátok, hogy az én professziómat, az én fogadásomat, hitemet, melyet én tettem, és az én szüzességemnek tisztaságát, melyet én az én Uram Jézus Krisztusnak még kisded koromban - miképpen ti magatok jól tudjátok - szívemből, lelkemből Úristennek megszenteltem, és az én szerzetemnek tisztaságát nemcsak e világnak dicsőségéért, de még ennek felette sem életemért, sem halálomért, avagy csak egy kevésben sem szegném meg, avagy meg nem szeplősíteném." Tehát Béla király akarván megtudni az ő leányának állhatatosságát monda: "Nemde szerető leányom, te szüleid vagyunk-e? És az isteni parancsolatból tartozol, hogy engedelmes légy minekünk." Monda Szent Margit asszony: "Én tégedet királyt, atyámat és én uramat és tégedet királyné asszonyt, anyámat és én asszonyomat azokban, azaz oly dolgokban, melyek Isten szerint és Istennel vagynak, azokban ismerlek: azokban pedig, kik Istennek ellene vagynak, sem tégedet király, atyámnak nem mondlak, sem tégedet királyné asszony, anyámnak nem mondlak. Mert meg vagyon írván: Ki el nem hagyandja énérettem atyját, anyját, nem méltó énreám! Nem lehet én tanítványom!" Látván Béla király ő leányának állhatatosságát, elméne őtőle.

Egy időben, mikoron cseh király küldött volna nagy tisztes követeket magyari királyhoz, Béla királyhoz, hogy őneki adná az ő leányát, Szent Margit asszonyt házasul, és hogy ő is megbékélnék vele, tehát királyné asszony hívatá hozzá az időbeli provinciálist, fráter Marcellust és monda neki: "Menj el, én jó atyám az én leányomhoz, Margithoz, mert íme király el akarja őtet adni házasságra, tudjad meg őneki akaratját." Tehát a provinciális királyné asszonynak parancsolatja szerint jöve Szent Margit asszonyhoz és hívatá hozzá Szent Margit asszonyt és megmondá az ő anyjának izenetét neki, a priorisszának, Olimpiádisznak és Szent Margit asszonynak egy öccse előtt, és jól megtudakozék az ő akaratjáról. Tehát boldogságos szűz, Szent Margit asszony általában megfelele és monda a provinciálisnak: "Tudjad azt, atyám, bizonnyal, hogy inkább szenvedem, hogy engemet megátkozzanak, hogynem én ebben engednék az én szüleimnek és semminémű okért nem teszek az én professziómnak ellene."

Egy időben ismét úgymond vala e szent szűz a szororoknak, jelesül Olimpiádisznak mondván: "Annyira bánthatnak engemet az én szüleim e házassággal, hogy elmetszem én magamnak az én orromat ajakammal együtt." Az ő anyjának meg úgymond vala királyné asszonynak e szent szűz: "Azt akarom, hogy minekelőtte engemet adnátok házasságra, hogy annak előtte az én testemet elmetéljétek foltonként, hogynem mint én az én hitemet megszegném, melyet én fogadtam Krisztusnak, és annak előtte inkább szenvedek minden átkot, hogynem az én fogadásomat megszegném."

Mikoron mindezenképpen bántatnék e szent szűz sok időktől fogva - mert mint a legenda veti, kiről bizonyságot teszen Olimpiádisz, Szent Margit asszonynak dajkája és mestere, hogy minekutána e szent szüzet hozák ide Boldogasszonynak klastromába e szigetben, azután két esztendővel akará az ő atyja e szent szüzet adni a cseh királynak, és ez időtől fogva mindaddig, míg e szent szűz lőn tizennyolc esztendős, mindenkoron bántaték az ő atyjától e megmondott házasságért -, de [a] szent szűz mindenkoron ellene álla és megutálá. Kinek okáért hívatá hozzá az időbeli provinciálist, fráter Marcellust. Akará és kéré Szent Margit asszony, hogy a szent vélommal megvélomoztatnék, megfeketéztetnék, ez ilyen hívságos és ártó okoknak eltávoztatásáért. Azért elhívattatának a tisztelendő atyák és nagyságos urak: esztergomi érsek és váci püspök, nyitrai püspök, Szent Margit asszonynak feketézésére. E szent szüzet, Szent Margit asszonyt három szororokkal, ő atyafiaival, öccsével, nagy tisztességgel és nagy ünnepléssel befeketézék, beszentelék nagy sok szerzeteseknek és egyházi személyeknek jelen voltára, pünkösd harmadnapján, Szent Erzsébet asszonynak oltára előtt.

Ezenképpen eloszla pokolbeli ördögnek hada és minden álnokságnak szorgalmatossága, kiket szerzett vala ördög e szent tiszta szűznek ellene, úgyhogy továbbá nem lőn bántalma Szent Margit asszonynak az ilyenféle dolgokról.

De maga immár, mikoron e szent szűz beszenteltetett volna, ugyan azon alázatosságban marada meg, mert csak mentől kisebb dologban is sem hagyja, vala ő magát feljebbvalónak, méltóbbnak tartani.

Soha e szent szűz senkit meg nem bántott az ő étkéért, avagy az ő italáért, avagy valami szép edényért az asztalnál, miképpen szokásuk a gyarló elméknek, az asszonyállatoknak. De közedényekkel megelégedik vala, és némikoron még hitványabb elvetett edényekkel, tálakkal, tányérokkal, poharakkal elégedik vala meg egyebeknek példájára.

Ismét e szentséges szűz oly igen engedelmes vala, hogy valamikoron valamit a priorissza közönséggel parancsol vala, mindenkoron e szent szűz előbb teljesíti vala meg mindennél, egyébnél.

Igen szereti vala a szororokat közönséggel, mind nagyokat, mind kisdedeket. Ha a szororok közül valamelyiknek atyja, anyja vagy rokonsága meghal vala, tehát e szent szűz vele együtt siratja vala és vigasztalja vala őket mondván: "Akarta volna az Úristen, szerető atyámfia, hogy inkább énnekem történt volna ez, hogynem teneked!" Ha pedig valamely szoror megbetegült és zsolozsmáját meg nem mondhatja vala, tehát ő elmegyen vala a beteghez és megmondja vala a zsolozsmát a beteg előtt. Éjjel felkel vala és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyög vala és hozzá megyen vala, megkérdezi vala. Némelyeknek bort hevít vala, némelyeknek ruhát melegít vala és odateszi vala, hol a betegnek fájdalma vala. Ha pedig valamely a szororok közül meghal vala, tehát e szent szűz mindaddig el nem megyen vala a meghalt szorornak testétől, mígnem eltemettetik vala, hanem ott a holttestnél imádkozik vala és oly igen siratja vala, nagyobban hogynem mintha őneki testi atyjafia volt volna.

Ismét e szentséges szűz vala mindenben szegénységnek szeretője és megtartója és igen szeret vala élni szegénységben. Őnéki ruhája, kápája igen ó és megszakadozott és foltos vala, és némikoron e szent szűz a sárból veszen vala ki posztófoltokat és azzal foldozza vala meg köntösét, kápáját.

Egy néminemű napon jöve Béla király az ő leányához. Mikoron elébe hívatta volna az ő leányát, de Szent Margit asszony nem mere menni ő atyjának eleibe, az ő atyjától való féltében, hanem elfuta e szent szűz szoror Kandidához és kéré e szorort, hogy foltot vessen az ő köntösének ujjára. E szoror megfoldozá, mert mind elszakadozott vala az ő köntösének ujja és kilátszik vala az ő karjának húsa. Ennek utána elméne [az] ő atyjához. E szent szűznek palástja vala hitvány, szakadozott; és mikoron látja vala a szoror, ki a községnek ruháját tartja és osztja vala, úgy mond vala neki: "Asszonyom, én teneked jobb palástot adok." Úgymond vala Szent Margit asszony: "Nem úgy tégy szerető atyámfia, hanem két hitvány palástot varrj össze és megfoltozzad énnekem, azt adjad énnekem, és azt viselem én." Őneki véloma, feketéje megavult, ó, és ha neki adnak jó és gyenge vélomot, nem viseli vala meg, hanem goromba vélomot kér vala és azt viseli vala. A szolgálóleányoknak goromba főfedelüket kéri vala el és azt viseli vala és az övét a szolgálóknak adja vala. Őnéki sarui a nagy hidegségnek idején mindenkoron valának megszakadozottak, hitványok. Ezeket látván a priorissza úgymond vala e szent szűznek: "Te ezeket nem jól teszed, mert ha ezeket a te atyád és anyád tudnák, mirajtunk nagy szemérmet tennének." Úgymond vala Szent Margit asszony: "Kérlek tégedet, szerető anyám, a Jézusnak szerelméért, hagyjad, hogy én ígyen tegyek."

E szent szűznek ő ágya vala egy gyékény, egy hitvány lazsnok és egy kis vánkos, némikoron pedig egy gyékény csak. Némikoron egy bőrt teszen vala csak feje alá az ő imádkozó helyén. Ezen nyugoszik vala magyari királynak leánya.

Ezeknek felette e szent szűz ciliciumot visel vala. Egyik ciliciumának fél része csináltatott lószőrből és fél része gyapjúból. E ciliciumot gyakorta viseli vala. Más ciliciuma vala, kit kért vala a provinciálistól, hogy őneki csináltasson lófarkból és tehénfarkból. Efféle ciliciumot visele karácsony estjén, nagypénteken, Boldogasszonynak minden vigiliáján és minden szent apostoloknak estjén, minden ádventben, mind karácsonyig. Azonképen a negyven napokban hamvazószerdától mind húsvétig ciliciumot visel vala, sem az ő ruháját meg nem változtatja vala, akármely igen megnehezült is féregnek, tetűnek miatta: sem fejét meg nem mosta nagyszombatig. Ennek felette minden hétben, csütörtöktől fogva vasárnapig mindenkoron ciliciumot visel vala, és e ciliciumnak alóla viseli vala mindenkoron vasból csinált övet, kivel övezi, szorítja vala magát nagy keménységgel: mely vasöv még ma is e klastromban vagyon.

De maga az örök kegyelmes Úristen, az ő szerelmes jegyesét az ő ciliciumának és a férgeknek kemény gyötrelméről ezenképpen vigasztalá meg: Mert vala egy fráter Szent Ferenc szerzetéből, amely fráter igen nagyhírű vala az ő fráteri előtt és királynak, királyné asszony előtt. Mondá e fráter e nagyhírű atya [a] királynak, királyné asszonynak és ő szerzetbeli frátereknek és prédikátor szerzetbeli frátereknek és egyéb sok uraknak előtte, hogy Úristentől volt őneki megmutatván, hogy Szent Margit asszonynak ő férgei, tetűi az ő ruhájában láttatnak vala fordultatni mind fejérséges gyöngyé.

Ismét megvigasztaltaték e szent szűz, mikoron Szent Tamás mártírról, kantuáriai érsekről igen sok csodákat hallott volna: miképpen e Szent Tamás nyakától fogva bokáig keménységes ciliciumot viselt volna, és miképpen asszonyunk, Mária varrotta volna meg neki ciliciumát; miképpen meg vagyon írván Szent Tamásnak életében. Azért Szent Margit asszony ezeket hallván igen megerősíttetik vala, és vígan szenvedi vala a ciliciumnak gyötrelmét, mert e szent szűz viselte a ciliciumot tizenkét esztendős korától fogva mind holtig e felül megmondottképpen. Halálának előtte csak harmadnappal veté le róla e szent szűz a ciliciumot, kiről bizonyságot tettenek az idejebeli szororok.

Mikoron egy időben Szent Margit asszony némely fráterektől és szororoktól, kik kevés bizonyságot vettek volt a kemény életről, erre hozattatnék, avagy kérettetnék könyörületképpen, hogy e nagy kemény életben ő magának leszállítana, azaz hogy ily kemény életet ne viselne és hogy hosszabb ideig többet érdemelhetne, avagy több érdemet gyűjthetne, ha ő magával könyörületesbben mívelkednék és hogy önnönmagának méltóságos voltáért ennyire magát meg nem utálná, felele ezeknek Szent Margit asszony: "Valaki tudja magát sokáig élni, leszállítson magának és halogassa, holnapozza azt, amit mívelkedhetnék. Én pedig nem tudom, míg élek. És ha kevés időnek utána engemet elvesszen a Teremtőm e világból? Mert tisztességeket avagy gyönyörűségeket és felette való hívságos nyugodalmakat szörnyű rút keresni klastromban. Mert a klastrom nem azoknak helyek és lakodalmok, kik e jelen való jókat, e világi jókat keresik, hanem azoké, kik a jövendő mennyei jókat keresik." Ezenképpen e szent szűz az őneki szólókat ilyen jókra, kiket ő teszen vala, avagy jobbakra hozza vala őket.

Vala egy fráter, prédikátor szerzetbeli, ki ez időben provinciális vala. E provinciális gyakorta gondolkodik vala és az Úristent nagy ájtatossággal kéri vala, hogy méltóztatnék neki megmutatni, megjelentetni, hogy mi volt a régi szent atyáknak tökéletességük, kinek miatta mentenek ilyen igen fel a jóságos mívelkedeteknek tetejére és az Úristennek ilyen nagy édességes ismeretére miképpen őróluk a Szentírás tartja, mondja. Tehát e provinciálisnak hozattaték és mutattaték egy könyv, aranybetűkkel íratott, és mondaték e provinciálisnak: "Kelj fel, fráter, és olvassad ezt!" Mely fráter legottan megolvasá és ezek valának írván a könyvben: "Ez a régi szent atyáknak, tökéletességük: Istent szeretni; önnönmagát megutálni; senkit meg nem utálni; senkit meg nem ítélni." Ezenképpen e látás elenyészék és e fráter felserkene ő álmából; kezdé e leckét gyakorta mondani, hogy el ne feledné.

Mikoron e fráter egy időben Szent Margit asszonynak lelki épülésnek okáért ez isteni jelenetet megmondaná, e szentséges szűz oly igen hozzá voná e tanulságot, hogy ez időtől fogva az Úristennek szerelmében, mennyire teheti vala, gerjedetesbb vala, hogynem azelőtt és az Úristennek félelmében annyira használa, hogy lőn önnönmagának jeles, nagy megutálója csodálatosképpen. Minden ember avagy szoror ellen felkél vala tisztes és víg tisztességgel. Senkinek életét e szent szűz avagy életének érdemét tudakozván meg nem ítéli vala, de önnönmagát alázatosságban vaslalván, foglalván, mély alázatosságot tud vala tenni minden jóságos mívelkedeteknek anyjának és őrizőjének.

Eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel is beszéli vala az ő nemzetének eleinek életüket és életüknek szentségét, azaz Szent István királynak életét, ki vala magyaroknak első királya és apostola, kinek hitét és keresztény hitnek prédikációját, kivel az ő nemzetét a pogány magyarokat megfordítja a bálványoknak imádásától; miképpen anyaszentegyház hirdeti, jelenti. És meggondolja vala Szent Imre hercegnek is ő életét és ő szentséges szüzességét, kinek mikoron volna nemességes jegyese, görög császárnak leánya, Istentől neki megjelenteték, és az ő jegyesével szeplőtelen megtarták a tisztaságnak szüzességét ő életüknek mindennapiban. Miképpen az ő jegyese Szent Imrének halála után megbizonyítá. Ismét e szent szűz meggondolja vala Szent László királynak életét, aki Magyarországnak dicsőséges birodalmat és oltalmazást szolgáltatván a pusztítóknak ellene, jelesül pogányoknak ellene, de maga azért e szent király gyakorta alamizsna adásokban, királyi igazságokban és imádságokban és egyéb jóságos mívelkedetekben magát foglalván, még ennek felette a testnek nyugodalmát elvévén, az éjet viseli vala álom nélkül; kinek ő szentségéről bizonyságot tesznek mind e mai napig a gyógyulásoknak gyakorta való jótételi. Ismét meggondolja vala Szent Margit asszony Szent Erzsébet asszonynak, az ő barátjának és szerelmes nénjének szentséges életét, kinek szentséges érdemével mind teljes [az] anyaszentegyház, nagy örömmel tiszteli.

Ilyenféle gondolatokban és szólásokban foglalja vala magát e szent szűz, és nagy magas fohászkodásokat von vala az ő szívének belső részéből. Kéri vala e szenteknek esedezésüket, hogy ő érdemüknek miatta és isteni ajándéknak, malasztnak miatta érdemlene lenni ő nyomuknak és érdemüknek követője.

E szentséges szűznek, Szent Margit asszonynak vala nagy könyörülete a beteg szororokhoz, mely betegek gyakorta sokan valának a szororoknak sok voltukért, úgyhogy a nagy könyörület miatt és a nagy alázatosság miatt nem láttatik vala lenni királyi szűznek és gyengeséges szűznek lenni, de mindeneknek anyjának és dajkájának bizonyíttatnék lenni. Mert az ő szerének szolgálatja felett gyakorta meglátogatja vala a betegeket, megmossa vala fejüket és lábukat a betegeknek, és mikoron szükséges vala, az ő hajukat ő fejükről tulajdon kezével elnyírja vala; csak egyszer egy délben hét betegnek nyírá el hajukat. Megtisztítja vala a betegeknek ő ruhájukat és megveti vala ágyukat. Ha mikoron valamely beteg vét, okád vala és e szent szűz hamar valami edényt nem lelhet vala, tehát Szent Margit asszony markát tartja vala a beteg eleiben és [az] abba vét vala. Ígyen örömest és nagy szerelemmel szolgál vala a betegeknek és megkéri vala a priorisszától engedelmességben, hogy ő szolgálhatna akkoron a betegeknek, mikoron vagyon szörnyebb idő, nagy hidegség, nagy sár, nagy eső és nagy hó.

Gyakorta e szent szűz önnönmaga vizet merít vala ki a kútból és a konyhára hordja vala, meghevíti vala és azután még önmaga általhordja vala az udvaron a betegek házába, az infirmáriába, és megfüröszti vala önnön kezével a betegeket.

Egy időben a szolgáló leányok közül egyik megbetegüle halálra, mely betegnek minden teste igen varas és igen veres vala, úgyhogy egyebek utálnak vala ővele bánni, de Szent Margit asszony elméne és e szegény beteget megfüröszté önnön kezével, és megmosá fejét és megnyírá fejét. Ezenképpen nagy szeretettel szolgála neki.

Ismét vala egy szoror, kinek ő torkát kell vala bekötni tehénganéval. Kit a szororok utálván, senki be nem köté a betegnek torkát, hanem csak Szent Margit asszony.

Ismét egy időben egy beteg szoror kívána enni disznóbélt. Elméne Szent Margit asszony és megszerzé a disznóbélt. Mikoron meghozták volna a disznóbélt, adák Szent Margit asszonynak a disznó belét ganéjával együtt, miképpen a disznóból kivették vala; de e szent szűz nagy alázatossággal elvevé és megtisztítá, megcsinálá, elvivé a betegnek. De mikoron az ő ruhái megrútíttattak volna az undokságokkal, le nem veté azért őróla az ő ruháját, hanem ezenképpen megviselé.

Semminémű alázatos dolgot nem szégyell vala tenni. Gyakorta e szent szűz megsöpri vala a betegházat és a szükségnek helyét, a betegekét is ennek fölötte belől is megtisztítja vala.

Ismét egy időben Szent Margit asszony húst süt vala a betegeknek, és monda neki szoror Benedikta, István úrnak leánya: "Asszonyom, adjad énnekem a húst, én megsütöm, mert nem illik, hogy te süssed." Monda Szent Margit asszony: "Ha te sütnéd meg, tiéd volna az érdeme, de én nem akarom elvesztenem az én érdememet, azért nem adom neked."

Gyakorta, mikoron e szent szűz a betegeknek szolgál vala, a ruháját felvonogatja vala, úgy jár vala a nagy sárban, hóban. Gyakorta e gyenge szűz leesik vala, ismét felkel vala, úgy szolgál vala. Őneki ruhája némikoron mind térdig megsárosul vala, de azért őróla le nem veti vala, hanem azonképpen viseli vala; azonképpen éjjel is benne hál vala.

Mikoron a betegek húst esznek vala, Szent Margit asszony elmegyen vala a portára és úgy kér vala húst a betegeknek, és teszi vala kis teknőbe, és elviszi vala az ő fején és megfőzi vala nekik.

Egy napon, mikoron Szent Margit asszony vinne egy fazekat teljest tyúkhússal a betegeknek, és mikoron menne a konyháról a nagy hóban, a betegházba, leesék e szent szűz a nagy hóban és eldőle az éteknek ő leve kápája ujjára; felkele e szent szűz a nagy hóból nagy békességgel és elvivé az étket a betegeknek.

Ismét egy időben Szent Margit asszony elméne egy szororral húsért a betegeknek, és mikoron nem volna miben elhozniuk a húst, Szent Margit asszony leveté az ő skapulárát és letevé a földre, beletakará a húst. Mikoron jutottak volna mindketten a konyhára e szorornak ő skapulára megundokult vala a hústól, de Szent Margit asszonynak ő skapulára tisztán megmaradott vala. Tehát e szoror kezde megszomorodni és megháborodni, megharagudni Szent Margit asszony ellen. Szent Margit asszony pedig mosolyodván monda a szorornak: "Miért haragudtál meg? Én jól tudom, mit gondolsz te mostan." És megmondá mind Szent Margit asszony, valamit e szoror gondolt vala.

De mikoron e gyengeséges szűz megbetegedik vala, nem mondja vala meg, hanem eltűri vala, hogy meg ne bántatnék az ő szokott dolgában és az ő szolgálatiban.

Egy időben Szent Margit asszony lőn igen beteg negyven napiglan, és vala őrajta vérhas. Mind e negyven napiglan elszenvedé e nehéz betegséget és minden szolgálatot beteljesíte a refektóriumban és betegeknél, miképpen egyébkoron.

Annyira megalázza vala őmagát a priorisszának, hogy valamit a priorissza parancsol vala, azt először ő akarja vala beteljesíteni, és ha valamely szoror őmagát megvonja vala a közönséges dologtól, kit priorissza parancsol vala tenni, tehát e szent szűz megerősíti őket, jó példát adván őneki.

Vala egy szoror, ki neveztetik vala: szoror Erzsébet; ez vala igen vén. E szoror Erzsébet esék nagy hosszú kórságba, tizennyolc esztendeig, és juta annyi erőtlenségre és vérhasra és vétésre, semmit nem emészthet vala, úgyhogy őmagát fel nem indíthatja az ágyból.

Tehát némely napon a szororok igen megfáradtanak vala, és senki nem akart neki segélleni, azaz a betegnek. De Szent Margit asszony méne a priorisszához, és megkéré a priorisszától engedelmességért, hogy ő bánjék a szegény beteggel. A priorissza pedig neki megengedé, és hagyá, hogy egy társat vegyen vele. Szent Margit asszony pedig hívá el vele szoror Alinkát, Ajkai Péter úrnak leányát. Mikoron elmentenek volna mindketten, tehát Szent Margit asszony felemelé az ágyból a szegény, régi vén beteget önnön kezével és tevé egy sámelszékre, egy kerek veremre, és tehát a nagy dohosságért, és vérhasnak, és vétésnek utálatosságáért szoror Alinka félre voná magát, el nem szenvedheté a nagy dohosságot. Ezeket látván Szent Margit asszony, monda a szorornak: "Szerető atyámfia, ha te el nem szenvedheted, menj el félre, és hagyjad énnekem ezt tennem." Tehát Szent Margit asszony a betegnek ágyát megtisztítván, annak utána ismét önnönmaga felvevé ő karjára a beteget, és betevé az ágyba. Ezeket látván e szoror igen csudálkozik vala, hogy Szent Margit asszony elszenvedhet vala ily nagy dohosságot utálat nélkül, és hogy elbírhata ilyen nagy embert, mert e beteg Erzsébet igen nagy ember vala. Ezeknek utána Szent Margit asszony felvevé a széket és mindazokat, kikre ültette vala és vivé a vízhez és önnön kezével mind megmosá.

Ezenképpen szolgála e betegnek Szent Margit asszony nagy sokszor. Ez vala három esztendővel e szent szűznek halála előtt. Azért ezenképpen szolgálván az erőteleneknek, jóllehet hogy gyakorta ő maga erőtelenebb vala, követvén az ő nénjének Szent Erzsébet asszonynak ő nyomát, veti vala ő magát a betegekért, mind ereje szerint, kik a klastromban valának. Kik pedig a klastromnak kívüle valának, az oly betegeket ő képében meglátogattatja vala némely igen vén fráterrel, fráter Györggyel, provinciálisnak áldomásával, és megadja vala az ő szükségükre valót abból, mit őneki anyja, atyja ad vala, e vén fráter által. De ezt akkoron teszi vala csak, mikoron provinciális jelen nem volt. De mikoron a provinciális jelen vala, tehát mikoron Béla király, királyné asszony és István király és egyéb atyjafiai Szent Margit asszonynak hoznak vala aranyat, ezüstöt, pénzt, aranyos bársonyt. Szent Margit asszony ezekben semmit nem akar vala magának venni, hanem elküldi a priorisszának egyháznak dolgára, és egy részéből kéri vala a provinciálist, hogy ő képében adna alamizsnát szegényeknek, ez országnak különb-különb részében mikoron menne vizitálni, jelesül pedig szemérmes, titkon való szegényeknek, és kik szégyelnek koldulni.

Némikoron pedig a priorisszának áldomásával küld vala szegény szentegyházaknak, prédikátor szerzetbelieknek Fejérvárra egyházi öltözetekre, kehelyre; és Pesten Szent Antalban rakata egy oltárt Szent Miklós püspöknek tisztességére, ezenképpen egyéb szentegyházakhoz.

Ezeket mind teszi vala e szent szűz azokból, kiket őneki az ő szülei, atyjafiai adnak vala, mert a klastromnak jövedelméből nem illik vala valamit valakinek adnia, sem akarja vala. E provinciálisnak, fráter Marcellusnak tanácsival, tanításival igyekezik, mívelkedik vala Szent Margit asszony jelesben kezdettől fogva minden ő napiban.

De ezt sem kell elhagynunk az ő alázatos könyörületéről. Mert mikoron e szent szűz áll vala az ablaknál a karban, kin nézettetik Krisztusnak szent teste, és látja vala a beteg szegényeket, miképpen a macskások magukat vonszolják a pádimentomon, nagy siralmakat teszen vala. A szororok megkérdik vala ő nagy siralmának okát. Úgymond vala Szent Margit asszony: "Azért sírok, hogy könyörülök e beteg szegényeken és bánkódóm szívem szerint, hogy én őket nem segélhetem egészségükre. Ezeknek felette hálát adok az én Teremtőmnek aki könyörült énrajtam, és engemet egészen teremtett, és mind e mai napig egészen felnevelt, kinek okáért ismerem én magamat ő irgalmasságának inkább kötelesnek lenni hálaadásra."

Némikoron kéri vala a szororokat, hogy Ave Mariá-t mondjanak a szegényekért. Némikoron pedig, ha e szent szűz lát vala mezítelen, condrás szegényt, tehát elküld vala a priorisszához, hogy a szegénynek adja egyik kápáját, melyik jobb volna. Ha pedig Szent Margit asszonynak nem lészen vala több kápája egynél, tehát kéreti vala a priorisszát, hogy ő adjon ruhát a szegénynek.

Oly igen könyörületes szívű vala a beteg szororokon is, hogy gyakorta az ő étkét, kit őneki adtanak az asztalnál, elküldi vala a beteg szororoknak, és ő maga gyakorta étlen kel vala fel az asztaltól.

Annak okáért ez ilyenféle jóságoknak kegyességéért avagy irgalmasságának mívelkedetiért az ő nyájaskodása avagy szentséges élete egy néminemű regula szerint tartatik vala az ő idejebeli szororoktól; úgyhogy ha valami szerzetlenséget avagy erkölcstelenséget látnak vala egymástól, tehát úgymondnak vala: "Ez nincsen a mi asszonyunknak, Szent Margit asszonynak regulái közül."

Mikoron e szentséges szűz szól vala az ő atyjával és ő bátyjával, István királlyal, ő szülőjével és egyéb atyjafiaival, az ő beszéde alkalmas időben vala mindenkoron intő és könyörgő beszéd.

Miképpen Béla király gyakorta megmondotta az uraknak, hogy őtet az ő leánya, Szent Margit asszony arra kéri, hogy Istennek egyházát az ő országában ne hagyná megnyomódni, avagy megnyomorítani kemény fejedelmeknek miatta és egyéb fejedelmeknek, vitézeknek miatta, és hogy szegényeket, özvegyeket, árvákat és ilyenféle nyavalyaságos személyeket oltalmazna. És sokakban meghallgattatik Szent Margit asszony az ő atyjától, Béla királytól és atyjafiaitól, mert az ő életének nyilvánvaló szentségéért alighogy valaki az ő atyjafiai közül soha az ő akarata ellen tett volna az időben, jóllehet azután sokat szenvede, de engednek vala az ő kérésének még azokért is, kik méltók valának halálra, szabadulást vesznek vala; és szegénységben megnyomorodottakat megsegél vala, úgyhogy e szent szűz mindeneknek kiváltképpen való hiedelem vala minden ő szükségükben.

Ismét e szentséges szűznek ő keménységes penitencia tartásáról bizonyságot tettenek az időbeli szororok és úgy mondottanak, hogy e Szent Margit asszony karácsony estjén, nagypénteken, Nagyboldogasszony estjén és egyéb Boldogasszony estjén és egyéb nagy ünnepek estjén veri vala, ostorozza vala őmagát oly igen keményen, mígnem ő gyengeséges testéből vér bőséggel kijő vala. És veri vala e szent szűz őmagát némikoron töviskes vesszővel, némikoron pedig a süldisznónak bőrében csinált vesszővel, ostorral.

Mikoron pedig Szent Margit asszony őmaga nem ostorozhatja vala magát az ő karjának erőtelenségéért, mely erőtlenséget szenved vala Szent Margit asszony az ő vállaiban való fájdalmáért - kit ő halálának előtte négy esztendeig szünetlen szenved e szent szűz -, tehát ez időben őmagát ostoroztatja vala szoror Szabinával, ki őneki jeles titkosa vala.

Egy időben mikoron Szent Margit asszony a földről felkelt volna ő imádságából, Szent Margit asszonynak ő vállának csontja kimene ő helyéből, úgyhogy Szent Margit asszony kezde érezni nagy fájdalmat ő vállában. Tehát a priorissza és az egyéb szororok kezdének bánkódni és keresnek vala orvosságot, kivel megorvosolhatnák Szent Margit asszonyt. Ezeket látván egy szoror, Szent Margit asszonynak öccse, István királynak húgának, Anna asszonynak leánya, Margit asszony, kezde önnönmagában ezenképpen mondani mintegy megnevetvén: "Micsoda ez, hogy ez egy szerzetesről, egy apácáról ennyi nagy gond vagyon ez orvosságokért?" És legottan e szoror Margit kezde érezni nagy fájdalmat az ő jobb vállában, ugyanazon helyen, hol Szent Margit asszonynak fáj vala. És tehát legottan e szoror méne és esék Szent Margit asszonynak, ő nénjének lábához és megmondá, valamit őróla gondolt vala. Azt is megmondá neki, minémű fájdalom esett vala őreá az ilyenféle gondolatért. Mondván ő bűnét, kéri vala, hogy megbocsátná az ő bűnét. Mondá Szent Margit asszony: "Szerető atyámfia, Úristen megbocsássa neked!" E beszédek elvégezvén, legottan meggyógyula e szoror. E szoror pedig az ő gyógyulását megmondá szoror Margaretának, ki vala Moconyay Vilmosnak, e hercegnek leánya, és szoror Erzsébetnek, István király leányának, és szoror Máriának, Mihály úr leányának.

Ismét e szentséges szűz gyakorta kéri vala komplétának utána szoror Erzsébetet, Serennay ispán úrnak leányát, hogy elmenjen vele, és hogy e szent szűznek diszciplinát adjon. Tehát e szoror felveszi vala a vesszőt, és veri vala Szent Margit asszonyt. Szent Margit asszony pedig úgymond vala e szorornak: "Verj, ostorozz engemet igen erősen!" És e szoror veri vala Szent Margit asszonyt oly igen erősen, hogy őbelőle kijő vala a vér. E szoror pedig veri vala Szent Margit asszonyt nagy keserű sírással, könyörülvén őrajta. E diszciplinának ő vesszői valának közönséges diszciplinának vesszői; némikoron valának töviskes vesszők. És e vereségeket, diszciplinákat veszi vala némikoron a refektóriumban az ajtót jól berekesztvén és némikoron a kapitulumházban. E szentséges szűz e diszciplinának gyönyörűségét megtanulá még kisded gyermek korában. Mert mikoron még Veszprémben laknék és mikoron a szororok komplétának utána diszciplinát vesznek vala, e szent gyermek a földön az ő mesterének mellette letérdeplik vala, és kér vala diszciplinát, miképpen az egyéb szororok, azután elmegyen vala a sekrestyésbe és önnönmaga veszen vala magán diszciplinát. Minekutána pedig e szent szűz jöve e Boldogasszony klastromába, gyakorta kéri vala az ő társát, szoror Erzsébetet, Olimpiádisz asszonynak leányát, kivel egy könyvben tanulnak vala, hogy őtet megdiszciplinálja. És e szoror megdiszciplinálja vala e szent szüzet. Némikoron diszciplinálja vala közönséges vesszővel, némikoron pedig oly vesszővel, kinek töviske vala.

Ismét egy napon Szent Margit asszony komplétának utána hívá el vele szoror Benediktát a kapitulumházba, és Szent Margit asszony ada diszciplinát e szoror Benediktának. E szoror Benedikta is Szent Margit asszonynak kérésére e szent szüzet oly igen veré, hogy a nagy vereségnek miatta megfáradott vala e szoror Benedikta.

Ismét egy szent ünnepnapon Szent Margit asszony szoror Szabinával mene egy házba be, mely ház oly igen setét vala, hogy semmit őbenne nem láthatnak vala, de maga mikoron Szent Margit asszony levetette volna az ő ruháját, hogy őtet e szoror Szabina megverné, legottan a ház oly igen megvilágosodék, mintha nappal volt volna. Mikoron pedig Szent Margit asszony felvette volna ismét ő ruháját, a ház lőn ismét olyan setét, mint előbb volt.

Ismét egy néminemű napon e szoror Szabina, mikoron igen haragudott volna egy néminemű bosszúságtételről és gondolkodnék az ő szívében erről és kérné az Úristent, hogy a haragot elvenné az ő szívéből, de mikoron ezt senki nem tudná, tehát Szent Margit asszony elméne e szororhoz és monda neki: "Ne akarj szomorkodni!" És mind megmondá, valamit e szoror gondolt vala. E dolog pedig vala azon esztendőben, kiben Szent Margit asszony meghala.

Ismét e szentséges szűznek ő keménységes penitenciájáról úgy vagyon megírván az ő szentséges életéről, hogy e szent szűz kéré szoror Ágnest, hogy őneki segéllene csinálni egy kapcát, mely kapcában belül e szent szűz tett avagy varrott vala apró hegyes vasszegeket, és ezenképpen viseli vala ő lábaiban az Úristenért nagy szerelemmel.

Ismét e szentséges szűz, mikoron akarja vala venni Krisztusnak szent testét, annak előtte egy nappal elkezdi vala Szent Margit asszony vecsernyétől fogva és áll vala imádságban nagy ájtatossággal és siralommal, és mikoron elhívattatik a kantrixtól, hogy megmondja az ő versét, tehát elmegyen vala és megmondja vala, azután ismét megtér vala az ő imádságára. És ugyanazon este komplétának utána énekli vala igen ájtatosan, magas szóval és siralmakkal a Salve Reginá-t. Azon ájtatosságban áll vala veternyén is. Veternye után nyugoszik vala egy keveset, és hajnalban ismét megtér vala imádságra mind miséig, és a misén veszi vala Krisztusnak szent testét nagy ájtatossággal. Veszi vala pedig Szent Margit asszony Krisztusnak szent testét tizenötször esztendeig. De mikoron a szororok Szent Margit asszonnyal együtt veszik vala Krisztusnak szent testét, Szent Margit asszony elterjeszti vala őmagát a földre, és nagy siralmakkal, szepegésekkel várja vala Krisztusnak szent testét, és úgy veszi vala őhozzá nagy édességes ájtatossággal. Minekutána pedig Szent Margit asszony veszi vala Krisztusnak szent testét, veszi vala egyfelől a keszkenőt és tartja vala mindaddig, mígnem az egyéb szororok megkommunikálnak vala. És ezt teszi vala nagy ájtatossággal. Mikoron megkérdik vala a szororok Szent Margit asszonyt, hogy miért tartaná ezenképpen a keszkenőt, úgymond vala Szent Margit asszony: "Azért tartom, hogy jobban láthassam Krisztusnak szent testét." Annak utána e szent szűz marad vala mind teljes napestig ájtatos siralomban vecsernyéig és szinte semmit nem eszik vala: és inkább szeret vala ájtatossággal sírni, hogynem enni. Mikoron pedig az asztalhoz megyen vala egyebekkel, tehát az ő orcáját befedi vala az ő vélomával, és ő kezeit összeteszi vala. Ezenképpen imádkozik vala mind ebédödszaka étel nélkül.

Ismét egy időben mikoron a szororok Szent Margit asszonnyal együtt mindszentnapján akarnának meggyónni és kommunikálni szokás szerint, mikoron immár Szent Margit asszonynak kellene meggyónnia és megkommunikálnia e felül megmondott mindszentnapján, lele Szent Margit asszony egy szorort, aki őneki nem szólt vala három napon, és kezde Szent Margit asszony kételkedni, hogy netalán valamiben megbántotta e szorort. Elméne Szent Margit asszony, és e szorornak lábainál őmagát leterjeszté, és úgy kér vala bocsánatot. Ezt látván egy szoror, szoror Katerina, esztergomi Senye úrnak leánya, monda Szent Margit asszonynak: "Asszonyom, mire tész ígyen?" Monda Szent Margit asszony: "Bocsánatot kérek e szorortól, hogy ha valamiben én őtet megbántottam, megbocsássa énnekem, minekelőtte én meggyónjam és kommunikáljam."

Ismét e szentséges szűznek szájából soha senki mind ő teljes életében nem hallott valami szörnyű beszédet avagy káromlást, avagy valami bosszúbeszédet, de ha valamely szorortól megbántatik vala e szent szűz, nem várja vala, hogy a szoror tegyen őneki veniát, aki őtet megbántotta, hanem e szent alázatos szűz elmegyen vala, és veniát teszen vala a szoror lábánál, aki őneki valami bosszút tett.

Mert oly igen békességes vala e szent szűz, hogy akármily igen nagy bosszút tettek avagy mondtak neki, mindenkoron nagy békességgel szenvedi vala el. Egy időben az ő mestere, Olimpiádisz megfeddé Szent Margit asszonyt az ő sok imádságairól és monda neki: "Te, asszonyom, eltöröd magadat; mit mívelsz te? Állasz minden napon a te imádságodban, tartván a te orcádat és orrodat a földön, miképpen a disznó. Talán csak nem a földben keresed az Úristent?" De e szentséges szűz, Szent Margit asszony e bosszúságos beszédeket, nagy békességgel és alázatossággal szenvedé el, sem meg nem háborodék.

Gyakorta e szentséges szűz kéri vala a sekrestyés szorort, hogy őtet a karban rekesztené komplétának utána, mikoron szokás a kart betenni, jelesül pedig mindszent estjén. Mikoron ezek gyakorta lettenek volna, íme egy időben mindszent estjén kéré Szent Margit asszony e sekrestyés szorort, hogy őtet a karban rekesztené, és őmaga is ottan maradna vele. Tehát íme, Szent Margit asszony, mikoron sokáig állott volna imádságban, a karban, az oltár előtt, mindszent estjén, veternyének előtte, leesék Szent Margit asszony, és láttatik vala miképpen holt, és mindaddig ezenképpen lőn, míg e felül megmondott szoror, e sekrestyés, megolvasá teljességgel a Szent Dávid zsoltárát és e szoror teszen vala minden pszalmusznak végén veniát. És jóllehet, hogy e szoror sokszor teszen jegyet és szózatot, hogy Szent Margit asszony felkelne, de ő fel nem kele, nem szóla e szorornak. Tehát e szoror kezde kételkedni Szent Margit asszonynak haláláról. Elméne Olimpiádiszhoz, Szent Margit asszony mesteréhez és e dolgokat önönmagának megmondá. És tehát Olimpiádisz e szororral együtt megtérének a helyre, hol vala Szent Margit asszony és láták őtet feküdni az oltár előtt, és minekelőtte közelítettenek volna őhozzá, felkele Szent Margit asszony. Olimpiádisz pedig kezdé feddeni e szent szüzet, mondván: "Mit mívelsz te? Akarod te tennen magadat megölni?" És elméne Olimpiádisz. Monda e szoror Szent Margit asszonynak: "Mire szomorítál meg engemet!" Felele Szent Margit asszony mosolyogván és a szorornak kezét fogván: "Ne akarj megszomorodni, mert keveset állottam ezenképpen." E dolgok lettenek Szent Margit asszonynak halála előtt egy esztendővel.

Ismét egy éjjel veternyének előtte beméne Szent Margit asszony a karba, az ő imádkozó helyére, holott szokott vala állani és imádkozni titkon önnön magának. És előtte valának e szent szűznek minden ő szép aranyos képei, táblái és ereklyéi. És monda Szent Margit asszony szoror Elenának: "Kérlek tégedet, hogy állj itt, és senkinek meg ne mondjad, hogy én itt vagyok, és ne hagyj valamely szorort énreám jönni." És mikoron Szent Margit asszony sokáig állott volna ezenképpen ő imádságiban, látá e szoror Elena tűznek lángját Szent Margit asszonynak fején. Ezeket látván e szoror igen megijede, és fél vala menni Szent Margit asszonyhoz. De maga e szoror lassúsággal elméne Szent Margit asszonyhoz, és monda neki: "Asszonyom tűz vagyon fejeden." Tehát Szent Margit asszony az ő kezét fejére veté és tapogat vala az ő fején. Monda e szorornak: "Senkinek e látást meg ne mondjad."

Ismét egy időben Szent Margit asszony hívá el vele szoror Annát, Nyitrai Meloán úrnak leányát és csinálá ővele kenderből egy kötelet, és kéré Szent Margit asszony e szorort, hogy e kenderkötéllel megkötné és igen szorítaná mindkét karját, tehát e szoror vevé e kenderkötelet és megköté Szent Margit asszonynak egyik karját. Oly igen erősen szorítattá Szent Margit asszony az ő karját, hogy láttatik vala a kenderkötél bemenni az ő karjának húsába. Ennek utána ismét a másik karját is még ezenképpen igen erősen megkötteté, szoríttatá. E dolgok valának egy néminemű házban, mely házban szokott vala maradni királyné asszony, Szent Margit asszonynak anyja, mikoron jő vala e klastromhoz. És vala e dolog Szent Margit asszonynak halála előtt öt esztendővel.

Ismét egy időben, nyárban, mikoron az időbeli provinciális fráter Marcellus megtért volna a generale capitulumból és jött volna e klastromhoz, tehát e provinciális lelé e klastromnak szororit szilenciumnak, vesztegségnek nagy törésében, szegésében. Ezeket látván e provinciális, igen megharaguvék a szororokra és bejöve a kar alá, igen keményen megfeddé és megfenyegeté őket a szilenciumért. És monda, hogy penitenciát hagyna nekik, miképpen a konstitució mondja. E veszteségnek megszegéséért oly igen megharagudott vala a provinciális a szororokra, hogy azon napon semmiképpen nem akara beljebb jönni a klastromba, hanem ezenképpen nagy haraggal elmenvén elhagyá a szororokat. Tehát Szent Margit asszony ugyanazon napon küldé a vasablakra vecsernyének előtte az ő mesterét, Olimpiádiszt és szoror Margarétát, Vilmos hercegnek leányát, ki vala Béla királynak rokona, a provinciálishoz, alázatosan könyörögvén, hogy a provinciális méltóztatnék Szent Margit asszonynak is ugyanazon penitenciát hagyni, melyet akarna hagyni a szororoknak, kik a vesztegséget megtörték vala, és hogy ne kedvezne valamiben őneki, hogy ne láttatnék az egyéb szororoknak, hogy őneki penitenciája elhalogattatnék, avagy hogy őneki kedvezne, azért hogy ő király leánya volna. Tehát e provinciális kapitulumot tőn másodnapon, pénteken a szororoknak, és hagyá, hogy a szororok, kik a szilenciumot, a vesztegséget megtörték vala, hogy a refektóriumnak közepette mezítelen földön üljenek, és böjtöljenek vízzel és kenyérrel. Kit s szororok mind beteljesítenék, és velük együtt Szent Margit asszony is mind beteljesíté nagy békességgel és alázatossággal.

Mikoron e szentséges szűz, Szent Margit asszony e felül megmondott jóságos mívelkedetekben foglalta volna őmagát nagy tökéletességgel, és mikoron megutált volna minden evilági hangosságokat és gyönyörűségeket, mikoron az ő atyja akarja vala őtet a szerzetből kivinni és adni házasságra: ezeknek is ellene monda és megutálá mindenestül fogva e szentséges szűz.

Mindezek elmúlván, íme e szentséges szűznek, Szent Margit asszonynak új érdemeknek okai szolgáltatnak. Mert támada háborúság Szent Margit asszonynak szülei között és ő atyjafia között, István király között. És oly igen veszedelmes háborúság támada közöttük, hogy minden igazságnak szertartása nélkül, és hátravetvén az isteni félelmet mind érsekekben és püspökökben és mind jobbágyokban, nagy sok ezer ártatlan emberek ítéletnek egyenessége nélkül elveszének, mely nagy háborúságok között e szentséges szűznek ő siralmi, valának őneki éji és napi kenyeri. Mert meggondolja vala e szentséges szűz, hogy ez ilyenféle háborúság semmiképpen nem lehet nagy sok lelkeknek veszedelme nélkül. Azt is meggondolja vala e szent szűz, hogy efféle háborúság nem lehet az ő szüleinek, atyjának, anyjának lelkének veszedelme nélkül, kik immár megvénhedtenek vala, és mind szüleinek, mind atyjafiainak utálatos fáradsága nélkül nem lehetne. Ennek felette e szent szűz félti vala az ő egy méhben feküdt atyjafiának, István királynak halálát, kinek halálára igyekeznek vala és igen keményen üldözik vala. Mindezeknek felette hallja vala és érti vala anyaszentegyházat, nemcsak Magyarországnak különb-különb részében, de bizonnyal még ennek felette, sok egyéb, keresztény országoknak részében is kemény fejedelmeknek, pogányoknak, miatta elnyomattatni és szaggattatni. Klastromokat és szerzetességnek helyeit megpusztítják annyira, hogy az Úristennek, kik szolgálnak vala, az ő helyük, klastromuk, benne lakozó nélkül marad vala. Szegényeket és ártatlanokat annyira nyomorítanak vala meg, hogy az kiáltásuk mind mennyországiglan felhallik vala, miképpen e szent szűznek beszélik vala. Annyi nagy háborúság, veszedelem vala, hogy senkinek nem kedveznek vala, sem véneknek, sem ifjaknak, sem férfiaknak, sem asszonyállatoknak, sem szüzeknek, hanem mindenek álnokul megnyomoríttatnak minden okosság nélkül. Mindezeket hallván e szent szűz sír vala nagy bőséggel, és az ő testét ösztövéríti vala böjtökkel, és felöltözék ciliciumba, mintegy siratván mindeneknek az ő álnokságukat, kiket az időben az Úristennek tesznek vala, és siratja vala a megnyomorultaknak az ő nagy háborúságukat. Teljességgel őmagát e szent szűz siralmakra kioldozza és gyakorolván siralmaknak bőséges sirámit, áradásit, kéri vala e szent szűz, mind a frátereket mind a szororokat és minden egyéb szerzeteseket is, és kéretteti vala egyebekkel is, hogy könyörögnének az Úristennek alázatos könyörgéssel, hogy az Úr, mindenható Isten az ő jobbjának hatalmával megszorítsa és megenyhítse a kegyetleneknek hatalmukat és megoltalmazza az ártatlanokat és ezeknek felette [az] anyaszentegyházat, kit az ő drágalátos szent vérével összegyűjtött mi Urunk Jézus Krisztus, pogányoknak, eretnekeknek, hittül szakadtaknak miatta és kemény fejedelmeknek miatta, kik csak névvel keresztények, kiknek ő sokaságuk akkor gonoszul bulcsúztatott, eléggé uralkodik vala; azaz, hogy azidőbeli gonosz keresztény uraknak nagy sok gonosz hatalmak adattanak vala ez ilyen gonosz dolgoknak tételére: hogy ez ilyen gonosz népeknek miatta ne hagyná Urunk, Jézus Krisztus ő magát káromoltatni. Ezeket kéri és kéretteti vala Úristentől e szent szűz. Mikoron az ő nagy keserűségét látnák a szororok mintegy őrajta könyörülvén, úgy mondnak vala őneki. "Mi teneked benne? Mit gondolsz te vele? Mire, hogy minden történetért te tenenmagadat gyötröd?" Tehát e szentséges szűz, Szent Margit asszony az ő szívének mélységéből vonván nagy fohászkodást, ezenképpen felele: "Anyaszentegyház, minden hű kereszténynek anyja az ő drágalátos tagiban metéltetik és ő igen keményen gyötretik. És ti azt mondjátok énnekem: ťMi tenéked benne?Ť Nemdenem ő szült-e keresztvíznek miatta újonnan engemet, tiveletek együtt? Nemde az ő leányi közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok!" Ezenképpen e szent szűz az őneki szólóknak bosszantásit meggyőzvén, őket is mind ereje szerint ugyanezenféle könyörületre hozza vala.

Tehát látá e szent szűz a bűnöknek áradásiban a felül megmondott nyomorúságoknak ő gonoszságit megnövekedni, azaz, hogy a bűnök, a kegyetlenségek naponként növekednek vala és bővülnek vala, úgyhogy a tatároknak kegyetlen járásoktól megválva, száz és több esztendőtől fogva sem láttatott, sem hallatott annyi nagy sok kegyetlenség keresztény népeken, miképpen ez időben. Azért e szentséges szűz, Szent Margit asszony új penitenciának módját keresé és meglelé a mindenható Istennek, haragjának megengesztelésére. Mert a ciliciumot, kit először visel vala, semminek alitá, avagy kevés penitenciának, keménységnek alitá: hanem a süldisznónak bőrét csináltatá meg, titkon két szororokkal, kiknek egyike priorissza lett vala e klastromban, a másik pedig vala szolgáló leány. Ugyanezen két szororok tartották vala fel ezen klastromban a süldisznókat és e két szororokkal csináltatott vala magának Szent Margit asszony kétujjnyi szélű, avagy háromujjnyi szélűen, avagy négyujjnyi szélűen a süldisznónak bőréből egy övet és e süldisznónak bőréből csinált övvel őmagát mezítelen húsán sörtéjével befordítván igen keményen magát vele megszorítja vala. És e süldisznónak sörtéjével együtt maradékát vesszőre kötözé e szent szűz és ugyanezen szolgáló leánytól gyakorta diszciplinát vett. Mely diszciplinának vesszője a süldisznónak bőrével, sörtéjével együtt még ma is e klastromban vagyon. E gyönyörűségnek ruháját és e diszciplinának vesszőjét szerzet mestere, fráter János és egyéb sok vén fráterek látták e szent szűznek halála után, a szororok ezt titkon a frátereknek megmutatván. Mert annak előtte míg, Szent Margit asszony élt, senki e dologról semmit nem tudott e három személytől megválva: azaz Szent Margit asszony tudta e két szororral.

Ezeknek utána e jövendő beszédekből minden ember tanuljon békességtartást!

Felöltözék Szent Margit asszony, e szentséges szűz az Úristennek ő szerelmébe. És kik ez ennyi gonoszságoknak, háborúságoknak tevői, mívelkedői valának keresztények között, miképpen felül meg vagyon írván, ezeknek az ő gonoszságukat e szent szűz nyílván megutálá. Akármely igen nagy személyeknek is az ő gonoszságukat megutálja vala. Sőt még ennek felette akármely igen sok méltósággal ékesült személyeknek is az ő gonoszságukat nyilván megutálja vala. Azaz királynak, az ő atyjának és atyjafiának, István királynak és egyéb uraknak, még ennek felette egyházi fejedelmeknek, érsekeknek, püspököknek, gonoszságukat nyilván megutálá.

De maga mégsem fogyatkozának ez időkben, e napokban e szent szűznek, még azok közül is a nagy bosszúságtételük, kik ővele Istennek házába járni és édes étkeket venni láttatnak vala, azaz a szororok jóllehet mind erejük szerint teszik vala e szent szűznek a bosszúságokat, de igen óva, okosan. Mely bosszúságból e szent szűz mindeneknek nagy békességgel békességet mutat vala, békességnek példáját adja vala.

Mindenek csodálkoznak vala az ő nagy állhatatosságán, mindenekben, kezdettől fogva. És gondolják vala, hogyha e szent szüzet e szerzettől és az ő klastromából kivonhatnák, tehát őrajta minden akaratukat megtehetnék. De e szentséges szűztől mintegy meggyőzettetének, meggyaláztatának, őtőle félnek vala.