Rózsa-Flores Eduardo: Sajnállak titeket Mindig idegenek

 Rózsa-Flores Eduardo:

Sajnállak titeket

Mindig idegenek

Igen, nem gyűlöllek

Sajnállak

Mert ha gyűlölnélek

Magammal is azt tenném

„jütt-ment” vagyok én is

és e Haza befogadott

bár nap mint nap érzem

igazán nem szeret

lehet nem is tud

és nem is csoda

annyi volt itt az árulás már

s a köpönyegforgatás

Bizalmatlanná vált

a magyar ég

Én hazámra nem haragszom

Nem tehetem

Reggel délben este ölel

Hegyeivel, vizeivel simogat, táplál

S a nyelv

Ez, a magyar, jó emberek

mit most használok

A papírt cirógatja

És így a szemem is

És majd a lelkem

És kihez majd eljut

Szavam

Édesen (vagy, mikor-hogy…)

Magyarul.

Sajnállak titeket

Senki és semmiháziak

Nektek a Nap ott fent

Mindegy hol süt

A madarakat sem ismerhetitek

És nem tud hozzátok szólni

A legegyszerűbb mezei virág sem

Színük és illatuk marad mindig idegen.

És nem szólok itt már semmit semmi másról, sorolhatnám mit jelent magyar barát-testvértől

kézfogás, vigasztaló szó, közös gondolkodás, ne adja Isten, dühöt nemző, magyar baráttal

együtt, a magyarért  sírás. Elmagyarázhatnám, de nem vitás: fölösleges, ha nem érzed, mit én

mikor a Szózatot éneklem, vagy fölmondom.

Sajnállak, mindig idegen

Nem gyűlöllek,

ám most hangom megemelem

És figyelmeztetlek

- én már csak ilyen vagyok-

Még ha hazám nem is szeret igazán

Bántani őt én nem hagyom

Üzenek innen, a Mátra alól,

És hallja idegen, magyarul, Párizsban,

Londonban s Berlinben:

Csak óvatosan.

A magyart többé ne bántsd!

Ne merd!

Elég!

Van hely széles e világon.

Menj, ha itt neked nem édes a szó, a víz, a nő.

Menj, tágasabb odakint!

Menj, és hallgasd!

Keress magadnak egy helyet

És egy másik, bármilyen nyelvet!.

Az enyémet, az édes magyart

Többé ne kínozd!

(Iványi Sándor gondozásából)