F a z e k a s M i h á l y - L U D A S M A T Y I

F a z e k a s M i h á l y

L U D A S M A T Y I

k o m i k a i e l b e s z é l é s

Quamois sublimes debent humites

metuere,

Vindicta docili quia patet soleritae.

Phaedrus.

Elöljáró beszéd az első kiadáshoz

Jámbor olvasó!

E munkácskának ki legyen szerzője, ha kérded,

Nem tudom: az bizonyos, hogy az én kezeimbe

csak így jött

Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta

az Erdő-

Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni

Majd borozgatás közben. Igaz is: mert rajta

nem egy-két

Vídám estéket tölténk; még Marci kanász is,

Aki nagy Á-t se tanult soha, sokszor majd

megütötte

A guta, úgy röhögött: `No ilyet soha Gazd'

uram, - úgymond, -

Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se

hallott.

Be furcsán perdül; pedig a sor vége nem úgy

megy,

Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki

Irta uram! de gonosz csontnak kell lenni,

ugyancsak

Tudja mikíp szokták `Igy ítélt Marci tudatlan

Fővel; mások még több szépet láttak ezen kis

Munkában, de kivált a többek közt, nekem

a sok

Körmönfont s magyaros szólás formája, meg

a nagy

Könnyűség, elmés lelemény, természeti festés,

Melyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe

Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi

úrnak

Példátlan példás megjobbulása is egybe

Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint

Matyi, én is

Háromszor tettem fogadást, hogy közre-

bocsátom

A furfangos eszű Ludas Matyi tetteit és már

Szükség, hogy szavamat teljesítsem mint

magyar ember.

Ebből áll az egész dolog, amit mondani

szükség

Volt, legalább annak véltem. Most útra

bocsátom

A Matyit, országot hadd menjen látni;

ne féljen

Döbrögi úr, mert ő már többször nem veri

ám meg.

Irtam---JOBBOTTHON

Egy kancsó jankai mellett-

A kiadó.

A szerző az olvasókhoz

Hajdan ütlekkel magyarázták a mi atyáink,

Hogy mi az alsó rend törvénye, kinél az

Igazság? -

Aki erősebb volt, ugyanaz kényére bitangolt-

A lepocsékolt nép dühös indulatja kanóccal

Adta jelét olykor bosszújának, de oroszlán

Szíve kevésnek volt, hogy, mint Matyi, vissza-

pofozza,

Ami goromba csapást vett a zabolátlan erőtől.

Elmult a vad idő; ki van ennek szabva határa,

Szintúgy, mint annak; szent törvény;

s az igazság

Fennen hordja fejét, mert van bizodalma

hazánknak

Bölcs fejedelmeiben. Bátran eleresztem

azért én

Döbrögi Mátyását, mint medvét, mely

vadonából

Emberi kézre került, és már gazdája dudáján

Úgy illeg-billeg, hogy rajta akárki nevethet,

Senki fiának sem lévén oka tőle szepegni.

Bécsben ugyan hírem nélkül szöke pőre

gatyában

És boglyás fővel: most én csimbókba kötözve

Fürtjeit és e kis kacagánykát vetve nyakába.

A korhelyt fogadott apjának visszabocsátom.

Debrecenből Januáris 12-dikén 1816-ban.

F.M.

LUDAS MATYI

_____________

Első levonás

.............

Hajdan egy faluban a Nyíren-é, vagy az Erdő-

Háton, vagy hol esett, jó szerrel nem jut

eszembe,

Már csak elég az, hogy: volt hajdan egy

öreg asszony,

Özvegy volt, s egy rossz fia volt. Ez munka

fejében

Nyáron legyet a szárán csapkodta napestig,

Télen a tüzelő mellett a piszkafa végén

Ácsorgott el egész napokat. Jó anyja eléggé

Zsémbelt rá; de akár száraz falra marokkal

Borsót hintett volna, szitok, mocsok és a

hurítás

Annyit tett Matyinak (Matyi volt neve a

sihedernek)

Ily tunya életet élt ő jó ideig; hanem egyszer

Holtra elunta magát; hosszúknak kezdte

találni

A napokat s nem elég tágasnak az anyja

telekjét:

Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan

Bajra vetette fejét, s kigyaloglott a falu végén

Lévő dombig, ahol szoktak volt mindenik

ünnep

Délestén az időtöltők karikába hasalni. -

Mint sziszeg a fót lúd idegenre: Matyinkat is

akként

Gúnyolták ki az ő vele nőtt egyforma korású

Virgoncok; de csak ott volt már ő s nem sok

időre

Összegyalulódott velük. - Innen látta először

A mi fiúnk, nézvén szana-széjjel, az ég kari-

máján

Dalmahodó hegyeket; másrészről mint

ugyanannyi

Nyársakat a távol hegységek tornyait; itten

Vette ki a szóból, hogy szomszéd vármegye

is van;

És a többek közt, hogy a híres döbrögi vásár

Egy hét mulva esik. - Felpercene benne

az ország

Látására való kívánság; már az eszében

Kezd sok gondolatok forrása mozogni,

pezsegni;

Nincsen nyugta; fejét töri, míg végtére előtte

Rés nyílik, melyen szándéka folyásnak

eredhet. -

Anyjának húsz szép anyányi libái valának

Egy vén gúnárral, s egy pár öregecske tojóval,

Jókor költek azok, maga bajmolt vélük

az özvegy,

Hogyha szerencsésen, úgymond, fel tudja

nevelni,

Majd egy kis télire valót árulna belőlük.

E ludakra fené fogait Matyi, kéri az anyját,

Bízná rá azokat, hogy hadd próbálna

szerencsét;

A vásárra bemenne velük; jó móddal eladná;

S így kapadozva talán kupec is kerekedne

belőle,

Mely úton sok rác úr lett abban az időben.

`Korhely, léhűtő! Majd a vásárra, pokolba!

Mit kerestél az egész nyáron? jobb hogyha

dologhoz

Látsz itthon`: - az anyó így s így mocskolta

le Mátyást,

Ö pedig a vásárra menést feltette magába,

Már pedig ő, amit feltett furfangos eszébe,

Azt onnan sem tűz, sem víz nem ütötte ki

többé.

És addig kunyerált, hogy rávette

az anyját:

`Ám no hiszen legyen úgy, úgymond, áldjon

meg az Isten,

Csak lendíts valamit, mert hej nagy bűn

a henyélés`.

Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli

fütyköst,

S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát,

Mely öregapjának sohasem szállott le nyakából,

Ebbe az anyja rakott túrót, hájat, kenyeret,

sót,

S fokhagymát; azalatt ő a vén ludakat arrább

Hessegeté; az eladni való huszat kiszakasztá,

És egy körmön font ostorral az útra riasztván,

Anyjának minden jót kíván s ballag utánuk.

Döbrögben vala hát ekkor vásár, a hatalmas

Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról

Azt tartotta, hogy ott neki a felség se

parancsol;

Amit akart, volt törvény, s tetszése igazság.-

A portékának maga szokta kiszabni az árát,

És amely darabért többet mert kérni az árus,

Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen.

Hogyha pedig netán más olcsón vett meg

akármit

És neki megtetszett, csak azért kivetette

belőle,

Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert ősi

jussa.-

Amint Döbrögi úr ekkor sétálva alá s fel

A mi Matyink és a szép húsz liba tűne szemébe,

Annyival inkább, mert minden süvegelte

személyét,

Csak Matyinak volt fenn egyedül a főre valója.

Kérdi az úr: `Ki ezen ludak gazdája?`

`Magam la!`

Így szólott nagy nyers-nyakason Matyi.-

`Ejnye, gazember!`

Nem tudod itt ki az úr? majd emberségre

tanítlak!

Hol vagyon a süveged, mi ezen ludaknak

az ára?` -

Bényomván süvegét s megrázítván

kacagányát:

`Három márjás`, úgymond, `párja az ilyen

amolyan!`-

Kérdi az úr: `Id'adod fele árán?` - `Ö biz

az apja

Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál.`

Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három

Fogdmeg toppan elő; Matyit a kastélyba

cibálják;

Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében

Ötvent vágnak rá, melyet süvegelve faránál

Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bőrös

Karszékből szemlélt. - Matyi így szólt,

hogy felereszték:

`Én uram a fizetést köszönöm; ha az Isten

erőt ád

S életben megtart, majd megszolgálom;

azért csak

Rója fel e kapu félfájára, hogy el ne felejtse:

Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi

vissza!`

Ezt alig végzé, néhány zöldingesek agyba-

Főbe verék, s kiveték, jól meghurcolva hajánál

Fogva, hogy a földet még a lábujja sem érte.

Míg húzták-vonták, még egyszer vissza-

kiáltott:

`Osztán háromszor veri meg Ludas Matyi

kendet!`

Hogy már ott kinn volt, így szólott a

sokasághoz:

`Majd meglássátok, háromszor megverem

azt la!`

Ezt minden neveté; de kivált a Döbrögi

háznál

Örültes szavain Matyinak hahotára fakadtak.

Második levonás

...............

A mi Matyink, könnyen lehet elgondolkodni,

hogy anyja

Háza felé képpel sem fordult; búgva, morogva

Elment földetlen földig; s elvitte magával

A bosszúállás lelkének is ördögi mérgét.

Hogy dühe céljához juthasson, pénz-kuporásra

Adta magát; jócskán keresett is, hol napi

számmal,

Hol szolgálattal; s néhány nyelvekbe eléggé

Jártas lett, mert sok nagy városokat be-

barangolt:

S annyira mennyire sok mesterségnek kitanulta

A csínyját-bínját. Bízván hát mind az eszéhez,

Mind erszényéhez: `Hogy Döbrögi meg ne

csalódna,

-Úgymond,- már egyszer vele számot

kellene vetni!`

Képe azóta nagyon elváltoza néki; azonba

Döbrögi házánál elenyészett híre nevével.

Bátran elmegy hát a nyílt udvar kapujáig,

Amelynek küszöbén nem igen kedvére hasalt

volt.

Látja, hogy a füstös nagy ház helyére azóta

Pompásabb palotát újabb ízléssel emeltek,

A fala fel van már építve, de a fedeléhez

Még faragatlan fák vannak halmozva rakásra.

`Meg lesz már - így szól Matyi, - meg lesz

Döbrögi verve.`

Elfordul onnan, veszen egy félkézi szekercét,

Zsebbeli ölmérőt, s plajbászt egy irhakötővel;

És egy vándorló olasz ács formába jelen meg.

Eljutván a nagy kastélyhoz, mint ahhoz értő

A falnak szélét-hosszát mérkéli szemével;

Onnan vizsgáló képpel megyen a farakáshoz;

Olykor fel-fel néz, a fákat megmosolyogja,

S csóválgatja fejét. Meglátja az úr is az embert,

Arra felé sétál; mit akar? megkérdezi.

`Semmit,

- Úgymond - méltóságos uram! csak ezen

vala utam,

Meg sem is állhatnám, hogy az ilyent meg ne

tekintsem,

Mert mesterségem; látom, hogy akárki

csinálta,

A palotában a kőművesmunka királyi,

Bár csak már fedelét láthattam volna;

reménylem

E dibdáb fákkal nem akarja az úr bekeverni.`

Mondja az úr: `Ezeket bizony én vágattam

az erdőn`.

Csak hozzá vetvén `Jók, jók, - úgymond

Matyi,-apróbb

Házaknak, de nem ily kastélynak; Róma felé kell

Forgatni, hogy pompás fedelet láthasson az

ember.

Én, nagyságos uram, láttam s dolgoztam is

egy-két

Hercegi munkát: de bizonnyal mondom,

ezekből

Nem képes takaros mívet készítni.` -

Kirántja

Mérőjét,-mérkéli-` Be kár, hogy öt ujjnyi

hibázik;

Ám de hisz e nem az én dolgom, senkit se

gyalázok,

Sem magam ok nélkül más munkájába nem

ártom.`

Menni akar; de az úr meg tartóztatja.

`Barátom!

Még nekem - úgymond - nincs egy áccsal is

alkum. -Az úr hát

Járt az olasz földön? - tessék béjönni! -

Ebédje

Volt-é már ma? - Ha a munkám fog tetszeni,

nem fog

Nálam az országban nemesebb gazdára találni`.

Elmosolyodja magát Matyi és dícséri az úrnak

Építésbeli ízlését, sajnálja, ha itten

Tán alkalmatosabb fákat nem lelni ezeknél.

`Oh! - mond Döbrögi, - nincs a földön oly

jeles erdő,

Mely az övénél jobb s gyönyörűbb fát tudna

nevelni.`

Látni szeretné azt Matyi.-Döbrögi pontba

parancsol

Egy hintóba fogatni. Szakács tálaljon

azonba!

Míg bémennének, Matyi mondja, hogy arra

való fák

Hogyha találtatnak, jó volna talán kijegyezni,

Sőt tán egyúttal vágatni is.- Egybe az ispánt

Szólítsák! - kétszáz fejszést rendeljen az erdő

Sarkához. - Készen az ebéd; jól laknak;

a hintó

Ott terem. Egy pillanat alatt kinn vagynak

az erdőn.

A fejszések is ott vagynak már. - Járja

az úrral

A roppant tölgyest Matyi és vágatja, ha szép

fát

Sejt meg.-Már minden munkást elrendele

széjjel,

Kedve szerint: nem tud még egy szál fára

találni.

Beljebb mennek hát,-vizsgálódnak, Matyi

egyszer

Mondja, hogy ő már lelt.-Egy sűrű völgybe

lecsalja.

`Ilyen lenne derék hahogy ölnyi kerülete volna`.

Döbrögi mellé áll s által próbálja ölelni.

Akkor megkapván Matyi túlnan két keze szárát,

Egy gúzzsal, melyet csak azért font, össze-

szorítja.

`Nem vagyok én uram, ács, hanem a Ludas

Matyi - úgymond, -

Kit kend megcsapatott, és elrablotta libáit,

S háromszor fogadá, hogy visszapüfölgeti

kenden.

E most hát első. `Vág egy jó tölgyfa husángot,

S azzal tarkótól talpig meghányja keményen.

Döbrögi hasztalanul hánykódott, mert fa

mohával

A száját jól betömködte; azonban az erdő

Rengett a sűrű kopogástól, s a rohanó fák

Vad morgásaitól. - Mátyás az urat meg-

agyalván

És a lúd árát a zsebjeiből kikeresvén,

Törli szemét-száját, és a sűrűbe elillant.

Már a fejszések, nem lévén munka, pihentek.

Már jobbára ledöntve hevert a címeres erdő

Legszebb része; menőfélen már a nap:

az ember

Bár ha dologtalan is, de az ácsorgást elúnja:

Még sem jő sem az úr, sem az ács. Végtére

az ispán

Nem veszi a dolgot tréfának, hoppogat: erre

Hoppot mond itt, ott, amott meg a rengeteg

erdő.

Hallgatnak: de csak a baglyok huholási

szakasztják

Félbe az alkonyodást követő vadon esteli

csendet.-

Már most mindnyájan kurjantnak; a hangok

özönje

Zengeti a zordont; beljebb beljebb morog,

amíg

Mélyen elnémul.-Figyelem van utána,

sehonnan

Egy kukk hang se felel. Most, most szeppen

meg az ispán,

Széjjel rendeli a látványságot, hogy az erdőt

Hajtsák meg, mert már bajnak kell lenni

akárhogy.-

Amint egynéhány hajtók a völgyet elérik,

Hallanak egy olyan korhantást, mint amikor

a kant

Megdöfik és szívét-ért sebje miatt az utolsót

Elherregte. Mi az? Megdobban az ijedezésre

Rákapatott jobbágy; hátrál; ordítja

az ispánt;

Ott terem az, s félénk népét biztatva lemégyen

Olálkodva az aljra velük:-mit látnak?

az Isten

Mentse az ilyentől még a jó krimi tatárt is!

Fához kötve urok, famohával szája betömve,

És a drága ruhák szét vannak rajta feselve.

Elvágják a gúzst és szájából kifeszítik

A mohot; a rémült ispán instálja alássan,

Hogy mi pogány gyilkos kínozta meg iyen

erősen

A nagyságos urat? Felelet helyébe aludt vér

Ömlött Döbrögiből: sok csuklás közbe sokára

Úgy nyöghette ki, hogy Ludas Matyi meg-

gyilkolta.

Egyik jobbágy a másiknak kurta gubáját

Megrántá: más a mellette valóra könyökkel

Titkon bökdöse, míg urok óbégatva

könyörgött:

`Óh fiaim, vigyetek szaporán, mert meghalok`,

úgymond.

Megfogadák ezek a jó emberek és az ölökben

Vitték a kocsihoz, mások famohát szedegettek

És derekának lágy fekvést puhogattak, az egyik

Szűrét tette alá, másik betakarta gubával.-

Hogy haza cammogtak vele a lovak, egy banya

két pint

Szappanos égett bort kent széjjel rajta; az udvar

Egy kis mákszemnyit sem aludt, minden

köhenésre

Öt-hat férficseléd, és szintugyanannyi fejér nép

Ütközte egymáshoz; nagy volt egyszóval

a hűhó!

Harmadik levonás

.................

Hát Matyi hol járt most? váltig keresék,

de az éjnek

Jó oltalma alatt hamar által ment a határon,

És már új módon gondolkozik a mi urunknak

Más izombeli megpüföléséről. Mikor elsőbb

Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig

Szolgált; (hajdan ez valamely külföldi

seregnél

Felcser volt). Minthogy híven szolgálta,

bizonnyal

Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja;

ez úgy lett.

Még életbe lelé, s hozzá beszegőde inasnak,

Oly feltétel alatt, hogy az esmeretes

nyavalyáknak

Cifra nevére, haszonvehető füvekre, porokra,

Érvágó köppöly, kristély, láncéta, borotva,

S más borbélyszerszám hasznára, sebekre való

szer,

Fürdők s párgolatok készítésére, kenőcsre

Oktatná őtet. - Feje jó volt a mi Matyinknak

S egy-két hét csak alig mult, hogy vagy római

nyelven,

Vagy görögül, sok rossz nyavalyákat elő tudta

bölcsen

Mondani, melyek azon században műbe valá-

nak;

És az azokra való szer kotyvasztáshoz is

értett.-

Elkéré ekkor a doktor Scorbuntius úrtól

Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját,

Bőr bugyogóját, és a tábori régi kabátját,

Hadd csapjon velek egy farsangot földes

uránál.

Rá állott az öreg, minthogy jó zálogot ígért.-

Felveszi hát a vén hacukákat; doktori módon

Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka

Koszperd és bugyogó; úgyhogy Scorbuntius

úr is

Megfogván a hasát, majmát majd oltra

nevette.

Ö meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti

fakóját.

Döbrögi még szintén meg sem szabadult

az elébbi

Megpüfölés szedres daganatjaitól; ihol újra

Látogatásra megyen hozzá Matyi hajdani

szörnyű

Igéretje szerint. Hiába keríti magát bé

Puzdrás és lándzsás hajdúkkal: nincs neki

annyi

Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerülje

husángját.

A végső faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé

Egy vezetőt bérelt; mikor osztán Döbrögöt

érte,

Ott a bírótól katonás hangon kalauzt kért,

Mert ő menni muszajn szakkerment a generális

Quártély aki betegh. (Hihető abban az időben

Történt volt é meg, mikor a sokféle keresztes

Ponyva hadak szanaszét kóborlották be

hazánknak

Nagy részét.) Biztatja Matyit szóval, hanem

elsőbb

Földesurához fut bíró uram, és bejelenti,

Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi

fűhöz

Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak,

Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló

Volt is, kínjában mind meghallgatta tanácsát.

Kéreti hát ezt a felcsert is, hogy ha az Istent

Féli, tekintse az ő nyomorúságát, s ha csak

egy-két

Pillantást szánjon megnézésre; jutalmat

Várakozása felett ígér, és a kocsijában

Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda

Egy darabig vonogatta magát; végtére az

egymást

Felváltó posták elvitték csaknem erővel.

(Bárha nem említné, lehet elgondolni csak

úgy is,

Hogy Matyi a képét okosan be tudta vakolni

És különös módon elváltoztatni beszédét.)

A mi urunk, ki szegény, még vagy három

daganattal,

Melyek a hátáról nem akartak eloszlani,

ágyban

Kórnyadozott: hogy vélt orvosa felé

közelített,

Majd kirepült szedres bőréből; kéri az égre

S földre, hogy ily nyomorult sorsán ha lehetne,

segítsen.

Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes

hevülést

Érez megromlott vérében; hogyha azonnal

Fürdő nem készül, és köppöly még ma

bizonnyal

A szívére megyen és -. Ekkor vállat von az

álnok.

Kéri az úr minden szentekre, hogy amit

az Isten

Értésére adott, rendeljen. - Doktori módon

Harmadik ujjával megbökvén homloka

búbját:

`Fürdő-víz szaporán,-úgymond-és füvek!`

Ezeknek

Elszámlálja küön neveket; száz erdei réti

Dudvák voltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-

cseresznyék;

Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-,

macskatövisek.

Hát még az angyal-, szent- s ördög-gyökerek,

(mivel akkor

A füvek neve csak barom, ördög s szent vala;

Füvész-

Könyv még nem lévén), Nosza ispán, szolga,

poroszló,

Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba-,

konyhaleányok,

Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó,

Egyszóval minden, valamely'k csak elől vagy

utól volt,

Fuson az udvarból a rétre, ligetre, mezőre;

Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen

alatta.

A nép mind kirohant, egyedül egy sánta

banyára

Hagyván a tüzelést; hanem a szemfül Matyi

ettől

Igy szabadula meg: a paphoz küldé, hogy az

Istent

Kérje hívekkel, - Maga megvizsgálja

az úrnak

Vak szemeit; kendőt vesz elő s addig

simogatja

A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor

Megköti hátulról tarkójánál. `Uram!-úgy-

mond-,

Nem felcser vagyok én, hanem a Ludas Matyi,

kit kend

Megveretett; s lúdját elvette: de hasztalan

a szót

Nem szaporítom; elég, hogy most másodszor

adom meg

Amit megmondtam; főkép, hogy kend is

a hosszas

Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak

essünk

Által rajta; ha még nekem a jó Isten erőt ád,

Harmadszor se fogok majd késni.` Előveszi

osztán

Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútul.

Ekkor az ágyfőből a pénz kulcsát kikeresvén,

`Lúdjaim árát és költségemet elveszem`,-

úgymond.

Azzal búcsút vesz, kimegy; a paripára fel-

ugrik;

S illa berek. - Haza jő a fűvész csorda

rakottan:

Bészalad egy szobalány, meglátja az úr csuda

képét;

Elsikkantja magát, kifut, össze rikoltja

az udvart.

Egyik kérdi mi baj? Másik, hogy hol van

az orvos?

Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki

az ördög

Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak?

Oldjuk meg szaporán. - A félholt Döbrögi

ekkor

Már csak alig szuszogott, és minden pontba

elájult,

S csak lassan nyöghette ki, hogy Ludas Matyi

volt az,

És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap, aki

csak ülhet,

Kergetik a Matyi hűlt nyomait, de haszon-

talan, ő már

Tudj' Isten hol járt; bizonyos, hogy csalfa

örömmel

És degesz erszénnyel tért meg Scorbuntius

úrhoz.

Negyedik levonás

.................

Már most ám igazán rosszul lett Döbrögi;

rendes

Orvosokat hívtak, s currenst küldöztek

az ország

Minden részéhez, Ludas Matyi megfogatása

Végett; csakhogy az ő képét igazára leírni

Nem lehetett, minthogy mindig más színbe

jelent meg.-

Hogy pedig ez nem más földön, hanem a mi

Hazánkban

Történt, a' bizonyos: meg tetszik az akkori

törvény-

Tévők gondjából, kik az ő csúfjára, örökre

Feljegyzék a nagy törvénykönyvben, hogy

az olyan

Rossz úton járó kutyafog, mint a mi Matyink

volt,

Ludasnak neveződjön: ez hát nem puszta

találmány.

Nem jött kézre Matyink, mely Döbrögi núrnak

eléggé

Bokroztatta baját, és már egy ízbe reménység

Sem volt éltéhez: hanem a bölcs orvosok által

Nagy nyavalyáján a munkás természet erőt

vet,

És lassan-lassan keze szennyét csak kiheverte

Mátyásnak; hanem a Ludas név annyira

fészket

Vert szívébe, hogy a vidék lúdját kiölette,

Mert csak lúd-tollat látott is, azonnal elájult;

Még a ludimagistert is ki akarta csapatni

A jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább

Rectornak hivatja magát s minden követőit.

Húsz lándzsát csak azért tartott, hogy tíze

napestig,

Tíze viszont éjjel mindig őrt álljon az udvar

Környékén; - hozzá közelíteni akárki

fiának

Sem lehetett, ha ugyancsak előtte nem

esmeretes volt.

Hogyha az udvarból a jószágába kiment is,

Tíz lándzsás lovagolt mindenkor hintaja

mellett.-

Ezt Matyi is mint más, jól tudta, de hasztalan;

ő azt

Háromszor fogadá, hogy megveri Döbrögit,

annak,

Bárha törik-szakad is, csak meg kell lenni

akárhogy.

Országos vásár esik egykor Döbrögi úrnak

Városkájában; Matyi ott, mint más igaz

ember,

Megjelenik paripán; a lóvásárba bolyongván,

Meglát egy virgonc lovat egy idegen sihedernél;

Kérdezi, hogy mire tartja? `Uram, csak száz

arany` -úgymond.-

`Cimbora, hogy lehet az? - Matyi így szól -,

úgy-e komázol?

Tíz lovat is veszek én annyin, tán jobbat is

ennél.`

`Ugyde uram! - felel a siheder, - jó nagy

Magyarország,

És mégis ki hagyom mindjárt vájatni acéllal

Mind a két szememet, ha csak egy lova hág is

elébe.`

`Ugy én a lovadat megvenném, mond Matyi,

hogyha

Megbizonyíthatnád, pedig így meg nem veszi

senki.

- Int neki - félre megyen vele -, nézd,

ottan lakik egy úr,

Tán tudod azt magad is, - majd itt kocsiká-

zik el arra:

Tíz lándzsás katonák lovagolnak hintaja

mellett;

Majd ha az erdőnél járnak, nyargalj oda,

mondjad

Szembe az úrnak, hogy te vagy a Ludas Matyi,

osztán

Kotródj ám, mert száz lelked lesz, mégis

az ördög

Elvisz, ecsém, ha azok megcsípnek; hogyha

nem, úgy én

Megveszem a lovadat; felpénzül, hogy

bizonyos légy,

Tíz aranyat feladok; majd meglelsz engemet

itt s itt.`

Tetszett a tűzről pattant sihedernek az alku,

És nehezen lesi, hogy mikor indul már az

az úr ki.-

Egyszer lárma esik - riogatják széjjel az

embert;

Döbrögi jő hintón! - Utjából félre vonódik

Minden igaz lélek. - Pezseg a pozsgás

sihederben

A jó vér a csak alig várhatja, hogy a kerek erdőt

Érjék Döbrögiék; mint a nyíl utánok ereszti

Ráróját; - `Lassan, lassan, uraim!` -

kiabálja;

Mellé szöktet a hintónak, - `tudod-e uram,

- úgymond -,

Hogy ki vagyok? Tudd meg, Ludas Matyi

én vagyok!` - uccu!

`Rajta, legény!` - ordítja az úr - egyszerre

utána

Hajt a tíz lándzsás, de mi haszna, nyomába se

hágnak.

`Fogd ki kocsis nyerges lovadat, - mond

Döbrögi-, jobb ez

Mind a tízénél, mondjad, hogy száz arany,

aki

Elfoghatja! - szorítsd!` Maga a hintóba

felugrik,

És kíváncsi szemét düllesztve mereszti utánok,

Hogy fogják el már Matyit. - Ö pedig a kerek

erdő

Sarkánál elbujva fülelt, s látván, hogy az úr

már

Csak maga van, kilopózkodik, és megrántja

ruháját:

`Mit bámul az uram? Nem fogják azt ma el-

úgymond;-

Osztán nem Ludas Matyi az, hanem én vagyok,

akit

Megveretett kelmed, s lúdját elvette erővel.`

Döbrögit a mennykő ha azon nyomban

megütötte

Volna, talán sokkal könnyebb lett volna

szegénynek.

Összerogyott, és a kocsiból ájulva zuhant le

Ott Matyi szánakozás nélkül megverte utólszor

S erszényét a lúd árába viszont kiürítvén,

Mondja: `Ne féljen az úr, már többször nem

nem verem én meg.`

Azzal lóra kapott, s elment dolgára örökre.

A tizenegy lovasok nagy későn visszakerültek,

Vert lovaik csak alig húzván inokat,

valamint a

Megzsákolt urok is, kit, elérkezvén, kocsijában

Bágyadtan leltek; mondják, hogy nem vala

képes

Tarkón csípni Matyit. `Nem is a' volt, Döbrögi

mondja,-

A négyelni való megvert háromszor.-

Az Isten

Igy bánik s bánjon valamennyi kegyetlen

urakkal.`

Ezt mondván, megtért a kastélyába, s azonnal

Elküldötte a húsz lándzsást, kegyelemmel

akarván

Oni magát ezután az erőszaktétel ellen

És törvénytelenül nem bánt, hanem úgy,

ahogy illik

Embertársaival; jól is végezte világát.

-oOo-