Ezópuszi mesék

EZÓPUSZI MESÉK

A RÓKA ÉS A MAJOM (I.)

Az állatok gyűlésén a majom táncolt, és olyan sikert aratott, hogy nagy ujjongással királlyá választották. Feltámadt a rókában az irigység. Talált egy csapdát, amelyben hús volt, s odavitte hozzá a majmot azzal, hogy kincset lelt, amit királlyá választása örömére neki szánt ajándékul, és biztatta, hogy vegye el. Mikor a majom mit sem sejtve odalépett, benn ragadt a csapdában. Szidta a rókát, hogy rászedte őt, de az így torkollta le:

- Ó, majom, ennyi ésszel akarsz te az állatok királya lenni?

Így járnak azok, akik körültekintés nélkül látnak a dolgokhoz - ráadásul ki is nevetik őket.

A RÓKA ÉS A MAJOM (II.)

Egyedül vándorolt a róka meg a majom, és vetélkedtek egymással, hogy kinek a származása előkelőbb. Hetet-havat összehordtak már, amikor néhány sír mellett vezetett el az útjuk. A majom odapillantott, és nagyot sóhajtott. Mikor a róka faggatni kezdte, hogy mi okból sóhajtott, a majom a sírhalmokra mutatott, és így válaszolt:

- Hogyne búsulnék, amikor apám szabadosainak és rabszolgáinak sírkövét látom.

- Hazudhatsz, ahogy kedved tartja! - felelt a róka. - Egyik sem támad fel ezek közül, hogy rád cáfoljon.

Így az emberek között is akkor kérkedik a hazug a legjobban, amikor nem akad, aki rápirítson.

AZ OROSZLÁN, A FARKAS ÉS A RÓKA

Az elaggott oroszlán betegen feküdt barlangjában. Odasereglettek mind az állatok, hogy királyuknál tiszteletüket tegyék, egyedül a róka nem jött el. A farkas kapott az alkalmon, és megvádolta a rókát az oroszlán előtt, hogy fittyet hány királyának, aki pedig mindnyájuk felett uralkodik, hiszen még csak meg sem látogatja. Közben beállított a róka, és meghallotta a farkas utolsó szavait. Az oroszlán rátámadt, de a róka kérte, hogy adjon neki időt a védekezésre.

- Akad-e az állatok között, akinek több hasznát látod nálamnál? Addig jártam mindenfelé, hogy az orvosoktól gyógyírt kapjak a számodra, amíg csak ki nem fürkésztem.

Mikor az oroszlán megparancsolta, hogy nevezze meg azt a gyógyírt, a róka ezt mondta:

- Nyúzz meg egy eleven farkast, és burkolózz be meleg irhájába.

Mikor a farkas ott feküdt előtte holtan, a róka nevetve mondta:

- Megjártad! Nem jó a nagyurakat ingerelni, haragjuk felkeltése helyett inkább jóindulatukat kell megszerezni.

Ez a mese azt mutatja, hogy aki a másik ellen áskálódik, fondorlatainak maga vallja kárát.

A DELFIN ÉS A MAJOM

A hajósok szokása, hogy melitéi ölebeket és majmokat visznek magukkal, hogy elűzzék a hajóút unalmát. Egyszer is valaki, tengerre szállva, magához vett egy majmot. Mikor Szunionhoz, az athéniek hegyfokához értek, nagy vihar kerekedett. A hajó felborult, szertehányódott minden a vízben, és ott úszott a majom is. Meglátta egy delfin, azt hitte, ember, hátára vette hát, és elúszott vele. A Peiraieuszhoz közeledve, megkérdezte a majomtól, hogy athéni születésű-e. A majom bizonygatta, hogy valóban az, méghozzá jeles athéni szülők sarja. A delfin másodszorra azt kérdezte, hogy ismeri-e Peiraieuszt. A majom azt hitte, valami ember az, és rávágta, hogy jó barátja, bizalmasa az illető. A delfin felbőszült a hazug beszéd hallatára, és a vízbe fojtotta őt.

A hazug embereknek szól ez a mese.

A TONHAL MEG A DELFIN

A delfin üldözőbe vette a tonhalat, és a víztől sodortatva már-már elkapta, amikor egyszerre csak egy heves hullám kivetette a tonhalat a partra. De ugyanaz az erős hullámverés vele együtt a delfint is partra vetette. Meglátta ezt a tonhal, és odafordult a delfinhez, akiben már alig volt élet:

- Most már nem olyan keserves számomra a halál, mert látom, hogy velem együtt halálom okozója is elpusztul.

Ez a mese azt példázza, hogy könnyebben viseli az ember a bajt, ha tudja, hogy azt is sújtja, aki okozta.

AZ ASZTROLÓGUS

Az asztrológusnak az volt a szokása, hogy esténként elment hazulról, és figyelte a csillagokat. Egy alkalommal a város szélére vetődött, és mindenről elfeledkezve az eget vizsgálta, mikor egyszerre csak belepottyant egy kútba. Keserves jajgatását, siránkozását meghallotta egy arra járó ember, odament, és mikor megértette, mi történt, így szólt az asztrológushoz:

- Hallod-e, az ég dolgait kutatod egyre, és közben nem látod, mi van a földön!

Ez a mese azokra illik, akik rendkívüli dolgokkal dicsekednek, de a legegyszerűbb helyzetekben sem boldogulnak.

ZEUSZ, PROMÉTHEUSZ, ATHÉNÉ ÉS MÓMOSZ

Zeusz, Prométheusz és Athéné mind alkottak valamit, Zeusz bikát, Prométheusz embert, Athéné pedig házat. Mómoszt tették meg bírónak. Mómosz azonban megirigyelte remekműveiket, és ezért legelőször is azt mondta, hogy Zeusz elhibázta a bikát, amikor a szemét nem a szarvára helyezte, mert úgy látná, hova döf. Prométheusznál azt kifogásolta, hogy az ember szívét nem kívülre tette, mivel akkor a gonoszok nem rejtőzhetnének el, és mindenki tudná, kiben mi lakozik. Harmadszor Athénének rótta fel, hogy nem tett kerekeket a ház alá, mert akkor az, akinek rossz szomszéd jutott, könnyen odább állhatna. Bezzeg felbőszült Zeusz a gáncsoskodáson, kapta Mómoszt, és lehajította az Olümposzról.

Ez a mese arról tanúskodik, hogy semmi sem olyan tökéletes, hogy ne akadna rajta kifogásolnivaló.

AZ EMBER ÉS A SZATÜROSZ

Mesélik, hogy egykor az ember meg a szatürosz barátságot fogadtak egymásnak. Éppen beállt a tél, és az idő hidegre fordult. Az ember leheletével melengette a kezét. A szatürosz kérdésére, miért teszi ezt, azt felelte, hogy a hideg miatt melengeti a kezét. Később asztalhoz ültek. Az étel nagyon forró volt; az ember falatonként vitte a szájához és megfújta. A szatürosz ismét tudakolta, hogy mire való ez. Az ember megmondta, hogy így hűti le az ételt, mivel nagyon forró. Amaz erre így válaszolt: - Felbontom veled a barátságot, te ember, amiért egy szájból fújsz meleget és hideget.

A mese azt példázza, hogy nekünk is óvakodnunk kell a kétes jellemű emberek barátságától.

AZ EMBER ÉS AZ ISTENSZOBOR

Egy szegény embernek volt egy fa istenszobra: egyre csak hozzá könyörgött, hogy javítson a sorsán. De míg ezt tette, egyre nagyobb nyomorúságba jutott. Ezen végre is úgy felbőszült, hogy lábánál fogva falhoz vágta az istenszobrot. A szobor feje széttört, és arany hullott ki belőle. Az ember összeszedte az aranyat és felkiáltott:

- Szavamra, szeszélyes vagy és esztelen! Mikor tiszteltelek, semmit sem segítettél; mikor bántottalak, csupa jóval fizettél.

A mese arra tanít, hogy semmit sem használsz magadnak, ha hitvány embert tisztelsz; jobban teszed, ha megvered.