A TÖRZSVENDÉG
- Ne haragudjon a kedves vendég, hogy ma nem tudom fölolvasni az étlapot, de tessék körülnézni, most van a csúcsforgalom, ilyenkor azt se tudom, hol áll a fejem. Viszont, ha már véletlenül egy asztalhoz ültek, talán a fiatalurat megkérjük, hogy amíg kihozom neki a bécsi szeletet, olvassa föl a nénikének az étlapot, kivéve a leveseket, mert azokra nem kíváncsi.
- Tessék, kérem. Halak. Van rántott ponty. Ponty roston, burgonyasalátával.
- Az igazat megvallva, nem vagyok halpárti, bár ennek a helynek az a híre, hogy nem tógazdasági pontyot vesznek, hanem folyamit. Különben is, mindenki dicséri az itteni konyhát, én csak azt nem bírom bennük, hogy kézzel írják az étlapot.
- Akkor ne is folytassam a halakat?
- Félreértett. Nekem nem a halak ellen van kifogásom, hanem a kézzel írott étlap ellen, mert azt nehezemre esik elolvasni, pláne itt, ahol ráadásul valami rosszfajta indigót használnak, amitől még el is van kenődve az írás.
- Van kétféle halászlé. Szálka nélküli és nem szálka nélküli. Megrendeljem valamelyiket?
- Mi jut eszébe? És miért kiabál? Mert a kiabálást, azt nagyon nem szeretem.
- Azt hittem, a hallása sincs rendben a néninek. Akkor mondom a húsféléket. Borsos tokány. Krokett, idei zöldborsófőzelékkel.
- Nincs a fülemmel semmi baj, még látni is elég jól látok, csak a kézzel írott étlappal nem boldogulok. Viszont az én nyugdíjamból nem telik elegáns ruhákra, márpedig a jobbfajta vendéglőkből, ahol géppel írják az étlapot, kinézik az ilyen kopott ruhás vendégeket.
- Marhaszelet vadmártással. Mondjam talán az árakat is? Tizenkettő húsz.
- Nem érdekelnek az árak, pedig a nyugdíjam felét kénytelen voltam öt hónapra elzálogosítani, amikor egyszer úgy nekirántottam a térdemnek az asztalfiókot, hogy három porcogó gyulladásba jött. Az a nő különben, akitől az előleget kaptam, most perel.
- Még egy csomó húsétel van hátra, de így sose jutunk a végire.
- Nézze csak meg, van-e szűzérméjük, mert az hetek óta nem szerepel az étlapon, de nemcsak itt, hanem az egész kerületben.
- Hát most van. Szűzérmék tört burgonyával. Megrendelhetem?
- Dehogy rendelheti! Egyébként nem szeretném, ha félremagyarázná, amit az előbb a jobbfajta vendéglőkről mondtam. Én azokba egy csöppet sem kívánkozom, mert ezekben a szerény kifőzésekben sokkal nagyobb fantáziával főznek. Itt például még gombás bélszín is szokott lenni.
- Most is van. Azt hozassak?
- Jaj, dehogy. Szerencsére kifogtam egy jó ügyvédi munkaközösséget, ahol megmagyarázták, hogy se nyugdíjat, se kegydíjat pörrel lefoglalni nem lehet.
- Hát most olvassak, vagy ne olvassak? Savanyú tüdő gombóccal. Vesevelő. Paraj tükörtojással.
- Én csak azt szeretném tudni, hogy a paraj tükörtojással miért szerepel mindenütt a húsételek között. De látom, már türelmetlen. Még a tésztákat olvassa fel, a sajtok nem érdekelnek.
- Almás lepény. Máglyarakás. Tiroli rétes is volt, de elfogyott.
- Köszönöm a fáradozását. Manapság szidni szokás a fiatalokat, hogy közönyösek és érzéketlenek, de én ebből csak annyit vettem észre, hogy majd mindnyájan türelmetlenek. Maga is, fiatalember, nagyon élvezetesen olvasott, de azért érezni lehetett, hogy maga is siet... Még egyszer köszönöm. A viszontlátásra.
- El tetszik menni?... Nézze csak, kisasszony, elment a nénike, pedig az egész étlapot fölolvastam neki.
- A sajtokat is?
- A sajtokat nem.
- Szoktam is szólni, hogy nemcsak a leveseket, hanem a sajtokat se kell neki fölolvasni, de ő mindig csúcsforgalomban jön be, amikor azt se tudom, hol áll a fejem... Tessék a bécsi szelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!