Csiky Gergely Buborékok

Csiky Gergely

Buborékok

(1884)

Vígjáték három felvonásban

ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS

Játszó személyek

Solmay Ignác, földbirtokos
Szidónia, neje
Béla, országgyűlési képviselő |
Szerafin, Rábay neje |
Róbert | gyermekeik
Gizella |
Aranka |
Rábay Miklós, osztálytanácsos
Morosán Demeter
Tamás, fia
Özvegy Sereczkyné
Chupor Aladár
Hámor
Malvin, neje
Gombos, ügyvéd
Bangó, kereskedősegéd
Adolf, inas |
Relli, szobaleány | Solmaynál
András, inas |
Betti, szobaleány | Rábaynál
Vendégek

Történik a fővárosban. Az első és harmadik Solmay lakásán,
a második felvonás Rábay lakásán

---

ELSŐ FELVONÁS

Terem. Fényűző bútorzat. A fenékszínen két nagy ajtó; az egyik a főbejárás, a másik egy nagy terembe nyílik. Jobbra-balra ajtó. Balra ablak

ELSŐ JELENET

Solmay, Relli

(Bal felől hosszas, erős csengetés hallatszik)

SOLMAY
(jő jobbról) Micsoda kolompálás ez megint?

RELLI
(futva jő a középről) A nagyságos asszony és a kisasszonyok öltözködnek a mai estélyre. (El balra)

SOLMAY
(magában) Vagy úgy! Öltözködnek? Ez a nő életének legszebb, legmagasztosabb, legszentebb pillanata, mint a feleségem szokta mondani. (Balról Szidónia szava hallatszik: "Relli, a csipkéimet!") A feleségem hangja! Akkor is üldöz, ha nem látom. Mikor lesz már pihenésem? (A pamlagra veti magát)

MÁSODIK JELENET

Solmay, Róbert, Adolf

(Adolf meggyújtott lámpákat hoz, elhelyezi az asztalokon, rendezi a szobát, kinyitja a belső terem ajtaját)

RÓBERT
(középről jő) Ej, be rosszkedvű vagy, papa! (Mellé ül) Fogjunk kezet, én meg dühös vagyok. Képzeld csak, mily gyalázatosan rászedett az a nyomorult King Arthur!

SOLMAY
Ki az ördög az a King Arthur?

RÓBERT
Nem ismered? Hát a paripám, a versenylovam. Hogy ápoltam, hogy treníroztam, hogy dédelgettem a nyomorultat! És képzeld, a tegnapi futtatáson mindig az utolsó volt, becsületemre, a legutolsó. Pedig fogadtam rá - de még mennyit, és vesztettem, de még mennyit! (Adolf megáll hátuk mögött, és a beszélgetést hallgatja)

SOLMAY
(felugrik) Már megint? (Adolfhoz fordul) Nem szíveskednél elhordani magadat?

ADOLF
Nagyságod óhajtása számomra parancs. (El)

RÓBERT
(papírt vesz ki zsebéből) Nézd, papa, rendszerető ember vagyok, felírtam minden tartozásomat - az összeadás egészen helyes. (Eléje tárja a papírt) Ennél több nem kell - egy krajcárral sem kell több.

SOLMAY
Tessék! Ez a második! (Balra mutat) Ott az asszony és a leányok ruhái, csipkéi, ékszerei, itt a fiam lova és adósságai (zsebére üt), itt meg a fizetés... Én persze csak azért vagyok a világon, hogy fizessek!

RÓBERT
Ez a természet rendje, papa: az apák kifizetik fiaik adósságait. (Megöleli Solmayt) Aztán úgyis csak kölcsönkérem. Visszafizetem, minden rendkívüli kiadást megtérítek, mihelyt megcsinálom a fényes partit. (Béla kinyitja a középajtót, s állva marad)

SOLMAY
Micsoda fényes partit?

RÓBERT
Hát azt, amelyikre várok. Még nem tudom, hol rejtezik, de majdcsak előkerül valamikor. Hiszen mindnyájan ebben dolgozunk. Fényes parti - ez a mi életünk célja, tevékenységünk rugója és jövendőnk reménye. Szóval ez a hivatásunk. A mama kiöltözteti és kiállítja a leányokat, s várja számukra a gazdag férjet, mi, fiúk uraskodunk, gavalléroskodunk, csillogunk, és várjuk a gazdag feleséget - aztán majd csak megélünk valahogy.

HARMADIK JELENET

Előbbiek, Béla

BÉLA
(előrejő az ajtótól) Elég! Hogyan hallgathatod, atyám, ez éretlen gyermek cinizmusát? Így beszélni a házasságról, e szent és felséges intézményről! Silány üzletté aljasítani e magasztos frigyet, mely a lelkek egyesülése és az emberi társadalom alapja! Elég legyen! Mellesleg értesítlek, atyám, hogy a szép Sereczkynével végre megegyeztem, és nőül fogom venni.

SOLMAY
(elszörnyedve) Megbolondultál?

RÓBERT
(kacagva) No, papa, én még csak az elméletet állítottam fel, de ő már a kész eredménnyel lép eléd. Tessék választani!

SOLMAY
Reménylem, nem beszéltél komolyan.

BÉLA
Én mindig komolyan beszélek.

SOLMAY
De hiszen éppen most szónokoltál nagy hévvel azok ellen, kik a szent házasságot üzérkedéssé aljasítják. Hát te ugyan miért veszed el Sereczkynét, ha nem a pénzéért?

BÉLA
Az egészen más.

SOLMAY
De én nem egyezem bele! Halljátok, fiúk, én nem sokat avatkoztam be neveléstekbe, anyátok mindent a maga kezébe vett, s engem szóhoz sem engedett jutni - de (körülnéz) most nincs jelen -, most már én is kinyitom a számat. A leányokkal tegyen anyátok, amit akar; meglehet, jobban ért hozzá; de a fiaim sorsába nekem is van beleszólásom, és ha látom, hogy mind a ketten szamarak vagytok, majd zablát vetek a szájatokba. Úgy!

BÉLA
Figyelmeztetlek, atyám, hogy nagykorú vagyok, s mint országgyűlési képviselő szuverén jogokat gyakorlok. A mai estélyen kihirdetjük az eljegyzést. Tedd hát magad illő apósi hangulatba. Viszontlátásra! (El)

RÓBERT
Ölelj meg, papa, én mégis többet érek, mint ez a komoly, józan fiad. (Megöleli Solmayt)

NEGYEDIK JELENET

Előbbiek, Szidónia

SZIDÓNIA
Itt vagyok, felöltöztem... Ah, rossz fiú! Két nap óta nem láttalak. Mit csináltál azalatt?

SOLMAY
Adósságot!

RÓBERT
(kezet csókol Szidóniának) Mama, ez a toalett valóban fölséges.

SZIDÓNIA
(a tükörben nézve magát) Te kis hízelgő! Egyszerű és olcsó, de van egy kis ízlésem. Ezt is csak leányaim kedvéért viselem, hogy mintát mutassak nekik... Ah! ha saját hajlamaimat követhetném! (Solmayhoz) Adósság! Oh! Náci, hogy tudod ezt a csúf szót fennhangon kiejteni? Mily közönséges! Ha adósságot csinált, ki kell fizetni - voilá. (Tovább nézi magát a tükörben)

RÓBERT
Ez ellen nincs föllebbezés, papa. (Solmaynak adja az írott ívet, melyet az mérgesen zsebébe tesz)

SOLMAY
(súgva) Mondd meg legalább anyádnak, hogy Demeteréket is meghívtam a mai estélyre.

RÓBERT
Mama, van szerencsém jelenteni, hogy Morosán Demeter feljött Pankotáról, és őt is meghívtuk a mai estélyre.

SZIDÓNIA
Ah! mily tapintatlanság! Náci, ebben a te kezedre ismerek... Ily közönséges ember!...

SOLMAY
Micsoda közönséges ember! Tisztességes ember, ki becsületes munkával szerzi a pénzt, s nem pazarolja el oktalanul, mint...

SZIDÓNIA
(feléje fordul, harcra készen) Mint... mint... mint micsoda?

SOLMAY
(fojtott dühvel, elhúzódva) Mint - senki.

SZIDÓNIA
Már azt gondoltam, célzást akarsz tenni.

SOLMAY
Isten mentsen!

RÓBERT
De csakugyan, mama, mi kifogásod van Demeter bácsi ellen?

SZIDÓNIA
Nem elég, hogy hajdan ispán volt nálunk? És oly közönséges, oly gemein!

RÓBERT
Igen ám, de most már önálló ember, nagy vállalkozó - és távoli rokonunk.

SZIDÓNIA
Ugyan hallgass ezzel a távoli rokonsággal. Hiszen éppen ez a legborzasztóbb. Nőül vette atyádnak valami hetvenhetedik szegény rokonát, s azóta még engem is sógorasszonynak mer szólítani. Még csak az van hátra, hogy ma este vendégeink előtt is a családfáját kezdje magyarázni.

SOLMAY
Amint mondá, vidékünkön a kormány pályázatot hirdetett a Körös-szabályozási munkálatokra, és Demeter szeretné elnyerni az engedélyt. Azért jött fel Pestre, s kért engem, hogy mutassam be vőmnek, ki ez ügyben előadó a minisztériumban. Nem tehettem hát egyebet, mint hogy meghívtam az estélyre, hol Rábayval találkozhatik. No, elég ez a magyarázat?

RÓBERT
Annál inkább elég, mert Demeter bácsi fiát is elhozta magával, s ha nem csalódom, a mi Gizellánk nagyon meg fog örülni a jó Tamásnak.

SZIDÓNIA
Gizella sokkal finomabb ízlésű leány, hogysem örülni tudna egy Tamásnak.

RÓBERT
Nono, mama, tavaly nyáron, míg Pankotán laktunk, nagyon sokat nézték egymást, s Tamás nekem nagy titokban megvallotta, hogy szerelmes húgomba.

SZIDÓNIA
És nem hívtad ki párbajra?

RÓBERT
Nem én, hanem biztattam, hogy kérje meg minél előbb a kezét, mert egy pesti szezon alatt neki is úgy elmehet az esze, mint nekünk...

SZIDÓNIA
Náci! És te nyugodtan tudod hallgatni e beszédet?

SOLMAY
A lehető legnyugodtabban.

ÖTÖDIK JELENET

Előbbiek, Gizella, Aranka balról, Adolf középről

GIZELLA
Készen vagyunk.

SZIDÓNIA
Ah! ah! nagyszerű! elragadó! (Megfogja kezeiket) Gyorsan a tükör elé! Náci! nem vagy elragadtatva?

ADOLF
(belép) A divatárus segédje az előszobában várakozik a számlával. (El)

SZIDÓNIA
(mialatt mindhárman a tükörben nézik magukat, Solmayhoz) Ez a te dolgod, édesem.

SOLMAY
Most már én is el lehetek ragadtatva. (El a középen)

RÓBERT
Mama, te igazságtalan vagy leányaid iránt. Még mind elhomályosítod őket...

SZIDÓNIA
Ej, kis csintalan, jóvá akarod tenni előbbi baklövésedet, ugye?

ARANKA
Megint bakot lőtt?

RÓBERT
De még milyent! Azt mertem mondani, hogy Gizella örülni fog, ha ma estére Tamással találkozhatik.

GIZELLA
(hirtelen visszafordul a tükörtől, felvillanó örömmel) Itt van?

RÓBERT
Ugye borzasztó hír? Mama, vigasztald meg szegény Gizellát! Viszontlátásra! Megyek öltözni. (Nevetve el)

GIZELLA
Mama, igazat mondott ez a bolondos fiú?

SZIDÓNIA
Mit törődöl vele, kedvesem? Egy Tamással! Csak nevetségessé ne tegyen vendégeink előtt. Mi ez? Elfordítod a fejedet? Menj, menj, te nem vagy az én leányom...

ARANKA
(a tükörben nézi magát) Mama, nézd csak, eléggé megfeszül a derekam? Chupor Aladár azt mondta tegnap, hogy olyan termetem van, mint egy antik szobornak.

SZIDÓNIA
(Arankát nézve) Elragadó vagy! (Gizellához) Tanulj húgodtól! - Ez már tudja, mivel kell egy nagyvilági fiatal leánynak törődnie.

HATODIK JELENET

Előbbiek, Rábay, Szerafin, Solmay

SZIDÓNIA
(eléjök megy) Ah, mily szép, hogy oly korán eljöttetek, kedves gyermekeim! (Megcsókolja Szerafint, Rábaynak kezet nyújtva) Rossz ember, úgyis olyan ritkán hozza ide kis feleségét. (Szerafin megcsókolja Gizellát és Arankát. Rábay kedvetlenül oldalt megy, és a pamlagra ül. Solmay hozzá megy, s némán, hosszasan rázza kezét)

SZERAFIN
Milyen nagyszerűen vagytok öltözve, leányok.

GIZELLA
A te ruhád is felségesen áll, Szerafin.

SZERAFIN
(megvetőleg) Otthon tákolták össze régi ruháimból.

ARANKA
Hát te nem dolgoztatsz Webernél?

SZERAFIN
Leánykoromban tehettem, de most nagyon drága nekünk.

SZIDÓNIA
(Rábayt tréfásan megfenyegetve ujjával) Ej, ej, mit hallok, rossz ember? Négyhónapos házasok, és már panaszra adunk okot a kis feleségnek?

SZERAFIN
(hidegen) Oh, nekem nincs okom panaszkodni férjem ellen. Elég nagylelkűen gondoskodik élvezetemről. Tegnap is színházba akart vinni, zártszékbe.

SZIDÓNIA
Zártszékbe! Ah! mindjárt elájulok. Miklós! Miklós! Szerafin nincs ehhez szokva. Nekünk a színházban vagy páholyba kell mennünk, vagy sehova.

SOLMAY
De mennünk kell.

SZIDÓNIA
Igenis, kell. Ha egészen feláldozzuk magunkat férjeinknek, ha az ő számukra takarékoskodunk, zsugorgatunk, nélkülözünk, megkívánhatjuk, hogy néha-néha egy kis szellemi élvezetet is nyerjünk... Leányok, menjetek az elfogadó terembe, nemsokára gyűlni kezdenek vendégeink. (Gizella, Aranka el a fenékszíni bal ajtón) Nem akarom, hogy tanúi legyenek e jelenetnek, örökre elmenne kedvök a házasságtól... (Megfenyegetve Miklóst ujjával) Rossz ember, minő haragos arccal ül ott, ahelyett, hogy sietne a kis feleség lábaihoz, javulást ígérni és kiengesztelni szegénykét. Nem mondhatom, hogy az én férjem mintája az ideális férjeknek, nem kívánok hát valami túlságos sokat, ha arra kérlek, hogy igyekezzél legalább őt utánozni.

SOLMAY
(halkan Rábayhoz) Megtiltom, hogy engem utánozz.

SZIDÓNIA
Halljuk hát, mi történt! Szólj, kedves leányom, mi panaszod van férjed ellen? Mert tudom, hogy férjed a hibás, mindig a férjek a hibásak. Halljuk a vádpontokat.

RÁBAY
Mire való ez a komédia? Ha bajom van nőmmel, nincs közvetítésére szükségem.

SZERAFIN
No, látod, mama? Aztán ne legyek boldogtalan! Semmi örömem, semmi mulatságom, régi ruháimat hordom, és mégis minden tette azt mutatja, hogy nem boldog velem.

SZIDÓNIA
(elszörnyedve) Náci! hallod, ő nem boldog.

SOLMAY
(Rábayhoz) Hogy mersz te nem lenni boldog a leányommal? (Súgva) Az ostrom erősül, ne hagyd magadat!

SZERAFIN
És folytonosan féltékenységével gyötör. (Sírva fakad)

SZIDÓNIA
No, kis bohó, az nem oly nagy baj. Csak okot ne adj rá. Atyád is féltett engem, még most is félt, s mégis mily boldogok voltunk. Ugye, édesem?

SOLMAY
(halk nyögéssel) Oh igen!

SZERAFIN
(sírva) És legcsekélyebb kívánságomat sem teljesíti!

SZIDÓNIA
Ez már hiba, ez nagy hiba. A családi boldogságnak legfőbb feltétele, hogy a férj nejének minden kívánságát teljesítse. Vegyetek rólunk példát. Én akármit kérek férjemtől, bizonyosan megteszi, azért vagyunk oly boldogok. Például most is nagy kedvem jött új divatú gyémánt fülbevalókra, magam és a két leány számára. Csak egy szót kell szólnom férjemnek, és holnap megkapom. Ugye, édesem? (Súgva) Vigyázz, leányod boldogságáról van szó.

SOLMAY
Oh igen, mindenesetre... (Súgva) De nem komolyan, ugye?

SZIDÓNIA
(halkan, nagy eréllyel) Igenis, komolyan; leányom érzelmeit nem fogom tréfára használni. (Fenn) Köszönöm, édesem. Valóban jó példát adsz vődnek. Csókolj meg, édesem.

SOLMAY
(félre) Még ezt is! (Megcsókolja Szidóniát, félre) Minek nincs kitéve az ember gyermeke boldogságáért!

SZIDÓNIA
Utánozzatok minket, kedveseim, s így mindig szent lesz közöttetek a béke! Holnap majd meglátogatunk, az új gyémánt fülbevalókkal, hogy lássátok, mily gyorsan beváltja férjem ígéretét... (Solmay szólni akar, Szidónia befogja száját) Nem, nem, édesem, több ajándékot nem fogadunk el, elég egyszerre ennyi... Vendégeinket kell fogadnom! Pá, Nácikám, pá! (El)

SZERAFIN
(egy ideig némán áll Rábay előtt, mintha megszólítását várná, azután kezével és fejével durcás mozdulatot téve el Szidónia után)

HETEDIK JELENET

Solmay, Rábay

SOLMAY
(dühösen) Tessék! Ennek is én fizetem meg az árát! Reménylem, lesz annyi eszed, és nem fogsz utánozni engem.

RÁBAY
Miért nem követed magad e bölcsességet?

SOLMAY
Eh! én már meg vagyok törve. Megtört a sok háború és vereség. A sok szcéna! Tudod te, mi az a szcéna? Mikor az asszony sír, görcsöket kap, megátkozza azt az órát, melyben beléd szeretett, széttépi a zsebkendőjét, és azzal fenyeget, hogy leugrik a harmadik emeletről... Én ezen mind keresztülmentem. Pedig egyszer sem akart igazán leugrani... Most már hallgatok, magamba fojtom dühömet... Nézd ezt a keblet - ez egy vulkán -, harminckét esztendő lávája forrong, kavarog benne. Okulj rajtam, és ne engedj! Halljuk, ma is mi volt oka Szerafin haragjának? Mi bajotok volt egymással?

RÁBAY
Az ékszerésznél tudtom nélkül nagy bevásárlásokat tett, én nyomára jöttem, szemrehányásokat tettem neki, erre ő...

SOLMAY
Sírva fakadt, és azt mondta, hogy jól van, eladja meglevő ékszereit is, és ha őt csupán szakácsnénak vetted el, csak mondd ki bátran, hogy tudja mihez tartani magát.

RÁBAY
Valóban ezt mondta. Honnan tudod?

SOLMAY
Családi hagyomány. Elégszer hallottam az anyjától, megtanulhattam könyv nélkül. Mondd csak, emlegette már a harmadik emeletet?

RÁBAY
Még nem, hanem duzzogott, és az egész úton nem szólt hozzám.

SOLMAY
Az első stádium. Légy erős, Miklós, ne engedd, hogy a harmadik emeletig jusson, mert akkor veszve vagy. Könnyen teheted, idősebb vagy Szerafinnál, több az eszed és az erőd. Látod, nálam is baj volt, hogy a feleségem öregebb, mint én... Az Istenért! meg ne mondd neki, hogy elárultam ezt a családi titkot... Csitt! Valaki jő.

NYOLCADIK JELENET

Előbbiek, Demeter, Tamás középről jönnek

DEMETER
Jó helyen járunk?

SOLMAY
Éppen jókor. (Rábayhoz) Morosán Demeter, a jó Demeter, kiről annyit beszéltem... Jöjjön, Demeter, vőm nagyon fog örülni, hogy megismerheti... Ez itt a fia, Tamás, nagyon derék fiú...

DEMETER
Megyei aljegyző, minden iskolát kitanult, a megyei közgyűlésen zajos helyeslések között szónokolt - büszke vagyok rá, büszkébb, mint magamra.

RÁBAY
(kezét nyújtva mindkettőnek) Valóban annyi jót hallottam már önökről, hogy mint kedves régi ismerőseimet üdvözölhetem.

DEMETER
Zajos helyeslés. Sokszor olvastam Rábay úr nevét a közgazdasági rovatban, mint rendíthetetlen és hozzáférhetetlen tisztviselőt. Ezt szeretem. És mikor olvastam, hogy házasságot kötött Solmay Szerafinnal, azt mondtam: helyes, a zsák megtalálta foltját. Mert tudja, Rábay úr, én imádom a Solmay családot, és ők is imádnak engem. Solmay sógor is imád... A felesége is imád... Igaz, erről jut eszembe, hogy a nagyságos sógorasszonynak még nem mutattam be kézcsókos hódolatomat. Képzelem, mennyire fog örülni!

SOLMAY
Magam is azt hiszem... (Rábayhoz) A jó Demeternek egy nagy kérése lesz hozzád, melyet én is szíves figyelmedbe ajánlok.

RÁBAY
Szolgálatára állok, ha tetszik, azonnal (Jobbra mutat) Talán itt, ez oldalszobában, senki sem fog háborgatni...

DEMETER
Milyen jó ember! (Kezét nyújtva Rábaynak) Ugye nem aprehendálja, ha sógornak szólítom, mikor én arra oly büszke vagyok?

RÁBAY
(megrázza Demeter kezét) Higgye el, én is büszke vagyok rá.

DEMETER
Belevág a családba, melynek távolról tagjának lehetni legfőbb büszkeségemet képezi. Mert tetszik tudni, a dolog így áll: Solmay úr nagyapjának unokatestvérét, Solmay Dorottyát házastársul vette Kóspallagi Dániel. Kóspallagi Dániel édestestvére, Katalin pedig férje által nagynénje volt az én boldogult feleségemnek, Magdolnának. Ez csak elég világos? (Súgva Tamáshoz) Gizellát még ne tűzzük napirendre?

TAMÁS
(súgva) Az égre, atyám, hallgass! Nem rohanhatunk ajtóstól a házba.

DEMETER
(előugrik Tamás mellől) Nem rohanhatunk ajtóstul a házba. Egyelőre végezzük az üzleti dolgokat.

RÁBAY
(kinyitva az oldalajtót) Ha úgy tetszik, Demeter sógor, rendelkezésére állok.

DEMETER
(hevesen megrázza Solmay kezét) Véleményem szerint azt vélem, hogy egyelőre ne tudósítsuk a nagyságos sógorasszonyt jelenlétemről. Élvezni akarom kellemes meglepetését. (El jobbra Rábay után)

KILENCEDIK JELENET

Solmay, Tamás

SOLMAY
(magában, kezét dörzsölgetve) Legalább meg fogja szekírozni feleségemet. És ez nekem jólesik. (Fenn) Mulasson, Tamás öcsém, míg atyja dolgát végezi.

TAMÁS
Róbertet várom. Azt ígérte, hogy ő fog bevezetni e sok ismeretlen közé.

SOLMAY
Éppen itt jő.

TIZEDIK JELENET

Előbbiek, Róbert

RÓBERT
Gyűlnek már a vendégek. Isten hozott, Tamás pajtás! (Karon fogja) Jer velem a terembe, minden szép leánynak bemutatlak.

SOLMAY
Vigyázz magadra, bolondot ne tégy.

RÓBERT
Ne félj, papa, elég egy napra egy bolondság, s ezt már elkövette a te másik, komoly, józan fiad. (El Tamással a terembe)

TIZENEGYEDIK JELENET

SOLMAY
(egyedül) Az igaz, hogy nagy bolondot követett el! És nem gátolhatom meg - az anyja el lesz ragadtatva a fényes partitól... De mégis sajnálom azt a fiút... Nem, azért sem sajnálom, nagy tökfilkó, megérdemli a sorsát... És ez csinál törvényeket az országnak!... Az igaz, hogy meg is látszik az országon. (A terem felé néz)A feleségem és a jövendő menyem. Erre tartanak. Tatárjárás egyesülve sáskapusztítással.

TIZENKETTEDIK JELENET

Sereczkyné, Szidónia, Béla, Solmay félrehúzódik

SERECZKYNÉ
(Bélához) Nem, ön borzasztó ember! Ily hirtelen, ily készületlenül a világ nyelvére kerülni! Engedjen legalább lélegzethez jutnom. Nem, az nem lehet, az lehetetlen!

BÉLA
(nyugodt méltósággal) Óhajtom, hogy a világ minél előbb megismerje boldogságomat.

SERECZKYNÉ
Mily mohó! Mily türelmetlen! Nagyszerű! Tudja-e, hogy félni kezdek öntől? Két hónap múlva - nem bánom. De most rögtön - lehetetlen. Még mindig első férjem gyászát viselem szívemben. Nézze ezt a gyémántgyűrűt. Múlt karácsonykor küldte ajándékba boldogult férjem mamája. (Fájdalmasan égre emelt szemekkel) Jegygyűrű a másvilágra... És most! Menjen, menjen! (Szidóniához) Ments meg, kedvesem, fékezd meg ezt a rettenetes embert!

SZIDÓNIA
Bélának igaza van. Oly boldoggá tesz mindnyájunkat e házasság, úgy szeretünk, oly büszkék vagyunk rád - miért rejtegessük a világ elől? Hadd pukkadjanak meg az irigyek! (Solmayhoz, aki el akar osonni) Náci, maradj!

SOLMAY
(magában) Oh, pokoli kínszenvedés!

SERECZKYNÉ
Jó napot, Solmay, jó napot, jó napot! (Szidóniához) Te is? Ah, szegény, gyönge fiatal asszony, én! Mit tegyek ily hatalmas ostrom ellen? Rabláncra ver ez a borzasztó ember. (Égre emelt szemekkel) Bocsáss meg nekem, te dicsőült szellem, ott a magasban! Tegyetek hát velem, amit akartok. (Megcsókolja Szidóniát, Bélát ujjával fenyegetve) Ön még várhat, gonosz! (Solmayhoz megy, és meghajtja előtte fejét) Atyám! áldását!

SOLMAY
(ijedten) Mi tetszik?

SZIDÓNIA
(súgva) Légy boldog!

SOLMAY
Boldog vagyok... Fogadja áldásomat, nagysád!

SZIDÓNIA
(súgva) Csókold meg a homlokát.

SOLMAY
(félre) Még ez is! (Megcsókolja Sereczkyné homlokát)

SZIDÓNIA
Életemnek legszebb napja ez. Saját esküvőm óta nem voltam ily boldog. (Solmayhoz) Csókolj meg, édesem.

SOLMAY
(félre) Ma rossz napom van. (Megcsókolja Szidóniát. Félre) Nem bírom tovább, megüt a guta. (El)

SZIDÓNIA
Életem legszebb álma teljesült, midőn téged leányomnak nevezhetlek. (Kitárja karjait) Leányom!

SERECZKYNÉ
(Szidónia keblére repül) Mamám!