Szép Ernő: Játék
Mikor a lámpámat eloltom,
A zuhogó nehéz sötétben
Elalvás előtt nap-nap, folyton
Halált játszom magamba szépen.
Kinyujtom testemet az ágyon
Ünnepélyesen, katonásan,
Szemem szigoruan lezárom…
Szép játék ez kéremalásan.
Fejem keményen hátravágom,
Kezem mellem fölött keresztbe –
Itt volt, leszúrt az én halálom,
Ó szörnyüszép, egyetlen este.
Ki benn szivem dobját ütötte,
A dobverőt letette mostan
S fáradt sóhajjal omlik össze,
Hisz annyit ugrattam, kinoztam.
A holtak mily szépen feküsznek,
Meghódolt hercegnőknél szebben,
Mint a hó, mint az alvó szűzek:
Százszor tisztábban, hidegebben.
Állam magaslik gőggel, fönnen,
Nyugodt mellem szép drága márvány,
Nincs forró vérem s langyos könnyem
Csodálatos forrása zárván.
És minden elveszett most innen,
Mint az elfujt gyertyák világa,
Az ég és a szerelem… minden,
Reggel bánata, esték vágya.
Apám szakállas, halvány arca,
Szép útam Páris városába,
Kusza életem láza, harca,
Emlék, szándék, most mind hiába.
Sétálni még egy nő utcáján,
Mosni küszöbét könnyeimmel…
Gyermekkorom, kis fejér bárány
Messzi hajnalból idecsilingel.
Két gyertya hogyha most kigyúlna,
Két gyertya fejtől, jobbra-balra,
Fényük az arcomhoz simúlna
És én igy maradhatnék, halva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!