GAÁL ERNŐ: Államhatalmi jelképek Egyiptomban

GAÁL ERNŐ: Államhatalmi jelképek Egyiptomban (Historia)

Sólyom, buzogány, pásztorbot, korbács

Az ókori egyiptomiak számára az állam és a királyság azonos fogalom volt. A predinasztikus kor utolsó fázisának (Kr. e. III. évezred előtt) uralkodói kiléptek a névtelenség homályából. Nevüket ekkor írták bele először a szerehnek nevezett keretbe. Ez a "keret" a királyi palota homlokzatát ábrázolta, tetejére a sólyom madár képét helyezték.

A sólyom - Egyiptom legfontosabb jelképe, a Hórusz-isten, akiben a királyság intézményének védelmezőjét tisztelték - és a palota együttese reprezentálta az ún. "0-dik dinasztia" fáraóit, akik ellenőrzésük alá vonták Memphiszt és környékét.

Egyiptom őstörténetének végső fázisát a lakosságnak a sivatag felől a Nílus-völgy felé való fokozatos áttelepülése jellemezte (Kr. e. IV. évezred). Ez együtt járt a pásztorkodó életmód bizonyos mértékű feladásával, valamint az intenzív földművelés fokozatos elterjedésével. A Nílus vizét mesterségesen kialakított csatornákba terelték és komoly öntözőrendszer kiépítésébe fogtak. Ezt a változást örökítette meg egy királyi buzogány fejére felvésett jelenetsor.

A mészkőből készült buzogány egykoron a Skorpió nevű fáraó (egyesek véleménye szerint alighanem Narmer volt az igazi neve) megkérdőjelezhetetlen hatalmát "jogar" formájában szimbolizálta. A hatásos kézifegyver középső sávja azt a jelenetet mutatja, amikor a sáv teljes magasságát kitöltő fáraó, kezében a jellegzetes rögtörő kapával, átvágni készül a csatornának azt az ágát, amelynek éltető vizére szomjúhoznak a növények.

Fehér, vörös és kettős korona

A király fején ott magasodik a süvegszerű, ezüstlemezekből készített hatalmi szimbóluma, az ún. fehér korona. Ezt a koronát viselték Felső-Egyiptom uralkodói.

Előkerült Narmer 63 centiméter magas palettája is. A két oldalán remekbe szabott ábrázolásokkal borított, anyagát tekintve keskeny palalemez elülső oldalán a központba helyezett uralkodó, akinek fejét a fehér korona ékesíti. Jobbjával felemelt buzogányával lecsapni készül a bal kezével üstökön ragadott, előtte már térdre rogyott szakállas férfire. A fogoly tarkója mögött két hieroglif jel látható. A király háta mögött magas rangú hivatalnok, saruhordozója áll.

A fáraó arcának magasságában a művész egy sólymot vésett a puha kőbe, amely egy szakállas, vállig érő hajú, emberfejű mitikus lényt tart kötőféken. A lény téglára emlékeztető testéből hat szál virágos növény nőtt ki. A szimbolikus jelenet szerepe az, hogy megismételje az "ellenség legyőzésének" motívumát, amit a fehér koronás Narmer hajtott végre. A fehér korona elülső oldalát az ureusz kígyó, a Nap anyja, felfújt nyakú, támadó állásba lendült kobra díszíti, amely a királyság intézményének isteni mivoltát emelte ki. Ez a koronás motívum végigkíséri Egyiptom több évezredes történetét.

A paletta másik oldalán a fáraó fején az ún. "vörös korona", Alsó-Egyiptom, a Delta-vidék fölötti hatalmat megtestesítő szimbólum látható.

A koronák harmadik darabja az ún. "kettős korona", amely a két ősi - a fehér és a vörös korona - összeillesztéséből jött létre. A királyi ornátus legszentebb jelképe, amelyet csak kifejezetten ünnepélyes alkalmak idején viselt. A koronázás rítusát megörökítő ábrázolásokon kitüntető szerep jutott az "isteneknek" is, azoknak a magas tisztséget betöltő papoknak, akik eljátszották az istenek szerepeit. A trónra lépő fáraóra, akit az istenek választottak ki és jelöltek meg, a rituális megtisztulást biztosító szertartáson az élet vizét anh jelek formájában öntötték. Thot a héliopoliszi (Janu, a mai Kairó északnyugati elővárosa) szent ised fa levelére írja rá az új uralkodó nevét. A négy világtáj felé szétküldött madarak vitték el az örömhírt az ország legtávolabbi zugába is.

Az Újbirodalom korában (Kr. e. 1550-1070) azonban már két állatfej ékesíti a kettős koronát. Az egyik egy kígyó, Uadzset, a másik pedig a keselyűfejű Nehbet. E két istennő a két országrész (Alsó- és Felső-Egyiptom) védelmét biztosította.

A fáraó fejét hétköznapokon kendőszerű alkalmatosság, a nemesz fedte. Akkor, amikor az uralkodó harcba szállt az ellenséggel, felöltötte kék színűre festett, vastag bőrből készített sisakját, amelyet az egyiptomiak heperes néven említenek.

Pásztorbot és korbács

A fáraó hatalmi jelvényei között kivételes fontossággal bír az a két eszköz, amelyek nélkül a király képmását az egyiptomiak szinte nem is tudták elképzelni. Az egyik apásztorbot, az az ősi szerszám, amelynek segítségével a birkákat, kecskéket terelő juhászok el- kapták a juhok egyik hátsó lábát. A királyi jogarrá nemesedett pásztorbotot az egyiptomiak heqatnak nevezték. Az uralkodói inszignia nemcsak az élő uralkodót illette meg, hanem a holtak birodalma felett uralkodó Oziriszt is.

A másik jelvény, amelyet mindig csak a heqat párjaként ábrázoltak, a korbács (nehaha). Ezen eszköz még hétköznapibb eredetű volt. A közel-keleti országokban elterjedt a ló farkából készített és rövid nyélre szerelt légycsapó.

Állatfarok

A királyi öltözéknek ősi eleme az az állatfarok is, amely a kötény deréktáján lóg le. (Az állatfarok jól kivehető Narmer fáraó már felemlített emlékein is.) Az egyiptomi uralkodók derekára erősített farokdíszek kutya- vagy rókafarkak lehettek, amelyeknek viselése mágikus módon biztosította a vadászat sikerét. Az Újbirodalom korában az ősrégi szokást és a deréktájra akasztott ruhadíszt már úgy magyarázták, hogy az bikafarok volt, amely a királyi hatalom erejét jelképezte.

A fáraó: király és pap

A királyi öltözék, az ornátus nemcsak külsőségeiben őrizte meg a régmúlt korok hagyományait. Az uralkodóknak, ha csak szimbolikusan, de a későbbiekben is el kellett látniuk azokat a funkciókat, amelyek az államalapítást megelőző időben a kisebb közösségek, törzsek vezetőire hárultak. Ők voltak az ország főpapjai, akik felelősek voltak a térség földjeinek termékenységéért, nekik kellett megsemmisíteniük az állam ellenségeit.

Egyiptom ezredéves fennállása idején fenntartották annak látszatát, hogy az ország egyetlen igazi papja maga a király volt. Elvben csak ő mutathatta be a templomi áldozatokat. Minden templom falára, akár több példányban is felvésték, felfestették a király alakját, ahogyan az istenek elé járul áldozati ajándékaival.

Jelképes halál, megfiatalítás

Sok archaikus berendezkedésű formáció lakossága úgy vélekedett, hogy szoros összefüggés állapítható meg a törzsfőnök, a közösség vezetőjének testi és szellemi erőnléte és az ország boldogulása, a szántóföldek terméshozama között. Ezért az elaggott törzsi vezetőt egyszerűen meggyilkolták ("rituális gyilkosság").

Az ókori Egyiptomban ezt a szokást már nem gyakorolták, helyét átvette egy sokkal humánusabb rítus, amelynek célja az öregedő fáraók szimbolikus megfiatalítása volt. A megfiatalítási szertartás rítusát az egyiptomiak szed-ünnepségnek nevezték. Erre a király trónra lépésének harmincéves jubileuma alkalmával kerülhetett sor. Abban az esetben, ha az uralkodót az égi hatalmasságok ennél hosszabb élettel áldották meg, néhány év elteltével többször is megismételhették. (III. Amenhotep három, II. Ramszesz összesen tizennégy ilyen ünnepséget rendelhetett meg alattvalóitól.) Dzsószer fáraó Szakkarában található lépcsős piramisa Jubileumi Csarnokának falain örökítette meg a szed-ünnepség mozzanatait az örökkévalóságnak. A reliefek a szimbolikus halál és a megifjodás egyes jeleneteit ábrázolják. Hatsepszut királynő is felvésette ennek az ünnepségnek a jeleneteit a karnaki templomegyüttes ún. "kvarcit kápolnája" falára.

Kartusok

A királyság ősi intézménye, a titulusokkal együtt, ugyan örökéletűnek bizonyult, változásokat csak az jelenthetett, ha az egyes uralkodók az intézmény szakrális vonatkozásait, míg mások annak világias felfogásának szükségszerűségét hirdették. Változott az egyiptomi uralkodók elnevezése is. A "Hórusz" nevet a későbbi korokban felváltották a kartusok, az ún. névgyűrűk.

A királyi névadás protokollszabályai szerint összeállított uralkodónév öt elemből tevődött ösze. A névelemek kötött rendben követték egymást: 1. Hórusz, 2. a két úrnő, 3. arany Hórusz, 4. Felső- és Alsó-Egyiptom királya (az első kartus az uralkodó trónnevét foglalja körbe) és az 5. a Nap fia (a második névgyűrűben a király személynevét olvashatjuk).

*

Az egyiptomi monarchia stabil kormányzati forma volt, a királyi hivatás, az uralkodó isteni tisztelete ennek a stabilitásnak volt a része.

Vissza a tartalomjegyzékhez