APÁCZAI CSERE JÁNOS VÁLOGATOTT PEDAGÓGIAI MŰVEI

APÁCZAI CSERE JÁNOS

VÁLOGATOTT PEDAGÓGIAI MŰVEI

ÖSSZEÁLLÍTOTTA, A JEGYZETEKET ÍRTA,
A LATIN SZÖVEGEKET FORDÍTOTTA
OROSZ LAJOS

TARTALOM

Magyar Enciklopédia
Előszó az olvasóhoz
Apáczai János üdvözli az igaz bölcsességre törekvő olvasót
Hatodik rész
Az égi dolgokról (Részletek)
Nyolcadik rész
A csinálmányokról (Részletek)
Tizedik rész
Az embernek magaviseléséről (Részletek)

A bölcsesség tanulásáról

Magyar Logikácska
Első rész

Tanács
mellyet Joachymus Fortius ád Apáczai János
által egy tanulásába elcsüggedt iffjúnak

Hű elbeszélése
annak az eseménynek, mely 1655. szeptember 24-én
a gyulafehérvári kollégiumban történt
Tartalmi kivonat Seiwerttől
Tartalmi kivonat Szathmáry Pap Mihálytól

Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról
és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól
Apáczai Jánosnak, a teológia doktorának és professzorának beszéde

Levelek
Apáczai János supplicatiója Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyhoz
Apáczai levele Geleji Katona Istvánhoz udvarhelyi paphoz és espereshez
Apáczai supplicatiója Barcsai Ákoshoz

A magyar nemzetben immár elvégtére
egy academia felállításának módja és formája
melyben megmutattatik, mind a mely könnyen mindjárást is meglehetne,
mind az pedig, mely kicsiny akadályok állottak ebben ennek előtte is ellent
Egy magyar academiának lerajzolása

Jegyzetek

---

Magyar Enciklopédia^[1]

Előszó az olvasóhoz

Apáczai János üdvözli az igaz bölcsességre törekvő olvasót

Hogy erről az újfajta munkáról^[2] könnyebben mondhass igazságos ítéletet, kegyes olvasó, néhány szóval föl kell hívnom figyelmedet arra, mi adott megírására alkalmat, továbbá, hogy milyen jellegű és miképpen használható e munka.

Ami az első kérdést illeti, már tíz évvel ezelőtt, midőn Kolozsvárott tartózkodtam a humán tudományok kedvéért, és állandó szorgalommal követtem mindenekelőtt a nagyhírű és nagytudású tanítónak, Porcsalmi András úrnak irányítását,^[3] gyakran megtörtént, hogy ez a kiváló és alapos képzettségű tudós messze-messze elkalandozott a mesterségek és tudományok magasztalásában, és néhányszor szívélyes közvetlenséggel megmutatta nekem ritka és mélységes műveltségének kitűnő tanújelét, azokat a jegyzeteket, amelyekben maga foglalt össze csaknem minden tudományt. Ugyanakkor pedig engem is őszintén buzdított, hogy idővel majd hasonlót készítsek. Szorgalmát bizonyos mértékben utánozni akarva, írásaiból sok részletet kezdtem kimásolni saját használatomra.

De nem sokkal később az isteni gondviselés rendeléséből Kolozsvárról Gyulafehérvárra költöztem. Miután itt tanulmányaimat kétszer szomorú hajótörés érte,^[4]végre a kitűnő férfiú, Bisterfeld János Henrik úr tanítványainak társaságába kerülve, olyan tanítóra akadtam, aki a tudományok iránt való lelkesedés dolgában előző tanítómhoz volt hasonló.^[5] Gyakran saját fülemmel hallottam, hogy mind nyilvános, mind magántanítása alkalmával^[6] nagy szorgalommal és nekibuzdulással ezeket a szavakat véste tanítványai emlékezetébe: "A szentírást az egész enciklopédiának legalább közepes ismerete nélkül senki sem magyarázhatja sikeresen. Annak pedig, hogy szilárd műveltséghez jussunk, nincs hasznosabb módja, nincs előnyösebb útja, mint az, hogy minden dologról rövid vázlatot állítsunk össze, és minden tudomány rövid összefoglalását emlékezetünkbe véssük." Hogy pedig e tanításokat mélyebben ültesse szívünkbe, s azok a zsenge lelkekben minél mélyebb gyökeret verjenek, még nyilvános előadásain sem átallotta hangoztatni (éspedig teljes joggal), hogy neki már életének tizenhatodik évében a kisujjában volt Alstedius egész, úgynevezett negyedrét alakú Enciklopédiája, már ami az abban foglalt tantételeket és szabályokat illeti.^[7]

Hogy ez az élő, hathatós és meggyőző érv mily hatással volt más akkori hallgatóira, nem tudom. Engem mindenesetre a szorgalom dühe oly lázba hozott, hogy megragadtam Alstedius nagy Enciklopédiáját, és a hexilógiától kezdve egészen a zenéig minden tantételét leírtam, elég rövid idő alatt ugyan, de hatalmas testi-lelki fáradság árán.^[8] Valahogy úgy éreztem magam, mint Julius Caesar, aki midőn Gades szigetére érkezett, és Héraklész templomában meglátta Nagy Sándor képét, feljajdult, és nagyon szégyenkezett gyámoltalanságán, amiért abban az életkorban, mikor amaz már a földkerekséget leigázta, ő még semmiféle emlékezetes dolgot nem vitt véghez.^[9] Éppen ezért tüstént isteni küldetésért esedezett, hogy alkalmat találjon igazán nagy dolgok véghezvitelére. Ily nagy az előző nemzedékek példáinak hatása az erényekre való ösztönzésben.

Miután pedig a jámbor emlékezetű, főtiszteletű és nagyhírű Geleji István úrnak, az erdélyi egyház akkori főpásztorának^[10] irántam való nagy jóindulatából az egyház költségén a Szövetkezett Belgium hírneves akadémiáira^[11] küldtek, hogy nagyobb előmenetelt érjek el tanulmányaimban, visszaemlékezve nagy tanítóimnak intelmeire, mindenekelőtt saját magam összegyűjtöttem - szorosan a nagy tudósok nyomában haladva - a főbb tudományágakra vonatkozó fontosabb meghatározásokat és felosztásokat, és munkámat, miután elkészült, a tudományok tudományának neveztem.

Ezután a szilárdabb és józanabb teológiának akarva áldozni,^[12] újra nekifogtam a héber nyelv tanulásának. Ezt ugyanis Árkosi Benedek úrnak, a híres és tudós férfiúnak javaslatára kezdtem el,^[13] de csak az Isten és a néma mesterek^[14] voltak vezetőim, mert abban az időben - ó mostoha idők! - a fehérvári kollégiumban senki sem tanította, senki sem tanulta ezt a szent nyelvet, és így csak egy darabig folytattam a tanulását. Most azonban, hogy szorgalmasabban foglalkoztam vele, mint ahogy a diákok többsége szokta, észrevettem, hogy senki sem érheti el benne a tökéletességet, ha segítségül nem hívja a kaldeus - szír, rabbinikus, talmudi - és az arab nyelvet is.^[15] Tehát azokhoz is elvitt a lelkesedés heve, s mialatt nekifeszültem tanulásuknak, különféle népeknek különféle, anyanyelven írott könyveire bukkantam. Igen nagy és tartós csodálkozással jó ideig lapozgattam bennük előre és hátra, s rájöttem arra: nem csoda, hogy azok a népek tudás és műveltség dolgában túlszárnyalnak bennünket, hiszen az összes tudományokat anyanyelvükön olvassák és közlik, tanítják és tanulják. Hogy pedig az olaszok, franciák, angolok, belgák és más nyugati népek - ha már ilyen szerencse jutott nekik osztályrészül - hátrább állnak-e tudomány dolgában, mint a keleti népek vagy a világ bármely más népe, erről ítélkezzenek azok, akik ezeket az anyanyelven írt műveket nemcsak kerítésen kívülről szemlélték, hanem el is olvasták, sőt újra meg újra átolvasták.^[16]

De mi szükség szavakra, ahol a tények bizonyítanak? Hát nem tanít-e minket mindennapos tapasztalat arra, hogy mindezek a népek, külön-külön mindegyik - honfitársaink szégyenére - bővelkednek tudós férfiakban? Ennek bizony nem a legutolsó, hanem éppen a legelső oka az - ha minden érzékem meg nem csal -, hogy vannak mindenféle, anyanyelven írott tudományos könyveik. Így minden kétséget kizáróan igaznak kell tartanunk, hogy az a nép, mely mindent idegen nyelvekből kölcsönöz, nagyon szerencsétlen, és az összes népek között legméltóbb a szánalomra. Viszont igaz ennek az ellenkezője is:

Boldog a nép, melynek kertjében nyílnak e rózsák^[17]

De mi haszna, ha könnyes szemmel csupán szemlélem a távolból hazám áldatlan sorsát? Orvosság, orvosság! - azt kell keresni ide! Ha egyszerre öt vagy hat házba belekap a tűzvész, az emberek ide-oda futkosnak, a lángok közé rohannak, hogy valamit kimentsenek a tűzből. Egyesek a háztetőkre másznak, és vízzel oltják a tüzet, mások a házból hordják ki az értékes holmit. Nem nagyon törődnek akkor sem az alvással, sem az éhséggel!

Ez a látvány lebegett a szemem előtt éjjel-nappal, és olyan hevesen kínozta lelkemet, hogy gyakran elűzte szememről az álmot, elvonta figyelmemet a tanulástól, és minden gondolatomat az a vágy foglalta le, hogy segítsek szülőhazámon. Ezért nekidühödtem az írásnak, és - első kísérletképpen - hozzáláttam, hogy mindenfajta tudományágból magyar nyelvre fordítsak valamit. De amikor a nyelv nagyfokú szegénysége és sivársága már a küszöbről riasztó látványként tárult elém, megkezdett munkámat legott abbahagytam, míg a sors rendeléséből kezembe nem akadt Theodórosz Gaza könyve, melyben Arisztotelésznek az állatokról és Theophrastosznak a növényekről szóló művét fordította le.^[18] Ő írja a növényekről szóló könyv előszavában:

"Ehhez járul még az újonnan alkotandó elnevezések megfelelő feltalálása is. Mivel erre fordítás közben igen gyakran szükség van, azért itt valóban nélkülözhetetlen a filozófiai képzettség. Ennek segítségével jól látjuk a dolgok igazi természetét, és új neveket alkotunk ugyan, az eredeti elnevezéseket azonban - már amennyire a józan ész meg tudja ítélni - teljes hűséggel kifejezzük velük. Mert a dolgok neve olyan, amilyet a névadók tetszése szabott rájuk. Nevet adni pedig minden időben egyformán szabad. El sem képzelhető, hogy jöhet valaha olyan idő, amikor akár új dolgok feltalálása, akár új nevek adása megszűnnék. De ezt a feladatot nem szabad rábízni a nagy tömegre, amelynek vaktában minden dolog kedvére való, hanem bizony csak filozófiailag képzett emberre, aki a számba jöhető érveket felkutatja, hogy az elnevezésekben ésszerűség is legyen, s aki úgy adja a neveket, ahogy a legjobbnak látja, noha döntését a szembenálló érvek súlya határozza meg."

Később pedig ezt írja:

"Tehát a szerzők tunyasága vagy tudatlansága is oka lehet annak, hogy a latin nyelvre való fordítás nagy nehézséggel jár. (És mennyivel nagyobb még a nehézség, Gazám, a magyarra való fordításban!)^[19] De persze, nem kevesebb nehézséget, sőt jóval többet okoz magának a nyelvnek a szegénysége. Ez a kijelentés a latinul tudók előtt bizonyára hihetetlennek tetszik, mert Cicero azt állítja, hogy a latin nyelv szókincs tekintetében sem marad mögötte a görögnek. De akik egyforma szorgalommal nemcsak latin, hanem görög nyelvű könyveket is olvasgatnak, azok tények alapján könnyen meggyőződhetnek arról, hogy inkább Cicero kijelentését kell hihetetlennek tartaniuk.^[20] Ami engem illet, hogy őszintén megvalljam, nagyon-nagyon szeretném, ha nem így állna a dolog, mert kevesebb fáradságomba került volna ez a fordításom is, ha Cicero annak az alig egynéhány előnyös tulajdonságnak alapján, mely esetleg jobban megvan a latin nyelvben, nem játszanék a szavakkal világos és tökéletes kidolgozású beszédében, hanem a valóságnak megfelelően ítélne. Hogy pedig mennyi fáradságba kerül latinra fordítani nemcsak néhány különleges, ritkán használt kifejezést, hanem igen sok, a görögben általánosan használt, közszájon forgó szót is, eléggé megérthető akár ebből a munkámból is..."

Kicsit később pedig így folytatja:

"Hozzáfogok tehát, hogy... egyrészt tőlem telhető szorgalommal kikeressem azokat a növényneveket, melyek megvannak a latin nyelvben, másrészt pedig, hogy az új dolgoknak új nevet adjak, ha nyelvérzékem alapján alkalmas megoldást találok, de görög forrásból is meríthetek, ameddig csak megengedhető, hogy segítsek a latin nyelv szegénységén. Néha görög szavakat is használok majd, vagy azért, mert már a latinban is használatosak, vagy azért, mert másképpen a fogalom megértése lehetetlen."

Ezt írja Gaza. Ki sem lehet mondani, hogy szavai mekkora önbizalommal, lelkesedéssel és bátorsággal töltötték el szívemet, úgyhogy így gondolkoztam: ami Gazának latin városban,^[21] görög származása ellenére nemcsak hogy nem volt tilos, hanem amint látom, minden tekintetben nagy hasznára is volt maguknak a latinoknak,^[22] azt énnekem, amikor saját anyanyelvemről van szó, tulajdonképpen nemcsak hogy szabad megtennem, hanem égetően szükséges is. Ezért erősen föltettem magamban, hogy ha a jóságos és hatalmas Isten néhány esztendő elteltéig megnyújtja és meghosszabbítja életem fonalát, nem halok meg addig, míg magyar nyelven nem közlöm a magyarokkal az összes tudományokat. Hozzákezdtem tehát egy új könyv megírásához, melyet tárgykörének egyetemessége miatt paszoptronnak^[23] neveztem, és ezt a következő módon terveztem el: A jobb hírű szerzők alapján azokat a dolgokat, melyeket legszükségesebb tudni, és amelyek hasznosak az emberi életre, előbb természetes sorrendbe szedem, és táblázatokba foglalom, hogy miután így latinul az egészet elrendeztem, azután könnyebben átültethessem azt egy másik nyelvre: a tudomány számára teljesen idegen magyar nyelvre.

Ezekkel a teendőkkel voltam elfoglalva, mikor főtiszteletű, nagyhírű és legnemesebb Csulai György uram, az igazhitű egyházaknak egész Erdélyben fáradhatatlanul vigyázó, érdemes főpásztora,^[24] kitüntető és egyáltalán sohasem remélt kegyességben és jóságban részesített, amennyiben ellátva engem elegendő útiköltséggel, hazámba való azonnali visszatérésre szólított fel. Ám az őszi időjárás mostohasága és másféle, nem csekély súlyú akadályok^[25]akaratom és kívánságom ellenére arra kényszerítettek, hogy a télen át még külföldön tartózkodjam. De mivel biztosra vettem, hogy ezt nagy pártfogóm nem fogadja szívesen, és attól tartottam, hogy hitelt ad rosszakaróim suttogásainak, szüntelenül csak azon töprengtem, mi lehetne az, amivel ellensúlyozni tudnám, hogy lemondtam hazautazásomat, mi lehetne az, amivel épen és sértetlenül meg tudnám tartani nagyhírű mecénásom irántam való kitüntető jóindulatát, és egy kissé be tudnám tömni kárörvendő ellenségeimnek gyalázkodó száját. Hirtelen eszembe ötlött, hogy semmi mással nem érhetem el jobban vágyam teljesedését, mint azzal, hogy kis művemet előkészítem kinyomtatásra, és így teszem nyilvánvalóvá mindenki előtt: nem töltöttem haszontalanul az időmet, szüntelenül gondoltam szülőhazámra, és megkezdtem hálám lerovását, mellyel tartozom neki.

Most azonban nagyon kezdett fájni a gondolat, hogy már jó ideje olyan munkába izzadtam bele, amelynek a kiadását csaknem életem végére kell halasztanom. Majdnem belesorvadtam ebbe a fájdalomba, amikor az isteni gondviselés jóvoltából olvasni kezdtem Joachimus Fortius művét "A tanulás módszeréről".^[26] E nemes szellem és kitűnő tehetség igézete alá jutva, erősen megfogadtam, hogy amennyire körülményeim engedik, az ő útmutatását fogom követni, mert könnyű volt meggyőződnöm arról, hogy ő az egyetlen, aki az alapos műveltség legmagasabb fokának elérésére igaz utat mutat. Márpedig Fortius egyrészt minden igyekezetével azon van, hogy a fiatalabb nemzedéket nyomós érvekkel az állandó írásra ösztönözze (őszerinte ez csak azoknak nem tetszik, akik nem szoktak hozzá), másrészt hasznosnak tartja azt is, ha nem várunk sokáig a kiadással. Azt mondja: "Nem ellenzem én, ha elhalasztják a kiadást annak érdekében, hogy minél kedvezőbb formában kerüljön a könyv a nyilvánosság elé. A késedelemnek azonban van valami hátránya... És nem tudom, miféle babona az, hogy egyik-másik író eltitkolja műveit, és azt akarja, hogy folyton kérdezgessék: nem adja-e még ki a könyvet? Ezért az az ember, aki elöl akar járni, soha ne tűrje a késedelmet. Várakozzanak csak a lomha lelkűek, fejüket lógatók, akiknek az is elég, ha nem tartják őket egészen tudatlannak, és ha életük befejezése előtt még kiadhatnak valamilyen, némi sikerre számító művet. De meg fogja-e várni a kilencedik évet az a hadvezér, akinek vitézsége örök időkig fog majd ragyogni? Dehogy, sőt! - az egész világot egyetlen óra leforgása alatt igyekszik majd lába alá gyűrni. Vegyük számításba ezenkívül, hogy némelyik író több bájjal, szépséggel és méltósággal tud megírni egy-egy művet, ha gyorsan ír, mint a másik, ha lassan dolgozik. Kövessen hát a tanuló e tekintetben olyan példát, amilyet jónak lát. Kinek-kinek megvan a maga véleménye. Te azonban, ki a legnagyobbra törsz, mindig kerüld a késedelmet! Sokan amit Cicerónál, Fabiusnál^[27] vagy hasonló régi íróknál találnak, azt örökösen törvény gyanánt szajkózzák. Az ilyenek nem tudják, hogy ők maguk is emberek, és nem is élnek a józan ész ítéletével.^[28] Horatius szerint persze semmit sem szabad elhamarkodva kiadni.^[29] Ha aztán megpróbálsz napvilágra hozni bármiféle, nem a legnagyobb gonddal kidolgozott írásművet, akárkire nézel, mind ugyanazt a nótát fújja: el kell halasztani a kiadást!"

Így beszél Fortius. Ennek hatására gondolkodni kezdtem a könyv mielőbbi kiadásán. Minden oldalról meghányva-vetve a dolgot, úgy találtam, hogy ez az alkalom megfelelőbb minden jövőben kínálkozó alkalomnál, és világosan felismertem, hogy igazságtalan volnék pártfogóimmal, jóakaróimmal, hazámmal, barátaimmal, szabad időmmel és tehetségemmel szemben - melyet, bármily csekély, mégis azért bízott rám az Úr, hogy kamatoztassam -, ha ilyen nagyszerű alkalomra bukkanva, nem igyekezném azt hazám javára fordítani. Így hát látva, hogy mindenünnen csőstül gyűlnek felém a legnyomósabb indokok, melyek tanulmányaim eredményeinek sajtó alá bocsátása mellett szólnak, az útiköltségre küldött pénz egy részét (bizony nem fölösleges részét) a nyomdászoknak adtam (mert semmi más mód nem kínálkozott), s így végre szerencsésen megkezdtem könyvem kinyomtatását, még idő előtt ugyan, de bízva az Isten segítségében. Ennyit a mű keletkezésének körülményeiről.

Ami a mű jellegét illeti, ha maga a könyv nem mondana róla eleget bárkinek, a szerző célkitűzése eléggé elárulja azt. Arra törekedtem ugyanis, hogy erőmhöz képest enyhítsek azon a hatalmas hiányon, mely hazai nyelven írt könyvekben mutatkozik, és hogy tanulóifjúságunknak legyen legalább egyetlen olyan könyve, melyből az egész műveltség szövedékes szálait legombolyíthatja, mégpedig anyanyelvén. Ezért, mellőzve mindenütt az álokoskodásokat és felesleges vitákat, a legjobb szerzők alapján, a valósághoz ragaszkodó ábrázolásban, az igazság szabadságának zászlója alatt honfitársaim elé tártam mindazokat a dolgokat, melyek hasznosak, és amelyeket ismerni szükséges, állandóan szem előtt tartva Senecának nevezetes intelmét (a 45. levélben):^[30]

"Arról panaszkodsz, hogy nincs ott elég könyved. De nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. Meghatározott tárgykörben mozgó olvasás haszonnal jár, az ide-oda kapkodás csak szórakoztat. Aki el akarja érni kitűzött célját, csak egy úton haladjon, s ne kóboroljon sokfelé, mert az nem haladás, hanem tévelygés... Könyveimet, legyenek bár akármilyenek, azzal a tudattal olvasd, hogy írójuk az igazságot keresi, és még nem ismeri ugyan, de makacsul keresi. Szolgája senkinek sem vagyok, nem viselem a nevét senkinek. Sokat elfogadok nagy emberek ítéletéből, de adok valamit a magaméra is. Mert ők is hagytak ránk egyet-mást, ami megfejtve nincs, hanem még kutatni kell utána. És talán megfejtették volna mindazt, ami szükséges, ha nem kutattak volna fölösleges dolgok után. Sok idejüket elrabolták az elméskedő szójátékok és az álokoskodások, melyek haszontalan irányban élesítik az elmét. Csomókat kötünk, kétértelmű jelentést fűzünk szavakhoz, aztán kibogozzuk őket. Hát annyira ráérünk? Tudjuk már, hogyan kell élni és meghalni? Teljes lélekkel arra törekedjünk, amiről jó, ha gondoskodunk, hogy ne a szavak, hanem maguk a tények ne csaljanak meg bennünket! Mire való a szavak hasonló jelentéseinek megkülönböztetése? Ezekkel még senkit rá nem szedtek, legfeljebb vitatkozás közben. A tények csalnak meg, azokat különböztesd meg!... Ugyanezt állítom az említett álokoskodásokról. Mert ugyan adhatok-e a szofizmának ennél megfelelőbb nevet? Annak, aki nem ismeri őket, nem ártanak; annak, aki ismeri, nem segítenek." (Bárcsak a mai tudósok is folyton szem előtt tartanák ezt a nagyon üdvös tanácsot, bizony kevesebb lenne a civódás, és én jó Istenem, mennyivel előbbre jutnánk rövid idő alatt!) "Miért tartóztatsz fel azzal, amit magad is hazugságnak nevezel, s amiről annyi könyvet összeírtak? Lám, az egész élet csak hazudik nekem; az életet leplezd le hát, az életet kényszerítsd vissza az igazsághoz, ha éleselméjű vagy! Az élet azt tartja szükségesnek, aminek nagy része fölösleges, vagy pedig azt, ami nem fölösleges ugyan, de aminek semmi ereje sincs ahhoz, hogy szerencséssé és boldoggá tegyen. Mert nem mindjárt jó is az, ami esetleg szükséges..., mivel van olyan szükséges dolog, ami nagyon is értéktelen... Mi tehát a teendő? Nem arra fogsz-e inkább gondot fordítani, hogy mindenkinek megmutasd: nagy időveszteséggel hiábavaló dolgok után kutatnak, és sokan letudták már életüket a hozzávaló eszközök keresésével!... Ha figyelmesek volnánk is, megelőzne bennünket az élet, viszont, hogy nem sietős a dolgunk, úgy szalad át rajtunk, mintha nem is a miénk volna. A legutolsó napon vége szakad, és minden nap kevesebb lesz egy nappal... De máskorra halasztom ezt a vitát a dialektikusokkal, akiknek oly nagyon kifinomult elméjük van, mégis egyoldalúan nézik a dolgokat."^[31]

Aranyszavak ezek Seneca szájából, s ha nem is tudtam nekik ténylegesen eleget tenni, mindenesetre követésükre törekedtem teljes erőmből.

Mármost, hogy a lelkiismeretesség követelményének eleget tegyek, röviden elmondom, melyik részben kiket követtem, egyrészt, hogy a tanulóifjúságot mintegy kéznél fogva elvezessem a könyvemben összefoglalt dolgok alaposabb megismeréséhez, másrészt, hogy kikerüljem az idősebb Plinius súlyos vádját, amelyet T. Vespasianushoz írt előszavában egyes könyvek szerzőivel szemben felhozott.^[32] Plinius a következő vádat emeli:

"...Ezért megbecsülöm azokat, akik megelőztek, de a magam részéről azokat is, akik utánam jönnek. Mert tudom, hogy ezek ugyanúgy fognak versengeni velünk, mint mi az elődökkel. Jóízlésemnek pedig bizonysága az, hogy könyvemben előre tettem a forrásul használt szerzők nevét. Mert véleményem szerint az a méltányos és igazán tisztességtudó eljárás, ha megvalljuk azok nevét, akiknek segítségével eredményt értünk el, nem pedig az, amit a legtöbben követnek a már említett írók közül. Mert tudd meg, összehasonlítottam a szerzőket, és rájöttem arra, hogy a leghitelesebb és legújabb szerzők a régieket szóról-szóra lemásolták, ez utóbbiak nevének említése nélkül. Nem azzal a nemes szándékkal, mint Vergilius,^[33] hogy példaképükkel versenyezzenek, nem is azzal az őszinteséggel, mint Cicero, aki "Az állam" című művében Platón követőjének mondja magát, és "Vigasztalódás lánya halálán" című művében bevallja, hogy Krantórt követi, a "Kötelességek" című művében pedig, hogy Panaitioszt.^[34] Pedig hát tudod, Cicerónak ezeket a könyveit nemcsak kézbe kell vennünk minden nap, hanem alaposan meg is kell tanulnunk. Igazán szolgai lelkületre és szerencsétlen természetre vall az, ha valaki szívesebben eltűri, hogy lopáson érjék, mintsem hogy megfizesse a kölcsönt,^[35] mikor saját tőkéje idegen tőke kamataiból származik." Eddig idézem Pliniust.

Így hát az általam követett szerzők a tárgykörök különfélesége szerint a következők: a metafizikában Cartesius;^[36] a logikában Ramus és Amesius;^[37] az aritmetikában Ramus, Snellius, Schonerus; a geometriában csak Ramus^[38] (véteknek tartottam ugyanis összezavarni az ő módszerét, egy dolog kivételével, hogy tudniillik az ő kommentáraiból nem kis fáradsággal összekeresgettem és napfényre hoztam a dichotomiákat,^[39] melyek többnyire kimaradtak a hannoveri, úgynevezett tizenkettedrét kiadásból. Mivel történetesen ez az egy kiadásom volt, csudálkoznom kellett, hogy ilyen módszeres író ennyire megfeledkezett saját módszeréről. Csak később jöttem rá, hogy ez a kiadó hibájából történt); az általános természettudományban Cartesius és Regius;^[40] az asztronómiában Copernicus, Cartesius, Regius, Phocylides, Alstedius, Scribonius;^[41] a föld- és vízrajzban, valamint a zenében Alstedius;^[42] a meteorológiában Cartesius, Regius és Scribonius;^[43] az antropológiában Scribonius és Regius;^[44] az orvostudományban egyedül Regius;^[45] a zoográfiában Regius, Scribonius és Alstedius;^[46] az ásványtanban Scribonius, Regius és Alstedius:^[47] a botanikában Scribonius és Regius;^[48] a mechanikában Alstedius, Amesius, Metius;^[49] az etikában, ökonómiában, politikában, jogtudományban és teológiában Fennerus, Amesius, Althusius^[50] stb.; az általános grammatikában Ramus; a speciális, mégpedig a görög és latin grammatikában ugyancsak Ramus, a héberben és annak dialektusaiban Martinius, az arabban Erpenius; az általános retorikában Talaeus, a speciális, mégpedig a görög, héber és arab retorikában különböző írók, a latinban viszont Talaeus.^[51]

Talán azt fogod mondani, hogy ez kevés. Nem tagadom. De olyanok, akik bőven elegendőt nyújtottak nekem ahhoz, hogy megírjam a tudományok rövid összefoglalását. "Ezért - hogy a sok tapasztalattal rendelkező Heurnius^[52] szavaival éljek - úgy határoztam, hogy... az ő nyomdokukban fogok haladni, és nyíltan megmondom, nekik köszönhetek legtöbbet; műveikből ugyanis nagyon sokat átvettem és felhasználtam. Mert - amint nagyon helyesen mondta Flavius Albinius^[53] - az az igazi gyümölcse olvasásodnak, ha a versenyzők hevével igyekszel megfelelő alkalmazás útján saját hasznodra fordítani mindazt, amit a könyvekben helyesnek tartasz, vagy amit az írók mondanivalóiban legjobban megcsodálsz. A jeles költő, Afranius is, midőn válaszolt azokra a vádakra, hogy túl sokat kölcsönzött Menandrosztól,^[54] így szólt: "Kölcsönöztem, megvallom, nemcsak tőle, hanem más költőktől is azt, ami megtetszett náluk, sőt latin költőktől is minden olyan dolgot, amit véleményem szerint nem tudtam volna jobban csinálni." Vergilius sem szégyellte verssorok ezreit átvenni Homérosztól, és nem szégyellt minden homéroszi sajátságot utánozni. Homéroszon kívül nagyon sokat kölcsönzött Theokritosztól, Apolloniosztól s Hésziodosztól^[55] is. És maga Cicero is nem Platónból és Demoszthenészből^[56] indul ki nagy részben? Sőt Klearkhosz^[57] bizonygatja, hogy ő ismerte azt a zsidó írót, akitől maga Arisztotelész tanult. És a legkiválóbb orvosok, mint Aétiosz, Oreibasziosz, Paulosz Aiginetész, Alexandrosz Trallianosz és Aktuariosz,^[58] a legtöbbször nem ugyanazt írják-e szóról-szóra? S vajon emiatt kikergették-e őket közakarattal, lármás taps kíséretében valamennyi színházból?^[59] Így hát erős az elhatározásom, hogy töretlen lélekkel tűröm minden irigyem füttyeit, csak valami hasznuk származzék írásaimból az embereknek. Ha a dicsőség vágya vezetett volna e könyv kiadásakor, meg tudtam volna bizony írni mindezt sokkal mutatósabban is, és úgy, hogy teljesen különbözzék mások írásainak jellegétől. De ettől nem lett volna a könyv nagyobb hasznodra, kedves olvasóm! A magam és tanítványaim számára toldoztam ezt össze, és nem mások számára. Egynémely dologról talán mások is ugyanígy beszéltek. Hát akik ugyanarról a tárgyról írnak, azoknak minden áron mást-mást kell magukból kiizzadniuk? Nem csónaknak kell-e hát neveznünk a csónakot? Vagy az igazság nem egy és ugyanaz? Hogy fogadnák a gáncsoskodók, mondd, Avicennát,^[60] Pauloszt, Aétioszt, Oreibasioszt és számtalan régi tudós orvost, ha még életben volnának? Mert ők minden munkájukat Galénoszból és más régi orvosokból írták ki csaknem szóról szóra. Ezek a híres tudósok minden bizonnyal másképpen is tehettek volna, ha akartak volna. De minden munkájukat arra szentelték, hogy másoknak használjanak, és nem a saját dicsőségüket keresték. Vagy talán nem Galénoszból,^[61] e nagy óceánból merítenek az orvostudománynak ezek az elméleti művelői? Akad-e nálunk olyasmi, mondd, amiről helytálló a véleményük, és amit nem találsz meg nagyjából ugyanígy Galénosznál? És mondd, miért szabad másoknak inkább meríteniük ebből a forrásból, mint nekem? Elárulod tudatlanságodat, ha azt hiszed, hogy mindannak, amit más orvosi szerzőknél olvasol, java része saját szellemi termékük, holott bizony Galénosz és Hippokratész^[62] e gondolatok forrása. Ha majd ezeket más művekbe is beleszőve látod, rá fogsz jönni, hogy Galénosztól valók. Bizony járatlanságodat árulod el, mert sohasem nézted át alaposan Galénosz írásait, és így nem tudod, hogy ezek a szerzők is, meg mi is honnan eredeztetjük műveink patakocskáit."

"Hát olyan szégyenletes dolog az, mondd - folytatja kevéssel alább Heurnius -, hogy utánozzuk, és a közjó érdekében mind kibocsássuk a legjobb műveket, megfelelőbb formában és tetszetősebb feldolgozásban?... Művemben (tudniillik a Hippokrátész aforizmáinak magyarázatában^[63]) ezt az eljárást követve, hatalmas, örvényekkel teli vállalkozásba vetettem bele magamat. De remélem, a jó emberek pártfogása megóv attól, hogy irigyeim rágalmai maguk alá temessenek. Mert tanítványaim kedvéért és javára szívesebben vállalom a gáncsoskodók részéről fenyegető veszedelmet, mintsem hogy megfosszam tanítványaimat fáradságom gyümölcsétől, ha ugyan érlelt ilyet munkám által a legjobb és leghatalmasabb Isten... Akik pedig acsarkodnak rám ezért, és annyira kékülnek-zöldülnek a más munkája miatt, ám tegyenek próbát, és csinálják meg jobban. Mindenki előtt szabad az út a dicsőség felé... Ezért, kedves olvasó, ugye hogy egyetértesz velem:

"Momus, a jót akarónak járna a pártfogolás, hát
Vagy kritizálni ne merj, vagy magad írj csupa jót".^[64]

Mindezt nem restelltem ilyen bőven idézni - a te engedelmeddel, kedves olvasó -, egyrészt, mert úgysem tudtam volna soha semmi olyat mondani, ami ennél jobban megfelelne célomnak, másrészt azért, hogy nyilvánvalóvá tegyem mindenki előtt: a legkiválóbb emberek, szakmájuk legjobb tudósai sem félnek attól, hogy más írókból igen sok dolgot kölcsönözzenek, végül pedig azért, hogy ily módon elődeink fényes példájával tegyem sikertelenné törekvéseit a "mómusok"-nak, akik fogyatkozásaimat hánytorgatják. Mert aki jó kalauzokat választ, az nem egykönnyen térhet le a helyes útról, csak állhatatos elhatározással kövesse őket. A csecsemő is, ha óriás vállára ül, többet láthat, mint maga az óriás. Tehát minden olvasóm, aki érdemesnek találja művemet arra, hogy belepillantson, teljes bizonyossággal meg fog győződni afelől, hogy seholsem pártoltam el abban a legnagyobb és leghíresebb tudósok tekintélyétől.

Most már nincs más hátra, mint hogy könyvem használatára is rámutassak. A nagyobb érthetőség kedvéért vázolni fogom röviden azt a módszert, amelynek szem előtt tartására törekedném, ha lennének valaha tanítványaim.^[65]

Mindenekelőtt igyekezném elérni, hogy tanítványaim elméje, ha nincs még eddig kiművelve, hozzászokjék a szent bibliai, sőt a hasznos világi történeteknek is magyar nyelven való olvasásához és megértéséhez. Ezután az olvasottakból alapos vizsgát tartanék, és ennek során az olvasmányanyagot az emberi életben való felhasználásra alkalmaznám. Miután ebben jó ideig gyakorolták magukat, és már közepes eredményt értek el, átvinném végre őket erre a magyar nyelvű enciklopédiára.

Ennek azonban nem az elejét olvastatnám, hanem olyan fejezetét vagy részletét, mely érthetőbb dolgokat tárgyal. Gondolok itt a földrajzra (melynek tanításakor hasznos volna földgömböt vagy térképet kéznél tartani), vagy más ehhez hasonló könnyűségű tárgyra. Ezt az anyagot bevésném, szorgalmasan kérdezgetve tőlük: Hány világtáj van? Mely országok fekszenek keletre, melyek nyugatra? stb. Hány különálló világrész van, s melyek a legvirágzóbb országaik? Melyek a nevezetesebb tengerek, folyamok, források, folyók és tavak? Milyen nevezetesebb hegyek vannak egyes országokban? stb. Innen a speciális természettudományokra vinném át őket, és az ásványokról, növényekről, állatokról szóló tudományt adnám elő, megvizsgálva, ki mit figyelt meg egyik vagy másik állatról, ásványról és növényről. Ezután az etikai, ökonómiai és politikai kérdésekre térnék át, kérdezgetve újból: Mi az erény? Melyek az erény közös tulajdonságai, melyek a fajai? stb. Mik a kötelességeik a szülőknek, a gyermekeknek, az egész családnak? Mi a kötelességük az elöljáróknak alattvalóikkal, és viszont: az alattvalóknak elöljáróikkal szemben? Most térnék vissza a számtanra, arról a geometriára és az általános természettudományra, majd a metafizikára és logikára, végül pedig mindarra, amit az előző részekből kihagytunk. Eközben azonban gondosan őrizkedném attól, hogy tanulóim a legáltalánosabb dolgokon kívül bármit is emlékezetükbe véssenek, nehogy emlékezőtehetségüket gyakorolva, elveszítsék ítélőképességüket.

Mikor már azt látnám, hogy tanítványaim minden dolog rövidre fogott ismeretét elsajátították, a továbbiakban az idegen nyelvek tanítására gondolnék, jól tudva azt, hogy a minden tekintetben tökéletes képzettséghez még sok olyan dolog kívánatos, amit a tárgy bősége és kis könyvem rövidsége miatt nem lehetett bő részletességgel kifejtenem és idehoznom.

Ezért lehetőséget teremtve bármily módon a görög nyelven való olvasás és írás tanítására - a görög nyelvet ugyanis alaposan megfontolt és nagyon nyomós indokok alapján véleményem szerint minden idegen nyelvnél előbb kell tanítanunk^[66] -, ugyanebből a könyvből taníttatnám meg a deklinációk és konjugációk könnyebb és szabályosabb formáit vagy paradigmáit. De magával a grammatikával nem fárasztanám tovább tanítványaimat, hanem azonnal eléjük adnám sajátkezűleg való lemásolás végett az Újtestamentum valamelyik legszebben megírt könyvét, mégpedig először történeti tárgyút, azután dogmatikusat. (Gondolok itt Lukács evangéliumára és az Apostolok cselekedeteire, valamint Péter apostol leveleire és Pálnak a rómaiakhoz és efezusiakhoz írt leveleire.)

A tanítás rendje és módja itt a következő. Mivel az evangéliummal kezdeném, abból íratnék le hat vagy hét verset, s tanítványaim feszült figyelme mellett világosan és jól tagolva felolvasnám, majd magyarra fordítanám, és egy-két óra múlva velük is lefordíttatnám. Azután a füzetnek azt az oldalát, amelyen a görög szöveg van, letakartatnám, és a magyar fordítás szövegét visszafordíttatnám velük görögre. Így haladnék végig az egész könyvön, sőt a még hátralevő, előbb felsorolt könyveken is. Mert aki ért valamit, de kifejezni nem tudja, miben különbözik a néma szobortól? Hangot adni pedig értelem nélkül a papagáj szokott. Hogy pedig a görög nyelv alapos ismeretéhez semmi se hiányozzék, ugyanezt igyekezném végigcsinálni Hésziodosz és Homérosz műveivel, valamint Démoszthenész és Iszokratész^[67] néhány beszédével és levelével. Szerencsésen egészíthetik ki az anyagot Grotiusnak a régi görög tragédia- és komédiaírókból válogatott szemelvényei.^[68] (Mindehhez hozzákapcsolnám a görög grammatika alaposabb megismerését és a stílusgyakorlatokat, azaz a levelek, költemények és beszédek szerkesztésmódjának vizsgálatát.)

A görögről nyomban rátérnek a latin nyelvre, és itt is ugyanolyan módszer szem előtt tartásával tárgyalnám először Sulpitius Severus szent történetkönyvét,^[69]azután Cicero válogatott leveleit, vagy pedig arany igazságú könyvét "A kötelességekről", majd néhány beszédét, harmadiknak pedig Vergiliust, Horatiust, Terentiust és Ovidius válogatott műveit.^[70] A munkát azonban úgy végezném, hogy a nyelvek ismeretével együtt növekedjék a dolgok ismerete is. Ahol a tárgykör megengedi, az előbb tanultak alapján röviden rá kell mutatni az írók téves nézeteire.

A görög és latin nyelv után a héber nyelvre vinném át tanítványaimat, és itt is az előbbivel teljesen azonos módszert követnék. Ennek megfelelően először a Teremtés könyvét vagy Sámuel könyveit tanítanám meg, azután Ézsaiást, majd a Zsoltárokat és Példabeszédeket, végül Jób könyvét, közvetlenül hozzájuk fűzve a rabbinusok leveleit és költeményeit.^[71] De még mielőtt megengedném, hogy elhagyják a héber nyelv területét, biztosítanám, hogy amikor innét távoznak, ne legyenek teljesen járatlanok a kaldeus, szír és talmudi nyelvben sem. Így vinném át végre őket az arab nyelvre. Mivel itt Mohamed Alkoránjának és Tamerlán történetének (mint mondani szokták) mindent betöltő szerepe van,^[72] minden követ megmozgatnék, hogy ebből a két könyvből az arab nyelv kellő megismerését biztosítsam.

Ezzel a négy nyelvvel megelégedve, azt a tanácsot adnám tanítványaimnak, hogy a többi nyelvekkel ne törődjenek, mert az összes többi nyelvek - ha van bennük valami jó - mind ebből a négy nyelvből mint örök forrásból fakasztják erecskéiket.

De még mielőtt búcsúzni készülő tanítványomat véglegesen elbocsátanám, és (mint mondani szokták) elhangzanék feléje utolsó búcsúköszöntésem, azokat az írókat is megjelölném számára, akiket a már felsoroltakon kívül leginkább olvasnia kell az említett nyelveken, és végül megmondanám azt is, hogy milyen módszerrel olvassa őket.

Megítélésem szerint tehát a következőket kellene olvasnia (ha egyáltalán hozzájuk lehet férni): a görögök közül Origenész, Khrüszosztomosz, Baszileiosz, Euszébiosz, Josephus, Platón, Arisztotelész, Plotinosz, Theophrasztosz, Plutarkhosz, Hérodotosz, Thuküdidész stb.;^[73] a latin írók közül Augustinus, Hieronymus, Ambrosius,^[74] Cicero, Plinius stb.; a héberek közül Aben Ezra, R. Meir, mindkét Talmud;^[75] az arabok közül Avicenna, R. Moses, Averroes, Algazel, Sharastanius^[76] stb. Ha az itt felsoroltakhoz nem lehet hozzáférni, azokat kell majd olvasni, akik inkább kéznél lesznek.

Az írók ilyen módon való ajánlásán kívül az olvasás gyümölcsözőbb módszerére is megtanítanám tanítványomat. Tanácsolnám tudniillik, hogy szerezzen magának egy ív nagyságú, vagy (mint mondják) negyedrét alakú füzetet, amelyben az üres lapok száma megegyezik a mi enciklopédiánk lapjainak számával. Írja fel sorjában minden oldalra nagyobb alakban kirajzolva az enciklopédia oldalszámának megfelelő számot, és írja mellé címnek azt, amiről szó van az enciklopédia megfelelő oldalán, a következő módon:

1. LAP: A TUDOMÁNYNAK KEZDETIRŐL. 2. LAP: LELKÜNK ÉS AZ ISTEN LÉTÉNEK BIZONYÍTÁSI MÓDJÁRÓL, és így tovább, a könyv végéig. Ennek véghezvitele után mindenekelőtt szedje elő azokat a könyveket, melyeket ennek a munkámnak összeállításához felhasználtam, és pótlólag írja ki belőlük mindazt, ami nézete szerint az én könyvemből hiányzik, vagy legalább azt az oldalszámot jegyezze fel szorgalmasan, amelyen az adott címszóra vonatkozóan valamiféle adat található. Ha pedig egy-egy tudomány íróit végigolvasta, térjen át a többiekre. Például, ha én Mózes első könyvének kezdetét olvasnám, az egész fejezetet a TEREMTÉS címszó alá sorolnám, és ha mást nem is, de legalább a megfelelő fejezet- és versszámot kijegyezném. Általában azonban ajánlatos kijegyezni egyes szavakat és kifejezéseket is, főleg olyanokat, melyekre emlékezni akarunk. Így a második fejezetnek ama verseit, melyekben Ádám és Éva házassága van leírva, a HÁZASSÁG címszó alá kell beírni. Éppígy, ha Platónnál olvasnék a perzsáknak arról a szokásáról, hogy a királyi hatalom várományosának nevelését arra az emberre bízták, akit egész Perzsiában a legbölcsebbnek, legigazságosabbnak, legbátrabbnak és leghiggadtabbnak találtak, ezt a részletet a FEJEDELEM vagy a KIRÁLY címszó alá írnám. Megjegyzendő, hogy a közhelyek megjelölésének van ezenkívül más módja is. Például Homérosz Odüsszeia c. költeményének elején, ahol ezt írja a költő:

Sokfele járt férfit zengj nékem Múzsa!...

a lap szélére azt kellene írni: "OKOSSÁG, Ulyssest^[77] azért emeli ki a költő, mert sokat tapasztalt a trójai háború óta." Kissé lejjebb pedig, ahol ezt olvassuk:

Csakhogy az elment éppen a távoli aithiopokhoz,

a lap szélére írandó megjegyzés: "AETHIOPIA; az aithiopszokról azt írja, hogy távol laknak Görögországtól." Ily módon hasznos lehet a Homérosznál és más szerzőknél található közhelyek kijegyzése.

Végül, hogy semmi se hiányozzék, Fortiusom nyomán^[78] a következő intelmekkel zárnám le tanítványomnak szóló mondanivalómat.

"Mindenekelőtt a legnagyobb célt tűzd magad elé, ha ugyan nem vagy teljesen elpuhult lelkű! Ne törődj azzal, hogy egyesek azt írták: nincs nagyobb vágyuk, mint hogy Cicerónak legalább az árnyékával felérjenek. Ne tartsd érdemednek ősi családfádat vagy az őseidtől örökölt dicsőséget! Szebb lesz az a dicsőség, amelynek te magad vagy a szerzője, mint az, amelynek örököse vagy. Figyeld meg: akik emlékezetre méltó tettek nélkül, névtelenül távoztak ebből az életből, nem különböznek azoktól, akik soha meg sem születtek. Ne szeress semmi mást, csak a munkát; kerüld a fényűzést és a léha társalgást! Szüntelenül keresd az alkalmat az előadások hallgatására, a tanításra és az írogatásra! Kerüld a magányos olvasást. Fordítsd egész idődet a gyakorlásra! Merem állítani: ki-ki annál tanultabb, minél gyakrabban tanított. Azt hiszem, ezért mondja a költőnél a Bölcsesség önmagáról:

Édesapám a gyakorlat volt, a memória szült meg.^[79]

Ha előadásokat hallgatsz, figyelmed nagyon éber legyen! Ha tanítasz, kerüld az olyan emberek hiú feltűnéskeltését, akik egy óra alatt alig ejtenek ki tíz szót, olyan lassan közelítik meg a tárgy lényegét, annyira módjával készülgetnek elő a feladat elvégzésére, így akarva tekintélyt szerezni. Az ilyeneknek minden gondolatuk az, hogy a maguk értékét mások szemében emeljék, és hogy a sokaság tudósnak tartsa őket. De eljutnak-e valaha a legfontosabb mondanivalókhoz? A lendület, a lendület! - azt szeretem én minden dolgomban, így a tanításban is. Mert amit a földművesnek jelent az aratás időszaka, azt jelenti az eredmény szempontjából a tanítási idő a tanult embernek. Márpedig ki nem kárhoztatja, kérdezem én, aratáskor a késedelmet? Erőnkön felül kell törekednünk! Azokat az órákat, amelyeket mások szerencsétlen módon arra vesztegetnek, hogy törleszkedjenek, vagy hogy egyes emberek kegyeit hajhásszák, mi a tudományoknak kell, hogy szenteljük.

A bölcs lelki nagyság a tettekre alapozza az igazi dicsőséget, nem az ingatag hírnévre: inkább akar fejedelem lenni, mint annak látszani. Bár ha olvasás közben a folytonos munkában vagy gondolkodásban lelked olykor elbágyad és elfárad is, mégis fáradoznod kell, míg leheletnyi erő van testedben: holtod után szabad a nyugvás. Sohasem az árnyékot, hanem a fényt és az emberek társaságát szeresd! Boldog istenek! Mennyire vihetné rövid idő alatt az az ember, aki a nap egyetlen óráját sem töltené el hiába, anélkül, hogy egy előadást meg ne hallgatna, ne tanítana, vagy ne írna valamit!

Ha módod van rá, inkább a tanításra, mint az előadások hallgatására keress alkalmat. Hiszen számtalan embert láthatsz, akik nem csinálnak mást, mint előadásokat hallgatnak, ebben öregszenek meg, és nem alkalmasak arra, hogy egy szerzőről előadást tartsanak, vagy bármiről szépen írjanak. Ha fel akarod díszíteni elmédet, mely egyedül különbözteti meg az embert minden más élőlénytől, akkor meg kell tanulnod a tudományok teljes köréből mindent, amit csak tudásra érdemesnek ítélsz. Akik többet törődnek testükkel, mint lelkükkel, azt tartják szép dolognak, ha egyetlen tudományban tűnnek ki; sokkal szebb azonban kitűnni több tudományban. Hiszen asszony sem akad olyan, aki annyira távol lenne a múzsáktól, hogy legalább egy tudományt el ne tudna sajátítani. Ezt még, úgy hiszem, a szarka is megtenné az alatt a húsz év alatt, amelyet ezek az emberszörnyek egyetlen tudomány megtanulására szentelnek. Hogy Fabius szavaival éljek, ezek az emberek nem ismerik fel, mi mindenre képes az emberi ész: az ész, mely oly mozgékony és gyors, hogy nem lehet működését egyetlen területre korlátozni. Végül azt mondom, változtasd tartózkodási helyedet, különben mindvégig álmos és tudatlan maradsz! Sohasem bántam meg (és nem hiszem, hogy bárki is megbánta volna), hogy a tudományok kedvéért más akadémiára mentem át. Viszont mindig nagy és kései bánatot okozott a felismerés, hogy túl sokáig időztem egy városban.^[80]

El ne veszítsd kedved, még ha nem is sikerül minden rögtön kívánságod szerint. Hiszen azt látjuk, hogy minden dolog kicsi kezdetből fejlődik a legmagasabb fokra. Mindenfajta tudományban van valami keserű, és ez kezdetben elijeszti azokat, akik belefognak a tanulásba. Ezt azonban kiegyenlíti a velejáró haszon. Ezért ne riadjunk mindjárt vissza, ha egy kis nehézségre bukkanunk! Hajdan Görögország legjobbjai az aranygyapjú keresésére indulva megannyi tengeren, megannyi veszélyen keresztülhajóztak; bátorság volt a vezérük, szerencse a kísérőjük, szenvedélyes dicsőségvágy az ösztönzőjük. Tűzokádó, vad és dühöngő bikákat fogtak járomba, sárkányt altattak el és öltek meg, s azokat a katonákat, akik a földbe vetett sárkányfogakból keltek ki, arra kényszerítették, hogy egymást öldössék halomra.^[81] Az amazonok kiégették jobb mellüket, hogy jobbkezükbe több táplálék jusson.^[82] Démokritosz, mikor észrevette, hogy lelkének világos látását szemei akadályozzák, kiszúrta szemeit, hogy jobban megérthesse a dolgok természetét.^[83] Mindez nagy lelkesedéssel kell, hogy eltöltsön bennünket. Azon fáradozzunk tehát mindnyájan, hogy mások példáján felbuzdulva a legnagyobb nehézségek árán is magasabbra törjünk. Fényűzés, üres fecsegés és asszonyos lelkület maradjon az asszonyoknak!

Isteneink verítéket tettek elé az erénynek.^[84]

Képzeljük el hátralevő éveinket henyélés nélkül, veszedelmek nélkül, betegségek nélkül. De mégis fájlalnunk kell, hogy életünk virágának évei eddig gyümölcs nélkül tűntek tova, s hogy a tovatűnt idők vissza sohasem térnek már. Ki-ki emlékezzék vissza mindarra a sokféle bajra, ami élete kezdetétől fogva érte, gondoljon vissza arra, micsoda semmiségekre fordította számtalan napját, töltse el harag és fájdalom amiatt, hogy annyi esztendő tűnt tova eredmény nélkül, és annál nagyobb dühvel lásson a munkához! Mondjunk búcsút a tétlenségnek, mondjunk búcsút a sors küldte csapások sokaságának, melyektől egyetlen bölcs sem fél: a lélek eléggé erős, és nem szorul a szerencse pártfogására, ha az erény dicsősége felé szárnyal szenvedélyesen. Mert nem azokat tartom igazán nemeseknek, akik aranyláncot kötnek nyakukba, akik palotáik falait és előcsarnokait tisztségekre emelkedett őseik képeivel díszítik, hanem azokat, akik igazi javakkal: valóban saját javaikkal akarják feldíszíteni önmagukat és hozzátartozóikat, vagyis műveltséggel, jó erkölccsel és ékesszólással. Kevesen tudják, mily biztosan vár a tartós boldogság azokra, akik szilárdan eltökélték, hogy eljutnak a boldogságnak ehhez az örök székhelyéhez. A szerencse ajándékai - mint az országok, városok, testi szépség - mulandók, de amit erény és munka szerzett, az maradandó. Ezt a vagyont nem pusztíthatja el sem vas, sem láng, sem rabló, sem mostoha idő.

De bevégzem a beszédet. Rövidre van szabva életünk: órák alatt elenyészik; és igen gyorsan telik el egy óra. (Bárcsak felismernéd ezt, virágzó ifjúság! Benned a reménység nagyon is nagyra nő.) Gyorsan múlnak a napok, gyorsan a hónapok, gyorsan tovatűnik az év is, pedig milyen kicsi az éveink száma! Vedd hozzá még, hogy életünk felét elfoglalja az álom, nagy részét az evés-ivás, játék, betegség, meggondolatlan törekvések, s ami a legborzasztóbb: minden pillanatban váratlan halállal sújthatsz, te kegyetlen Lakheszisz.^[85] Ha nem törekszünk minden igyekezetünkkel arra, hogy az időt hasznosan töltsük, dicsőség nélkül, barmok módjára fogunk kimúlni."

Ez az, derék olvasóm, amire elöljáróban akartalak figyelmeztetni. Az én számomra fölöttébb szükséges volt ez, de azt hiszem, a te számodra sem volt teljesen haszontalan. Valószínűleg világosan kitűnik mindebből, hogy azok közül, akik tanulmányaikban elő tudják segíteni a magyar ifjúságot, én a legkisebb, de azok közül, akik elő akarják segíteni, a legnagyobb vagyok. Ezért:

Áldjon az ég! s ha te tudsz, adjál igazabbat e műnél
jó szívvel! De ha nem, jöjj, s ezt használd velem együtt!^[86]

Én azok közül valónak vallom magamat, akik előrehaladva a tudományban írnak, és írva előrehaladnak. (Augustinus.)^[87]

Hatodik rész

Az égi dolgokról^[88]
(Részletek)

I. Eddig lőn szónk a testről közönségesen, tudniillik annak természetiről és módjairól; következik már, hogy szóljunk annak részeiről (partes corporis).^[89] 1. A testes dolgoknak igen apró részei, jóllehet legelőször gömbölyegek nem voltak, mivel több gömbölyeg szabású testek az egybe ragadott tágasságot bé nem töltik, idővel mindazonáltal gömbölyegek lettek, mivel sok külömb-külömb kerületes mozgásik voltanak, úgy hogy ha mi szegeletecskéik voltak is, a forgás közben a többiben ütközvén, lesúroltattak, és osztán gömbölyegen maradtak. 2. A testnek akkori apró részecskéi vagy küssebbek és vékonyabbak, vagy nagyobbak és temerdekebbek.^[90] 3. A küssebbek első vagy második rendbéliek. 4. Az első rendbéliek (primum elementum, materia subtilissima) az elsúrlódott szegeletecskékből álló részek, mellyek a gömbölyeg szabásúak közt hagyattatott helynek nagy sebességgel való betöltésére illendők. A második rendbéliek (secundum elementum, globuli aetherei) a sebes súrlódás közbe maradt isszonyú apró golyóbiskák. A nagyobbak és temerdekebbek(elementum tertium) azok, mellyek sok kicsidebbekből csoportoztanak egybe, és a sebessen mozgásra nem ollyan alkolmatosok. 5. Mivel penig a küssebbek igyenesen elé a mozgás közbe nem mehettek, hanem egymásba ütközvén, kerületesen kellett forganiok, a' lött, hogy külömb-külömb egyenetlen örvényekre(vortex) osztódtanak, mellyekben a temerdekbekből álló dolgokat is beragadták, és magokban hömpölygetdegélik. 6. Ezeknek az örvényeknek penig forgások vagy egymás közt megeggyezők, vagy ellenkezők. Megeggyezők, midőn eggyik egyfelől s másik másfelől jövén, egyfelé tartnak. Ellenkezők, midőn szembe mennek egymással, és osztan eggyik erre s a más tova tart. 7. E két rendbéli részecskéknek az örvényekben való forgások közbe az apró golyóbiskák a kerületesen forgó örvény szénire^[91] sietnek mind ki, a többinél ők keményebbek és erőssebbek lévén. 8. S mivel penig az elsúrlódott részecskék többek, hogynem amennyi a gömbölyegek közt maradt tágasság bétöltésére szükségesek volnának, annak okáért ők az örvény közepett maradnak, és ott szörnyű sebességgel forogván, magokon világoskodó állatok^[92] (stellae fixae et sol) lesznek. 9. Mert a világosság (lux et lumen) semmi sem egyéb, hanem az örvénybe legbelső és legkicsinebb részecskéknek sebes forgások, mellyel a körülvevő égi golyóbiskákot (kik az egész világot bétöltötték, és mellyekből az ég [caelum] állatja vagyon) igyenesen a kerület színe felé tolják. 10. Kik eggyik örvényekből (a forgási tengelyvégektől messzebb való s legserényebben forgó részeken) másokba (ezeknek forgási tengelyvégekhez közelebb való s későbben forgó részeken) kitolattatnak (űzettetnek), és szüntelen az ő közepek felé tartanak, és azon által-által járnak. 11. Mellyek, az égi, a magok tengelyek körül szüntelenül és sebessen forgó golyóbiskák három szegeletű ürességin bujdokolván által, ha többen ragadnak egymásba, sutus szabásúak^[93] lesznek. 12. Az égi golyóbiskák penig nem mehetnek úgy által, mivel a több örvények tengelyvégein belől a mozgás igen késő, azokon kűvül penig igen sebes. 13. Ha penig történik, hogy igen sokan ragadjanak egymásba, a világoskodó állat színére gyűlnek mint valami tajték, és annak fényes világoskodását elfogják. 14. Mellyek, ha a világoskodó állattól vagy elszéllyesztetnek, vagy elnyelettetnek, vagy a világoskodó dolognak új részeitől fellyülhaladtatnak, fáklyákká lesznek. 15. Ha penig leend, hogy ezek a szennyek oly sokak és temerdekek lesznek, hogy a világoskodó állat az égi golyóbiskákot magától nem elég erőssen űzheti el, és így az ő forgásában meglassul, a körülötte levő örvényektől elnyalattatik, és végezetre a benne levő világoskodó állat minden fényét elvesztvén, más örvénybe hömpölyög, holott a középben forgó világoskodó állatnak fényét visszaveri...

XXII.^[94] 1. A mü egünkben a Nap körül levő dolgok vagy a mü Földünk, vagy csillagok. A csillagok vagy maradandók, vagy kiforgók. A maradandók bujdosó (bolyongó) csillagoknak (planetae) neveztetnek... 2. Eredetek ez, hogy midőn a harmadik rendbéli lételadó állatnak^[95] (e világ temerdekebb részeinek) részei, a két elsőktől^[96] kereken forgattatnának, a gyorsabbak a lassúbbakat elérték, és a mellettek elfolyó s igyenesen mozgó (menő) első létel-adó állatnak részeitől a mellettek közel levő részecskék egybegyúrattatnak, és lassan-lassan nagyobbak-nagyobbak lettek. 3. Mellyek az ő keménységekhez képest a Naphoz közelebb vagy őtölle távullabb forganak. 4. Mert amellyek keményebbek, messzebb, a nem oly kemények penig nem annyéra messze űzettettek, és midőn az oly égi golyóbiskákhoz értek, amellyeknek ővélek egyenlő keménységek vagyon, vagy a túl s innen való égnek mozgási sebessége úgy alkolmaztatott, hogy eggyik a másikot fellyül ne haladja, annak utánna az ő forgásoknak helyét megtartották, és onnan verik müreánk a Napnak fényét vissza. 5. Ezeknek keménységek penig nemcsak a részeknek temerdekségétől és sűrűségétől vagyon, hanem a formájától is, és kiváltképpen a szénnek^[97] küssebbségétől. Továbbá ezek eredetet attól is vehettek, hogy az örvénye elnyalatott és megsetétedett világosíttó állat, ha nem igen kemény volt, minek utánna más örvényébe forgott bé, annak köllő közepe^[98] felé nyomult alá, és ottogyan az ő szeréntek való sietségű égi golyóbiskákban a Nap körül forogdogálnak, és annak fényét müreánk visszaverik...

XXVII.^[99] 1. A Föld örvényében elősször annak forgását (motus telluris), (melytől az üdőnek mindenféle külömbsége származik) lássuk meg... 2. Az ő forgása kétféle, eggyik napi, a másik esztendőtszakai. 3. A napi (diurnus) az, az mellyel ő az ő tengelye körül forog napnyugóról napkeletre. És természeti napnak (dies naturalis) mondatik. 4. Evvel az ő forgásával csinál nékünk nappalt és éjjelt. Nappalt (dies artificialis), amely felől a Naphoz fordulván az ő fényével megvilágosíttatik; éjjelt (nox), amely felől a Naptól elfordult és meg nem világosíttathatik. 5. Minden természet szerént való nap 24 részekre osztatott, mellyek óráknak (horae) mondatnak; egy óra peniglen áll 60 cikkelyekből (minuta, scrupula). 6. Esztendőtszakai forgása (motus telluris annuus) a Föld örvényének az, amellyel ő az ég részeitől minduntalan, de lassan-lassan úgymint minden nap egy-egy darabig (gradusig) tolattatván elébb, a Napot éppen megkerüli. Ebben ha 365 nap s 6 óra vagyon, Julius esztendejének mondatik.^[100] Ez ismét közönséges, mely 365 napból 5 óra és 49 cikkelyből áll, vagy megbővíttetett, mely 366 napból áll; minden negyedik esztendő illyen...

Nyolcadik rész^[101]

A csinálmányokról
(Részletek)

II. Ami a váras helyét illeti:^[102]

I. Ha síkságon építtetik, ezek a hasznok: 1. A kemény és a kövér föld illendő a kőfalaknak és az egyéb nagy épületeknek is elviselésére. 2. Ha folyóvíz leend ott közel, kevés költséggel vihetni mindent reá. 3. Ha termékeny a föld, a rajta lakók nem könnyen szűkülnek meg. 4. Ha a folyóvíz kiárasztathatik, a vár alatt fekvő ellenségnek kárára fordíthatik. 5. Az illyen hely nem alkolmatos a vár megásására, mind azért, hogy vizes, s mind azért, hogy az áskáló ellenség messze megláttathatik. 6. Egyarányú formát tarthatni az építtésben. 7. Az ellenség el nem rejtheti magát.

Mindazonáltal a megmondott hasznok ártalmak is lehetnek, mert 1. Amely föld az épületekre teneked illendő, az ellenség is te ellened erős hadi épületeket csinálhat rajta. 2. A folyóvíz azon könnyen eledelt hoz az ellenségnek, amint a lakosoknak. 3. Hasonlóképpen a föld bősége is. 4. Az ellenség is reájok áraszthatja a lakókra a vizet. 5. Az illyen épület, ha vízzel környül nem vetetik, mindenfelől ostromoltathatik. 6. Mindenek nagy költségbe kerülnek, mivel se a bástyákra, se a keríttésekre, s a t. a természet semmit nem hoz. 7. Gyakorta a keríttések, bástyák s a t. elsüllyednek, mellyek nagy költséggel építtethetnek viszont fel.

II. Ha hegy tetejére akarsz építteni, ezekre a hasznokra nézz: 1. Hogy a természet az ilyen helyet környüllevő völgyekkel megerősíttette, hogy se az ellenség bé ne üthessen, se meg ne áshassa, se lövő szerszámaival oda ne érhessen. 2. Ha a föld elégséges, minden kevesebb költségbe telik, mivel a helynek alkolmatos volta mind keríttést, mind árkokot, mind bástyákot magán szolgáltat. 3. Az ellenség seregeinek el kell széllyedni alatta, mely őneki nem hasznos.

De illyen alkalmatlanságok is vannak benne: 1. A hegyek csúcsai alatt az ellenség könnyen ellappanghat, és az ő kára nélkül neki üthet a várasnak. 2. Az eledel nagy költséggel hordathatik fel oda. 3. Ritkán vagyon elég vizek a lakóknak. 4. Az ásóknak ártalmasok. 5. Az esső és a zápor inkább elmossa, mint az alacson helyeket. 6. Az építtőknek nem mindenek szolgálnak tetszések szerént.

III. A tengerben építtetett várasok illyen hasznokot hajtanak: 1. Ha 15 000 lábnira vagynak a parttól, a lövő szerszámoktól ne féljenek. 2. A várásók hozzájok nem férhetnek. 3. Szüntelen segítséget vehetnek. 4. Nem szűkölködnek sok költségbe került bástyák nélkül. 5. Se sok oltalmazók nélkül. 6. Nem kell felettébb félniek a hajókról való lövésektől is, a hajók idestova tántorgása miatt, mellyeket mindazonáltal a várbéliek meglőhetik keményen. 7. Hajó sereggel megerősíttethetik az ellenségnek veszedelmére. Veszedelmes mindazáltal a belőllök kimenetel a hazának megoltalmazására. 8. A lovasoknak nincsen itt böcsüjük (hasznok).

IV. Negyedszer amellyek a tengerpartra építtettek, azok is vélek hozzák: 1. A megmondott 5., 6., 7., 8. hasznot, sőt még a tengertől messze valamely mezőben valókét is. 2. Hogy azokat megszállhassa az ellenség, mind vízi s mind földi sereget kell készítteni. 3. Azokból a hazát mind földön, mind vízen megoltalmazhatni. De aminthogy a szomszéd ellenséget, úgy a távul valót is nem mindenkor kerülhetni ebben el.

V. Ha tós helyeken építtetett, ezek a hasznok: 1. A tó se lovasokot, se gyalogokot közel nem bocsát. 2. Se kerület nem kell itt, se bástya.

Mindazonáltal a nehézségek többek, mert 1. Nagy költség kívántatik az épületek fundamentomának megvetésére, a földnek alkalmatlan volta miá. 2. A szüntelen kipárálló büdös gőz a lakóknak igen árt. 3. Kevés néppel megszállhatja azt az ellenség, főképpen ha egy bástyával a bennvalókat a kijövetel dolgában megelőzi, minek okáért az illyen épület mennél erőssebbnek látszik magában, annál nagyobb veszedelmére lehet magának. 4. Az oltalmazóknak serénysége és bátorsága megfogyatkozik, ha csak ez az egy útjok elfogattatik is.

VI. Hatodszor, a vár száraz árka is nincsen haszon nélkül, mert 1. Bástya gyanánt vannak. 2. A futott népnek bátorságos helye. 3. Ha az ellenség fával meg akarja tölteni, az szükségnek idején meggyújtathatnak. 4. A levegő ég egésséges.

De vannak nehézségek is: mert 1. Ha az ároknak túlsó részét az ellenség megveheti, a megszállattattaknak marhájokot, barmokot és embereiket abból elviheti.2. Könnyen megtöltheti azt az ellenség és megáshatja, töltött kasokot és bástyákot állíthat ellenébe, és magát a kiütőknek minden szándékoktól megóhatja. 3.Az ő hadi épületivel lassan-lassan elközellíthet, és a várhoz könnyebben hozzáférhet.

VII. A vízzel tele árkoknak ezek a hasznai vannak: 1. A vármegásók nem könnyen férhetnek hozzá. 2. Ha szinte az ellenség a külső partját megveszi is, azokban el nem rejtheti magát. 3. Ha a vizet ki akarja belőlle venni, gyakorta mind idejét, s mind munkáját elveszti. 4. Az ő készületivel nem férhet közell a várhoz. 5. Ha tóvíz vagyon az árokban, akarmivel akarja azt megtölteni, nem megyen fenékre, hanem imide-amoda labog. 6. Ha penig a bévettetett dolog nehéz és alámenő, sok üdőt és munkát kíván a bétöltés.

A nehézségek penig ezek: 1. Az ellenség könnyen csinál hajón hidat reája. 2. A bennvalók csak szinte hidakon járhatnak ki belőlle. 3. A hideg tartományokban télben úgy megfagy, hogy az ellenség mindenütt reámehet. Legjobb azért, ha az árok ollyan leend, amellyet mikor ember akar, vízzel megtölthet, a másszor ismét a vizet belőlle kiveheti...

IV. A fővebb acedemiák ezek: ... 11. Erdélyben a fejérvári (ha lábra állhatna), kolosvári. 12. Magyarországban a váradi, pataki, debreceni. Noha mind az erdélyi s mind a magyarországi oskolák inkább, mint academiák, a mü nemzetünknek nagy gondviseletlenségének miatta az ő örökké való nagy gyalázatjára; holott más keresztyén országokban, még ahol pápista fejedelmek, királyok uralkodnak is, vagyon a reformátusoknak egy néhány rendbéli academiájok; münekünk vallásunkon való fejedelmünk, bő országunk vagyon, s hol az academia? melybe, ha volna, a bőségre nézve sok idegen országokból a tanulók elgyülnének, csak nyittanók fel immár egyszer álmas szemeinket, s állatnánk tudós embereket a scholákba, mert találnánk, ha az irigység meg nem enne bennünköt. Így osztán nem mü hordanók a gyönyörűséges gréci tallérokat idegen országokba ki, hanem más hozná bé münekünk, s a mü népünk gazdagodnék belőlle. Gondold meg, magyar nemzetnek jovát kívánó ember, illyen pénzzel szűkös országból semmi-é három esztendő alatt legalább tizenöt ezer tallérnak kimenni, amellyekben osztán soha a mü népünk talám csak eggyet sem lát? Ennyi kél penig ott az ott lakó magyar deákokra legalább el. Három esztendő alatt? Oh Úr Isten, szánj meg már bennünköt is!...

VI.^[103] 1. A mívelendő földön vagy majorok építtetnek vagy kertek. 2. A majorok s esztenák,^[104] gabonás házak hellyének kerestessék illendő melegű és hidegű ég, minemű többire a hegyecskék oldalaiban szokott lenni; mivel az sem télbe a zúzmarázoktól^[105] meg nem vesztegettetik, sem nyárba a páráktól; nem is oly magas hellyen vagyon ott az épület, hogy szüntelen vagy szél érje, vagy esső, mindazáltal ott is valami dombocskán kell állani, nehogy a záporesső folyamati a tövéből kimossák. 3. A majorgazdában itt megkívántatik, hogy gyermekségétől fogva ebben a paraszti munkában neveltetett legyen fel, s ehhez a tiszthez akkor fogjon, mikor már a harmincadik esztendejét elérte, és csak a hatvanodikig viselje, hogy így a munkára mind ereje s mind okossága légyen. A legények is penig mellette legalább 22 esztendősök legyenek, nyakasok és erőssek; ő légyen az első, aki ágyából reggel felkél, s ő menjen fekenni legutolszor is; de annak előtte az ajtókot, kapukot meglássa, ha bé vannak csinálva; ha a marhának elég ennivalója vagyon: mint fekesznek, és hogyha nincs-e héjjok.

4. A kert vagy szőlős, vagy gyümölcsös, vagy veteményes. 5. A szőlőskertben (szőlőben) a feljebb megmondottakon kűvül meglásd, hogy: a kövérebb földben gyenge szőlőt ültess; a soványabba kövért; a sűrűbe hamar növőt és levest; a hamarkodóba ültess ritka venyikéjűt; a sok magú szőlőt soha nedves helyre ne ültesd. 6. Aki szőlőt akar mívleni (a vincellér), magának higgyen többet, mint másnak. A szőlőtövet el ne adja, hanem inkább a jovát otthon ültesse el, hogy ha kívántatik, legyen miből szőlőjét bővítteni; mivel jobb ez, mint a másunnan hozott. 7. Ha lehet, mind egyfélét ültess egyhelyre, avagy legalább egy ízűt és egy üdőkor érőköt. 8. Csemete korában add meg néki az övét, mert soha jó nem leszen másként, ha nem tom mennyit munkálkodol is rajta; ha penig megvastagodhatik, nem annyéra árt, ha szintén meg nem mívelhetnéd néha is. 9. A kapálás mennél gyakrabb, annál jobb. Nevezet szerint penig az új szőlőtövet Böjt máshava^[106] első napjától fogva minden harmincadik nap meg kell Mindszent haváig^[107] kapálni, s minden füvet mellőle kigyomlálni. 10. A vincellér tisztei ennek felette: 1. az, hogy ha látja a szőlőt virággal felettébb bővölködni, azokban némellyeket levegyen; 2. megkeverje; 3. idejekorán azt möglevélezze. 11.Minek okáért midőn a szőlőcsemete elsőben kijő, egésszen le szokott mettszettetni, hogy osztán az ágak annál bővebben nőhössenek őrajta. 12. A hideg egű helyekbe jobb a szőlőt tavasszal megmettszeni; egyebütt penig ősszel hasznosabb. 13. A meredek szőlőhegyeken a szőlőnek tövét a kötözéskor az ő természeti állásában kell hadni, úgyhogy a karó után ne hajoljon, mert megárt a belinek, mivel a nedvesség nem mehet igyenesen fel benne. 14. A kötözéskor penig a kötőkre is szorgalmatosan kell vigyázni, hogy ha a szőlővessző még igen gyenge, kákával vagy iglicével;^[108] ha elég vastag, csigolya^[109] avagy száldokvesszőkkel^[110] is meglehet.

VII. 1. A gyümölcsöskert földének ollyannak kell lenni, mint a szőlőskertének. 2. Melyben minek előtte valamit ültetnél, annak előtte esztendővel gödröcskéket kell vájnod, amellyekben más esztendőt a fiatalokot ültethesd, hogy így a Nap melegétől és az essőktől a föld elkészíttetvén, a belé ültetett fa hamarébb megfogonjék. 3. Ha penig azon esztendőben akarsz ültetni, legalább két holnappal azelőtt cselekedd ezt, és a gödrökben szalmát égess meg, hogy melegüljenek meg; a gödröknek jó szélyeseknek kell lenni. 4. A fákot jó messze ültesd egymástól, hogy ha felnőnek, ágokkal egymásnak ne ártsanak; mert egyébként se alattok semmit nem ültethetsz, se őmagok termékenyek nem lésznek. 5. A tőkék (oltoványok) egy kapanyélni temerdekek, igyenesek, simák, magassak, ép héjjúak, fekély nélkül valók legyenek. 6. Ha diót akarsz elültetni, mézes vízben (csak hogy igen édes ne légyen) ásztasd meg; és így a gyümölcse sokkal jobb ízű leszen. 7. Mennél jobb fákot találsz, avval ültesd be a kertet. 8. Akarmelyféle ágat beolthatsz akarmibe, csak héjjokkal igen ne külömbözzenek. 9. Az oltóágaknak penig gyengéknek, termékenyeknek, sokbogúaknak, midőn bimbózni kezdenek, egy esztendősöknek, naptámadatra nézőknek, éppeknek, egy küs ujjniaknak kell lenni. 10. De az oltás háromképpen lehet: 1. midőn az elmettszetett fába más fa ágát tészik; 2. midőn csak a héjja és maga közé eresztetik bé az ág, mellyeknek tavasszal kell lennek; 3. midőn más fának a bimbója bocsáttatik valamely fa héjja hasíttékjába: ennek penig nyárba legjobb lennie.

Tizedik rész^[111]

Az embernek magaviseléséről
(Részletek)

XXVIII. 1. Immár a polgári társaságban az igazgatók vagy sokan vagynak, vagy csak egy. 2. Ahol sokan vagynak, azok vagy a kösségből valók, vagy a főrendek. 3. Amely polgári társaságban az igazgatók a kösségből valók (democratia), meg kell látni, hogy kösségi rendeletlenséggé ne váljék. 4. Amelyben penig a főrendek az igazgatók (aristocratia), meglássák: 1. hogy egynehány pártosra az igazgatás ne szakadjon; 2. hogy ha az igazgató uraknak egy része az Istentől és az igazságtól elszakad, még ha haddal lehet is, útjokba hozzák; 3. s ha békességre ugyan jőni nem akarnának, s kezekben vadnak, az érdemlett büntetéssel büntessék. 5. Amelly polgári társaságban penig csak egy az igazgató (monarchia), meg kell látni, hogy az igazgató tyrannussá ne legyen. 6. A tyrannus az a személy, amely az országnak igazzát elforgatja s elnyomja. 7. E penig titulus nélkül való, avagy magaviselésével tyrannus. 8. A titulus nélkül való tyrannus az, aki az országot maga megadása előtt csalárdsággal avagy erővel hajtja maga alá. Ennek akarmely közember is ellene állhat, és csak módját ejthesse, szabad megölni, mindaddig, míg a nép és a polgári társaság, meggyőzettetvén, az ő méltóságát őnéki nem engedi. 9. A magaviselésével tyrannus az, aki tudva és szántszándékból a polgári társaságnak minden avagy több igazzát elfordítja. Ezt is vagy szépszerével, vagy haddal szabad elveszteni, de csak felső rendeknek vagy az egész népnek megegyezéséből...^[112]

XXIX.^[113] 1. Hogy penig mind a házi, ecclesiai és polgári társaságbeli rend jobban épülhessen, szükséges dolognak tartatott eleitől fogva, hogy a felső rendek scholákat állíttanának, tartanának, mellyekben az iffiúságot minden szükséges dolgokra s szép tudományokra még gyermekkorokban megtaníttatnák. Hogy mind szüléjeknek, mind Isteneknek, mind penig hazájoknak jobban szolgálhatnának idejében. 2. Mely dolognak előmenetelire az ő hazájának jovát igazán kívánó fejedelemnek 1. erre illendő alkotmányokot kell építtetni; 2. a scholát és abbéli személyeket jó privilegiumokkal^[114] kell megajándékozni; 3. elégséges jövedelmet kell nékiek rendelni; 4. tudós, okos taníttókot állatni; 5. ennek felette ezek mellé okos és eszes curátorokat kell a külső főrendből választani, kik a taníttókra vigyázzanak, disputatiókra, examenekre, promotiókra^[115] feljárjanak, s a t. 3. A taníttóban, hogy tisztiben hasznoson járhasson el, megkívántatik: 1. hogy taníttásához illendő életet éljen, s tanítványinak jó s dicséretes példát adjon; 2. hogy elég tudós legyen; 3. hogy jó lelkiismerettel s isteni félelemmel, amit tud, azt másokkal közölje; 4. tanítványit mint atyjok, úgy szeresse; 5. taníttsa őköt világosson, rövideden és teljességesen (tökélletesen); 6. őköt Isten előtt való könyörgésében megemlíttse; 7. ne légyen ajándékon kapdosó; 8. tanítványinak erkölcsököt és nyelveket igyekezze leginkább újjéttani; 9. egyedül csak arra igyekezzék minden dolgában, hogy tanítványival ő magát szerettesse; 10. magát a külömb-külömb féle elmékhez jól alkolmaztassa. 4. A taníttás módjában penig illyen módokot tartson: 1. Egy üdőben csak egy dolgot taníttson, s azt is peniglen gyakron, úgyhogy addig békét ne hagyjon neki, míg a tanítványok jól meg nem fogták; 2. csak azokat taníttsa, amellyek szükségesek, nehogy a nem szükségeseket tanítván, a szükségeseket tanítványi ne tudják; 3. okossággal éljen tanítványihoz, elméjekből minden unadalmat kivévén; 4. amit egyszer taníttott, elkérdje tőllök; 5. őköt gyakron egymás közt a hallott dolgokból disputáltassa;^[116] 6. az erkölcsteleneket megfeddje, de módjával való fenyíttékkel, s a vétekre való alkolmatosságot elháríttsa; 7. adjon tanítványinak a pihenésre is időt, s penig minden héten úgy mindazáltal, hogy miatta el ne vetemedjenek; 8. megintse ennek felette őköt arról is, miket kell még éltekben tanulniok.

XXX. 1. Immár a tanítványban is, minek előtte magát a tanulásra adná, meg kell látni: 1. ha szereti-e a tudományt; 2. ha csudálkozó-é a tudományok szép voltán; 3. ha elég erőss-é tanulás alatt fekvő nehézségeknek jól elviselésére. 2. Ezek benne penig feltaláltatván, tanulásához fogjon bízvást, melyben hogy jó előmenetelt vehessen: 1. célt kell feltenni, 2. az akadályokot elháríttsa, 3. illendő eszközökkel is éljen. Itt penig a célnek: 1. nagynak kell lenni, mivel aki csak kevésre igyekezik, soha abból tudós ember nem lehet; 2. a tanuló állapotjához illendőnek; 3. állhatatosnak, mert ha a cél megváltozik, az eszközök sem lehetnek hasznosok. 3. A tudománybéli akadályok kilencek: 1. a bűnnek mocska, mely a tudományt, ha annál szebb is, megmocskolja; 2. a szennyesség, mely minden tanulókot majd elfogott; 3. a félénkség, mely miá a tanuló tisztességesen kérdezkedni általja; 4. a magahittség és a tudománnyal megelégedés, mellyel a tanuló, amit soha nem tanult is, tudni láttatik magának, s másokkal is el akarja hitetni; 5. a csak külön magán való tanulás: noha vannak rendkűvül való elmék, amellyek így mentek nagy tudományra; 6. a haszontalan dolgon sok időtöltés; 7. a sok téstova kapás, mellyen a két szék közt, porban maradunk; 8. a mód nélkül való és rendeletlen tanulás, mely az elmét erőssen megtompítja; 9. a taníttóknak megváltoztatása, mellyel amit az első építtett volt, a másik azt legottan mind elrontja. 4. Az eszköz itt a maga gyakorlása, mely négy dologban vitettetik jól végbe, hogy tudniillik a tanuló szüntelen, mikor ideje vagyon, vagy olvasson, de mással, vagy mást hallgasson, vagy írjon, vagy taníttson. 5. Az olvasásban ezekhez tartsa magát: 1. a haszontalan gondolkodásokot elméjéből kivesse; 2. ne sokféle, hanem jó könyveket igyekezzék olvasni; 3. mindenféle tudományra eggyet, a legjobb könyvet olvasson meg, melyhez úgy hozzászoktassa önnön magát, hogy valamikor annak utánna mást olvas, mind egy cseppig reája tudja vonni. 6. A más hallgatásában: 1. ollyanokot igyekezzék hallgatni, akiket jól tudja, hogy őt szeretik; 2. akiket tud, hogy taníttásokban jó rendet tartnak; 3. örömest s gyakorta, nem ímmel-ámmal, kell ám mást is hallgatni. 7. Amit penig így olvastál s hallottál, első gondod a' legyen, 1. hogy mást arra, ha lehet, mentést^[117] megtaníts; 2. hogyha nincs kit taníttanod, magadban afelől mindaddig gondolkodjál, míg elhiszed, hogy már el nem felejted. 8. Az írásnak ékessen és gyakorta kell lenni. Ékessen azért, hogy jobb szívvel olvashasd; gyakorta, mert az olvasás, hallgatózás, sőt még a taníttás s elékérdés^[118] is ennélkül nem egyéb, hanem múlandó álom.

XXXI. 1. Ekkédig^[119] mind a taníttóknak s mind a tanulóknak tisztekről közönségesen: következik, hogy a scholák rendiről is már szóljunk, mivel a megmondott tisztek ott vitetnek jól végbe. 2. A schola azért vagy anyai, vagy idegen nyelven való. 3. Az anyai scholának hellye a várasokon imitt-amott a váras utcáiban lehet legjobban: a falukon penig ugyan a scholamesternél is meglehet, csakhogy ne abban a házban, amelyben a deákul tanulók vagynak. 4. Ebben a scholamesternek az őreája bízattatott kicsindedeknek: 1. illendő ülőhellyet kelletik csinálni, úgyhogy a legénkék a háznak eggyik felében magokra^[120]ülhessenek, a leánykák is hasonlóképpen a másikba; 2. magok nyelvén való olvasásra kell csak taníttania; 3. ugyancsak azon nyelven írásra, úgy mindazáltal, hogy reggel őköt csak olvastassa, déljest peniglen csak szintén írassa, mind olvasásoknak penig s mind írásoknak légyen céljok a Miatyánk, egy asztaláldás s egy étel után való hálaadás, egy reggeli és estvéli imádság; 4. mellyeket minek utánna jól megtanultak mind olvasni s mind írni, a catechismus adattassék kezekbe, s azt hadd tanulgatdogálják könyv nélkül; azonba a szentírásból a Rómabéliekhez írt levelet, vagy az Ó-Testamentomból egy szép historiát naponként írjanak ki, hogy az írást gyakorolván, az Isten igéjéből valamit tanuljanak; 5. valamikor catechismusi taníttás avagy praedicatio esik, szorgalmatossággal rámenjenek, s hogy megjőnek, a mester őköt jól megkérdezze, ki mit tanult; 6. gyengédedekhez illendő fenyíttékbe tartsa a gyermekeket, s ha lehet, édesgesse inkább, mint fenyegesse s verje. 5. Az illyen scholáknak tartások s felállatások oly szükséges, hogy valamely országban, tartományban s várasban nincsen, megcsalhatatlan jele, hogy az az ország, tartomány és a váras a temerdeki tudatlanságnak tengerébe borult bé, s Isten országától is messze vagyon. 6. Minek okáért szintén ollyan szükséges a keresztyén s hazáját igazán szerető fejedelmeknek effélét állatniok, mint másféle scholákot, holott azoknak is az a fundamentumok.

XXXII. 1. Az idegen nyelv, amellyen a scholák közöttünk szólnak, a deák, azaz a római nyelv. 2. Hogy azért a deák nyelven levő tudomány hasznoson egésszen taníttathassék valamely oscolában, legalább hét taníttó személy kívántatik. 3. Kik közzül kinek-kinek állapotjához illendő fizetésének kell lenni, hogy valamiképpen a szorgalmatos taníttástól el ne vonattattassék. 4. Minek okáért a legelső, avagy inkább az alsó taníttsa az ő alatta valóit: 1. elsőbben csak a magok anyai nyelveken (ha még nem tanulták) jól olvasni s jól írni, a feljebb megmondott mód szerént; 2. ezt jól megtanulván, a deák nyelvben cselekedjék hasonlóképpen vélek; 3. osztán a görögben; 4. továbbá a sidóban; 5. végezetre (ha gondolja) az arabiai nyelvben is. Ezeknek utánna keze alól bízvást kibocsáthatja, s az előtte valónak ajánlhatja. 5. A második azért és az előtte való az illyeténeknek: 1. adjon oly könyvet elejekbe, amellyben mind a hat arsnak (tudománynak) tudniillik a grammaticának, rhetoricának, logicának, mathematicának, physicának és theológiának derekassabb igéji meghatározva és elosztatva vagynak magyarul; sőt még a megemlíttett nyelveknek declinátiojok és conjugatiojok is, mellyet vélek éppen megtanultatván, hasznát a jó authorokban megmutatni akarván, s egyszersmind őköt a nyelveknek értésére juttatni igyekezvén; 2. adja a Cicero könyvét, De officiis,^[121] kezében, és azt éppen exponáltassa által,^[122] az exponáltatot[tat] ismét újjólag deákra fordíttsa. Ennek utánna hasonlóképpen a Virgilius Georgicáit. Mellyeket a tanítvány végbenvivén, 3. az görög Új Testamentomból válasszon egy vagy két könyveket ki, és azokkal is szintén úgy cselekedjék; s osztány Hesiodust adja kezébe; 4. a sidóban evégre felvenni jó leszen a Sámuel könyveit és a Dávid soltárit, ha másokot nem; 5. szép dolog volna az arabiai nyelvnek tanulására is így cselekedni valamely arabs könyvekkel. Ezeket osztán jól végbenvivén alólla a feljebbvaló classisba bocsáthatja. 6. Holott a taníttó ezt cselekedje: 1. egy ollyan rhetoricát magyarázzon az ő tanítványinak, amelyben a poëtica is meglégyen, mivel az is az ékessen szóllásnak része; 2. profiteáljon historiákot^[123] nekik, mennél szebb ékessen szóllással tudja; 3. minden héten egy-egy oratiot declamáltasson^[124] kivel-kivel közüllök Ciceróból vagy Quintilianusból, amíg tízre nem telik; osztán a' meglevén, magokkal is írasson legalább annyit; 4. e' penig végbemenvén, olvassák Virgiliust s Ovidiust, mindaddig, míg verseket szépeket tudnak írni; 5. annak utánna Demosthenesből és Isocratesből ismét görögül oratiot tízet declamáljanak, s megannyit componálván magoktól, olvassák Homerust, míg görög verseket is tudnak írni. 7. Innen osztan a logicára (és a több tudományokra, ki hova akar) általmehetnek. A logica taníttójának tiszti az: 1. hogy azt magyarázza, 2. hasznát a jó authorokban (tudós emberek írásában), azoknak elbontásokban s meg helyrerakásokban megmutogossa; 3. miképpen illik belőlle disputálni, módját elejekbe adja; 4. az ellenvetések ellen megoltalmazza. 8. A mathesis taníttója: 1. az arithmeticát s geometriát taníttsa; 2. az astronomiát is, ha kívántatik (nem érkezvén a physicus úgy reá), melléje vegye, mind a musicával egyetemben; 3. igyekezzék hallgatóit a mathematicai csudálatos szép dolgokkal megéleszteni. 9. A physicát penig aki tanítja, 1. keressen igaz, de kevés principiumokot;^[125] 2. azokból igyekezzék mindent megmagyarázni; 3. a nevezet szerént való dógokra ottan-ottan leszálljon, hasznokot e világi életre megmutogatván; 4. az emberről való tudományban a medicinát^[126] is megmagyarázza. 10.Aki penig theologiát tanít: 1. azt egésszen taníttsa, azaz a hüt ágazatit a szentírásokból megmutogassa, az ellenkezőköt megcáfolja, a tízporoncsolatból az embernek minden jó és gonosz cselekedetit megmagyarázza, tanítványit, mint féljék az Istent, megtaníttsa, az, ecclesia igazgatására őköt oktassa; 2. a szentírást renddel magyarázgassa; 3. az ethicát, oeconomicát,^[127] ecclesiasticát,^[128] politicát a theologiával együtt szerbe^[129] taníttsa; 4. a catechizálás is e dolga volna, ha az ecclesiai lelki taníttókra nem bízattatott volna; de sokkal jobb, hogy ők vigyék azt végbe egy munkával, melyre a scholából is kimehetni. 11. De ha az a rendtartás nem tetszenék az irigyeknek, mivel nem őtöllök jött; vagy az értetleneknek, kik e dolognak hasznos voltát nem látják; vagy a resteknek, kik a jón sem kapnak: bárcsak a' lenne, hogy 1. az alsó classisban csak írni s olvasni tanulnának jól meg deákul; 2. a másodikban a deák nyelvet jól megérteni s a grammatica szerént írni s szóllani deákul; 3. a harmadikban mind oratori s mind poétai módon a rhetorica szerént ékessen szóllani, ugyan mégis csak deákul; 4. a negyedikben csak a logicát és a metaphysicát; 5. az ötödikben csak az arithmeticát, ha a geometriát nem; 6. a hatodikban csak a physicát; 7. a hetedikben a theologiát. Bizony ha csak így lenne is, hamar világot látnánk, és lerázhatnók nyakunkból ama megmondhatatlan gyalázatot, mely miá más nemzetségeknek csudáivá és csúfjivá lettünk volt; megküssebbíthetnők penig a tanulni idegen országokra járásunk miá esett rettenetes nagy summát, úgymint kik szegén hazánkból három esztendők alatt kitakaríttunk 18 000 tallért, azonba penig ugyancsak ott fentereg a magyarság, amely sárban nagy költésse előtt volt.

Folyt. (MEK)