Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!
(Közmondás)
SZEREPLŐK
ANTON ANTONOVICS SZKVOZNYIK-DMUHANOVSZKIJ, polgármester
ANNA ANDREJEVNA, a felesége
MARJA ANTONOVNA, a leánya
LUKA LUKICS HLOPOV, tanfelügyelő
A FELESÉGE
AMMOSZ FJODOROVICS LJAPKIN-TYAPKIN, járásbíró
ARTYEMIJ FILIPPOVICS ZEMLJANYIKA, a közjótékonysági intézmények főgondnoka
IVAN KUZMICS SPEKIN, postamester
PJOTR IVANOVICS DOBCSINSZKIJ | helyi földbirtokosok
PJOTR IVANOVICS BOBCSINSZKIJ |
IVAN ALEKSZANDROVICS HLESZTAKOV, pétervári hivatalnok
OSZIP, a szolgája
HRISZTYIAN IVANOVICS HÜBNER, járási orvos
FJODOR ANDREJEVICS LJULJUKOV | nyugalmazott hivatalnokok,
IVAN LAZAREVICS RASZTAKOVSZKIJ | a város tekintélyes polgárai
SZTYEPAN IVANOVICS KOROBKIN |
SZTYEPAN ILJICS UHOVJORTOV, rendőrkapitány
SZVISZTUNOV |
PUGOVICIN | rendőrök
GYERZSIMORDA |
ABDULIN, kereskedő
FEVRONYA PETROVNA POSLJOPKINA, lakatosné
EGY ALTISZT FELESÉGE
MISKA, a polgármester szolgája
VENDÉGLŐI SZOLGA
CSENDŐR
Vendégek, kereskedők, polgárok, kérelmezők
A JELLEMEK ÉS A JELMEZEK
MEGJEGYZÉSEK A SZÍNÉSZEK SZÁMÁRA
A polgármester: szolgálatban megöregedett ember, akinek megvan a magához való esze. Megvesztegethető, de igen szolid viselkedésű. Komoly, sőt fontoskodó, nem beszél sem túl hangosan, sem túl halkan, sem túl sokat, sem túl keveset. Minden szavának súlyt ad. Arcvonásai durvák és kemények: látszik, hogy legalul kezdhette a nehéz szolgálatot. Gyorsan vált ijedtségből örömre, alázatból pöffeszkedésre, mint a közönséges lelkű emberek általában. Paszományos egyenruhát és magasszárú, sarkantyús csizmát visel. Rövidre vágott haja őszes.
Anna Andrejevna: a felesége. Kacér vidéki asszonyság: még jól bírja magát. Elméjét részben regényeken és emlékkönyveken, részben az éléskamra és cselédszoba gondjain pallérozta. Roppant kíváncsi és alkalomadtán igen rátarti. Olykor fölébe kerekedik férjének, mert az nem tud neki mit felelni. De ebből a hatalomból csak apróságokra futja: leckéztetésre, csúfolódásra. Anna Andrejevna a darab folyamán négyszer öltözik át.
Hlesztakov: huszonhárom éves, vékonypénzű fiatalember. Meglehetősen műveletlen, s amint mondani szokás: nem ő találta fel a puskaport. A hivatalában afféle széltoló hírében áll. Minden megfontolás nélkül beszél és cselekszik. Képtelen huzamosabb ideig egy dologra figyelni. Beszéde szaggatott: egy-egy szó egészen váratlanul szalad ki a száján. Minél naivabban és egyszerűbben játszik a színész, annál jobb lesz ebben a szerepben. Hlesztakov öltözéke divatos.
Oszip: a szolgája. Olyan mint az öregebb szolgák általában. Megfontoltan beszél, nem szeret az ember szemébe nézni; bölcselkedő természet: magában sokszor korholja a gazdáját. Hangja általában színtelen, de ha az urával beszél, akkor kemény, nyers, olykor szinte goromba. Okosabb, mint a gazdája: hamar átlát a szitán, de nem szeret beszélni. Magának való, sunyi. Kopott szürkés vagy kékes kabátot visel.
Bobcsinszkij és Dobcsinszkij: mind a kettő alacsony, folyton kíváncsiskodó emberke. Megszólalásig hasonlítanak egymáshoz. Mind a kettőnek kis pocakja van. Mind a kettő hadari beszédű, és sokat gesztikulál. Dobcsinszkij kicsit magasabb és komolyabb, mint Bobcsinszkij, Bobcsinszkij valamivel fesztelenebb és élénkebb mint Dobcsinszkij.
Ljapkin-Tyapkin: járásbíró. Öt-hat könyvet elolvasott, és ezért - úgy módjával - már szabadgondolkodó. Mindenütt rejtélyt szimatol, minden szavát megnyomja. Megszemélyesítője vágjon fontoskodó ábrázatot. Mély hangon, vontatottan, állandóan krákogva, szuszogva beszél mint egy öreg óra, amely előbb nyikorog, azután üt.
Zemljanyika: a közjótékonysági intézmények főgondnoka. Kövér, lomha és esetlen, de minden hájjal megkent gazfickó. Igen szolgálatkész és udvariaskodó.
Postamester: naiv, egyszerű ember.
A többi szerep nem szorul külön megvilágításra: csaknem mindennap találkozunk eredetijükkel.
A színészek szenteljenek különös figyelmet a zárójelenetnek. Az utolsó szó hasson villámcsapásként. Egy pillanat alatt mindenki változtasson állásán. A nőkből egyszerre törjön fel a megdöbbenés hangja... Ha erre az utasításra nem ügyelünk, az egész darab hatását vesztheti.
ELSŐ FELVONÁS
Szoba a polgármester házában
Polgármester, főgondnok, tanfelügyelő, járásbíró, rendőrkapitány, orvos, két rendőr
POLGÁRMESTER
Uraim! Azért kérettem önöket ide, mert egy igen kellemetlen hírt kell közölnöm: revizor jön hozzánk.
AMMOSZ FJODOROVICS
Micsoda? Revizor?
ARTYEMIJ FILIPPOVICS
Micsoda? Revizor?
POLGÁRMESTER
Revizor - Pétervárról. Inkognitóban, titkos utasítással.
AMMOSZ FJODOROVICS
Ne mondja!
ARTYEMIJ FILIPPOVICS
Még csak ez hiányzott!
LUKA LUKICS
Úristen... És méghozzá titkos utasítással!
POLGÁRMESTER
Mintha megéreztem volna! Egész éjjel két nagy ronda patkánnyal álmodtam - bizony isten. Ilyeneket még sohasem láttam. Feketék voltak, és ekkorák, ni! Nekem jöttek, körülszaglásztak, aztán eloldalogtak! De felolvasom a levelet, amit Andrej Ivanovics Csmihovtól kaptam - maga jól ismeri, Artyemij Filippovics... Azt írja: "Kedves barátom, komám és jótevőm... (Magában mormog, és gyorsan átfut szemével néhány sort)... tudatni veled..." Aha, itt van! "Többek közt sietek tudatni veled, hogy egy hivatalnok érkezik ide titkos utasítással, aki most megvizsgálja az egész kormányzóságot, de főleg a mi járásunkat!(Sokatmondóan felemeli ujját) Ezt a legmegbízhatóbb forrásból tudom! Az illető titkolja kilétét, inkognitóban utazik. Éppen azért, mivel tudom, hogy teneked is - mint bárki emberfiának - megvannak a magad apró-cseprő bűnei: elvégre te sem estél a fejed lágyára, hogy elszalaszd, ami öledbe pottyan..." (Megáll az olvasásban, és fölnéz) Jól van, magunk között vagyunk... "Azt tanácsolom hát, barátom, tedd meg a szükséges óvintézkedéseket, mert minden percben hozzátok érkezhet - ha ugyan már ott nincs valahol inkognitóban! Ami engem illet, tegnap..." Na, itt már családi ügyek következnek... "Néném, Anna Kirillovna megérkezett élete párjával... Ivan Kirillovics kegyetlenül elhízott, és folyton hegedül..." s a többi, s a többi... Nos, uraim, most már tudják, hányadán állunk.
AMMOSZ FJODOROVICS
Rendkívüli helyzet, egész rendkívüli! Emögött valami lappang, uraim!
LUKA LUKICS
De hát mi ez, Anton Antonovics? Miért jön hozzánk revizor?
POLGÁRMESTER
Miért? A sors keze! (Sóhajt) Eddigelé - hála az Úr szent nevének - más városokat sújtott; most ránk került a sor.
AMMOSZ FJODOROVICS
Nem, Anton Antonovics! Véleményem szerint ennek sokkal mélyebb oka van: politikai oka! Arról van szó, igenis - arról van szó, hogy Oroszország háborúra készül, s a minisztérium - amint látható - kiküld egy hivatalnokot, mert meg akarja tudni, nincsenek-e itt hazaárulók.
POLGÁRMESTER
Ugyan, mi jut eszébe? De nagyon tud mindent. Hazaárulók egy járási székhelyen? Holmi határváros vagyunk tán? Három évig vágtathat, aki innen el akar jutni a határig.
AMMOSZ FJODOROVICS
Én pedig igenis állítom, hogy - ön ezt nem érti... hiába... Jól tudja a kormány, mit miért tesz. Akármilyen messze székel: apróra tud mindent!
POLGÁRMESTER
Tud vagy nem tud - én jó előre figyelmeztettem önöket. Ami a magam ügykörét illeti: megtettem a szükséges intézkedéseket; ezt önöknek is melegen ajánlom. Különösen önnek, Artyemij Filippovics! Világos, hogy a revizor elsősorban a közjótékonysági intézményekre lesz kíváncsi. Intézkedjék hát, hogy minden a legszebb rendben legyen. Ne feledje az előírást: tiszta hálósapkák! És a betegek ne legyenek olyan szurtosak, mint a kéményseprő, ahogy otthon szoktak járni.
ARTYEMIJ FILIPPOVICS
Az a legkevesebb. Tiszta hálósapkát még csak adhatunk nekik.
POLGÁRMESTER
Helyes! És minden ágy fejénél legyen felírás latinul vagy más idegen nyelven... Ez már az ön dolga, Hrisztyian Ivanovics - szóval fel kell írni különféle betegségeket, és hogy ki mikor betegedett meg, melyik hónapban, melyik napon. Az is nagy baj, hogy a betegei olyan komisz dohányt szívnak, az ember mindjárt köhög, ha belép. És miért van annyi beteg? Még majd kisütik, hogy rossz a kórházvezetés, ügyetlen az orvos.
ARTYEMIJ FILIPPOVICS
De kérem! Ami a kezelést illeti, nekünk, Hrisztyian Ivanoviccsal megvan a magunk módszere. Legjobb a természetes gyógymód. Nem mindenféle drága orvosságokra dobálni ki a pénzt... Az ember, kérem, természeti lény: ha meg akar halni, úgyis meghal, ha meg akar gyógyulni, úgyis meggyógyul. De Hrisztyian Ivanovics különben se sokat tárgyalhat a betegekkel, mert egy szót sem tud oroszul.
Hrisztyian Ivanovics olyan hangot ad ki, mely az "e" és az "i" között van
POLGÁRMESTER
De önnek is tanácsolom, Ammosz Fjodorovics, fordítson több gondot a bírósági helyiségekre. Maguknál az előszobában, ahol a felek várnak, ludakat meg kislibákat tartanak a fogházőrök: folyton ott totyog valami a felek lába alatt... Persze hogy a baromfitenyésztés dicséretes dolog - miért ne neveljenek libát az őrök? -, de mégis ne épp ott, ahol ugye... Ezt már régen akartam mondani, csak mindig kiment a fejemből.
AMMOSZ FJODOROVICS
Kérem szépen: még ma minden ludat elvitetek a konyhámra. Nagyon örülnék, uraim, ha szerencsém volna ebédre.
POLGÁRMESTER
Az is roppant kínos, hogy bent a tárgyalóteremben szárítanak mindenféle rondaságot. És az iratszekrényen ott lóg a bíró úr kutyakorbácsa. Tudom, hogy szeret vadászni, de azért jobb lenne, ha most levenné onnan; majd ha elmegy a revizor, visszaakaszthatja. Aztán ott van az ülnöke; lehet, hogy nagyon derék ember, de mindig olyan szaga van, mintha most jött volna ki a pálinkafőzdéből. Ez sincsen rendjén. Ezt is régen akarom mondani, csak mindig elfelejtem. Tudom, hogy azt mondja, így született, de akkor is csak van tán erre valami szer! Mondja meg neki, hogy egyen fokhagymát vagy vöröshagymát, vagy más ilyesmit... Talán Hrisztyian Ivanovics is tud rá valami orvosságot...
Hrisztyian Ivanovics ugyanazt a hangot hallatja, mint előbb
AMMOSZ FJODOROVICS
Ezen már bajosan tudunk segíteni. Azt mondja a szerencsétlen, hogy gyerekkorában leejtette a dajkája, s azóta van ilyen szaga.
POLGÁRMESTER
Tudom, tudom, ezt csak mellékesen mondtam. De amit Andrej Ivanovics levelében "apró-cseprő bűnök"-nek nevez - engedjék meg, hogy erről ne beszéljek. Különben is furcsa dolog mindjárt bűnt emlegetni, hiszen nincs ember gyarlóság nélkül. Maga az Isten teremtett bennünket így - ez ellen a voltériánusok is hiába ágálnak.
AMMOSZ FJODOROVICS
Mit nevez ön apróbb bűnöknek, Anton Antonovics? Bűn és bűn között igen nagy a különbség. Én megvallom nyíltan, nem utasítom el az ajándékot. De milyen ajándékot? - Agárkölyköket. Szóra sem érdemes.
POLGÁRMESTER
Agárkölykök vagy más egyéb: mégiscsak ajándék.
AMMOSZ FJODOROVICS
No nem, Anton Antonovics! És ha valaki olyan bundát kap, hogy megér legalább ötszáz rubelt, és a felesége olyan sálat...
POLGÁRMESTER
Hát aztán? Azt hiszi, tisztább ügy az, hogy magát kutyakölykökkel kenyerezik le - mikor még Istenben sem hisz?! Még templomba sem jár! Én legalább szilárd vagyok a hitben, és minden vasárnap ott vagyok a templomban! De maga? Ismerem jól! Ha a világ teremtéséről kezd el beszélni, még a hajam is égnek áll.
AMMOSZ FJODOROVICS
De hisz én erre magamtól, a magam eszével jöttem rá.
POLGÁRMESTER
Ne akarjon az ember túl okos lenni... különben a járásbíróságot csak mellesleg említem. Oda a kutya se dugja be az orrát. Irigylésre méltó hely, maga Isten oltalmazza... Hanem maga, Luka Lukics mint tanfelügyelő, jobban is vigyázhatna a tanárokra. Én tudom, hogy mind képzett, tudós emberek, de olyan furcsa szokásaik vannak, hogy az már sok... Persze lehet, hogy ez már együtt jár a pályával. Az egyik például, az a pogácsaképű - a nevére nem emlékszem -, ez valahányszor fölmegy a katedrára, így elfintorítja a képét... (Mutatja) aztán meg a gallérjába nyúl, és a szakállát vatyarássza. Még ha a gyerekek előtt vág pofákat - hagyján! Lehet hogy ez hozzátartozik a tanításhoz - ehhez nem értek -, de gondolja meg, mi sülhet ki belőle, ha vizitáció lesz! A revizor úr vagy akárki más személyes sértésnek veheti! Ördög tudja, mi sülhet ki belőle.
LUKA LUKICS
De kérem, mit tehetek én? Hányszor figyelmeztettem már! A múltkor is, mikor itt volt a nemesek hadnagya - már engedelmet -, olyan pofát vágott előtte, kérem... hogy én olyat még nem is láttam... Persze minden rossz szándék nélkül. De azért én nyelhettem a szemrehányásokat, hogy miért fertőzik az ifjúságot liberalizmussal!
POLGÁRMESTER
A történelemtanárra is külön felhívom figyelmét. Nem mondom, nagy koponya, vérbeli tudós, de ha egyszer magyarázni kezd, úgy nekitüzesedik, hogy azt sem tudja, hol a feje. A múltkor hallgattam. Amíg Asszíriáról meg Babilonról beszélt - még csak hagyján... De mikor Nagy Sándorhoz ért! Hogy ott mi volt... égszakadás-földindulás! Lerohant a katedráról, és úgy vágta földhöz a széket, hogy csak úgy durrant! Én tudom, hogy Nagy Sándor hős volt, de azért nem kell összetörni a széket! Csak kár a kincstárnak.
LUKA LUKICS
Igaz, ami igaz: bizony vérmes ember. Én már több ízben óva intettem, de mindig azt feleli: "Tegyen, amit akar, én a tudományért kész vagyok akár életemet áldozni."
POLGÁRMESTER
Ez már a sors kifürkészhetetlen törvénye: a tudós mind egytől egyig vagy iszákos, vagy úgy fintorog, hogy rossz ránézni.
LUKA LUKICS
Csak a tanügyi szolgálattól mentsen meg az Isten! Örökös vesződség. Folyton az ember nyakára járnak; mindenki meg akarja mutatni, hogy ő a bölcsek bölcse.
POLGÁRMESTER
Ez mind semmi! De az az átkozott inkognitó! Egyszer csak itt terem a revizor: "No, édes fiaim, hogy s mint? Melyik köztetek a járásbíró?" - "Ljapkin-Tyapkin." - "No, Ljapkin-Tyapkin, ide hozzám! Hát a közjótékonysági főgondnok melyik?" - "Zemljanyika." - "Ide hozzám, Zemljanyika!" Rágondolni is rossz...
Előbbiek és a postamester
POSTAMESTER
Uraim, uraim! Hadd hallom, miféle hivatalnok készül ide.
POLGÁRMESTER
Maga nem hallotta?
POSTAMESTER
De, de! Bobcsinszkij beszélte... Épp az előbb volt nálunk a postán...
POLGÁRMESTER
És mit szól ehhez?
POSTAMESTER
Mit? Azt, hogy háború lesz: megyünk a törökre.
AMMOSZ FJODOROVICS
Eltaláltam! Szóról szóra!
POLGÁRMESTER
El ám: szarva közt a tőgyit.
POSTAMESTER
Márpedig ez így van! Fogadni mernék, azoknak a nyavalyás franciáknak a keze van ebben is!
POLGÁRMESTER
Ugyan mi háborúnk volna a törökkel! A töröknek kutya baja se lesz: miránk jár a rúd! Ezt már biztosan tudjuk: levelet kaptam.
POSTAMESTER
Akkor más. Akkor nem megyünk a törökre.
POLGÁRMESTER
Most hogy érzi magát, postamester úr?
POSTAMESTER
Ön hogy érzi magát, polgármester úr?
POLGÁRMESTER
Én? Miért félnék? Egy kicsit megijedtem - ennyi az egész... Csak azok az istenverte kereskedők meg polgárok ne volnának!... Még azt merik rebesgetni, hogy megkopasztom őket!... Ha itt-ott elfogad valamit az ember - uramfia! - az még nem a világ. Már kezdem azt hinni... (Karonfogva félrevonja a postamestert)kezdtem azt hinni, hogy valaki feljelentett... Máskülönben miért küldenék a nyakunkra a revizort? Ide figyeljen, Ivan Kuzmics! Tegyen meg egy szívességet a köz érdekében. Nem volna lehetséges, hogy minden levelet, ami megfordul a postán, saját kezűleg felbontson és elolvasson? Hogy nincs-e benne feljelentés vagy más efféle suskus?... Ha nincs semmi, akkor szépen vissza lehet ragasztani... de ez se fontos: nyugodtan lehet kézbesíteni felbontva is.
POSTAMESTER
Tudom, tudom... nem kell engem a mesterségemre tanítani. Így szoktam én ezt - nem elővigyázatból, csak úgy, kíváncsiságból... mert engem - tessék elhinni - majd megesz a kíváncsiság, hogy mi történik a nagyvilágban. Szavamra mondom, nincs érdekfeszítőbb olvasmány a leveleknél! Micsoda gazdagság! Mennyi esemény, mennyi tanulság! A Moszkvai Közlöny elbújhat mellettük.
POLGÁRMESTER
Mondja, kérem, nem olvasott azokban a levelekben valamit egy bizonyos pétervári hivatalnokról?
POSTAMESTER
Nem, péterváriról nem volt szó... de kosztromaiakról meg szaratoviakról annál inkább! Kár, hogy maga nem olvassa ezeket a leveleket: egy-egy részlet valóságos kis remekmű. A minap egy hadnagyocska írt a barátjának a legutóbbi bálról, de olyan gálánsan, olyan pajkosan - mondhatom, felséges! "Kedves barátom! Olyan itt az élet, mint a hetedik mennyországban... tündöklő asszonyok, andalító zene, lampionok, girlandok, konfetti, amerre szem lát..." Micsoda szenvedély a stílben! Ezt el is tettem... Parancsolja, hogy felolvassam?
POLGÁRMESTER
Erre most nem érünk rá! Csak azt ne felejtse el, Ivan Kuzmics, ha valami panasz vagy feljelentés kerül a kezébe: visszatartani! Gondolkozás nélkül!
POSTAMESTER
Kérem, kész örömmel!
AMMOSZ FJODOROVICS
Csak jól vigyázzon, nehogy egyszer magára húzzák a vizes lepedőt!
POSTAMESTER
Jaj, istenem!
POLGÁRMESTER
Ugyan, kérem, semmi az egész. Mindjárt más volna, ha nyilvánosságra hozná a leveleket. De hiszen köztünk marad az egész.
AMMOSZ FJODOROVICS
Vigyázzunk: valami veszedelem készül! De igaz, Anton Antonovics, már készültem is meglátogatni: van az ön számára egy remek agárszukám. Egyhasi az én kanommal - azt ismeri jól... Jaj, hallotta-e hogy Cseptovics beperelte Varhovinszkijt? Elém került az ügy: most aztán hol az egyiknél, hol a másiknál vadászom - pompás élet!
POLGÁRMESTER
Bánom is én, hol vadászik, barátom! Csak az az istenverte inkognitó, az nem megy ki a fejemből... Minden percben attól félek, hogy egyszer csak nyílik az ajtó, és bumm...
Előbbiek; Dobcsinszkij és Bobcsinszkij lihegve jön
BOBCSINSZKIJ
Nagy újság!
DOBCSINSZKIJ
Rendkívüli újság!
MIND
Mi az?
DOBCSINSZKIJ
Derült égből villámcsapás! Amint benyitunk a vendéglőbe...
BOBCSINSZKIJ
(szavába vág) ...amint benyitunk Pjotr Ivanoviccsal a vendéglőbe...
DOBCSINSZKIJ
(szavába vág) Kérem, Pjotr Ivanovics, majd én!
BOBCSINSZKIJ
Nem, nem, majd én... hagyja csak! Hagyja! Hisz azt sem tudja, hogy kezdjen bele!
DOBCSINSZKIJ
Maga meg összevissza kapkod, nem emlékszik semmire!
BOBCSINSZKIJ
Dehogynem emlékszem! Bizony isten, emlékszem! Ne zavarjon már! Ugyan, uraim, mondják meg Pjotr Ivanovicsnak, hogy ne vágjon folyton a szavamba!
POLGÁRMESTER
Az isten szerelmére, nyögjék már ki, hogy mi történt! A szívem majd elállt... Üljenek le, kérem. Tessék, Pjotr Ivanovics, itt egy szék!
Mindnyájan leülnek a két Pjotr Ivanovics körül
Mondják hát, hogy mit láttak!
BOBCSINSZKIJ
Mindjárt, kérem, mindjárt... Csak szép sorjában mindent... Mikor innen volt szerencsém elmenni - azután, hogy annyira fel tetszett izgulni attól a levéltől -, én, kérem alázattal, nem késlekedtem egy árva percet se, azon nyomban nyakamba szedtem a lábam és futottam... Nagyon kérem, Pjotr Ivanovics, ne vágjon a szavamba! Mondom, hogy én mindenre emlékszem, mindenre pontosan emlékszem! Én akkor, kérem alázattal, futottam Korobkinhoz, de Korobkint nem találtam otthon, azért futottam tovább Rasztakovszkijhoz. De Rasztakovszkij sem volt otthon, azért beszaladtam a postára Ivan Kuzmicshoz, hogy végre elmondjam a nagy újságot. Aztán onnan visszajövet találkoztam ám Pjotr Ivanoviccsal...
DOBCSINSZKIJ
(szavába vág) A pékbódé előtt.
BOBCSINSZKIJ
Úgy van, a pékbódé előtt! Hát amint ott belebotlom Pjotr Ivanovicsba, mondom neki: hallotta, milyen bizalmas hírt kapott a polgármester úr hiteles forrásból? De Pjotr Ivanovics már akkor hallotta a maguk gazdasszonyától, Avdotyától, mikor Filipp Antonovics Pocsecsujevhez küldték - már nem tudom, miért...
DOBCSINSZKIJ
(közbevág) A konyakos hordócskáért!
BOBCSINSZKIJ
(leinti) Jó, jó, a konyakos hordócskáért. Szóval, megyünk együtt Pjotr Ivanoviccsal Filipp Antonovicsékhoz... Pjotr Ivanovics, ne vágjon a szavamba! - megyünk együtt Filipp Antonovicsékhoz, egyszer csak azt mondja ám Pjotr Ivanovics: "Nem néznénk be a vendéglőbe? A gyomrom nincs egészen rendben" - mármint Pjotr Ivanovics gyomra, kérem - azt mondja: "Reggel óta egy falatot sem ettem... A vendéglős épp most kapott friss lazacot, kóstoljuk meg!" No, kóstoljuk! Hát amint benyitunk a vendéglőbe, ott egy fiatalember...
DOBCSINSZKIJ
(szavába vág) Egy elegáns fiatalember, civilben!
BOBCSINSZKIJ
Egy elegáns fiatalember, civilben... Végigmegy a termen... Néz fürkészve jobbra, balra... Volt valami az egész emberben... az arca, a tekintete... és itt... itt belül... (Homlokára mutat) Szóval volt benne valami! Engem egyszerre valami sejtelem szállt meg. Azt mondom Pjotr Ivanovicsnak: "Barátom, itt valami titok lappang!" Igen, titok! Pjotr Ivanovics odainti a vendéglőst, ezt a Vlaszt... Azt tudják, hogy most három hete szült a felesége. Mégpedig fiút! Vendéglős lesz, mint az apja... Hát amint Vlasz odalép, Pjotr Ivanovics megkérdi halkan: "Ki ez a fiatalember?" - "Hogy ez ki?" - azt mondja Vlasz... Ne szóljon bele, Pjotr Ivanovics! Ne vágjon a szavamba! Maga nem tudja elmondani! Biz' isten, nem tudja, hiszen selypít - van egy rossz foga, kérem, attól selypít! - "Hogy ki ez a fiatal úr, kérem? - mondja Vlasz. - Valami hivatalnok kérem, Pétervárról jött: Ivan Alekszandrovics Hlesztakov. A szaratovi kormányzóságba készül. De igen furán viselkedik. Két hete itt van már, de a lábát se teszi ki a vendéglőből. És nem fizet egy kopejkát se: mindent felirat." Amint ezt hallom, egyszerre csak világosság gyúl az agyamban! Azt mondom Pjotr Ivanovicsnak: "Hopp!"
DOBCSINSZKIJ
Nem, nem, Pjotr Ivanovics, én mondtam, hogy "hopp"!
BOBCSINSZKIJ
Először maga mondta, azután meg én mondtam! Szóval azt mondtuk Pjotr Ivanoviccsal: "Hopp! Vajon miért rostokol ez itt, ha a szaratovi kormányzóságba utazik?" Igen, uraim! Nyilvánvaló! Ez az a bizonyos hivatalnok.
POLGÁRMESTER
Mi? Miféle hivatalnok?
BOBCSINSZKIJ
Hát az, akiről hírt méltóztatott kapni: a revizor.
POLGÁRMESTER
(rémülten) Mit beszél? Az isten szerelmére! Az lehetetlen...
DOBCSINSZKIJ
Pedig ő az! Se nem fizet, se nem utazik. Ki lenne más? És a menetlevele is Szaratovba szól.
BOBCSINSZKIJ
Ő az, ő az - fejemet rá! Mindent szemügyre vesz, mindent megvizsgál. Még azt is megfigyelte, hogy mi Pjotr Ivanoviccsal lazacot ettünk, merthogy... merthogy Pjotr Ivanovics gyomra nem volt egészen rendben - még a tányérunkba is belenézett. Majdhogy sóbálvánnyá nem meredtem az ijedségtől.
POLGÁRMESTER
Uram, irgalmazz nekünk, bűnösöknek! Melyik szobában lakik?
DOBCSINSZKIJ
Az ötösben, a lépcső alatt.
BOBCSINSZKIJ
Ott, ahol tavaly az átutazó tisztek összeverekedtek.
POLGÁRMESTER
És régóta van itt?
DOBCSINSZKIJ
Már két hete. Szent Vaszilijkor érkezett.
POLGÁRMESTER
Két hete! (Félre) Szentséges ég! Épp ezalatt vesszőztettem meg az altiszt feleségét... A foglyok nem kaptak enni... az utcák... mint a trágyadomb... Szégyen! Gyalázat! (Fejéhez kap)
ARTYEMIJ FILIPPOVICS
Mit van mit tenni, Anton Antonovics, vonuljunk ünnepélyes díszben a vendéglőbe.
AMMOSZ FJODOROVICS
Nem, nem! Küldjük előre a város fejét, a pópákat, a kereskedőket... A John Mason cselekedetei-ben olvastam...
POLGÁRMESTER
Nem, uraim! Ezt bízzák rám! Voltak már az életemben nehéz órák, de végül mindig kivágtam magam... Végül még nekem hálálkodtak... Talán most sem hágy el az Isten. (Bobcsinszkijhoz) Azt mondja, hogy fiatalember?
BOBCSINSZKIJ
Fiatal. Legfeljebb huszonhárom-huszonnégy éves.
POLGÁRMESTER
Ez jó! A fiatalt könnyebb körülszimatolni... Csak valami vén róka ne jöjjön a nyakunkra! Gyerekembernek minden a képire van írva. Uraim, készüljenek! Ki-ki a maga posztjára. Én pedig megyek a vendéglőbe egymagam... Vagy talán Pjotr Ivanoviccsal. Mintha semmit se tudnánk... csak úgy, sétaképpen... Mintha csak ellenőriznénk, jól bánnak-e a szállóvendégekkel... Hé, Szvisztunov!
SZVISZTUNOV
Mi tetszik?
POLGÁRMESTER
Rohanj azonnal a kapitány úrért! Megállj! Rád szükségem van!... Küldj el érte valakit, hogy rögtön jöjjön - aztán gyere vissza!
Szvisztunov rendőr elrohan
ARTYEMIJ FILIPPOVICS
Gyerünk, gyerünk, Ammosz Fjodorovics, ez nem gyerekjáték!
AMMOSZ FJODOROVICS
Maga mit reszket? Tiszta hálósapkát ad a betegekre és kész!
ARTYEMIJ FILIPPOVICS
A hálósapka még hagyján! De az is elő van írva, hogy a betegek daralevest kapjanak! Nálunk meg még a folyosó is bűzlik a káposztától: az ember alig győzi befogni az orrát...
AMMOSZ FJODOROVICS
No, nekem nincsenek ilyen gondjaim. Kinek jutna eszébe bedugni az orrát a járásbíróságra? De ha bekukkantana valaki egy-két aktába, mondhatom, az élettől is elmenne a kedve. Én már tizenöt éve ülök a bírói székben, de ha néha belenézek ezekbe az iratokba - eh! - az ember csak legyint... Maga bölcs Salamon se igazodnék el rajtuk: mi az igazság, mi a hazugság?
A járásbíró, a főgondnok, a tanfelügyelő, a postamester indul kifelé. Az ajtóban összeütköznek a visszatérő Szvisztunovval
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!