„Nyelvünk ügye”
(Pesti Hírlap, 1841. január 9.)
(Kossuth a latin hivatalos nyelv magyarral való felcserélését támogatva azzal próbálkozik, hogy az együttélő népekkel megértesse: a kormányzás és a közigazgatás nyelvének magyarítása nem válik kárukra.)
„Ha meggondoljuk, miképen már ötven év előtt ébredett föl a nemzeti vágy, kivíni tulajdon édes honunkban, tulajdon édes nyelvünknek a jogokat mellyek a nemzet eszméjével olly lényegesen egybekapcsolvák; miszerint az, hogy fölébresztésökért s teljes életre hozásukért olly hosszú évsoron át kellett, sőt több tekintetben még jelenleg is kell küzdenünk, nem kevésbbé csodálatos, mint az, hogy előbb olly mély álomba sülyedhettek; ha az ötven éves harczon végig tekintünk, önkénytelen is eszünkbe ötlik a gondolat: hol állanánk ma, ha ötven év előtt mondatott volna ki törvényhozásunk által a hatalmas szó, csak olly kiterjedésben is, mikép azt legujabb törvényeink kifejtették! Ne mondja nekünk senki, hogy előbb készíteni, nevelni, müvelni kellett a nyelvet, miszerint majd fokonkint fölebb sántikálva, végtire helyt foglalhasson a polczon, melly csak őt illeti. Mi nem értjük e szavakat. Nemzeti nyelv nem gyermek, kinek lassankint hosszabbítod pórázát, ha járni tanul. A nyelv mindig csak annyira bő, a mennyire szükség van reá. Neveld a szükséget, és nevelted a bőséget. …”
„Ha ötven év előtt mondatott volna ki a „legyen' szó, nem találkoznak vala milliók a magyar korona ótalmában, kik nyomás ürügye alatt nem csekély ingerültséggel szaggatják a nemzet kebelét. És miért? Talán mivel a magyar nyelvnek jogaiba visszatételével azt parancsolják törvényeink, hogy ők tótul ne tudjanak, talán nem tótul folytatták ekkorig pöreiket, tótul vitatkoztak megyei gyűléseiken, s mi most nyelvöket tiltjuk ki szájaikból? Korántsem. Az akarjuk, hogy a magyar hazában ne egy holt idegen, nekik úgy mint nekünk holt és idegen, hanem a magyar – melly Magyarhonban nekünk nemzeti és anyai, nekik pedig nem anyai bár, de nem is idegen, ha ők honunk, alkotmányunk s törvényeink jóvoltiban nem idegenek – azt akarjuk, hogy a kormányzás és közigazgatás nyelve a magyar legyen. …”
„Minket azon meggyőződés melegít, hogy férfias önérzet a hűség legbizonyosb bélyege; azon önérzet, melly rettenthetetlenül védi saját jogát, de épen azért tiszteli mások jogát, s így a hűség jogát is főképen. …”
Ferenczi, 1925. 113–114.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!