25 ÚJ VERS
(részlet)
Ritkán megyek emberek közé szomoru
vagyok néha egészen szememre huzom
a kalapom
esztendők homokot csikorognak a fo-
gaim között
ki kergeti szét alólam egyszer az összekigyó-
zott utakat
a pusztulás fekete angyalai keringnek a városok
felett
itt becsukódtak a kapuk hidak ájultan le-
szakadtak
esténként felgyujtottam magamban a szegény-
ség kristályait
csak ülök a sárgaréz hold alatt ugy érzem
nincs senki a világosságban akit meleg
tenyeremmel megsimogathatnék
valaki fölszedte mögöttem a sineket most egye-
dül vagyok az uj dolgok kezdeténél
de mégis azt mondom ime a nagy gyüjtőlencse
is én vagyok
én vagyok az elveszett füzfasip és a mezitelen
állatszeliditő is én vagyok
csak akarnom kellene és árnyékommal letakar-
hatnám a világot
látjátok tehát mégsem olyan mély az árok mint
ahogy a mérnök kiszámitotta
ismerek egy házat tele könyvekkel üveg han-
gokkal és jó vacsorák emlékével
egy nagy nagy asszony él a házban dróthaju
kicsiny fiaival
kint zokognak a megkéselt szerelmesek
a nagy asszony kicsiny fiai járnak ide-oda a
meleg szobákban
jóságból vannak és müvészetet csinálnak
szeressétek az elzárt tereken élő báránykákat.
Átröpültük a szárazságot most tavasz-
esőt és vaszöldet énekelünk az em-
bernek
arcunkkal végre a nap felé fordulunk
kibonthatók vagyunk fák vagyunk kövek
vagyunk tengerek vagyunk gyerekeink
vannak millió számra
aki nagyot mond kicsit cselekszik szomoru
hogy mindnyájunkban lakik néhány szarka-
madár
ha élni akarunk teremtenünk kell hogy te-
remthessünk szivünk fölé föl kell szerelni
a patikamérleget
1-2-3-bizonyos hogy az általános számitásokon
mulik minden
ó testvér ki bent élsz a gyárakban és mű-
helyekben töröd a vasat hogy kenyered
legyen belőle gondolj rám akinek se ke-
nyere se vasa nincsen
nappal van az ég fekete hamuban alszik fö-
löttem
ki hallja meg föl-fölkiáltó harangjaimat
hiába minden zárt kapuk előtt állok szemeim-
ből kihullanak a csillagok
fájdalmaim üvegszilánkjai néha még fölröpül-
nek a széllel de teli pohár viz van a ke-
zemben tudom hogy a lány fehér ingecs-
kéjében meghal ezen az éjszakán
ó jaj jaj ez a mi sorsunk
az ég alszik
a lány meghal
mi tavaszesőt és vaszöldet énekelünk az em-
bernek.
Városok fekete tavaiban fürdetjük
életünket néha felénk hajolnak a dol-
gok hogy megsimogassanak néha kiál-
tunk néha jégoszlopok alszanak ben-
nünk mozdithatatlanul
egészen kicsi pont vagyok
ó jaj jaj
álmaim gabonaföldjén virágzom egyedül
hangok és vonalak vannak az életben amiket
soha sem fogunk megfejteni
az egyik állandóan vonz a másik állandóan
taszit bennünket
adjátok ide a kezeiteket hitek és emelkedések
áradnak belőlem
halleluja halleluja
a világ mechanikus lendülete az én anyám és
piros ruhás lányom
ma élünk de ki tudja mi lesz velünk holnap
aranytollú madarak sirnak az idegeimben
induljunk el hogy idejében találkozhassunk vele
a mesterlegénnyel
aki boldog szamarán ép most érkezett le a
hegyekből.
Tenyereimbe virágmagvakat ültettem
a nap fölissza körülöttünk a pocso-
lyákat a tulajdon erőnk az ami szim-
patikussá vagy antipatikussá tesz
a gyönge ember szappanbuborék alatt ül és
harmonikázik
az erős ember sorsa egyszerü az állatok meg-
érzik a jóságot ami pirosra süti az arcát
és benne ugrál az izmaiban
de vannak tüzek amik mindnyájunkat megéget-
nek a legveszedelmesebbiket tavasznak
hivják a sziv fiatalon elporlad ha találko-
zik vele
37 éve annak hogy az anyám utnak inditott
azt mondta eredj és vigyázz keresztben el
ne szaladjon előtted a fekete macska
aki elindul mindig árkok felé indul minden 24
órában rászáll az este
még látni ahogy a méhek teli kosaraikkal át-
vándorolnak a folyón de ez már csak az
események utójátéka
aludni szeretnék és észrevétlenül átváltozni
magammá
ki lát majd le a kút fenekére ahol az előttünk
még ösmeretlen idők képe van elrejtve
egy bécsi szobaasszony lámpája alatt ülök er-
dők és viharok sirnak ki belőlem és
semmi nem igaz abból amit mondok.
Kristályok ébredést harangoznak 1924
március a szomoruság lecsorog rólunk
a völgyekbe
vetőmagvakat meg kiélesitett fegyve-
reket hordunk az agyvelőnkben
ujra a magunkké vagyunk
a fehér jegenyék árnyékában bogarak laknak
néha ők is feljönnek s szárnyra kelnek
ez az elektromos dal és az óra amely a szom-
széd zsebében aludt öt álló esztendeig
de nem az elaggott királyt akarom dicsérni
hanem a fazekakat amikben mindennapi
eledelünket főzik
ha a népszónokról utóbb be is bizonyitották
hogy kalandor volt azért csak éltesse őt
sokáig az isten
ezek mind kis dolgok az ember lelkifurdalás
nélkül a ruhafogasra akasztja valamennyit
aztán tovább megy
te rendelkezhetsz velem korlátlanul és én ren-
delkezem veled
a virágok nagy kortyokat isznak a napból
ezért tudnak gondtalanul megállni az életben
de mi történik a hőssel aki vért szagolt s most
sötét pincelépcsőkön jönnek fel álmai
ne olvassatok rossz könyveket
mert az anyák szaga és a rossz könyvek
azok amik onániára és hosszu alvásra
csábitják a gyereket
sok világtalan torony van bennem amit igy ki
kellene mondanom
nincsenek alattam kerekek amik tovább vin-
nének
ha nem tudok hamarosan valami okosat ki-
találni meg kell halnom a tavasz erős és
nedves levegőjétől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!