Keresés ebben a blogban

2018. augusztus 13., hétfő

ALBERT FERENC: Tizenöt nap a valahai pokolban Negyedik nap a Beszkidekben




Tizenöt nap a valahai pokolban
Negyedik nap a Beszkidekben

„Néz a felcser; míg elvérzel, jajszó, ének száll az égnek.”
     Az elmúlt nap kilenc temetője és az estig tartó esőzés, próbára tette: testi, lelki, fizikai állóképességünket. Ránk fért egy kiadós éjszakai pihenés. Miután ablakunkon bekopogott a reggel, sajnos búcsút kellett intenünk, a még igazán meg sem szokott, három éjszakára szállást adó „Lazarowka” rönkháztól, a Klimkowkai völgy mesés tavától és varázslatos környezetétől. Ha ideiglenesen is, de most hátat fordítunk az Alacsony-Beszkidek egykori fájdalmas, ám ma mára kivirágzó miliőjének. A mai napot teljes egészében a költözködésnek, és az egyéb látványosságok górcső alá vételének szenteljük, az előre kalkulált tervek szerint.
     Bolyongásaink során, bár csak messziről, ám csábított erőteljes kisugárzásával Szymbark település pazar külsővel megáldott várkastélya. Nem szalasztottuk el az alkalmat, fittyet hányva a pár kilométernyi plusz útra, elindultunk, hogy „magunkévá” tegyük. Így jutottunk el a Ropa folyó békésen kanyarogó völgyébe, Szymbark városka határába. Bal partján, uniós-támogatásból egy fantasztikus, sportolásra is alkalmas szabadidőparkot hoztak létre; benne hatalmas nézőtérrel szabadtéri színpad, mely hátát mutatja a folyónak. Jobb partján a természet alakította, és belakta keskeny sáv ölelésében szorgos kezek által megművelt kultúr-növényekkel telepített kukorica, krumpli, búza-föld. A séta, üdítő hatása nem maradt el. Ezek után jött a kaptató, melynek derekán teljes szépségében adja magát a hajdani uradalmi várkastély.  1540-re építette fel a Gladysz család, miután többször gazdát cserélt; a mában, múzeumként funkcionál. Nyitvatartási időben állandó és időszaki kiállításokkal várja az érdeklődőket.  A külcsín, mint látvány magával ragadó; na de a belbecs is önmagáért beszél. A nyelvi nehézségeket áthidalva, maradunk a minden a szemnek elmélet mellett. A kastély udvarán még vár ránk egy meglepetés. Valóságos kocsi múzeum: itt hintókat, fogatokat, szánokat, lószerszámokat, korabeli utazó ládákat, öltözékeket mutatnak be az idelátogatóknak. Még nem teltünk be Szymbark látványosságaival, ezért az út másik oldalán megépített skanzen falu faházait is „felleltározzuk”. Ezen látványosságok, felettébb alkalmasak a háború borzalmai által kikényszerített, temetőkertek látványa okozta lelki traumák orvoslására. Végül és nem utolsó sorban a muzeális értéket képviselő, műemlék ortodox fatemploma mellet sem mehettünk el szó nélkül. 
     Befejezve a szemlélődést egy rövidebb, alacsonyabb rendű útvonalat választva értük el a 981-es főutat. Florynka település határában véletlenül fedeztük fel az előző nap keresett 126-os számú apróka sírkertet, az út baloldalán. Szinte belesimul a környezetébe, nagyságát tekintve akkora, hogy egyetlen Platán-óriás lombkoronája beárnyékolja.  Tovább balra, mintegy száz méterre a civil temető már kihívóbb képet mutat. Torokszorító, ám egyben szívmelengető a kis turulmadaras obeliszk két magyar nyelvű felirata:
„TISZTELET A HŐSÖKNEK”  az első, szemben az útfelőli oldalon.
„ITT NYUGSZIK A M KIR 30 SZ HONVED GYALOGEZRED 3 TIZEDESE 77 GYALOGOSA 14 OROSZ KATONA ELESTEK 1914 XII/13” a második.
Az idézetet igyekeztem pontosan idemásolni, így figyelmen kívül hagytam a helyesírási szabályokat! Számos temetőt bejártunk, de magyar felirattal eddig nem találkoztunk. Ezért lehetett ránk különleges hatással. A szerény központi emlékmű mellett, mindössze két betonsírkőbe ágyazott öntött vas kereszt jelöl sírt, egyikük osztrák-magyar, a másik orosz katonákra hívja fel a figyelmet. A többi vagy elenyészett az idők folyamán, vagy egy hatalmas tömegsírt jelöl a turulos mementó. Előkerült a kis mohakoszorú, Eszterem szép kis mezei virágcsokorral díszítette közepét; miután felkötöttük az öntvénykeresztre, mécsest gyújtottunk. Nem szégyelltem könnyeimet, miközben imával búcsúztam el a 3 tizedestől és a 77 honvéd-gyalogostól. Nyugodjanak békében, a hősöknek fenntartott örök hazában!
     A 981-esúton tovább haladva, az itt-ott feltűnő látványosságok mellett nem lehetet tovaszáguldozni. Igen, meg-megálltunk egy, két fotó erejéig és megcsodáltuk a művészi alkotásnak beillő óriási állatszobrokat. Csak így tudom definiálni, hiszen képzőművészetnek is beillenek a betonacél vázra épített, síkhálóba ágyazott agyagos földbe ültetet virágkompozíciók. A teljesség igénye nélkül sorolom: mókus, béka, fakopáncs, medve, páva, szalamander, stb. Közeledve a Szandeci-Beszkidek méltóságteljes, szolidan az égbekapaszkodó hegyeihez, lenyűgöző természeti szépségek kínálták a látványosságot.
     Végre elértük következő „harcálláspontunkat”, Krynica Zdrójt. Még gyermekcipőben totyogott a délután, ezért nem igyekeztünk leendő szálláshelyünket elfoglalni. Rögvest megkerestük a város civil temetőjét, bejártuk keresztül-kasul, ám mégsem leltük meg a katonák sírjait. Átmentünk a szomszédos ortodox templomba, ahol az udvaron tevékenykedő fiatalembertől kérdezősködtünk, sajnos nem tudott választ adni. Lehetőségként elirányított bennünket az ulica Polna 22 sz. alá, egy öreg temetőbe, amiről a helyszínre érkezés után kiderült, hogy az egy régi zsidó temető, semmi köze az első világégés hőseihez. Következő próbálkozásunkat a Városi Rendőrkapitányságon ejtettük meg. Az ügyeletes tiszt több helyre telefonált és kötötte az ebet a karóhoz, miszerint az első világháborúban elesett katonák a civil temetőben vannak eltemetve. Eljöttünk, de ma már nem próbálkoztunk újra, kénytelenek voltunk a szállásunkat megkeresni, mert az a központtól eléggé távoli helyen, a Javorcina hegy lábánál levő sífelvonó épületében volt. Ez a tény csak akkor derült ki mikor végre rátaláltuk, a GPS- nem ismerte a megadott házszámot!
     Bepakolás után, mivel még másfél órát működött a felvonó, így meglátogattuk a 1114 méter magasságban, hosszan nyújtózkodó hegyplatót. Mindösszesen fél órát szemlélődhettünk odafent, mert az utolsó kabinnal vissza kellett térnünk, gyalog túl hosszú lett volna. Végül is ez a látványosságot szintén kuriózumként éltük meg. Visszatérve a szállodai szobánkba, megvacsoráztunk, és úgy döntöttünk egy belvárosi séta még belefér a mai napba. Nem habozva indultunk felfedezni a téli rohamot maga mögött tudó városközpontot. Az üdülőhelyre jellemző nyüzsgés, nem szűnt meg, bár a síszezonnak már bőven vége, hiszen nyakunkon a nyár. Igaz a hőség még nem tombol, sőt kifejezetten rossz arcát mutatja az időjárás. Mind ez azonban nem zavarja a turista kavalkádot. A belváros rekonstrukciós munkálatai gőzerővel folynak, (itt létünk alatt végig tapasztaljuk), éjt nappallá téve, szombat, vasárnap megy a munka.
     Eljárt az idő, öreg este lett mire visszatértünk szállásunkra. A mai nap, csak 80 kilométert tettünk meg, ám sok látnivalóval gazdagon térhettünk pihenőre, várva a következő nap kihívásait.
                                                                                                   Albert Ferenc
































2018. július 21., szombat

ALBERT FERENC Tizenöt nap a valahai pokolban Második nap: az Alacsony-Beszkidekben

ALBERT FERENC
Tizenöt nap a valahai pokolban
Második nap: az Alacsony-Beszkidekben
„Jött a parancs: Zubbony, bakancs, vár rád baka Galícia!”
Másnap reggelre a víz felszínt és a hegy derekát tejfehér pára takarta, a látvány magáért beszélt. A hegyek mögött ágaskodó nap besütött a szobánkba, sugarai jól eső melegséggel cirógattak. A sovány reggelit hosszú kávéval fejeztük be, amit az erkélyen kortyolgattunk, miközben figyeltük miként falja fel a Nap, a tó fölötti párafelhőt. Ám nem üdülni jöttünk, így hamarosan nyakunkba vettük a terepet.
Mint említettem nem csak a temetőket járjuk be, hanem az utunkat szegélyező egyéb látnivalókra is kíváncsiak vagyunk. Így esett, hogy kezdésnek pont egy e tájra jellegzetes fatemplomot, és annak környezetét szemléltünk meg tüzetesen Uscie Gorliczkie település központjában.
A következő kis faluban, (Kwiaton) szintén a fatemplom kapta a főszerepet, itt pont miséztek. Meglepő, a templom megtelt hívekkel, ezért a kint reked sokaság hangszórókon keresztül hallgatta a liturgiát.
Hosszú eredménytelen autózás vette kezdetét, az előző napi útlezárásos kudarc ismét kísértett, így más irányban kellett kutatnunk. A jelzések szerint több temetőt is kellett volna érintenünk, de nem találtuk meg őket. Végre siker koronázta kitartásunkat. Több kilométeres cudar földutat letudva, Czamet falu határában egy fákkal ölelt területen találtunk rá az 53-as számú temetőre, melyben 316 orosz és 61 osztrák-magyar katonát hantoltak el 1915-ben. A sírkertet szegélyező kerítés düledezőben; u alakzata kirohadt, hiányos, alig látható egy – két fából való fejfa. Nevek hiányában csak az ismertetőtábla feliratára tudunk hagyatkozni. A központi fakeresztre kötöztük koszorúnkat, és a kövezetre helyezett mécses pislogó fényénél búcsúztunk el a hősöktől. A temető tervét itt is Dusán Jurkovics készítette.
A következő megállónk Jasionka településen volt; itt megszemléltük a templomot, és vele szemben az út másik oldalán egy 19-20. századi temetőt. Tovább menve Krzywa falu vonzáskörzetében egy II. világháborúban elesett lengyel repülősöknek állított emlékművet csodáltunk meg. Beérve a kis településre, jellegzetes fatemplomát és a civil temetőjét néztük át tüzetesen. Hideg ebédünket az autó motorháztetejéről költöttük el, majd indultunk tovább. Ismét egy templomban kötöttük ki Leszcyzyny településen és a mellette elterülő civil temetőben. Azért fontos benézni a település kommunálisnak nevezett temetőiben, mert sok helyen egy körülzárt, jól elhatárolt területre temették hajdan az elhunyt katonákat. Jellegzetes: a körbezárt tér terméskő oszlopait vaskos láncok kötik össze, vagy vascsövek. A lekerítést ölelő fák hatalmas lombkoronája vetít árnyékot a területre. Általában tölgyek, platánok, kőrisek, de néha akadnak fenyők, akácosok, nyírfaligetek is. Sajnálattal vettük tudomásul, katonasírokat itt nem találtunk.
Tovább vettük az irányt immár Szymbark felé. A városban két sírkertet is felleltünk, egyet a település civil temetőjében a fentebb említett formában lekerített részben. A 74-es számot viselő temetőt Hans Mayr tervezte 1915-ben. 45 osztrák-magyar, 28 német, 5 orosz katonát temettek itt el, 12 közös sírban és 36 egyéni sírban. Csak német katonák vannak nevesítve, magyar és egyéb nemzetiségű neveket nem találtunk. A központi emlékmű: egy vascsőből hegesztett nagy kereszt; erre kötöttük az emlékezés koszorúját, majd a tövében meggyújtott mécses előtt mondtunk hálaimát az elesettek lelki üdvéért.
Következő állomás Szymbark település szélén, a 28-as számú főúton található. Egy magaslat, lejtős oldalában fákkal, bokrokkal szegélyezett, faragott terméskő falazattal körbe vett szép kialakítású kis temető. Létrehozásával szintén Hans Mayr lett megbízva 1915-ben. Ide 28 osztrák-magyar harcost és négy orosz katonát temettek, 9 közös és 14 egyéni sírba. Nevesítés egy kereszten sem található. A központi keresztet itt is csőből hegesztették össze, ami az egyéni sírok fölé magasodik. Mivel a fő keresztet teljesen elhalmozták, virágokkal, mécsesekkel, így mi egy öntvény-sírkeresztre kötöttük a nemzetiszínű szalaggal díszített kis moha koszorúnkat, és alatta gyújtottuk lángra mécsesünket. A hálaadás itt sem maradhatott el. A főút szűnni nem akaró monoton zajában pihenő hősöktől ilyetén búcsúzva folytattuk utunkat.
A 977-es útról letérve kerestük meg Mecina-Wielka települést, mejnek központjában a templommal szembeni oldalon lévő civiltemetőben találtunk rá a 82-es számú katonai sírkertre. A temető 1915-ben Hans Mayr tervei alapján létesült. Ide 25 osztrák-magyar katona és 71 orosz katona földi maradványait temették. A központi emlékmű egy fából ácsolt kereszt; a kiszögelések félkör alakú szegéjt kaptak, rajta fogazással kialakított lemezborítás látható. Ilyen megoldással is több helyen találkoztunk. A nagy keresztre erősítettük moha koszorúnkat és a tövében meggyújtottuk mécsesünket. Rövid imával, búcsúztunk el innen is.
A 977es útnak további szakaszát időközben megnyitották, bár még tartott az „őrület”, vasárnap délután lévén véget ért az autóverseny, így eljutottunk Malastów határába. Megálltunk a 60-as számú temetőnél, 2017-ben itt is megejtettük a főhajtást, de akkor már erősen sötétedett. Most világosban vettük szemügyre a viszonylagosan nagy területet elfoglaló sírkertet. A tábla tanúsága szerint ez a terület Magura-Przelec Malastowka térsége. A temető Dusan Jurkovics tervei alapján lett kialakítva. 1915-ben ide 171 osztrák-magyar katonát temettek 4 tömegsírba és 63 egyéni sírgödörbe. Magyar nevek több fejfán is olvashatóak. Szépen karbantartott, igazi temetőkert; a fás, ligetes környezet méltó pihenést biztosít az elhunyt hősök számára. A központi emlékmű, fatemplom szerű kis kápolnára hasonlít. Koszorúnkat és mécsesünket ide helyeztük az elmaradhatatlan imával magukra hagytuk a békében nyugvó hősöket.
A mai napon öt temetőt látogattunk meg, körmünkre égett az este, így elindultunk szállásunkra. A reggeli indulásunk óta 185 megtett kilométer után szerencsésen megérkeztünk. Nem kellett egyikünket sem ringatni, az éjszakai álom hamar hatalmába kerített mind kettőnket.
Albert Ferenc