Keresés ebben a blogban

2011. május 6., péntek

Krúdy Gyula KÁNAÁN KÖNYVE - részletek




Krúdy Gyula




KÁNAÁN KÖNYVE

-------------




(1917-1919)










TARTALOM




Előhang

Magyar hasak

József-napi vendégek

Fogadó a régi világhoz

A vendég az ebédlőben

A borász

Egy régi ember vallomása

Angyalos bankó

Júniusi alkony

Szentiván

Nyári fény

Új kenyér

Bodega

Tavaszi út 17-ben

Pest aranykora

Jegyzet egy régi kalendáriomba 17-ben

Az álomlátók

Baljóslatú nap

Szüreti dal

Néma Magyarország

Az amazonok harca 17-ben

Ramsli

Magyar sóhaj

A budai vár

----------------------------------------------------------------------




                             

ELŐHANG







Néhány kis vidám és tragikus történet következik itt abból az életből,

amit az emberek a szerelmeskedésen kívül folytatnak.




Bizonyos korszakig, mondjuk az aranyszőlő illatú negyvenedik életévig,

nemigen törődnek az írók egyéb mondanivalóval, mint a szerelmi hangokkal.

Legfontosabbnak látszik: a nők éjszeme és a lovag boldogtalansága;

nemegyszer a férjhez menés vagy megházasodás körül telik el az írói

képzelet; máskor csak házasságtörő hisztérikák és kicsapongó latrok

érdeklik a mosdatlan tollast.




"Hiszen szép a szerelem - mondta például Kálnay László, akinek

állandóan két-három felesége volt, persze balkézről; cvikkeres, mély

hangú és kalucsnis férfiú volt, a pecsétgyűrűt a mutatóujján hordta,

mintha a nőket is hitelesíteni lehetne, mint a hordókat de - de a

legszebb kisasszonyt sem lehet legelni küldeni." Úgy szólt, és a

huszonegyes játékban nemegyszer előhívta tizenkilencre az alsót,

különösen akkor, ha arcfehérítő szappanra, kis téli ködmönre vagy

bábaasszonyra volt szükségük a nőknek.




A később következő történetkékre némelyek mondhatják majd, hogy

az író késő vénségében fogalmazta őket, midőn cinikus volt, mint

egy beretválatlan szerzetes, és a szentimentális szerelemnek már

annyit sem hitt, mint a sárgarigónak. Pá, szerelem, te elzsuppolt

vándorkomédiás; pá, őrjítő vágy, melynek jelenlétében úgy szaladgált

az alulírott, mint a kandúr, amelynek farkára égő papirost kötnek.




Hangzatok, amelyek a női nevekből kicsendülnek, Isten veletek. Az

Irmák budai télszagú neve, az Arankák strucctollas, legyezős lengése,

a Máriák ég felé fordított szemfehére, a Katinkák affektálása,

Juditok bibliai, színészkedő szenvedélye, Sárák anyáskodó, de

erőszakos csókja, a Margitok apácásan kopogó cipősarka a hátunk

mögött, női nevek álmodozó varázsa - Isten veletek. Ezentúl csak

bor- és dohányszagú férfineveket vet papirosra a költő.




Elkövetkezik az életkor, midőn bizonyos közmondásokhoz igazodik a

férfiú.




Úgy például mondogatni kezdi, hogy csak a vagabundok soványak,

rendes ember hasat ereszt. Egy kecsege formájú férfiú sohasem lehet

a legjobb ügyvéd vagy a legbölcsebb bíró. Magas sarkú cipőt csak

a parkett-táncosok viselnek. Színes nyakkendőt csak a pénztelen

csirkefogók. Krémszínű nadrágot a pesti csepűrágók. És holdvilágnál

csak az elvetemült perszonák bolyonganak hozzájuk illő ifjú betyárok

karján, valamint a muzsikus cigányok, akiknek ez a keresetük. Aki

az éjszakát álmatlanul tölti, annak előbb-utóbb rossz vége lesz. És

csak a borbélysegédek írnak szerelmes levelet. Futóbolond epekedik

elérhetetlen nő csókja után. Semmittévő és műveletlen ember fecsérli

idejét a nőknek való céltalan udvarlásra. Csirkeagyvelejű férfiú az,

aki megelégszik az életből, annak javaiból a nők csacskaságával, emlékbe

adott hajával, elcsent zsebkendőjével, elfelejtett fehérneműjével,

kézszorításával, hangjával, felejthetetlen pillantásával. Okos

embernek tudni kell, hogy a nők sokkal gyengébbek, mint a férfiak:

az álmaik és a gondolataik, ha egyszer nyilvánosságra kerülnének,

bízvást azt eredményeznék, hogy egyetlen férfi sem akasztaná fel többé

magát boldogtalan szerelem miatt; a vágyaik és a szerelmi kívánságaik

elefánt nagyságúak a férfiérzéshez képest; és a lesütött szemekben

nemcsak Capulet Julia önfeláldozása, de Báthory Erzsébet vérszomja

is tükröződik.




Pá, elmerengő séta a hársak alatt, hegymászás és hosszadalmas

gyaloglás, fáradalmas utazás, váróterembeli éjszakázás, szívdobogásos

randevú, ugrás az első emeletről és tébolyult menekülés az erdőben a

házőrző komondorok elől.




Pá, életmegrontás nőkért, pályaváltoztatás, hitehagyottság,

rabszolgaság és a valódi természet elsikkasztása. Pá, te piros halál,

amelyet egy hölgyi fotográfia társaságában kerestünk; Isten veled,

lehajtott fejjel való kullogás a külvárosban, vasúti sínre fektetett

nyak, midőn az expressz közeledik, és a legmagasabb fa kiválasztása

a budai hegyek között, amelyen egész télen el lehet lógni, amíg

tavasszal lenge ruhácskáját bontogatja a szőke szerelem a fa alatt,

s ekkor a szerelmesek nyakába lehet zuhanni.




Ég veled, mennybéli szüzességű, drága ifjúság. Aladdin csodalámpásának

fényében megjelenő házasságos élet, aranylakodalom után áhítozó

öregség.


Kazincz Ferenc: Ráday

RÁDAY


Én ujabb Mózes voltam, s népemet
Kihoztam a rabság hajlékiból,
S a hagymatermő hon helyett neki
Téj- s méz- s bor-folyta Kanaánt adék.
Fény oszlopában én a nép előtt
Megcsaptam a tengert, s nyílva állt az út;
Megcsaptam a sziklát, s folyt a patak.
Az új törvénynek kettős érctábláját
Lehoztam a Parnass szent bérciről;
S hatalmas jobbom azzal forgatá fel
Az undok tisztelet oltárait.
Lehúllt a fal, s a tábla fennmaradt!
Apoll kedvelte tiszta tettemet,
S bérűl öreg zöld kort nyújtott nekem,
S szépzengzetű lantot, s hattyúi dalt.
Kivette fürtjei közűl a borostyánt,
S hogy csendesen feküdjem árnya alatt,
Önnön kezével szúrta sírom mellé.
Nagy volt nevem s örökre nagy marad.

2011. május 2., hétfő

A könyv utóélete: Polgár Ernő 2011.05.05. Felolvasás és dedikálás


Május 5. délután 5 óra. Fiedler Közösségi Ház Bácsalmás.
Felolvas és dedikál: Polgár Ernő.
Házigazda: Szoboszlai István Attila.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

2011. május 1., vasárnap

Anyák napjára

Nadányi Zoltán: Anyu


Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

„Anyu, anyu! Anyu!”
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.



Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.





Domsik László fotója (Tollforgató Művészeti Lap)


Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

KIS LAK ÁLL A NAGY DUNA MENTÉBEN