Mátyás király és Toldi - mese

Mátyás király és Toldi


Mátyás király idejében a magyarok nagyon sokat verekedtek a törökökkel. Mátyás király meg a török basa egymást mindig viccelték. És abban a régi időkben a királyok olyanok voltak, hogy még olyan majdnem félbolond embereket is tartottak maguk mellett, akinek elmulattak a beszédein, tettein.
Hát, Mátyás királynak is volt egy Toldi nevű szolgája. Ez valami táltos fiú volt. Az csak úgy hívta Mátyás királyt: „Te, Matyi!” A többek között összekaptak, haragudtak, ezért Mátyás király elfogatta, és kő közé rakatta úgy, hogy csak annyi üredéket hagyott a rakásnak az oldalán, amin lélegzett Toldi.

De aztán a basa megint észhez kapott, kapaszkodott a Mátyás királyra való ellenkezésen. Küldött Mátyás királynak egy botot, amelyről azt kérte, hogy írja meg Mátyás király, hogy a botnak melyik fele könnyebb és melyik fele nehezebb.
Összehívta a tanácsot, de hiába, nem tudták megmondani semmiképpen, hogy melyik fele nehezebb és melyik fele könnyebb. Ezen nagy zsivaj volt a királyi udvarban. Toldinak meg a szeretője volt a szakácsné. Toldi is meghallotta azt a zsivajt. Mikor a szakácsné vitt neki eledelt, kérdezte tőle:
– Ugyan, kedvesem, miféle zsivaj ez?

A szakácsné azt mondta:
– No, ez a zsivaj azért van, a basa küldött neki egy botot, hogy írják meg, hogy melyik fele a nehezebb, és melyik fele a könnyebb.
– No – azt mondja –, kedvesem, azt mondd nekik, merjenek egy kád vizet, a botot dobják bele, majd a nehezebb fele leül, a könnyebb fele fönn marad. De meg ne mondd, hogy én mondtam, azt mondd, hogy te mintha álmodtad volna.
Csakugyan úgy lett. A szakácsné bement. A tanács neszezett, de nem tudtak mire menni. Odament a szakácsné, azt mondja:

– Király őfölséged, én szólhatnék bele? Szólnék, ha szóval nem sértenék – azt mondja. – Ebéd után lefeküdtem, elaludtam. Mindjárt azt álmodtam, hogy kell egy kád vizet merni, a botot beledobni, a könnyebb fele fönn marad, a nehezebb leül. De mintha csak úgy álmodtam volna.
És ez jóra jött, megfelelt a basa kérelmének.
Akkor a basa fölküldött három csikót. Az egyik akkora volt, mint a másik, az egyik olyan volt, mint a másik. Ember megválasztani őket, hogy melyik az idősebb, melyik a kisebb és melyik a középső, nem tudta. Már meg ezen nagy zsivaj lett. A szakácsné megint vitt ebédet Toldinak, Toldi megint megkérdezte, hogy:
– Miféle zsivaj van már meg a királyi udvarban?
A szakácsné elmondta neki.
– A – azt mondja –, mondd meg nekik, de ne úgy, mint én mondom, hanem úgy, ahogy te. Öntsenek ki egy határ búzát, egy határ rozsot és egy határ zabot!
Hát, akkor úgy történt, hogy öntöttek ki egy határ búzát, egy határ rozsot és egy határ zabot. Ráengedték a lovakat. A legidősebb a kettőt elverte a búzáról, a középső meg elverte a rozsról a legkisebbet. A legkisebb jutott a zabra. Ekkor aztán írásba tették, hogy így van. A basa különben nem tudott ellenük menni, mert úgy, ahogy kérte, meg tudták mondani, hogy melyik a legidősebb, melyik a középső és melyik a legfiatalabb.
Úgy ám! A basa akkor meg írt egy levelet, hogy Mátyás király küldje el Magyarországról a legjobb muzsikust őhozzá, vagy pedig a valagáról két font húst. A valaga partjáról. Akkor Mátyás azt gondolta magában:
„Ha lemegyek, a basa akkor is elveszi az életem (mert Mátyás volt Magyarországon a legjobb muzsikás), ha a valagam partjáról levágok két font húst, akkor is meghalok. Most mit csináljak?” Akkor odagondolt, hogy hátha él még a Toldi. Akkor odament, ahol Toldi be volt kövezve a rakásba:
– Élsz-e még, Toldi?
Toldi feleli:
– Élek ám, de csak kicsit!
Akkor mondta a kőműveseknek, hogy úgy kiszedjék Toldit, hogy még egy porszem se hulljon rája. Hát akkor bevitte. Vágatott neki göbölt, disznót, nagy hordó bort bevitetett hozzája. Azt mondja neki:
– Egyél, igyál és erősödjél!
Akkor tudatta vele, hogy hova kerülnek. Hát Toldi evett is, ivott is, de levesnek csak a levét ette. Ez Mátyás királyt sértette. Mondta neki:
– Hát a húsát is edd, ne csak a levit!
Akkor Toldi kapott egy tányér levest, rálottyantotta a falra, az a zsíros lé majd egy cseppig ráragadt a falra. Akkor fogott egy halom húst, odavágta a falhoz. A hús lepottyant.
– No, láttad, Matyi?
Azt mondja:
– Láttam. Hát akkor tégy úgy, ahogy akarsz!
Akkor evett-ivott Toldi a maga kényelme, kedve szerint. Mikor Toldi érezte, hogy ő most már elég erős, bejelentette Mátyás királynak. Akkor azt mondta neki Mátyás:

– No, gyere az istállóba, válaszd ki a legjobb paripát!
Elmentek az istállóba, a paripáknak a farkát megfogta, rángatta. Ráült mind a farkára. Azt mondja:
– Hol van az én szürkém?
– Jaj – azt mondja –, kinn van a ganéjdombon, a szemétvetőn.
– Hozasd be, etesd ki!
Behozatta, kietette. No, most már elég erős lesz a szürke is.
– Na, most gyere a fegyverraktárba, válaszd ki a legjobb fegyvert!
Mentek a fegyverraktárba, tördelte össze a fegyvereket, mint a virágszált az asszonyok.

– No, hol az én fegyverem, hol az én puskám?
– Jaj – azt mondja –, a tikok ülnek rajta valahol!
– Hozasd be, pucoltasd meg!
Mikor ez is megkészült, hát:
– Most elmenjünk – azt mondja – Törökországba!
Elmentek Törökországba a török basához. Hát Mátyás bemene, de Toldi nem ám. Elszaladt. Mátyás bement, beszélgettek. A basa vendégséget állított neki, mondta neki:
– Na, Mátyás, egyél-igyál, mert azután hátravan a feketeleves!

Hát ugye, gondolni való, hogy evett-ivott! Nagyon kelletlenül. Mikor megvolt a vendégség, akkor a basa azt kérdezte tőle, hogy milyen halállal akar kimúlni a világból. Akkor azt mondta:
– Nem bánom, akármilyennel pusztítol el, csak egy huszonnégy óra siralomházat, időt adjál!
Adott neki. Koporsóba záratta, azt a koporsót meg vaskoporsóba tetette és lezáratta. Úgy tette el a kamrába. Főtt ám Mátyásnak a feje, a seggibe a savó, hogy a Toldi megbosszulja rajta, hogy ő kő közé rakatta. De azért, mikor megjött az éjfél, a kamaraajtó zörgött, belépett Toldi.

Kérdezte tőle, hogy:
– Mátyás, élsz-e még?
Mátyás úgy felelt, ahogy Toldi, mikor Mátyás kérdezte:
– Élek ám, de csak kicsit!
Akkor Toldi odament, a koporsó tetejét fölszaggatta, és akkor Mátyás fölkelt belőle. A szürke meg már ott állt a basa hálószobája ablakában. Akkor bementek Mátyás és Toldi, a basát feleségestül, ágyastul fölfogták, föltették a szürke hátára. Akkor még maguk is fölültek.

Akkor azt kérdezte Toldi Mátyástól:
– Most hogyan menjünk, úgy-e, mint a szél, vagy úgy, mint a gondolat?
Erre Mátyás azt mondta:
– Ahogy te akarod.
Hajnalra kelve már a basa feleségestől Budán, Mátyás királynál volt. A házánál. Oda berakták, bevitték őt ágyastól.
Hajnalban kukorékoltak a kakasok. Meghallotta a basa felesége, mondta a basának:

– Kelj föl, nem jól van, magyarországi kakasszót hallok!
A basa azt mondja:
– Ugyan hagyj békémet, hagyj aludnom!
De az asszony nem hagyott neki, a basának. Megint hallotta a kakasszót. Megint csak mondja neki, de a basa megint csak azt felelte:
– Hagyj már pihennem!

Megint szóltak a kakasok, ekkor már a basa is fölébredt, ez is megértette, hogy a magyarországi kakasok szavát hallják. Azt mondta neki:
– Most már veszélyben vagyunk!
Mikor reggel lett, Mátyás király beállított a szobájába:
– Jó reggelt, basa!
Azt mondja:
– Jó reggelt ám, de nem jó reggel van!
– No, csak nyugodj, majd lesz reggeli.Csináltatott neki.

– Nézd, itt van a feketekávé!
Megvendégelte a basát. Azt kérdezte tőle, hogy milyen halállal szeretne kimúlni a világból, mint a basa hogyan kérdezte meg tőle. Az is azt mondta:
– Nem bánom, akárhogyan pusztítol el, csak te is légy kegyelmes, hogy bár egy huszonnégy óráig siralomházat tölthessek!
Mátyás megadta neki. De a basáért nem mentek ám az ördögök se. Mikor lekerült a huszonnégy óra siralomház, megint bement hozzá Mátyás:
– No, basa, hát hogyan akarsz elpusztulni?
Akkor a basa könyörgött neki, hogy ne pusztítsa el az életét:
– Mátyás, ne pusztíts el a világról! Amíg török török lesz, meg a magyar magyar lesz, a török mindig egy pénzt fizet a magyarnak!
Azt beszéli róla a világ, hogy azt az egy pénzt még most is fizeti ám a török, de nincs, aki aztat fölvegye, így hát társzekerekre rakják, hogy aztán a világvégén elvigyük.

Szakcs (Tolna megye) - Kríza Ildikó gyűjtése