Keresés ebben a blogban

2010. január 6., szerda

ELTE Egyetemi Könyvtár - Kézirattár

A különgyűjtemények jellegzetességei

I. Kézirattár

A Kézirattár összesen 137 latin, 7 arab, 2 török, 2 etióp, 2 perzsa, 11 szláv, 8 magyar, 6 német, valamint 4 - 4 görög és olasz nyelvű kódexet őriz. A kódexgyűjteményszármazása szerint két csoportból áll. A nagyobbik rész a feloszlatott magyarországi szerzetesrendek könyvtáraiból vagy ajándékként került az Egyetemi Könyvtárba. A kisebbik részt, 35 kódexet II. Abdul Hamid török szultán 1877-ben mint korvinákat ajándékozta a budapesti egyetemistáknak. E kódexek közül 14 bizonyult korvinának.

A többi törökországi ajándékkódex közül Albucasis Alsaragus Chirurgiája (Gerardus Cremonensis 1280 körül készített latin fordításában), valamint Dante Divina Comediájának 1345 körül készült, kilencvennél több miniatúrával diszített kézirata emelhető ki.

A XVIII-XIX. század fordulóján a könyvtárba került kódexek egy, a négy evangéliumot tartalmazó görög kódex kivételével a XIV-XVI. században készültek. Az Egyetemi Könyvtár legrégibb, valószínűleg a X-XI. század fordulóján Bizáncban másolt görög nyelvű kódexe a XV. század második felében Janus Pannoniusé volt (Cod. Graec. 1.).

A kódexek nyomtatott katalógusának elkészítésére Fejérpataky László külső szakértőket is felkért: Ábel Jenőt a görög, Bojnisich Ivánt a szláv, Goldziher Ignácot az arab, Szilády Áront a török kódexek leírására. A latin és a magyar kódexeket a Fejérpataky László és Barabás Samu dolgozta fel. A katalógus 1881-ben jelent meg. A latin kódexeket Mezey László az 1961-ben megjelent nyomtatott katalógusban analitikus módszerrel újra feldolgozta. A magyar nyelvű kódexek szövege megjelent aNyelvemléktár köteteiben, többnek közülük új kiadása is van.

2004-ben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium "24 óra - Kulturális kincseink digitalizálása" c. pályázatával 36 kódexet (8 magyar és 28 latin) digitalizált a Könyvtár.

További digitalizált kódexek

A kódexeken kívül a Kézirattár 300 latin nyelvű középkori kódextöredéket őriz. Az 1954-ben elkezdődött kézirattári újrarendezés során Mezey László talált egy, a VIII-IX. század fordulóján készült Beda Venerabilis-töredéket (Vita rhytmica Cuthberti). Ez egyben az Egyetemi Könyvtár egyik legkorábbi kézirata, amely ösztönzője lett a kódextöredék-gyűjtemény összeállításának. A töredékek meghatározása és katalógusa Mezey László vezetésével készült el.

A kódexek mellett a Kézirattár három alapgyűjteményét a Diplomata autographa (Dipl. Aut.), aLitterae et epistolae originales (LEO) és a szakrendbe sorolt kéziratok alkotják.

A szakrendbe sorolt kéziratok megoszlása, jellege a következőkben összegezhető.
"A" szak - teológia: több mint 300 bibliográfiai egység, elsősorban XVII-XVIII. századi kéziratok, 80%-uk latin nyelvű. A nemzeti nyelvű kötetek közül példaként említhető a Lucas a S. Nicolao által 1731-ben Bécsben tartott német nyelvű prédikációkat tartalmazó kötet. A legbecsesebb magyar nyelvű kézirat Káldi György teljes Biblia-fordítása. A fordítás elkészítését 1605-ben Pázmány Péter ösztönözte, s Káldi azt 1607. március 25-én már be is fejezte. A könyvtárba legkorábban bekerült kézirat is ebben a szakban található: ez egy magyar nyelvű Cantionale és Passionale, amely még a turóci korszakból, azaz 1597 előttről származik.

"Ab" szak - egyháztörténet: közel 300 tétel, melyek nyelvi és tartalmi összetétele hasonló a teológia szakéhoz. Kiemelhető közülük a "morva testvérek" tizenhat, különböző tartalmú, német nyelvű egyházi szertartás- és kegyességi könyve, bibliamagyarázata a XVI-XVII. századból. Ezek a szakolcai jezsuita rendházból 1773-ban kerültek az Egyetemi Könyvtár állományába. Az egyháztörténet szak kéziratos anyaga elsősorban művelődés-, politika-, város-, oktatás-, egyetem- és tudománytörténeti szempontból jelentős.

További szakok: "B" - jogtudomány (több mint 200 egység), "C" - politika (12 egység), "D" - orvostudomány (102 egység), "E" - matematika és természettudomány (137 egység). Az utóbbi szakban a német nyelvű kéziratok aránya mintegy 20%. Az "F" - filozófia, esztétika, pedagógia szakban több mint 150 bibliográfiai egység található.

A könyvtár gazdag történeti kéziratos forrásai a "G" - történelem, irodalomtörténet, földrajz, néprajz szakban találhatók. A mintegy 700 bibliográfiai egység között van például Heinrich Bullinger Zürich történetével foglalkozó munkájának XVII. századi másolata. Ez a szak tartalmazza a legtöbb, több mint ötven német nyelvű kéziratot. A gyűjtemény viszonylag sok magyar vonatkozású, részben kiadatlan várostörténeti forrást is őriz. Johann Ludwig Kuefstein felső-ausztriai kormányzó, Hans von Molarth és Ludwig von Molarth császári diplomaták XVII. századi iratai tizennégy kötetben az európai történelem eseményeihez szolgáltatnak adalékokat. A "G" szakból több forráskiadás is készült. Így például az Id. Szilágyi Ferenchez írt leveleket Izsépy Edit tette közzé.

A "H" szak a nyelvészeti és a szépirodalom körébe tartozó kéziratokat tartalmazza (350 egység). Többek között ide került Kazinczy Gábor hagyatéka. Ezt a hagyatékot Kenyeresné Bolgár Ágnes tárta fel, s az analitikus katalógust kiegészítette az iratok tartalmi feldolgozásával és a szövegek kiadásával. A "J" szak különféle XVII-XX. századi könyvtári katalógusokat tartalmaz (260 egység). Ezek nemcsak elsőrendű könyv-, könyvtár- és művelődéstörténeti források, hanem több esetben, így például a ma már fellelhetetlen köteteknél, a mai napig használt könyvtári segédletek.

Ebben a szakban találhatók az Egyetemi Könyvtár történeti katalógusai. A könyvtár ma is fellelhető legkorábbi katalógusa 1632-ben készült Nagyszombatban. Ezt Némethi Jakab, 1632-1633-ban a jezsuita kollégium prefektusa készítette. A könyvállomány legrégebbi rétegének tulajdonosi bejegyzései szerint azonban már ennél korábban, 1600 körül is készült egy katalógus. Az 1632-es katalógus betűrendes, de készítésénél csak a rendszó első betűjét vették figyelembe. Rendszóként a szerző keresztneve szolgált. Némethi Jakab 1489 kötetet jegyzett be ebbe a katalógusba.

Amikor az 1632-ben készített katalógusban alkalmazni kezdték az 1680-as évek második felében kidolgozott szakrendszer elvét, a katalógus áttekinthetetlenné vált. Ezért 1690-ben új katalógust készítettek. Ez a magyar könyvtártörténetben először előre nyomtatott, rublikázott űrlapokon történt. A katalógus rendszere lényegében nem változott: betűrendes szerkezet, s az egyes betűkön belül szakok szerinti tagolás érvényesült. Ezt a katalógust 1773-ig használták. Ezt újabbak követték, például 1774-ben, 1777-ben és 1790-ben. Mindezeknek a katalógusoknak az elemzése modern könyvtártörténeti módszerekkel még nem történt meg.

A feloszlatott szerzetesrendek könyvtári állománya mellett az Egyetemi Könyvtárba kerültek a könyvtárak történeti katalógusai és abolíciós jegyzékei. Ez a forrásanyag a nyomtatott kézirattári katalógus megfelelő kötetének megjelenése (1889) és kiegészítése (1907) óta jelentősen bővült. Ha eltekintünk a könyvtári irattermelésből származó és a könyvtár XIX-XX. századi történetére vonatkozó forrásoktól, a legegységesebb és a legutóbbi időkig folyamatosan bővülő forráscsoport ebben a szakban a XVIII. századi egyházi könyvtárakkal kapcsolatos. Elsősorban ezek elemzésétől remélhető, hogy rekonstruálhatóvá válnak a különféle szerzetesrendek könyvtárai, s pontosabban kirajzolódik a feloszlatott könyvtárak abolíció előtti története és további sorsa is.

A kéziratos könyvtárkatalógusok és a ténylegesen fennmaradt könyvállomány összehasonlító vizsgálata lehetőséget ad a szekularizált kolostori könyvtárak rekonstrukciójára. A rendi könyvtárak a XVII-XVIII. században alapvető intézményei voltak mind a teológiai, tudományos tevékenységnek, mind a művelődésnek. Könyvállományuk tükrözi a tulajdonosok szellemi környezetét, az általuk befogadott és közvetített szellemi, lelki, művelődési áramlatokat. A forrásanyag alapján vizsgálható például a szakrendszerek története és alkalmazása, a könyvhasználat, az olvasói magatartás, a rendi cenzúra kérdései, a könyvek beszerzésének, birtoklásának és a tőlük való megválásnak a folyamatai, a könyvek alternatív értékelése.

A budapesti Egyetemi Könyvtár Kézirat- és Ritkaságtára az úgynevezett szakrendbe sorolt kéziratok között őrzi - többek között - a Pauler-család hagyatékát, amit a Nemzeti Kulturális Alap pályázata révén sikerült analitikusan is feltárni. A feldolgozást megbízásos munkaviszonyban Tüskés Anna készítette el. A hagyaték elektronikus formában történő mikroszkopikus feltárását indokolta egyrészt a fokozott kutatói érdeklődés, másrészt a felsorolt személyek tudományos és egyetemtörténeti jelentősége. A feldolgozás és a bemutatás rendje - tekintettel a kéziratok több tudományágat érintő összetételére - négy nagy részre bomlik:

  • Pauler Tivadar jogtudós, igazságügy miniszter (1816-1886) hagyatéka
  • Pauler Gyula történész (1841-1903) hagyatéka
  • Pauler Ákos bölcseleti és pedagógiai író (1876-1933)
  • Idősebb és ifjabb Pauler Antal és a család más tagjainak levelezése és egyéb iratai

A felsorolt egységeken belül a hagyaték a Kézirat- és Ritkaságtár szak- és jelzet-rendjében került bemutatásra. A teljes anyag letölthető.

A Kézirattár levélgyűjteménye két részből áll. Az egyik a Diplomatarium autographum, amely eredetileg a Pray gyűjteményből leválasztott ötvenkét oklevelet tartalmazott. A másik rész aLitterae et epistolae originales. Ennek alapállományát a XVIII. század utolsó negyedében a Helytartótanács adta át oktatási célra. Ezt kiegészítették az Egyetemi Könyvtár kézirataiból kiemelt levelekkel, valamint a megvásárolt hagyatékokból a kéziratoktól leválasztott iratokkal. A Litterae et epistolae originales nyomtatott, kronologikus katalógusát Dedek Crenscens Lajos készítette el. A katalogizálást 1950-1955 között Tóth András folytatta.

A Litterae et epistolae originales gyűjteményből több forráskiadvány készült. Így például Hermann Zsuzsa rekonstruálta a gyűjteménybe szétosztott Analecta Saeculi XVI. Hungarica című kötet iratainak eredeti rendjét és sorsát. A kötetet a XIX. század második felében bontották szét. II. Rákóczi György levelezéséből (1646-1660) Izsépy Edit hatvanöt levelet rendezett sajtó alá.

Hevenesi Gábor (1656-1715), Kaprinai István (1714-1786) és Pray György (1723-1801) jezsuita történészek kéziratos forrásgyűjteményei egyaránt tartalmaznak eredeti okleveleket és másolatokat. Ezek a forrásgyűjtés sorozatok a XVIII. század végén és a XIX. század elején, különböző úton jutottak a könyvtárba. Hevenesi Kollonich Lipót érsek megbízásából állította össze gyűjteményét. A kollekció a jezsuita rend feloszlatása előtt, 1768-ban Nagyszombatból a pozsonyi Magyar Kamarához került át. Kaprinai István forrásgyűjtése a gyűjtő halála után (1786. december 26.) ugyancsak a Magyar Kamarához került, ahonnan elsőként negyvenegy középkori oklevelet adtak át az egyetemnek oktatási célra. Később ez lett a Litterae et epistolae originales gyűjtemény alapja. Pray György gyűjteményét évi kegydíj ellenében, 1784-ben adta át a könyvtárnak. (A Pray Collectio különleges értékű dokumentumai közül digitális formában is elérhető a 30. kötet.)

Ugyanekkor Pray kérte az Egyetemi Tanács segítségét, hogy Hevenesi és Kaprinai gyűjteménye is az Egyetemi Könyvtárba kerüljön. Ez 1790 tavaszán valósult meg. Az anyag első rendezése után mindhárom kollekció lényegében megbontatlan maradt mindaddig, amíg Szilágyi Sándor igazgató el nem rendelte az eredeti okleveleket tartalmazó kötetek szétbontását. Így került át Pray-kollekció néhány kötetének (58., 59.) anyaga a Hevenesi gyűjtemény 68. és 74. kötetének anyagával együtt a Litterae et epistolae originales gyűjteménybe.

A kollekciók számos egyedi történeti dokumentumot tartalmaznak. A három gyűjtemény összterjedelme mintegy tizenöt folyóméter. Forrásértékük a magyar történelem, művelődéstörténet kutatásában felbecsülhetetlen. A Hevenesi és a Kaprinai gyűjtemény jelentősége az újkor történetére nézve kiemelkedő. Ez az anyag csak kismértékben jelent meg nyomtatásban, míg a régebbi korok anyagát Fejér György kiadta a Codex Diplomaticus sorozatban.

A céhlevelek gyűjteménye (Litterae Coehales) elsősorban a magyar gazdaságtörténet kutatásában jelentős. A magyar kormányszervek a céhrendszer megreformálásának terveihez 1848 előtt bekérték a céhleveleket és azok másolatait. Az összegyűjtött anyagot a Helytartótanács elküldte a bécsi Kancelláriához, majd 1887-ben visszakapta. Egyik részét a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában, másik részét az Egyetemi Könyvtárban helyezték el. A múzeumban őrzött céhlevelek később a Magyar Országos Levéltárba kerültek, ahol 1945-ben elégtek. Így az Egyetemi Könyvtárban megmaradt rész az ország egyetlen nagyobb, történeti múltú céhlevél gyűjteménye, amely mintegy 850 tételt tartalmaz. A céhek betűrendjébe szedett katalógust a nyomtatott kézirattári katalógus II/1-es kötete tartalmazza. Ezt az 1907-es Supplementum további húsz céhlevél leírásával egészítette ki. Az 1907 után bekerült tizenegy céhlevél leírása, valamint az 1907-es Supplementum átjelzetelt céhlevelei az 1957-ben nyitott állománynaplóban szerepelnek.

A Kézirattár egyik legfiatalabb gyűjteménye a disszertációké. Az ELTÉ-n megvédett egyetemi doktori disszertációkat a Kézirattár a lehetőség szerinti teljesség igényével őrzi. A tárba ezenkívül bekerülnek a Magyar Tudományos Akadémiától érkező kandidátusi és akadémiai doktori disszertációk. A gyűjtemény 1960-tól folyamatosan bővül. A beérkezés sorrendjében eddig 8000-nél több kötetet katalogizáltak a legkülönfélébb szakterületekről.
Posted by at

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)