GELLÉRI ANDOR ENDRE (1907-1945) / forrás: MEK

GELLÉRI ANDOR ENDRE
(1907-1945)

Andersen meselátása és mesélni tudása, Gorkij proletármélysége és a szegények lelkében felismert szépség-jóság élménye Füst Milán látomásos-biblikus pátosza, Csehov prózában kifejezett halk bánatú lírája, Kafka szorongása az ismeretlen szörnyűségektől, de talán még Arany Toldijának izomerő-ünneplése is sajátos, sosem volt egységként válik írói és olvasói élménnyé Gelléri Andor Endre novelláiban. Azért írt, mert érzéki gyönyörűséget talált mindenben, amit érzékeivel felfogott, és amiket hozzáábrándozott; és azért írt, hogy szebbé tegye a szenvedő, a megalázott emberek életét; és azért írt, hogy a munkában élő emberek felismerjék és élvezzék saját erejüket. Azt hiszem, soha ilyen nagy műveltségű és sok minden tudnivalóban jártas művész nem írt ilyen ösztönösen, soha ösztönösen rögtönző művész nem írt ilyen biztonságos formatökéllyel, soha ilyen mélységesen részvevő, proletársorssal azonosuló és ráadásul még a marxista társadalomtudományban is jártas író nem maradt ennyire érintetlenül a munkásmozgalomtól, és általában a társadalmi problémák elméleti végiggondolásától. És úgy vélem, talán soha senkiben nem vált ilyen tökéletes egységgé a szegény emberek világának valósága és a költői fényekkel csillogó mese, senkiben nem vált ennyire látomássá a két szemmel látott mindennapi tény. Gellérinél csillog a sötétség, és káprázatos színekkel teljes a szürkeség. Merjük végre leírni, hogy a XX. század világirodalmának legalábbis az egyik legnagyobb novellistája. Szerintem akkor is világirodalmi klasszikus, ha a nagyvilág még nem ismeri eléggé, akárcsak József Attilát.

Sikeres, sőt ünnepelt író volt attól a pillanattól kezdve, hogy alig kilépve a kamaszkorból, Mikes Lajos, a nagy tehetségkutató felfedezi benne a merőben újat, és közli egy novelláját. Huszonöt éves korában már irodalmi díjat kap és a kortársak ámuló elismerését nyeri el, ösztöndíjjal külföldet járhat, minden kötete irodalmi szenzáció, többször is adnak neki Baumgarten-díjat. És közben szakadatlanul kételkedik magában, maga sem tudja, jó-e az a mű, amelyet éppen ír, szorongó szerénységgel viseli az általa legtiszteltebb írók és kritikusok felsőfokú dicsérő jelzőit, szakadatlanul tanul, hol természettudományt, hol középkori misztikus tanításokat, lélektant, társadalomtudományt, ősrégészetet, csillag- és tenyérjóslást. És örökösen megélhetési gondjai vannak; rövid élete alatt legalább harminc foglalkozása volt a proletariátus és a kispolgári szegénység határvidékén. És akikkel csak összetalálkozott közben, kocsmai részegektől pedáns kishivatalnokokig, idegbeteg mosodatulajdonostól nagy erejű szállítómunkásokig - mesealakokat csinált valamennyiből. Később tudtára adták, hogy zsidó, és ezért tehát üldözött, amiből soha egy szót sem értett, mert bár egy babonásságig vallásos, ótestamentumi hagyományok közt élő anya mellett nőtt fel, semmiféle élménye nem volt, miben is különbözik egy zsidó ember egy nem zsidó embertől, és képtelen volt nemhogy megérteni, de még valóságnak sem tudta felfogni, hogy ez miért lehet ok gyűlöletre vagy éppen halálos üldöztetésre: vagyis be merte vallani, hogy nem érti azt, ami valóban érthetetlen és értelmetlen. A gyűlölet indulata pedig olyan átélhetetlen volt a számára, mint egy süketen született embernek egy rezesbanda csinnadrattája. Proletár eredetét olyan büszke örömmel viselte, mint a hajdani nemesek az Árpád-korban kelt nemesi armálist. Apai nagyapja nyugalmazott vasúti kalauz volt, apja lakatossegéd (egy rövid ideig még saját pinceműhelye is volt, de hamarosan tönkrement). Olyan gőggel emlékezett ezekre az elődökre, mint a nemesi középosztálybeliek a tábornok apára és a főtárnokmester nagyapára. Anyja téglagyári kantinosnő volt, aki félig meseként sejtette, hogy valahol a nagyon régi elődök közt csodatevő rabbi is akadt. Az óbudai nyomorúságban felnövő gyermekre egyszerre hat a gyári kantin részegeinek és verekedőinek látványa, a kocsmárosné anya bibliai mesevilága és babonásságig titokzatos vallásossága, a nagy erejű apa gondokkal küzdő, de mégis vidám, sőt az otthoni hámból ki-kitörő életkedve. Apjától fél és egyszersmind csodálja.

Olyan erős férfi szeretne lenni, mint az apja. Ezért sportol sokáig lelkesen, olyan szívóssággal, hogy gyönge, betegségekre hajlamos testalkata ellenére kifejezetten jó, egy időben a sportpályákon nyilvántartott diszkoszvető is lesz belőle.

Amit hall, amit olvas, szinte önkéntelenül ragad rá. Amit lát, abból érdekes mese lesz. Ezért is íratják gimnáziumba. De nem végezheti be. Szegény embereknél korán kell pénzt keresni. Kimarad az iskolából, és lakatosinas lesz, azután kelmefestőként helyezkedik el, hogy majd gyári rajzolótól vállalati vámraktárkezelőig váltogassa a legkülönbözőbb állásokat. És ahol csak dolgozik, ugyanolyan szakszerűen megtanulja az ipari tudnivalókat, mint ahogy megjegyzi első olvasásra klasszikus regénytől csillagászati tanulmányig mindazt, amit csak elolvas. És maga sem tudta, mikor is kezdett írni. De tizennyolc éves, amikor Mikes Lajos már kész írónak látja, és hamarosan Osvát Ernő, a legfőbb tehetségfelfedező kitárja előtte a Nyugat kapuit. Nagymosoda című regényét Kosztolányi ugyanolyan elragadtatással üdvözli, mint Bálint György, majd Szabó Lőrinc és Halász Gábor. Füst Milán kezdettől fogva felfigyel rá, és atyai szeretettel kíséri végig tragikusan rövid életútján.

A Nagymosoda egyébként szerintem nem igazi regény. Gelléri ugyan világéletében regényeket akart írni, de alkatilag novellista volt. Ez az egyetlen regénye is kitűnő, reális-látomásos novellák füzére, mint ahogy élete végén töredékben maradt önéletrajz-regénye, az Egy önérzet története sem nagy lélegzetű, nagy összefüggéseket ábrázoló cselekménysor, hanem remekmívű életképek szeszélyes láncolata, amelyből kevesebb adatot tudunk meg az önéletrajz-íróról, mint ha nyomon követjük novelláit.

A novellákban ugyanis mindig az a világ tárul elénk színes csillogással, érzékletességében is látomásszerűen, ahol éppen dolgozik. Formai vagy módszerbeli fejlődést alig-alig fedezhetünk fel műveiben. Huszonnégy-huszonöt éves korára birtokában van már kifejezőeszközei teljességének. És habár úgyszólván napról napra műveltebb lesz, mondanivalója sehogyan sem következik tárgyi ismereteiből. A gyermekkori emlékek és a pillanatnyi életforma napi benyomásai, alakjai, helyzetei - ezek változnak nála novellákká. A mélységes részvéten és emberszereteten kívül semmiféle filozófiát vagy elméletileg végiggondolt világnézetet nem lehet kihámozni belőlük, noha írójuk rendkívül nagy filozófiai, természet- és társadalomtudományi műveltséget szerzett. Alaposan jártas a világ- és a hazai történelemben, de egész életművében nincs egyetlen történelmi tárgyú elbeszélés. A tételes vallások értelmében nem vallásos, de meg sem érinti a materializmus, amelynek pedig jártas az irodalmában. Egy pillanatig sem szakad el az érzékelhető valóságtól, és mindig a proletárok meg a legszegényebb kispolgárok ábrázolója: róluk és nekik ír, pontosabban nekik mesél ennenmagukról. Szinte mitikus eszményt formál a nagy erejű apából, mondai hősökké magasztalja a vaskasszákat emelő, nagy izmú embereket meg a szereleméhes inasfiúkat. Úgy hiszem, szebben és finomabban nem írtak még nyíltan erotikus témákról, hőstörténetté nem magasztosították így a gyárak proletárjainak mindennapi életét. És a színek soha érzékletesebben nem csillogtak prózaszövegben. Van egy novellája, amelyben a villám belevág egy kocsma konyhájának bográcsába, amelyben halászlé fő - és a paprikás lé mennyei vagy pokolbéli csillogással fröcsköl szét, meseképpé változtatva mindent. Talán csak a Brueghel-képeken ilyen gyönyörű a kocsma, meg a dolgozó emberek nehéz élete, meg a világ annyi nyomasztó csúnyasága.

De azért a nyomasztó, a rettegést, szorongást keltő félelem kezdettől ott lappang a Gelléri-novellákban, és erősödik, ahogy a fasizmus, mint a legkomorabb mesék szörnyetege, egyre jobban fenyeget. Gelléri túl harmincadik esztendején eléggé beteg szervezetű és romlott idegzetű volt, s így sokáig elkerülte, hogy a szörnyeteg karma közvetlenül őt is elérje. Többet volt már kórházban, mint a kinti forgatagban. Hanem a szörnyűséges végső hetekben azt az egész kórházat, ahol feküdt, kivitték Németországba. Így került előbb a mauthauseni pokolba, majd onnét a pokol legmélyebb bugyrába, a gunskircheni úgynevezett "Vernichtungslager"-be (vagyis: megsemmisítő táborba). De még ezt is túlélte. Mielőtt személy szerint mindenki megsemmisült volna, megérkeztek a tábor felszabadítói. A betegeket (és aki ott még élt, csaknem mindenki beteg volt már, többek közt a flekktífusz is pusztított, versenyt az SS-őrökkel) elvitték a közeli Wels nevű hevenyészett kórházba. Ott halt meg egy vagy két nappal a felszabadulás után.

Öröksége megítélésem szerint századunk legfőbb irodalmi értékei közé tartozik. De magányos jelenség. A nagy múltú és nagy értékű magyar novellairodalomban nem volt elődje, és ezt a hangot nem lehet folytatni. Senki se hasonlít hozzá. Elég beleolvasni bármelyik novellájába - az első bekezdés után kétségünk sem lehet: ezt Gelléri Andor Endre írta.