AZ EZEREGYÉJSZAKA MESÉI - FORDÍTOTTA HONTI REZSŐ

A borbély második bátyjának története

Tudd meg, ó, igazhivők fejedelme, hogy a második bátyám, akinek neve Bakbuk, egy napon a dolga után járt, és egyszerre csak egy öregasszony szólította meg: "Jó ember, állj meg egy szóra. Valamit akarok neked javasolni, ha tetszik, fogadd meg." Bátyám megállt, az öregasszony pedig folytatta. "De csak akkor mondom meg neked, ha megígéred, hogy nem fogsz sokat beszélni." - "Hát csak ki vele!" - mondta a bátyám. Az öregasszony így szólt: "Hogy tetszene neked egy szép ház, folyó vízzel, gyümölcsössel, borral, egy szép leány, akiben gyönyörködhetsz, egy elragadó arc, amelyet csókolhatsz, egy karcsú derék, amelyet átölelhetsz, és mindezt estétől reggelig élvezhetnéd. Ha feltételemet teljesíted, nagy gyönyörűségben lesz részed." Mikor bátyám e szavakat meghallotta, azt kérdezte: "Úrnőm, miért éppen hozzám fordulsz ezzel, miért engem választottál a világ minden teremtése közül? Mi tetszik neked rajtam annyira?" Az öregasszony így válaszolt: "Nem megmondtam, hogy ne vesztegesd a szót? Hallgass és gyere velem."

Az öregasszony elindult, bátyám utána, felajzott lélekkel. Addig mentek, míg beléptek egy nagy házba. Bátyám körülnézett, és látta, hogy egy díszes kastélyban van, és egyszerre csak négy leányt pillantott meg, akiknél szebbet szem nem látott. Olyan gyönyörű hangon énekeltek, hogy még a süket köveket is megindították volna.

Azután az egyik leány egy pohár bort ürített, és bátyám kedves egészségére kívánta: bátyám felkelt, hogy a leányt kiszolgálja, a leány azonban nem hagyta, ő maga töltött fivéremnek, de miközben ivott, a lány tarkón ütötte. Bátyám nagyon feldühödött, és mérgesen kiment a szobából. Az öregasszony utána ment, és szemével hunyorított neki, csak jöjjön vissza. Bátyám visszament, leült, nem szólt egy szót sem, de kapott megint egy nyaklevest, akkorát, hogy majd elájult. Feltápászkodott és el akart menni az útjára, de az öregasszony utolérte, és azt mondta neki: "Várj még egy kicsit, megkapod, amire vágyakozol." Bátyám megkérdezte: "Meddig kell még várni?" - "Ha lerészegedett - felelte az asszony -, megkapod tőle, amire vágyol."

Bátyám megint visszament, leült a helyére; a leányok most mind felkeltek, és az öregasszony azt parancsolta nekik, vetkőztessék le meztelenre, és öntözzék meg az arcát rózsavízzel. A legszebbik leány most megszólalt: "Alláh emeljen nagy tisztességre! Bejöttél házamba, és ha állod feltételeimet, eléred, amit akarsz." Bátyám így felelt: "Úrnőm, rabszolgád vagyok, tégy velem, amit akarsz." - "Tudd meg - szólt most a leány -, hogy Alláh tréfakedvelőnek teremtett, és aki nekem engedelmeskedik, megkapja, amit kíván." Most megparancsolta a leányoknak, hogy énekeljenek. Egy dalba kezdtek, az egész társaság nagy gyönyörűségére, aztán az egyik leánynak meghagyta, hogy fogja kézen parancsolóját, és teljesítse a kívánságát. A leány elvezette bátyámat, aki nem tudta, mit akarnak vele. Az öregasszony utána ment, és azt mondta neki: "Légy türelemmel, és vágyad teljesül, csak éppen egy dolog van hátra, mégpedig az, hogy levágd a szakálladat." Azt felelte a bátyám: "Hogy csináljak ilyent, csúfságomra, a világ előtt?" - "Csak azért akarja ezt - szólt az öregasszony -, hogy olyan légy, mint egy szakálltalan ifjú, és ne legyen arcodon semmi se, ami az arcát megsértené, mert szívében nagy szerelemre gyúlt irántad. Légy türelemmel, és megkapod, amire vágyol." Bátyám engedelmeskedett, leborotváltatta állát, és így jelent meg az ifjú leány előtt, de le volt borotválva a szemöldöke is, meg a bajusza is, arca meg pirosra festve. A leány előbb megijedt a látványtól, aztán úgy nevetett, hogy majd hanyatt esett, és azt mondta: "Uram, most egészen meghódítottál ezzel a szép megjelenéseddel." Akkor életére esküdözve kérte, táncoljon; bátyám meg kapta magát, táncolt nekik úgy, ahogy volt, meztelenül, és nem maradt a szobában párna a helyén, mind rádobálták. A lányok citromot, narancsot, cédrusalmát hajigáltak rá, amíg bátyám aléltan esett össze, ők pedig csak ütögették a nyakát, dobáltak mindenfélét az arcába. Végre az öregasszony így szólt: "Most eléred, amit akartál; tudd meg, hogy több verést már nem kapsz. Csak egy dolog van még hátra, mégpedig ez: a leánynak az a szokása, hogy mikor részeg, nem engedi, hogy hozzá közeledjenek, míg le nem vetette ruháját, és nadrágját, és egészen meztelenre nem vetkőzött. Aztán szaladni fog előtted, mintha menekülni akarna, te fuss utána szobáról szobára, amíg majd feszít a vágy és hatalmadba ejted." Most a leány levetette ruháját és nadrágját, míg egészen meztelenül ott állt bátyám előtt. "Most rajta, fuss utánam - szólt a leány -, én majd menekülni próbálok. Ha akarsz valamit tőlem, szaladj utánam." És elkezdett futni, bátyám utána; a leány egyik szobába be, onnan ki egy másikba, szobáról szobára, bátyám egyre utána, már erőt vett rajta az izgalom, feszítette a vágy, olyan lett, mint az őrült, a leány meg addig futott előle, amíg az egyik fordulónál el nem vesztette szem elől. Kinyitotta az egyik ajtót, és egyszerre csak ott állt az utca közepén. A bőrcserzők utcája volt, és éppen eladásra kínálták a bőröket. Ekkor meglátták ilyen állapotban, meztelenül, a feszítő vágy felmeredő jelével, leborotvált állal, szemöldökkel és bajusszal, kipirosított arccal, ordítoztak, kinevették, tomboltak a röhögéstől; néhányan nekiestek, és meztelen testét a bőrökkel megcsapkodták, amíg elájult. Akkor felrakták egy szamárra, elvitték a váli elé. "Mi történt?" - kérdezte a váli. Azt felelték: "Ez az ember közénk rohant a vezír házából; ilyen állapotban!" A váli száz korbácsütést méretett rá, és kiutasította a városból. Én utána mentem, elhoztam titokban a városba, és gondoskodtam az ellátásáról. Ha nincs bennem ez az ildomosság, nem vettem volna ilyen embert a nyakamba.

A borbély harmadik bátyjának története

Ami pedig a harmadik bátyámat, Kuffeh-t illeti, ő vak volt, és koldulással foglalkozott. Egyszer a sors és a végzet egy nagy házhoz vezette. Kopogtatott a ház kapuján, remélte, hogy beszélhet a ház urával, és alamizsnát kérhet tőle. "Ki van a kapuban?" - kérdezte a gazda. De bátyám nem szólt egy szót se. Aztán hallja, amint hangosan kérdezik: "Ki az?" Bátyám még most sem felelt. Lépteket hallott, mindig közelebb a kapuhoz, majd kinyitotta a gazda a kaput és megkérdezte: "Mit akarsz?" - "Valamit Alláh nevében" - felelte a bátyám. "Te vak vagy?" - "Igen" - felelte. "Add a kezedet" - mondta a ház ura. Kézen fogta, bevezette a házba, és ment vele fel, lépcsőről lépcsőre, amíg a tetőre nem értek. Bátyám azt hitte, most kap valamit enni vagy egy kis alamizsnát, de mikor felértek a legfelső teraszra, megszólalt a gazda: "Mit kívánsz, vak ember?" A bátyám így felelt: "Valamit kérek Alláh nevében, magasztaltassék a neve!" - "Alláh majd kinyitja adományozó kezét" - felelte. "Nem mondhattad volna meg nekem odalenn?" - kérdezte bátyám. "Ó, te aljasok aljasa - szólt erre a ház tulajdonosa -, miért nem mondtad meg nekem, hogy alamizsnát akarsz tőlem, mikor először hallottad a hangomat a te kopogtatásodra?" - "És most mit akarsz tenni velem?" - kérdezte a bátyám. "Nekem nincs mit adnom néked" - felelte a gazda. Bátyám most kérte, hogy vezesse le a lépcsőn. "Ott az út előtted" - felelte ez. Bátyám fogta magát, megindult a lépcsőn. És már csak húsz lépcsőfok választotta el a kaputól, amikor megcsúszott a lába, és legurult a lépcsőn, úgyhogy betörte a fejét. Kiment és nem tudta, merre forduljon.

Két sorstársába ütközött, akik megkérdezték, mi történt vele. Bátyám elpanaszolta nekik, hogyan járt az imént, és azt mondta, menjenek haza, és vegyenek magukhoz egy kis pénzt abból a megtakarított összegből, amit otthon tartogattak, mert kell neki erre meg arra. A ház tulajdonosa azonban, aki lelökte a lépcsőn, titokban utánuk osont, hogy kihallgassa a beszélgetésüket, és meghallotta bátyám szavait. Mikor bement lakásába, utána surrant, de bátyám ezt se vette észre, és várta a társait.

Mikor a többi koldus megérkezett, azt mondta nekik, zárják be az ajtót, kutassák fel a házat, hátha valami idegen jött utánuk. Mikor az az ember - aki tolvajlásaiból szerezte a pénzét - ezt meghallotta, megpillantott egy kötelet, amely a mennyezetről lógott, és felmászott rajta. Felkutatták a szobát, de nem találtak senkit. Ekkor leültek a bátyám mellé, elővették a rejtekhelyről a megtakarított pénzüket és összeszámolták, hát tízezer dirhemet tett ki. Mindegyik vett magának belőle annyit, amennyire szüksége volt, a többit újra elásták, aztán hoztak valami ennivalót, és hozzáláttak a falatozáshoz. A tolvaj most lecsúszott a kötélen, és ő is lakmározni kezdett. A bátyám egyszerre csak ismeretlen hangot hallott maga mellett, és azt mondta társainak: "Nincs itt idegen köztünk?" Kinyújtotta kezét, és hozzáért a tolvaj kezéhez. Elordította magát: "Idegen ember van itt!" Azzal a koldusok nekiestek, és ütlegelni kezdték. De mert vakok voltak, segítségül kiáltoztak: "Igazhitűek! Tolvaj tört be hozzánk, el akarja vinni a pénzünket!"

Összeszaladt a nép, mire az az ember, a ház tolvaj tulajdonosa úgy tett, mintha ő is vak volna; behunyta a szemét, mint aki olyan vak, mint amazok, és hogy semmi gyanú ne essék rá, ő is ordította: "Ó, igazhitűk! Könyörgök, segítsen Alláh és a szultán, Alláh és a váli, Alláh és az emír! Fontos mondanivalóm van az emír számára!" És alig pár pillanat múlva a váli emberei körülfogták őket, és mindnyájukat a váli elé cipelték. "Mi van veletek?" - kérdezte a váli. Az ember így szólt: "Hallgass szavamra, ó, váli! Nem fogod az igazságot kideríteni másképp, mint korbáccsal. Ha akarod, kezdd rajtam, mielőtt azokat megvereted." A váli meg is parancsolta, hogy kapják le a négy körméről, és korbácsolják meg. Mikor már nagyon fájtak az ütések, kinyitotta az egyik szemét, mikor aztán még kapott ostorcsapásokat, a másikat is felnyitotta. "Hát ez mit jelent, te gazember?" - kérdezte a váli. "Ígérd meg, hogy szabadon eresztesz, és megmondom neked" - felelte. A váli megígérte, mire az ember így szólt: "Mi vakoknak tettetjük magunkat, így megyünk az emberek közé, behatolunk a házaikba, megnézzük asszonyaikat; ravaszul megtévesztjük őket, kicsaljuk a pénzüket. Már óriási összeget kerestünk, csaknem tízezer dirhemet. Mondtam a társaimnak, adják ide az én részemet, kétezer-ötszáz dirhemet, erre nekem támadtak és elvertek, elvették a pénzemet. Azért kértem pártfogást Alláhtól és tőled; téged inkább illet meg az én részem, mint őket. És ha meg akarsz győződni szavaim igazságáról, korbácsoltasd meg mindegyiket még erősebben, mint engemet, majd ők is kinyitják a szemüket." A váli most megparancsolta, hogy korbácsolják meg a többi koldust. Elsőnek az én bátyám került sorra. Félholtra verték, de persze nem tudta kinyitni a szemét. Ekkor így szólt hozzánk a váli: "Ti gazok, megtagadjátok Alláh áldását, és úgy tesztek, mintha vakok volnátok?" Bátyám erősítgette: "Alláh, Alláh, Alláh, egyikünk se lát!" Most megint leteperték, és újra megkorbácsolták, míg el nem vesztette eszméletét. A váli megparancsolta, hogy hagyják békén, amíg magához tér, akkor mérjék rá a harmadik sort. Aztán társaira is több mint háromszáz ütést veretett. A látó pedig azt mondta nekik: "Nyissátok már ki a szemeteket, mert még erősebbet fogtok kapni." A válit pedig kérte, küldjön el valakit vele, hogy elhozza a pénzt, mert ezek itt nem fogják szemüket kinyitni: félnek a szégyentől az emberek előtt. A váli elküldött vele egy embert a pénzért, kifizetett a tolvajnak kétezer-ötszáz dirhemet, mint az őt megillető részt, a többit megtartotta magának, bátyámat és a többi vakot pedig kitiltotta a városból.

Én pedig, ó, igazhivők fejedelme, utána mentem, megkérdeztem, mi van vele.

Elmesélte azt, amit neked elmondtam, én titokban visszahoztam a városba, és egész életére biztosítottam számára az enni-innivalót.

A kalifa nevetett történetemen, és megparancsolta, ajándékozzanak meg, aztán küldjenek utamra. De én azt mondtam: "Alláhra, nem fogadok el semmit, amíg meg nem ismertetem az igazhivők fejedelmét a többi testvérem sorsával, és meg nem győzöm róla, hogy milyen szűkszavú vagyok." Erre a kalifa így szólt: "No hát tölts a fülünkbe egy szép történetet, valami szellemeset és kellemeset." Megint belekezdtem a mesébe.

A borbély negyedik bátyjának története

Ami a negyedik bátyámat illeti, ó, igazhivők fejedelme, azt a félszeműt, ő mészáros volt Bagdádban. Húst vágott, birkát is tenyésztett; a bagdádi nagyurak, a pénzes emberek mind hozzájártak húst vásárolni. Nagyon meggazdagodott, és marhát meg házakat szerzett, így élt sokáig, míg egy napon egy hosszú szakállú öregember jött be a boltjába. Egypár dirhemet adott neki, és azt mondta: "Kérek ezért húst." Bátyám elvette a pénzt, odaadta a húst, és az öreg elment. Most bátyám újra megnézte az öreg ezüstpénzét, és látta, hogy ragyogóan fehér, azért félretette. A seikh eljött nap nap után, és mindig ugyanolyan csillogó pénzzel fizetett, bátyám pedig külön ládába tette a pénzt, amit tőle kapott. Öt hónap után ki akart venni pénzt a ládából, hogy birkát vásároljon. Mikor a ládát kinyitotta, látta, hogy összevágott papír van benne. Arcát csapdosta, ordítozott, az emberek összefutottak, és csodálkozva hallgatták történetét. Bátyám visszament a boltjába, és mint szokta, leölt egy kost, felakasztotta a boltban, levágott belőle egy darab húst, kitette boltja elé és azt mondta magában: "Talán megint eljön az öreg, akkor megfogom." Egy óra se telt bele, már jött is az öreg, és hozta az ezüstpénzt. Bátyám odament, megfogta és elkezdett kiabálni: "Ó, igazhitűek, gyertek, halljátok, hogy jártam ezzel a gazemberrel!" Mikor a seikh ezt a beszédet meghallotta, így szólt: "Mit veszel szívesebben, hogy elállsz attól, hogy megszégyeníts, vagy ha én szégyenítlek meg az emberek előtt?" Azt felelte neki a bátyám: "Mivel akarsz megszégyeníteni?" - "Hogy birkahús helyett emberhúst árulsz" - felelte. - "Hazudsz, te átkozott!" - kiáltott bátyám. Az öreg pedig így vágott vissza: "Átkozott az, akinek ember van a boltjában felakasztva." Most azt mondta a bátyám: "Ha igaz, amit mondtál, vagyonom és vérem a tiéd." Az öreg ekkor kiáltozni kezdett: "Hé, emberek! Ez a mészáros emberfiát vág le, és annak a húsát adja el birkahús helyett! És ha meg akarjátok tudni, igazat mondok-e, jertek be a boltba."

A tömeg berontott bátyám boltjába, és a kos helyén egy embert láttak felakasztva. Megragadták a bátyámat és ordítoztak: "Te pogány, te gazember!" A legjobb ismerősei ütlegekkel támadtak neki, az öreg olyan csapást mért rá, hogy kifolyt a fél szeme. A nép elvitte a leölt embert a rendőrök főnökéhez, és az öreg azt mondta neki: "Halld, ó, emír! Ez a mészáros embereket vág le, azoknak húsát adja el, mint birkahúst. Elhoztuk hozzád, hogy jöjj és vedd meg rajta a fenséges és hatalmas Alláh igazságát." - Ezzel eltaszította magától bátyámat. Ez védekezni akart, de a parancsnok meg se hallgatta, hanem ötszáz ütést veretett rá. Aztán elkobozták egész vagyonát. Ha nem lett volna annyi pénze, ki is végezték volna, így csak kiutasították a városból.

Bátyám megtört lélekkel hagyta el a várost, nem tudta, merre vegye útját. Elért egy nagy városba; elhatározta, hogy ott telepszik meg, mint foltozóvarga. Műhelyt nyitott, és dolgozott, hogy legyen mit ennie. Egy szép napon elment valamit elintézni, és egyszerre csak nyerítést hallott. Érdeklődött, mi az, akkor megmondták neki, hogy a király vonul ki vadászatra. Bátyám odament, hogy gyönyörködjék a díszes menetben, bár szégyellte nyomorúságos külsejét, mióta foltozóvarga lett. A király arra fordította a fejét, és mikor tekintete bátyám szemére esett, lehorgasztotta fejét, és így szólt: "Alláhhoz folyamodom a mai balszerencsém ellen." Megfordította lovát, és visszafordult az egész katonasággal együtt. A király megparancsolta embereinek, tartóztassák le bátyámat, és korbácsolják meg. Azok lefogták, félholtra verték, és bátyám nem tudta, miért történik az egész.

Egészen megsemmisülten ment haza.

Később elment a király környezetének egy emberéhez, és elmesélte neki balszerencséjét. Az úgy nevetett, hogy majd hanyatt vágódott, és azt mondta: "Jaj, barátom, te nem tudod, hogy a király nem állhatja a félszeműeket? Ha meg éppen a bal szeme hiányzik valakinek, akkor megeshetik, hogy még ki is végezteti."

Amikor bátyám ezt meghallotta, elhatározta, hogy megszökik a városból. El is ment, és másutt telepedett meg, ahol nem volt király. Már hosszú ideig élt új lakóhelyén, amikor egyszer, a történteken elmélkedve, elindult hazulról, hogy egy kicsit elszórakozzék. Megint nyerítést hallott maga mögött. "Alláh rendelése most betelik rajtam" - szólt, és sietett valami búvóhelyet keresni. Meglátott egy bezárt kaput, belökte, és egy hosszú előcsarnokba ért. Egyszerre azon veszi észre magát, hogy két ember lefogja. Azt mondták: "Hála legyen Alláhnak, aki kezünkre adott téged, Alláh ellensége! Már három napja nem hagysz nyugodnunk, elraboltad álmunkat, pihenésünket, a halál előízét kóstoltattad meg velünk!" - "Alláhra, mi lelt benneteket, emberek?" - kérdezte bátyám. Azt felelték: "Leselkedel ránk, bennünket és a ház gazdáját gyalázatba akarod hozni. Nem elég neked, hogy őt és társaidat koldusokká tetted? Add csak ide a késedet, amelyikkel minden éjjel megfenyegetsz." Megmotozták és megtalálták zsebében azt a kést, amellyel a cipő talpát szokta kiszabni. "Tiszteljétek Alláht, aki a sorsomat intézi - mondta nekik -, és tudjátok meg, hogy csodálatos az én történetem." - "Hogy szól az a te történeted?" - kérdezték. Elmesélt mindent, abban a reményben, hogy majd elengedik. De végig sem hallgatták, nem voltak semmire tekintettel, hanem elverték, és letépték ruháját. Mikor szabaddá lett a teste, meglátták a korbácsütések nyomait, és azt mondták: "Ó, te átkozott! Ezek a nyomok is mutatják, hogy gonosztevő vagy." A váli elé vitték bátyámat. Azt mondta magában: "Bűneim miatt jutottam idáig, csak Alláh tud megmenteni, magasztaltassék a neve!" A váli azt mondta bátyámnak: "Te gazember, miért tolakodtál be ezeknek az embereknek a házába, talán meg akartad ölni őket?" - "Alláhra kérlek, ó, emír - válaszolta bátyám -, hallgasd meg, amit mondok, ne hamarkodd el az ítélkezést." De a váli így szólt: "Meghallgatni egy tolvajt, aki az embereket koldusbotra juttatja? Ott vannak rajtad a büntetések nyomai! Nem történt volna mindez veled, ha nem volnának nagy bűneid." És száz korbácsütést veretett rá, és kitiltotta a városból. Én érte mentem titokban, elhoztam ide, és ételt-italt biztosítottam számára.

A borbély ötödik bátyjának története

Ami ötödik bátyámat illeti, neki mindkét füle hiányzott, ó, igazhivők fejedelme. Szegény ember volt; este kéregetett, hogy nappal az összekoldult pénzen élelmet vehessen. Amikor apánk - elérve az emberi kor végső határát - meghalt, hétszáz dirhemet hagyott ránk. Mindegyikünkre száz dirhem jutott. Az ötödik bátyám, amikor megkapta a részét, nagy zavarban volt, mert nem tudta, mit kezdjen vele. És amint a fejét töri, egyszerre csak eszébe jut, hogy mindenfajta üveget vásárol össze, és majd haszonnal fogja továbbadni. Vett hát száz dirhemért üveget, berakta egy nagy kosárba, aztán leült a portékáját árusítani. Mögötte egy fal volt, nekitámaszkodott, és elmélkedni kezdett. Azt mondta magában: "Egész tőkémet, száz dirhemet, ebbe az üvegbe fektettem, eladom kétszázért, a kétszázon megint üveget veszek, eladom négyszáz dirhemért, és addig veszek és adok, míg nagy vagyont gyűjtök. Az egész pénzen különféle árukat és illatszereket vásárolok, és óriási nyereséget szedek be belőlük. Akkor aztán veszek egy szép házat, rabszolgákat, lovakat, aranyos nyergeket, eszem-iszom, és nem lesz a városban énekesnő, akit ne rendelnék házamba, hogy énekét hallgassam." Mindezeket így számolgatta, míg ott feküdt előtte a kosár üveg.

Majd így folytatta: "Aztán az összes házasságszerzőket szétküldöm, hogy keressenek számomra menyasszonyt a királyok és vezírek leányai közt. És majd megkérem egy vezír leányát, akinek már hallottam tökéletes szépségéről és csodás bájosságáról; ezer dinár nászdíjat ajánlok fel érte. Ha apja szívesen veszi, elértem, amit akarok, de ha nem, akkor erőszakkal viszem el, akárhogy kapálózik az apja. És ha ott lesz a házamban, veszek tíz fiatal eunuchot, királyokhoz és szultánokhoz illő ruhákat csináltatok és drágakövekkel kirakott aranynyerget, aztán kilovagolok, előttem, mögöttem, oldalt mamlúkok. Ha így lát meg a vezír, tiszteletteljesen felkel, átengedi a helyét, és alacsonyabb rangú helyre ül, mert az apósom lesz. Két eunuchot viszek magammal, mindegyiknek kezében ezer dinárral teli zacskó. Ezer dinárt adok neki nászdíjul a leányáért, és a másik ezer dinárt neki ajándékozom, hadd lássa, milyen nemes lelkű és bőkezű vagyok, és milyen keveset jelent számomra az anyagi érdek. Aztán visszatérek házamba, és ha arámnak valamelyik hozzátartozója eljön, pénzt és díszruhát ajándékozok neki, és ha a vezír ajándékot küld, visszaküldöm neki, akármilyen értékes, hogy lássák fenséges lelkemet. Aztán odamegyek, hogy magas rangom és hatalmam előtt hódoljanak, majd elrendelem a menyasszony elővezetését, és a házamat pompásan feldíszítem. És mikor eljött az ideje, hogy a menyasszony fátyolát fellebbentsék, felveszem legdíszesebb ruhámat, leülök egy selyemmel bevont trónra, és nem nézek se jobbra, se balra, mert fennkölt szellemű és méltóságteljes modorú vagyok. És bejön a menyasszonyom, szép, mint a telihold, ékszereivel és gyönyörű ruhájában, de én büszkén és gőgösen nem is nézek rá, úgyhogy a jelenlevők mind azt mondják majd: »Ó, uram, hitvesed és rabszolgád itt van előtted, ajándékozd meg egy pillantással, már fáj neki a hosszas állás.« Amikor néhányszor megcsókolják előttem a földet, felemelem a fejemet, egy pillantást vetek rá, azután megint elfordítom a tekintetemet. Eltávoznak és magukkal viszik a leányt is. Felkelek, ruhát váltok, még szebb öltönyt veszek magamra, mint ami rajtam volt. Most másodszor vezetik be a menyasszonyt, de nem nézek fel, megint kéretem magam, akkor rápillantok, és újból lehorgasztom a fejemet; ezt mindannyiszor megismétlem, valahányszor a menyasszonyt elővezetik.

Most megparancsolom az egyik eunuchnak, dobjon oda ötszáz dinárral teli erszényt az öltöztető asszonyoknak. Miután ezek megkapták a pénzt, utasítom őket, vezessenek be hozzá, és amikor bevezettek, büszkeségem jeléül nem is fogok rátekinteni, hadd mondják, milyen fenséges lelkem van. Végre az anyja jön be, megcsókolja fejemet meg kezemet, és azt mondja: »Ó, uram, nézz már rabnődre, aki vágyik a közelségedre, önts bele lelket egy szavaddal.« De nem is felelek neki, ő egyre kérlel, odajön, megcsókolja a kezemet és lábamat, nem is egyszer, és azt mondja: »Uram, az én leányom szép nő, aki soha férfit nem ismert, és ha tőled ilyen fogadtatást kap, megreped a szíve. Légy hozzá szívélyes, és mondj neki valamit.« Majd felkel, behoz számomra egy pohár bort, lánya elveszi tőle a poharat, hogy ő nyújtsa át nekem. Ha elém lép, állni hagyom színem előtt, míg én aranyhímzéses vánkoson támaszkodva ülök. Rá se nézek, mert nemesen gőgös lelkű és fenséges szellemű ember vagyok, úgyhogy valami hatalmas szultánnak fog tartani, és így szól majd: »Uram, Alláhra kérlek, ne utasítsd vissza ezt a poharat szolgálód kezéből, mert én a te rabnőd vagyok.« Nem felelek, de ő tovább unszol: »Nagyon kérlek, igyál!« - és számhoz tartja a poharat. Ekkor kezemmel arcába ütök, aztán megrúgom, így!" - És most bátyám rúgott egyet, bele az üvegekbe. A kosár kissé magasan állott, leesett a földre, és egész rakománya összetört. "Ezt mind az én büszke lelkem okozta" - szólt búsan a bátyám.

Ha nekem kellett volna ítélkeznem fölötte, ó, igazhivők fejedelme, ezer korbácsütést mérettem volna rá, és az egész városban közhírré tettem volna az esetét.

Bátyám csapdosta arcát, megtépte ruháját, sírt, verdeste magát. Az emberek, akik épp a pénteki imára siettek, látták ezt, de vagy alig pillantottak rá, vagy egyáltalán nem törődtek vele. Ő pedig ott ült búsan és kétségbeesve, odalett a tőkéje meg a nyeresége, s amint sírva üldögélt, arra haladt egy csodás szépségű nő; mósuszillat áradt róla, aranyhímzéses brokáttal borított nyergű öszvéren ült; nagyon sok eunuch kísérte. Meglátta az üveget és nyomorúságosan zokogó bátyámat, megesett a szíve rajta, és megkérdezte, mi a baja. Mikor meghallotta, hogy egy kosár üveget vitt eladni, és az üveg eltört, és az a halom cserép lett belőle, ami ott látható, odahívta egyik szolgáját, és azt mondta neki: "Add oda azt a pénzt, ami nálad van, ennek a szegény embernek." A szolga átnyújtott egy zacskót a bátyámnak. Amikor kinyitotta, ötszáz aranydinárt talált benne. Bátyám majd meghalt örömében, és az ég áldását kérte a nőre. Váratlanul gazdag ember lett belőle.

Azután hazament, most már mint gazdag ember. Amint elgondolkodva üldögélt, egyszerre csak kopogtattak. Felkelt, kaput nyitott, és egy ismeretlen öregasszonyt látott. Az asszony így szólt: "Fiam, már közeledik az imaórának a vége, és én még nem végeztem el a mosakodást. Arra kérlek, hogy bemehessek a házadba és megmosakodhassam." Bátyám azt felelte: "Hallom és engedelmeskedem." Közben szíve még mindig repesett a boldogságtól az ötszáz aranydinár miatt. Mikor az asszony elvégezte a mosakodást, odament a bátyámhoz, két rekát imádkozott, és áldást kért a fejére. Bátyám megköszönte, és két dinárt nyújtott neki. Mikor az asszony a pénzt meglátta, így szólt: "Magasztaltassék Alláh! Valóban csodálom azt a nőt, aki téged, koldus létedre így megszeretett és megszánt, amikor minden üveged összetört. Tartsd meg a pénzedet, ha majd nem lesz szükséged rá, add vissza annak, akitől kaptad." Bátyám megkérdezte: "Mondd, anyám, mi módja volna annak, hogy eljussak hozzá?" Az öregasszony így felelt: "Fiam, ő hajlik feléd, de van férje, nagyon vagyonos ember. Vidd magaddal minden pénzedet, és ha vele együtt vagy, ne fukarkodjál kellemes beszéddel és szép szavakkal, és akkor a bájaiból és pénzéből mindent megkaphatsz, amit akarsz."

Bátyám hát magához vette minden aranyát, felkelt és elment az öregasszonnyal, pedig alig hitte el, amit mondott neki. Addig ment az asszony után, amíg egy nagy kapuhoz nem értek. Az asszony kopogtatott. Egy görög rableány jött ki, kaput nyitott, az öregasszony bement, és azt mondta bátyámnak, hogy kövesse.

Megálltak egy nagy ház előtt, és mikor bátyám belépett, egy csodás szőnyegekkel dúsan díszített, függönyökkel teleaggatott tágas teremben találta magát. Leült, letette az aranyat maga elé, turbánját meg térdére helyezte. Néhány pillanat múlva egy leány jött be remek szövetből készült ruhában, olyan szép volt, hogy szebbet nála szem nem látott. Bátyám felkelt előtte; mikor a leány meglátta, nevetett és azt mondta, örül, hogy látja. Aztán az ajtóhoz ment, bezárta, odament bátyámhoz, kézen fogta és elvezette egy félreeső szobába, amelynek padlója különféle brokátszőnyegekkel volt borítva. Bátyám leült, ő is leült mellé, és egy ideig enyelgett vele. Aztán felkelt, és azt mondta: "Ne mozdulj innen, míg vissza nem jövök."

Amint bátyám ott ült, és várta vissza a leányt, egyszerre csak bejött egy tagbaszakadt, nagy fekete rabszolga, kivont karddal, amelynek villogása a szemét kápráztatta, és rákiáltott bátyámra: "Jaj neked! Ki hozott téged ide, te gyalázatos, te szajhafattyú, te gyalázat fajzata?" Bátyámnak elakadt a szava, még felelni sem tudott. A fekete szolga most megragadta, lerántotta a ruháját, a kard lapjával több mint nyolcvan csapást mért rá, amíg bátyám egész hosszában el nem nyúlt a földön. A rabszolga azt hitte, hogy meghalt, és otthagyta. Aztán akkora ordítással, hogy a föld is megremegett bele, és visszhangzott a szoba, kikiáltott: "Hol van El-Melihe?"^[47] Ekkor egy szolgálóleány jött be, kezében egy szelence, sót vett ki belőle, beletömte bátyám sebeibe, hogy azok szétnyíljanak. De bátyám nem moccant, mert félt, ha megtudják, hogy még él, megölik. A leány elment, a fekete rabszolga megint ordított egyet, mint azelőtt, és az öregasszony jött be, odament bátyámhoz, lábánál fogva lehurcolta egy hosszú sötét pincébe, és rádobta egy rakás meggyilkoltnak a hullájára. Két teljes napig volt a pincében; Alláh - magasztaltassék a neve! - a sót megmentésének az eszközévé tette, mert megállította a vér ömlését az ereiből.

Mikor bátyám már elég erőt érzett ahhoz, hogy megmozduljon, felkelt, kinyitotta a pince falának egy ablakát, és kimászott a hullák kamrájából; a szent és magasztos Alláh leplet bocsátott eléje. Ment a sötétben, és reggelig az előcsarnokban rejtőzött. Reggel az öregasszony elment hazulról, hogy új zsákmány után nézzen, a bátyám észrevétlenül kisurrant nyomában. Hazament és addig kezelte sebeit, míg meggyógyult. De mindig szemmel tartotta az öregasszonyt, megfigyelte, valahányszor egy férfit megfogott, és bevitt abba a házba, de nem szólt róla senkinek.

Mikor teljesen magához tért, és visszanyerte erejét, fogott egy darab rongyot, zacskót csinált belőle, megtöltötte üveggel, és öve mellé erősítette. Álruhát vett, hogy senki föl ne ismerhesse: perzsának öltözött, ruhája alá kardot rejtett. Mikor az öregasszonnyal találkozott, idegen kiejtéssel így szólt hozzá: "Nénike, van egy mérleged, amin kilencszáz aranyat megmérhetnék?" Az öregasszony így felelt: "A fiam pénzváltó, nála van mindenfajta mérleg. Gyere el velem hozzá, még mielőtt elmegy az üzletből, majd megméri az aranyaidat." - "Menj előre" - mondta a bátyám. Az öregasszony elindult, bátyám utána, amíg elérkeztek ahhoz a házhoz. Kopogtattak, a leány kijött, és bátyámra nevetett. "Jó zsíros falatot hoztam" - szólt az öregasszony. A leány kézen fogta bátyámat, bevezette ugyanoda, ahol azelőtt voltak, leült mellé egy kis időre, aztán azt mondta bátyámnak: "Ne mozdulj innen, amíg vissza nem jövök hozzád." Kisvártatva bejött a fekete rabszolga a kivont karddal. Rászólt bátyámra: "Állj fel és gyere, nyomorult!" Bátyám felkelt, a rabszolga megindult bátyám előtt, bátyám utána, közben a kardja után nyúlt, amelyet ruhája alatt rejtegetett, és lecsapta vele a szolga fejét, aztán lábával lerúgta a pincébe. Ezután kiszólt a leánynak: "Hol van El-Melihe?" A rabszolgaleány bejött a sótartóval, és mikor meglátta bátyám kezében a kardot, kifutott, bátyám utána eredt, és lecsapta a fejét. Aztán kikiáltott: "Hol az öregasszony?" Amikor bejött, a bátyám ráförmedt: "Nem ismersz meg, gonosz, vén banya?" - "Nem ismerlek, uram" - felelte az öregasszony. "Én hoztam a múltkor ide azt az ötszáz aranydinárt, mikor nálam a mosakodást végezted és imádkoztál, aztán idecsaltál." - "Félj Alláhtól, és úgy bánj velem" - könyörgött az öregasszony. De ő fogta a kardot, rávágott és kettéhasította. Ezután megkereste a rabszolgaleányt; mikor ez meglátta bátyámat, majd az eszét vesztette ijedtében. Kegyelemért könyörgött, és bátyámnak megesett a szíve rajta. Megkérdezte tőle: "Ki hozott téged ehhez a feketéhez?" A leány így felelt: "Egy kereskedő rabszolgája voltam: az az öregasszony gyakran eljárogatott hozzám. Egy nap azt mondta nekem: »Mi ma nagy mulatságot rendezünk, amilyent ember még nem látott, szeretném, ha te is eljönnél.« Azt feleltem: »Hallom és engedelmeskedem.« Fogtam magam, felvettem a legszebb ruhámat, magamhoz vettem egy száz dinárral teli zacskót, és idejöttünk ebbe a házba. Alighogy beléptünk, az a fekete megfogott, és ennek a vén boszorkánynak ármányából immár három éve vagyok hatalmában." - "Van neki valamije itt a házban?" - "Sok kincse van - felelte a leány -, ha el bírod vinni, vidd el." A leány kinyitott egy ládát, tele pénzes zacskókkal, úgyhogy bátyám szeme-szája elállt. Azt mondta a leány: "Menj, hagyj engem itt, és hozzál embereket, akik ezt elvigyék." Bátyám elment, felbérelt tíz embert, de mikor visszatért a házhoz, a kaput nyitva találta, a leány pedig eltűnt a zacskókkal együtt, csak egy kevés pénz és különféle kelme maradt ott.

Ekkor a bátyám látta, hogy a leány rászedte, magához vette a megmaradt pénzt, felnyitotta a kamrákat, onnan kihozta az összes kelméket, nem hagyott a házban semmit. Nagy örömben töltötte az éjszakát. Reggel tíz katonát talált az ajtajában. Mikor ajtót nyitott, körülvették és azt mondták neki, hogy a váli hívatja. Azzal fogták és elmentek vele a váli elé. A váli azt kérdezte tőle: "Honnan vetted azt a kelmét?" Bátyám azt mondta: "Biztosíts róla, hogy nem lesz bántódásom." A váli a kegyelem kendőjét nyújtotta oda neki, mire ő elejétől végig mindent elmondott, hogyan járt az öregasszonnyal, és hogyan szökött meg a szolgálóleány. Aztán azt mondta a válinak: "Amit onnan elvittem, abból végy magadnak, amennyit akarsz, és hagyj nekem belőle annyit, amennyiből elélhetek." A váli odatétette maga elé a pénzt és a kelmét, és mivel félt, hogy a szultán megtudja a dolgot, csak egy részét tartotta meg, egy részt pedig a bátyámnak adott, de megparancsolta neki, hogy hagyja el a várost, másképp felakasztatja. "Hallom és engedelmeskedem" - szólt bátyám, és útra kelt egy más városba, de rablók támadták meg, levetkőztették, elverték és levágták mindkét fülét.

Mikor meghallottam szomorú sorsát, elmentem érte, ruhát adtam neki, titokban elhoztam ide a városba, és ételt-italt biztosítottam a számára.

A borbély hatodik bátyjának története

Ami hatodik bátyámat illeti, ó, igazhivők fejedelme, neki az ajkát vágták le. Igen-igen szegény volt; ennek a múlandó világnak javaiból semmit sem mondhatott magáénak. Egy napon elment hazulról, hogy utolsó kis szuszának élesztgetésére kolduljon valamit, és amint áthaladt az egyik utcán, egy szép házat pillantott meg. Tágas és magas előcsarnoka volt; a kapuban szolgák sürögtek, rendelkeztek. Megkérdezte az egyik szolgát, hogy kié a ház; azt felelték neki, hogy egy Barmaki-ivadéké. Bátyám ekkor odament a kapuőrökhöz, és alamizsnát kért tőlük. Azt mondták neki, hogy csak menjen be a házba, a ház urától megkapja, amit akar. Bement az előcsarnokba, onnan egy végtelenül szép, díszes terembe ért, benne olyan gyönyörű kert, hogy különbet szem még nem látott. A terem padlója márvánnyal volt kirakva, függönyei a földig értek.

Bátyám nem tudta, merre forduljon; beljebb indult a terembe, és ott egy szép arcú, szép szakállú férfit talált. Mikor meglátta a bátyámat, elébe jött, üdvözölte és megkérdezte, mi járatban van. Bátyám elmesélte nyomorát; mikor az ifjú ezt meghallotta, végtelen bánat fogta el, megragadta ruháját és megszaggatta. "Én itt vagyok a városban - mondta -, és te éhezel? Ezt nem tudom elviselni!" Minden jót ígért bátyámnak, és azt mondta: "Kérlek, oszd meg a sómat velem." Bátyám azt felelte: "Jó uram, tovább már nem várhatok, rettentően éhes vagyok." Most a ház ura kikiáltott: "Hé, gyerek! Hozd be a vizes tálat és a kancsót!" Aztán bátyámhoz fordult: "Kedves vendégem, jöjj és mosd meg a kezedet." Bátyám felkelt, hogy megmosakodjék, de nem látott se tálat, se kancsót, hát csak úgy tett, mintha kezet mosna. Most az ifjú azt kiáltotta embereinek, hozzák be az asztalt, azok jöttek-mentek, úgy tettek, mintha behoznák az asztalt. Ekkor a gazda kézen fogta bátyámat, leült vele a képzelt asztalhoz, mozgatta az ajkait, mintha ennék, és biztatta bátyámat: "Egyél, ne szégyelld magadat, hiszen éhes vagy! Tudom jól, hogy milyen nagyon megéheztél." Bátyám is úgy tett, mintha falatozna, a házigazda meg mondogatta: "Egyél, nézd ezt a kenyeret; nézd, milyen szép fehér." Bátyám nem árult el semmit; azt mondta magában: "Ez az ember szeret másokat megtréfálni", a gazdához pedig így szólt: "Életemben szebb fehér kenyeret, ízletesebb ételeket nem láttam." - "Ezt a kenyeret - mondta a gazda - egy olyan rabnőm sütötte, akit ötszáz dinárért vettem." Aztán kikiáltott: "Hé, gyerek! Hozd be a szikbádzsot! Olyan ez, amilyent királyok asztalán se lehet találni." Aztán bátyámnak: "Egyél, kedves vendégem, hisz nagyon éhes vagy!" Bátyám egyre mozgatta az állát, rágott, mintha ennék, a gazda pedig a legkülönfélébb ételeket rendelte, de nem hoztak be semmit. Bátyámat meg egyre biztatta, egyék, aztán újból kiszólt, hozzák be a pisztáciával töltött csirkét, és a vendégéhez fordulva így szólt: "Egyél, soha ilyet még nem ízleltél." - "Uram - felelte a bátyám -, olyan finom étel ez, hogy nincs párja." Most a gazda kezével a bátyám szájához nyúlt, mintha falatokkal tömné, és felsorolta neki a különböző fajtájú és minőségű ételeket; bátyámnak meg a szeme kopogott az éhségtől, vágyva vágyott egy darab árpakenyérre. "Láttál már finomabb fűszereket, mint amilyenek ezekben az ételekben vannak?" - kérdezte a háziúr. "Nem, jó uram" - felelte a bátyám. "Egyél még, ne szégyelld magadat" - kínálta a gazda, de bátyám azt felelte, hogy már jóllakott. Most megparancsolta szolgáinak a háziúr, hozzák be az édességet; ezek meg a levegőben mozgatták a kezüket, mintha a tálcákat hoznák, a házigazda meg unszolta bátyámat: "Egyél ezekből a jóféle dolgokból; nagyszerűek. Életemre, egyél ebből a katifából,^[48] vedd, még mielőtt kicsordul belőle a szirup." - "Sohase veszítselek el téged, jó uram" - szólt bátyám, és megkérdezte, mennyi mósuszt használnak a katifához. "Házamban az a szokás, hogy minden katifához két mithkál^[49] mósuszt és egy fél mithkál ámbrát vesznek." Bátyám egyre csak mozgatta a fejét, száját, forgatta a nyelvét, mint aki nagyon élvezi az édességeket. A gazda most kiszólt a szolgáknak, hozzanak be aszalt gyümölcsöt. Ezek megint mozgatták kezüket a levegőben, mintha csakugyan behoznák a csemegét, a háziúr meg mondogatta: "Egyél egy kis mandulát, diót, mazsolát meg egyebet - és felsorolt egy csomó csemegefajtát -, egyél, ne szégyelld magadat!" - "Jó uram - szólt bátyám -, jóllaktam, nem bírok már semmi többet enni." - "Kedves vendégem - felelte a gazda -, ha még van kedved, ha élvezni akarod ezeket a nem közönséges nyalánkságokat, hát Alláhra, ne maradj éhen!"

Bátyám elgondolkozott helyzetéről meg arról a tréfáról, amit ez az ifjú űz vele, és mondta magában: "Alláhra, úgy megtáncoltatom ezt az embert, hogy keservesen megbánja, amit velem csinált." A háziúr aztán azt mondta személyzetének, hozzanak be bort, azok megint csak a levegőben mozgatták kezüket, mintha most bort hoznának, a háziúr olyan kézmozdulatot tett, mint hogyha odanyújtaná bátyámnak a poharat, és azt mondta: "Vedd ezt a poharat; el leszel ragadtatva ettől a bortól." - "Uram, te végtelenül jó vagy hozzám" - szólt bátyám, és kezével úgy tett, mint aki iszik. "Ugye, ízlik ez a bor?" - kérdezte a gazda. "Jó uram - felelte bátyám -, ennél zamatosabb bort nem ittam soha." - "Hát igyál, váljék egészségedre és javadra" - szólt a háziúr, aztán ő is úgy tett, minthainnék, és bátyámnak még egy pohárral töltött. Bátyám úgy tett, mintha azt is kiitta volna, és már részegnek is tettette magát. Észrevétlenül felemelte a kezét, úgyhogy hóna fehérsége is kilátszott, és akkorát csapott a gazda nyakába, hogy a szoba is visszhangzott bele, aztán ütött rá még egyet. "Mi ez, te söpredéke a teremtésnek?" - szólt a gazda. Bátyám azt felelte: "Uram, én a te rabszolgád vagyok, akit kegyedben részesítettél, bebocsátottál házadba, akit elláttál étellel, megitattál óborral, de lerészegedtem, és garázda módon viselkedtem ellened, ám a te méltóságod sokkal fennköltebb, semmint rossz néven vehetned tudatlanságomat."

Mikor a háziúr ezeket a szavakat hallotta, hangosan nevetett, és így szólt: "Már régen tréfálom meg az embereket, és űzök játékot mindenkiből, aki szereti a tréfát és a borsos mókákat, de még nem találkoztam olyannal, aki a tréfáimat kiállotta volna, akinek elég esze lett volna hozzá, hogy felfogja, mit akarok; te vagy az első. Megbocsátok és meghívlak asztalomhoz, most már igazán, és nem is akarok tőled többé megválni." Behozatta az említett ételeket, és ettek, ő meg a bátyám, amíg jóllaktak, utána bementek az ivószobába, ott gyönyörű lányok voltak, szépek, mint a telihold; énekeltek és mindenféle hangszeren játszottak. Aztán ittak, míg legyűrte őket a részegség.

A háziúr barátságot kötött bátyámmal, olyan nagyon megszerette, mintha testvére volna, és pompás díszruhát ajándékozott neki. Másnap reggel újra ettek-ittak; és így éltek húsz éven át. Akkor az az ember meghalt, és a szultán rátette a kezét a vagyonára. Bátyám megszökött a városból. Útján beduinok támadták meg, foglyul ejtették. Aki elfogta, azt mondta neki, hogy váltsa meg életét pénzzel, különben megöli. Bátyám sírva felelte: "Alláhra, nincs nekem semmim, ó, beduinok seikhje, és nem tudom a módját, hogy kerítsek pénzt elő. Foglyod vagyok, kezedben tartasz, tégy velem, amit akarsz." Ekkor a kegyetlen beduin elővett övéből egy széles kést, akkorát, hogy egyszerre át tudta volna vágni egy teve nyakának mindkét ütőerét; jobb kezébe markolta, odament nyomorult bátyámhoz, és leszelte mindkét ajkát, és egyre pénzt követelt.

A beduinnak volt egy szép felesége; ez, mikor férje nem volt otthon, nagyon sürgölődött bátyám körül, mert megkívánta, de bátyám Alláh színe előtt szégyellte volna megtenni. Történt egy napon, hogy megint ostromolta bátyámat. Ő végre rászánta magát, enyelgett vele, ölébe ültette, és amint így voltak, egyszerre megjelent a férj, bátyámra nézett, és azt mondta neki: "Jaj neked, te gaz! A feleségemet akarod elcsábítani?" Ekkor elővette kését és kiherélte bátyámat, azzal felrakta egy tevére, egy hegyen ledobta a földre és otthagyta. Arra járó utasok felismerték bátyámat, enni-inni adtak neki, aztán értesítettek engem. Ekkor érte mentem, elhoztam ide, gondoskodtam ételéről és italáról.

Most meg eljöttem, ó, igazhitűek fejedelme, és féltem hazamenni, mielőtt neked történetemet elmondtam, mert nagy mulasztás terhelt volna; hat testvér van a nyakamon, és én állok helyt értük.

Mikor az igazhitűek fejedelme meghallgatta szavaimat - fejezte be a borbély -, elnevette magát, és azt mondta: "Igazat szóltál, ó, Hallgatag; kevésbeszédű vagy, és nem kotnyeleskedel. De most hagyd el ezt a várost, és telepedj meg másutt."

Bagdádból száműzve, országról országra vándoroltam, eljutottam különböző éghajlatok alá, míg hírét vettem, hogy a kalifa meghalt. Visszamentem Bagdádba, ott ezzel a fiatalemberrel akadtam össze. A legnagyobb szolgálatot tettem neki, ha én nem vagyok, elpusztult volna, mégis olyan dolgokat fog rám, amik bennem nincsenek. Minden, amit rólam mond, hogy kotnyeles, szószátyár, durva természetű, ízetlen vagyok, az, tisztelt társaság, nem igaz!