MŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY
| Cím: | 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., 3. em. |
| Nyitvatartási idő: | Hétfő és Péntek 11.00--16.00 |
| Telefon: | (1) 411-6489 |
| Munkatársak: | dr. Bicskei Éva (Gyűjteményvezető) |
Mielőtt azonban az érdeklődő a Gyűjtemény történetét megismerné, egy kis virtuális sétára invitáljuk jelenlegi kiállításunkon, amelynek írásos anyaga vezetőként is szolgálhat a látogató számára.
Az első terem, ahova belép, az Akadémia előtörténetével, korai időszakával ismerteti meg. Itt az alapítást követően létrejött első igazgatótanács több tagjának portréját láthatja (Johann Nepomuk Ender: Dessewffy József portréja, 1825-1827), továbbá korábbi korok jeles tudósainak arcképét, kiknek emlékét, vagy jobb esetben hagyatékát mind a mai napig őrzi az Akadémia (Ismeretlen festő Kracker után: Martinuzzi Fráter György, Thanhoffer Alajos: Bolyai Farkas). Továbbá olyan akadémikusokét, akiket az alapszabály értelmében mint jeles művészeket (írókat, költőket, festőket, szobrászokat, építészeket, zenészeket) választottak tagjaik sorába (Anton Einsle: Kölcsey Ferenc 1835, Székely Bertalan: Kisfaludy Károly, 1871-1872), illetve festményeket, grafikákat, melyeket egy-egy művész taggá választása alkalmából ajándékozott az Akadémiának (Kisfaludy Károly: Tengeri tájkép 1820-as évek, id. Markó Károly: Árkádiai táj, 1840 k.).
A következő, Széchenyi István nevét viselő teremben elsősorban a gróf személyével kapcsolatos műalkotások láthatók. A különböző művek nagyjából egy időben, mintegy száz évvel ezelőtt kerültek az Akadémiára, és ebből az alkalomból az Akadémia falai között 1896-ban egy Széchenyi emlékének szentelt múzeum nyitotta meg kapuit. Ezt idézik fel az itt kiállított tárgyak. Mindenek előtt egy fiatalkori (Johann Nepomuk Ender: Széchenyi István portréja) és egy későbbi képmását érdemes majd szemügyre venni (Barabás Miklós: Széchenyi István). Itt a látogató egy kis képzeletbeli közel-keleti utazást is tehet, annak a két vázlatkönyvnek a segítségével, melyek Széchenyi fiatalkori török- és görögországi útjainak egyes helyszíneit örökítik meg. A rajzok készítője Johann Nepomuk Ender, aki a gróffal személyes barátságban lévén vele utazott e távoli vidékekre. Ezen az úton láthatta azt a fiatal, kút mellett pihenő lányt, kinek portréját utóbb megfestette (Johann Nepomuk Ender: Görög lány, 1821). A kép nevezetessége emellett az, hogy még maga Széchenyi hagyta az Akadémiára. A teremben a Széchenyi iniciatívájaként megvalósult pesti Lánchídról, illetve az általa elképzelt, ám meg nem valósult középfokú műszaki iskoláról, az Ipartanodáról láthatunk még korabeli ábrázolásokat. Itt kapott helyet egy Széchenyit ábrázoló gipsz szobor (1867) is, annak az álló szobornak a vázlata, melyet 1880-ban állítottak fel a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt.
Szokatlan témájával és méretével hívja fel magára a figyelmet egy rajz (Zichy Mihály: A zene elkísér a bölcsőtől a sírig, 1892), az emberi élet különböző szakaszaihoz kapcsolódó zene- és táncfajták ábrázolásával, mely valószínűleg egy hangversenyterem díszítéséhez készült.
Ha tovább indulunk, egy hosszú terembe, az ún. Arcképes terembe érkezünk, ahol korban egymástól távol eső képek sorakoznak külön-külön egységeket képezve. A terem elejét Vörösmarty Mihálynak szenteltük, mintegy megidézéseként az egykor az Akadémián volt Vörösmarty-szobának. Itt portréja mellett (Barabás Miklós: Vörösmarty Mihály, 1836) verseinek kézirataiból és levelezéséből a legbecsesebb darabokat tekinthetik meg a látogatók. Emellett a refomkor nagyjaival is találkozhatnak: Wesselényi Miklóssal, Berzsenyi Dániellel, Czuczor Gergellyel. De itt van a nagy példakép Kazinczy Ferenc, az ő személye több műalkotás révén van jelen a Gyűjteményben (Johann Nepomuk Ender és Joseph Kreutzinger Kazinczy-portréja 1808, Ferenczy István Kazinczy-mellszobra 1847-1870, Jakobey Károly festményei lakóházáról, 1859). Kiemelkedő darab még a fiatal Deák Ferencről (1841), vagy az Akadémia első elnökéről és könyvtárának megalapítójáról, gróf Teleki Józsefről készült portré (1836), mindkettő Barabás Miklós alkotása. Ugyanebben az időben született egy a kevés női portrék közül, feltehetően annak a Bártfai Szabó Lászlónak a feleségéről, aki Kazinczy és Kisfaludy jó barátjaként maga is sokat tett az irodalom és a képzőművészet terjesztéséért (Barabás Miklós: Női portré, 1840).
Ebbe a terembe került még több jeles 20. századi festmény, Füst Milán akadémikus egykori képzőművészeti gyűjteményének jeles darabjai, melyek ma az MTA Füst Milán Fordítói Alapítvány kezelésében láthatóak az Akadémián. Füst Milán jónevű festőkkel volt annak idején barátságban, így ajándékba kapott, illetve vásárolt képet Berény Róberttől (Füst Milán portréja 1928 k., Weiner Leó képmása 1911), Mednyánszky Lászlótól (a Parkrészlet és a Vízesés címűek, 1904-1911 k.), Rippl Rónai Józseftől. Itt mutatunk be egy virtuális, a maga valóságában jelen nem lévő festményt, Berény Róbert remek Bartók-portréjának nagyméretű dia-reprodukcióját, melyet a festő a fiatal zeneszerzőről készített.
Utunk következő állomása egy kisebb terem, az ún. Goethe-szoba, amelyben Johann Wolfgang Goethe, a német felvilágosodás „atyja” személyével és munkásságával kapcsolatos műalkotások, illetve könyvek, kéziratok és egyéb tárgyak találhatók. Az Akadémia ehhez a világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű gyűjteményhez egy tagja (Elischer Boldizsár, jogászprofesszor) révén jutott, aki évtizedeken keresztül gyűjtötte a Goethe személyével kapcsolatos műveket, melyek végrendeletének szellemében, fián keresztül jutottak a Magyar Tudományos Akadémiára. Az egykori Széchenyi múzeumhoz hasonlóan a tárgyakat az Akadémia 1896-tól külön teremben ki is állította. Itt ezekből mutatunk be egy gazdag válogatást. Olyan unikumokat láthat itt a közönség, mint Goethe egyik fiatalkori művének a Römisches Karneval-nak egy igen ritka, egyedileg színezett egészoldalas rajzokkal díszített példányát, a színtanról írott, hasonlóan gazdagon illusztrált munkáját, összes műveinek és azok magyarra fordításának első kiadásait. De láthatunk itt korabeli ábrázolásokat a költőfejedelem barátairól, kortársairól, köztük Friedrich Schillerről, Johann Joachim Winckelmannról, Johann Gottfried Herderről, vagy egy-egy tájképet, rajzot, melyet a műkedvelő Goethe maga készített. Természettudományos érdeklődésének eredménye az a gazdag kőzet- és ásványgyűjtemény, melyből több tálcát őriz az Akadémia. Egy igen szép gipsz szobrocska is látható a gyűjteményben, mely apollói öltözetben, idealizálva örökítette meg a tudós férfiút (Alexander Trippel után: J. W. Goethe Apolló jelmezében, 1790 k.).
Az Akadémia és a művészetek kapcsolatát illusztráló időutazásunkat és visszatekintésünket folytatva lépjünk be a következő helyiségbe, mely ma az Eszterházy terem nevet viseli. A festmények, melyek ma itt láthatók egykor Eszterházy Pál herceg, 1848-as miniszter tulajdonát képezték, és mint neves magángyűjtemény darabjai Európa szerte ismertek voltak. A herceg képtára 1865-ben érkezett Pestre, otthona pedig több évtizeden keresztül az Akadémia palotája lett. 1905-ben felépült a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum és ez a kimagasló kollekció oda került és ma is a múzeum régi festészeti anyagának gerincét alkotja. Gyűjteményünk újrarandezése kapcsán kaptuk kölcsön a Szépművészeti Múzeumtól az egykori Országos Képtár jeles darabjait, érzékeltetendő az egyetemes művészet egykori igen intenzív jelenlétét az Akadémián. Ezek közül is érdemes egy pillantást vetnünk S. van Ruysdael Útszéli fogadó, vagy H. Robert: Antik töredékek kővázával c. képekre.
Hogy gyűjteményünk sokoldalúságát és magángyűjteményekkel, illetve a 20. századi művészettel való szoros kapcsolatát érzékeltessük, a régi festmények társaságába elhelyeztünk néhány portrét és tájképet a Füst Milán Fordítói Alapítvány (Gulácsy Lajos: Cogito ergo sum 1903), valamint Pásztor Emil akadémikus letétéből (Vaszary János: Lovasok, Aba Novák Vilmos: Úton). Ugyanitt látható néhány az újabb szerzeményeinkből (Magyar Mannheimer Gusztáv tájképe, Kondor Béla: Dürer-sorozatának darabjai (Melancholia, 1969) c. rézkarca).
Ezt követően léphetünk be a gyűjtemény legnagyobb termébe (ún. Nagyterem), melyben a művek gazdagsága önmagában is példa az Akadémia művészetekkel való sokirányú kapcsolatára. Láthatunk itt ajándékba kapott idilli tájképet az akadémikussá válaszott id. Markó Károlytól, romantikus, kissé egzotikus tájat a nagy utazó Ligeti Antaltól (Libanoni cédrusliget, 1876), monumentális balatoni tájképet a téma nagy mesterétől, Brodszky Sándortól. A történelmi tájkép újszerű műfaját Wagner Sándor festménye (Izabella királyné búcsúja Erdélytől, 1863) képviseli. A vázlat a 19. század végén vált az oeuvre-ök elfogadott részévé – ennek szellemében maradt ránk Feszty Árpádnak a Magyarok bejövetelét ábrázoló körképe egy részletéhez készült vázlata (1894 u.). Hogy 20. század elejétől, legalábbis a tájképeken keresztül egyfajta expresszivitás is megjelent az Akadémián azt egyfelől Mednyánszky László nagyméretű festménye, a Tátrai táj (1900 után), illetve néhány évtizeddel később Csernus Tibor Angyalföld (1956) c. képe illusztrálja. Tudósportrék egész sorát vehetik még szemügyre itt a látogatók. Ipolyi Arnold püspök reprezentatív képmása (Kovács Mihály alkotása, 1872) a főpap gyűjteményének az Országos Képtár részére történt ajándékozása kapcsán készült donációs portré. Rosty Pál földrajztudós és fotográfus (Székely Bertalan, 1860-as évek), Habsburg Rudolf, mint botanikus (Benczúr Gyula, 1891), vagy Haynald Lajos, mint darwinista tudós (Munkácsy Mihály, 1884) került megörökítésre.
A gyűjteményben tett virtuális sétánk utolsó állomása az impozáns és reprezentatívFélköríves terem, amelyben főhelyen a Magyar Tudományos Akadémia Allegóriája látható (1831). A Johann Ender által készített festményen Hébé, a görög mitológiában az ifjúság és a tudás istennője jelképezi az Akadémiát. Pajzsán Raffaellora visszanyúló ábrázolás látható a Róma kapui elé érkező Attiláról. A monumentális mű mellett alapítók és elnökök, főtitkárok nagyméretű portréi tekintenek le a látogatóra. Közülük említsük meg Széchenyi István egészalakos képmását (Friedrich Amerling, 1836), mely részben a későbbi évtizedek hivatalos Széchenyi-portréinak is minája lett. Itt láthatjuk továbbá Szalay Lászlónak (Székely Bertalan, 1864) és Arany Jánosnak (Barabás Miklós, 1884), az Akadémia titkárainak, Eötvös Józsefnek (Madarász Viktor, 1874), az Akadémia egyik jeles elnökének portréját.
Az MTA épületének és egykori Képtárának története A Magyar Tudományos Akadémia az 1860-as évek közepére épült fel -- Friedrich August Stüler, berlini építész tervei szerint. A porosz királyi építész tervezte Berlinben többek között a Neues Museum és az Alte Nationalgalerie épületét. Mindkét múzeumépület formai megoldásait megtalálhatjuk a Magyar Tudományos Akadémián. Közeli rokonságot mutat még a budapesti épület a stockholmi Nemzeti Múzeummal, mely nem sokkal a Tudományos Akadémia előtt épült fel. A budapesti palota felépültét követően berendezték a III. emelet hét termét is. Már a tervezés fázisában felmerült, hogy ide egy főúri magángyűjtemény -- Eszterházy Pál herceg, 1848-as miniszter bécs-mariahilfi palotájában őrzött műgyűjteménye -- kerüljön ( a gyűjteményről a Virtuális tárlatvezetésben olvashat). Erre végül 1865-ben került sor, s az év december 12-én a Képtár megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Esterházy Pál 1866-os halálát követően a hercegi javak zárgondnoksága a magyar kormánynak megvételre felajánlotta a gyűjteményt. Országos gyűjtés eredményeképp sikerült az együttest megvásárolni, mely akkor az Országos Képtár nevet kapta. A műveket a mai képtári helyiségek mellett a második emelet dunai termeiben és az északi szárny három termében, köztük a Képzőművészeti Társulat által béreltekben mutatták be. Az Országos Képtárnak az első, az Akadémián töltött korszaka 1905-ig tartott, ekkor került anyaga a frissen felépült Szépművészeti Múzeumba, ahol a múzeum Régi Képtárának ma is törzsanyagát képezi. A képtár történetének első negyven évében az egyetemes és a nemzeti művészet alkotásai sajátos kiegyensúlyozottságban voltak tehát láthatók a palota helyiségeiben. 1905-től ez az egyensúly megváltozott. A két világháború között már a nemzeti művészet alkotásait egyre nagyobb számban mutatták be -- ekkor a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka anyagának egy jelentős része is itt, a harmadik emeleten volt megtekinthető. A második világháború idejére a műtárgyakat elmenekítették -- ennek ellenére több műtárgy szenvedett károsodásokat, sérüléseket. 1945 után azonban a gazdag képzőművészeti anyag önálló bemutatására nem került sor. Jó negyven éven át, egészen az 1980-as évek elejéig raktárnak, könyvraktárnak használták az Akadémián a harmadik emelet szép, részint felülvilágítós helyiségeit. Lehetőség a kiállító tér (az egykori Képtár) rekonstruálására Az 1980-as évek második felében felmerült, hogy az Akadémia és az Akadémiai Könyvtár ekkor folyó rekonstrukciójával párhuzamosan a régi funkciójukban állítsák helyre a harmadik emeleti helyiségeket. Ezt már megelőzte a nyolcvanas évek elején az eredeti műkincsállományt számbavétele. Az építészeti rekonstrukció 1989-től 1993-ig tartott, melyben művészettörténészként Dávid Ferenc vett részt. Ennek során derült fény többek között arra a művészettörténészek számára is újdonság erejével ható felismerésre, hogy ezen termek falai eredetileg sötét vörössel és annak árnyalataival voltak kifestve, továbbá, hogy több terem tükrös teknőboltozatán arany csillagos kék mennyezeti festés nyomai láthatók. Ezek a 19. századi múzeumok tereinek kifestési gyakorlatára mutató példák bemutatásra kerültek - utólag mondható, hogy a 19. századi portrék is máshogy mutatkoznak meg a termek eredeti színei között. A képtár korai történetére utaltak az egyes ajtók felett feltárt, ám be már nem mutatható, a termek sorszámát és a bennük bemutatott iskola nevét tartalmazó feliratok (pl. flamand iskola, francia iskola, angol iskola). Szempontunkból érdekes még a második emelet építészeti rekonstrukciója, ahol az Esterházy-képtár képei szintén ki voltak állítva. A dunai szárny a második világháborúban komoly sérüléseket szenvedett, teljesen átalakították, így a korábbi kialakítás bemutatására nem volt lehetőség, csak a folyosó tagolásában utaltak az eredeti megoldásokra. Ezen terek rekonstrukciójában a történetiségre való törekvést tartották szem előtt. A földszinten, az Akadémiai könyvtár egykori területén (ma Akadémiai Klub) folyó rekonstrukció újabb meglepetéssel szolgált. A födémet tartó vasoszlopok felületén színezés nyomai látszottak. Hogy a vasat gyakorlatilag más építőanyaghoz hasonlóan kezelendő (lefestendő) nyersanyagnak tekintették, azt az ELTE Művészettörténet Tanszékén lévő kanellúrázott karcsú vasoszlopok evvel gyakorlatilag egyidőben újra láthatóvá vált festése, valamint Bécsben a Heldenplatz és a Volksgarten között húzódó vaskerítés rekonstruálható aranyozott festése is megerősítette. Az építészeti rekonstrukcióval párhuzamosan, az 1980-as évekbenl folyó állag- és műtárgyfelmérés sok újdonságot, tárgyak eredetének tisztázását tette lehetővé. Ezek közül az egyik legnagyobb feladat az 1945 után az Akadémiáról a Magyar Nemzeti Galériába került mintegy hatvan kép felkutatása volt. A műtárgyak feldolgozásában több művészettörténész is részt vett. Az Akadémia képzőművészeti törzsanyagát Szabó Júlia és Majoros Valéria dolgozta fel, az itteni iparművészeti tárgyakat Cserey Éva, Zlinszkyné Sternegg Mária, Batári Ferenc, László Emőke. Az egykori Esterházy-képtárból származó művek feltérképezésében Urbach Zsuzsa, Ember Ildikó, Galavics Géza segített. Ezekben az években történt meg a vidéki akadémiai intézmények képzőművészeti anyagának számba vétele. Az akkor készült leíró kartonok képezik munkánk alapját ma is. Az előkészítő munkák után 1992-ben került sor az Akadémia tulajdonában lévő, az intézménnyel kapcsolatban lévő alkotások bemutatására: A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a 19. században című kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában. Két évvel később, 1994-ben került sor az Akadémia harmadik emeletén a Művészeti Gyűjtemény újrarendezésére és anyagának első bemutatására. | ||
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!