KILENCEDIK SZÍN
A nézőhely hirtelen Párizs Gréve-piacává változik. Az erkély egy guillotine-emelvénnyé, az íróasztal nyaktilóvá, mely mellett Lucifer mint bakó áll. Ádám mint Danton az emelvény széléről zajló néptömegnek szónokol. Dobszó mellett igen rongyos újonchad jelenik meg, és az állványnál sorakozik. Fényes nap
Ádám folytatva
Egyenlőség, testvériség, szabadság! -
Néptömeg
Halál reá, ki el nem ismeri! -
Ádám
Azt mondom én is. - Két szó menti meg
A mindenünnen megtámadt nagy eszmét,
A jók számára mondjuk egyikét:
"Veszélyben a hon" - és ők ébredeznek.
A másikát a bűnre mennydörögjük,
E szó: "reszkessetek!" - s megsemmisülnek. -
Felkeltek a királyok ellenünk,
S eléjük dobtuk fejdelmünk fejét,
Felkeltek a papok, s villámukat
Kicsavarók kezökből, visszatéve
Trónjára az észt, e rég üldözöttet.
De a másik szózat sem hangzik el,
Mit a jobbakhoz intézett honunk.
Tizenegy hadsereg küzd a határon,
S mi hős ifjúság tódúl szüntelen
Az elhullott hősök helyét kitöltni.
Ki mondja, hogy vérengző őrület
A nemzetet meg fogja tizedelni?
Ha forr az érc, a rossz salak kihull,
De a nemesb rész tisztán megmarad.
És hogyha mindjárt vérengzők vagyunk is,
Tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt,
Nem gondolok nevemmel, légyen átkos,
Csak a haza legyen nagy és szabad. -
Újoncok
Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért!
Ádám
Helyes, helyes! Ti csak fegyvert kivántok,
Míg annyi tárgyban szenvedtek hiányt,
Ruhátok foszlik, lábatok mezetlen,
Hanem szuronnyal mind kiszerzitek,
Mert győzni fogtok. A nép győzhetetlen.
Most hulla vére egy tábornokunknak,
Ki katonáink élén meg hagyá
Magát veretni.
Néptömeg
Oh, az áruló!
Ádám
Helyesen mondod. Nincs más kincse a
Népnek, mint a vér, melyet oly pazar
Nagylelkűséggel áldoz a hazának. -
S ki egy népnek szent kincsével parancsol,
Nem bírván meghódítni a világot,
Az áruló. -
Az újoncok közül egy tiszt kilép
Tiszt
Tégy engemet helyébe
Polgár, s letörlöm a gyalázatot.
Ádám
Dicséretes, barátom, önbizalmad,
De biztosítást, hogy szavadnak állsz,
Előbb a harcok színhelyén szerezz.
Tiszt
A biztosíték lelkemben lakik,
Aztán imé! Van nékem is fejem,
Mely többet ér tán, mint az a lehullott.
Ádám
S ki a kezes, hogy elhozod, ha kérem.
Tiszt
S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok,
Ki életem nem nézem semmibe?
Ádám
Az ifjúság nem úgy gondolkodik.
Tiszt
Polgár, még egyszer felszólítalak. -
Ádám
Türelem még, a cél el nem marad.
Tiszt
Nem bízol bennem, látom, hát tanúlj
Felőlem jobban vélekedni, polgár. -
Főbe lövi magát
Ádám
Kár érte, egy ellenséges golyót
Megérdemelt. Vigyétek el, barátim. -
Viszontlátásig, győzelem után!
Az újonchad elléptet
Oh, bár oszthatnám én is sorsotok. -
De nékem harc jutott csak, nem dicsőség,
Nem ellenség, mely által esni is dísz,
De mely rejtekből orvúl leskedik
Fondorlatával rám s a szent hazára. -
Néptömeg
Mutasd meg ujjal, és halál reá!
Ádám
Akit mutatni bírok, az meg is halt.
Néptömeg
Hát a gyanúsak? - Hisz aki gyanús,
Már bűnös is, megbélyegezte a
Népérzület, ez a nem tévedő jós. -
Halál, halál az arisztokratákra!
Jerünk, jerünk a börtönüregekbe,
Tegyünk törvényt, a nép törvénye szent.
A néptömeg indul a börtönökbe
Ádám
Nem ott van a vész, a retesz erős,
A bűzhödt lég, mely eszmét, izmot öl,
Szövetségestek úgyis, hagyjuk őket.
Az árulás emelt fővel kacag,
S tőrt élesít a Konvent padjain.
Néptömeg
Fel a Konventre hát, nincs még eléggé
Átválogatva. - A Konventre később,
Gyakorlatúl előbb a börtönökbe. -
Addig szedd össze minden áruló
Nevét, Danton!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!