Kalevala - Az arany menyasszony

AZ ARANY MENYASSZONY

A vasverő Ilmarinen
Napokig nejét siratja,
Sír éjente álomtalan,
Sír naponta étlen-szomjan,
Korán kezdi a kesergést,
Pitymallatkor a pityergést,
Fiatal hölgye hogy már halva,
Szépét rejti sírnak halma;
Nem is fordul már kezire
Kalapácsa réz nyele se,
Nem hallani műhely zaját
Egész álló hónapon át.

Sír két-három hónapig is,
A negyedik hóban osztán,
Tengerről aranyat gyűjtött,
Hoz a hullámról ezüstöt,
Az aranyat tűzbe dönti,
Ezüstöt kohóba önti,
Küld rabokat, fújtatniok,
Szolganépet nyomkodniuk,
Fújtat rablegénye fújva,
Szolganép zihálva nyomja
Kemény kézzel, kesztyűtlennel,
Kalaptól fedetlen fejjel:
Ilmari kovács azonban
Kohót kúrkál egyhuzomban,
Az aranyos képet képzi,
Az ezüst menyasszonyt nézi.

Nem jól fújtatják a szolgák,
Rablegények nem jól nyomják;
Ilmari kovács rühellé,
Maga áll a fúvó mellé;
Fújtat egyszer, fújtat másszor,
Hát ím, harmad fújtatáskor
Kémli a kohó fenekét,
A hevítőhely peremét,
Hogy mi kél ki a kohóbul,
Tűz tanyájáról mi tódul.

Anyajuh kel a kohóbul,
Tör elé az olvasztóbul,
Arany a szőre, réz a része,
Ezüstszín a többi szőre;
Mindenki megörül ezen,
Nem örül meg Ilmarinen.

A juhocskát tűzbe dobja,
Még aranyat önt fölibe,
Ezüstöt kever közibe,
Az aranyos képet képzi,
Az ezüst menyasszonyt nézi.

Fújtat egyszer, fújtat másszor,
Hát ím, harmad fújtatáskor
Kémli a kohó fenekét,
A hevítőhely peremét,
Hogy mi kél ki a kohóbul,
Tör elé az olvasztóbul.

Csikó kel ki a kohóbul,
Tör elé az olvasztóbul,
Arany a sörénye, sárga,
Ezüst feje, réz patája,
Mind örülnek rajta igen,
Nem örül meg Ilmarinen.

A csikót a tűzbe dobja,
Még aranyat önt fölibe,
Ezüstöt kever közibe,
Az aranyos képet képzi,
Az ezüst menyasszonyt nézi.

Maga áll a fúvó mellé;
Fújtat egyszer, fújtat másszor,
Hát ím, harmad fújtatáskor
Kémli a kohó fenekét,
A hevítőhely peremét,
Hogy mi kél ki a kohóbul,
Tör elé az olvasztóbul.

Lány kel ki az olvasztóbul,
Aranyfürtű a kohóbul,
Ezüst feje, arany haja,
Egész termete dalia;
Megijednek tőle igen,
Nem ijed meg Ilmarinen.

Ilmari kovács, ím, fogja,
Aranyképét kovácsolja,
Veri éjjel szemhunyatlan,
Egész nap unos-unotlan;
Lábat a leánynak épít,
Lábat épít, kezet készít,
De a láb nem áll kellőleg,
Nem áll karja ölelőleg.

Fülét formála szüzének,
Nincsen hallása fülének;
Oszt' csinála csínos száját,
Csinos száját, szemit szépet,
Egy szót nem szalajt ki szája,
Szemeinek nincsen bája.

Szólt vasverő Ilmarinen:
"Biz ez szép kisasszony volna,
Csak oly szótalan ne volna,
Esze volna, nyelve szólna."

Legott a leánykát fogja,
Viszi finom ágysátorba,
Lágy fejalját tesz nekie,
Selyemágyba fekteti le.

Ilmari kovács ezután
Finom fürdőt fűt szaporán,
Szerez mosdót szappanosat,
Jó suhogós seprőt hozat,
Visz vizet is három lajjal,
Lubickol a pinty legottan,
Mosdik, ím, a sármány mostan,
Tisztul az arany salaktól.

Vedel a vasverő, vidáman,
Kénye-kedvire kimosdik,
Avval lép a lányka mellé,
Finom ágysátorba megy bé.

A vasverő Ilmarinen
Legott a legelső éjjel
Paplan után néz ám széjjel,
Takaródzó dunyhát kémel,
Hoz két-három medvebundát,
Kerít négy-öt gyapjúdunnát,
Együtt hálnia nejével,
Azzal az aranyos képpel.

Meleg volt ám egy oldala,
Melyik a dunyha felé vala;
Ki a fejérnép felé volt,
Az aranyos kép felé volt,
Az az oldala hideg lett,
Fagytól összevissza dermedt,
Majd csakhogy nem jéggé hült le,
Kemény kővé hidegült le.

Szólt vasverő Ilmarinen:
"Nem jó énnekem az ilyen;
Viszem Vejnehonba lányom,
Vejnemöjnennek ajánlom,
Holtáiglan hitveséül,
Hón alatt való csibéül."

Viszi lányát Vejnöhonba;
Menten ott megérkeztivel
Szóval mondja, fölfeleli:
"Ó, te öreg Vejnemöjnen,
Egy leányt hozok, ím, néked,
Egy gyönyörű fejérnépet,
Nem jártatja ez a száját,
Nem koptatja el az állát."

Komoly öreg Vejnemöjnen
Nézi a leányt legitten,
Szemit szegzi az aranyra,
Szóval mondja, fölfeleli:
"Minek jössz te hozzám evvel
Az aranyos kísértettel?"

Szólt vasverő Ilmarinen:
"Nem egyébnek: jónak, szépnek,
Holtig való feleségnek,
Hón alatt való csibédnek."

Szólt az öreg Vejnemöjnen:
"Ó, vasverő, édes vérem!
Taszítsd leányod tűzbe,
Kalapálj belőle bármit.
Avagy vidd el orosz földre,
Szász földre a képet szállítsd,
Tusázzon a dús ott érte,
Haddal a hatalmas kérje;
Nem való az én hadamnak,
Nem való nékem magamnak
Aranyasszonyt nőül vennem,
Ezüstlánnyal enyelegnem."

Ottan tiltja Vejnemöjnen,
Inti Vízvölgy vőlegénye,
Tiltja népét a növekvőt,
Inti az eljövendőt,
Az aranynak hódolástól,
Vagy ezüstért bódulástól;
Fölemeli szóra száját,
Megereszté mondókáját:

"Ne vágyjatok, ifjak, zsengék,
Ti nevendék kis leventék,
Bárha boldogságot bírtok,
Vagy sanyarú sorban sírtok,
Míg világ világul lészen
S tündököl a hold az égen,
Aranyasszonyt nőül venni,
Ezüstlánnyal enyelegni!
Az arany hoz csak hideget,
Az ezüst fagyot ereget."